Magyar–szlovák kulturális és nyelvi kapcsolat jegyei a szlovák népmesékben

A keleti és nyugati szláv folklór nyelvezetének összehasonlító vizsgálata során tüzetesebben foglalkoztunk a szlovák népmesékkel, amelyek figyelemre méltó magyar–szlovák kulturális és nyelvi kapcsolatra utaló sajátosságokat mutattak. Az elemzett szlovák népmesegyűjtemények a legismertebb szlovák etnográfusok és nyelvészek, Pavol Dobšinský, valamint Samo Czambel munkássága révén jöttek létre. A Dobšinský gyűjtötte Prostonárodné slovenské povesti ’Szlovák népi elbeszélések’, s a Czambel gyűjtötte Slovenské ľudové rozprávky ’Szlovák népmesék’ című folklóralkotások autentikus voltát bizonyítja a mesemondó megnevezése és a gyűjtés helyének, időpontjának pontos megjelölése. A két szlovák népmesegyűjtemény mind nyelvészeti, mind kultúrtörténeti vonatkozásban fontos magyar–szlovák összefüggésekre utal.

Munkánk célja a szlovák mellérendelő szóösszetételek kialakulási körülményeinek feltárása és elemzése volt. A szlovák népmesékben szereplő jelentős számú hungarizmus épp azon nyelvi kontaktus bizonyítéka, amelyik a mellérendelő összetételek kialakulása szempontjából meghatározó jelentőségű.

Gregor Ferenc (1993: 1) megállapítása szerint a magyar-szláv kontaktus vizsgálata jóval kevésbé feltárt kérdés, mint a szláv nyelvek magyarra gyakorolt hatásának elemzése. Ez ösztönzőleg hatott kutatásunkra. A szlovák népdalok szövege sok olyan hungarizmust tartalmaz, különösen a keletszlovák népköltészeti alkotásokban, melyek kárpátukrán (ruszin) lexémák kíséretében vannak jelen. Gregor Ferenc a szlovák dialektusok közül a hungarizmusok legintenzívebb alkalmazójaként a keletszlovák tájnyelvet jelöli meg.

Az említett nyelvi kontaktusokat Karel Horálek (1962) tipológiai munkája a folklór oldaláról is igazolja. Horálek a cseh–lengyel folklórszövetségtől jelentős mértékben eltérő jegyeket állapít meg a nagyorosz folklórterületen, s a szlovák népköltészetet a pólusok között elhelyezkedő Kárpátok folklórszövetségéhez sorolja, amelyet szoros szálak fűznek a cseh–lengyel kultúrkörhöz.

A Horálek által megállapított Kárpátok folklórszövetségének nyelvészeti szempontú kutatásához Rot Sándor munkái (1968, 1983) szolgáltatnak számunkra fontos adatokat. Rot Sándor a Kárpátok vidékének nyelvi kontaktusait elemzi. Elemzései kiterjednek a magyar–szláv kapcsolatokra is. Az általa bemutatott lexikai, morfológiai sajátosságok megfigyelhetők a szlovák népmesék hungarizmusaiban, amit a Czambel-gyűjtemény szószedet formájában is mellékel, s etimológiai szempontból elemez. A szlovák népmesegyűjtemények hungarizmusai között megfigyelhetünk változatlan formában alkalmazott, valamint morfológiailag már adaptált, magyarból átvett lexikai elemeket.

1. Hungarizmusok a szlovák mesékben

a) Változatlan vagy kisebb fonetikai változást mutató magyar nyelvi kölcsönszavak:

bitang (CZA 106) < bitang; bojtár (CZA 167) < bojtár; bosorka (DOB 94) < boszorkány, boszorka; botoš (CZA 379) < botos; budzogáň (DOB 216) < buzogány; címer (CZA 379) < címer; čakan (DOB 259) < csákány; čižma (CZA 299) < csizma; chýr (DOB 138) < hír; juhás (CZA 167) < juhász; kalpak (DOB 357) < kalpag; kanás (CZA 52) < kanász; kočiš (CZA 277) < kocsis; korbáč (DOB 84) < korbács; lovás (CZA 279) < lovász; oriáš (CZA 379) < óriás; paripa (DOB 84) < paripa; palota (DOB 360) < palota, šabľa (DOB 214) < szablya; šarkan (DOB 107) < sárkány; taliga (CZA 303) < taliga; tátoš (DOB 203) < táltos; valal (CZA 379) < valál (a falu régi neve); živáň (CZA 68) < zsivány

b) A morfológiailag adaptált magyar kölcsönszavak:

b/1. Igék: banoval/banovať (CZA 67) < bán, sajnál; cifrovala/cifrovať (DOB 294) < cifrálkodik; mulatovali/mulatovať (CZA 57) < mulatozik.

