Levegő Munkacsoport Országos Környezetvédő Szövetség

Közgyűjteményi és Közművelődési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ)

Javaslatok

az 1998. évi állami költségvetési törvényjavaslathoz

Budapest, 1997. október

Levegő Munkacsoport – 1465 Budapest, Pf. 1676. Tel.: 206-5598, 206-5599. Fax: 365-0438.

KKDSZ – 1088 Budapest, Puskin u. 4. Tel.: 138-2648, 118-8900. Fax: 138-4274.

Tartalom

I. A jelenlegi gazdaságpolitikai folyamatok rövid elemzése

Bevezetés

A restriktív intézkedések hatása a költségvetésre, a helyi önkormányzatokra, a társadalombiztosításra és a szociális kiadásokra

A restriktív intézkedéseknek hatása a külkereskedelmi mérlegre

A fizetési mérleg alakulása

Foglalkoztatottság

Feketegazdaság

Adórendszer

Vámpolitika és vámon kívüli védelmi politika

A magyar gazdaság mozgási szabadságát determináló nagyobb jelentőségű elemek

II. A javaslatok gazdaságpolitikai megalapozása

Miért elkerülhetetlen az állami költségvetés és adórendszer ökológiai szempontú átalakítása?

III. Konkrét javaslataink

Az élőmunka terheinek mérséklése

Közlekedés

Üzemanyagok jövedéki adója • A propán-bután gáz jövedéki adója • A kenőolaj betétdíja • Az észak-keleti válságövezet megsegítése (a vasúti szállítás támogatásával) • Vasúti felújítások • Gyorsforgalmi utak • Külföldi gépjárművek közúti hozzájárulása • Külföldi kiküldetések napidíja • Gépjárműadók • Környezetkímélő közlekedési infrastruktúra • A fővárosi 4. metró • Közúti gépjárműbalesetek költségeinek viselése • Légtérhasználati díj

Energiapolitika

Energiaárak és -adók • Az energiaszektor beruházási politikája • Energiaracionalizálás • A jamburgi beruházás • Az észak-keleti válságövezet megsegítése (energiaracionalizálással)

Élvezeti cikkek jövedéki adója

A fekete gazdaság és a bűnözés visszaszorítása

Áfa-bevételek • A közvetítői kereskedelem • A magyar utasforgalmi vámkedvezmények egységesítése, szabályozása • Az ún. “KGST” import szigorítása • Intézkedések a korrupció ellen

A gyógyturizmus fejlesztése

Hirdetések kulturális járuléka

Luxus fogyasztási adók

Tandíj

Családi pótlék

Tudományos kutatás és fejlesztés

Oktatás, közművelődés és más területek

Az embargó ellentételezése

Antiinflációs intézkedések

Mi gerjeszti leginkább az inflációt?

A hazai gyógyszeripari kutatások K+F támogatása

A környezet állapotát javító további intézkedések

Környezetterhelési díjak • Betétdíjak • Veszélyes hulladékok bírságának szigorúbb behajtása • Egyéb környezetvédelmi intézkedések

A valódi haladási mutató kiszámítása

IV. Összegzés

Mellékletek

1. Üzemanyag-csempészet

2. Az elővárosi vasutak előnyei

3. Embargó Kárpótlási Alap létrehozása

4. A magyar gyógyszeripar társadalmi és gazdasági szerepének fenntartása

I. A jelenlegi gazdaságpolitikai folyamatok
rövid elemzése

Bevezetés

Az 1995. évtől érvényesülő restriktív gazdaságpolitika a magyar társadalom számára komoly áldozatokkal járt. Ezért rendkívül fontos lenne, hogy az eredmények legyenek arányban ezekkel az áldozatokkal. Elsősorban nem az állami költségvetést és a fizetési mérleget kell stabilizálni (bár ez is fontos), hanem a magyar társadalmat és a gazdasági javakat előállító reálszférát.

A kormány is felismerte, hogy a restriktív gazdaságpolitikát olyan gazdasági programmal kell felváltani, amely a szerény növekedés mellett meghatározott keretekben eleget tesz az egyensúlyi követelményeknek is.

Magyarország gazdasági szempontból nyitott ország: GDP-jének mintegy 40%-a a külkereskedelemben realizálódik. Meg kell jegyeznünk azonban, hogy a külkereskedelemben elsősorban a primér szektor termékei vesznek részt, és ennek aránya nagyobb az említett 40%-nál, mert a GDP termelésében a szekunder és tercier ágazatok súlya növekszik. Tehát az új értéket előállító élőmunka mennyisége és aránya csökken, ami a fajlagos nettó devizahozamot csökkenti. Ennek következtében reálgazdasági oldalról is meg kell teremteni a külső egyensúlyt biztosító feltételeket. Ez utóbbit jelentősen megnehezíti, hogy 1997-ben tovább csökkennek a védővámok, megszűnik a vámpótlék, a forintleértékelés ütemét pedig mérsékelni kell. Ezek az intézkedések növelik az import versenyképességét a hazai termékekkel szemben. Ennek részbeni ellensúlyozására a hazai gazdaság olyan védelmét kell biztosítani, amely az emberi élet és a környezet védelmén keresztül korlátozza az importot és ezáltal kedvezőbb helyzetbe hozza a hazai termelőket. Az alább felsorolt intézkedések nagyrészt ennek célnak az elérését szolgálják.

A magyar gazdaság nemzetközi versenyképességét nem a klasszikus rövid távú tényezőkkel, hanem tartósabb eszközrendszerrel kell biztosítani. Közismert, hogy a jól képzett magyar élőmunkának a versenyképessége az EU országokéhoz viszonyítva alapjában megfelelő (a termelékenység azonos feltételek mellett megközelítőleg azonos szintű, a bér ugyanakkor töredéke az EU-beli szintnek). Ezért meg kell állítani a további munkahely-vesztést, és erőteljes ütemben kell olyan versenyképes munkahelyeket létesíteni, amelyek a külpiacon is értékesíthető termékeket állítanak elő. Az ilyen jellegű gazdaságpolitikával a kismértékű exportnövekedés is jelentősebb nettó devizahozammal jár, és az eddigieknél nagyobb mértékben javítja az egyensúlyt és hoz létre új értéket. A fajlagosan magas élőmunka-tartalmú — vagyis fajlagosan kisebb anyag- és energiatartalmú termékek — egyúttal környezetkímélőbb jellegű termelést tesznek lehetővé.

A foglalkoztatás növelésének és az infláció mérséklésének fontos eszköze az élőmunka bruttó költségeinek a csökkentése. A megfelelő nemzetgazdasági hatás elérése érdekében a jelenlegi 39%-os tb-járulékot legalább 26%-osra javasoljuk csökkenteni. A kormány jelenlegi elképzelései szerint a foglalkoztató által fizetett társadalombiztosítási járulék csak az ezredfordulón csökkenne, és akkor is csak egy-két százalékponttal. Ez azonban egészében nem csökkentené a bérköltségeket, mert ugyanakkora mértékkel nő az egyén hozzájárulása. Más szavakkal: a járulék mértéke összességében nem változik. Ebben a helyzetben a foglalkoztatás növelésére más eszközöket kell keresni. A foglalkoztatás növelése az EU-ban is kiemelt program. Az EU “Amszterdami szerződése” a következőket tartalmazza: “A Közösség elő kell mozdítsa a foglakoztatottság és a szociális védelem magas szintjét, a férfiak és nők egyenlő elbánását, az életszínvonal és az életminőség javítását, a gazdasági és szociális kohéziót, a tagállamok közötti szolidaritást.” Annak érdekében, hogy “élőmunkát” ne importáljunk az EU-ból, Magyarországon is hasonló, foglalkoztatást növelő intézkedéseket kell tennünk. Országunkban jelenleg az alulfoglalkoztatás a jellemző, ezért még hathatósabb intézkedések megtételére van szükség ahhoz, hogy valóban kellő számú új munkahelyet tudjunk létesíteni.

Az államháztartás egyensúlyának biztosítása céljából ugyanakkor más forrásokról kell gondoskodni. A környezetet és az egészséget súlyosan veszélyeztető, magas nyersanyag- és energiatartalmú termékek adóját kell növelni úgy, hogy az közvetlenül forrásokat képezzen a társadalombiztosítás részére. Ez felelne meg “a szennyező fizessen” elvnek is. Ily módon összeségében nem növekednének a társadalom pénzügyi terhei, ugyanakkor mérséklődne az infláció is annak köszönhetően, hogy csökkennének a bérköltségek, és az adók a végső felhasználást terhelnék.

A kormány eddigi elképzelései szerint a villamos energia és a földgáz ára továbbra is jelentősen emelkedik, hiszen a külföldi befektetők felé ilyen kötelezettséget vállalt. Ezért a kormány most nem hajlandó az energiahordozók adóit az EU-ban általában alkalmazott szintre emelni. Úgy véljük, hogy mind a környezet védelme, mind a gazdaság korszerűsítése érdekében elengedhetetlen az energiaadók emelése.

Véleményünk szerint az energiaadók emelése következtében befolyó teljes bevételt a lakossági és közintézményi fogyasztók kompenzálására kell felhasználni. Ebben jelentős súllyal kell hogy szerepeljen az energiaracionalizálás támogatása. Ez nemzetgazdasági szempontból azért is kedvezőbb megoldás, mert mérsékli az energiafelhasználást. (Ennek a megoldásnak az is előnye, hogy keresleti oldalról szorítja le a külföldi befektetők kivihető profitját.)

A fogyasztási adóknak az inflációnál mérsékeltebb emelése — véleményünk szerint — az alkotmányba és más jogszabályokba ütközik, mert az egészségkárosító és környezetszennyező tevékenységeket segíti elő. Ennek következtében ez az intézkedés tartalmában nem felel meg az EU-hoz történő csatlakozás irányelveinek sem.

Az általunk javasolt intézkedések serkentőleg hatnának a foglalkoztatottságra, élénkítenék a gazdaságot, aminek eredményeképp mérséklődnének az egy foglakoztatottra jutó társadalmi terhek. Lehetővé válna a tb-járulék további csökkentése. Ez lehetővé tenné a bérek fokozatos emelését, ami szintén fontos követelménye az Európai Unióhoz történő csatlakozásunknak. Ezt a programot külön elő lehetne segíteni egy olyan intézkedés-csomaggal, amely tovább serkentené a foglalkoztatást.

Nem tartjuk megalapozottnak a kormánynak azt a törekvését, amellyel mindenáron mérsékelni kívánja az állami újraelosztás mértékét még az EU-hoz történő csatlakozás előtt. Ebben a tekintetben nem vehető alapul a fejlett ipari országok gyakorlata, hiszen ott jóval magasabb a GDP, és más a gazdaság szerkezete, valamint a társadalom állapota. A magasabb arányú újraelosztás önmagában még nem ellentétes a piacgazdasággal, amennyiben a közteherviselés igazságosan oszlik el a gazdasági élet szereplői között. Nem az újraelosztás mértéke hátráltatja a korszerű piacgazdaság kialakulását, hanem többek között a gazdaság egyes szereplőinek indokolatlanul és gazdasági szempontból is ésszerűtlenül nyújtott nyílt és burkolt támogatások, valamint a feketegazdaság több mint 30%-os részesedése (ez a realizált jövedelmeknek ennél jóval nagyobb arányát jelenti). Azt tartjuk célszerűnek, hogy a feketegazdaság visszaszorításának mértékével csökkenjen az újraelosztás. A magyar társadalom számára aligha elfogadható, hogy a társadalmi újraelosztás mértékét csökkentik, miközben a feketegazdaság aránya változatlan marad (sőt relatíve kedvezőbb helyzetbe kerül). Ugyanakkor nem segíti, hanem akadályozza a piacgazdaságot, ha lerontjuk azoknak a rendszereknek a működését, amelyek elengedhetetlenek a társadalom fejlődéséhez, illetve a szociális feszültségek kezeléséhez (egészségügy, oktatás, kultúra, tudományos kutatás, szociális ellátás, környezetvédelem). Ha csökkentjük ezen ágazatok részesedését a GDP-ből, akkor visszaesésük rendkívül megnehezíti csatlakozásunkat az EU-hoz, hiszen kedvezőtlen hatásuk néhány év múlva fokozottan jelentkezik. Az EU támogatásait is csak akkor tudjuk felvenni, ha megfelelő saját részesedést tudunk felmutatni. Továbbá az ezen ágazatokra fordított közpénzek pillanatok alatt megjelennek a gazdaságban is, keresletet támasztva a termékek és szolgáltatások széles köre iránt, s ily módon elősegítve a gazdasági fellendülést.

A restriktív intézkedések hatása
a költségvetésre, a helyi önkormányzatokra,
a társadalombiztosításra
és a szociális kiadásokra

Az 1998. évi költségvetési törvényjavaslatot a magyar gazdaságpolitika egészének szempontjából vizsgáltuk, figyelembe véve a teljes kormányzati ciklus során a gazdaság fejlődésének eddigi valós folyamatait. A vizsgálat folyamán az 1994. évi tényleges gazdasági folyamatokhoz viszonyítottuk az 1995. és 1996. évi tény-, az 1997. évi várható adatokat, valamint 1998. évi költségvetési törvényjavaslat előirányzatait.

Az ún. gazdasági stabilizáció 1995-ben indult el a “Bokros-csomaggal”, 1996-ban pedig folytatódott, a kormányzati bejelentésekkel ellentétben 1997-ben is tartott, és — az 1998. évi költségvetési törvényjavaslat számai szerint — a következő évben is folytatódik. Az infláció szintje általában magasabb volt a költségvetésben szereplő számításoknál, ezért az elvonás összege nagyobb, mint amekkorát a törvényjavaslatok előirányoztak. (A költségvetési törvényjavaslat számai ezt bizonyítják.) Ennek hatására a központi költségvetés hiánya (a privatizációs bevételek nélkül) az alábbiak szerint alakult, illetve alakul:

1. táblázat

A központi költségvetés hiánya

milliárd Ft

A fenti javulás 1994-hez viszonyítva 1998. évi áron számolva mindössze 153 milliárd Ft-ot tesz ki, ami az általunk alább kimutatott elvont összegeknek mindössze 3%-át képezi. Más szavakkal fogalmazva, a megszorító intézkedések által elvont pénzek 97%-a “eltűnt”. (A kórházi ágyak példája ezt világosan mutatja: az ágyak száma csökkent, a várt megtakarítás pedig gyakorlatilag nem következett be.) Ugyanakkor a társadalomban az óriási mértékű elvonások miatt a működőképesség általános romlása következett be.

