Oldalak: 294 295 296 297 298 299 300 301 302 303

Helynévfejtések és etimológiai felülvizsgálatok

Évtizedek óta alig múlik el nap anélkül, hogy ne foglalkoznék földrajzi nevek eredetének kutatásával is. A roppant gazdag névanyag szüntelenül kínál érdekesebbnél érdekesebb jelenségeket, amelyek felkeltik kíváncsiságomat, és utánajárásra, vizsgálódásra késztetnek. Gyakran derül fény olyan összefüggésekre, amelyek korábban rejtve voltak. Olykor újabb történeti és összehasonlító adatok felbukkanása a korábbitól eltérő magyarázati lehetőségre irányítja a figyelmet. De az is előfordul, hogy némely kutató olyan etimológiai megoldásra tesz javaslatot, amely cáfolja a korábbiakat. Tanulságosan tükröződhetnek az egymás mellett élő népek névadási szokásai a vegyes nemzetiségű területeken. Bepillanthatunk a hivatalos névadás gyakorlatába is. Az efféle esetek mérlegeléséből tevődött össze az alábbi etimológiai gyűjtemény. A vizsgált nevek túlnyomó többsége a Kárpát-medencéből való, de kivételesen szóba kerül akár bulgáriai helynév is.

    1. Burda és Borda. — A Garam—Ipoly közi Lelédtől dél-délkeletre emelkedő, a régebbi mérések szerint 400, az újabbak szerint 387.7 m magas hegy fontosabb adatai: 1865: Bordahegy, Borda hegy (Pesty Frigyes kéziratos helynévtárából. Hont vármegye és kiegészítések. Szentendre, 1984. 49, 208); 1885/1911: Burda h. (Mgy. Szölgyén und Gran. 1: 75 000-es térkép); 1934: Burda (Esztergom és Kürt. 1: 75 000-es térkép). A Burda < Borda hegynév a ’takácsborda’ jelentésben közkeletű magyar borda fn.-ből alakult annak régi, nyelvjárási ’hegy, magaslat’ (NyF. 66. sz. 10) jelentésében. A szláv eredetű magyar bordá-nak ez a jelentése nem magyar fejlemény, hanem megvolt már az átadó szláv nyelvben is; l. pl. szlovák brdo ’takácsborda; (régi) sziklás magaslat’. A Borda > Burda fejlődés a palóc nyelvjárásokban másutt is észlelhető; l. 1931: Borda-h. ’261 m magas hegy Felsőbodonytól délre’ (Vác és Diósjenő. 1: 75 000-es térkép), de l. 1914: Burdahegy ’199 m magas hegy Dobó-Berekaljától (Podluzsány) északra’ (Königsberg und Garam-Szt. Benedek. 1: 75 000-es térkép). A cseh Burda (<: Burian) családnévnek nincs köze a magyar hegynévhez. A szlovák Burda hegynév a magyarból való. — A Belényestől északkeletre fekvő Burda > Borda (1588: Burda: Jakó 222; 1704: Borda: Mező: HivHn. 190 ’Burda’) falu neve más eredetű. Előzménye a román Burda szn. (Constantinescu: DOR. 223). (Hefty: NyF. 66. sz. 10; Stanislav: SlovJuh. 2: 68, 90.) —Vö. Kelecsenyborda (FNESz.⁴).

    2. Kán(y)ától Kamaraerdőig? — A Budától délre emelkedő Tétényi-fennsíkhoz észak felől csatlakozik a Kamaraerdő-nek hívott erdős terület. Legmagasabb pontja a 224 m magas Vadász-hegy (Jäger Berg). Tőle keletre, a régi Balatoni műút felső éles kanyarulata felé egy 202 méteres magaslat név nélkül szerepel a térképeken. Ezen a környéken a középkorban egy (bencés) apátság és egy hozzá tartozó falu feküdt. Fontosabb okleveles adatai a következők: +1015 (1220 körül szerkesztve): „villa Neuýg iuxta Kana dimidio miliario in montibus sita” (DHA. 1: 75); 1240: „....gio de Teluqui, Laurencio de Kana (!) abbatibus”, „a Saxonibus de minori Pest, qui est prope Kana (!)” (MonBp. 1: 37); 1258: „in mon-o de Kana” (Györffy 4: 571); 1325/1470: „terram ecclesie de Kana” (MonStrig. 3: 63); 1405: „penes domum Iacobi dicti de Kana” (ZsigmOkl. 2/1: 472). 1412-ben említettek még egy óbudai apácát, aki az itteni faluban született (BpLex.² 1: 639). A török korra a falu is, az apátság is elnéptelenedett. Az apátság címét, mint annyi más elenyészett apátságét, tovább is adományozzák (PRT. 12/B: 322). Az apátság térképi helyét l. a „Középkori települések Budapest területén” térképen (BpTört. 2. kötet melléklete). [294]

A szóban forgó apátság nevének olvasata sokáig bizonytalan volt. (Teljes bizonyosság ma sincs, mert nem őrződött meg folyamatosan, s a mai élő nyelvben nincs nyoma.) Az 1258. évi oklevél egyik kiadásában (MonStrig 1: 452) nyilvánvalóan téves olvasat a Kava a helyes Kana helyett. Ám a Káva olvasat gyökeret vert a bencés rend és általában a katolikus egyház névhasználatában, és még napjainkban is használatban van: 1895: „Kávai apátság. Pilis megyében feküdt” (PallasLex. 10: 285); 1912: „Azt hiszszük, a mai Kőérberek területén feküdt Káva, mely eredetibb formájában Kálva lehetett” (PRT. 12/B: 321); 1900: „a Budától nem messze eső kávai monostor” (Karácsonyi: MNemz. 2: 298); 1936: „Ez időben keletkeztek az Aba-nem kompolti, ... a Kaplony-nem kávai ... bencés apátságai” (Hóman—Szekfű³ 2: 20); 1982: „Szent Szabina kápolnaigazgatóság (1112, Péterhegyi u. 67.) ... Szt. Szabina név felvételét az sugallja, hogy az Árpádok korában a hely közelében, a mai Kamaraerdő dűlőben virágzott a kávai Szt. Szabina bencés apátság, melynek romjai műemlékileg védettek” (EsztSem. 1982. 262); 1988/89: „Kávai apátság romjai” (A Budai-hegység turistatérképe. 1: 30 000. Harmadik, javított kiadás). A Kána névalakot tette magáévá Györffy (BpTört. 1: 318), Zolnai László (Ünnep és hétköznap a középkori Budán. Bp., 1975². 46, 47) és a BpLex.² (1: 639). Györffy történeti földrajzában (4: 571) Kán(y)a a címszó. Így érvel: „Kányáról, melyet 1525-ben a Fehérvárról Budára vezető út mellett D-re jelölnek meg, Tinódi Sebestyén Krónikájában a »Buda veszéséről és Török Bálint fogságáról« [1541] írt 16. fejezetben így szól: »Házától sietett az romlott Budába, immár basa vala Kányánál táborba, Szent Gellértnél vannak némötök barlangba« (Bp., 1984. 449). Nevének Kánya olvasatát támogatja, hogy Kányakapu volt 1531-ben Sasad puszta Kánya felé eső határrészének a neve (Bud. Rég. XI. 386).”

