Drobni Erzsébet

Lám elmúltál...

Lám elmúltál belõlem kedves
kihúnyt a láng
csak parázsa fénylik még
az esti órák ködös csendjén át,
s markol a bú hajamba.

Magam vagyok. Szétfoszlott ábrándok
alkotják jelenem csupasz vázát
lehullt a kar, mely ölelni vágyott
s az illanó remény villantja hátát.

Zúg a csend betöltve testem rejtett zugait
s a végtelen idõ pontos szigorral
árasztja felém gyorshalálú pillanatait.

Szerelem! Izzó, máglyafényû, drága álom
van-e út feléd?
Van híd lélek és lélek között
mit nem robbant szét gyilkos szeszély?

A kérdõ szavak a fal csendjébe fagynak
könnycseppek rezzennek a légben
sír a magány.
 
 
 

Drobni Erzsébet

Gondolatban...

Gondolatban veled alszom el
és veled ébredek minden hajnalon
és összetört szívem
csak álombeli csókod
építi újra ódon kastéllyá
hogy a falak között
otthon érezze magát
minden szerelem.

Lélek-Hang Egyesület

Ezt a lapot a Soros Alapítvány támogatásával juttathatjuk el Önhöz.