Történelem | Jog | Életmód | Földrajz | Kultúra | Egészség | Gazdaság | Politika | Mesterségek | Tudományok

A TUDÁS 365+1 NAPJA

Az elsõ világháború után, a Monarchia felbomlásának évében volt az ún. "Hatos" lázadás. Az Oroszországból hazatérõ, az új forradalmi eszmékkel feltöltött katonákat, a 6. pótzászlóalj III. pótszázadát, a mai Irányi Dániel téri katonai gyakorlótéren (itt van most a 48-as tér, az egyetem jogi fakultása és egy orvoskollégium) táboroztatták, és innen szándékoztak május 20-án újra a frontra vezényelni õket. A csapatok megtagadták a parancsot, feltörték a fegyverraktárakat és a forradalmat éltetve szállták meg a várost. Összecsapásokba keveredtek és a polgárságot is jelentékenyen felfegyverezték. Maguk mellé állították a bányászságot is. A zendülést természetesen leverték, 17 zendülõt halálra ítéltek. Októberre azonban a Monarchia összeomlott, s miközben a fõvárosban gyõzött a polgári demokratikus forradalom, Pécsett létrehozták a Nemzeti Tanácsot. A forradalomnak azonban gátat szabott a tény, hogy a belgrádi konvenció értelmében 1918. október 13-án Pécset és Baranya nagyobb részét megszállták a szerbek. Az annekció 33 hónapja igen izgalmas politikai pálfordulásokat hozott. A forradalmi szakaszban a Szerb Királysághoz tartozó területen a megszállók üldözték és lehetetlenné tették az ellenzéki és forradalmi tevékenységet. Amikor azonban az országban gyõzött az ellenforradalom, a megszállt területen -- eltérõen a Szerb Királyságban tapasztaltakkal -- váratlanul a baloldalt kezdték támogatni. Ennek a gyakorlatnak a hátterében az elcsatolás szándéka állt, amihez értelemszerûen tartozott a Magyarországgal való szembenállás. A szerb megszállás ellen tiltakozott a város népessége, a Szlavóniára, a Bácskára és a Bánátra is átterjedõ sztrájkhullám, a pécsi Szociáldemokrata Párt aktivitása talán befolyásolta a trianoni békekötõket is abban, hogy a terület nagy része magyar maradjon. Az 1920. február 26-i népgyûlés kimondta például azt, hogy Pécs-Baranya csak akkor kíván Magyarországhoz tartozni, ha ott az ellenforradalmi rendszer képes megváltozni. A szerbek ezért támogatták a munkásmozgalmat, eltûrték, hogy tömegesen érkezzenek ide baloldaliak és innen erõteljesen tudták támogatni a Magyarországon illegalitásban lévõ Kommunista Pártot. 1921. augusztus 10-én az Új Dunántúl címû újság jelentette be, hogy a szerbek által megszállt területeket át kell adni Magyarországnak. A szerbek sugallatára -- hogy el lehessen kerülni az ellenforradalmi Magyarországhoz tartozást -- augusztus 14-én, a Széchenyi téren kikiáltották a Baranyai-Bajai Szerb-Magyar Köztársaságot, melynek feladata, hogy "megvédelmezi ezt az új államot a terrorisztikus magyar nemzeti hadsereg bevonulásával szemben". A köztársaság elnöke a nagybányai mûvészkörhöz tartozó Dobrovics Péter festõmûvész lett. A szerbek ettõl függetlenül elkezdték a megszállt terület kiürítését. Különvonatok indultak Szerbiába a menekülõk ezreivel. A végrehajtó hatalmat Gosztonyi Gyula mûvészettörténész, mint kormánybiztos vette át Rajics szerb kormánybiztostól. A város tanácsa 1921. augusztus 19-én felhívással fordult a "Megszállott terület népéhez." Ebben áll: "Szabadságszeretetünk parancsolta küzdelmünk a megszállott területeken egyelõre végetért. Megadtuk magunkat kérlelhetetlen sorsunknak. Akik a fehérterror üldözését kikerülendõ otthonukat elhagyják, azok a szerb államszövetség védelmében részesülnek. Akik viszont nem voltak politikai harcunkban exponáltak, vagy mert anyagi eszközöknek híján vannak, vagy családjuk köti ide, azok a terror bevonulása elõl f. hó 21-én este 7 óráig holmijukkal, családjaikkal együtt, az étkezéshez szükséges edényekkel, ágynemûikkel a pécsi dohánygyár épületébe költözzenek, ott az angol nemzet védelme alatt menedéket kapnak...Abban a reményben, hogy szenvedéseink nem fognak soká tartani, fogadjuk komoly nyugalommal az elkövetkezendõket." Az 1919-ben oly tragikus események azonban nem ismétlõdtek meg, a városnak 1921-ben már nem kellett vérfürdõt elszenvednie baloldali közelmúltjáért. Talán ez volt a hároméves szerb megszállás korszakának legfõbb történelmi haszna. Még augusztus 21-én 108 fõnyi csendõrség érkezett, hogy biztosítsa a nemzeti hadsereg alakulatainak bevonulását. De a fehérterror módszereit már nem lehetett alkalmazni, jóllehet az újonnan kinevezett fõispán, Keresztes Fischer Ferenc, a megyei közélet minden területén élt közismerten kemény szigorával. Az újra magyar várossá lett Pécs, Magyarország egyre súlyosabb gazdasági viszonyainak lett kiszolgáltatva. Az infláció, a munkanélküliség, a csõdök elsõsorban az alsóbb néprétegeket, de a polgárságot is sújtották. A átlagmunkás két órai bérébõl tudott venni egy kiló kenyeret. Az alispán azonban Buick autót vásárolt. A politikai életben elsõsorban gróf Zichy Gyula püspök tûnt ki. Mindenütt ott volt, ahol az új, jobboldali kurzus érdekében tenni lehetett. Ezek sorában olyan események is voltak, mint a pécsi Erzsébet Tudományegyetem megalapítása. 1925-ben kalocsai érsek lett, utóda, a korábbi bonyhádi plébános, Virág Ferenc sokkal inkább emlékezetessé tette mûködését szociális felelõsségérzetével és türelmével. 1928-ban indultak a legnagyobb újkori sztrájkhullámok, de nem bántak kesztyûs kézzel a baloldali mozgalmak szereplõivel sem. Hazatért emigránsokat 12 évekre ítélte korábbi szocialista múltjuk miatt a pécsi királyi törvényszék, mely ítéleteket aztán az ítélõtábla 15 évre emelt fel. Mûködhettek azonban legális pártok, ámbár a rendõrség minden lépésüket nyomon követte. Tíz szakcsoporttal állt vezetõ helyen a Szociáldemokrata Párt, majd a Pécsi Keresztény Kisgazda, Földmûves és Polgári Párt. Ezeket követték a Pécsi Keresztény Szocialista Párt, a szervezés alatt álló Magyar Nemzeti Párt és a Nemzeti Szocialista Párt. A város ekkori általános mentalitására jellemzõ lehet talán, hogy amikor 1932. május 25-én a Pécsi Vigadóban Beregi Oszkár, az ünnepelt színész fellépett, az egyetemi ifjúság Beregi 19-es múltja miatt tüntetett. A német nagypolitika hatása érezhetõ volt a Volksbund megerõsödésében. Az irredentizmus és antiszemitizmus jelszavai is egyre gyakrabban hangzottak fel. Az egyetem igen határozottan befolyásolta a város életét, 1940. november 6-án azonban megszûnt a bölcsészkar és utána évtizedeknek kellett eltelnie ahhoz, hogy újra megnyissa kapuit egy valódi, több karral mûködõ egyetem.