Az ilyen típusú igék esetében Márkus Mihály (1943) szerint a leggyakoribb honosító képző az -ova, amely a magyar bán, cifra, mulat szavak feltételezett tövéhez illesztve képez szlovák igét a kölcsönszóból.

b/2. Főnevek: A gondášik (CZA 36) < kiskondás; korbáčik (DOB 220) < korbács; tátošik (DOB 87) < táltos lovacska; šablička (DOB 330) < szablya. Ezek a szavak kicsinyítő képző hozzátoldásával illeszkedtek be a szlovákba.

A belčov (CZA 58) < bölcső; hintov (CZA 67) < hintó. A magyarból átvett főnevek szlovákosítása esetében az eredeti hangértéket, a szóvégi hosszú magánhangzót a szlovák szó a diftongusra utaló „v” mássalhangzóval jelöli, ám lehetséges, hogy a „v” – amint ezt más szláv nyelvek adatai is bizonyítják – egyszerű honosító képző, mivel a magánhangzós szóvég a szlovákban (és általában a szlávban) szokatlan.

A falatok (CZA 379) < falat, kevéske; kapura (CZA 379) < kapu; lancuch (CZA 379) < lánc; lušták (CZA 257) < lusta névszók esetében többesjellel, illetve raggal ellátott magyar szavak kerültek át feltehetően azért, mert ilyen alakban használták (hallották) őket a leggyakrabban.

A hungarizmusok gyakori előfordulása figyelhető meg – egyebek mellett – a Princ, Zlatý a Veľký človek (CZA 49) ’Az aranyherceg és az óriás’ c. népmesében, ami a magyar–szlovák nyelvi, kulturális kapcsolatok intenzív voltáról tanúskodik. Samo Czambel 1900-ban jegyzi le a mesét. A mesemondó a Rybnik faluból származó 35 éves Michal Havran, jelentős számú hungarizmust alkalmaz a mese elmondása során. A Czambel-gyűjtemény különös értéke abban rejlik, hogy a népnyelvi sajátosságokat, elsősorban a nyelvi kontaktusokra utaló lexikai elemeket eredeti formában őrzi meg a mese szövegében.

S každou dcérou jednu nôtu tancoval (49) ’Mindegyik lányával eljárt egy táncot’ (nôta < nóta, a tánc dallama).

Oni… banovali nad tým (50) ’Azon bánkódtak’ (banovali < bánkódtak).

Husár ho zas zazrel (53) ’A huszár rögtön meglátta őt’ (husár < huszár).

Juhás ho zaviedol na jeden vŕštek (54) ’A juhász felvezette egy dombtetőre’ (juhás < juhász).

Čakal pred zlatým kaštieľom s bandou (57) ’Az aranykastély előtt várta a bandával’ (kaštiel < kastély; banda < cigánybanda, zenekar).

Jedli, pili, mulatovali a banda im hrala (57) ’Ettek, ittak, mulattak, a banda pedig játszott nekik’ (mulatovali/mulatovať < mulattak/mulat).

Čo z toho majú? Aký choseň (59) ’Mi hasznuk van abból?’ (choseň < haszon).

Čo žiada za ten zlatý belčov. (59) ’Mit kér az aranybölcsőért?’ (belčov < bölcső).

Sadol si s ňou do hintova (67) ’Beült (a leánnyal) a hintóba’ (hintov < hintó).

Princ nad tým banoval (67) ’A herceg bánkódott emiatt’ (banoval < bánkódott).

Že to od živáňov zobral (68) ’mert hát a zsiványoktól vette el’ (živáň < zsivány).

Egyetlen mesében tizenegy magyarból vett kölcsönszó szerepel, ami az említett kontaktus bizonyítéka.

A Dobšynský gyűjtötte Zlatá podkova, zlaté pero, zlatý vlas (DOB 81) ’Aranypatkó, aranytoll, aranyhajszál’ című mese egyetlen oldalán a következő hungarizmusok figyelhetők meg annak ellenére, hogy a kötet nyelvezetén érezhető a stilisztikai formálás, az idegen szavak lehetőség szerinti elhagyása: Pľasla ponad paripy korbáčom (84) ’A paripa fölött csapdosott a korbáccsal’ (paripa < paripa; korbáč < korbács); tu bosorka beží do konice (84) ’a boszorkány beszalad az istállóba’ (bosorka < boszorkány). A szlovák népmesegyűjtemények alkotásait olvasva a bemutatott hungarizmusok mellett egy sajátos kulturális kapcsolatra is utaló rendszer nyomai tűnnek elő. Mindkét gyűjteményben találtunk a magyar népmesékkel tartalomban, morfológiailag, frazeológiai- és névtani vonatkozásokban is megegyező szlovák népmesét.

2. Névtani vonatkozások

Czambel kötetében azonnal felfigyelhetünk a Juhás Paľko (CZA 167); Janko Gondášik a zlatá pani (CZA 36); Pipora Janči (CZA 102) mesék címadó szereplőinek a nevére.

