Klió 1999/1.

8. évfolyam

Sport az augustusi Rómában

 

 

Aki abban a reményben veszi kezébe ezt a könyvet, hogy betekintést nyer a római sportolók életébe, az egyes sportágak művelésének módjába, annak némileg csalódnia kell.

A mű három részre tagolódik, I. testedzés és sportversenyek a köztársasági és augustusi Rómában; II. testedzés és sportversenyek az augustusi költészetben; III. a sport antik bizonyítékainak gyűjteménye fordítással és kommentárral. Az író azonban nem ad leírást arról – néhány kivételtől eltekintve –, hogyan űzték a különféle sportágakat a rómaiak, erre a forrásgyűjteményből és kommen­tárjaiból következtethetünk.

Az első részben ehelyett a forrásoknak tárházát nyújtja arról, hogy mikor és milyen sportesemények zajlottak Rómában és ezekről ki, melyik művében emlékezik meg. Így tulajdonképpen statisztikai évkönyvet olvashatunk az adatok száraz, felsorolásszerű tömegével. Az olvasónak az az érzése támad, hogy fő részben olvassa a lábjegyzetet, és a mondanivalót az egyes fejezetek végén található rövid összefoglalók tartalmazzák.  Ezekből a következők szű­rhetők le: Rómában ebben az időben három célból sportoltak: – az ifjak katonai életre való felkészítése céljából; – a  diaeta  érdekében (ez a görögöktől átvett gyógyulási forma, amely az egészséges életmód által gyógyít, ennek része a testedzés is); – és a spectacula, azaz a nyilvános játékok keretében a nép szórakoztatására.

Először ezen területek meghatározását adja a szerző. Az első terület, az ifjak edzése az önálló életre. Itt sem kapunk azonban bővebb felvilágosítást arról, hogyan zajlottak ezek a gyakorlatok (csak hátul a forrásgyűjteményben), mire és kik tanítottak a fiatalokat, vagy milyen életmódot kellett folytatniuk. Ehelyett felsorolást találhatunk egyes korabeli forrásokról, hogy íróik, pl. Cicero, Livius, milyen sportokat említenek meg az ifjak nevelésére. Ilyen sportok voltak többek között a boksz, birkózás, lovaglás, futás, úszás a Tiberisben.

A diaeta körében űzött testgyakorláshoz tartozott a futás, séta, kocsikázás, labdajátékok, súlyzózás, ugrás, masszázs, napozás, gimnasztika, fürdőzés és vadászat. Ezek az egyszerű gyakorlatok szolgálják az egészséget, a jó étvágyat, gondoskodnak a jó közérzetről.

A harmadik terület, ahol a sport Rómában szerepet játszott, a spectacula. Megtudhatjuk, hogy milyen fajtái voltak ennek a látványosságnak. Ide tartoztak a ludi circenses, a cirkuszi játékok, a munera, a gladiatorharcok, beleértve a venationes-t, azaz az állatviadalt és a ritkán megrendezett naumachiae-t, azaz a tengeri ütközetet, valamint a spectacula körében rendeztek ludi scaenici-t, azaz színpadi játékokat és certamina-t, azaz nyilvános sportversenyeket. A szerző egyenként sorra veszi, hogy ezen különféle látványosságok alatt mit tekinthettek meg a nézők. Ez a rész sem mentes azonban a felsorolásoktól, hogy mikor, hol, milyen játékokat rendeztek.

Az első fejezet utolsó részében Augustusnak ezekhez a területekhez kapcsolódó hozzáállásáról olvashatunk. Maga Augustus is sportolt, de politikai okai is voltak annak, hogy a sportnak ezen három megnyilvánulási formáját különösen pártolta Rómában. Ilyen ok volt az általános megújításra törekvés, de a spectacula-t a „panem et circenses” jelszó megvalósításaként is alkalmazta a proletariátus fékentartására.

A diaeta érdekében, hogy azt minden polgár gyakorolhassa, sportintézmé­nyeket és fürdőket építtetett, melyekbe bizonyos időpontokban ingyenes volt a belépés. A szerző felsorolást ad arról, hogy mit, mikor, ki építtetett. A különféle létesítmények mellett azonban a Mars-mező mindvégig a sportkedvelők kedvenc terepe maradt, számos sportot lehetett itt űzni, ahogy ezt egy szintén terjedelmes felsorolásból megtudhatjuk.

Az ifjak katonai életre edzése érdekében Augustusnak jelentős intézkedése volt a collegia iuvenum megalapítása, melyben a két felső rend fiataljait készítették fel a katonai, a közigazgatási életre. A szerző itt egyes költők leírásait említi meg, melyekben az ifjak edzéséről írnak.

