A magyar kaktuszélet története

A kaktuszok Magyarországon is hamar ismertté váltak. Jelen voltak Lippay György pozsonyi hercegérsek európai hírű kertjének növényei között, melyeket öccse Lippay János jezsuita pap az 1664-ben írt "Posoni kert" című könyvében is megemlít. Egyes fajok azonosíthatók a részletességgel leírt jellemzésekből pl. Opuntia chamanchica, Opuntia ficus-indica.

A következő jelentős évszám 1689, amikor Szentiványi Márton "Curiosora et selectiora variorum etc." című munkáját adta ki. A nagyszombati füvészkert növényei között található Aloe-t (Agave americana) és az Opuntia ficus-indica-t is ismerteti. Szentiványi Márton írásos útmutatója után egy hosszabb homályos időszak következik. Senki nem tesz említést a Magyarországon megtalálható kaktuszokról, bár feltehetően ebben az időszakban sem hiányoztak a kertekből. Ezt bizonyítja az 1700-as évek végén újságban megjelenő hír is: "Virágzó amerikai tsuda gróf Bánffy György bontsidai kertjében". A leírás Aloe-t említ és Agave-ra utal, ugyanis az agavekat hosszú időn át az aloekhoz tartozónak vélték.

Időközben Nagyszombaton Winterl József Jakab lett a Pázmány Péter által alapított iskola "Botanica ac chymia" tanszék első tanára. A korábbi "Érseki Főiskola" elnyerte a Királyi Egyetemi címet, amit 1777-ben Budára helyeztek át. A botanikus kert többszöri átköltöztetésének átmeneti időszakában Winterl József saját kertje adott otthont a növényeknek. 1788-ban Haberle Károly "Index Horti Botanici"-jéből tudjuk, hogy Winterl gyűjtőszenvedélyének köszönhetően több mint 40 féle kaktusz és pozsgás növény volt található a botanikus kertben. Különböző okok miatt újabb költözés következik. Ebben az időben jelenik meg (1807) Fazekas Mihály "Fő-Hadnagynak" és Diószegi Sámuel debreceni prédikátornak a "Magyar Füvész Könyve" a két magyar hazában található növényekről. Pl. "Cactus. Gyümöltsformák az minden levél és az minden szár nélkül." Ez a könyv kiemelkedő értékű volt, hiszen az akkori hivatalos latin nyelvvel ellentétben magyarul jelent meg. A ma már kezdetlegesnek látszó leírásból egy példa, ami épp a Mammillariák alakjáról szól:

"tsetses K (C. mammillaris)... görögdinnyeforma, mellyenn vagynak tsetsbimbó formájú szőrös növések: vir. nőnek itt amott az óldalából."

A könyvben további 5 féle kaktuszról olvashatunk.

1808: a növények ismét vándorlásra kényszerülnek. Winterl utódja Kitaibel Pál lesz, akinek idejében kiadott magcsere jegyzékén egyre több kaktuszmag szerepel. Majd Haberle Károly vezetése alatt virágzik először egy húsz láb (kb. 6 m) magas Cereus hexagonus (peruvianus?). Az ő halála után erőteljes leromlás következik.

A kaktuszok megismerése terén nagy előrelépést jelent Tóthfalusi Miklós 1847-ben megjelent könyve "Virágkedvelő" címmel. A fajok felsorolása mellett tartásról és ápolásról is olvashatunk benne. 1850-ben a botanikus kert "Füvészkert" néven a mai helyére kerül.

A kaktuszok népszerűsége növekszik 1858-60-ban. Szenczy Imre premontrei kanonok herbáriumában több szukkulens növény is található.

A kismartoni Esterházy-kertben már külön üvegházat létesítettek a kaktuszoknak. Cereus pendulus (Aporocactus flagelliformis), Crassula perfoliata, Stapelia variegata nevével is találkozunk.

Pauer Arnold leírása szerint az "5. ház egyik részében körülbelül kétszáz, részint virágzó, részint kellemes illatú Pelargoniumot, a másikban pedig csak kövér s bevonó, szövedékes növényeket tartottak, többek közt Crassulá-t, Mesembryanthemum-ot, Cotyledon-t, Cacaliá-t, Sedum-ot, Cactus-t, Sempervivum-ot, Stapeliá-t, Aloé-t, Euphorbiá-t.”