Három jelentősebb szférától (helyi önkormányzatok, társadalombiztosítási alapok, központi költségvetés szociális kiadásai) történt elvonásokat összesítve a 2. táblázatban, részleteire bontva pedig a 3., 4. és 5. táblázatban mutatjuk be (kamatköltségek nélkül).

2. táblázat

Elvonások a helyi önkormányzatoktól, a társadalombiztosítási alapoktól
és a központi költségvetés szociális kiadásaitól

milliárd Ft

A fenti táblázatban csak az említett négy szférát érintő elvonásokat mutattuk ki, a restriktív intézkedések hatását az egyéb területeken, illetve az egész magyar társadalomra vonatkozóan nem tudtuk részletesen vizsgálni. A vizsgált területeknek a restrikció miatt elvonásai — banki kamatokkal számolva — 1998 végéig összességében több mint 4700 milliárd Ft tesznek ki. Az előző számítások alapján végzett becslésünk szerint az egész magyar társadalmat érintő összege ennek kétszerese, vagyis megközelíti a 10 ezer milliárd forintot.

A fent kimutatatott, a költségvetést közvetlenül érintő elvonásokon túl a vállalkozói szféra munkavállalóinak bérköltsége csak 1995-ben reálértékben kb. 170 milliárd Ft-tal csökkent. Ez a restrikció 1996-ban tovább folytatódott, a reálbér újabb 111 milliárd forinttal csökkent. Az 1997. évi reálbér is jóval elmarad az 1994. évi szinttől. Ezzel szemben a költségvetés helyzete csak kis mértékben javult, a vállalkozói szféra hivatalosan nyilvántartott eredménye pedig nagyságrendileg elmarad a társadalomtól elvont összegtől.

3. táblázat

Helyi önkormányzatok költségvetési kiadásainak reálértékű csökkentése

milliárd Ft, folyó áron

4. táblázat

A társadalombiztosítás által folyósított támogatás a központi költségvetésből

milliárd Ft, folyó áron

Forrás:T/4832.sz. Törvényjavaslat a Magyar Köztársaság 1998. évi költségvetéséhez

5. táblázat

A társadalombiztosítási alapok reálértékének alakulása

*A nyugdijasokat érintő árukban az árak gyorsabban nőttek (pl. 1995-ben élelmiszer 31,1%, házt. energia 50 %-kal)

**Az Egészségügyi Alapot érintő árfőcsoportban az árak jobban nőttek (pl. a gyógyszerek 1995-ben 53,5%-kal)***A reálkamat mértéke: 2%

****A nyugdijasok száma 1995-ben 1,6%-kal, 1996-ban további 3,4%-kal nőtt 1994-hez képest!

Forrás: T/4832. sz. Törvényjavaslat a Magyar Köztársaság 1998. évi költségvetéséhez

A restriktív intézkedések hatása külkereskedelmi mérlegre

A restriktív intézkedések meghozatalát a külkeresekedelmi mérleg romlásának további megállításával indokolták. Az alábbi táblázat bemutatja az intézkedések és a vámstatisztikai külkereskedelmi egyenleg összefüggéseit.

6. táblázat

A külkereskedelmi mérleg alakulása

milliárd USD

* Összehasonlítható adatsor, vámszabadterületek nélkül!

** Az 1994. év bázis adatsornak számít

*** Az ún. "párhuzamos deficit" hatásmechanizmusát feltételezve!

A külkereskedelem egyenlegének számításánál a vámstatisztikát vettük alapul az alábbi okokból:

• Az 1994. évi bázist a vámstatisztika képezi, és nem összehasonlítható idősor az, amely más tartalmú adatot állít be (a vámszabad területekkel növelt értéket).
• A magyar gazdaság szerves részét a vámstatisztikai külkereskedelmi forgalom képezi (az termeli ki az energiahordozók, gyógyszerek importját, ezt egyenlíti ki az élemiszergazdasági szaldótöbblet stb.).
• A vámszabad területeken gazdálkodó cégek sok területen rendkívül negatív nemzetgazdasági sajátosságokat mutatnak:

  — A vámszabad területen megtermelt hozzáadott értékhez viszonyítva a fizetett társasági adó hányada mindössze 0,5%, ezzel szemben az ország többi cégének ez a mutatója 2,6%.

  — Az ugyanilyen mutatóval kifejezett adókedvezmény 10,1% a vámszabad területeken, miközben az ország többi cégénél 3,4%.

  — Ezen felül ezek a külföldi cégek jelentős, nyilvánosságra nem hozott állami támogatásban részesültek.

  — A vámszabad területek gazdálkodásában a személyi ráfordítások hányada 5,2%, ezzel szemben az ország többi cégénél ez a mutató 17,1%-ot tesz ki. Ismert, hogy a költségvetés és az államháztartás döntő része nem a társasági adóból származik, hanem a bért terhelő adókból és járulékokból, valamint az ennek felhasználása során behajtott fogyasztási típusú adókból. Ezt vizsgálva, első körben a vámszabad területek hozzájárulása az államháztartáshoz egy tizenötöde az ország többi gazdálkodásához (a vámterületéhez) viszonyítva.

• A fenti jellegű tőkebefektetések támogatása érdemben nem növeli a foglalkoztatottságot és a GDP-t, ugyanakkor óriási fajlagos terheket jelent. Ezért meg kell változtatni a tőkebefektetések támogatásának rendszerét, és a jövőben csak fajlagosan magas munkaigényű, tartós foglalkoztatást biztosító befektetések támogathatók.

(A fentiek részletesebb elemzése a KSH Gazdaságelemzési és Informatikai Intézetének 1997/7. sz. tájékoztatójában található.)

A fenti számok alapján arra a követekeztetésre juthatunk, hogy a restriktív intézkedések alig gyakoroltak hatást a külkereskedelmi egyensúlyra. (A vámpótlék hatása ezeknél egy nagyságrenddel nagyobb volt.)

A folyamatok alakulása akkor érthető, ha figyelembe vesszük, hogy a restriktív intézkedések elsősorban a lakosság alsó tizedeit érintették (a statisztika a jövedelmek felhasználásának elemzésénél tíz részre osztja a fogyasztókat). Ugyanakkor az alsó tizedek döntően hazai termékeket fogyasztanak, a felső tizedeknél pedig már jelentősebb az importhányad. Mivel a restrikció elsősorban az alsó tizedeket érintette (pl. a családi pótlék és a nyugdíjak reálértékének csökkenése), a hazai termékek iránti belső fogyasztás mérséklődött. Az import azért is emelkedik, mert a gazdagabb rétegek jövedelme (főleg a vállakozói szféráé) általában nőtt, és ezt erősít most már a vámpótlék eltörlése, a vámok leépítése és a déli gyümölcs áfájának mérséklődése is.

1. ábra: A lakosság egy főre jutó reáljövedelme és fogyasztása

(Index: 1989. év = 100)

2. ábra: Az egy főre jutó havi nyugdíj alakulása

(Index: 1989. év = 100)

A fizetési mérleg alakulása

A fizetési mérleg adataira több szempont miatt sem lehet hagyatkozni. Az óriási összegű vagyoneladás az állami, önkormányzati és magán szférától, főleg külföldi tulajdonosok javára egyszeri devizabevételt biztosított. Ez az összeg valamilyen módon a fizetési mérleget javítja és ezzel az áruforgalmi sorok devizabevételeit felfelé torzítja. Az erre vonatkozó teljes adatokat sajnos a KSH még visszamenőleg sem dolgozta fel. (Ehhez hozzá kell tenni, hogy a KSH legalább két-három éves késéssel hozza nyilvánosságra az adatokat.) Például értesüléseink szerint a dunántúli magánbirtokok jelentős részét is eladták a külföldieknek (többnyire törvényellenesen). Az ebből befolyt összegről (kb. 1 milliárd USD) az MNB-nek el kellene számolnia, mert ezen összeg nagyrészét forinttá konvertálták. Az így keletkezett óriási devizaösszeg nagyrészt “elolvadt”.

Az idegenforgalom nettó devizabevétele az utóbbi időben ugrásszerűen nőtt annak ellenére, hogy reálteljesítménye (a vendégnapok száma) alig változott. Emögött az a banki intézkedéssorozat áll, amely a deviza utáni reálkamatokat mérsékli és a forint utáni kamatokat “premizálja”, az állami költségvetés kamatterheit növelve (azaz ez is az adófizető állampolgárokat terheli). Ez az intézkedés természetesen a bolyongó külföldi, gyanús eredetű “forró” pénzeket is beszippantja, és ezzel átmenetileg látszólagos egyensúlyt teremt a fizetési mérlegben.

Foglalkoztatottság

Az MNB kimutatása szerint a “lakossági” megtakarítások növekedtek, miközben 1995-ben hatalmas méretű (12%-os) reálbér-csökkenés következett be, és ez 1996-ban is folytatódott. A lakosság életszínvonala nem csak a reálbér csökkenése miatt zuhant, hanem a foglalkoztatottak számának mérséklődése miatt is: a KSH adatai szerint 1995-ben 155 ezer munkahely szünt meg, 1996-ban pedig további 100 ezer. Ez 1996. évi áron számolva az államháztartás hiányát évi 103 milliárd Ft-tal növelte, mivel 1996. évi nemzetgazdasági átlagbért figyelembevéve

— kiesett 44 milliárd Ft társadalombiztosítási és egyéb járulék,

— elmaradt 20 milliárd Ft szja bevétel;

— a munkanélküli és szociális segélyek kifizetésének összege 39 milliárd Ft-tal nőtt.

Az említett 255 000 munkahely elvesztése a munkanélküliek kínszenvedésén felül forintban kifejezve is hatalmas nemzetgazdasági veszteséget jelent:

— Hozzávetőleges számításaink szerint a munkaerő “értékét” az éves bruttó bér 10-szeresében határozhatjuk meg. Ez azt jelenti, hogy egy fő “értéke” 5,5 millió Ft, vagyis a 255 000 “kidobott” magyar állampolgár felhalmozott tapasztalata és tudása kb. 1400 milliárd Ft-ot ér. Munkanélküliségük első évében ezen érték 30%-a, a második évében 20%-a, harmadik évében 10%-a vész el (a gyorsított “amortizációs” analógia szerint).

— Közismert, hogy 1989 óta 1996 végéig Magyarországon kb. 1,8 millió munkahely szűnt meg. Ez azt jelenti, hogy több mint 30%-kal nőtt az egy foglalkoztatottra jutó társadalmi költség. Ezt továbbra is így hagyni több mint felelőtlenség, hiszen Magyarország legfontosabb értéke, kincse a viszonylag jól képzett munkaerő.

1997 első félévében az alulfoglalkoztatottság olyan mértéket ért el, hogy már ettől önmagában is lefékeződött a munkahelyek megszünése. Ennek ellenére a múlt év azonos időszakához viszonyítva további 70 ezer munkahely szűnt meg. Tehát most a foglalkoztatottság további csökkenésének megállítása és ezt követő növelése még időszerűbb feladattá vált. Ezt azonban veszélyezteti az EU országaiban megindított tudatos politika a foglalkoztatottság növelésére. Ennek az lehet a következménye, hogy — mivel a magyar gazdaság nyitott, és a vámleépítések miatt még nyitottabbá vált — a nyugati munkahelyek növekedése az áruimporton keresztül további nyomást gyakorolhat a magyar munkahelyek megszűntetésére. Ez a káros folyamat csak akkor hárítható el, ha Magyarországon az EU-nál intenzívebb és hatékonyabb foglalkoztatás-növelési programot tudunk megvalósítani. A foglalkoztatási programon belül külön ki kell emelni a K+F témákat, amelynek társadalmi hatékonysága, és ún. pozitív multiplikátor-hatása miatt a magyar gazdaság dinamizálásának motorja kell, hogy legyen.

A foglalkoztatás napjaink egyik fő gazdaságpolitikai kérdésévé vált még azokban az országokban is, ahol a hozzánk viszonyított gazdasági aktivitási szint viszonylag magas.

7. táblázat

A 16-64 éves népesség gazdasági aktivitásának helyzete
néhány országban 1993-ban (%)

Magyarországon a gazdasági aktivitás szintje tovább romlott (a munkahelyek megszűnése miatt), és 1997-re 50 százalék körülire süllyedt. Az EU államokhoz viszonyítva alacsony magyar bérszínvonal, a reálbérek utóbbi években történt csökkenése, továbbá a katasztrófális szintű alulfoglalkoztatottság együttesen lehetetlen helyzetbe hozza a családok jelentős részét. Ugyanakkor mindez azt is bizonyítja, hogy nálunk nem a bérkiáramlás hat leginkább az infláció mértékére.

Az EU országokat jellemző foglalkoztatási problémák miatt, valamint a foglalkoztatás növelésére tett intézkedéseikből arra a következtetésre kell jutnunk, hogy amennyiben Magyarország nem tud rövid időn belül jelentős számú (több százezer) új munkahelyet teremteni, úgy az komoly akadálya lehet az EU-hoz történő csatlakozásunknak (ld. a 7. táblázatot).

