Történelem | Jog | Életmód | Földrajz | Kultúra | Egészség | Gazdaság | Politika | Mesterségek | Tudományok

A TUDÁS 365+1 NAPJA

Tendzin Gyacónak hívják, és 1935. június 6-án született az északkeleten fekvő Amdo tartománynak is a már rég Kínához tartozó (Csinghaj-tartomány) részében. Dalaiságát jórészt az állami jós lámának köszönheti. Egy régi jóslat szerint ugyanis a tizenharmadikkal be kellett volna fejeződnie a dalai lámák reinkarnálódásának, az orákulum azonban nemcsak ahhoz ragaszkodott, hogy tizennegyedik megtestesülés is legyen, hanem ahhoz is, hogy északkeleten kell keresni. Ennek sokan nem örültek, mert előreláthatóak voltak mindazok a nehézségek, amit a kínaiak okozni fognak. És valóban: amikor a két jelölt közül ő bizonyult az igazinak (volt egy harmadik is, de az közben meghalt), a tartomány muzulmán hitű kínai kormányzója 18 hónapig tartó huzavona után és csak óriási váltságdíj fejében engedte el. Négyévesen, egy egész napon át tartó bonyolult ceremóniát kibírva lett Tibet szellemi vezetője, elfoglalva a dalai lámák oroszlántrónusát.

A politikai vezetést Reting rinpocse (a „rinpocse” a tulkuk megszólítása, tiszteleti címe) gyakorolta, az előd halála után kinevezett régens, aki azokat a bűvös szavakat is felfedezte a Látomások Tavának vizében… Ám hamarosan, – 1941-ben le kellett mondania régensségről. A dalai láma ezt az alatta elhatalmasodó korrupció miatti népszerűtlenségével magyarázza, mások nőügyeit emlegetik – Reting huszonéves fiatalember volt –, de Lhászában máig emlegetnek egy olyan változatot, amely szerint csak ideiglenesen adta át tisztét a gyermek dalai láma másik nevelőjének, a hatvan esztendős Tathag rinpocsénak. Mindenesetre hat évvel később, 1947-ben Reting állítólag újra vissza akart kerülni a régens tisztébe, s ebben támogatókra is talált. Elfogták azonban, és a Potala börtönébe zárták, majd megmérgezték, még azt is hiába kérte, hogy találkozhassék a dalai lámával. Vagyis: a Potala berkeiben folytatódott a gátlástalan intrikálás.

Mindez még a Kuomintang idején, Csang Kaj-sek elnöksége alatt történt. Peking természetesen nem mondott le Tibet fölötti szuverenitásáról, ám a gyakorlatban egyelőre nem volt képes azt érvényesíteni. De a már évtizedek óta független, orosz, majd szovjet védnökség alatt álló Külső-Mongóliával kapcsolatban elérte, hogy ott 1945-ben népszavazást tartsanak a hovatartozás ügyében, a Mongol Népköztársaság ekkor lett végérvényesen független. Csang Kaj-sek lassan otthon is befolyását vesztette és Tajvanra szorult vissza, 1949-ben kikiáltották a Kínai Népköztársaságot. Tibetben megérezték az ebből fakadó veszélyt, Tendzin Gyacót ezért már 15 évesen – 1950-ben – beiktatták a hatalomba, nem várták meg azt sem, hogy a szerzetesség gelong fokozatát felvegye (ez 1954-ben történt meg). Ugyanis az első hírek már Lhászáig jutottak arról, hogy a „népi Kína” akár fegyverrel is kész visszaállítani Peking hatalmát. Tibet keleti határain megszaporodtak a betörések, majd egy nagyobb létszámú hadsereg megindulásáról érkezett jelentés. Az indiai kormány tiltakozott, a kasag 1950. november 7-én az ENSZ közbelépését kérte. Ez kétszer még megismétlődött, válasz egyik táviratra sem érkezett. Megérkezett viszont Takcer rinpocse, a Kumbum kolostor apátja, a dalai láma testvérbátyja azzal, hogy a kolostort elfoglaló kínaiak őt azért küldték Lhászába: vagy beszélje rá a dalai lámát a velük való együttműködésre, vagy ölje meg, és meglesz a jutalma…