A Kán(y)a helynév személynévi eredetűnek látszik, de keletkezésmódját illetően nincs minden tisztázva. Az Árpád-korból ismerünk megfelelő személyneveket: 1211: Cana (PRT. 10: 507); 1214/1550: Kana (VárReg. 287); 1217/1412: Kana (UrkBurg. 1: 73); 1233: „Kana prepositus Symigiensis” (PRT. 1: 715). Ám tekintettel arra, hogy a n és palatalizált párja, a ny jelölése a XIII. század közepéig még egységesen n jellel történt, ezeket az Árpád-kori Kaná-kat Kányá-nak szokták olvasni és a szláv eredetű kánya madárnévből származtatni. (L. Kázmér: RCsnSz. 544 is.) A ragadozómadár nevéből a szlávoknál is alakult személynév: lengyel Kania szn. (Sl SNO. 2: 529); szlovák Kaa szn. (HSSJ. 2: 20); cseh Káa (Svoboda: SOJ. 45, 196). Ha az Árpád-kori Kana személynevet Kányá-nak olvassuk, akkor bátran származtathatjuk belőle a Somogy megyei Kánya helységnevet (FNESz.⁴ 1: 680). De annak is van jele, hogy palatalizálatlan vagy depalatizált Kána személynév is élt egykor a magyarban. Az 1996. évi budapesti telefonkönyvben (1: 824) három Kána családnevű előfizető van nyilvántartva. A horvát Kanja családnévnek (LPH. 280) is van Kana (LPH. 279) változata. Lehetséges, hogy a magyarban is ny > n depalatizálódás ment végbe Kána esetében? (A Putnok közelében levő Kánó < régi Kálnó neve nem tartozhat ide; l. FNESz.⁴ 1: 679, a Kánai családnévre l. Kázmér: RCsnSz. 541). A feltehető depalatalizálódásba esetleg belejátszott a galileai Kána város neve is [1590: Canában gr.: Kár: Bibl. Újtestamentum 81 v].

A Kamaraerdő névről sokáig az volt az egyöntetű vélemény, hogy a törököktől való visszafoglalás után a magyar királyi kamara birtokában levő erdős területet a betelepülő németek Kammerwald-nak nevezték el, s ezt később magyarra fordították (Rupp 219; FNESz.⁴ 1: 677). Újabban más véleményt nyilvánított Györffy (BpTört. 1: 318): „Alighanem a Kánai erdő nevét fordították a beköltöző svábok a XVIII. században Kanaer Waldra, ezt értelmesítették népetimológiával Kammerwaldra, és ennek magyarra való visszafordítása révén keletkezhetett a Kamaraerdő elnevezés.” E nézetet tette magáévá a BpLex.² (1: 639) is. Mivel egyelőre sem a *Kánai erdő, sem a német *Kanaer [295] Wald nem igazolható a korabeli forrásokból, e szellemes magyarázatot bizonyos óvatossággal kell fogadnunk.

    3. Kielmanszigettől Kilimánig. — A Zalaapáti-hátságnak a Principális-csatorna felőli lejtőjén fekszik a Kilimán nevű falu, amelynek 1851-ben 250, 1910-ben 388, 1944-ben 439, 1996-ban pedig 304 magyar lakosa volt. Az általam 1773 óta adatolt településnév eredetéről 1978-ban (FNESz. 333) a következőket írtam: „Valószínűleg szerb-horvát szn.-ből keletkezett magyar névadással; vö. szb.-hv. R. Kliman ’Kelemen’ (13. sz.: HASz. 5: 74).” A FNESz. további kiadásaiban is ugyanez a szövegezés olvasható. Felhasználva Holub József nagyszabású Zala megye történetének kéziratos anyagát, valamint Ördög Ferenc gyűjtő és feldolgozó munkáit is, Rabb László ekképpen vázolta fel Kilimán keletkezésének körülményeit: „A község neve 1767-ben Kilimány. Magyar helységnév. A falu határában állott a Kielmansziget nevű palánkvár, amelyet Kielman nevű kanizsai főkapitány építtetett.” (Ki kicsoda Zala megyében? 1996. Felelős szerkesztő Rikli Ferenc. Zalaegerszeg, 386.) A kérdést megnyugtatóan Pálffy Géza történész tisztázta „Egy Zala megyei település nevének keletkezéstörténete és eddig ismeretlen XVI. századi névadója (Kilimán falu és Andreas Kielman von Kielmansegg)” című mintaszerű tanulmányában (MNy. 1996: 163—74). Ördög Ferenc vizsgálataiból megállapította, hogy a falu nevére 1767—1769-ből van a legkorábbi adat Kilimány alakban (Ördög, ZNEJ. 2: 583). Előzménye az a Kielmansiget [1583: MNy. 1996: 167] ~ Kilmansiget [1593: uo.] nevű váracska, őrház volt, amelyet a Kanizsa-patak (ma Principális-csatorna) mocsaras völgyének védelmi célú kihasználása során az az Andreas Kielman építtetett, aki 1577-től 1580-ig kanizsai főkapitány volt. Az összetett Kilmansziget idővel elveszítette a mocsaras környezettel kapcsolatos utótagját, és Kilimán-ként állandósult. A német Kielman családnévben korábbi Kilchman (tkp. ’az egyház számára bérleti díjat fizető’) rejlik (Brechenmacher 2: 38, 41). — Helyes volt a sejtésem, hogy Kilimán személynévből alakult. A részletes történeti vizsgálat fényt derített a névadó személyre magára is.