Feketegazdaság

Mindezeket a kedvezőtlen folyamatokat tovább erősítette, hogy az ún. “államháztartási reform” jegyében — mely azonban nem emelkedett jogilag legitim szintre, mivel azt sem az érdekgyeztető fórumok, sem az országgyűlés nem fogadta el — egyre több társadalmi ellátásért kell fizetni, és ezzel párhuzamosan a támogatások is jelentősen csökkentek. Az előzőek összeségükben az eddigi statisztikákban ki nem mutatott életminőség-romlást idéztek és idéznek elő. Az említett “lakossági” megtakarítások tehát nagyrészt nem a törvénytisztelő állampolgárok pénzét jelentik, hanem a szürke és fekete gazdaság további gazdagodását.

A gazdaság 1994-ben megindult növekedése gyakorlatilag megállt, a beruházások visszaestek. (A bevásárlóközpontok által eszközölt befektetések nagy része felesleges és káros, a hazai kiskereskedők vagyonának tönkretevését jelentik a környezetszennyezés jelentős növelése mellett.) Az ipari termelés — az energiatermelő ágazatok nélkül számítva — mérséklődött. Ezek a folyamatok önmagukban kiteszik a külső fizetési mérleg javulásának nagyobb részét. Ezért a restrikciós intézkedések nagyobb része nemzetgazdasági szempontból indokolatlan volt, az óriási összegű jövedelem-átcsoportosítás elsősorban a fekete gazdaság és a külföldi pénzmosók jövedelmeit gyarapította. A “Bokros csomag”-nak a magyar nemzetgazdaság egészére kiható káros hatásait az is tükrözi, hogy külkereskedelmünk 1993-ban és 1994-ben kialakult évi több mint 2%-os cserearány-javulása 1995-re 1%-ra olvadt, 1996-ban pedig további 2 százalékponttal romlott (a vámstatisztika adatbázisán számolva).

A fentiekben vázolt folyamatok devizakihatása nagyságrendileg megegyezik a nemzetközi szaldó elért javulásával. A hiány tehát nagyságrendileg nem változik, annak ellenére, hogy a tett intézkedések erősen rontották a gazdaság és a társadalom működőképességét. (Megjegyezzük, hogy az 1995. évi hiány egy részét az előrehozott import képezte.)

1997 első felében jelentős intézkedéseket jelentettek be a feketegazdaság terjedésének megállítására (rendőrség, vámszervek erősítése, jogszabályi változások). A tovább jogszabályi szigorítások és főleg a törvények betartatása eredményeként megindulhatna a feketegazdaság visszaszorítása is. Egyelőre azonban a konkrét eredmények sem a költségvetési törvényjavaslatban, sem a köznapi életben nem érzékelhetők.

Az adórendszer és a bérek alakulása

Az elmúlt években egy olyan folyamat ment végbe az adó- és árrendszerben, ami nagymértékben hozzájárult elavult és pazarló gazdasági szerkezetünk tartósításához. 1991 novembere és 1997. októbere 1. között a vezetékes energiahordozók (villamos energia és földgáz) termelői (nem lakossági) árai reálértékben mintegy 20%-kal csökkentek. Az 1997. október 1-jei termelői árszint az 1991. november 1-jeinek csak kb. 80 százalékát éri el USD-ben kifejezve, az utóbbi időben történt többszöri áremelések ellenére. Ugyanakkor a lakossági árak ebben a termékkörben kb. kétszeresére emelkedtek (USD-ben kifejezve).

Az üzemanyagok ára — a közhiedelemmel ellentétben — reálértékben szintén csökkent az elmúlt néhány évben.

Ugyanezen időszak alatt jelentősen növekedtek a munkabérre rakodó költségek. Mivel 1989 óta kb. 1,5 millió munkahely szünt meg, az adó jellegű terhelések (szja, tb-járulék) a megmaradt fogalkoztatottakat a korábbinál jóval nagyobb mértékben sújtotta. Ez az adóteher-növekedés különösen súlyosan érintette a csak bérből és fizetésből élőket, ezen belül a közalkalmazottakat, hiszen ők nem bújtathatták el jövedelmüket az adóhivatal elől. A közalkalmazotti szféra jövedelmeinek reálérték-csökkenése 1990 és 1997 között meghaladta az 50%-ot.

Vámpolitika és vámon kívüli védelmi politika

Külön problémát jelentenek az olyan átgondolatlan vámcsökkentések, amelyek helyébe nem építették ki a vámon kívüli védelmi rendszert. Ezzel a hazai gazdaság versenyképességét a külföldivel szemben állami intezkedésekkel mesterségesen csökkentették. Ezen belül kiemelendő a vámpótlék leépítésének tervezett pánikszerű végrehajtása, ami az egyéb vámcsökkentésekkel együtt közel 100 milliárd Ft-tal mérsékli az import terheit (a költségvetési törvényjavaslat szerint). Amennyiben ezt a kiesést a hazai ipar megnövelt adójával, valamint a lakosság közvetlen és közvetett terhelésével kívánják pótolni, úgy versenyképességünk romlása az importtal szemben 200 milliárd Ft-ot érhet el gyakorlatilag fél év alatt, ha számításba vesszük, hogy 1997. július 1-jével megszűnt a vámpótlék is.

A magyar gazdaság mozgási szabadságát determináló nagyobbjelentőségű elemek az 1997–1998. években 1995-höz viszonyítva, különös tekintettel az energiapolitikára

A magyar-EU megállapodás, valamint egyéb ezzel kapcsolatos, a magyar fél által vállalt nemzetközi kötelezettségek (Világkereskedelmi Szervezet, WTO) szerint a magyar vámszint (beleértve a vámpótlékot és a behozatallal kapcsolatos egyéb bevételeinket) az alábbiak szerint alakul:

• Előzetes számításaink szerint a magyar vámszint az 1995. évi 13,7%-ról (ez 248 md Ft közvetlen és kb. 50 md Ft közvetett bevételt jelentett) éves átlagban 1997. VII. 1-jétől 3%-ra és 1998. január 1-jétől 2%-ra csökken! Ennek következtében rövid másfél év alatt (1996. évi árbázison számolva) kb. 200 milliárd Ft összegű vámtól és vámra rakódó adóbevételtől esünk el.
• A költségvetési bevétel-kiesésen túl sokkal nagyobb probléma az, hogy a magyar gazdaság versenyképessége az importhoz viszonyítva közel 400 md Ft-tal csökken, mivel várható, hogy a vámbevétel-kiesést nagyobb részt a hazai termelőkkel fizettetik meg közvetlen vagy közvetett (támogatások csökkentése stb.) módon.

A fenti globális költségvetési és versenyképességi problémát az energiaszektorban bekövetkező alábbi jelenségek tovább súlyosbítják, miközben a kényszerhatás is felerősödik:

• A jamburgi törlesztéses földgáz-szállítás 1997. I. negyedévében megszűnt, és fizetni kell évi kb. 200 millió USD-t. Ezáltal 1998-tól a költségvetés (közvetlen és közvetett) helyzete kb. 30 md Ft-tal romlik.
• A nagymarosi osztrák hitelt 1996-tól kezdve 10 éven át magyar áramszállításokkal kell törlesztenünk. Ez évi kb. 10 md Ft pótlólagos költségvetési többletkiadást igényel. (Ugyanakkor ezért a kb. 100 millió USD értékű exportért devizabevétel nem jár.)
• A hazai szénhidrogén-vagyon fokozatosan kimerül és kitermelési költsége nő. Ennek következtében a különleges helyzetek miatti 1995. évi befizetés 32 md Ft-os szintje 1998-tól 10 md Ft alá süllyed, miközben a költségvetés által nyújtott eddigi közvetett támogatás a fogyasztókat terheli, azok adófizető képességét csökkentve (ez kb. 10 md Ft összegű további költségnövekedést jelent.)
• Az energiaszektor privatizálása miatt az eddigi állami tulajdonosi szinten végrehajtott vertikális termelési költségoptimalizálás felbomlik, ami újabb 10 md Ft-os költségnövekedést jelent.
• Összegezve az energiaszektorban vázolt fontosabb elmozdulásokat, megállapíthatjuk, hogy a külkereskedelmi mérleg 4–500 millió USD-vel, a költségvetés helyzete pedig 60–80 milliárd Ft-tal romlik.

A termelők számára a vezetékes energiahordozók ára reálértékben számolva csökkent, miközben az energiahordozók beszerzésének költségei növekednek. Ennek az ellentmondásnak a feloldása a környezetterhelési díjaknak a termelői energiaárakba történő beépítésével oldható meg. Ezt az összeget a szerkezetjavításra kell fordítani, mert ily módon először mérsékelhető, majd kiküszöbölhető az áremelés inflációs hatása. Az ilyen szerkezeti váltások és fejlesztések csökkentik az energia iránti igényt, és ez további árleszorítást eredményezhet. Ezzel kimaradnak a fajlagosan legdrágább fejlesztések inflációnövelő hatásai is. A külső költségek mérséklése további hosszabb távú árcsökkentő hatást jelent.

A kormány szervei hibásan jártak el akkor, amikor csak a vámcsökkentéssel járó nemzetközi szerződéseket kötötték meg és ratifikáltatták az Országgyűléssel, ugyanakkor azonban a korszerű és a hazai gazdaságot védő WTO-konform intézkedések kidolgozásáról, valamint azok életbeléptetéséről nem gondoskodtak. Elengedhetetlen, hogy az Országgyűlés ezzel a kérdéssel külön foglalkozzon, annál is inkább mivel napirendre tűzték a szabadkereskedelmi megállapodások helyzetének vizsgálatát, valamint a jövőben folytatandó kereskedelempolitikánk alapelveinek megvitatását.

Az EU-ban vállalt kötelezettségeink alapján megszűnnek a különféle behozatali kvóták, ami a vámcsökkentésen túlmenően további öszönzést adhat az import számára.

Az 1997. I–VIII. havi vámstatisztika szerinti külkereskedelem hiánya megközelíti a 2,1 milliárd USD-t, ami a múlt év azonos időszakához képest több mint 340 millió USD romlást jelent. (Az ipari vámszabad területek forgalma nem szerves része a magyar gazdaságnak, ezért ezt nem indokolt figyelembe venni.) Ez kellő figyelmeztetésül kell hogy szolgáljon ahhoz, hogy ezen hiány növekedésének dinamizmusa a gazdaság valódi élénkítésével felpöröghet (8. táblázat). Az import ugrásszerű emelkedése csak korszerű iparvédelemmel, valamint csak az olyan hazai termelés növelésével ellensúlyozható, amely jelentős számú munkahelyet létesít.

8. táblázat

Külkereskedelmi termékforgalom

1997. I-VIII. hó

(millió USD, milliárd Ft határparitáson, folyó áron)

A közbeszerzési törvényt olyan módon kell módosítani, hogy az eddigieknél nagyobb mértékben szolgálja a hazai ipar védelmét és az elmaradott térségek fejlődését.

A hazai munkahelyek és ipar védelmén belül külön gondot kell fordítani a korszerű környezetvédelmi követelményeket kialakító ipar védelmére, mint pl. a RÁBÁ-nál induló EURO-II motorgyártásra, az erre települő autóbusz-gyártásra és az energiatakarékos készülékek hazai termelésére. Ezek jelenlegi védelme a költségvetés bevételeit növeli, mert a vámok leépítésének kedvezőtlen hatását mérsékli. Ugyanakkor a vámon kívüli védelmi rendszer létrehozása további közvetlen és közvetett bevételeket jelenthet az államháztartásnak úgy, hogy ezt az import fizeti meg.

9. táblázat

A központi költségvetés mérlege

milló forintban

9. táblázat (folytatás)

milló forintban

II. Módosító javaslataink gazdaságpolitikai megalapozása

Alternatív költségvetési javaslatainkat olyan reális gazdaságpolitikai alapelveken építettük fel, amelyek javítják a magyar gazdaság egészének jövedelmezőségét. Az alternatív gazdaságpolitika nem a pillanatnyi válságkezelésre, hanem a tartós szerkezeti változást előmozdító intézkedésekre, a fenntartható fejlődésre helyezi a súlypontot, s amely kielégíti az EU-csatlakozás tartalmi követelményeit is.

A magyar gazdaság nagymértékű külső nyitottsága miatt a belső egyensúly tartósan csak akkor javítható, ha ezzel párhuzamosan a külső egyensúly is javul. Tehát a külső egyensúly tartós javítása elsődleges szerepet játszik. Ez a megállapítás akkor válik nyilvánvalóvá, ha a folyamatok tartósabb (egy éves távot meghaladó) trendjét vizsgáljuk. Az éves költségvetés készítésének gyakorlata és szemlélete — rövidtávú jellege miatt — nem alkalmas a több éves (elsősorban külső) egyensúly-hiány kezelésére. (Újabban a költségvetési törvényjavaslat három éves kitekintő számsort tartalmaz, ez azonban csupán technikai jellegű megoldás, mert a költségvetés nem egy konzisztens hároméves gazdaságpolitikai program alapján készül.) Sajnos ugyanez a megállapítás vonatkozik a bankokra és a banki szemléletre is.

A fentiek figyelembevételével az 1998. évi gazdaságpolitika és költségvetés a következő konkrét csomópontokon keresztül kell, hogy kifejtse hatását:

1. Az élőmunka költségeinek fajlagos mérséklését nem a reálbér csökkentésével, hanem a költségszerkezet módosításával, valamint a hatékonyság növelésével kell végrehajtani úgy, hogy az a magyar gazdaság versenyképességét rövid és hosszú távon egyaránt növelje. Ez elsősorban a munkabért sújtó társadalombiztosítási járulék csökkentésével érhető el oly módon, hogy ennek terhét főleg az olyan végső fogyasztásra tesszük, amely különösen egészségkárosító és környezetszennyező. A foglalkoztatottak számának növelésével az egy főre jutó társadalmi költségek mérséklődnek. Mindez lehetővé teszi a bérek fokozatos emelését is, amit már 1998-ban meg kell kezdeni.