A dalai láma délre húzódott, hogy szükség esetén Indiába menekülhessen, erre azonban ezúttal még nem került sor. Miután belátta, hogy a Nyugat segítségére hiába vár, felhatalmazta Ngabo Ngavang Dzsigme csamdói kormányzót, hogy utazzon Pekingbe és tárgyaljon a kommunista kormánnyal. Aláírásra azonban nem volt felhatalmazása, s nem vihette magával az állami pecsétnyomót sem. Aláírásra mégis sor került, pecsétnyomót állítólag a kínaiak készítettek hozzá. A dalai lámát és környezetét – a régens már korábban lemondott – a dokumentum legtöbb pontja megdöbbentette, végül azonban belenyugodott. A szerződés magyarul több fordításban olvasható, a legkevésbé körülményeskedő szöveget az Uhlig-kötet tartalmazza. A hosszú és unalmas bevezetőt követő pontok szó szerint a következők:

1. A tibeti nép egyesülni fog, és kiűzi az agresszív imperialista erőket Tibetből. A tibeti nép visszatér anyaországa népeinek nagy családjába, a Kínai Népköztársaságba.
2. Tibet helyi kormányzata aktívan támogatja a Tibetbe bevonuló Népi Felszabadító Hadsereget, és erősíti a nemzeti védelmet.
3. A tibeti népnek a kínai nép Politikai Konzultatív Konferenciájának programjába meghatározott nemzetiségpolitikával összhangban joga van a nemzeti, területi autonómiára – a központi népi kormány elsődleges irányításával.
4. A Központi hatóságok a Tibetben fennálló politikai rendszert éppúgy nem fogják megváltoztatni, mint a dalai láma hagyományos státusát, funkcióit és teljhatalmát.
5. A pancsen láma hagyományos státusa, teljhatalma továbbra is érvényben marad.
6. A dalai láma és a pancsen láma hagyományos státusa, funkciói és teljhatalma alatt a 13. dalai láma és a 9. pancsen láma státusa, funkciói és teljhatalma értendő, úgy, ahogy ezek baráti és szívélyes kapcsolataik időszakában fennálltak.
7. A kínai nép Politikai Tanácskozó Testületének programjában lefektetett elveknek megfelelően biztosíttatik a vallásszabadság. A tibeti nép vallásfelekezeti hagyományai és szokásai tiszteletben tartatnak és a lámakolostorok megóvatnak. E kolostorok jövedelmeit a központi hatóságok nem változtatják meg.
8. A tibeti csapatok fokozatosan újjászervezésre kerülnek és a Népi Felszabadító Hadseregbe tagolódva részét képezik a Kínai Népköztársaság fegyveres erőinek.
9. A nyelv, az írás és az oktatás, összhangban a Tibetben uralkodó viszonyokkal, fokozatosan fejlesztetik.
10. Összhangban a Tibetben uralkodó viszonyokkal, lépésről lépésre fejlesztetik a mezőgazdaság, az állattenyésztés, az ipar és a kereskedelem, s javíttatnak a nép életfeltételei.
11. A különböző tibeti reformok vonatkozásában a központi hatóságok semmiféle kényszert nem alkalmaznak. A reformokat Tibet helyi kormányzata önkéntesen valósítja meg, és ha a nép reformokat követel, ezek kérdésében mérvadó tibeti személyiségek tanácsainak figyelembevételével születik döntés.
12. Amennyiben az egykori imperialista- és Kuomintang-barát hivatalnokok elhatározzák, hogy minden kapcsolatot megszakítanak az imperializmussal és a Kuomintanggal, nem szabotálnak, és nem tanúsítanak ellenállást, akkor – tekintet nélkül korábbi magatartásukra – megőrizhetik állásaikat.
13. A Tibetbe bevonuló Népi Felszabadító Hadsereg szigorúan betartja a fentiekben említett valamennyi megállapodást. Minden vásárlás és eladás során becsületesen jár el, s erőszakkal egyetlen szem magot sem vesz el a lakosságtól.
14. A központi népi kormány maga fog ügyelni a tibeti terület valamennyi külföldi érdekére. A szomszédos országokkal a békés egymás mellet élés politikáját követi. A becsületes üzleti és kereskedelmi kapcsolatok az egyenlőség, a kölcsönös előnyök, a területi egység és a szuverenitás kétoldalú figyelembevétele alapján folytatódnak és fejlesztenek.
15. E szerződés megvalósulásának biztosítása végett a központi népi kormány egy katonai és egy közigazgatási bizottságot, valamint központi katonai parancsnokságot létesít Tibetben, és ezen szervek munkájába – a központi népi kormány által delegált személyeken kívül – lehetőség szerint nagyszámú helyi, tibeti megbízottat is bevon. A katonai és közigazgatási bizottság munkájában résztvevő helyi, tibeti személyzet a tibeti helyi kormányzat, a különböző körzetek és különböző főkolostorok hazafias elemeiből állítható össze. E személyek listáját a központi népi kormányzat kinevezett képviselőinek és a különböző érdekelt körök tanácskozása alapján állítják össze, és jóváhagyásra a központi népi kormány elé terjesztik.
16. A katonai és a közigazgatási bizottságnak, a körzeti katonai parancsnokságnak, valamint a Tibetbe bevonuló Népi Felszabadító Hadseregnek a központi népi kormány biztosítja a szükséges pénzeszközöket. A tibeti területi kormány segíti a Népi Felszabadító Hadsereget az élelmiszer, a takarmány és más közszükségleti cikkek vásárlásában és szállításában.
17. A szerződés az okmány aláírása és lepecsételése után azonnal érvénybe lép.