Élõ múlt

Az 1944. október 15-i sikertelen kiugrási kísérlet után a Szálasi vezette Nyilaskeresztes Párt befolyása Pécsett is igen nagy lett. A párt azonnal intézkedett a hatalomátvételrõl vidéken is. Pécsett október 17--18-án 94 embert érintett ez az intézkedés. A letartóztatottak között volt dr. Esztergár Lajos polgármester is, aki 1929-tõl, mint a polgármesteri hivatal népjóléti osztályának a vezetõje, a "Pécsi Normaként" nemzetközileg is elismertté vált szociálpolitikai rendszer megszervezésével lett a város legtekintélyesebb polgárává. A nyilasok befolyásának növekedését követõen Esztergár polgármestert a német hadmûveleti terület kormánybiztosának elõterjesztésére lemondatták, ezt azonban õ megelõzte nyugdíjazási kérelmével. A város valójában észrevétlenül, a maga polgári múltjának csendjében, többé-kevésbé kiegyensúlyozott gazdasági és politikai viszonyok között sodródott a II. világháborúba. Igazán komoly, kollektív megrázkódtatást az ország német megszállása után a "zsidókérdés" radikális "megoldására" irányuló törekvés jelentett.

A deportálások

A magyar zsidóság kálváriájának történetében Pécs is komor szerepet játszott. 1944 májusában nyitották meg a pécsi gettót a vasútállomáshoz közeli, ún. MÁV bérházakban. 3000 embert õriztek fegyveres tábori csendõrök a szögesdróttal körülvett háztömbben. Gyerekeket, idõseket és asszonyokat, hiszen az életerõs férfiakat ekkor már behívták munkaszolgálatra. Június végén -- a környék településeinek zsidóságával együtt -- a Szigeti úti Lakits laktanya lóistállójának trágyás homokjába és szalmájába szállásolták a mindenüktõl megfosztott embereket. Többen öngyilkosok lettek, a halottakat az udvaron terítették ki. Egy-egy lóállásban tízen is szorongtak. A pécsieket július 14-én vezényelték a pályaudvarra, ahol 75 fõs csoportokban vagonírozták be õket. Aznap, és július 16-án este elindultak a vagonok Auschwitz felé. A Szigeti út 35. számú ház, az egykori Lakits laktanya falán emléktábla idézi az utókor kegyeletét.

Pécs felszabadítása

A 3. Ukrán Fronthoz tartozó 57. hadsereg tábornoka, M.N. Sarohin (akirõl a mai Kertváros egyik nyugati fõközlekedési útját nevezték el és így is hívták 1990-ig, amikoris Nagy Imre útra keresztelték) így írt visszaemlékezéseiben az 1944-es novemberi eseményekrõl: "Különösen kitartó harcok folytak Pécs városáért, melyet a németek megkíséreltek megtartani, mint Magyarország dunántúli részeibe és a nagykanizsai olajtermelõ területre vezetõ utak csomópontját. A Pécshez vezetõ utakat és magát a várost is a németek erõs védelmi körzetté alakították át". Az orosz támadásoknak a németek ellenálltak, de nagyobb harcok nem alakulhattak ki, a várost alig érte kár. Egyetlen bombatámadás érte például a vasútállomás környékét 1944. augusztus 27-én. Az ostrom november 28-án, 22 órakor kezdõdött. A németeket a nyugati menekülési útvonaltól igyekeztek elzárni. A 32. gépesített dandár és tüzérség, a 10. gárdahadosztály gyalogsága és az 53. motorkerékpáros ezred hatolt be több irányból a városba. A visszavonuló németek egyedül a repülõtér egyik hangárját robbantották fel. A városért folyó harcoknak 5000 német katona és tiszt esett áldozatául, 1500-an fogságba estek (ezek között azonban számosan voltak, akiknek semmi közük nem volt a harcokhoz, bámészkodó fiatalemberek, akik aztán 15 év múlva térhettek csak haza a szibériai "vizsgálati fogságból"). A Siklósi úton, az ország egyik legszebb köztemetõjében, mint nemzetközi sírkertben, ma is gondozzák az elsõ világháború halottainak, a második világháborúban itt elesett orosz katonáknak a sírjait.

