várnagy TIBBI:
   HALLÓ! SZERVUSZTOK!
    Prince January: Terra Forming
    KlaskyCsupoPublishing, 2000
 
 

    Vető Kína egyszer szakmai önéletrajzot írt egy bécsi galéria katalógusa számára, amit címszavakra redukált – név, születési hely és idő, hol él, mivel foglalkozik –, mivel ez az a műfaj, amit úgyse olvas senki. De mert mégsem állhatta meg, hogy ne legyen benne valami, odakanyarította a végére, „mestereim: Hajas Tibor, Szentjóby Tamás, és Baksa-Soós János”. Nem tudom a négy említett műveit hányan ismerik, számomra azonban ezek az egymás értelmezését is kölcsönösen gazdagító életművek már önmagukban is fontos fejezetei az elmúlt évtizedeknek.

    Az alábbiakban általam ajánlani kívánt kötet Baksa-Soós János, azaz  Január herceg könyve*, méghozzá az ő első nyomtatásban megjelent kötete**, ami nem is olyan megkésett ahhoz képest, hogy 35 éve kezdte művész-pályáját, s éppen vele összefüggésben jegyezte meg Kondor Béla a 60-as, 70-es évek fordulóján, hogy ő személy szerint BSJ műveiben véli felfedezni a jövő művészetét. Kondor próféciáját a Terra Forming, most úgy tűnik beigazolta. Jóllehet a könyv nem datálja a benne reprodukált műveket, az azonban ennek ellenére is nyilvánvaló, hogy eddig soha semmilyen más publikáció sem nyújtott ilyen átfogó és teljes betekintést Január herceg világába.

    A tavaly Kaliforniában kiadott kötet előszava - John Barret írta – ilyesféléképp kezdi Január herceget bemutatni: Az úttörő európai alternatív Kex zenekar egyik volt tagja, Január herceg eltünt Budapestről 30 évvel ezelőtt – az együttes népszerüségének tetőpontján. Nyugat-Berlinben bukkant fel újra két évtizeddel később, de nem rock-sztárként. Ellenkezőleg, úgy mutatkozik be, mint egy közlekedő edény – mint egy próféta, ha úgy tetszik. Zenész, költő, korlátokat nem ismerő képzőművész – szakmája szerint –, és megbízott hírvivő vagy Bodhisattva, szándéka szerint. Január, a jövőmultú sámán tudományos fantasztikus cirkuszt teremt egy tudományos fantasztikus kor számára.
    A Terra Formingot lapozgatva – mely nem mellesleg mcd mellékletet, azaz gyönyörűséges zenét is tartalmaz –, nekem J.L.Borges Homokkönyv című novellája jut eszembe, mert ahányszor végignézem, mindannyiszor újabb és újabb fordulatot, korábban nem sejtett dimenziót fedezek fel benne. Borges homokkönyvével szemben persze itt épp egy nem végtelen terjedelmű és sosem ismétlődő oldalszámú kötetről van szó, hanem egy – oldalszámozást nem tartalmazó, de amennyiben jól számolom – 108 oldalas katalógusról. A benne közölt reprodukciók számszerűsítése persze már egy  kissé bonyolultabb feladat, mivel a Január herceg által saját műveiről itt közzétett fotók ugyancsak képekről – az ő festményeiről, rajzairól, és plasztikáiról – készültek, s a különféle festmények és plasztikák e fotókon nem külön-külön, hanem újra és újra egymással és a hozzájuk megalkotott közeggel együtt jelennek meg. Vagyis miközben talán össze tudnánk számlálni, hogy hány fotót közöl a kötet, s azok hány műtárgyat reprodukálnak (olykor többször, több nézetből, máshol esetleg csak félig), e két számjegyet legalábbis összegeznünk kéne, mivel ezúttal maguk a reprodukciók és a reprodukálni kívánt tárgyak is egyenértékű műveknek tekinhetők.

    A Terra Forming nem napló, de kiderül belőle, hogy az újabb és újabb konstellációkká összerendeződő objektek –  részben egy kutatólaboratórium kísérleti-eszközei, részben egy spirituális életvezetés  meditációs objektjei –, itt mégiscsak használat (tanulás, kutatás, varázslás, tanítás-előadás) közben, vagyis egyfajta naplószerűséggel lettek végigfényképezve. Erről árulkodik, hogy ezek a többnyire üreges, s többnyire világító, azaz nemcsak jelképes értelemben sugárzó (máshol az üveg, ill. kristály-berakások révén fényvisszaverő-) objektek/objektumok, majd mindig az évszakoknak megfelelő gyümölcsökkel, növényekkel, illetve  egy berlini háztartás egyéb tárgyaival, valamint a négy elemmel keverednek***. A négy elem ugyebár a föld, a tűz, a víz, és a levegő, melyek itt kozmikus értelemben – égitestekként, csillagokként és bolygók képében – is megjelennek, továbbá porként (s a homokba írt szavakként, azaz tágabb értelemben mandalákként – varázskörökként – és mantrákként), kristályként, vagy sajátos fény-, és fényvisszatükröződések forrásaiként. A kötet lapjai folyamatosan különféle kép a képben szituációkkal árasztják el tudatunkat, sodró – gondolatilag és spirituálisan egyaránt koncentrált – asszociációs mezőket teremtve.