A szukkulens Senecio fajok egy részét akkoriban Cacalia néven tartották számon (Priszter, 1980).

Kossuth Lajos a szabadságharc kiemelkedő alakja sokat foglalkozott botanikával, így kaktuszokkal is. 1873-ból fennmaradt Szontágh Miklóshoz írt levelében a Cereus grandiflorus virág lepréselésekor ért balszerencséjéről olvashatunk. Saját magvetéséből származó növényeket küldözgetett ismerőseinek. A Kossuth-kaktuszon lévő hajtások egyikét a szegedi, másikát a debreceni botanikus kertben láthatjuk.

A kaktuszok, pozsgás növények élőhelyére eljutott magyarok közül említést kell tenni Menyhárt Lászlóról, aki misszionáriusként 1889-ben a Zambézi melletti Boromába került, ahol meteorológiai és természetrajzi megfigyeléseket végzett. Több afrikai szukkulens felfedezője volt. Nevét az Aloe menyhartii örökíti meg.

A keszthelyi születésű Karwinsky nevéhez fűződik a Leuchtenbergia principis, amit a mexikói útjai során fedezett fel.

A kis számú magyar gyűjtő közül kiemelkedő Anisits János Dániel, aki hosszú időn át tanulmányozta Paraguay növényvilágát. Anyagi nehézségek, a hazulról elmaradó támogatások, valamint a gyenge itthoni érdeklődés miatt a gyűjtött kaktuszokat a berlini botanikus kertnek, Karl Schumannak küldi. Schumann a számára küldött növények hivatalos leírásánál (Iconographia Cactacearum) hivatkozott Anisits gyűjtő munkájára. A jól ismert Gymnocalycium anisitsii-n kívül az Echinopsis rhodotricha, a G. damsii, a G. quehlianum, a Monvillea lindenzweigiana, a M. rhodoleucantha, az Opuntia mieckleyi bizonyítja Anisits hatalmas gyűjtő munkáját. Hazatértekor (1908) nagy herbáriumi anyagát a Magyar Nemzeti Múzeumnak és a Tudományegyetem botanikus kertjének adományozza.

Hazánkban a századforduló idején még alig egy pár magángyűjtemény akadt. Növényállományuk száz-szátötven fajra korlátozódott. Ezek közül legismertebbek Csapodi István rákosszentmihályi, valamint Répási Gyula pápai gyűjteménye. Csapodi 1898-ban a Kertészeti Egylet egyik ülésén Echinopsis eyresii x Aporocactus flagelliformis rovarok által beporzott hibridjét mutatja be. Erre az időre tehető a kaktuszgyűjtés "divattá válása" valószínűleg nyugati hatásra. Az Európa szerte ismert botanikusok, Schumann és Pfeiffer monográfiái nálunk is ismertek voltak (Urbán, 1976-77).

Az Állatkertben ebben az időben kezdik építeni a Pálmaház mellé a kaktuszházat.

Két esetben is járt Mexikóban Procop Jenő, ő fedezte fel a Testudinaria cocolmea-t, amiből két példányt több más kaktusszal a füvészkertnek küldött. 1917-ben a német egyesületnek tagja volt már Ereth Lajos pécsi gyűjtő, akiről itthon semmit sem tudnak.

A főváros parkjaiban, közterein Magyar György támogatásával kezdenek megjelenni a télálló kaktuszok.

Kardos Árpád "Séták a budapesti Egyetemi Növénykertben" címmel kiskönyvet adott ki. A Füvészkert pompás növényagyagából a háború végén mindössze 3 Mammillaria, 12 Stapelia és Mesembrianthemum faj maradt.

Az ezt követő idő sok mindenben megváltoztatta az emberek gondolkodásmódját, ízlését. Az új modern lakásokhoz jól illőnek találták a kaktuszok minden más növénytől eltérő bizarr formáját, figyelmen kívül hagyva a növények legelemibb kívánalmait. A kaktuszok berendezési tárgyként nem hoztak kedvelőik számára örömet, többnyire elpusztultak.

