Klió 1996/1.

5. évfolyam

Eduard Beneš és Szlovákia (1918–1938)

A vezető szlovák történész tanulmánya abból indul ki, hogy Beneš számára a szlovákokhoz fűződő viszony mindig alá volt rendelve nemzetközi méretekben a gyakorlati politikai megoldásoknak. Már az első világháború alatt, az emigrációban kialakult az a meggyőződése, hogy van csehszlovák nemzet, amelynek két ága van. Ez akkor azért volt fontos, hogy meggyőzze az antanthatalmakat: egységes nemzetállam kialakításáról van szó. 1918 után ez a nemzetegység már az új állam létalapját jelentette.

Beneš Jugoszlávia és Románia esetében is egységes nemzetállamot kívánt bemutatni. Ezekre a nemzetállamokra Németország és Olaszország ellenében volt szükség. A nemzetállamokból álló kisantantból konföderációt szeretett volna létrehozni. Csehszlovákia Nyugat és Kelet között hidat jelent, Szlovákia így kerülne Nyugat-Európa kötelékébe. Csehszlovákia lenne a Nyugat partnere. A kisantantra az új határok biztosítása érdekében volt szüksége. Saját bevallása szerint 15 év alatt a csehszlovák külpolitika 20 százalékban a szlovák határok védelmében tevékenykedett. Viszont még 1933-ban is úgy látta, hogy Németországgal államának nincsenek problémái.

A nemzetegység fikciójára belpolitikai okokból is szüksége volt, hiszen a csehek az ország lakosságának csak mintegy 50 százalékát tették ki. Ugyancsak 1933-ban a szlovákokhoz intézett szózatában azt mondta, hogy ő először csehszlovák, csak azután cseh. Ezt 1944-ben is megismételte. Határozottan kijelentette ekkor, hogy nincs szlovák nemzet. Az egységes nemzeten belül viszont a szlovákok friss erőt jelentenek. Nem a szlovákok elcsehesítéséről van szó, inkább a cseheknek kellene szlovakizálódniuk. Kétmillió szlovák önmagában nem elég nemzeti kultúra létrehozásához. Csehszlovákia létrejötte ugyanolyan nemzetegyesítés, mint amilyen a német és az olasz egység létrehozása volt. Ha valaki szlovák akar lenni, legyen az, nincs szükség erőszakos asszimilációra. De Szlovákia csak olyan tartománya az államnak, mint pl. Morvaország. A pittsburghi szerződést nem tekintette érvényesnek, mert az emigránsok nem illetékesek országuk nevében dönteni.

Szlovákia autonómiáját már csak pénzügyi okokból is elvetette. A szlovák nemzet viszont ebben a húsz évben jelentős mértékben megerősödött, öntudatosodott. Ugyanakkor a szlovákok az államapparátusból kimaradtak. 1938-ban a központi államapparátusban a szlovákok aránya 1,6 % volt. Valamiféle megoldásként felvetette a közigazgatási decentralizációt.

1935-ben az elnökválasztás során a szlovák pártok Benešre adták szavazatukat. Titkos alapokból – mint elnök – ellenzéki politikusokat pénzelt, így Esterházy Jánosnak utalt ki összeget magyar diákok iskoláztatására. A szlovákoknak teendő engedményektől azért is félt, mert ezek óhatatlanul hasonlókra vezetnének a csehszlovákiai németek javára. Elvetette a dualista megoldást, még azt is, hogy Szlovákiát külön miniszter képviselje a kormányban. Viszont még azokat a megállapodásokat sem tartotta be, amelyekben megegyezett a Hlinka-párt képviselőivel. Igaz, ez a párt sem vetett fel összállami megoldási javaslatot.

1938-ban a Hlinka-párt két képviselőjével is tárgyalt. Még ekkor is igyekezett lehetetlenné tenni, hogy Szlovákiában kizárólagos érvénnyel az ő kezükbe kerüljön a hatalom. A nemzetiségi statútum előkészületeibe, mint elnök belefolyt, de július végéig nem szólt bele Szlovákia ügyeibe. Szeptemberben ismét tárgyalásokat folytatott a Hlinka-párt képviselőivel, három tervezetet is átadott nekik, de még itt is kitartott a csehszlovák nemzetegység mellett, kölcsönös toleranciával. A szlovák nyelvhasználatot Szlovákiában elfogadta. Azt is tervezte, hogy a szlovák hatóságoknál a csehek aránya legfeljebb 30 % legyen, viszont hét év alatt a központi hatóságoknál a szlovákok arányának is idáig kell emelkednie. A gazdasági problémák megoldására paritásos bizottság létrehozását ajánlotta fel. Az állami jövedelmekből a szlovák kvóta feleljen meg a lakosság lélekszámának. Tervbe vette a szlovákiai állami beruházások növelését. Még külön szlovák törvényhozó parlament létesítését is elfogadta. Viszont a végrehajtó hatalom kérdései nem tisztázódtak ezekben a tervezetekben.

Közvetlenül a müncheni egyezmény Beneš előtt már a Szlovákiát képviselő minisztert is elfogadta. Október 4-én levelet írt Tisónak, ebben új nyelvtörvényt helyezett kilátásba. Október 5-én egészében elfogadta a Hlinka-párt követeléseit. De utána már nem, az október 6-i zsolnai megegyezést a szlovákiai pártok részéről szintén nem. Lemondása után hozták meg a november 22-i törvényt a szlovák autonómiáról, ezt sem fogadta el, később sem.

Lezárásként a szerző utal arra, hogy Beneš politikai befolyását általában túlbecsülték. 1938 szeptemberében tett engedményei már elkéstek. Későbbi magatartása is, 1948-ig, erős és jogos szlovák kritikát váltott ki.

A folyóirat egy másik helyen dokumentum-összeállítást közöl a kérdéskörről, túllépve a tanulmány korhatárait.

Valerián Bistrický: Eduard Beneš a Slovensko (1918-1938) [Eduard Beneš és Szlovákia (1918-1938)]. Historický Časopis 1995. 43. évf. 2. sz. 246–262. p. – Dokumenty o postoji Eduarda Beneša k česko-slovenským vzťahom koncom tridciatych a začiatkom styridslatych rokov. Uo. 317–327. p.

Niederhauser Emil