    Néhány nap elteltével az indiánokról és a sámánizmusról szóló köteteket vontam be a Terra Forminggal kapcsolatos vizsgálódásaimba. Ha valaki komolyabban el akar mélyedni Január herceg világában, nem árt, ha fölfrissíti ismereteit arról, hogy milyen összefüggésben használták a sámánok a varázsbotot, a szent-füstöt, vagy mit jelképeznek a tollak, a gombák, a pillangók az indián kultúrákban. Azóta hetek teltek el, számomra nap mint nap újabb és újabb könyvekkel, mert pillanatokon belül rájöttem, hogy Castańedát, meg egy annak idején New Yorkban látott gyönyörű kiállítást leszámítva eddig szinte semmit sem tudtam az indián kultúrákról. Most ott tartok, hogy kezdem felfogni, mi az alapja annak, hogy mi még ma is indián-regényeken keresztül próbáljuk meg bemutatni gyermekeinknek az ember természethez való ideális viszonyát, és egyáltalán azt az ethoszt, ami számunkra az egymás-, illetve az állat-, növény-, és szellemvilág irányában kívánatos lenne. Mindaz amit Winnetou, Nso Csi, Incsu Csunna, vagy Unkasz és Csingacsguk testesít meg gyermekeink indián-regényeiben, az úgy tűnik nem más, mint a mi eddig soha, sehol nem igazán megvalósított szabadság-egyenlőség-testvériség eszményünk sajátos vetülete, amely ráadásul egy olyan, a pénz fogalmát nem ismerő társadalmi alakzatra projektálódik, amit mi magunk mindig is kivitelezhetetlen utópiának tekintettünk.

    Az indiánok által szentségként tekintett békepipához, vagyis a calumet-kultuszhoz képest aligha paradox, hogy a 80-as évek rakétafegyverkezésével párhuzamosan épp a korabeli Egyesült Államok indította útjára azt a dohányzás-ellenes kamányt, amely immár a hozzánk hasonló távoli országok törvényhozását is elérte. Nem csupán azért nem meglepő ez, mert a dohányból is az indiánok csináltak kultúrnövényt – akár a kakaóbabból, krumpliból, kukoricából, és még sorolhatnánk –, hanem mert a dohányzás mai hisztérikus üldözése az indiánok békét és testvériséget jelképező calumet-kultuszának meg-nem-értésén, spiritualitásának lenézésén és elutasításán alapult. Így a sápadtarcuak kezében természetesen a dohánytermesztés is sima üzletté vált, és történetesen épp a dohányipar fejlesztése később pont az állami lőszergyártási potenciál fenntartásával, vagyis a hadiipari készűltséggel függött össze. Hipokrízis – mondhatnánk –, de ez a krízis a sápadtarcú kultúrát azóta is kíséri, hogy a rézbőrűeket a maguk eszméivel az Örök Vadászmezőkre küldtük, s nem is fog enyhülni, amíg nem leszünk képesek felfogni a lemészárolt indiánok lelke nyomán támadt spirituális űrt, vagy másképp fogalmazva, amíg nem leszünk képesek magunkévá tenni az ő végtelenül érzékeny és empatikus viszonyukat a természethez, világhoz, emberhez.