A harmadik terület, ahol a sport megjelent Rómában, a spectacula. Ezen a helyen jó lett volna leírást kapni, hogy zajlott le általában egy ilyen ünnepélyes verseny, azonban ismét inkább lábjegyzetbe illő felsorolást kapunk arról, hogy melyik évben, kinek a tiszteletére rendeztek versenyeket. Viszont megtudhatjuk azt is, hogy milyen sportágakat tekintettek meg szívesen a nézők, pl. a bokszot vagy a birkózást, valamint közkedvelt volt az ún. ludi Troiani és az állatokkal való viadal. Vízi csaták előadása azonban csak egyszer fordult elő Augustus alatt, hiszen ennek igen nagy költségei voltak.

A sport jelentőségét az is mutatja ebben az időben, hogy a különféle sportmotívumokat a római művészetben is felhasználták, így az atlétákat pl. vázákon, érméken is ábrázolták, valamint a költők is különféle atlétatípusokat és a versenyek különféle mozzanatait jelenítik meg költeményeikben.

A könyv II. részében ezen egyes sportmotívumok megjelenítését dolgozza fel a szerző Vergilius, Horatius, Propertius és Ovidius műveiben. Először Vergilius Aeneis-ét vizsgálja meg. Aineas ugyanis ebben halott apja emlékére rendez sportversenyt. Vergilius ezen verseny leírásakor felhasználja a saját élményeit is, de a leírásból következtetni lehet arra, hogy görög ünnepi játékokból is merített. Az Aeneis V. könyve azonban, melyben a verseny leírása szerepel, befejezetlen. Erre utal, a szerző szerint, hogy Vergilius bár öt versenyszámot nevez meg, mégis csak négyet ír le: az evezősversenyt, a versenyfutást, az ökölviadalt és az íjversenyt. Az apja sírjánál azonban még megemlítette a dárdadobást is, amiről azonban később nem számol be Vergilius. A iaculo melior azonban nem dárdavető versenyre utal, hanem a iaculo-t a levibusque sagittis értelmezi. Ezután a szerző szinte soronként, grammatikailag elemzi az Aeneis V. könyvében leírt sportrendezvényt. Vergilius egyes költői, nyelvi megoldásait taglalja, amivel eléri, hogy az olvasó minél jobban beleélje magát a versenyző felek közti küzdelembe, amelyekkel érzékeltetni tudja a résztvevők erőnléti és lelkiállapotát is.

Az anchisesi játékokat Homérosz versenyleírásával hasonlítja össze az író. Az elemzés során kitér arra is, hogy a versenyek bemutatása során Vergilius tartotta magát az Augustus korában érvényben lévő szabályokhoz. A szerző emellett egyes szakkifejezések meghatározását is adja, az egyes részek leírásánál azonban nem mindig szerepel a következtetés. Az Aeneisben megjelenített verseny zárószáma a lovasjátékok. Ez a szám a két felső rend ifjainak a megismerését is jelentette Rómában. Vergilius azonban a játékok leírása elején nem utalt a trójai jelenetre, mely azt is jelentheti Fortuin szerint, hogy ezt a versenyszámot Augustus kívánságára vette fel az Aeneisbe, mivel Augustus gyakran rendezett ilyen játékokat Róma ifjai számára. Ezzel Vergilius alátámasztja Augustus nevelési politikáját a római fiatalok érdekében. A szerző figyelmét azonban elkerülte a következő kifejezés: „et fidam sic fatur ad aurem” (a hű fülnek így mondatik). A lovasjáték ugyanis meglepetés volt a nézők számára, így az olvasók számára is, ezért az üzenetet Aeneas csak a fülébe suttogja bizalmasának. Itt tehát Vergilius költői fogásával találkozhatunk, mellyel eléri, hogy az olvasó ugyanazt a meglepetést érezhesse, mint a játékokon résztvevő nézők.

A ludi Troiani nem sportverseny volt, hanem lovasparádé, harminchat lovassal. Vergilius műve arra utal, hogy ennek a számnak a tradíciója egészen Aeneasig nyúlik vissza. A sportesemény leírása lényegében Augustus korának sportéletét tükrözi. Az egész esemény az Augustus alatt rendezett játékok szabályait, szokásait követi. A szerző szerint Vergilius az Aeneas által, meghalt apja emlékére rendezett játékokban lényegében az Octavianus meggyilkolt apja emlékére rendezett játékokat jeleníti meg.

