Klió 1996/1.

5. évfolyam

Adósságválság Rómában

A római gazdasági életről keveset lehet tudni, mert hiányoznak azok a dokumentumok, amelyeken a történeti kutatások alapulhatnának. Nem maradtak fenn a magán vagy állami archívumokból agyagtáblák vagy papiruszok, amelyek más civilizációk pl. az egyiptomi vagy az asszír–babiloni esetében bőségesen állnak a kutatók rendelkezésére. A római császárkorból azonban ismert néhány gazdaságpolitikai intézkedés, pl. Tiberius Kr. u. 33. évi rendelete.

Ismeretes, hogy Tiberiusnak nem volt jó híre sem a kortársak, sem a római történetírók körében, miközben vitathatatlan, hogy a birodalom fejlődése szempontjából uralkodása alapvető jelentőségű. Marta Sordi és Roberto Ruozi tanulmánya is hozzájárul a Tiberius-kép árnyalásához, a császár relatív rehabilitációjához.

A római gazdaság legsúlyosabb problémáinak egyike volt hosszú időn át a népesség eladósodása. A kölcsönöket azért vették fel, hogy megtartsanak egy meghatározott szociális helyzetet vagy életszínvonalat és nem befektetési célokból. A kölcsönfelvevők általában földtulajdonosok, akik garanciaként földjüket ajánlották fel a hitelezőknek, a szenátori rend tagjainak. A kamatlábak gyakran elérték az uzsoraszintet, az adósok fizetésképtelensége esetén pedig elkobozták a földeket. A népesség részéről tehát nagy volt a szociális és politikai nyomás az adósságok eltörlésére, csökkentésére vagy a kamatok csökkentésére.

Már Julius Caesar intézkedést hozott erre a súlyos problémára, de törvényét sorozatosan megsértették, ahogy Tacitus írja. A törvény megsértői, a szenátorok Tiberiustól 18 hónap haladékot kaptak pénzügyeik rendezésére. Ugyanekkor egy senatusi határozat megszabta, hogy az adósoknak az adósságuk kétharmadát vissza kell fizetni, valamint a hitelezőknek ingatlanba kell befektetni ugyanakkora részt, amekkorát visszafizettek nekik. Ez az intézkedés gyakorlatilag megadta a lehetőséget, hogy az adósságokat földben fizessék meg, mint már Caesar idejében, de két fő különbséggel: a földeknek Itáliában kellett lenniük és az értékük a jelenlegi állapotnak megfelelő volt, nem pedig a polgárháború előttinek. Ebből a földárak drasztikus esése következett, mivel kínálatuk a piacon messze felülmúlta a keresletet. Sok adós eladta a földjét, de nem volt képes az adósságát teljesen visszafizetni, sőt még hitelképességét is elveszítette. Majd a pénz is eltűnt a forgalomból, de nem csak ezért, hanem amiatt is, hogy a felségsértés miatt elkobzott javak eladásával az állami kincstárba kerültek nagyobb összegek.

Mivel a pénz hiánya a forgalomban megbénítja a gazdaságot, Tiberius császár közbeavatkozott, 100 millió sestertiust hozott forgalomba a bankokon keresztül, és ebből kamatmentes kölcsönöket adtak 3 évre. Ezeket a kölcsönöket főleg az adósok használták fel, hogy pénzben fizessék vissza régi adósságaikat.

A Kr. u. 33. évi válságról három történetíró is említést tesz: Tacitus (Ann. VI, 16/17), Suetonius (Tib. 48, 11), és Cassius Dio (58, 21, 4/5). A legbővebb Tacitus elbeszélése: az esemény onnan vette kezdetét, hogy sokasodtak a vádak azok ellen, akik pénzüket a caesari törvény ellenére uzsorával növelték. A megvádolt szenátorok megrémültek, de Tiberius másfél év haladékot adott nekik pénzügyek rendezésére. A szenátorok a pénzhiány orvoslására törekedtek azzal a szenátusi határozattal, amely szerint itáliai földekbe kell ruházni a kétharmad részt. Aztán Tiberius 100 millió sestertiust bocsátott a bankok rendelkezésére hároméves kamatmentes kölcsönökre, feltéve, ha az adós garanciára adta földben az összeg kétszeresét.

Cassius Dio is említi a 33-as eseményt, de összekapcsolja Cocceius Nerva öngyilkosságával. Dio szerint Nerva azért ölte meg magát, mert nem tudta tovább elviselni Tiberius társaságát, többek között azért, mert felújította Caesar adósságokra vonatkozó törvényét, amiből zavargások keletkeztek.

Suetonius is említi Tiberius 33-as intézkedését, azzal a tettével együtt, amelyet a caeliusi tűzvész áldozatainak javára cselekedett, mint a lakosság iránti bőkezűségének ritka esetét. A 33-as beavatkozásra Suetonius szerint a nép könyörgésére került sor, a nagy pénzszűke miatt, amit az a szenátusi határozat okozott, amely szerint a bankároknak pénzük 2/3 részét földekbe kell fektetni, az adósoknak pedig ugyanilyen arányban vissza kell fizetniük a kölcsönöket. Tiberius ekkor adott 100 millió sestertiust.

A három szerző három különböző kontextusba helyezi ugyanazt az eseményt (a caesari törvény megsértői elleni perek szaporodása Tacitusnál, Cocceius Nerva öngyilkossága Diónál, a bőkezűség ritka alkalmai Suetoniusnál), és más részleteket fűz hozzá. Valószínűleg közös forrást használtak, amelyet különbözőképpen foglaltak össze. A tiberiusi szenátusi határozat újdonsága az volt, hogy a földeknek, amelyekbe be kellett fektetni, Itáliában kell lenniük, és Tiberius Caesartól eltérően nem határozott meg egy korábbi időpontot az eladandó földek felbecsülésére. A földek árzuhanása és a pénzhiány miatt avatkozott be a fent említett összeggel.

A tanulmány szerint intézkedésének két alapvető célja volt: egyrészt biztosítani a földek művelés alá vonását Itáliában, amelyeket az a veszély fenyegetett, hogy műveletlenül maradnak, mivel az eladósodott tulajdonosoknak gyakran hiányoztak a megfelelő eszközeik; másrészt a főváros jobb élelmezését akarta biztosítani.

Ezeket a célkitűzéseket azonban csak részben érték el, mert nem valószínű, hogy a császárkori Róma akkori rendszerében sikeresen lehetett volna együtt alkalmazni az ún. piacgazdaságot s olyan irányított gazdasági intézkedéseket, amelyeket Tiberius hozott. Másrészt olyan császári politika, amelynek célja a mezőgazdaság népszerűsítése, nem alapulhat csak a hitelügyletekbe való beavatkozáson, azt sem szabta meg pl., hogy a hitelezők hogyan hasznosítsák a megszerzett földeket.

Tiberiusnak ezt az intézkedését tehát a sürgető szükség szülte, és nem volt része szélesebb agrárprogramnak.

A 100 millió sestertiusszal kapcsolatban nem állami bankok létrehozásáról lehet szó, ahogy Gabba és néhány más tudós gondolja, hanem inkább arról, hogy magánbankokra bízták állami funkciók betöltését, mint napjainkban is gyakran megesik.

Marta Sordi–Roberto Ruozi: Tiberio e l’eccessivo indebitamento del popolo romano, La crisi monetaria del 33 d. C. (Tiberius és a római nép nagymértékű eladósodása. A Kr. u. 33. évi pénzügyi válság) In: Bancaria, Mensile dell’Associazione Bancaria Italiana, Ottobre 1993. 93–97. p.

Óbis Hajnalka