Klió 1997/3.

6. évfolyam

Metropolis a frankok gázlója mentén

 

 

Ha minden megszorító jellegű ellenvetésünkkel együtt elfogadjuk annak a gondolatnak az igaz voltát, hogy Európa a városai által született meg, akkor ezt a jelenséget minden bizonnyal ki lehet vetíteni egyes országokra is. A város egyrészt fizikai teret ad az eseményeknek, amelyek a térbeli viszonyok sűrűsége révén az eseményeket is felgyorsítja, másrészt a gazdasági, szociális és kulturális folyamatoknak is egyúttal eredője és eredménye.

Az épített és a megteremtett anyagi és szellemi környezet tiszteletet parancsoló állandóságot biztosít generációkon keresztül, miközben a változás folyamatának vannak vitathatatlan csomó- és ugrópontjai, amelyek akár időben is jól körülhatárolhatók. Erről szól a most ismertetendő két kötet is, amelyek Frankfurt am Main várostörténetének bizonyos aspektusát, illetve időszakát tárgyalják. Jörg Köhler munkája egy laza, tematikájában nem egymásra épülő várostörténeti sorozat tagjaként, címe szerint a wilhelmiánus időszak városépítészetét, modern kifejezéssel a várostervezési politikát taglalja, míg Frolinde Balser Majna-Frankfurt városának 1200 éves évfordulója kapcsán megjelentetett új, komplex szemléletre törekvő kötete a várostörténeti sorozat hatodik része.

A kötetek nem kronológiai sorrendben jelennek meg, ez a munka az 1945–1989 közötti időszakot öleli fel. Mindkét időszak meghatározó fontosságú a város történetében, az első periódusban születik meg a régió határain messze túlnyúló kisugárzású modern ipari-kereskedelmi központ, a másodikban a második világháború utáni újjászületés, az időszak végén pedig az egységesülő (Nyugat-)Európa számára is fontos (pénzügyi) szerepkör betöltésére való felkészülés áll a középpontban.

Jörg Köhler már a munka alcímében is jelzi, hogy az olvasót nem az eltelt idő nyomán azóta építéstörténetté vált folyamatokkal, de különösen nem az építészeti stílusirányzatok váltakozása folyamatának részleteivel akarja megismertetni, hanem sajátos, tárgyiasult formát öltő társadalomtörténetet kíván megrajzolni.

A felhasznált irodalomban találunk néhány utalást azokra a részben elméleti kérdéseket, részben pedig esettanulmányokat tartalmazó munkákra, amelyek a XIX. és XX. századi városfejlesztésre és -építésre vonatkoznak, annak is a polgárosodásra, a polgári átalakulásra gyakorolt hatását taglalják. A forrásul a szerző alapvetően a városi magisztrátus iratanyagát használta. A felhasznált anyagot sajátos, de következetes kettősség jellemzi: egyrészt magánszemélyek, szervezett csoportok és nem szervezett csoportosulások beadványait, kérelmeit, kerületi egyesületek állásfoglalásait lelhetjük fel, mint amelyek az egyes városrészek, a városi vezetőséggel szembeni érdekképviseletének tükrét adják, valamint újságcikkek, amelyek az akkorra már kiépült sajtónyilvánosság tájékoztatására, valamint bizonyára ezen keresztül a hatóságokra gyakorolt nyomás elérésére is alkalmasak lehettek. Az iratanyagforrások másik csoportját a közgyűlési jegyzőkönyvek, a rendeletek és határozatok adják. Ez a kettős jelleg lehetővé teszi, hogy a várospolitika témáit az iratok puszta mennyiség­arányai alapján nagy biztonsággal rekonstruálni lehessen, egy következő lépésben pedig a közéleti visszhangjukat, a kiváltott hatásokat is regisztrálni lehet. Ezzel a módszerrel valóban nyomon lehet követni a „közvélemény” alakulását, illetve a „kollektív cselekvések” láncolatát is. A szerzőt dicséri és a munka olvasmá­nyosságát fokozza az olvasó számára, hogy ezek a feldolgozott dokumentumok nem csupán a társadalmi értékek és normák puszta kifejezői, hanem a nagyfokú átalakulásban lévő német, illetve sajátosan frankfurti társadalom világlátásának és -értelmezésének módját is tükrözik. A gazdaság és a társadalom melletti „harmadik dimenzió”, a gondolkodási mechanizmusok, a világlátás jut így kifejeződésre.