Zavaljov ezredes és Sarohin tábornok a város nevében hivatalosan tárgyaló Marosy László alezredessel és dr. Boros István fõispánnal megállapodtak a közrend és a város igazgatásának további kérdéseirõl. Az orosz megszállás még jó ideig tartott, az idõsebb emberek emlékezetében evvel kapcsolatban számos -- különbözõ elõjelû -- emlék rejtõzik mindmáig. De volt víz, világítás, gáz, szén. Az élet a maga polgári rendje szerint folyt tovább a háborús körülmények közepette is, ahogy Boros István írta: a város "...önállóan, az ország többi részétõl elvágva, mint egy különálló kis demokratikus köztársaság tudott helytállni". A korábban illegalitásba kényszerülõ pártok újraalakultak, ezek hozták létre a várost és a megyét irányító Nemzeti Bizottságot.

1944. december 17-én, a Pécsi Nemzeti Színházban választották meg az Ideiglenes Nemzetgyûlés 25 Debrecenbe küldendõ képviselõjét. A lakosság ellátását maradéktalanul biztosítani tudták, a terményfeleslegbõl nagy mennyiséget küldtek Budapestre. A kultúra emberei létrehozták a Janus Pannonius Társaságot, melynek elnöke Várkonyi Nándor, társelnökei Illyés Gyula és Sásdi Sándor lettek; folyóiratot alapítottak, címe a Sorsunk volt. Az 1945-ös választások a Kisgazda Párt (95 ezer szavazat) és a Szociáldemokrata Párt (27 ezer szavazat), valamint a Kommunista Párt (26 ezer szavazat) kiemelkedõ sikerét hozták. 1945. október 25-én szénkormánybiztost neveztek ki, akinek feladata a bányák állami kezelésbe vételének elõkészítése volt. A DGT tulajdonában lévõ szénmezõt a Jóvátételi Hivatal a szovjet kormány kezébe adta. A DGT bérbirtokai a magyar állam tulajdonlásába mentek át. Mindezek indokolták 1946-ban a Magyar--Szovjet Hajózási Rt. létrehozását, melyben a magyar érdekeltség 47%-os volt. (A szénbányászat majd csak 1952-ben lesz teljesen a magyar állam tulajdona.) Az államosítás, és a mögötte meghúzódó politikai szándékok, valamint a támogatások mérete igen komoly változásokat idéztek elõ a pécsi szénmedencében. A termelés 1945 és 1948 között csaknem megkétszerezõdött, 637 064 tonnáról 1 110 885 tonnára nõtt. Az 1947-es választások még nem sejttették az erõs baloldali fordulatot, hiszen Barankovics konzervatív Demokrata Néppártja az országos 16%-kal szemben Pécsett 46%-ot ért el 19 171 szavazattal, míg a Szociáldemokrata Pártnak csak 9814, a Kommunista Pártnak 8757 szavazata volt. Az országos politikai kurzusváltást követõen azonban, 1948. március 26-án, a 100-nál több munkást foglalkoztató pécsi üzemeket is államosították, így a Sör-, a Zsolnay-, Sopiana- és Bõrgyárat, és megkezdõdött az alig százéves polgári fejlõdés gyökeres átalakulása. Az új, szocialista típusú hatalmi berendezkedés eltüntette a Pius-, Ciszter-, Szent Erzsébet Gimnáziumokat, a nyolc egyházi elemi iskolát. Sikerült megszüntetni a "régi uralkodó osztály mûvelõdési monopóliumát", az egyházi tanítóképzést is. Intenzív munkástanfolyamokon, átképzéseken, a szakérettségi intézményén keresztül biztosította az új rendszer a maga "elitjét". Az elsõ Dolgozók Iskolája 1946. március 1-jén kezdte meg munkáját.

