A táblázatokból kiderül, hogy a fejlődés korántsem volt mindig egyforma ütemű, könnyen szakaszokra bontható. 1980 és 1989 között az ipari kivitel lényegesen gyorsabban fejlődött, mint a mezőgazdasági áruké, 1988–1992 között az ipari termelés gyakorlatilag stagnált, e négy év átlagban 542,7 millió dinár volt. Ezzel szemben a mezőgazdasági export 1980 és 1989 között nem változott lényegesen, míg az utolsó négy évben megkettőződött. A növekedés nagyrészt az állati termékek kivitelének a megugrásából adódott. A kitermelő (foszfát és kálisó) és a feldolgozó ipar (műtrágya) aránya közel azonos és változatlan. Ezek az adatok is tartalmazzák a reexportot, aminek aránya 1980-ban és 1992-ben volt a legnagyobb, mintegy 30 százalék, a köztes időszakban viszont csak mintegy 15–20 százalék között ingadozott.

A munka felsorolja Jordánia legfontosabb kereskedelmi partnereit, ezek közül Irak, Szaud-Arábia, az Egyesült Arab Emirátusok, India, Indonézia, Kína, továbbá az USA, a nyugat-európai országok és a volt szocialista országok a legfontosabbak.

Néhány táblázattal és különféle statisztikai adatok segítségével a szerzők bemutatják a Jordániába irányuló árubehozatal mennyiségét és a behozott termékek származási helyét is. A behozatal összértéke ebben a periódusban mintegy háromszorosan meghaladta a kivitelt. Jordánia 1980-ban 74 országból szerezte be áruszükségleteit, 1985-ben 88 országból, 1992-ben viszont már 99 országból importált. A jordániai árubehozatal nagyobbik fele Nyugat-Európából származik, ez 1980–1992 között a teljes jordániai árubehozatalnak kb. 35 százalékát tette ki. A nyugat-európai országok után az arab országok vezetik a listát, hiszen Jordánia teljes nyersolaj-szükségletét ezekből az országokból szerzi be. Az arab országokból származó árubehozatal az importnak az egész tárgyalt időszakban mintegy 22 százalékát tette ki. E téren az ingadozás igen kicsi volt.

A statisztikák alapján az arab országok után az ázsiai nem arab országok következnek, átlagosan 15 százalékkal, s nem utolsó sorban az amerikai kontinens országai, de Németország, Japán, Olaszország és Nagy-Britannia is Jordánia fontos kereskedelmi partnerei. A felsorolt országokon kívül Jordánia még Törökországból, Franciaországból, Hollandiából és Belgiumból importált árucikkeket.

A munka foglalkozik a legfontosabb jordán árubehozatal összetételével is. Ennek nagyobb része fogyasztási cikkekből, főleg élelmiszerekből, valamint luxuscikkekből és nyersolajból áll.

A jordán árukivitel, illetve árubehozatal mennyiségét és értékét tanulmányozva arra a következtetésre juthatunk, hogy a hatalmas árubehozatali többlet miatt a jordániai külkereskedelmi mérleg deficitje tartós és folyamatosan növekszik. A deficit az arab országokkal szemben az olajbehozatalból adódik, az európai és az amerikai országokkal szemben viszont a jordán árukivitel csekélységéből ered, ennek nagyrészt az ipari termelés alacsony színvonala az oka, de szerepet játszik benne kisebb mértékben az ottani piacok felkutatásának nem kielégítő volta, gyakorlatilag teljes hiánya.

A szerzők az ország fontos földrajzi helyzetét felismerve, hangsúlyozzák a regionális együttműködési formák létrehozásának szükségességét, főleg a szomszédos országokkal. Kiemelik, hogy az országot a tőkehiány jellemzi.

A külkereskedelmi értékeket a kötet folyó árakon tünteti fel. Ugyanakkor tény, hogy ebben az időszakban az infláció nem elhanyagolható mértékű. Ha nem is egyenletesen nőttek az árak, de nem követhetünk el nagy hibát akkor, ha évi 20 százalékos inflációs rátával számolunk. Ennek figyelembe vétele a növekedési ütem megítélésénél igen fontos. A vizsgált időszakban a külkereskedelem évi átlagos növekménye, reálértéken számolva, átlagosan 5–7 százalékra tehető.