    4. Kőérberek és Alsó-, Felsőköhér. — Ismeretes, hogy a budai Kamaraerdőtől északra levő terület 1847-ben a Döbrentei Gábor-féle budai dűlőkeresztelő alkalmából jutott mai nevéhez úgy, hogy egy 1244/1496. évi oklevélben felbukkanó s a mai Kőbánya területét jelölő Kőér [Kuer: MonBp. 42] helynevet tévesen a Kamaraerdőre vonatkoztatták, s kiegészítették a hely erdős voltára utaló berek-kel. Magyarázatot is találtak rá a helyi terepadottságokban: „A területén átfolyó vízről, a mai Hosszúréti-patakról kapta nevét” (Mészáros György: Budapest teljes utcanévlexikona. Bp., 1998. 41.) Eszerint a Kő-ér jelentése ’köves medrű vízfolyás’ volna. Kőérberek a névadója a XI. kerületben levő Kőérberki dűlőút-nak és a Kőérberki út-nak. De oklevéltől támogatott „történeti jogon” 1953 óta a Kőér utca és a Kőér köz nevet viseli Kőbányán (Óhegyen) is egy-egy közterület (Mészáros i. m. 237). Egy középkori oklevélben szereplő helynév tehát megtalálható a mai Buda (XI. kerület) és Pest (X. kerület) térképén egyaránt. Hogyan lehet etimologizálnunk a középkori Kuer helynevet, amelyre Györffy (4: 529) Keer (1265) és Kwerfelde (1388) adatot is idéz? Hozzájuk tehetjük még az 1356: Kuerd (AnjouOkm. 6: 504; FNESz.⁴ 1: 789 Kőbánya a.) adatot. Ha a kőfejtéséről híres Kőbánya és a területén fekvő egykori Kuer között szerves összefüggést teszünk fel, s Kőbánya mintájára Kuer-ben is összetételt látunk, akkor kő előtagról és ér ’ásványér’ utótagról beszélhetünk (FNESz.⁴ 1: 789; EWUng. 327 ér⁴ a.). Ám az ér főnévnek csupán az 1580-as évektől kezdve mutatható ki ’ásványér’ jelentése: 1580 körül: „Ercznek az ere” (RMGl. 194); 1585: „Ezwst es on ere” (Cal. 446.). Ezért is különös figyelmet érdemel Györffy (4: 529) nézete, amely szerint nem Kőér összetétellel, hanem személynévi [296] eredetű Kövér ~ Kevér helynévvel van dolgunk. E feltevést nyomatékosan támogatja az 1388. évi Kwerfelde ’Kövérfölde’ is. S nem is példátlan a kövér mn. ®  Kövér csn. helynévi alkalmazása. A Kövér szn. Köhér változatából való Székelyföldön a Nyárádremetétől északnyugatra fekvő Alsóköhér és Felsőköhér utótagja (FNESz.⁴ 1: 83).

    5. Ludbreg és Deli Orman. — A horvátországi Varasd és Kapronca között, a Bednya folyó mentén fekvő Ludbreg helység fontosabb adatai: 1317: Ludbregh (ComVar. 100); 1808: „Ludbregh vel Ludbrieg cr.” (Lipszky: Rep. 1: 391); 1882: Ludbreg (Ihász: Hnt. 197); 1973: Ludbreg (ImMesta. 1973. 239). A horvát Ludbreg tkp. értelme ’bolond domb’. A hiedelem szerint itt volt a boszorkányok gyülekezőhelye (Skok: EtRj. 2: 326). Előtagjának helynévben való alkalmazásához l. bolgár ’erdős-dombos vidék Bulgária északkeleti részén Rusze és Dobrics (Tolbuhin) között’. Ez tükörfordítás az oszmán-török Deli Orman [tkp. ’sűrű, buja erdő’] mintájára. Erre l. magyar szövegkörnyezetben: 1893: „Sumen és Szilisztria közti részét Deli-Ormannak (bolond erdőnek) hívják” (PallasLex. 3: 439 Bolgárország a.). Az oszmán-török deli ’esztelen, őrült, szilaj, vad, heves’ átkerült a magyarba is mint deli ’délceg, szép’ (TESz. 1: 608). Némelyek szerint Ormánság alapszava, az Ormán tájnév is egy régi török nyelvi orman ’erdő’ átvétele (FNESz.⁴ 284), de nagyobb a valószínűsége annak, hogy előzménye a magyar ormány ’domb, lápos területen levő sziget’ <: orr ’orom, magaslat’.