A szocializmust építõ bányászváros

1950. augusztus 15-én létrejött Pécs város tanácsa, melynek elõdleges feladatát a következõkben határozta meg az ünnepi beszéd: "A városi tanács feladata, hogy még jobban elmélyítse mindannyiunk nagy barátjával, a hatalmas Szovjetunióval a legszélesebb dolgozó tömegek kapcsolatát, hogy tanuljon a Szovjetunió tanácsaitól, melyek magas színvonalon szervezik és vezetik a kommunizmus építését...Városi tanácsunk irányítója, vezetõje a Párt lesz."

Bár 1940 után elsõsorban a bányászatot fejlesztették, a korszak termelési átlagszínvonalához képest nem volt elmaradott Pécs könnyû- és nehézipara. A magángazdaság visszafejlesztésével jutott csak túlsúlyba a szénbányászat, ami a "szén és acél országát" volt hivatott reprezentálni. A Mecsekben bányászható, kokszolható feketeszénre települt az elõször éppen a közeli szénbázis miatt Mohácsra tervezett, mégis Dunapentelén (Sztálinvárosban) felépített Dunai Vasmû. A Sopianae Gépgyárat átállították mezõgazdasági gépgyártásra, az államosított Zsolnay Gyárban az ipari kerámiagyártás váltotta fel a díszkerámiát. 1954-ben indult el szovjet fennhatóság alatt az uránérc kitermelése Kõvágószõlõs mellett. Az újtípusú bányászat nagy tömegeket vonzott a városba, a támogatott bányászat városnegyedet kapott a repülõtér helyén. Ez lett az Uránváros, az egyik legsikerültebb magyar szatellitváros, ahol elõször használtak egy Pécsett kifejlesztett épületpanelt. A periódus pécsi városépítészetének fontos alakja volt Dénesi Ödön, amíg az elõre gyártott épületelemek lakóépületeken történõ felhasználásában Tillai Ernõ járt az élen.

