Klió 1996/1.

5. évfolyam

Mussolini végnapjai

 

Milano, 1945. január 1. A város elmerülve a jeges ködben, belép egy új háborús évbe. Mégis, este hét óra tájban, a mozikban, az előadások meg­kezdődnek. A termek tele vannak, az élet megy tovább... Hirtelen több mozi ajtajánál kitör a zavar. A színpadra fegyveres és álarcos partizánok ugranak, mások a sorok közé állnak, közbelépésre készek; szónokok dicsérik az ellenállást.

A remény megvan: Róma szabad 1944. június 4-e óta, Párizs augusztus óta. A szövetséges csapatok az Alpok lábainál vannak, néhány tucat kilométerre Milanótól.

Akik meglátogatják Mussolinit 1945 első napjaiban, egy megöregedett, magába roskadt emberre találnak. De azt állítják, hogy németországi útjáról „nagy formában” jött vissza. Garganói villájában azt mondja a milicistáknak: „Tartsatok ki, már megnyertük a háborút!” De ő sem vak: egyszer bevallja egy újságírónak: „Végem van, a csillagom lehanyatlott, várom a tragédia végét.”

Néha Mussolini Valtelinába megy, egy hegyi központ kialakítását tervezi 3000 feketeingessel. De a német vezérkar kb. 100 000-re becsüli a partizánok számát. Ellentétek léteznek köztük, mérsékeltek, köztársaságiak, katolikusok és kommunisták között.

Egy a közös bennük, ami egyesíti őket: Mussolinit elkapni. A Ducenak még néhány hete van, hogy intézkedjék. 1945. január 19-én például munkaügyi minisztériumot hoz létre. De ez már csak kapkodás. A valóság az, hogy a szövetséges csapatok egyre közelednek. 1945. március 7-én az amerikai csapatok Remagennél átkelnek a Rajnán, keleten a szovjetek Berlintől 100 km-re vannak.

Ugyanezen a napon Mussolini kijelenti: „Megígértük, hogy megvédjük a Pó-völgyét, városról városra, házról házra. Ez szent kötelességünk...”

Mussolini tárgyalni próbál. Fia, Vittorio március 13-án Schuster bíborosnak átad egy „Államfői javaslatok tárgyalások céljára” című iratot. Ebben a szövegben elfogadja a szövetséges csapatok benyomulását a Pó-völgyébe, de nem a partizán alakulatokét, mert velük szükségszerűen növekszik a bolsevista veszély. De túl késő van. Sztrájkok törnek ki az olasz városok többségében. Április 19-re a vasutasok szerveznek országos sztrájkot. A nyugati és a keleti német frontok összeomlanak. A vég nincs messze.

Garganóban Mussolini összehoz még egy minisztertanácsot, s bejelenti, Milanóba akar eljutni. Ott van a fasiszta erők többsége, s főleg Lombardia fővárosából lehetne Valtelina vagy Svájc felé visszahúzódni.

Garganóból Milano felé indul egy SS-különítmény kíséretében. A prefektúrán száll meg. A külvárosokban a partizánok az urak, megszállják a stratégiailag fontos pontokat. A fasiszta Köztársasági Őrség szétzüllik, megadja magát.

Április 25-én a Felszabadítási Bizottság rendeletet hoz, melynek 5. paragrafusa szerint: mindazok, akik a fasiszta kormány tagjai voltak, a fasiszta rendszert kialakították, hazaárulást követtek el, és a jelenlegi katasztrófába vezették az országot, halálbüntetésre ítéltetnek.

Az ellenállás az érsek közvetítésével tárgyalást kezd Mussolinivel. Mussolini több mint egy órát tárgyal – először – az érsekkel. „Tehát az a szándéka, hogy folytatja a harcot a hegyekben?” – kérdezi a bíboros. „Még egy kicsit – feleli Mussolini – aztán megadom magam.”