    6. Nederes és Drávavásárhely. — A FNESz.⁴-ben (2: 225) a Losonctól nyugat-északnyugatra, a Madácsi-patak (Madačka) mély völgyében fekvő kis falu nevének szláv előzményét ekként értelmeztem: ’olyan hely, ahol vasárnaponként van a hetipiac’. A kérdés azóta sem hagyott nyugodni. Most szükségesnek tartom újabb, nagyobb összefüggésben való vizsgálatát. A helynév fontosabb történeti adatai a következők: 1393: Nedeliste (ZsigmOkl. 1: 346); 1400: Nedelistha (ZsigmOkl. 2/1: 74); 1460: Nedelysche (Csánki 1: 104); 1773: Negyelistye (LexLoc. 153); 1851: Nedelistye (Fényes: MoGSz. 3: 135); 1904/1906: Nederes (Mező: AdHivHn. 269). A Nedelistye hn. a szlovák Nedelište átvétele. Ennek a szlovák Nedelišté-nek a megfejtéséhez a cseh nyelv megfelelő helységnevének az útbaigazítását vehetjük igénybe. A csehországi Hradec Králové (Königgrätz) várostól észak-északnyugatra fekszik egy — két településrészből álló — kis falu: (Dolní és Horní) Nedlišt [1073: Nedelischi (latin locativus): Profous 3: 189]. E helységnév Profous (i. h.) szerint az ócseh nediel (mai cseh nedíl) ’osztatlan birtok, közös (nagy)családi vagyon; Gemeingut’ (ehhez l. ősszláv *ne ’nem’ és dl ’rész, hányad’) -išt képzős származéka. Tkp. jelentése ’az a hely, ahol osztatlan birtok van’. Képzésmódjához l. cseh bojišt ’harctér, küzdőtér’, ohništ ’tűzhely’, pastviš te ’legelőhely’, smetišt ’szemétdomb’, tržišt ’vásárhely, vásártér’ stb. (A közös családi birtok intézményére a szlávoknál l. SSS. 6: 627—9.) A cseh Nedlišthelységnévről megállapítottakat minden további nélkül alkalmazhatjuk a szlovák Nedelište-re is. Tehát egy régi szláv vagyonjogi intézmény, az osztatlan családi birtoklás rejlik a névadás hátterében. Az -ište képző nagyszámú szlovák helységnévnek alkotó eleme; l. Brvnište ’Boronás Trencsén megyében’ (VSOS. 1: 250) <: brvno ’gerenda, borona’; Hrachovište ’Borsós Nyitra megyében’ (VSOS. 1: 453); Ihrište ’Igricke Trencsén megyében’ (VSOS. 1: 489) <: régi ihra (ma hra) ’játék’; Kostolište ’elenyészett település Turóc megyében Necpál közelében’ (VSOS. 2: 287) <: kostol ’templom’; Lazište ’a Liptó megyei Lazisko régi névváltozata’ (VSOS. 2: 135) <: laz ’irtványföldi szétszórt település’; Lukovištia [többes sz.] ’Kőhegy Gömör megyében’ (VSOS. 2: 205) <: régi luk ’hagyma’ (HSSJ. 2: 238; a mai szlovákból, csehből a luk-ot kiszorította a német eredetű cibul’a, illetőleg cibule, de egykori meglétét a cseh Lukovišt helynév is bizonyítja; l. Gebauer: SlStč.² 2: 289 és [297] Šmilauer: Pr SlTop. 116); Mostište ’Lednichidas Trencsén megyében’ (VSOS. 2: 271) <: most ’híd’; Repište ’Repistye Bars megyében’ (VSOS. 2: 485) <: repa ’répa’; Sobotište ’Ószombat Nyitra megyében’ (VSOS. 3: 64) <: sobota ’szombat’; Záhorovište ’később Záhorovisko néven szereplő település, majd határrész a Liptó megyei Szentkeresztnél’ (VSOS. 3: 108 és GeogrNázv. 2: 171) <: za horou ’hegyi erdőn túl’ (vö. Záhorová ’egy 694 m magas hegy Árvában’: GeogrNázv. 2: 171); stb.

A szlovén France Bezlaj (Slavia 27 [1958]: 358—9) nemcsak teljes mértékben osztotta Profous vélekedését arra vonatkozólag, hogy a cseh Nedlišt az ócseh nediel ’Gemeingut’ származéka, hanem kiterjeszkedett a muraközi horvát Nedelišće ’Drávavásárhely’ [l. 1773: Nedelistye: LexLoc. 179, de l. 1226: Nedelicha: NyK. 48: 416 is] nevére is. Tagadta, hogy ennek bármi köze volna a nedlja ’vasárnap’ (tkp. ’nem dologtevő nap’; l. ősszláv *ne ’nem’ és *dlati ’csinál, tesz, dolgozik’) főnévhez vagy a belőle képzett Nedeljko ~ Nedjelko (tkp. ’vasárnap született ember’) személynévhez. Motiváció tekintetében a horvát Nedelišće-t Bezlaj összekapcsolta a cseh Nedlišt-vel, és az ősi szláv házközösség (nagycsalád, zadruga) nyelvi nyomát látta benne. Hivatkozott a szerb-horvát neodiljena kuća (tkp. ’osztatlan ház’) ’házközösség, zadruga’ szószerkezetre. Nagy valószínűséggel idevonta a vendvidéki Bántornyától (Turnišče) délkeletre fekvő Zorkóháza szlovén Nedelica [1379: Nedelica: Csánki 3: 85] nevét is.

A muraközi Nedelišće-nek korábban ’vasárnap tartott vásárok helye’ értelmet tulajdonítottak (NyK. 48: 416). Ám e magyarázat ellen valóban súlyos érvet lehet felhozni. Szent István a templomba járás elősegítése végett a vásározást a vasárnapi templomozással kapcsolta össze, s ezért a vásárhelyek az első templomok mellé települtek. (Kezdetben a cseheknél is vasárnap volt a vásárnap, de ezt I. Betislav törvénye eltiltotta. L. Pauler: Árp.² 1: 400 és StčSl. na — obíjti se 426 nedle a.) Azonban 1075—1077-ben I. Géza a vásárok napját vasárnapról szombatra helyezte át. Ezért van annyi Szombathely nevű településünk (általában megyénként találunk belőle egyet), de nincs egyetlen *Vasárnaphely sem. Szent László tovább szigorította I. Géza rendelkezését. Sok templom környéke még az ő korában is egybeesett a vásárhellyel. Ha ilyenkor valaki a templomozást a vásár miatt elhanyagolta, annak lovát elvették. Vasárnap tartott piacáról tehát aligha nevezhettek el Magyarországon bárhol is települést. A muraközi Nedelišće plébániatemplomának a Szentháromság a titulusa, s ugyancsak a Szentháromság a titulusa a Zágráb megyei Sveta Nedjelja ~ Szentnedele plébániatemplomának is. Erre támaszkodik az a feltevésem (NévtÉrt. 18. sz. 108; l. még Mező: AdHivHn. 222), hogy mindkét esetben a Pünkösd utáni első vasárnapon megült Szentháromság búcsúnapja („szent vasárnap”) motiválta a névadást. Ha a vendvidéki Nedelica ’Zorkóháza’ plébániatemplomának is a Szentháromság (volt) a titulusa, akkor ez esetben templomi búcsúnap lehetett a névadási motívum.

