"Három éjjel, három nap..."*** | "Tudod babám..."*** | "Indulj el egy úton..."*** |
– Honlapunk a Soros Alapítvány pályázati támogatásával működik –
Salamon Beáta - ének, hegedű
Nagy Zsolt - kontra, gitár, klarinét
Mohácsy Albert - bőgő, koboz, ütőgardon
Az 1998-ban tizenöt éves fennállását ünneplő MÉTA magyar népzenei együttes története első két évében Pécsett működött, majd 1985-től Budapestre tette át a székhelyét. A zenekart Salamon Beáta alapította, 1987-ben Nagy Zsolt (Békéscsaba) kontrás, végül 1989-ben Mohácsy Albert (Bonyhád) nagybőgős csatlakozott az együtteshez. 1985-től 1997-ig Berán István (Budapest) volt a Méta fúvósa.
Csapatunk a sok közös muzsikálás, a változatos feladatok és turnék eredményeként - a kiforrott zenei hangzás mellett - jó hangulatú baráti társasággá alakult. Mindenfajta munkánk alapja a táncházi zenélés, amely alkalmat ad egymás zenei megismerésére és képessé tesz arra, hogy zenénkkel kifejezhessük magunkat. A közvetlen hatást szerencsénk van lemérni törzshelyünkön, a 1985 óta működő vasárnap esti táncházunkban. A MÉTA-táncházat sikerült igazi klubbá formálnunk, hiszen - a tánctanítás és a szabadtánc szüneteiben - szinte hetente látunk vendégül hagyományőrző előadókat, folk- és blues-zenészeket, koreográfusokat, filmkészítőket.
Zenei anyagunkat archív felvételekről és saját gyűjtéseinkből tanuljuk. Mai napig tartó gyűjtőmunkánk során az egész magyar nyelvterületet bejártuk. Moldvai, székelyföldi, mezőségi, kalotaszegi, Felső-Tisza-vidéki, Csongrád-környéki, Békés-megyei, Palóc-földi, somogyi és sárközi felvételeink és lejegyzéseink megtalálhatók a Magyar Művelődési Intézet Szakmai házában és az MTA Zenetudományi Intézet archívumában. Mestereinktől nem csak a sajátos előadásmódot leshetjük el, hanem a zene és a tánc belső törvényeit is megismerhetjük. Személyes tapasztalatainkat és élményeinket igyekszünk tanítványainknak is átadni.
Egy évtizede dolgozunk a hazai népzeneoktatás egyik legfontosabb fellegvárában, a budafoki Nádasdy Kálmán Művészeti Iskolában, ahol immár növendékek százaival sikerült megismertetni és megszerettetni a magyar hangszeres népzenét. Az intézményes oktatáson kívűl öt éve havonta egy hétvégén működő tanfolyamot szerveztünk, amelynek fontos része rendszeresen megtartott nyári szakmai táborunk.
Tanítási gyakorlatunkhoz most már elméleti alapot nyújt, hogy - élve az első adandó lehetőséggel - '96-ban befejeztük négyéves tanulmányainkat a nyíregyházi Bessenyei György Tanárképző Főiskola ének-zene-népzene szakán. Végzésünk óta gyakorlatvezetőként segítjük a főiskola nappali tagozatán a népzeneoktatást.
A Művelődési és Közoktatási Minisztérium felkérésére szerzőkként és lektorokként egyaránt részt veszünk az alap- és középfokú hangszeres népzenei tantervek készítésében.
Színházi zenészként eddig a Gyulai Várszínház, a budapesti Játékszín, a Kolibri, a Nemzeti, a Thália és a Veszprémi Petőfi Színház, valamint a Szegedi Ünnepi Játékok és a Honvéd Táncszínház produkcióiban vettünk részt. Gyakran muzsikálunk együtt Balogh Kálmánnal, a világhírű cimbalomművésszel. A world-music műfajában tett kirándulásunk a H e a v y M é t a formáció, amelyben a hazai blues-élet olyan kiválóságai vesznek részt, mint Takáts Tamás, Sipeki Zoltán, Ferenczi György és Molnár Gábor.
A magyar folkmozgalom egyik reprezentánsaként rendszeresen koncertezünk itthon és külföldön, fellépünk nemzetközi fesztiválokon és zenei versenyeken.
Pályánk jelentősebb állomásai:
1983: "A Népművészet Ifjú Mestere" cím
1983-tól: Országos Táncháztalálkozók
1986: Nemzetközi Dudafesztivál - Strakonice (Cz)
1987: Korea, Egyiptom
1988: "Felkelő Nap Háza" - Szeged
1989: Kieler Woche - (D)
1990: MTV Folkzenekarok Versenye - I. díj, Kaláka Fesztivál - Diósgyőr,
Dranouter - (B), Pécsi Folknapok, MR Interfolk Fesztivál,
I. Vajdasági Táncháztalálkozó - Ómoravica (YU)
1990-től: Szezonnyitó Táncházak
1991: "Az Európai Duda Napja" - Bourgogne (F), MR Interfolk Fesztivál,
Bonyhádi Népzenei Találkozó, Alpok Fesztivál (I)
1992: Labadoux (B), Rotterdam Danst (NL), Nemzeti Zene Fesztivál - Budapest,
Vujicsics Emlékfesztivál - Szentendre, MR Interfolk Fesztivál,
Simmberg (A), Kaláka Fesztivál, Flensburg (D)
1993: Santiago (E), Istambul (TR), Interfolk Fesztivál
1994: Zielona Góra (PI), Strakonice (Cz), Diáksziget - Budapest, I. Budapesti Folkfesztivál
1995: Moers (D), Wien (A), USA, Istambul (TR), Freiburg (D), Olaszország, Hollandia
1996: Freiburg, Staufen (D), Porto (P)
1997: Új élő népzene; Táncháztalálkozó
Lemezeink:
Szabad madár LP-MC Hungaroton '90
Songs and Dances from Hungary LP-MC-CD ARC-Hamburg '88
Gipsy Music from Hungarian Villages '88
Winter and Xmas Songs from Hungary '89
Spring Breeze '90
HeavyMéta MC Duo Sound, Bp. '93
Tíz Év MÉTA / Indulj el egy úton MC-CD '94-95