A szerző Regensburg birodalmi város XV. századi büntető törvénykezését vizsgálja három forrás alapján. A késő középkori városi bűnözésre és annak korabeli megítélésére legtöbb adatot a seborvos és a tanács által közösen vezetett Wundenbuch szolgáltat, amely az erőszakosan okozott sérülések felsorolását és a kiszabott bírságokat tartalmazza. A város számadáskönyvében az ítéletek végrehajtására vonatkozó bejegyzések érdemelnek figyelmet a téma szempontjából. A városi tanács üléseiről és döntéseiről vezetett jegyzőkönyv (Merkzettelbuch) pedig a békebíró tevékenysége körében tárgyalt jogeseteket foglalja magában.

A középkori büntetőjog kutatása során az első felmerülő probléma terminológiai, mivel a mai, gondosan kimunkált büntetőjogi fogalomrendszer nem alkalmazható a kodifikáció előtti bírói gyakorlatra. Éppen ezért kezdi tanulmányát Kolmer is a kriminalitás fogalmának meghatározására tett kísérletek ismertetésével. Nem hagyható figyelmen kívül a korabeli teológiai felfogás sem, amely szerint a bűnözés a Gonosztól ered. A szerző Quinney szociológiai megközelítésű definícióját tekinti a legjobban elfogadhatónak a középkori jog vizsgálatához.

A témával foglalkozó szakirodalmat a cikkíró három csoportra osztja. A kibocsátott normaszövegek vizsgálatával foglalkozó jogtörténeti és a klasszikus forráskiadásra koncentráló történeti munkák mellett a társadalom permén élő, részben bűnelkövetői csoportokat elemző tanulmányokat említi meg.

A személy elleni erőszakos bűncselekmények esetén a bíróság egy pontosan kidolgozott tarifarendszert alkalmazott. Az emberölés “ára” 15 font pfennig volt, amelynek harmadát a város kapta meg. Sokszor engedélyeztek részletfizetést, ilyenkor az elkövető kezest állított. A forrás alapján meg lehet vizsgálni az elkövetők életkörülményeit is, a városi foglalkozási ágak nagy része szerepel a feljegyzésekben. Az elkövetési helyek nagy többsége munkahely és szórakozóhely, a tettes és a sértett lakóhelye rendszerint a külvárosokban található. Testi sértést általában férfiak követnek el, az áldozatok viszont gyakran nők.

A számadáskönyvben az igazságszolgáltatás, elsősorban a kivégzések költségeit vizsgálta a szerző. Mivel a középkorban a rendes büntetésnek a halálbüntetés számított, a büntetési rendszer ilyen módon is vizsgálható. A kivégzésig az elítélteket a városi toronyban őrízték. Néhány bűncselekmény és a büntetési mód között kimutatható a kapcsolat, a tolvajokat rendszerint felakasztották. A középkori büntetőjogról általában azt tartják, hogy véres és kegyetlen. Ez a szabályozott büntetési fajtákat tekintve igaz is, de a gyakorlatban nagy szerepe volt a kegyelmezésnek. A büntetés végrehajtása ünnepélyes külsőségek között történt, ahogyan ezt Richard van Dülmen alaposan elemezte (A rettenet színháza. Ítélkezési gyakorlat és büntetési rituálék a kora újkorban. Budapest, 1990). Megfigyelhető, hogy a társadalom alsóbb rétegeinek tagjait gyakrabban ítélték el.

A békebíróság hatáskörébe a mindennapi viszályok (például a szitkozódás, fenyegetőzés, randalírozás) elsimítása tartozott. A tanács a rendbontókat rendszerint a toronyba záratta, amíg lecsillapodnak. Súlyosabban ítélték meg a lopást, az eltulajdonított dolgok alapján nevezték meg a tettest. A Merkzettelbuch bejegyzéseinek többsége erkölcs elleni deliktumokat tartalmaz, gyakori a házasság nélküli kapcsolat, házasságtörés, prostitúció. A késő középkori társadalmi viszonyok miatt az erkölcstelenség elleni harc nem bizonyult sikeresnek. A férfiakkal szemben elnézőbbek voltak, a nők esetén csaknem mindig szigorúbb volt a bíróság. Magasabb társadalmi rétegből származó deviáns szexuális magatartású elkövető kártérítés ellenében kegyelmet kaphatott, a szegényebb sorsúakat kivégezték.

A lefektetett büntetőjogi szabályok és azok alkalmazása közötti eltérés jól megfigyelhető az alkalmazott jog szankciórendszerében. Ezt a kegyelmezés gyakorisága, valamint a halálbüntetés helyett kiszabott kiutasítások nagy száma is igazolja. Regensburgi megfigyeléseit a szerző összeveti a már kutatott városokban tapasztaltakkal (Augsburg, Basel, Oxford, Ghent, Párizs). A középkori Regensburgban a városi intézkedések hatására az erőszakos cselekmények nem voltak túlzottan súlyosak, a lopás volt a leggyakoribb bűncselekmény, csakúgy, mint ma. Csak a felsőbb réteghez tartozók követték el az adómegtagadást, többnyire büntetlenül. A büntető hatalmat politikai csatározások eszközeként is felhasználták.

A bűnözés alakulásában fontos szerepet játszanak a korabeli elképzelések az asszonyi gyengeségről. A egyes cselekmények és elkövetők megítélését döntően befolyásolja a városi társadalom rétegzettsége is, a nagy tömegeket érintő nyomor és a gazdag vezető réteg. A kriminalitás jelenlegi felfogása, amely szerint minden büntető törvénybe ütköző cselekmény a bűnözés körébe tartozik, nem mutat jelentős eltérést a középkoritól. A boszorkányság, eretnekség, halottak és állatok büntethetőségénél “megértőnek” kell lenni a középkori jogi gondolkodással szemben.

A szerző számtalan példával alátámasztva vizsgálja egy középkori német város társadalmának büntetőjogi elképzeléseit és az ezeket befolyásoló tényezőket. Ezzel a tanulmányával Kolmer jó összehasonlító anyagot szolgáltat a magyarországi városok igazságszolgáltatásának kutatásához is.
 

Lothar Kolmer: Gewalttätige Öffentlichkeit und Öffentliche Gewalt. Zur städtischen Kriminaliät im späten Mittelalter (Erőszakos nyilvánosság és nyilvános erőszak. A késő középkori városok bűnözése). Zeitschrift der Savigny-Stiftung für Rechtsgeschichte. Germanistische Abteilung 114. Band (1997) 261-295.

Bató Szilvia