Ilymódon a szerzőnek sikerült Frankfurt városépítészeti fejlődésével kapcsolatban a kisebb és nagyobb helyi nyilvánosságot megjeleníteni és az azok közötti viszonyrendszert időnként egészen aprólékosan megrajzolni. Ez annál is inkább tanulságos, mert ezek a helyi erővonalak alapvetően tekintélyuralmi rendszer keretei között rajzolódtak ki, az egyes fejlesztési tervek kapcsán megjelenő érdekek és érdekérvényesítő mechanizmusok csaknem esettanulmány mélységű leírása jelentős mértékben differenciálja a felsőbbségi állam mindennapjairól alkotott képet. Ezáltal egy leendő nagyváros modern városi társadalmának a városfejlődés mentén megrajzolt kialakulási folyamatáról kapunk időnként a szociológiai elemzés felé hajló képet.

A kilenc részre tagolt kötet első fejezetei Frankfurt „belpolitikai” életének gazdasági, társadalmi és politikai vonatkozásait írják le, ezáltal rögzítve a városfejlesztés és városépítés adott keretfeltételeit az 1890-es évek tájékán. Már ezekben a részekben nyilvánvalóvá válik, hogy mily szűknek bizonyult a kortársak számára a várospolitikai mozgástér, ugyanakkor érthetővé válik, hogy a tekintélyuralmi rendszerben a városi társadalom nem kellően demokratikus volta az oka annak, hogy a város(rész)politikai kérdésekben az érdekérvényesítési törekvések miért nem a helyi pártszervezeteken, hanem a városrészekhez sokkal inkább kötődő kerületi alapon szerveződő egyesületeken keresztül próbáltak befolyást szerezni. A következő fejezetek az övezeti, illetve a város egésze kiterjedő beépítési tervvel, mint a várostervezés új eszközével foglalkoznak, abból a szempontból is, hogy miként fogadta ezeket az érintett városrészek közvéleménye. Ezek a részek egyúttal azt is megmutatják, hogy mit értett a korabeli felfogás út- és közlekedéstervezés alatt, ami különösen a körutak tervezésére és megépítésére vonatkozik, valamint a városiasodás következtében nyomon lehet követni az utca funkcióváltását is: elsősorban a főbb útvonalaknak az egyéb szempontokat a háttérbe szorítva sokkal inkább a közlekedés-szállítás szempontjainak kell eleget tenniük. Külön fejezetek foglalkoznak a peremkerületek és az elővárosok kérdésével, mely utóbbiak az infrastrukturális és nem utolsó sorban a közlekedési előnyök miatt maguk kérték Frankfurttól, hogy csatlakozhassanak a város közigazgatási területéhez. Ezek azok a részek is egyúttal, ahol a szerző bemutatja nem csak a magisztrátus iparpolitikáját, amelynek eredményeként modern iparágak települtek meg a város ipari területté átalakított vagy terjeszkedés útján „bekebelezett” és eleve ilyen célú hasznosításra szánt részein, így vált lehetségessé, hogy egyes városrészek új vagy egyértelműbb profilt kapjanak a város szerkezetének egészén belül. Ennek a kérdésnek a kapcsán ismerkedhetünk meg az iparpolitika igazgatásszervezési, közigazgatási oldalával is.

Nagyon tanulságos a történelmi óváros sorsának bemutatása. A középkori építészeti struktúrákat még erősen magán viselő városrész éppen az iparosodás, a városiasodás, az ezzel együtt járó eltömegesedés következményeként igen radikális átalakuláson esett át: a szűk, kanyargós kis utcák egyre kevésbé feleltek meg a kor hirtelen és gyors tempóban változó követelményeinek, éppen ezen a területen zajlottak a nagy kiterjedésű bontási munkálatok, hogy nagy áteresztő képességű utaknak, a kor modern közlekedési eszközének, a villamosnak és egyéb kommunális létesítményeknek adjanak teret. Az utolsó fejezet az egyre fontosabbá váló lakásépítési politikával és annak kísérő jelenségeivel foglalkozik.

A kötet minden fejezetéből érezhető a szerzőnek a felfogása, hogy a városépítés- és tervezés alapvetően a vidéki lakosság nagy tömegeinek egzisztenciális válságából fakadó városba áramlásából származik, amely ott nem csak új munka- és üzemszervezési feladatokat jelentett, hanem egyrészt szociális feszültségeket okozott, másrészt a városi életet változtatta meg új élet- és kommunikációs viszonyok megteremtésével, a korábbi demográfiai, gazdasági és társadalmi változásokkal a szociokulturális értékrendet és normákat is átalakította. Összességében kirajzolódik az a nagyon szimpatikus felfogás, hogy a modern várostervezés-történetnek a „városépítészeti társadalomtörténet” kell, hogy az alapját képezze.