2. Az egészségkárosítással és környezetszennyezéssel járó tevékenységek óriási terhet jelentenek a társadalomnak és a gazdaságnak is. Ezeknek azon részét, amelyet nem a felhasználó, illetve az okozó fizet meg, hanem az egész társadalom, külső költségeknek nevezzük. Amennyiben a jelenleg még külső költségeket érvényesítjük az árakban, az egyéb hatósági intézkedésekkel együtt jelentősen javíthatók az életfeltételek.

3. A fekete gazdaság ellen olyan konkrét intézkedéseket kell hozni, amelyek a jövedelmet onnan elvonják, illetve nem engedik, hogy az ott létrejöjjön.

4. A hazai gazdaság WTO-konform (a Világkereskedelmi Szervezettel összhangban lévő) védelmét meg kell szervezni, és ezen alapuló exportorientált gazdaságpolitikát kell folytatni.

5. Az EU tagságra való tényleges (nem propaganda célú) alkalmazkodást először az időigényes tevékenységeknél (pl. oktatás, kultúra, kutatás) kell kezdeni. Az EU-val történő tárgyalások során mindenkor a magyar gazdasági érdekeket kell elsőbbségben részesíteni az általános politikai szempontokkal szemben.

6. A környezetvédelem nyújtotta lehetőségeket komplexen kell kihasználni:

— a környezetszennyező tevékenységeket meg kell adóztatni az eddigi támogatás helyett,

— a környezetvédelmen alapuló korszerű tevékenységeket elő kell mozdítani,

— a hazai környezetkímélőbb termelést kell védeni a környezetterhelő import termékekkel szemben,

— az élet és a környezet védelmét aktív eszközként kell alkalmazni az azt veszélyeztető importtal szemben (ennek érdekében a vámszervek mellett a területi környezetvédelmi felügyelőségeket is meg kellene erősíteni, és együttműködésük feltételeit javítani kell).

A fenti pontokban leírt feltételek megteremtése érezhetően elősegítené a magyar gazdaság fejlődését.

A kormány által tárgyalási anyagnak ajánlott költségvetési javaslat figyelmen kívül hagyja a humán szférára fordított kiadásoknak mind a közvetett (hosszabb távú), mind a közvetlen (rövid távú) hatását is.

Országunknak magasan képzett, széles látókörű, sokoldalú és egészséges munkaerőre van szüksége. Egy fejlett, az Európai Unióba igyekvő gazdaság csak ilyen munkaerőt képes nagyobb számban foglalkoztatni. Ez megmutatkozik Magyarországon is, ahol a munkanélküliek döntő többsége szakképzetlen vagy kevésbé képzett. A magasan képzett munkaerő munkanélkülisége nálunk és a fejlett országokban egyaránt strukturális munkanélküliséget jelent, azaz ezen emberek munkanélkülisége csak átmeneti, mivel alkalmasak az átképzésre, s ezért nem maradnak hosszú ideig munka nélkül. Az alacsonyan képzett, rossz egészségi állapotú munkaerő elhelyezkedése viszont hosszú távon is reménytelen. Tehát az oktatásra, a kulturális alapfeladatokra, a szociális ellátásra, az egészségügyre és — az utóbbihoz is kapcsolódóan — a környezetvédelemre fordított összegek csökkentése azt jelenti, hogy egyre nagyobb hiány lesz az ország gazdasági fellendülését elősegítő munkaerőben, és ezzel párhuzamosan tovább növekszik az állami költségvetést és az egész társadalmat súlyosan megterhelő munkanélküliek száma. (A hivatalos statisztikák nem tükrözik valósághűen a helyzetet, mivel csak a nyilvántartott munkanélkülieket tartalmazzák. Nem mutatják ki azokat, akik nincsenek ebben a körben.) Csak a magasan képzett munkaerő alkalmas az átlagos technikai szintnél magasabb színvonalú termékek előállítására, amelyek az utóbbi időben a világpiacon felértékelődtek. Az EU azt tervezi, hogy a következő öt évben 12 millió új állást teremt, és számottevően csökkentik az átlagos munkanélküliség szintjét. Ezen belül az állástalan fiatalok számát a jelenlegi felére kívánják csökkenteni.

Az oktatásra, a kultúrára, a tudományos kutatásra, a szociális ellátásra, az egészségügyre és a környezetvédelemre fordított összegeknek azonban nemcsak az említett hosszabb távú előnyük van, hanem azonnali, közvetlen gazdasági haszonnal is járnak. Egyfelől ezen kiadások nagy része az adókon keresztül rövid idő alatt visszajut az államháztartásba. Másfelől ezek a kiadások jelentős keresletet teremtenek részben közvetlenül (pl. megrendeléseket az iparban, az építőiparban, a szolgáltató szektorban), részben a béreken keresztül.

Tehát a kormány által előirányzott “takarékosság” az említett területeken azt eredményezheti, hogy a kereslet csökkenése miatt az érintett gazdálkodóknál visszaesik a termelés, s ily módon kevesebb adó kerül befizetésre. Ez végső soron azt jelenti, hogy a költségvetési bevételek akár nagyobb mértékben is visszaeshetnek, mint amennyi kiadást meg kívántak takarítani a restrikció által.

Fontos megjegyeznünk, hogy a költségvetési intézményektől elbocsátott dolgozók döntő többsége nem tud állást találni a versenyszférában, s így csupán a munkanélküliek számát növeli. Tehát az állam kiadásai végső soron nem csökkennek, azonban növekszik a pazarlás legfontosabb kincsünkkel, a munkaerővel, és ezzel párhuzamosan felerősödnek a társadalmi feszültségek is.

A magyar gazdaság zsugorodása eljutott egy olyan szakaszba, amikor a további társadalmi teljesítménycsökkenés — a társadalmi rezsiköltségek fajlagos növekedése miatt — lehetetlenné teszi a normális újratermelési folyamatok finanszírozását. Ennél még fontosabb, hogy a társadalom megfelelő működőképessége sem tartható fenn.

Ilyenkor nem az a megoldás, hogy az országot egy üzemként kezeljük, és tovább zsugorítjuk a tevékenységét, és a vállalati gazdálkodásnál szokásos csőd- vagy felszámolási eljárást kezdeményezzük. Az országot nem lehet megszüntetni, itt nem használhatók a vállalkozási tevékenységekben alkalmazott banki módszerek. Itt az a követendő út, hogy a hatékony tevékenységek előmozdításával, a veszteséges tevékenységek ésszerű visszaszorításával növeljük a nemzetgazdaság hatékonyságát.

Miért elkerülhetetlen az állami költségvetés és adórendszer ökológiai szempontú átalakítása?

Az elmúlt évek egyre felerősődő világméretű folyamatai egyértelműen arra utalnak, hogy a jelenlegi gazdaságpolitika zsákutcába vezet. Így például az ENSZ Éghajlatváltozási Kormányközi Bizottsága szerint a környezeti katasztrófa elkerülése érdekében a Földön azonnal 60%-kal kellene csökkenteni a szén-dioxid kibocsátását. Magyarországon a kibocsátás értéke a nemzetközi átlag közel kétszerese, ezért nálunk a CO₂-kibocsátás csökkentése 80%-os kellene, hogy legyen. Hasonló mértékben kellene csökkentenünk számos egyéb szennyezőanyag kibocsátását is.

Azt, hogy a változás elkerülhetetlen egy egyszerű képlettel is könnyen beláthatjuk (ld. Kiss Károly: Ezredvégi Kertmagyarország, Budapest, 1994). P. és A. Ehrlich a világ népessége, a fogyasztás és ezek környezeti hatása közötti összefüggésre az alábbi képletet alkalmazta:

I = PCT, ahol:

I:a gazdasági tevékenység környezeti hatása,

P:a föld népessége,

C:az egy főre jutó fogyasztás, és

T:a fogyasztás környezeti hatása, “intenzitása”. (Ez utóbbi tényező mindazt a változást felöleli, mely a technológiában és a gazdasági növekedés tényezőinek, valamint a nemzeti terméknek az összetételében végbemegy.)

 

A modell P. Ekins által alkalmazott változata azzal számol, hogy 50 év múlva a föld lakossága megkétszereződik, és a gazdasági tevékenység környezeti hatását ez alatt az idő alatt felére sikerül csökkenteni. (Megjegyezzük, hogy ezáltal már átmegyünk a fenntarthatóság feltételeinek modellezéséből a katasztrófaprognózisba, hiszen a legtöbb szennyezőanyag-kibocsátás már most meghaladja a kritikus terhelést, s általában, 60-90%-os — tehát nem 50! — azonnali csökkentésükre lenne szükség ahhoz, hogy a környezet állapota nagy mértékben és helyrehozhatatlanul nem romoljon tovább. Természetesen ezzel Ekins is tisztában van, s e nagyvonalú megengedéssel még jobban alátámasztja mondanivalóját.)

Ha a fogyasztás és a gazdasági teljesítmény évi 2-3%-os szerény növekedésével számolunk, az 50 év alatt megnégyszereződik. Az egyenlőség tartása végett ezért a T-t 8-adára kell csökkenteni:I = 2Px4Cx(T/8)

Ez azt jelenti, hogy a fogyasztás minden egységének környezeti ártalmát (hatását, intenzitását) 8-adára vagyis 88%-kal kell csökkenteni, ami nyilvánvaló képtelenség. Ha sehol sem lenne növekedés (ami nyilvánvalóan tarthatatlan), a T-nek akkor is felére kell csökkennie.

Mivel az említett folyamatok drámai gyorsasággal, exponenciális jelleggel mennek végbe, az is egyértelmű, hogy az az ország kerül előnybe, amelyik mielőbb alkalmazkodik a megváltozott körülményekhez és megfelelő intézkedéseket hoz a várható változások kezelésére.

III. Konkrét módosító javaslataink

1.) Az élőmunka terheinek mérséklése

Az alapfeladat a magyar gazdaság versenyképességének növelése, amely elsősorban az élőmunka arányának és hatékonyságának emelésén keresztül valósítható meg. A szociális segélyek mértékei és a minimálbér nagysága gyakorlatilag azonosak, ezért szükséges az ezek közötti távolság megteremtése. Ez viszont csak akkor valósítható meg, ha a bér bruttó költségeit csökkentjük, és ezen belül a bérköltséget növelő társadalombiztosítást részben más forrásból finanszírozzuk. Ennek elméleti és gyakorlati alapja az, hogy a környezeti és egyéb károk azon költségeit, amelyet eddig az egész társadalom viselt (nem pedig a felhasználók), a továbbiakban érvényesíteni kell az árakban. (Az EU-ban ez az elv egyre inkább megvalósul a gyakorlatban is.) Így például az EU-ban érvényes számítási módszerek szerint a reálértéken számolt GDP-re vetítve Magyarországon a közlekedés környezeti és egyéb kárai 1998. évi áron évi 840-1170 milliárd forintra becsülhetők, amely összegből 740-1020 milliárd forint a közúti fuvarozást terheli (10. táblázat). A közlekedésen kívüli energiafelhasználás külső költsége 1998-ban 300–400 milliárd Ft körül mozoghat (a számítást a Levegő Munkacsoportnak Az energia valódi költségei c. tanulmányában közölt adatok középértékei alapján végeztük).

Az államháztartási mérleget a fentieknek megfelelően úgy kell átdolgozni, hogy a környezetszennyező tevékenységek megadóztatása, illetve támogatásuk csökkentése lehetővé tegye azt, hogy a bérköltségeket terhelő tb-járulék mértékét csökkentsük (a jelenlegi 39%-ról 20%-ra). Ez úgy valósul meg, hogy közben megmarad a társadalombiztosítás működőképessége, mivel ily módon az 1998-re előirányzott társadalombiztosítási bevétel biztosított, sőt pl. a fogyasztási adó szigorú beszedési módja miatt a finanszírozás stabilabb alapokon nyugodhat.

Közlekedés

2.) Az üzemanyagok jövedéki adója

Magyarországon az üzemanyagok ára és azok adótartalma rendkívüli mértékben elmarad a mérvadó EU országok szintjétől (ld. a táblázatot az 1. mellékletben!). Indokolt, hogy a társadalombiztosítási járulék egy részét ne a bérből finanszírozzák, hanem az üzemanyagok jövedéki adójának és az ehhez kapcsolódó áfának a növekedéséből fedezzék, mivel az egészségkárosodások jelentős része az üzemanyagok használatának következménye.

Az emelést az adókikerülés megakadályozása céljából úgy kell végrehajtani, hogy egyúttal visszaszoruljon az üzemanyag-csempészet. Ehhez többek között a vámtörvény módosítása is szükséges (ld. az 1. mellékletet!). Az EU országok érdekeit figyelembe vevő üzemanyagárak bevezetését javasoljuk ösztönözni a határos és közeli kelet-európai országokban. Ez legyen az egyik kritérium az EU társulási és egyéb kedvezményeinek megítélésénél. Ne kapjon kedvezményeket az az ország, melynek kormánya — az alacsony üzemanyag-árakkal — ösztönzi a környezetszennyezést és a csempészetet!

A kormány javaslata szerint 1998 januárjától 13%-kal emelkedne az üzemanyagok jövedéki adója az előző évi adószinthez képest. Az adóvalorizáció mértéke ismét elmaradna az infláció mögött. Az idei 17–18%-os inflációt figyelembe véve ez azt jelenti, hogy reálértékben tovább csökken az üzemanyagok ára. A bérek terhelése viszont lényegében nem csökkenne (az inflációnak a jövedelemhatárokat feltoló hatása miatt is).

Javasoljuk az üzemanyagok jövedéki adóját olyan mértékben emelni, hogy az áruk közelebb kerüljön az ausztriai szinthez. Kb. 20 Ft/liter többletemelést javasolunk a kormány javaslatához képest, amely kb. 10–12 Ft-tal emelné az üzemanyagok árát.