A XX. század eleji országos helységnévrendezés során 1906-ban a Nógrád megyei Nedelistye nevet Nederes-re változtatták nyilvánvalóan magyarosító szándékkal. A hangzásbeli idegenszerűség kiküszöbölésére a név elejét (a könnyebb azonosítás érdekében) megőrizték, a név második felét viszont önkényesen megváltoztatták, talán úgy, hogy hozzáigazították az Egeres, Feneres ’Fenyéres’, Gyökeres, Kenderes, Szekeres, Tekeres stb. hangalakjához. A nyelvjárási neder ’féleszű; csintalan’ (MTsz.) vagy a meder nyelvjárási neder (CzF. 4: 750) változatának közrejátszásával is lehet számolnunk. (Így magyaráztam korábban, l. FNESz.⁴ 2: 225.)

    7. Olvárpuszta és Óvár. — Az így hívott települések az Ipoly jobb parti vízkörnyékén találhatók, a történelmi Hont, illetőleg Nógrád megyében. Légvonalban mintegy 33 km-re fekszenek egymástól. Mindkét település nevét tárgyalom a FNESz.⁴-ben [298] (2: 276, 293), természetesen szótárszerű tömörséggel. Most kitérek a részletekre és az újabban felmerült magyarázati lehetőségekre is.

Az Olvárpuszta nevet ma két településrész is viseli. Az Ipolyságtól délkeletre, Tesmagnál jobb felől az Ipolyba ömlő vízfolyás mentén fekszenek Középtúr (Stredné Turovce), illetőleg Felsőtúr (Horné Turovce) magasságában, tőlük keletre. A rajtuk átfolyó patak neve magyar térképen Lomoc-patak [1885/1910: Lomocz p.: Balassa-Gyarmat und Ipoly-Ság. 1: 75 000 térkép]. A patak névadója a 441 m magas Lomoc-hegy [Lomocz h.: uo., l. még 1865: Lomocz ’hegy’ és ’völgy’: Pesty: Hont m. Szentendre, 1984. 156 Ipoly Födémes a.]. A Lomoc hn. szláv eredetű; vö. cseh Lomec hn. (Hosák—Šrámek 1: 545) <: lom ’törés; kőfejtő’. A Lomoc-patak szlovák neve Olvár (Podrobný autoatlas. Slovenská Republika. 1: 100 000. 1995—96. 95. térkép). E szlovák víznév az Olvár településnévhez képest másodlagos. — A településnév fontosabb történeti adatai: +1135/+1262/1566: Zcorna [ma Iszkornyapuszta] iuxta Ohward (Györffy 3: 224); 1245: Olwar (uo.); 1808: „Olvár h. Praedium” (Lipszky: Rep. 1: 477); 1851: „Olvár, puszta, Honth vgyében, Ipoly-ságh fil., 42 kath. lak.” (Fényes: MoGSz. 3: 162), „Óvár, Honth vmegyében; p. Palást fil. 26 kath., 7 evang. lak.” (Fényes: MoGSz. 3: 173); 1856: Óvár (Györffy 3: 224); 1944: Olvárpuszta ’Palást tartozéka’, Olvárpuszta ’Tesmag tartozéka’ (Hnt. 447). Az 1995—96-os szlovák autóatlaszon a következő megírásokban szerepel az Olvár név: Olvár ’patak’, háj. [hájovn al Olvár [erdészlak, közelében egy včelia farma ’méhészet’], Slovákov Olvár, Žigov Olvár. Figyelmet érdemel, hogy a közelben levő Ipolyfödémes egykori királyi méhészek (kaptárosok) jelenlétére utal. Ennek és a mai včelia farma-nak a tanúsága szerint egykor is, ma is kiváló a méhlegelő errefelé. (A szlovák Ipel’ské Ul’any ’Ipolyfödémes’ 1947-ben hatósági úton keletkezett a magyar Ipolyfödémes tükörfordításával’; l. szlovák úl’ ’kaptár’.) Vö.: Méznevelő, régi Mézmívelő ’helység Korpona és Ipolyság között’ ~ szlovák Medovarce ’ua.’ (FNESz.⁴ 2: 127).

A Nógrád megyei Óvár (Olováry) Szklabonyától keletre, a 327 m magas Óvár-hegy (Kő-hegy) tövében fekszik. A XX. század elejéről való tudósítás szerint „A község fölött emelkedő Ó-vár-hegyen népvándorláskori sánczok voltak” (MVV. Nógrád vm. [1911.] 99). Óvártól kelet-északkeletre, Galábocs határában van egy 284 m magas Vár-hegy. (L. 1885/1914: Salgó-Tarján und Nagyszécsény. 1: 75 000 térkép.) Óvár fontosabb történeti adatai a következők: 1266: Olwar (Györffy 3: 282; királyi fegyvernökök lakóhelye, a Hont megyei Olvártól a Superior ’Felső-’ jelzővel megkülönböztetve; határában egy Warpathaka nevű vízfolyás); 1773: Óvár (LexLoc. 160); 1808: „Óvár h. Olowáre s.” (Lipszky: Rep. 1: 487); 1851: „Óvár, magyar-tót falu, Nógrád megyében, 553 kath., 7 evang. lak. Kath. paroch. templom. Van jó földje, erdeje és szőlője. F.u. többen. Út. p. Balassa-Gyarmat.” (Fényes: MoGSz. 3: 173.); 1944: Óvár (Hnt. 452); 1977: Olováry (VSOS. 2: 344.)