A szép kivitelű könyvben összesen 47 korabeli fénykép, térkép, grafikon és egyéb ábra teszi az olvasást még élvezetesebbé, az alkalmanként túl tömör szöveget szemléletesebbé, a táblázatok a statisztikákat pedig áttekinthetőbbé. A bőséges lábjegyzetelés mellett a kötet végén áttekinthető rendszerbe csoportosítva találhatók a levéltári források, a jegyzőkönyvek és egyéb korabeli nyomtatott primér források, valamint az igen bőséges irodalomjegyzék.

* * *  

Frolinde Balser Majna-Frankfurt általános történetét kínálja a második világháború végétől a német egyesítés megindulásáig. Az időszak olyan átmeneti kort ölel fel, melynek kezdetét már minden bizonnyal a történelemmé vált korokhoz sorolhatunk, az utolsó harmada azonban olyan eseményeket érint, amelyek a német nemzet szempontjából egy korszak végét, egyúttal egy újabba való átmenetet jelentik, a város immanens fejlődése szempontjából azonban most még nehezen lehetne megállapítani, hogy szintén oly fontos korszakhatár-e. A szerző személye szerencsésen ötvözi magában a történészt, aki XIX. századi témák után a helyi és regionális politikát oktatta, a frankfurti városházán volt városi képviselő, aztán a Frankfurt környéki regionális szövetségben, végül pedig a Bundestagban volt képviselő.

A kötet hat fejezete kronológiai sorrendben mutatja be azt a folyamatot, ahogyan az 1945-ben romokban heverő város 1989-re közlekedési centrummá, Németország bankjainak és pénzügyeinek kulcsfontosságú csomópontjává vált. A felhasznált források részben a Frankfurti Várostörténeti Intézet (Levéltár) anyagaiból származnak, részben pedig a városra vonatkozó igen gazdag feldolgozásokból. Ez az irodalom nagyon sokrétű: politika-, gazdaság- és társadalomtörténet, memoárok, életrajzok, ezen belül is külön a város neves szülöttei, párttörténetek, szervezetek történetei, egyházak, hangsúlyosan a zsidóság helyzetének alakulása, de a kultúrára, művészetekre és a sportra valamint a szabadidőre, mint növekvő mértéke miatt feszültséget okozó társadalmi jelenségre vonatkozó feldolgozások sem hiányoznak.

Frankfurt számára is a háborús pusztítások felszámolása volt 1945-ben a legfőbb feladat. Már a veszteségek puszta megállapítása sem volt egyszerű. Az 1939-ben a városban állandó lakosként bejelentkezettek közül az 1953-as összeállítás szerint 23 ezer ember vesztette életét. A késői időpont azzal magyarázható, hogy a hadifoglyok döntő többsége csak ekkor tért vissza a városba, viszont ez a szám továbbra sem tartalmazta az elhurcolt zsidók létszámát, amelyet később kb. tízezerre becsültek. A város lakóinak létszáma azonban 1946-ban ugrásszerűen megnőtt, aminek a menekültek és a kitelepítettek megjelenése az oka; az amúgy is lakáshiányban szenvedő városnak kb. 22 ezer embert kellett befogadnia. Az anyagi veszteségekről csak abban az összefüggésben készültek igen eltérő s egyre növekvő végösszegeket tartalmazó összesítések, hogy ezáltal remélték a jóvátétel összegének csökkentését elérni. Az amúgy gazdag város a károk helyreállítására – eltérően Kölntől vagy Münchentől, amelyek jelentős tartományi támogatásban részesültek – semmilyen juttatást nem kapott, a felvett kölesönök még az 1960-as évek végén is jelentősen terhelték a városi költségvetést.

A város újjáépítése egyúttal egy újabb városrendezésre adott kényszerű alkalmat. Ezen tervek kapcsán ismételten összeütköztek a gazdasági érdekcsoportok és a városüzemeltetés szempontjai, az eredmény azonban a modern, már a jövő, még csak elgondolt gépkocsiforgalmának is megfelelő úthálózat, parkolók stb. megépítése lett.