Az 1998-tól bevezetett jövedéki adó tartalma a jelenlegi fogyasztási adóhoz viszonyítva kibővül az Útalap-hozzájárulással és a környezetvédelmi termékdíjjal. Ez utóbbi két tétel százalékos mértékben kerül megállapításra. Az első a jövedéki adó 26,32%-a, a második 3%-a. Ez a mérték abszolút értékben különbözik a különböző üzemanyag-fajtáknál mind az Útalap, mind a környezetvédelmi termékdíj esetében. Ez azonban ellenkezik az arányos teherviselés elvével. Különösképpen tarthatatlan az az álláspont, hogy az Útalap-hozzájárulás jelenlegi egységes literenkénti 15,40 Ft-ról az ólmozott benzin esetében 21,87 Ft-ra, az ólmozatlannál 20,27 Ft-ra nő, a gázolajnál pedig csak 17,79 Ft-ra. A környezetvédelmi termékdíjnál sem fogadható el, hogy a jelenlegi egységes literenkénti 2 Ft-ról az ólmozott benzin esetében 2,49 Ft-ra, az ólmozatlannál 2,31 Ft-ra nő, a gázolajnál pedig 2,03 Ft-ra. Ezért javasoljuk a gázolaj jövedéki adóját is az ólmozatlan benzin mértékére felemelni. Így a fentebb javasolt 20 Ft-os többletemeléssel együtt a gázolaj és az ólmozatlan benzin jövedéki adója egységesen 97 Ft lenne. A jövedéki adón belül a százalékos kulcsot úgy kell módosítani, hogy az Útalap bevételei ne változzanak a kormány által javasolt összeghez képest.

Az Útalap bevételeit elsősorban a meglévő országos közutak fenntartására, üzemeltetésére és biztonságának növelésére kell elkölteni. Ezen belül is kiemelt összeget kell fordítani az útkereszteződések, csomópontok biztonságára (beleértve a vasúttal való kereszteződéseket), ahol sok a súlyos személyi sérüléssel és halállal végződő baleset. Ennek megfelelően az Útalapon belül javasoljuk a Közút- és közúti hídépítés rovatból 6 milliárd Ft, az Előkészítés, építési területbiztosítás rovatból 2 milliárd Ft átcsoportosítását a Közútkezelői fenntartási munkák, illetve a Külső közútkezelői fenntartási munkák rovatokba.

Amennyiben a fentebb javasolt jövedéki adók kerülnének megállapításra, akkor évi kb. 60 milliárd forinttal növekedne az államháztartás bevétele (fogyasztási adó és annak ÁFA vetülete) a jelenlegi állapothoz képest változatlan fogyasztás esetén. Egy ilyen intézkedés még 15–20%-os fogyasztáscsökkenés esetén is kb. 50 milliárd forint többletbevételt eredményezne. Ha a kormány megfelelő intézkedésekkel felszámolná a törvényellenes üzemanyag-beszerzések számottevő részét, valamint a törvényes, de adófizetést elkerülő üzemanyag-behozatalt, akkor reálisan számolhat az említett teljes bevételtöbblettel.

Az üzemanyagok nemzetközi csempészetét fel kell számolni. Ezért minden olyan országgal, ahol az üzemanyagok belső ára az osztrák szintnél több mint 10%-kal alacsonyabb, egyodalúan fel kell függeszteni a nemzetközi egyezmények azon kitételét, amely kimondja, hogy a tartályban lévő üzemanyag adómentesen hozható be, és ehelyett az adómentes határt személygépkocsiknál 10 literben, tehergépkocsiknál és autóbuszoknál 20 literben kell megállapítani. A nemzetközi egyezmények értelmében ez a kihirdetéstől számított 3 hónap elteltével vezethető be. Egy ilyen intézkedés várhatóan az EU elismerését is elnyerné, mivel a Keletről Nyugatra menő üzemanyag-csempészet óriási terhet — környezeti károkat és bűnözést — jelentenek a közvetlenül érintett országok (elsősorban Ausztria és Németország) részére. Ugyanazon gépjármű naponta csak egyetlen alkalommal hozhassa be az említett mennyiségű üzemanyagot adómentesen.

Romániában 1997. augusztus 1-jétől minden olyan személy- és tehergépkocsira (románra és külföldire egyaránt), amelyek negyedévenként egynél több alkalommal lépnek be az ország területére, a gépjármű tankjának teljes űrtartalmára 250%-os adót vetnek ki.

Nem fogadható el az az ellenvetés, hogy azért nem szabad (vagy lehet) az üzemanyagok árát emelni, mert a hazai bérek messze elmaradnak a nyugat-európaiaktól. Egyrészt ezzel azt ismernénk el, hogy az életünk és egészségünk jóval kevesebbet ér, mint az EU állampolgáraié. Másrészt az üzemanyagok adóját többek között éppen azért kell növelni, hogy az egyéb adó jellegű terheket csökkentsük, és így lehetőséget adjunk majd a bérek emelésére, azaz a fizetőképesség megőrzését, sőt javítására. Az üzemanyag-adókból keletkező többletbevételt ennek megfelelően teljes egészében a társadalombiztosítási kiadások fedezésére kell fordítani.

Az üzemanyag-árak emelésének inflációgerjesztő hatása csak átmeneti és rendkívül mérsékelt, a kedvező hatások már 1998 második félévében semlegesíthetik azt. Egyébként egy átlagos hazai termék árában az üzemanyag-költség mindössze 3%, így az általános árszint-emelkedés nem lenne számottevő. (Még a budapesti taxik díjában is csupán kb. 8%-ot tesz ki az üzemanyag-költség. Tehát egy 50%-os áremelés is kb. 6%-os tarifaemelést indokolna, de a közúti forgalom általános mérséklődése ezt több mint ellensúlyozná: egyrészt a folyamatos haladás miatt csökkene a taxik üzemanyag-fogyasztása, másrészt többen utaznának taxival.)

Szigorítani kell az elszámolható üzemanyag normáit. Javasoljuk, hogy a jelenlegi szint 80%-át számolhassák csak el. Ez ösztönzőleg hat a hatékonyság növelésére, és autóhasználat mérséklődése jelentősebben javítja a közlekedési viszonyokat és csökkenti a környezet szennyezését. Ez a háromszoros pozitív, multiplikatív hatást gyakorol a gazdaságra, elősegítve egyúttal az infláció mérséklését.

Az üzemanyag-fogyasztás csökkenése hozzájárul a környezet védelméhez, a balesetek számának mérsékléshez, a tömegközlekedés és a vasút helyzetének jobbításához és a külkereskedelmi egyensúly javításához is. Egyúttal a piacgazdaság elveinek megfelelően és a gazdasági racionalitás követelményeinek eleget téve, az árak közelednek a valódi költségekhez (bár még mindig nem érik el azokat, amint ezt a 10. táblázat is mutatja).

10. táblázat

A közlekedés környezeti kárai
a vásárlóerő alapú GDP alapján számolva

Ez felel meg az EU követelményeinek!

Továbbá látnunk kell az összefüggést, hogy míg az üzemanyagok (csakúgy mint az egyéb energiahordozók számottevő részének) árát nagyobb részben a drága import határozza meg, a hazai munkaerő ára attól függ, hogy ez a munkaerő milyen teljesítményre képes a hazai és külső piacokon.

3.) A propán-bután gáz jövedéki adója

A kormány javaslata szerint 1998-tól kezdve a motorhajtó üzemanyagként felhasznált PB gáz után jövedéki adót kell fizetni. Miután a PB gázzal versenyhelyzetben lévő HTO és tüzelőolaj után is kell jövedéki adót fizetni, a versenytörvény értelmében azt a PB gázra is ki kell terjeszteni. Jelenleg mintegy 250 ezer tonna PB gázt használnak fel évente. A jövedéki adó bevezetésének hatására — 20%-os fogyasztáscsökkenéssel számolva — 200 ezer tonna után (83,10 Ft/kg) 20 milliárd Ft behajtásával lehet számolni (áfával együtt), amiből 6 milliárd Ft-ot kompenzációra kell visszaadni (3 milliárdot szociális célokra, 3 milliárdot pedig energiaracionalizálásra — bármely esetben kizárólag lakossági főzési és közintézményi célokra), 14 milliárd Ft-ot pedig át kell adni a társadalombiztosításnak a tb-járulék csökkentése céljából. Az intézkedés indoka egyrészt ugyanaz, mint a HTO esetében (csak így lehet behajtani a motorhajtás céljára felhasznált PB gáz fogyasztási adóját). Másrészt a fogyasztási adó kivetése a HTO-ra a gyakorlatilag monopolhelyzetben lévő PB-értékesítés versenytörvénybe ütköző előnyét semlegesíti. A PB gáz jövedéki adójából az Útalap csak motorhajtó anyagként való felhasználás esetén kapjon hozzájárulást (ez évente néhány tíz millió forintot tesz ki).

Az üzemanyagok és a PB gáz fogyasztási adójának emelése egyértelműen, ám a vártnál kisebb mértékben növeli a lakossági végső fogyasztás terheit, az alapvető élelmiszerek és fogyasztási cikkek árait. Az ezekkel szemben javasolt intézkedések azonban egyrészt a tb-járulék jelentős mértékű csökkentése útján, másrészt a különböző kompenzációkkal nemcsak hogy ellensúlyozzák a kedvezőtlen hatásokat, hanem reálértékben növelik a lakosság belső fogyasztóképességét, miközben javul a nemzetgazdaság hatékonysága, jövedelemtermelő-képessége is. Ezért e javaslat megvalósítása a munkavállalók szempontjából is támogatható.

11. táblázat

Üzemanyagok és egyes tüzelőanyagok árszerkezete

1997. január 1-én

(1) Termelési és forgalmazási költség

(2) Kőolaj és Kőolajtermék Készletező Szövetség dija

(3) Az 1996.évi LXXXII.tv. szerint

(4) Primagáz árbázisán

(5)1997. évi termelői árbázison

4.) A kenőolaj betétdíja

Üdvözöljük, hogy a kormány elfogadta javaslatunkat a kenőolajra kivetendő díjra vonatkozóan, és hogy megközelítőleg az általunk javasolt összeget hagyta jóvá. Továbbra is javasoljuk viszont a literenként 45 Ft betétdíj kivetését. Ezt begyűjtés és garantált újrafeldolgozás esetén vissza kell adni a vásárlónak. Mivel egy liter olaj egy millió liter ivóvizet tehet tönkre, a javasolt intézkedés rendkívül időszerű. Ez az intézkedés annál is inkább sürgető, mert az EU országok többségében szigorú törvényi előírásokat hoztak a fáradt olaj begyűjtésére és részleges újrafeldolgozására. Magyarországon évente mintegy 110 millió liter kenőolajat forgalmaznak, amiből mindössze kb. 10 millió liter fáradt olajat gyűjtenek be! Mivel nálunk a közműolló nyitottabb és a szennyvíztisztítás is jóval elmaradottabb, mint az EU országaiban, a vizeinkbe jutó fáradt olaj kártétele is sokkal nagyobb.

Jogszabálymódosítás szükséges annak elérésére, hogy csak az árusíthasson kenőolajat, aki biztosítani tudja a fáradt olajnak és csereszabatos göngyölegének visszagyűjtését és a környezetvédelmi feltételeket kielégítő feldolgozását.

5.) Az észak-keleti válságövezet megsegítése

(a vasúti szállítás támogatásával)

Ismert, hogy Nyugat-Magyarország jelentős mértékben bekapcsolódott az EU országokkal való kereskedelembe. Ugyanakkor a keleti rész lemaradása nőtt. Az északkelet-magyarországi térség gyakorlatilag válságövezet, gazdaságilag elmaradott terület. Ezért különböző kedvezményekkel célszerű elősegíteni gazdaságának felzárkózását az ország többi részéhez és az EU-hoz. Ennek egyik módozata a környezetkímélő módon történő szállítás (vasúti és kombinált fuvarozás) költségeinek részbeni visszatérítése refakció alkalmazásával. (Ezt a megoldást már alkalmazták a századforduló tájékán az erdélyi gazdaság fejlődésének elősegítésére.) Ennek mértéke a közúti és a vasúti tarifa közötti különbség lehet, ami kb. 5 Ft/árutonna-km. Évi egymillió tonna árut feltételezve, a távolság figyelembevételével, ez kb. 1,5 milliárd Ft többletkiadást jelentene. Ennek előteremtése érdekében progresszív környezetvédelmi, illetve útfenntartási járulékot vetnénk ki a 200 km-nél nagyobb távolságú áruszállításokra mindazon közúti tehergépjárművekre, amelyek megengedett legnagyobb össztömege meghaladja a 7,5 tonnát. Ez az intézkedés csökkentené az inflációt, a környezetterhelést, és munkát adna a vasútnak, ezáltal csökkentve az állami támogatásokat. Egyúttal az EU vasútjai is többletbevételhez jutnának. (Miután egy ilyen program több EU kritériumnak is megfelel, jelentős összegű támogatást lehetne megpályázni az EU alapjaiból.) Megfontolandó, hogy amennyiben az elképzelés az EU országok támogatását is elnyeri, a refakciót a kelet-európai országokból származó tranzitra is kiterjesszük. Megjegyezzük, hogy a vasútszállítási refakció alkalmazása növeli ezen térségek versenyképességét, ugyanakkor az autópályák megépítése és a pályadíjak emeli az ezen térségből származó termékek költségeit, és ezzel növeli a gazdasági elmaradottságot az EU-hoz viszonyítva.

6.) Vasúti felújítások

A MÁV elmaradt felújításai, korszerűsítései 1998. évi áron számolva elérik az 500 milliárd forintot. Ennek az elmaradásnak a gyorsított ütemű felszámolása nem halasztható tovább. Ezért erre a célra javaslunk 20 milliárd Ft-ot elkülöníteni. Ugyanakkor javasoljuk, hogy az elkövetkező 10 évben évi 50 milliárd Ft-ot irányozzanak elő az említett 500 milliárdos elmaradás felszámolására, ugyanis ezért az elmaradásért elsősorban nem a MÁV, hanem a korábbi kormányok a felelősek. Megjegyezzük, hogy az évi 50 milliárd Ft a felét teszi ki a hazánkon áthaladó kamionforgalom által évente okozott azon károknak, amelyeket nem fizetnek meg a kamionok üzemeltetői.