Olvár(puszta) és Óvár nyelvi eredetét illetően megoszlanak a vélekedések. Többnyire magyar összetételnek gondolják, utótagjában a vár ’castrum’ főnévvel. Erre ad is bizonyos alapot az, hogy a Nógrád megyei Óvár közelében Óvár-hegy, Várpataka, Vár-hegy szerepel a forrásokban, talán népvándorláskori erődítés emlékeként. Ám a Hont megyei Olvár(puszta) környékén nem szólnak a források semmiféle várról vagy annak nyomáról. Az előtag megítélésében nincs egység. Lehet, hogy a magyar ó ’régi’ melléknév rejlik benne (TESz. 2: 1063 ó¹ a., FNESz.⁴ 2: 276, 293). Ám súlyos nehézséget jelent, hogy a régi adatok következetesen Olvár hangtestűek, s az ó melléknévnek nincs kimutatva ol változata. Honnan került hát a névbe a l? Ha analógiás úton, akkor mi volt a minta? Györffy (4: 282) elvetette az előtagnak az ó melléknévvel való azonosítását, és elsődleges Alvár (tkp. ’alsó vár’) összetételt valószínűsített. De ha így van, akkor hogyan értelmezzük a régiség óta szinte mindvégig, 1773-ig következetes Olvár névalakot, [299] holott az al-nak ol- változata az EtSz. (1: 52) szerint is csak a XIV. század második feléig volt járatos [1356: Olegregh: OklSz. 13], s a mai nyelvjárási ol [Göcsej: Gyere le az olba: aljba: MTsz. 1: 25] talán újabb fejlemény. Egy Olvár > Óvár fejlődés már problémamentes. Vö. alma : olma : óma (TESz. 1: 140) is.

Csakhogy Györffynek (4: 282) van egy másik etimológiai javaslata is. Szerinte Olvár ~ Óvár neve magyarázható egy szláv uhljar [ : uljar] ’méhész’ szóból is. L. szerb-horvát régi uljar ’méhész’ (vö. szlovén ulj ’méhköpü, kaptár’, szerb-horvát uljanik ’méhkas, kaptár’). A Hont megyei Olvárpuszta névkörnyéke valóban őrzi egykori (királyi) méhészek emlékét. Hangtanilag azonban már-már áthidalhatatlan távolság van a helynévi használatban nem igazolható *Uljár és az Olvár ~ Óvár között.

Gyökeresen szakítva minden korábbi megfejtési kísérlettel az 1989 óta füzetenként megjelenő ószláv etimológiai szótár szócikkírója, Eva Havlová (SJS. 584—5) Olvár ~ Óvár falu szlovák Olováry nevéből indul ki és olyan foglalkozásnévi összetételre vezeti vissza, amilyen az orosz ’főzőember, szakács’, ’méhserfőző’, ’szappanfőző’, ’sörfőző’, ’gyantafőző’ stb. A utótagnak azonban nemcsak ’főzőember’, hanem ’főzőhely’, sőt ’főzésre való készülék’ jelentése is lehet. L. egyfelől szlovák liehovar ’szeszgyár’, solivard ’sófőző telep, sófőzde’, pivovar ’sörgyár’, másfelől orosz ’teavízfőző’. Ez a szóalkotási mód a szláv nyelvekben ma is eleven. De mivel azonosítható Havlová szerint a szlovák Olováry előtagja? Azzal a szláv ol ’híg sörféle’ főnévvel, amely legkorábban egy XIII. században keletkezett, bizánci görögből orosz szerkesztésű ószláv (egyházi szláv) nyelvre fordított kéziratos nomokánonban (egyházi törvénygyűjteményben) fordul elő a héber eredetű görög ’részegítő ital’ (vö. héber sekar ’ua.’) szláv egyenértékűjeként. Olyan sörfélére vonatkozhatott, amely komló nélkül készült úgy, hogy forró vízbe malátát (szaladot) kevertek, keserű füvekkel megízesítették és alkoholossá erjesztették. Az egyes szláv nyelvek közül az ószláv ol pontos megfelelője csupán a szlovénből mutatható ki ol, N. vol ’sör’ alakban, de egykor megvolt az óoroszban is mint ’ua.’. De megvan (vagy megvolt) az alapszónak oluj , olovina-féle származéka számos szláv nyelvben (oroszban, bolgárban, lengyelben, szlovénben). A román N. olovin ’sörféle’ szláv jövevény. — Figyelmet érdemel, hogy a szlovénben élt egy olovar ’sörfőző’ (Pleterš nik 1: 820) összetétel is.

Mindezek alapján akár valószínűnek is tűnhet, hogy a szlovák Olováry olyan szolgálónépi település neve lehetett, amelynek lakosai sörféle ital szolgáltatására voltak kötelezve. Ám e feltevés ellen több érv is szól. A ’sörfőzők’-nek értelmezhető szlovák Olováry-ra csupán 1808 óta van adat, de az is csak a Nógrád megyeire. A Hont megyei a szlovákban is következetesen Olvár. Nagy a gyanúm, hogy a szlovák Olováry nem népi eredetű, hanem valami tudatos szlovákosítás eredménye, talán éppen a szlovén olovar ’Bierbrauer’ mintájára, amelyet 1789-ben szótároztak először. De még maga a szlovén olovar sem feltétlenül önálló szemléletű képzés, hanem inkább utánérzés a szinonim pivovar mintájára. Egyébiránt mára a szlovén olovar (s a szinonim olar és pivar) teljesen elavult, de az ol ’sör’ is a szókincs perifériájára szorult. Általános használatú lett a pivo és a pivovar ’sörfőző’.

Végigvizsgálva Olvárpuszta és Óvár eredetmagyarázati kísérleteit az a végső megállapításom, hogy legszilárdabbnak, legjobban megalapozottnak Györffy Györgynek az a feltevése látszik, amelyik a magyar Alvár-ból indul ki ’alsó vár’ értelemben. De ez a feltevés sem zár ki minden kétséget.