A másik költő, akinek műveit Fortuin a sport szempontjából megvizsgálta: Horatius. Költészetéből két ódát emel ki: az 1,8-ast és a 3,12-est. Az elsőben egy ifjú szerelméért elhanyagolja a testedzést. Itt lényegében a katonaságra felkészítő testgyakorlásról van szó. A költő ezzel a művével Augustus megújító programját akarja alátámasztani. A következőként említett 3,12-es ódában viszont a kedveséről álmodozó lány számára éppen a sportosság, edzettség teszi még kívánatosabbá a szeretett ifjút. A fiúk testgyakorlása a Mars-mezőn és a Tiberisben éles ellentétben áll a lány otthoni, egyhangú munkájával. Horatius tehát ebben a két ódájában a még szervezetbe nem tömörült ifjak által a Mars-mezőn űzött római és görög sportokat jeleníti meg, melyeket később Rómában a „collegia iuvenum” szervezeti keretében űztek.

A harmadik költő Propertius. A 3,14-es elégiájában a spártai nőket dicséri, amint meztelenül testgyakorlást végeznek. Lykorgos még elő is írta, hogy a nőknek az egészséges utódok érdekében testgyakorlást kell folytatniuk. A szerző végigelemzi az elégiát, hogy milyen sportágakat űztek a spártai nők. Propertius azonban nem tartja magát annyira a korabeli szabályokhoz, hiszen művében a lányok és a fiúk együtt sportoltak, valamint nehézatlétikát is űztek, pedig ez a valóságban nem így volt. Augustus pedig, ahogy ezt a szerző többször is kiemeli, a nőket igyekezett távol tartani a meztelen görög atléták látványától.

Az utolsó költő Ovidius, aki három mitológiai küzdelmet ábrázol Metamorphosisaiban: birkózást Achelous és Herakles, diszkoszvetést Apolló és Hyacinthus és versenyfutást Atalanta és Hippomenes között. Fortuin aprólékosan elemzi a költeményt, s megállapítja, hogy Ovidiusnál is megtalálhatók az Augustus korabeli sportesemények mozzanatai, az akkoriban szokásos eljárási szabályok. Az Atalanta és Hyppomenes közti versenyfutást pedig az emberi szerelem megjelenítésére használja fel. A Venus által adott aranyalmák is a szerelem szimbólumai.

A költők egyes sportbaleseteket is leírnak műveikben, melyek a Mars-mezőn előforduló balesetekre utalnak. A balestek ugyanis egyes sportrendezvények, mint a lusus Troiae betiltásához vezettek.

Összességében elmondhatjuk, hogy Fortuin művében érdekes témát dolgozott fel. Könyvének szerkezete azonban lehetetlenné teszi, hogy élvezettel olvassuk végig. Következetesebben kellett volna megválasztania, mit ír a lábjegyzetbe és mit a fő szövegbe, a kettő funkciója néha keveredik, nincs benne rendszer, mit hol ad meg. Egyes felhasznált irodalomból vett idézeteket lefordít, másokat nem. A mondanivaló jobb megértéséhez a fejezetek végén lévő összefoglalások nyújthatnak támpontot.

Igaz, hogy tudományos munkáról van szó filológiai vizsgálatokkal, de ez sokszor keveredik a sporttörténeti megállapításokkal, a kettőt néha nem lehet elválasztani egymástól, így nem mindig kerül előtérbe az igazi mondanivaló. A szerző néha maga is ellentmondásokba keveredik. Így pl. Horatius 1,8-as ódájáról azt írja, hogy ez az óda „propagandaóda”, melyet a római fiataloknak szánt a költő, hogy alátámassza az Augustus által proklamált megújítóprogramot. Az összefoglalásban viszont már azt írja, hogy a költők nem akartak sportpropagandát folytatni Augustus számára. Ezzel a megjegyzésével Fortuin összezavarja az olvasóban már korábban kialakult képet. A költők lényegében Augustus politikáját támogatták azzal, hogy a sportot megjelenítették műveikben. A sportolók kedvező színben való feltüntetésével a korabeli ifjak számára kedvet szerettek volna teremteni a testedzéshez, ami Augustusnak is törekvése volt.

Fortuin műve a számos információval, összegyűjtött és feldolgozott forrással, felhasznált irodalommal így is átfogó képet nyújt a római sportéletről Augustus korában, és alapja lehet egy részletesebb sporttörténeti munkának.

 

Rigobert W. Fortuin: Der Sport im augusteischen Rom. Philologische und sporthistorische Untersuchungen (Mit einer Sammlung, Übersetzung und Kommentierung der antiken Zeugnisse zum Sport in Rom) (A sport az augustusi Rómában. Filológiai és sporttörténeti vizsgálódások. A római sport ókori forrásainak gyűjteménye, azok folytatása és magyarázata). Palingenesia Band 57. Steiner Verlag, Stuttgart, 1996. 402 p.

 

Gedeon Magdolna