Amikor megérkeznek az ellenállás képviselői, Mussolini gondolkodási időt kér s kijelenti, hogy a feltétel nélküli megadást nem tudja elfogadni. Elhagyva az érsekséget a prefektúrára megy vissza. Itt gépfegyvereket vesz magához, elhatározva, hogy Comon át Svájc felé indul.

A comoi prefektúrán teljes a zavar. Milicisták öltöznek át parasztruhába. Miniszterek, rokonok csoportosulnak. Megérkezik Clara Petacci is, hogy jelen legyen a Duce oldalán. Várják Pavolini minisztert, hogy megérkezik 5000 feketeingessel. De Pavolini csak néhány emberrel jön. A vezetők egyedül maradnak, Olaszország elhagyta vezérét.

Április 27-én, hajnalban Menaggióba érkezik 28 német teherautó tele katonákkal. Svájc vagy Németország felé tartanak.

Mussolini váratlanul úgy dönt, a németekkel tart, a német kapitány engedélyezi, hogy autóit kövessék. Amikor elindulnak, felcsillan a remény, hogy Mussolini elkerüli a felelősségre vonást. Alig haladnak előre, Dongoban partizánokba ütköznek, az 52. brigádba. Lövések dördülnek, majd tárgyalá­sokra kerül sor.

A németek teherautóit átengedik, ők tovább mehetnek Svájc felé, a velük menekülő olaszoknak meg kell adniuk magukat.

Dongo, délután egynegyed négy: megkezdődik a német járművek átkutatása, a katonák papírjainak átvizsgálása. Az egyik vezetőfülkében fekszik valaki, mintha aludna, sisak a fején. Részeg, mondják a németek. De egy partizán felismeri az oly sokszor látott arcélt. Leveszik a sisakot, megjelenik a lenyírt koponya, amit egy olasz sem tud elfelejteni.

Mussolinit letartóztatják. A minisztereket, s velük Clara Petaccit szintén letartóztatják. Őt Mezzagra községbe egy parasztházba viszik. Mussolini már ott van.

Mit kell csinálni a Duceval? A helyi vezetők tanácskoznak.

El akarnak kerülni egy sommás kivégzést, de meg akarják akadályoz­ni, hogy Mussolini a szövetségesek kezébe essen. A Ducet az olaszoknak kell elítélniük, ez nemzeti önérzet kérdése. Ebben a Felszabadítási Bizottság tagjai egyetértenek, annál is inkább, mert az amerikaiak és az angolok nagyon haladnak északnak.

Egy amerikai tiszt, egy kapitány is megérkezett Svájcból, s már Mussolini egyik közeli munkatársa, Graziani tábornagy is megadta magát, tehát védelem alatt áll. Az ellenállás az ilyen eseteket el akarja kerülni.

Valerio ezredes, a Felszabadítási Bizottság küldötte Milanoból Comoba érkezik. Április 28-án fél háromkor Valerio és csoportja bemutatja parancsát a helyi partizánoknak. Megjelennek a parasztházban, ahol Clara Petaccit és Mussolinit őrzik. Valerio azt mondja, hogy megszabadítani jött őket. (Közben azzal bízták meg, hogy az olasz nép nevében igazságot szolgáltasson.)

Utazás közben egy sortűz végez Clara Petaccivel és Mussolinivel. Dongoban tizenöt letartóztatott fasiszta vezetőt lőnek agyon.

A tiszteket autóba rakják; Milano piazza Loretóban rakják ki őket, ott, ahol 1944. augusztus 14-én egy garázs mellett a nácik egy tucat ellenállót és túszt lőttek agyon. Egy partizánnak eszébe jut, hogy fel is lehet akasztani őket. Hátborzongató szertartás. Egy (politikusi) életút, amely 1919. március 23-án kezdődött és 1945. április 25-én ért véget.

A fasizmus olasz találmány volt, nem külső, behozott termék. Az olasz társadalom gyengeségéből született, bukását pedig Mussolini halála pecsételte meg.

 

Max Gallo: L’execution sommaire de Mussolini (Mussolini végnapjai), Historia 1995. máj.–jún. 38–42. p.

 

Masseghia Oliver

Falussy József