    8. Ómoldova, Újmoldova és a Moldova országnév. — A történelmi Krassó-Szörény megyében az Al-Duna bal partján, Galambóccal átellenben található Ó- és Újmoldova. Ómoldova fontosabb adatai a következők: 1554—79: Modava [300] (Engel: TemMold. 90); 1588: Mudava (Suciu 1: 405); 1607: Mudva (uo.); 1723: Moldova (Engel: TemMold. 91); 1808: „Moldova ill. Pagus. Insula” (Lipszky: Rep. 1: 433); 1829: „Moldova Vetus, Ó Moldova (Suciu 1: 405). A Moldova helységnév etimológiailag azonos a Mold(o)va országnévvel (FNESz.⁴ 2: 153): a románban keletkezett a román molid ~ molidv ~ molitv ’lucfenyő’ (Borza: DicEtnobot. 130) származékaként. A Modava ~ Mudava névalak szerb hangfejlődés eredménye (Petrovici: StDialTop. 140, 141). Az Ó- előtag Újmoldova előtagjával van korrelációban. A román névalak a részfordításos Moldova Veche. — Újmoldova fontosabb történeti adatai: 1569—79: Bošnaq (Engel: TemMold. 34); 1717: Posneaci (uo.); 18. sz.: Banna Moldova (Suciu 1: 405); 1808: „Moldova (Új-) vel Moldovabánya (Lipszky: Rep. 1: 434). Az elsődleges Bosnyák és Bosnyáci hn. szerb eredetű; vö. Bošnjak hn., Bošnjaci hn. (ImMesta 1973. 71) Boszniaiak települését jelöli. Az újabb Újmoldova név a szomszédos Ómoldova nevével van korrelációban. A román névalak Moldova Noua. (Engel: TemMold. 34.)

    9. Párutca. — A nyugat felől Nyitrával tőszomszédos, 1886-ban Nyitrához csatolt helység fontosabb adatai: 1301: Parucha (RDES. 1: 44); 1368: Parwcha (VSOS. 2: 296); 1773: Parucza, Parutz, Parowcze (LexLoc. 151); 1808: „Parúcza h. Párowce s.” (Lipszky: Rep. 1: 496); 1851: Parutsza (Fényes: MoGSz. 3: 200); 1873: Párutca (Majtán 288). A szlovák Parovce átvétele. Ennek alapszava egy Pár szn.; vö. 1301: „de genere Paar” (RDES. 1: 43). A magyarban a hn. az utca analógiás befolyása alá került (VSOS. 2: 296, 298; Györffy 4: 443.) — Vö. Pári (FNESz.⁴ 2: 320).

    10. Szerednye. — A Kárpátalján, Ungvár és Munkács között félúton fekvő helység fontosabb történeti adatai: 1407: Zerethnye (ZsigmOkl. 2/2: 81); 1414: Zeretine (ZsigmOkl. 4: 621); 1417: Zerednye (Csánki 1: 386); 1773: Szerednye (LexLoc. 286); 1808: Szerednye (Lipszky: Rep. 1: 644); 1944: Szerednye (Hnt. 549). Szláv, közelebbről ukrán eredetű; vö. ukránhn. (SHUkr. 497), Serednia Hora hn. (Hrabec 125), Seredna hn. (RudnBojk. 123). Tkp. jelentése ’középső, közbülső’. A mai ukrán névalak . (Stanislav: SlovJuh. 2: 477; Šmilauer: PSlTop. 159.)

    11. Szőlőmálok, Szulimánok. — A Szigetvártól északra fekvő Szulimán helység neve úgy keletkezett, hogy az eredeti Szőlőmál (tkp. ’szőlővel beültetett hegyoldal’) népetimológiás átalakulással a Szulimán személynévhez hasonult (FNESz.⁴ 2: 602). Azt lehetne gondolni, hogy tökéletesen egyedi, másutt elő nem forduló népetimológiás jelenséggel van dolgunk. De nem így van. Az Ipolyságtól északnyugatra a Búr-völgyi Deménd község bírája 1865-ben részletesen leírja a határt, és számot ad a következőkről: „a Baktető, ezt követi a Szőllőmáj nevű erdő, melyet a nép, nem tudni miokból, Szulimánnak nevez” (Pesty Frigyes kéziratos helynévtárából. Hont vármegye és kiegészítések. Szentendre, 1984. 86). A Szulimán-ná való átalakulás akkor mehetett végbe, amikor a szóban forgó területről kipusztult a szőlő, és helyét erdő foglalta el. Egyébként a sokfelé előforduló Szőlőmál hegynévre magára Hont megyéből, a Korponától délnyugatra található Szebelléb határleírásából ismerjük a talán legkorábbi adatot: 1219: „ad montem ... vulgo ... Zevlevmal” (Györffy 3: 250). Vajon nem ugyanarra a 491 m magas hegyre vonatkozik, mint a Szebellébtől északnyugatra emelkedő Vinićný vrch [= Szőlőhegy] (Podrobný autoatlas. Slovenská Republika. 1: 100 000. 1995—96. 83. térkép)?

    12. Tiszóca, Tiszafa és Tiszolc. — Az Orsovai-hegységről az Al-Duna Kazán-szorosi szakaszába fut le egy Tiszovica nevű patak. Torkolatánál Tiszóca, felső folyása mentén pedig Tiszafa fekszik. Mindkét helység neve a pataknévből alakult, [301] de más-más módon. Tiszóca fontosabb történeti adatai a következők: 1484: Thyzowycza (Suciu 2: 195); 1569—79: Dolna Tlslviča (Engel: TemMold. 137); 1774: Tiszovicza (Suciu 2: 195); 1808: „Tiszovicza cr., Tisovica ill.” (Lipszky: Rep. 1: 684); 1909: Tiszócza (Mező: AdHivHn. 389). A névadó Tiszovica [1902/1910: Tisovitia: Berzászka und Ó-Ogradina. 1: 75 000 térkép] pataknév szerb eredetű; vö. szerb Tisovica hn. (ImMesta. 1973. 395). A pataknév alapszava a szerb tis ’tiszafa’. A magyar tisza(fa), román tis, tis ’ua.’ a szláv nyelvekből való. 1909-ben az országos helységnévrendezés folyamán a Tiszovica névalakot Tiszócá-ra magyarosították azon az alapon, hogy az jobban hangzik. A magyarba átkerült -avica, -ovica végű patak- és helységnevekből -óca végű alakok szoktak fejlődni: Bukovica > Bakóca, Lukavica > Lukóca, Ponjavica > Panyóca, Rimavica > Rimóca, Sadjavica > Szagyóca, Trnovica > Tarnóca, Žarnovica > Zsarnóca stb. Ennek a spontán kialakulású történeti analógiasornak a mintájára formálták át tudatosan a Tiszovicá-t Tiszócá-vá. Tiszóca román megfelelője Tisovia. — Tiszafa fontosabb történeti adatai ezek: 1569—1579: Gorna Tislviča (Engel: TemMold. 139); 1840: Eibenthal (Suciu 1: 218); 1888/1890: Eibenthal (Gönczy—Kogutowicz: MegyTérk. Krassó-Szörény m. a.); 1909: Tiszafa (Mező: AdHivHn. 102); 1967: Eibenthal (Suciu 1: 218). A Tiszovica patak völgyében települt falu a patakról kapta elsődleges nevét, a szerb Tisovica-t (tkp. ’Tiszafa-patak’, l. fent). 1826 körül csehországi telepesek népesítették újra a falut a tükörfordításszerű német Eibental (tkp. ’Tiszafavölgy’) néven. Az országos helységnévrendezés során a helység a magyar Tiszafa nevet kapta. A román Eibenthal ’Tiszafa’ a németből való. — Tiszafással kapcsolatos a Rima forrásvidékén fekvő Tiszolc (< Tisovec, FNESz.⁴ 2: 656) is.