Az aláírás és a lepecsételés – vagyis a hatályba lépés – napja 1951. május 23-a volt. A dalai láma tehát, ha lázadozott is az olyan kifejezések ellen, mint „az anyaország népeinek nagy családjába” való visszatérés, az „agresszív imperialista erők” Tibetből való kiűzése, a tibeti hadsereg „betagolódása a kínaiba”, végül is elfogadta ezeket a pontokat. Amiként azt a meghívást is, amely 1954-ben Pekingbe szólította a Kínai Népköztársaság ötéves fennállásának ünnepségeire. A nála fiatalabb pancsen lámával, Loszang Csöki Gyalcennel (1935-1989) együtt résztvett a rendezvényeken, találkozott a kínai vezetőkkel, magával Mao Ce-tunggal többször is. A tolmácsuk, egy meggyőződéses tibeti kommunista, Phuncog Vangjal, olyannyira megnyerte a dalai láma rokonszenvét, hogy hozzájárulásával – ha nem közbenjárására – a Tibeti Kommunista Párt titkára lett. Később viszont kegyvesztett, tán épp e gyanús barátság miatt.

Első találkozását Maóval a dalai láma így írja le: „Nem sugárzott belőle semmiféle rendkívüli értelem, ám kézfogásunkkor úgy éreztem, valamilyen magnetikus erő közelébe kerültem. Barátságosan és természetesen lépett oda, mintegy ellentétben az esemény ünnepélyes jellegével. Úgy tűnt, hogy rossz előérzetem alaptalan volt… lenyűgöző személyiséget ismertem meg benne…” Ez utóbbit tucatnyi találkozás alapján fogalmazza meg a dalai láma, akit különösen megnyugtatott, hogy Mao „arra a következtetésre jutott, túl korai volna még a tizenhét pontos egyezmény valamennyi cikkelyének érvényt szerezni… Helyesebb volna a Tibeti Autonóm Terület Előkészítő Bizottságát létrehozni, amely ellenőrizné, hogy a reform üteme megfelel-e a tibeti nép elképzeléseinek” És azt is mondta az elnök: „Tibet hatalmas ország, csodálatos a történelme, régen még Kína jó részét is elfoglalta. Csakhogy mára lemaradt, s ezen akarunk mi segíteni…” Tendzin Gyaco bevallja: „Lelkesedést kezdtem érezni a Kínai Népköztársasággal való egyesülésünk iránt. Minél jobban megismertem a marxizmust, annál inkább tetszett. Végre egy rendszer, amely a mindenkit megillető egyenlőségen és igazságosságon alapul, s amely a világ minden bajára tud gyógyírt. Elméleti szempontból az volt az egyetlen hátránya a szememben, hogy ragaszkodik az emberi egzisztencia tisztán materialista szemléletéhez, amivel nem tudtam egyetérteni. Azok a módszerek is zavartak, amelyekkel a kínaiak eszményeiket meg akarták valósítani. Hajthatatlanságot éreztem bennük. Ugyanakkor kifejeztem kívánságomat, hogy a párt tagja lehessek…”