7.) Gyorsforgalmi utak

Célszerű lenne elhalasztani az új gyorsforgalmi utak építését, mert azok megtérülése nem biztosított (még a legforgalmasabb szakasz, az M1-es példája is ezt bizonyítja). Másrészt az EU csatlakozáskor a Kohéziós Alapból nagy valószínűséggel lehet támogatást szerezni a nemzetközi úthálózat fejlesztéséhez. Tehát felesleges lenne most az ország eladósodását növelni, hiszen ez az összeg a későbbiekben az EU alapokból biztosítható. Sőt fennáll az a veszély is, hogy az az ország jár jobban, amely későbbre hagyja a gyorsforgalmi úthálózat fejlesztését. Ily módon 1998-ban kb. 10 milliárd Ft csoportosítható át környezetkímélőbb és EU-konformabb közlekedés fejlesztésre.

A fentieknek megfelelően javasoljuk törölni az Észak-kelet Magyarországi Autópálya Fejlesztő és Üzemeltető Rt. tervezett 1998. évi támogatását, 3,530 milliárd Ft-ot, amely az M3-as autópálya építésének gyorsítását szolgálná. Ezt az alábbiakkal is indokoljuk:

• A támogatás részben a spekulációs célból felvásárolt földek közpénzből történő megvásárlását jelentené. (Javasoljuk, hogy az Országgyűlés ezt a kérdést külön vizsgálja felül.)
• Az M3-as autópálya megépítése és fizetővé tétele az érintett terület lakosságának, vállalkozóinak költségeit növeli, és így a a térség a jelenleginél is hátrányosabb helyzetbe kerül. Amennyiben a tervezett M3 autópálya kiépül Füzesabonyig, és a javasolt pályadíjat (személygépkocsikra 1200 Ft, a tehergépkocsikra 3600 Ft) bevezetik, akkor ez a térség gazdaságilag tovább távolodik Nyugattól — az üzemanyag-költséggel kifejezve 150 km-rel.
• A teljes, Polgárig tartó szakasz megépítése 100 milliárd Ft-tal növeli az adósságot, az autópálya-beruházás ugyanis soha nem térül meg. A válságövezet gazdaságának tényleges fejlesztésére azért sem jut megfelelő összeg, mert azt egy olyan autópálya megépítésére herdálják el, amelynek megvalósítását még a Világbank sem tartotta elfogadhatónak.
• A jelenlegi magyar közlekedéspolitika alapvetően hibás, mivel a közúti fejlesztést további hitelek felvételével kívánja megvalósítani, ami az ország eladósodását növeli.
• 1996-ban 1995-höz képest a vasúti áruszállítás csökkent a közút javára. Ez azt jelenti hogy a kb. 10-szer energiaigényesebb és környezetszennyezőbb tevékenység térhódítása folytatódik. Ez ugyanakkor a környezetszennyezési költségeken felül is nagymértékben növeli az inflációt is, mert a közúti áruszállítás tarifája több mint kétszerese a vasútinak. Ugyanezen időszak alatt 250 millió árutonna-kilométernyi teljesítmény vasútról közútra történő átcsoportosítása 1995. évi bázisáron számítva 1,5 milliárd forinttal növelte a fuvarozás árszintjét. Ez 2,4% árszint-növekedést jelent. Tehát a környezet védelme és inflációellenes küzdelem akkor érvényesíthető, ha az áruszállításban a vasút és a kombinált fuvarozás részarányát növeljük. A Magyarországon közúton felvett áru az EU-ba is közúton érkezik, ezért ugyanez a folyamat az EU területén is érvényesül. Tehát az EU és Magyarország egyetemleges érdeke ebben azonos.
• Magyarországon és Kelet-Európában teljes egészében kiépültek a vasúti áruszállítás műszaki alapfeltételei, bár azok jelentős korszerűsítésre szorulnak. Ezzel szemben a közúti hálózat kezdetleges. Többszáz milliárd USD pótlólagos befektetés lenne szükséges a térség közúti bekapcsolásához Nyugat-Európába. Erre belátható időn belül nem áll rendelkezésre forrás. Mindez meghatározza a magyar közlekedéspolitika mozgásterét. Az osztrák és német érdekeknek megfelelően, amelyek egybeesnek a valódi magyar érdekekkel, az EU és Kelet-Európa közötti közlekedési kapcsolatot a meglévő vasúti hálózatra kell alapozni.
• Az új utak építését — figyelembe véve az útfenntartás elsődlegességét — csak az úthasználatból befolyt, főleg deviza-többletforrások mértékének erejéig szabad folytatni, hogy elkerüljük további eladósodásunkat. Az Útalap eddigi eladósodását 3 éven belül fel kell számolni saját belső forrásaiból. Ennek megfelelően az új úthasználati díjakat összességében olyan összegekben kell megállapítani, hogy ennek a követelménynek megfeleljenek.
• A külföldi tapasztalatok azt mutatják, hogy amennyiben autópályával kötnek össze egy fejlettebb térséget egy kevésbé fejlettel, akkor az a források elvonását eredményezi az utóbbiból. A kevésbé fejlett térség helyi gazdasága ugyanis nem versenyképes a fejlettebb térségből beáramló árukkal és szolgáltatásokkal szemben. Tehát az autópálya megépülésével várhatóan növekszik majd a szakadék az ország keleti és nyugati része között.
• Az autópálya tovább gerjeszti a közúti forgalmat annak összes káros hatásaival együtt. Ez különösen sújtja majd azon településeket, amelyek célpontja az autópálya, hiszen a meglévő útjaikra számottevő többletforgalom zúdul.
• Az autópálya fizetővé tétele ellen a közvetlenül érintett települések folyamatosan tiltakoznak, hiszen így ezeken a településeken az autópálya megnyitása után megugrana a közúti forgalom és elviselhetetlen közlekedési és környezeti állapotok alakulnának ki. Ily módon az autópálya-építés finanszírozhatatlanná válik.
• A tervezett autópályával párhuzamosan még további jelentős teljesítményekre képes vasúti fővonal halad. Az autópálya csökkenti majd a vasút kihasználtságát, ami újabb többletterheket ró az államháztartásra és egyúttal mérsékli annak bevételeit.
• A jelenlegi tudományos ismeretek szerint egy-két évtizednél tovább nem folytatható az a gyakorlat, hogy 10–15 évente 600 millió gépjárművet cserélünk le szerte a világon, és hogy egy év alatt annyi szén, kőolaj és földgáz égéstermékét engedjük a légkörbe, amennyi több százezer év alatt ülepedett le és alakult ki a föld mélyében. Tehát az autópályaépítés sok 100 milliárd Ft befektetést jelent egy olyan infrastruktúrába, amely esetleg már 10 év múlva feleslegessé válik.

A költségvetési tételek közül elhagyni javasoljuk az M0-s autópálya északi (az M3-as autópálya és a 11-es út közötti) szakasza megépítésére 1998-ra előirányzott 1,040 milliárd Ft-ot, mivel ez az összesen mintegy 40 milliárd Ft-ba kerülő óriásberuházás gazdasági, közlekedési és környezetvédelmi szempontból egyaránt megalapozatlan.

• Az északi szakasz súlyosan szennyezné a környéket. A légszennyezés, a zaj, a forgalmi zsúfoltság, a zöldterületek pusztulása az ott lakók egészségét veszélyezteti, valamint további Budapest-környéki üdülőövezeteket tenne tönkre akkor, amikor ezek száma már vészesen megfogyatkozott.
• Az autópálya a főváros legjelentősebb vízbázisa felett vezetne. Megengedhetetlen bármilyen beruházás, amely a 3 millió ember ívóvíz-szolgáltató rendszerének fő vízkészletét veszélyezteti.
• Amint azt a déli szakasz is világosan megmutatta, az új útszakasz hatalmas többletforgalmat gerjeszt.
• Még ha valamilyen csoda folytán a többletforgalom elmaradna, ez a szakasz kevesebb mint 1%-kal tehermentesítené a főváros közlekedését. Ha erre 40 milliárd Ft-ot szánunk, és általában hasonló módon kívánjuk megoldani a főváros közlekedését, akkor a “teljes megoldásra” több mint 4000 milliárd forintot kellene fordítanunk! Ennél több nagyságrenddel hatékonyabb módszer a tömegközlekedés javítása, a parkolásszabályozás kiterjesztése, a forgalomcsillapítás stb.
• Az északi szaksznak csupán a soron következő 9 km hosszú részének megépítése 19 milliárd Ft-ba kerül. Ezt az összeget egyéb közlekedésfejlesztési célokra sokkal hatékonyabban lehet felhasználni.

8.) Külföldi gépjárművek közúti hozzájárulása

A jelenlegi tehergépjármű adórendszert célszerű átalakítani és kiszélesíteni a külföldi bejegyzésű személygépkocsikra is. A külföldi gépjárművek diszkriminációjának elkerülése céljából a közúti hozzájárulást a belföldi járművekre is ki kell terjeszteni azzal, hogy amennyiben az érintett önkormányzat területén a gépjárműadó felsőértékét alkalmazzák, akkor a gépjármű-tulajdonosok a közúti hozzájárulás összegével azonos gépjárműadó-részt visszaigényelhetik. Mivel ez nem adó, hanem az út használatáért történő fizetség, erre nem vonatkoznak a nemzetközi közúti egyezmények alapján járó viszonosság. A hozzájárulás mértékét úgy célszerű megállapítani, hogy abból 1998-ban 20 milliárd Ft bevétel valósuljon meg, amelyet teljes egészében a következő célokra kell fordítani:

• a mintegy 170 milliárd Ft út- és hídkarbantartási elmaradás mérséklésére (a rangsorolásban elsőbbséget élvezzen a gazdaságilag elmaradott területek úthálózata),
• a vasúti-közúti kereszteződések biztonságának fokozására.

Az említett összeg az Útalap bevételei közé kell, hogy tartozzon. Ennek megfelelően a jövedéki adón belül úgy kell megállapítani az Útalap-hozzájárulást, hogy az Útalap összbevétele a kormány által javasolt értéken maradjon. Így ezen összeg is a társadalombiztosítási alapok bevételeit növelheti, és ezáltal tovább csökkenthető a tb-járulék és ezáltal a munkabér összköltsége.

9.) Külföldi kiküldetések napidíja

A nemzetközi közúti árufuvarozásban és személyszállításban 1997. júniusától 25 USD-re emelték a költségként elszámolható napidíjakat. Ez mai árfolyamon közel 4600 Ft elszámolását teszi lehetővé tb-járulék és szja befizetése nélkül. Ez a kedvezmény éves szinten személyenként 800 ezer Ft-ot is kitehet. Évi 500 ezer kilépést és alkalmanként 2 napos kint tartózkodást feltételezve, 3–5 milliárd Ft tb-járulék és szja kiesésével lehet számolni (amit más, általában környezetkímélőbb ágazatoknak kell finanszírozni). A versenysemlegességet ilyen durván torzító kedvezmény nemzetközileg nem fogadtatható el. Ilyet ugyanis egyetlen EU ország sem alkalmaz. Ezért javasoljuk a napidíj költségként történő elszámolási lehetőségét megszüntetni, azaz szja- és tb-kötelessé tenni. Ez az intézkedés — a napidíjaknak összeségében 50%-os csökkenését feltételezve — kb. 0,5 milliárd Ft szja és kb. 1 milliárd Ft társadalombiztosítási többletbevételt jelent.

10.) Gépjárműadók

A T/4833. számú törvényjavaslatban szerepel a gépjárműadóról szóló törvény olyan módosítása, hogy az ún. környezetvédelmi normáknak megfelelő tehergépkocsik jelentős adókedvezményt kapnak (ez a kamionok esetében a 90%-os kedvezményt is elérheti!). Ez a kedvezmény a vasúti és kombinált szállítást sújtja. Még a “legkörnyezetkímélőbb” kamion is fajlagosan legalább 5-ször nagyobb mértékben szennyezi a környezetet, mint a vasúti szállítás.

Hazai és külföldi tanulmányok (így például az EU Zöld könyve a tisztességes és hatékony árakról a közlekedésben) egyaránt kimutatták, hogy a tehergépjárművek — és ezen belül különösen a nehéz tehergépjárművek — nem fizetik meg az általuk okozott károk többségét. Ezért a kormányjavaslat ellentétes az EU irányelveivel és a 1995-ben elfogadott környezetvédelmi törvénnyel. Ezért javasoljuk a kedvezmények elutasítását, ami 1998-ban kb. 0,1 milliárd Ft megtakarítást jelent a költségvetés számára.

Az utóbbi 5 évben több száz millió USD értékben hoztak be az országba haszonjárműveket. Mivel ezek jelentős része használt jármű volt, ez jelentős környezetszennyezéssel járt és jár. Ezért célszerű csak a szigorú környezetvédelmi előírásoknak megfelelő járművek importját engedélyezni. Ezzel nagyobb hatás érhető el, mégpedig oly módon, hogy nem terheli a költségvetést.

11.) Környezetkímélő közlekedési infrastruktúra Budapesten és környékén

A gépjármű-közlekedés által okozott súlyos környezeti, egészségi és gazdasági károk csökkentése érdekében elengedhetetlen az alternatívát nyújtó közlekedési módok kiemelt fejlesztése. Budapest és környéke tömegközlekedésének komplex fejlesztésére, a BKV, a MÁV és a Volánbusz szolgáltatásainak fejlesztésére, együttműködésük javítására, tarifaközösség kialakítására kiemelten 6 milliárd Ft-ot célszerű biztosítani. Ezt a meglévő BKV és Volánbusz járatok szolgáltatási színvonalának emelésére, továbbá Budapest és környéke vasútvonalainak a rendszeres elővárosi személyszállításra történő alkalmassá tételére kell fordítani. Ezt az összeget csak akkor lehet folyósítani, ha az említett három vállalat kötelezettséget vállal a tarifaközösség 1999. január 1-jétől történő bevezetésére. Amennyiben ez nem történik meg az összeget az adóhátralékra vonatkozó szabályok szerint kell visszafizetni.