1925-ben kezdte a gyűjtést Filipovits Ottó is.

Pápán alapozta meg gyűjteményét Gaál József és Kondér István. Kondér István nevéhez fűződik a II. világháború utáni kaktuszos elméleti tudás terjesztése, kialakulása. Az IOS (International Organisation for Succulent Plant Study) tagjává választotta.

1926-ban a Kertészeti Egyesület keretén belül megalakult az első magyar Kaktuszkedvelő Szakosztály, elnökévé Maros Imrét választották. Munkássága egyben a magyar nyelvű szakirodalom megalapozását is jelenti. Írásai az "Új idők" című társadalmi hetilapban, majd később a "Kertészeti lapok"-ban és a "Kertészeti Szemlé"-ben jelentek meg (Bartalis, 1976).

1928-ban Szabó Zoltán "Szobai növények élete és gondozása" című "Népszerű Természettudományi Könyvtár" sorozatában megjelenő könyvének a "Pozsgásnövények gondozása" című fejezete volt Maros Imre első, összefoglaló ismertetése kaktuszokról. A szaksajtó sokat foglalkozott kaktuszokkal pl. "Magyarok a kaktuszok árnyékában" Paraj László útibeszámolója Mexikóból.

A VIBUMA (Virágos Budapest Virágos Magyarország) képes mellékletén is találunk kaktuszképeket.

1932-ben a Királyi Magyar Természettudományi Társulat kiadja Rapaics Raymund könyvét: "A Magyarság virágai, a virágkultusz története" címmel, melynek a "Margaréta" című fejezetében tesz említést a karácsonyi kaktuszról (Epiphyllum truncatum néven), a "Büdöske" fejezetben Agavéról, fügekaktuszról, a Peireskia nemzetség fajairól, a kaktuszőszapónak (Cephalocereus senilis) nevezett közkedvelt cserépkaktuszról a Phyllocactus phyllanthoides-ről, az éj királynéjáról (Selenicereus grandiflorus) valamint a külföldi kaktuszirodalom néhány alkotásáról. A "Narancsvirág" fejezetben a korábban említett Esterházy-kertben lévő növényekről ír.

1934-ben Petrányi Ferenc "Virág és díszkertészet" címmel könyvet jelentett meg. Ebben az időben újítják fel a mosonmagyaróvári Kertészeti Akadémia 1916-ban elkezdett kísérletét a kaktuszok takarmánynövényként való felhasználására. A kísérletekhez Opuntia humifusa Raf.-t használtak. A kísérleteket Szegeden végezték a II. világháború kitöréséig Inárcsi Farkas László irányításával.

1936-ban Földi Ferenc a Kertészeti Szemle "Magyar Növényújdonságok" című rovatában ismerteti az azóta is egyetlen hivatalosan leírt hybridet a Cereus hungaricus sp. nova-t. Hosszas viták után Trichocereus spachianus cv. Hungaria (Földi) Kondér néven véglegesül. A világháború elején 1942-ben jelenik meg Natter-Nád Miksa "Új virágos könyv"-e, amiben főleg a történetek valamint egyes kaktuszfajok nevének leírása érdemel némi figyelmet. Ő az első, aki magyar névvel illette a kaktuszokat. A háborús időszakban a Szakosztály lassan felbomlott, gyűjtemények tönkrementek, az üvegházak romokban hevertek.

A háborút követő időkben kezdtek megalakulni a kaktusz "nagyüzemek". Földi Ferenc Budán, majd Horváth Istvánnal társulva Pécelen rendezkedtek be nagybani termesztésre. Importnövényeket hozattak be, magokat vásároltak. Az érdeklődés fokozását nagyban elősegítette a jó üzleti érzékkel rendelkező kertészek, így Czigány László, Heindrich, Gutman és Tsa. tömeges kaktuszimportja. Állandó kiállításaik, bemutatóik nem maradtak hatástalanok.