A találóan megnevezett „hajthatatlanság” a következő években a legrosszabb változatban érvényesült Tibet földjén: a 17 pontos szerződés pozitív elemei soha sem valósultak meg, túlteljesítették viszont azokat, amelyek alkalmasak voltak Tibet gazdasági és szellemi tönkretételére. Jött a vallásellenesség, a népi kommunák, a nemzeti nyelv és a kultúra háttérbe szorítása, a „kulturális forradalom” – a kínai utcanevek Lhászában is; a lámák üldözése és a kolostorok lerombolása. Ezt azonban a dalai láma nem várta meg. Alig öt évvel azután, hogy maga is kommunista párttag akart lenni, menekülnie kellett, ha nem kívánt asszisztálni a kínai hadseregnek ahhoz, hogy elégedetlen honfitársait lemészárolják, az életet jelentő hagyományokat semmibe veszik. A fokozatosan kialakuló elégedetlenség lázongásba csapott át; Kham tartomány lakói már 1956-tól kezdték a kínaiak által épített utak és hidak lerombolását, katonai menetoszlopokat támadtak meg. Ezeket az akciókat kegyetlen megtorlások követték. A nép félteni kezdte dalai lámáját, akit ugyanez év novemberében már vonakodva engedtek el Indiába, hogy a pancsen lámával együtt résztvegyen Buddha születésének 2500. évfordulója alkalmából sorra kerülő ünnepségeken. (A dalai láma önéletírásában sajnos nincs nyoma, hogy ezt megelőzően, szeptemberben magyarok látogatták meg a Potalában, közöttük Patkó Imre újságíró és Rév Miklós fotóriporter; ez volt az első eset, hogy magyarok Tibet szívéig jutottak és a dalai lámával beszéltek.) Arról beszámol Tendzin Gyaco, hogy a melléje rendelt kínai tábornok figyelmeztette: jól vigyázzon, nehogy Tibetben is bekövetkezzen az, ami Magyarországon. Vagyis egy esetleges forradalom brutális letörése. E figyelmeztetés ellenére többen javasolták – közöttük a dalai két fivére –, maradjanak indiai emigrációban. Tandzin Gyaco bizonytalan volt, és a jósok – kettőt is megkérdezett – a visszatérést akarták. „A kétségbeesett emberek az isteneket kérdezik, a kétségbeesett istenek pedig hazudnak” – vélte egy emigrálni akaró.

Tendzin Gyaco akkor hazatért, és teljes négy esztendeig még Tibetben maradt, Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a helyzet nem egyedül a kínaiak hibájából romlott; 1959 elején a tömeg Lhászában már képes volt meglincselni egy embert csak azért, mert valaki azt kiáltotta rá, hogy Kína-barát. A kínaiak katonai akciói általában válaszok voltak az őket ért támadásokra – a dalai láma könyvéből ez éppúgy kivehető, mint más szerzők idevágó munkáiból. Később persze más volt a helyzet, amikor a lázadás kiterjedt, és – a CIA-kapcsolatok eredményeként – amerikai repülőgépek fegyvereket dobáltak le a felkelőknek, amikor – 1959 kora tavaszán – elterjesztették a rémhírt, hogy a kínaiak bántani akarják a dalai lámát. Az állami orákulum most már így válaszolt a „menni vagy maradni” kérdésre: – „Menj el, menj el!”

A tizennegyedik dalai láma – és vele mintegy 100 ezer tibeti – akkor elment. 1959 márciusa volt. Tendzin Gyaco azóta száműzetésben él, az észak-indiai Dharamszalát jelölte ki lakhelyéül a delhi kormány. A 17 pontos egyezményt már a távozása utáni hónapban felmondta, és bejelentette emigráns kormány megalakítását. Ennek a kormánynak, a dalai lámának ma képviselete van Delhiben, New Yorkban, Londonban, Tokióban, Canberrában, Párizsban, Moszkvában és Budapesten. A dalai láma ötpontos béketerve, amelyet először 1987 szeptemberében az Egyesült Államokban ismertetett, így szól:

1.  Tibet egész területének békeövezetté való átalakítása.

2.  Kína hagyjon föl betelepítési politikájával, amely már a tibeti nép létét veszélyezteti.

3.  A tibeti nép alapvető emberi jogainak és demokratikus szabadságának tiszteletben tartása.

4.  Tibet természeti környezetének helyreállítása és megóvása. Kína ne állíthasson elő többé Tibetben nukleáris fegyvereket, és területén ne helyezzen el nukleáris hulladékot.

5.     Érdemi tárgyalások megkezdése Tibet jövendő státusáról, valamint a tibeti és a kínai nép viszonyáról.

E béketervben talán az a legbiztatóbb, ami nincs benne: a „Tibet szuverenitása” kifejezés. Szó sincs tehát a teljes elszakadás követeléséről, a dalai láma a külügyek és honvédelem intézését kész a pekingi kormányra hagyni.

Nagy Károly [Változó Világ 40.]

Az oldal tartalma a Változó Világ Internetportál Tartalomkezelési szabályzatának felel meg, és eszerint használható fel (GFDL-közeli feltételek). 1988-2010