Bár tudjuk, hogy a tömegközlekedés színvonalának fejlesztése az ország egész területén szükséges, mégis teljes egészében a budapesti tömegközlekedésre javasoljuk fordítani az említett összeget. Ezt az a tény indokolja, hogy rendkívül kis területen, az ország összterületének mindössze 0,5 százalékán összpontosul az ország lakosságának 20 százaléka, és erre a területre jut a közlekedési eredetű légszennyezés közel 30 százaléka. Tehát a budapesti közlekedési feltételek javításával lehet a leginkább költséghatékonyan csökkenteni a környezeti ártalmakat és enyhíteni a közlekedési feszültségeket. A fővárosi agglomeráció lakosait is számítva ezek az intézkedések érezhetően javítanák mintegy 3 millió ember életfeltételeit.

Részben ehhez kapcsolódik a vasúti járműgyártás kérdése is, amelyet kiemelt kormányzati feladatként javasolunk kezelni (ld. a 2. mellékletet!).

12.) A fővárosi 4. metró

A tervezett 4. metró megépítését célszerű későbbre halasztani, és az erőforrásokat a főváros meglévő közlekedési hálózatának fenntartására és fejlesztésére fordítani, a további erre a célra szánt eszközöket pedig főleg a vidék, ezen belül is elsősorban Kelet-Magyarország környezetkímélő módú közlekedésének fejlesztésére előirányozni. Az ország jelenlegi gazdasági helyzetében nem képes öt óriási közlekedési feladatnak megfelelni: (1) a meglévő közúti hálózat fenntartása és felújítása a hatalmas elmaradásokra is tekintettel, (2) a közúti hálózat bővítése, (3) a MÁV működőképességének biztosítása és az EU követelményeit kielégítő fejlesztése, (4) a meglévő tömegközlekedési hálózat fenntartása, valamint (5) a tervezett 4. metró megépítése. Megjegyezzük még, hogy a hivatalos előrejelzések szerint az új metró üzembehelyezése után a fővárosi utasok 90%-a korábban is meglévő járatokat fogja használni. Az itt közlekedő járművek (buszok, trolibuszok, villamosok, HÉV szerelvények, valamint az 1., 2. és 3. metró kocsijai) , valamint pályáik felújítására pedig az elkövetkező 10 évben több mint 200 milliárd forintot lenne szükséges fordítani. Ezért javasoljuk az új metróra előirányzott 200 millió Ft törlését.

13.) A közúti gépjárműbalesetek költségeinek viselése

A Közlekedéstudományi Intézet tanulmánya szerint a közúti gépjárműbalesetek következtében 1994-ben 55,2 milliárd Ft nemzetgazdasági veszteség keletkezett. 1998. évi áron ez 117 milliárd Ft veszteséget jelent.

Ebből az összegből a társadalombiztosítást ért kár kb. 7 milliárd Ft. A társadalombiztosítás terheinek mérséklése és ezen keresztül az élőmunka versenyképességének a növelése érdekében a közúti gépjármű-balesetek (gyógykezelés, táppénz stb.) egészségügyi költségeit teljes egészében a biztosítóintézetek viseljék. Még ezen költségek megelőlegezésétől is mentesíteni kell a társadalombiztosítást oly módon, hogy a biztosítóknak garanciaalapot kell létrehozniuk, amelyből ezek finanszírozhatók, ill. megelőzhetők. Ez évi legalább 7 milliárd Ft-ot tesz ki. Megjegyezzük, hogy a biztosítók már feltötték a szükséges kockázati alapot, így ezen költségek viselésének nincs pénzügyi akadálya. Ezzel az összeggel mérsékelhető az az összeg, amellyel a költségvetés pótolja a társadalombiztosítás hiányát.

14.) Légtérhasználati díj

Örömmel fogadtuk, hogy a kormány elfogadta javaslatunkat, mely szerint a Légiforgalmi és Repülőtéri Igazgatóság ne részesüljön közvetlen állami támogatásban. Sajnos a közvetett támogatás továbbra is fennmaradt.

A magyar légtérirányítási díj nemzetközi összehasonlításban rendkívül alacsony. Ez elfogadhatatlan, ezért azt az osztrák, illetve német szintre kell emelni. Ennek a javaslatnak a megvalósítását indokolttá teszi az a körülmény is, hogy az elmúlt években jelentősen megnőtt hazánk légterének forgalma, ami számottevő többlet-környezetszennyezéssel is jár. (1990-ben 67,5 ezer repülőgép haladt át országunk felett, 1994-ben pedig 323 ezer!) A javaslat megvalósítása esetén a költségvetés devizabevételei kb. 40 millió USD-vel (8 milliárd Ft-tal) növekednek, és a fizetési mérleg is ennyivel javul.

A légtér igénybevételét, mint természeti javak használatát kell kezelni (pl. zajbírság, levegőterhelési díj). Javasoljuk a biztonsági követelmények szigorítását is — pl. csak olyan légitársaság vehesse igénybe a légteret, amely személyzetének képzettségi foka megfelel a korszerű előírásoknak (ezzel az egyes agresszív konkurrens légitársaságok kizárhatók). Ez is a hazai munkahelyek megvédésének korszerű eszköze.

Energiapolitika

15.) Energiaárak és adók

Az ország energiára fordított kiadásai 1996-ban elérték az évi 1000 milliárd Ft-ot. Ez az 1996. évi 6650 milliárd Ft-os GDP kb. 15%-ának felel meg. Az energiaszektor közvetett és közvetlen külkereskedelmi hiánynövelő hatása kb. 3 milliárd USD-t tesz ki, ami az export értékének közel 30%-a. 1990 novembere óta a termelői energiaárak reálértéke jelentősen csökkent (ld. a 12. táblázatot — az 1995. XII. 1. óta bekövetkezett emelések gyakorlatilag csak az inflációval és a forintleértékeléssel tartottak lépést), ezért a relatív előny nagyságrendileg továbbra is érvényesül.

12. táblázat

Az energiaárak alakulása Magyarországon

USD-re átszámolva (ÁFA nélkül)

*ÁFÁ-val

Egyre inkább gazdaságosnak mutatkozik a fajlagosan magas energiaigényű termékek exportja, amely főleg az alapanyag-igényes ágazatok exportjában jelentkezik.

Elavult és egyre romló gazdasági szerkezetünket tükrözi, hogy magas a fajlagosan nagy energia- és anyagigényű magyar termékek exportjának aránya, ugyanakkor pedig a munkaigényes magyar export aránya mérsékelt. (Lényegében véve visszacsúsztunk a KGST-típusú energiaár-szintre.)

A munkabérköltség korábban javasolt csökkentése és a termelői (nagyfogyasztói) energiaárak javasolt emelése erősítenék egymás hatását, és összességében a magyar gazdaság és export szerkezetét a modernizáció irányába alakítanák át úgy, hogy közben a magyar komparatív előny (a rendelkezésre álló munkaerő és annak javuló versenyképessége) közgazdasági kényszeren keresztül érvényesüljön. Ez a magyar külkereskedelemben multiplikátor módon jut kifejezésre, mivel a hatékonyabb, fajlagosan magas munkakultúrájú termékek nettó devizahozama pozitív, sőt jóval magasabb, mint a fajlagosan nagy energia- és anyagigényű termékeké. Ez utóbbiak egy része még negatív nettó devizahozamú is!

Az 1997. évi energiaár-emeléseket tisztességes kompenzációval kellett volna megvalósítani. Ezért támogatjuk az Energetikai Érdekképviseleti Tanács javaslatát a szociális ellentételezésre. Kompenzációban kell részesíteni a lakosságot és a közintézményeket. A kompenzáció célkeretében belül törekedni kell arra, hogy minél nagyobb legyen az energiaracionalizálási rész. A kompenzáció nagyobb része az energiaracionalizáláson keresztül kerüljön folyósításra, mert csak ez a módszer biztosítja azt, hogy a kompenzációt belátható időn belül le lehessen építeni, és egyidejűleg a gazdaság szerkezete javuljon, és nagyszámú újabb munkahely keletkezzen. Az energiaracionalizálás a kompenzáción túlmenően alkalmas arra, hogy a jelenleg stagnáló magyar gazdaságot a hatékonyság fokozásával növekedésre ösztönözze, és ezzel meginduljon felzárkózásunk az EU-hoz. Itt felhívjuk a figyelmet arra, hogy más növekedésösztönző módszerek (tisztán banki ösztönzők) alkalmazása azzal a veszéllyel jár, hogy a hatékonyság rovására történik az élénkítés.

Ennek az intézkedésnek csak részben és átmenetileg lenne inflációs hatása. Az energiaracionalizálás következtében egyrészt csökkennének az energiaköltségek, másrészt a foglalkoztatottság növelése és a struktúra javulása következtében az inflációs hatás szerkezetében mérséklődne, mert a hatékonyság növekedése is és a foglalkoztatottság növekedése következtében előálló fajlagos társadalmi költségek multiplikátor jellegű mérséklése is antiinflációs jellegű. Azaz az energia helyett olyan magasan feldolgozott társadalmi javakat használunk fel, amelyek nagy hozzáadott értéket tartalmaznak, a foglalkoztatottság növekedése a jelenlegi munkanélküliséget, és ezáltal a szociális segély társadalmi terheit csökkenti. Ugyanakkor a 100 ezer új foglalkoztatott belépése az egy főre eső társadalmi költségeket mérsékli. Az energia felhasználás mérséklése a hazai környezet állapotát nagymértékben javítaná, és elősegítené nemzetközi kötelezettségeink teljesítését.

A környezetterhelési díjakat 1998-tól kezdve javasoljuk bevezetni a vezetékes energiahordozókra, és mértéküket évente emelni, míg el nem érik az indokolt mértéket. Az ütemezést még 1997 folyamán nyilvánosságra kell hozni. 1998. január 1-jétől a termelői energiaárak 10%-os emelését javasoljuk olyan módon, hogy ez az emelés teljes egészében a környezetterhelési díjból tevődjön össze. Ez az összeg 1998-ban kb. 5 milliárd Ft bevételt eredményezne. Az infláció mérséklése céljából ezen összeget a fajlagosan alacsony energiatartalmú és magas élőmunka-igényű (beleértve a K+F tevékenységet) strukturák fejlesztésére kell felhasználni. A kedvező szerkezetváltás olyan nemzetgazdasági szintű hatékonyságjavulást hoz, hogy az költségoldalról már rövid távon is mérsékli az inflációt. Ez a szerkezetváltás néhány éven belül kiteljesülhet, és akkor szerkezeti, tartós inflációmérséklő hatás érhető el.

Megjegyezzük, hogy az EU országokkal történő adóharmonizáció követelményeit a vezetékes energiahordozók elégítik ki a legkevésbé. (Ld. a 13. táblázatot!)

13. táblázat

A villamosenergia-adók egyes országokban

(a teljes ár százalékában)

Forrás: Nemzetközi Energia Ügynökség, Energy Prices and Taxes,

Third Quarter 1996

Különböző mértékű energiaadók, illetve környezetterhelési díjak bevezetését indokolja, hogy a külső költségek összege akár nagyságrendileg is különbözhet a felhasznált energia típusától és a az alkalmazott technológiától függően. Erre utalnak a 14. táblázat adatai is.

14. táblázat

Az egyes típusú tüzelőanyagok
felhasználásához kapcsolódó külső költségek

(1995.évi áron)

* Kaderják Péter: Az integrált energia-környezetpolitika közgazdasági keretei (KTM 1234/K sz. tanulmány)

**Atomenergia és villamos energia import nélkül.

Megjegyzés: A fenti adatok csak a légszennyezésre és csak a felhasználásra vonatkoznak!

16.) Az energiaszektor beruházási politikája

A privatizálást követően a 8%-os eszközarányos nyereség elérése céljából a beruházások felfutása várható. Az új tulajdonosok érdekeltek abban, hogy minél nagyobb összeget számoljanak el “fejlesztésre”, azaz új létesítmények (erőművek stb.) megvalósítására. Ezek jogossága nemzetgazdasági szempontból gyakran vitatható, költségei pedig gyakorlatilag ellenőrizhetetlenek. Jelenleg az alábbi két ilyen létesítmény megvalósítását tartjuk indokolatlannak:

• Az ún. szekunder tartalék, amely kb. 50 milliárd Ft-ba kerülne, és gyakorlatilag nem termel áramot. Helyette a valódi költségcsökkentést jelentő frekvenciaszabályozási rendszer elterjesztését javasoljuk.
• A bükkábrányi lignitvagyonon alapuló alaperőmű létesítése a több száz milliárd Ft beruházási összegen túlmenően óriási környezetszennyezéssel, a külső költségek növekedésével járna, és ellentétes lenne vállalt nemzetközi környezetvédelmi kötelezettségeinkkel.

Amennyiben a fenti beruházások elmaradnak, mérsékelhető az energiaárak növekedése, tehát kevésbé növekszik az infláció.

17.) Energiaracionalizálás

Az energiaracionalizálás azt jelenti, hogy kevesebb energia felhasználásával érünk el a korábbihoz hasonló vagy annál jobb eredményt.

Az energiaracionalizálási programot belföldről állami támogatással kell elősegíteni. A magas belső kamatlábak miatt ma semmilyen modernizációs program gyakorlatilag nem finanszírozható. Ezért egyrészt kedvezményes kamatokat kell biztosítani erre a célra más eszközök átcsoportosításával, másrészt pedig a magyar gazdaság pénzügyi politikáját úgy kell átalakítani, hogy a pénzügyi spekulációkat letörve a bankrendszert minimális kamatréssel történő működésre kényszerítsük. Az energiaracionalizálási program a magyar gazdaság modernizálásának és fejlesztés hatékony ösztönzésének legeredményesebb eszköze, mivel a hatékonyságot és a gazdaság ösztönzését a foglalkoztatottság növelésével együtt szolgálja.

