SZARVAS  BÉLA

A MAGYAR JEZSUITA REND HITTUDOMÁNYI FŐISKOLÁJA
OLASZORSZÁG

FÁBRY ANTAL SJ. (1902-1985) EMLÉKÉRE

A második világháború befejezése után egész Magyarország a Szovjetunió megszállása alá került. A párizsi békeszerződés aláírásáig (1947 végéig) az állami főhatalmat a Szovjetunió vezetése alatt álló Szövetséges Ellenőrző Bizottság  (SZEB) látta el. Jóllehet az első parlamenti választások során a kommunista párt kisebbségben maradt, a SZEB mégis jelentős politikai személyek elhurcolásával s a Moszkvából hazatért Rákosi-Gerő klikk erőszakos támogatásával elérte, hogy 1947 végére már az országban a kormányzati hatalom a Kommunista párt kezébe jutott. Szeretném ennek az időszaknak egész rövid politikai jellemzéséül az 1948-as berlini blokádra emlékeztetni, amikor a Szovjetunió a berlini szövetséges (amerikai, angol, francia) zónák szárazföldi összeköttetését elzárta s így a szövetségeseknek hónapokon át a légi úton kellett Berlin lakosságát élelmeznie. Ekkor vált véglegessé Európában a hidegháborús állapot a Szovjetunió és nyugati hatalmak között, mely azután sok évig az európai politikát jellemezte.

Jóllehet 1944-45-ben a Magyarországot fokozatosan megszálló szovjet csapatok a vallási ügyekbe még nem avatkoztak bele, de 1947-re a kommunista párt hatalomra jutása során az egyházellenes politika egyre erősödött. Hiába volt Mindszenty hercegprímás hősies küzdelme, a püspöki kar tiltakozásai a kormánynál  süket fülekre találtak. Ennek során a magyar parlament 1948. június 16-án 230:63 szavazatarányban megszavazta az összes egyházi iskolák álamosítását s ezzel párhuzamosan a szerzetesrendek - 4 kivételével - is feloszlatásra kerültek. Az 1947-48-as tanév még a régi rendszerben fejeződött be, de 1948 őszén az új iskolaévben a tanítás már fakultatív vallásoktatással, vagy hittantanítás nélkül indult meg. Ekkor sorra jelentek meg az új, ateista szellemben átírt tankönyvek.

Külön szeretném megemlíteni a csepeli bencés gimnázium esetét. A világháború végével a "vörösnek" elmondott Csepel lakossága a bencés rendhez fordult, hogy indítsanak ott egyházi gimnáziumot, ami meg is történt. Ez a nagyszerű kezdeményezés is az államosítás áldozata lett, csak 3 évig, 1945-től 1948 júniusáig működhetett.

Az erősödő egyházüldözés során a különböző felekezetek keresték a túlélés megoldásait, mert az akkori helyzetben nyugati segítségre sem lehetett számítani.

Ilyen körülmények között került sor Kelemen Krizosztom pannonhalmi főapát távozására 1947. márc. 18-án. Hosszas vívódás után, a végleges lemondást is fontolóra véve, végül is a távozás mellett dönt. Nagy Ferenc miniszterelnök még tud útlevelet adatni neki a brazíliai rendtársak meglátogatására, valamint egy évek óta tervezett budapesti iskola létesítéséhez anyagiakat szerezni. Távollétére helyettesül dr. Sárközy Pál bakonybéli apátot jelölte ki. A brazíliai Sao Paoloból 1947 őszén még elutazik Rómába az elhunyt Fidelis Stotzingen generális apát utódjának megválasztására. Időközben egymásután kapja a szomorú híreket Magyarországról, melyek egészségi állapotát is aláássák. Végül már csak a külföldön élő rendtársait szeretné összegyűjteni. Rómából amerikai bencés apátságokba költözik át, majd végül Pittsburgba, német nővérek kórházába szállítják a súlyosan beteg főapátot, ahol 1950. nov. 7-én meghal. Hamvait később utóda, dr. Szennay András főapát, aki régebben titkára is volt, hazaszállíttatta, s Pannonhalmán, a Boldogasszony kápolna kriptájában temettette el.

A szovjet megszállók és a magyar kommunista párt embertelen eljárása nemcsak  az ellenzéki politikusok ellen, hanem az egyháziak ellen is menekülési hullámot indított el. Erről szeretnék a továbbiakban részletesebben szólni.

Az egyházüldözés során a fenyegetett világi papok és szerzetesek egyénileg számosan szöktek nyugatra. A feloszlatott szerzetesrendek külön gondja volt azonban a kiképzés alatt álló fiatal növendékek megtartása. A ciszterciták 2 csoportban küldték a magyar-osztrák határon keresztül nyugatra a szeminaristákat. Az első csoport sikeresen átjutott a határon s Rómában befejezhette tanulmányait. A második, kisebb csoportot azonban a határon elfogták s emiatt dr. Endrédy Vendel zirci apát börtönbe került. Látva a disszidálás veszélyessé válását, dr. Sárközy Pál a bencés fiatalság nyugatra juttatásáról letett.