Ezek után fokozatosan kezdtek kialakulni a mai magyar gyűjtemények: Kiss József (Szombathely), Farkas János (Izsák), Hubai István (Eger) stb. A mai sok ezer növényt számláló gyűjteményeik lényegesen nagyobbak, mint a botanikus kertekben őrzött növényállományok. 1952. december 20-án nyílt meg az Állatkerti Pálmaház kaktuszgyűjteménye, adományozásból és vásárlásból.

1950-es évek végén jött létre egy kaktuszos csoport a TIT-en belül, majd 1962-ben különválva a Csiliben (Pesterzsébeti Vasas Művelődési Központban) talált otthonra. 17 fővel itt alakult meg az ország 1. Kaktuszkedvelők Szakköre, amely rendszeresen megjelenő szerény tájékoztatót adott ki.

1960-ban megjelenik Szűcs Lajos "Kaktuszok és pozsgás növények" című könyve.

1965-ben kezdtek a vidéki kaktuszgyűjtők szakkörökbe tömörülni először Pécsett, majd Debrecenben. Ebben az évben Mahuka Sándor Argentínából és Bolíviából számos kaktuszt gyűjtött be.

Szűcs Lajos az 1967-ben kiadott "A növényvilág csodái" című műben tesz említést kaktuszokról.

A kaktuszos szakirodalom első, igazán európai színvonalú írását Mészáros Zoltán: "Virágzó kaktuszok" című könyve jelenti, amely 1969-ben jelent meg.

A Kertészet Szőlészet 1971. április 23-i számában olvashatjuk, hogy megalakult a Magyar Kaktuszgyűjtők Országos Egyesülete, amely már régóta "érett", hiszen az Országos Magyar Kertészeti Egyesületben már 1926 óta működött kaktuszgyűjtő szakosztály. Az egyesület első közgyűlésén az alapítót, Kern Pétert választotta meg elnökének. 1971. október 29-i számában pedig már a Kaktusz-Világ című magyar kaktuszmagazint köszönti. A magazin hasznos feladatot töltött be, főleg azok számára akik helyi összejöveteleken nem vehettek részt. Az első Országos Kaktuszkiállítást 1972. május 20-28-ig tartották. Ebben az időben indul be Nemes Lajos szerkesztésében a "Tájékoztató" című kis füzet, hasonló célokkal, mint a Kaktusz-Világ.

1972-ben megjelenik Mészáros Zoltán - Szabó Dezső "Törpekaktuszok", 1974-ben pedig Nemesné Szentirmay Teréz "Pozsgás Növények" című könyve. A könyvsorozat újabb tagjai, amelyek teljes egészében vagy részben kaktuszokról szólnak:

1975: Nagy Béla szerkesztésében "Dísznövénytermesztés" amelynek a "Kaktuszok és más szubkulensek termesztése" című fejezetét Incze Ferenc írta

1976: Deberczy Zsolt "Télálló kaktuszok, agavék és pálmaliliomok"

1977: Szűcs Lajos "Növénykedvelő Kislexikon"

1980: Agócsy Pál "Kaktuszok, pozsgások" című, a Búvár sorozatban megjelenő kiskönyve

1981: A Búvár sorozat újabb tagjaként Fehér László - F. Gyurkó Gizella páros megírja a "Különös növények" című kiskönyvet, szintén ebben az évben jelenik meg Nemes Lajos - Szabó Dezső "Kaktuszok" című könyve.

1986: Nagy Béla megszerkeszti a "Növényházi dísznövények termesztése és hajtatása" című irományt, amelynek kaktuszokról szóló fejezetét szintén Incze Ferenc írja.

1989-ben a "Csodálatos növényvilág" kerül a boltokba Mészáros Zoltán szövegével és Nagy Z. László művészi fotóival.

1991-ben a Mezőgazdasági Kiadó KFT. által megjelenik Nemes Lajos "Kaktuszok" című könyve, ami az 1981-ben kiadott könyv 2. átdolgozott kiadása.

A magyar nyelvű kaktuszirodalomhoz hozzátartozik a Garai Attila által fordított, 1993-ban kiadott "Kaktuszok Képes Lexikona" is, amely főleg színes képekkel, dekoratív megjelenéssel kápráztatja el az érdeklődőket (Preston et al. 1993).