    Január herceg könyve alighanem ehhez segít hozzá, amennyiben  művei nem csupán stiláris toposzaiban idézik, hanem lélegzetelállító intuícióval aktualizálják a részben gyerekkorunkban, részben felnőttként megismert indián kulturák szellemiségét, nagy hittel és lelkesedéssel anticipálva mindazon antropológiai rejtélyek megfejtését, melyekre tudományos gondolkodásunkkal mindmáig nem voltunk képesek (indián kozmológia, botanika, orvoslás, társadalomszervezés, nyelvalkotás stb). S ez az a pont, ahonnan közelítve már koránt sem meglepő Január herceg kötetének felhőtlenül utópikus, és meghökkentően futurisztikus jellege. Épp a minap olvastam a 60 éves angol fizikus és matematikus, Stephen Hawking legújabb könyvéről (Universum in a Nutshell, 2001), melyben állítólag arról beszél, hogy az előttünk álló évezredben az emberiségnek el kell kezdenie terjeszkedni a világűrben, mert szerinte a jövőben egyre inkább elkerülhetetlenné válnak az olyasféle balesetek, melyek bolygónk élővilágát veszélyeztetik. Ebből úgy tűnik, mintha ő már nem nagyon bízna abban, hogy a mi sápadtarcú civilizációnk még képes lenne arra a fordulatra, amely elkerülhetővé tehetné az anyabolygónkat lakhatatlanná gyaluló katasztrófát. S valóban: reménykedni én is inkább akkor tudok, mikor a mi kultúránk idő- és térbeli perifériáira, illetve azokon túlra tekintek, akár a külső, akár a belső margókon túl.

    Sánta Őz (Lame Deer) a sziú indián sámán, valamikor a 70-es évek elején azt mondta: „A művészek a fehérek világának indiánjai.**** Álmodozóknak nevezik őket, azt mondják róluk, a felhőkben élnek, könnyelműek, kifolyik a pénz a kezükből, olyan emberek, akik nem hajlandók szembenézni a valósággal… Honnan tudják ezek a békabőr emberek, mi a valóság? Abból a világból, ahol a képzeletedben képek bontakoznak ki, olyan képek, amelyeken a dolgok mások, mint amilyeneknek a szemeddel látod őket, abból a világból valók a látomásaim.”***** Majd később: „Életem minden napján látok szimbólumokat bizonyos gyökerek és kövek alakjában. Üzeneteket olvasok ki a kövekből… Sok indián teszi ugyanezt.”
    Ennek megfelelően Január herceg kötete sem egy retrospektív életműkatalógus – dátumokkal, kiállítási listákkal, és publikációs jegyzékekkel –, hanem sokkal inkább egy olyan könyv, ami arra tanít, miként lehet a bennünket körülölelő valóságot feltérképeznünk és átformálnunk. Így a Terra Forming cd-mellékletének 9 felvételt tartalmazó, lendületes zeneanyaga is egyfajta home-music******, a Január herceg által igen-igen jól – s valószínűleg régóta – énekelt/beszélt sámán-nyelven. (Január herceg site-ját ld. www.klaskycsupo.com/poj cím alatt.)
 
 
 

    Jegyzetek:

 *Vető Kína –  mostanában Nah Te – a polgári anyakönyvezés szerint szintén János, ahogy a Január név is a János etimológiájából ered

**nem nyomtatásban, azaz egyedi, vagy fénymásolt formában sokkal több Január-kötet létezik, s egy szűkebb körben évek, sőt évtizedek óta épp ezekből az általa írott, rajzolt füzetekből lehetett a leginkább értesülni róla, hogy Január herceg – ha nem is igen publikál, de – intenzíven dolgozik. Ezeket egészítették ki a kézről-kézre adott kazettái, illetve egy-egy rajzának/szövegének közlése a régi Mozgó Világban (1980/5), vagy Galántai Gyuriék Aktuális Leveleiben (1983/3), utóbb a Balkon 1998/10 számában, illetve egy-egy kisebb mű bemutatása különböző kiállításokon (mint pl. az Artpool által szervezett „Magyarország a tiéd lehet: Nemzetközi Magyarország” – FMK 1984, Sebet, kegyet – Óbudai Társaskör, 1997). Első önálló kiállítása Budapesten a Dorottya utcai Galériában volt látható 1996-ban (ld. Antal István: Kozmosz – Balkon, 1996/4-5), legutóbb 2001 őszén állított ki az Éri Galériában Ungár Ágnessel (2 csillag 1-et mond 1 + 1 = 2).

*** a műtermi környezetben reprodukált művek, illetve a szerzői reprodukciók összefüggésben lehetne utalni itt Richard Prince néhány évvel ezelőtti Adult Comedy című albumára

****A dolog másik oldala – mármint, hogy hogyan hatott az indiánok kultúrája a sápadtarcú művészekre – valószínűleg az, amit Antonin Artaud írt a tarahumarákról és egyáltalán a mexikói élményei kapcsán, ld. a Tarahumarák című fejezetét Antonin Artaud: Artaud, a mumus című kötetének (válogatta és szerkesztette Fekete Valéria, Orpheusz Könyvek, 1998)

*****Sánta Őz a dollárt nevezi zöld békabőrnek, ld. John Fire/Lame Deer és Richard Erdoes: Sánta Őz, a sziú indián sámán – Európa Kiadó, Bp 1988

******a cikk címét a 7. trackről (Ceremony for the Police) merítettem