Az utolsó forradalom

Az 1956-os forradalmi eseményeket közvetlenül kiváltó ok az október 22-én rendezett diákparlament volt, amit a Pécsi Egyetemen tartottak. Ezen kollektív határozatot hoztak a DISZ-bõl való kilépésre. Az MDP megyei titkárának jelenlétében éles szópárbaj alakult ki, a nemzet követelései mellett, a várost érintõ kérdésekrõl is. Ilyenek voltak az uránbánya hasznosításával és felügyeletével kapcsolatosak, valamint a szovjet csapatok ittlétét, a hadifoglyok visszatérését érintõ kérdések. Követelték, hogy megfelelõ szakembereket állítsanak megfelelõ pozíciókba, hogy vizsgálják felül a begyûjtési és adózási rendszert, a káderapparátus titkos feljegyzéseinek megszüntetését, az összes politikai per felülvizsgálatát. A gyûlés után az egyetemisták utcai tüntetéseket szerveztek és felvették a kapcsolatot a munkások képviselõivel is. Mindezekre válaszul Pécs és Baranya megye tanácsa elrendelte a rendkívüli állapotot, így a statárium alatt a némán tüntetõ diákok közül már október 24-én négyet letartóztattak. Az uránbánya katonai és mûszaki szolgálatának két zászlóalja is megtagadta a munkát, nemzetõr csoportok alakultak, és megkezdte munkáját a katonai tanács, mely ekkor még csak belsõ szervezeti kérdésekkel foglalkozott. November 2-án kelt a híre annak, hogy szovjet páncélosok körülzárták a magyar repülõtereket, egy nappal késõbb érkeztek jelentések arról, hogy nagyobb szovjet páncélos egységek indultak útnak Pécs felé, majd november 4-én behatoltak a városba. Az ellenálláshoz segítséget követelõ polgári lakósságtól a Kiegészítõ Parancsnokság megtagadta a fegyverek kiszolgáltatását, illetve mindent megtettek annak érdekében, hogy megóvják a polgári lakosságot az összetûzésektõl. Az oroszok lefegyverezték a városban állomásozó nagyatádi lövészezred állományát és elfoglalták a város legfontosabb stratégiai helyeit, középületeibe beköltöztek. A megszálló erõk parancsnoka, Kornyusin õrnagy megparancsolta, hogy oszlassák fel a nemzeti bizottságokat, gyülekezési és kijárási tilalmat hirdetett és az ellenállással szemben az azonnali megtorlás lehetõségét is felvetette. A fiatalok -- egyetemisták, katonák, munkások -- közül sokan elmenekültek a hegyek közé és megkíséreltek harcolni az intervenciósok ellen. Két hétig tartották magukat, amíg a megszállók fegyveres karhatalmi egységeket küldtek ki megsemmisítésükre. November 22-re sikerült is megszüntetni a szervezetlen ellenállást, de a "Mecseki Láthatatlanok" még hosszú ideig nyugtalanították a város katonai vezetését. A Horváth Géza vezette "Mecsek szabadságharcos csoport" tevékenysége volt a legjelentõsebb. Félkatonai alakulatként szolgáltak, Vágotpusztán még katonai esküt is tettek. Többségük késõbb emigrált, sokukat elítélték és néhányat ki is végeztek közülük. Ma, az egykori forradalmi mozgalom kiindulópontjául szolgáló téren, ahol október 22-én Kiss Dénes fõiskolás "Velünk vagy ellenünk" címû versét szavalták az ÁVH géppuskáinak takarásában, a "48-as téren" áll Farkas Ádám szobrászmûvész "56-os emlékmûve". A vörösmárvány gránit-talapzaton álló, lövedékek becsapódásától "sérült" fekete gránitoszlop emlékeztet bennünket az egyszerre szomorú és ugyanakkor reményteljes forradalom korszakára.

Megbékülés és modernizáció

Az MSZMP késõbbi hangulatjelentései szerint a konszolidáció gyorsan megkezdõdött. Felvetõdött az új gazdaságirányítás bevezetésének a szükségessége is. Pécs város ekkori fellendülését a nagyarányú ipartelepítésnek és hasadóanyag-bányászatának köszönhette. Az életszínvonal az átlagosnál nagyobb mértékben növekedett, de ez egyben kikényszerítette az átlagosnál aránytalanabb mennyiségi fejlesztéseket. 1962--1963 között hozták létre a Mecseki Kultúrparkot és az Úttörõvasutat, 50 méteres medencét építettek a Hullám fürdõben, egy sor közutat , víz- és gázcsatornát fejeztek be. Folyamatban volt a meszesi kultúrház, turistaszálló építése. Döntés született a Misina tetõn építendõ toronyról, a kertvárosi könyvtárpavilon építésérõl, Orfõn úttörõtáborról, szökõkutakról, bölcsõdeépítésrõl is.

Az 1960--70 közötti idõszakban nõtt a kisvárosias, polgári Kertváros köré az akkori Lvov Kertváros a maga ötvenezres lakosságával. Pécshez csatolták 1946-ban Mecsekszabolcsot, 1953-ban a község rangú Pécsújhegyet, Mecsekalját, Vasas és Málom falukat. 1955-ben Nagyárpád is Pécs része lett. 1980-ban a városlakók száma 170 ezer volt, éppen kétszerese a felszabadulás idején számlált népességnek.

 Aknai Tamás [Változó Világ 12.]

Az oldal tartalma a Változó Világ Internetportál Tartalomkezelési szabályzatának felel meg, és eszerint használható fel (GFDL-közeli feltételek). 1988-2010