    13. Trebusafejérpatak. — A Rahótól dél-délnyugatra fekvő Trebusa és Fejérpatak egyesítéséből keletkezett helység fontosabb adatai: 1600: Tribusa (Bélay: Már. 208); 1608: Trebussa (uo.); 1684: Fejer Patach (Bélay: Már. 140); 1696: Fejér Patak (uo.); 1888/1890: Trebussa-Fejérpatak (Gönczy—Kogutowich: Kézi atl. Máramaros m. a.); 1900: Terebesfejérpatak (Mező: AdHivHn. 395); 1944: Trebusafejérpatak (Hnt. 589); 1946: (ZakarpObl. 526). Fejérpatak helység ott települt, ahol a Pop Ivanról lefutó Fejér-patak (ukránul ) bal felől a Tiszába ömlik, s a patakról kapta nevét. A Fejér- névelem a patak sellőző, habzó vizére utal. A Tisza bal oldali forráságának is Fehér-Tisza a neve, a jobboldalié viszont Fekete-Tisza; 1. 1808: Fejér-Tisza, Fekete-Tisza (Lipszky: Rep. 1: 699). A Tisza jobb partján, Fejérpatakkal átellenben fekvő Trebusa helység neve szláv, közelebbről ukrán eredetű, és egy *Trebuch szn. (l. orosz Trebuchov hn.: Bezlaj 2: 271) <: *Trbgost (l. Terbegec: FNESz.⁴ 2: 637) szn. birtoklást jelölő -ja képzős származéka. Alakulásmódjához l. szlovén Trebuša ~ Tribuša hn. (Bezlaj 2: 271). Az országos helységnévrendezés során az idegennek tekintett Trebusa- névelemet a többfelé előforduló Terebes (l. Bisztraterebes, Tőketerebes, Túrterebes stb.) analógiájára Terebes-sel cserélték fel, ám 1939-ben felújították a korábbi Trebusafejérpatak névalakot. Az 1946-ban hatósági úton megállapított ukrán ’Trebusafejérpatak’ tövéhez l. ukrán ’hegynyúlvány’.

    14. Végvár. — A romániai Bánságban Buziásfürdőtől dél-délnyugatra fekvő helység fontosabb adatai: 1808: „Rittberg g. Tormák val.” (Lipszky: Rep. 1: 561); 1851: „Rittberg, magyar falu” (Fényes: MoGSz. 3: 294); 1894: Végvár (Mező: HivHn. 106). A kincstár 1786 körül 82 német családdal alapította Rittberget. A névhez l. ném. Rietberg, R. Rittberg (Hübner: Lex. 4: 287) ’város Észak-Rajna-Vesztfáliában Wiedenbrecktől délkeletre’. Ennek előtagja a ném. das Ried ’nád, nádas’, utótagja a Berg ’hegy’. (L. Bach: DtNam. 2/1: 314.) A magyar lakosságúvá vált helység nevét az országos helységnévrendezés [302] során a hangzatos Végvár-ra változtatták, noha itt vár nem volt. A végvár ’az ország határvidékén épült erősség’ köznév régi adataihoz l. NySz. 3: 1012. — A rom. Tormac ’Végvár’ nevéhez l. talán rom. turmac ’bivalytinó’, bolg. ’ua.’. (Bodor: Délm. 22, 44, Cioranescu: DiccEtRum. 868; Mező: HivHn. 106, 107.)

    15. Vígvár. — A Pöstyéntől délnyugatra fekvő helység fontosabb adatai: 1310: Wygwar (RDES. 2: 323); 1390: Vigvár (ZsigmOkl. 1: 172, modernizált alak); 1413: Viguar, Vygwar (ZsigmOkl. 4: 306); 1452: Wezele (VSOS. 3: 264); 1773: Veszele (LexLoc. 142); 1808: „Veszele h. Veselé s.” (Lipszky: Rep. 1: 734); 1899: Vígvár (Mező: AdHivHn. 415). A víg ’vidám’ melléknévnek és a vár ’erősség’ főnévnek az összetétele. A szlovák Veselé hn. a magyarral párhuzamosan keletkezett. A névadás hátterében az a kívánság rejlik, hogy az élet az új településen vidám, sikeres legyen. Vö. német Frohburg és francia Montjoie hrv. A szlovák névalak idővel a magyarban is felülkerekedett mint Veszele, de utóbb felújították a történelmi Vígvár-t.

Kiss Lajos

Vissza a Tartalomhoz

The author of An Etymological Dictionary of Hungarian Geographical Names (first published in 1978 and having appeared in numerous new editions since) presents a small collection of the results of his recent investigations here. The extremely rich body of geographical names at our disposal offers a wide array of interesting phenomena for him to follow up and make inquiries into. As a consequence, formerly hidden connections and relationships often come to light. Sometimes new historical and comparative data direct our attention to possibilities of explanation that differ from those previously available. But also, some researchers may propose etymological solutions that refute earlier ones. In areas of mixed populations, the diverse naming habits of peoples living next to one another may be reflected in an instructive manner. An insight is also offered into the practices of official name giving. The overwhelming majority of names discussed here come from the Carpathian Basin but, exceptionally, even place names from Bulgaria are looked at.

Lajos Kiss

Back to Contents