A jezsuiták a kínálkozó lehetőségekhez képest kisebb csoportokban és egyenkint is juttattak nyugatra szeminaristákat. a rend a feloszlatás után az első intézkedés, P. Janssen római generális jóváhagyása után az volt, hogy minden rendi funkcionárius nevezzen ki arra az esetre, ha a rendőrség letartóztatná, hogy rögtön legyen valaki, aki az ő feladatát átveszi. P. Borbély István akkori provinciális (rendfőnök) utódának P. Tüll-t nevezte ki. P. Borbély Mindszenty hercegprímással is szoros kapcsolatban volt. (L. Mindszenty: Emlékirataim, 1947. 78. old.) 1948 vége felé, amikor Mindszenty prímás elfogatása már előrelátható volt, el akarta kerülni, hogy a prímás elleni vallomásra kényszeríthessék, titkárával, P. Hitter Józseffel elhagyta az országot.

A rend először a skolasztikusokat és a teológusokat szólította fel az ország elhagyására. A novíciusok kiküldésére kezdetben nem gondoltak. A szeminaristák kimenekítését Szegedről P. Fábry Antal, P. Őry Miklós és P. Legeza szervezték, de a főiskoláról további tanárok is csatlakoztak az akcióhoz: P. Német Béla és P. Ruff János. Pécsről indultak P. Baják Mihály, P. Orbán Miklós, P. Szentiványi. A disszidált szeminaristák és tanáraik Olaszországban, a Torino melletti Chieriben gyülekeztek, ahol az olasz jezsuiták a 3 emeletes Villa Luigiana-t bocsátották a magyarok rendelkezésére. Végül összesen 45 jezsuita gyűlt összes Chieriben, ezek között 13 felszentelt pap, 27 szeminarista és 5 segítő testvér volt, mint a mellékelt 1950. évi sematizmus névjegyzéke mutatja.

P. Őry 1949. márc. 19-én lépte át  a magyar határt, P. Fábry 1949. márc. 25-én Kiss Ferenccel és Matyasovich Henrikkel tűnt el Szegedről s már másnap kereste őket a rendőrség. Fr. Feigl Rudolf és Fr. Müller István 1949. július 18-án szöktek át a magyar határon. A menekülteknek természetesen nem voltak úti okmányaik s Ausztriába érve még két határon kellett átjutniuk. Először az orosz megszállási övezetből valamelyik nyugati zónába, majd végül az osztrák Tirolból Olaszországba, hogy Chieribe jussanak. A menekülők Innsbruckból rendszerint este indultak a Brennerre, hogy az éjszaka gyalog keljenek át a hágón. Itt 1949. okt. 9-én másnap egy szomorú baleset történt. P. Legeza Innsbruckba való érkezése után azonnal át akart menni Olaszországba, hogy mielőbb megkezdje a filozófia tanítását Chieriben. Fr. Müller kíséretében P. Fejér útmutatása alapján indultak el, mert P. Legeza nem akarta megvárni, míg egy az utat ismerő kísérő akad. P. Legeza ment elöl az úton s mögötte Müller. A sötétben persze alig látták egymást. Egyszerre csak Müller egy sikoltást hall s utána hiába szólítja az atyát, aki egy szakadékba zuhant s szörnyethalt. A segítségül hívott határőrség másnap még nem találta meg P. Legezát s csak harmadnap jutottak el a holttestéhez. P. Legezát Innsbruckban, a jezsuiták kriptájában temették el.

A magyar jezsuita skolasztikátus Chierében alig 2 évig működött, mert a filozófiai tanulmányok végeztével a fiatalokat Belgiumba helyezték át a Louvain  (Liege) melletti Eegenhofba, ahol a kiképzésük a pappászentelésig folytatódott. P. Borbély provinciálist, aki Chierében pszichológiát tanított, Amerikába helyezték át, ahol haláláig maradt. P. Fábry az olasz jezsuita fiatalság teológiai kiképzésébe is bekapcsolódott. meg kell jegyezni, hogy akkor, a II. vatikáni zsinat előtt, a tanítás még latin nyelven folyt. A magyar skolasztikusok elköltözése után P. Fábry vezetésével Chieriben csupán 4 teológus maradt, akik a Casa S. Antonioba az olaszokhoz költöztek át. Hozzájuk csatlakozott 1955-ben Vargha József teológus, valamint 1956-tól 1959-ig P. Arató, aki egyháztörténetet tanított. Chieriben később csupán néhány magyar jezsuita maradt 1959-ig, mint a mellékelt sematizmus-kivonatból látható. Mellékelem még a jezsuita rend központjának levéltárából kapott iratot, amely P. Fábry chierii munkásságának részleteit tartalmazza az 1950-es évek elejéről.

Az 1956. évi magyar forradalom után Olaszország kb. 4500 magyar menekültet látott vendégül 6 hónapi tartózkodásra. P. Fábry 1957-ben szabadságot kért a rendtől s a menekült magyarok pasztorálásával foglalkozott, amíg azok végleges letelepedési helyükre költözve, elhagyhatták Olaszországot.

A teológiai kurzusok befejezése után a végzettek sorra felszentelésre kerültek s a rend őket az egész világra szétszórva osztotta be rendi munkára. Az 1950. évi névjegyzék alapján érdekes lehet megállapítani, hányan élnek még az akkori fiatalok közül s hányan jöttek vissza a rendszerváltás után.

P. Fábry chierii működése során 1951-ben átvette P. Borbélytól a Milánóban élő magyar közösség pasztorálását s ezt végezte 1959-ig, amikor az utolsó magyar jezsuita is elhagyta Chierit. P. Fábry Chieriből Frankfurtba került a S. Georgen főiskolára és 1985. június 12-én bekövetkezett haláláig rendszerint évenkint meglátogatta a milánói volt híveit és honfitársait.