A PB gáz 6 milliárd Ft összegű kompenzációját és a vezetékes energiahordozók termelési áremeléséből származó környezetterhelési díjat is nagyrészt energiaracionalizálás formájában célszerű felhasználni. A német hitel erre szánt részével megfejelve ez az összeg megfelelő pénzügyi hátteret biztosíthat a szervezett modernizációs energiaracionalizálási program megkezdéséhez. E program több éven át tartó folytatása a hatékonyság növelésén túlmenően jelentős számú (kb. 100 ezer) új munkahely létesítéséhez járulna hozzá. Ez a GDP növelésén túl az államháztartási egyenleget is kb. 30 milliárd Ft-tal javítja (többlet adó- és járulékbefizetések útján).

Az energiaracionalizálás a modernizációs program megvalósításának egyik alapfeltétele, s annak megindításához komoly lökést adhat.

18.) A jamburgi beruházás állami költségvetést megillető opciós joga

A jamburgi beruházást költségvetésből finanszírozták, így ennek teljes bevétele (haszna) és az azt követő opciós jog a költségvetést illeti meg.

Az opciós jog azt jelenti, hogy a hiteltörlesztés lejártával, 1998-tól további 10 éven át jogunk van évi 2 milliárd m³ földgáz importjára úgy, hogy azt magyar termékkel törleszthetjük. Ez az opciós jog is a költségvetés tulajdonát képezi. Ezt a jogot célszerű hasznosítani olyan magyar termék barter-exportjának előmozdításával, amely teljes vertikumában magyar munkát tartalmaz, és jelentős volumenű. Ilyen termék pl. az Ikarus autóbusz. Barterüzlet esetén az évi 200 millió USD értékű gázimport magyar autóbuszok és gyógyszerek exportjának fizetőképes piacát teremtené meg. A barter sikeres megvalósítása a kooperáló partnerekkel együtt kb. 30 ezer munkahelyet biztosítana.

Megjegyezzük, hogy a kormány már hozott határozatot a fentiek megvalósítására, a végrehajtás azonban késik. Javasoljuk, hogy ezt a határozatot az országgyűlés erősítse meg a költségvetési törvényben.

19.) Az észak-keleti válságövezet megsegítése (energiaracionalizálással)

A borsodi vaskohászatot és nehézvegyipart hátrányosan érinti az energiaár-emelés. Eddig a válságkezelésben nem számoltak az elkerülhetetlen energiaár-emelkedésekkel. Ezért a DIGÉP bázisán energiaracionalizálási gépgyártást kell megvalósítani német hitel és együttműködés kiépítésével. A borsodi vidék és más elmaradott térségek foglalkoztatásának növelése végett szükséges a közbeszerzési törvényt úgy módosítani, hogy a törvény hatálya alá eső rendeléseknek legalább 30%-át az ottani foglalkoztatottak termelése tegye ki. Ennek kritériumát úgy kell szigorítani, hogy a munkabér és adó terheinek arányát kell figyelembe venni.

20.) Élvezeti cikkek jövedéki adója

Az élvezeti cikkek fogyasztási adója eddig nem tartott lépést az inflációval. Ezáltal növekedett az ösztönzés a káros termékek fogyasztása iránt — az egész társadalom érdekeivel szemben (ami különösen a családokat sújtja).

1996 augusztusában a dohányáru fogyasztói ára 36,1%-kal volt magasabb, mint egy évvel korábban. Ugyanezen időszak alatt a dohányáruk fogyasztási adója 7,6%-kal nőtt, vagyis a jelentős áremelkedés a fogyasztási adó mérsékelt növelése mellett következett be! Tehát amennyiben a fogyasztási adót nem növeljük legalább az infláció mértékének megfelelően, akkor a külföldi cégek extraprofitja nő az állami bevételek helyett, és ezen felül még a megnövekedett egészségkárosodás költségeit is a magyar társadalomnak kell viselnie. Ez jól jellemzi, mennyit ér az ily módon folytatott antiinflációs politika.

A dohányáruk és a szeszes italok fogyasztási adója az utóbbi két évben reálértéken közel 20%-kal csökkent. Ez a folyamat már évek óta tart, vagyis az adók már korábban is kisebb mértékben nőttek, mint az infláció. Így az egészségkárosító élvezeti cikkek fogyasztása tulajdonképpen anyagilag előnyösebbé vált a korábbi időszakhoz viszonyítva és az élelmiszer-fogyasztáshoz képest is. Ezt a csökkenést 1998. január 1-jével meg kell szüntetni, ami a kormány által előterjesztett javaslathoz képest 15 milliárd Ft többletbevételt eredményezne változatlan fogyasztás esetén. Számolva a fekete gazdaság elleni hatékonyabb fellépéssel, a 15 milliárd Ft többletbevétel behajtása (áfával együtt) mindenképpen elvárható. Ezt az összeget teljes egészében át kell utalni a társadalombiztosítás részére. (Az említett termékek egészségkárosító és egyéb ártalmas hatása évente többszörösét teszi ki ennek az összegnek. A dohányárukkal kapcsolatban például az EU-ban történt vizsgálatok kimutatták, hogy a károkkal összefüggő költségek kétszer akkorák, mint az adóbevételek. Hazai becslések is hasonló arányra utalnak.)

Mindezek ellenére a kormány javaslata szerint a jövedéki adó tételeinek valorizációja a fogyasztói árszínvonal jövő évi növekedéséhez úgy igazodik, hogy annak átlagban 80%-a legyen. Vagyis további 20%-kal támogatnák az egészségkárosító tevékenységet. Ezért javasoljuk, hogy a korábbi lemaradásokkal együtt a várható infláció mértékéig emelt jövedéki adót vessék ki. Az így keletkező többletbevételt — 15–20 milliárd forintot — az Egészségbiztosítási Alapnak javasoljuk átadni. Az összeg 10%-ot dohányzásellenes felvilágosításra és leszoktató programokra kell fordítani. (A hazai dohánygyárak is megközelítőleg ekkora összeget költenek a dohányzás reklámozására.)

21.) A fekete gazdaság és a bűnözés visszaszorítása

A fekete gazdaság által birtokolt GDP értéke 1998-ban — 30%-os arányt tételezve fel — kb. 2800 milliárd Ft-ot tesz ki. Ezen hatalmas összeg otthagyása a fekete és szürke gazdaságnál gyakorlatilag azt jelenti, hogy ennyivel támogatjuk ezt a szektort, és ekkora összeggel hozzuk hátrányba a legális gazdaságot, a tisztességes gazdálkodókat. Természetesen ennek káros ennél még súlyosabb, mivel szétzülleszti a társadalmi morált.

A fekete gazdaság visszaszorításának egyik legjobb módszere, ha az erre szakosodott meglévő intézmények érdekeltségét megteremtjük.

A VPOP érdekeltségének megteremtésével több célt érhetünk el egyidejűleg. Egyrészt ez elősegítené a hazai gazdaság WTO-konform védelmét. Másrészt csökkennek a költségvetés nettó kiadásai azáltal, hogy a külföldi importtal fizettetjük meg a vámszervek tisztességes bérezését és korszerű munkahelyi körülményeinek megteremtését. Ez kb. 5 milliárd Ft-os többlet kiadással megoldható és ezzel már 1998-ban 40 milliárd Ft többletbevétel biztosítható.

A VPOP-nál a jelenlegi bérek átlagosan 50–100%-kal növelhetők és növelendők. Természetesen ennek teljes kihatását az importnak kell megfizetnie. Ezzel nem szabad takarékoskodni, mivel minden itt elköltött forint az import versenyképességét csökkenti, és ezzel a hazai gazdaság védelmét erősíti. Mivel a magyar vámosok bérszintje még ekkor is jelentősen elmarad majd a nyugat-európaitól, nem indokolt, hogy ezeket az intézkedéseket más országok diszkriminációként kezeljék.

Hasonló módon lehetne átalakítani és fejleszteni az APEH szervezetét, a rendőrséget, a külkereskedelmi engedélyezést, a környezetvédelmi felügyelőségeket, az egészségügyi hatósági intézményeket, és a fogyasztói érdekvédelmi intézményeket.

Ezzel az átszervezéssel az államigazgatás költségvetésből történő finanszírozását kiegészítenénk és 15 milliárd Ft-tal növelnénk a kiadásokat, ami érdemi modernizációt tenne lehetővé. (Ezen szervezetek teljes többletbevétele 30 milliárd Ft-ot is elérhet.)

A szervezetek vezetői és állománya az ilyen jellegű átszervezésben érdekelt lesz, ezért ez gyorsan végrehajtható. Az átszervezés költségvetési haszna kettős: egyrészt mérsékli a költségvetésből történő finanszírozásokat, másrészt pedig a fekete gazdaság elleni fellépés hatékonyságának növekedése következtében ennél jóval nagyobb összeg behajtására képes, sőt ezektől várható a törvényellenes tevékenységek jelentős visszaszorítása.

A fenti intézkedéseken felül a társadalombiztosítás, a VPOP és az APEH kinnlevőségeinek összege közel 800 milliárd Ft. Ezen összeg be nem fizetése a vállalkozók részéről súlyos adócsalást is jelent. Ennek be nem hajtása viszont a fekete gazdaság állami támogatásával egyenértékű. Ezen összegből (amely folyó áron számolva 1500 milliárd Ft-ot tehet ki), az oktatás, az egészségügy, a kultúra és a társadalom más fontos területeit lényegesen javíthattuk volna, ehelyett ez az összeg a kevesek luxusfogyasztására, ezen belül a felesleges import (fogyasztás, nem pedig beruházás) finanszírozására folyt el. Hathatósabb intézkedéseket kell tenni a kintlevőségek behajtására. Ismereteink szerint az 1998. évi költségvetés számol a kintlevőségekből bizonyos összeg behajtásával, ezért külön tételként ezt nem vesszük figyelembe.

22.) Áfa-bevételek

A legális szektort fel kell használni arra, hogy beszedjék az áfát és az egyéb adókat a nem regisztrált kereskedőktől, valamint egyéb vevőktől. Más — főleg nyugati — országokban az illegális szektortól történő adóbeszedést úgy segítik elő, hogy a legális értékesítők visszatartják az adót. Ezen tapasztalatok alapján elvileg a bevételeket a GDP 2%-át (130 milliárd Ft-ot) meghaladó mértékben lehetne beszedni. Ezen módszer kidolgozásával és az 1998. évtől történő bevezetésével mintegy 20 milliárd Ft többletbevétel biztosítható. (A kormány által javasolt módszernél ez szigorúbb és átfogóbb megoldást jelentene.)

23.) A közvetítői kereskedelem

Közismert, hogy a magyar export és import jelentős része közvetítőkön keresztül történik. A magyar exportnak közvetítőkön keresztüli értékesítését most nem tartjuk aktuálisnak megbolygatni, mert az esetleg fékezheti a magyar exportot. A magyar export hitelkérdésének megoldásáig ezt a problémát nem célszerű külön kezelni.

A Magyarországra érkező import egyre nagyobb hányada közvetítőkön keresztül jön be. Az ilyen típusú behozatal 1995-ben közel 2,1 milliárd USD-t tett ki, 1996-ban pedig meghaladta a 2,4 milliárd USD-t (ld. a 15. táblázatot!). A folyamatra jellemző, hogy egyre inkább nő a fejlődő és a volt KGST-országokból a közvetítőkön keresztül behozott áruk aránya és értéke. Ez két szempontból is hátrányos. Egyrészt a közvetítő jut extra osztalékhoz, sőt esetleg még drágábban is adja az árut, másrészt saját árujával kiszorítja a magyar műszaki szintnek megfelelő piacokról a magyar árukat (főleg feldolgozottabb termékeket), belekergetve iparunkat a strukturális válságba. A közvetítői kereskedelem a maffiához és a fekete gazdasághoz kapcsolódik. Ezért nemzetközi szerződésekben vállalt kötelezettségünk is a leghatározottabb fellépés ezekkel szemben. A közvetítői kereskedelem térhódítását az is elősegítette, hogy a nagy állami külkereskedelmi cégek felszámolásával az egyes üzletkötők “önállósultak”, és piaci ismereteiket azoknak adták el, akik fizettek érte.

Az áruk és szolgáltatások behozatalát szabályozó 112/1990. (XII.23.) kormányrendelet 3. paragrafusát kell alkalmazni, amely engedélykötelessé teheti az olyan országokból származó behozatalt, ahol a kétoldalú kapcsolatok nem a piacgazdaságok intézményi és eszközrendszerén alapulnak. Ez kb. 4 milliárd Ft illetékbevétel-növekedést hoz.

A kormány hatáskörében meghozható a szükséges intézkedés. Hatására várható, hogy a volt KGST- és a fejlődő országokba irányuló magyar többlet export akár évi 1 milliárd USD értékkel növekedhet, méghozzá rendkívül kedvező szerkezetben (főleg gépek és feldolgozott termékek formájában). Természetesen ez jelentős keresletet támaszt a hazai munkaerő foglalkoztatására, aminek hatására nagyságrendileg kb. 100 ezer új munkahely hozható létre. Ez a strukturális javulás az államháztartás bevételét évi 50 milliárd Ft-tal növeli, az ország külső fizetési mérlegét pedig éppen a kedvező szerkezeti változás eredményeként akár évi 0,5 milliárd USD-vel javíthatja.

15. táblázat

A külkereskedelem főbb országcsoportok
és SITC árufőcsoportok szerinti szerkezete

millió USD

* Más csoportba be nem sorolt, ún.egyéb országokkal együtt.

15. táblázat (folytatás)

A külkereskedelem főbb országcsoportok
és SITC árufőcsoportok szerinti szerkezete

millió USD