A városnak is megvannak a maga meghatározó személyiségei, akik a maguk mozgásterén belül vagy megérzik a „kor szellemét”, vagy nem. Szerencsére mindkét kötet jelentős teret szentel ennek a szempontnak, így a munkák inkább emberarcúvá váltak. Úgy tűnik, hogy Frankfurtnak szerencséje volt a fejlődésből fakadó vagy kényszerű megújulás időszakaiban a polgármestereivel. A századfordulón Franz Adickes volt az, aki hosszú hivatali tevékenysége alatt (1891–1912) a várostervezési politikát a jövőre tekintve irányította, a most nem tárgyalt időszakban, az első világháború után a város szintén a polgármesterének köszönhette, hogy megalapozták, heves ellenállás ellenére is, az ország, de egy nagyobb európai régió számára is oly fontos közlekedési csomópontszerepet, különösen vonatkozik ez a légiközlekedésre. A második világháborút közvetlenül követő időszakban Walter Kolb főpolgármester volt az, akinek az irányításával nem újjáépítették a háború előtti várost, hanem, egy új típusú ipari, közlekedési és szolgáltatási központot kívántak megteremteni.

A kötetben sorra kerül minden olyan terület, amely egy modern, a XX. század második fele végi város szempontjából fontos: sikerült a város történetét beágyazni a meglehetősen hányatott német történelem kereteibe, de ugyanakkor nem lehet elfelejteni olvasás közben, hogy a munka alapvetően a városlakóknak íródott. Ebből fakad, hogy a különböző területekről (ipartelepítés, lakásépítés, helyi politika, választások, művelődés és egyetemi élet, művészetek és közlekedésfejlesztés) nagyon sok kis történetet találunk, amelyeket aztán az olvasó rendez egésszé. A jól sikerült részek közé tartozik az NSZK fővárosa pozíciójáért folytatott Bonn–Frankfurt küzdelem bemutatása, az 1968-as diáklázadás és azon törekvések leírása, hogy a város a „hideg” pénzközpont szerepét levetkőzve, a kultúra fellegvára is kíván lenni, amelynek eredménye­képpen megépült a múzeumok sora a Majna déli partján, és még számos egyéb létesítmény. Annak érzékeltetése is sikeres, hogy egy viszonylag „kis” metropolisznak hogyan lehet mégis ilyen hatalmas gazdasági-pénzügyi súlya és kisugárzó ereje.

A sorozat előzetese egy kötetben szinopszisát adta az egész műnek, felvázolva a koncepcióját is. Most némi hiányérzettel tapasztalhatja az olvasó, hogy különösen a társadalomszerkezetre, az oly fontos befolyásoló eszközzé vált „tömegkultúrára”, különösen pedig a sajtóra elég kevés figyelem jutott, viszont mindig pontosan nyomon lehet követni a párterőviszonyok alakulását. A kötet nagyon adatgazdag, időnként szinte pozitivista jelleget ölt, amellyel a szerző azért eredményesen küzd. Minden bizonnyal nem egyszerű a távlat hiányában eldönteni, hogy mely döntés válik a későbbiek folyamán fontossá vagy helyessé, ki minősül majd újabb nagy formátumú polgármesterré, vagy mely társadalmi folyamat hal el vagy válik éppen meghatározóvá. Az olvasó mindenesetre egy sokszínű, sokrétű, olvasmányosan megírt, képekkel igen gazdagon illusztrált, tudományos igénnyel fellépő várostörténetet kapott kézhez.

Használat közben nem válik előnyére a munkának az a szerkesztési megoldás, hogy a hivatkozásokat a fejezetek végén találjuk. Az igényes kivitelű kötetben a függelék nyolc, a város története szempontjából fontosnak ítélt dokumentumot tartalmaz. A tájékozódást személy-, hely- és tárgymutató segíti.

 

Jörg R. Köhler: Städtebau und Stadtpolitik im Wilhelminischen Frankfurt. Eine Sozialgeschichte. (Városfejlesztés és várospolitika a vilhelmiánus Frankfurtban. Társadalomtörténet) Studien zur Frankfurter Geschichte, 37. Im Auftrag des Frankfurter Vereins für Geschichte und Landeskunde in Verbindung mit der Frankfurter Historischen Kommission herausgegeben von Wolfgang Klötzer und Dieter Rebentisch. Frankfurt am Main, Verlag Waldemar Kramer, 1995. 354 p.

Frolinde Balser: Aus Trümmern zu einem europáischen Zentrum. Geschichte der Stadt Frankfurt am Main, 1945–1989 (A romoktól egy európai centrumig. Majna-Frankfurt története, 1945–1989). Herausgegeben von der Frankfurter Historischen Kommission. Veröffentlichungen der Frankfurter Historischen Kommission, XX., Sigmaringen, Jan Thorbecke Verlag, I995, 511 p.

 

Barabás László