A korábban említett juhás, gondášik magyarból kölcsönzött szavak mellett ott szerepel a Pipora név is, amelyet a Czambel-gyűjtemény névmagyarázata a magyar pipere ’szépség, szép’ jelentésű szóból származtatja. A Czambel-kötet Zlatá dievka a vajca (CZA 199) ’Az aranyleány és a tojások’ c. népmese hőse a Senpeter nevet viseli. A gyűjtemény szómagyarázata a nevet a magyar Szent Péter alakból eredezteti. Megjegyzést érdemel, hogy a mesehős nem azonos a bibliai személlyel, hanem ezt a nevet Britannia királyának fia viseli. A mese története sem kapcsolódik a népköltészet Szent Péterről szóló legendáihoz vagy tréfás történeteihez. A magyarországi szlovák etnikum mesegyűjteményében találunk egy ilyen történetet. Krupa András: Rozprávky ňaňičky Žofky ’Zsofka néni meséi’ (1984) című nagybánhegyesi szlovák folklórt megörökítő kötetében olvashatjuk az O Svaton Petrovi a pana Kristovi (Krupa 198) ’Szent Péter és Krisztus urunk’ című történetet, amelyben a Szent Péter név a bibliai személy alakjához kötődik; ugyanez a mese (legenda) megvan a burgenlandi horvát hagyományban is.

Igen érdekes névtani kérdést vet fel a Dobšinský-gyűjtemény Lomidrevo alebo Valibuk (DOB 95) ’Fatörő avagy Bükkfanyűvő’ c. meséje. Ez a szlovák népmese mindamellett, hogy történetében nagyrészt megegyezik több magyar meseváltozattal, szereplői neve tekintetében is magyar eredetre utal. A címadó hős, Lomidrevo neve minden valószínűség szerint tükörfordítás eredménye. A szlovák népmese főhőse a magyar népmesék Fanyűvő nevet viselő rettenetes erejű mesehősével rokonítható.

Morfológiai szempontból mindkét név szóösszetétel. A Lomidrevo nevet a lomit’ ’tör’ és a drevo ’fa’ komponensek alkotják. Figyelemre méltó a szintén a mese címében szereplő Valibuk névvariáns, amely szlovákul vasgyúrót ’igen erős embert’ jelent. A címben az alebo ’avagy’ választó kötőszóval van összefűzve a két név. A Valibuk név a valiť ’hengerít, görget’ és a buk ’bükk(fa)’ alkotórészekből áll, s tulajdonképp a Lomidrevo szinonimájaként is elfogadható. A szlávban nem ritka a tárgyas összetételtípus, amelynek előtagja egyes szám második személyű imperativusban álló ige, vö. pl.: sz-h. kaziput ’útmutató, irányító, vezető’.

A Lomidrevo és a Valibuk mesenevek magyar eredetét erősíti meg Balázs Géza–Várkonyi Ildikó: Tulajdonnevek a magyar népmesékben c. névtani munkája. Ezen névtani mű más tükörfordításnak tűnő szlovák mesenevek eredetének tisztázásához is segítséget nyújt.

A Balázs–Várkonyi féle koncepciót erősíti meg az a tény, hogy a Fanyűvő név több magyar mesegyűjteményben is szerepel. A Kríza János gyűjtötte székely népmesék között olvashatjuk a Tehéntől lett gyermek c. népköltészeti alkotást. Ennek a népmesének egyik nagyerejű hőse Fagörbítő. Arany László Magyar népmesék című folklórgyűjteményének Fehérlófia című meséjében szerepel Fanyűvő. Ez a mesenév tűnik fel Illyés Gyula Hetvenhét magyar népmese című gyűjteményének Fanyűvő, Vasgyúró, Hegyhengergető című meséjében.

A mese címadó hősén, Lomidrevon kívül még további két magyar meséből már ismerős nagyerejű legénnyel is találkozunk. Valivrh a magyar mesék Hegyhengergető nevű hősét juttatja az olvasó eszébe. A Valivrh név tükörfordítás, ugyanúgy szóösszetétel, akár a magyar Hegyhengergető. A szót a valit ’görget, gurít, hengerít’ előtag és a vrch ’domb, hegytető’ jelentésű utótag alkotja. A szlovák mese harmadik nagyerejű legénye a Miesiželezo névre hallgat, s teljes megfelelője a magyar mesehős, Vasgyúró nevének. A szlovák miesit ’kever, kavar, dagaszt, gyúr’ és a železo ’vas’ jelentésű komponensekből épül fel az összetétel.

A nagyerejű cimborák ellenfele a szlovák mesében Laktibrada, a nagy szakállú piciny ember, akinek ereje a szakállában rejtezik. A Laktibrada név találó és tömör. A laket ’rőf (hosszmérték)’ és a brada ’szakáll’ elemekből áll az összetett szó. A magyar mesékben a törpe a Hétrőfös (Illyés), Hétszűnyű Kapanyányimonyók (Arany L.) nevet viseli. A Kríza gyűjtötte székely mesében a mesemondó e mesehőst egyszerűen hétsinges szakállú arasznyi embernek nevezi. A nagy szakállú törpe mind a szlovák, mind a magyar mesében azonos küllemmel és tulajdonsággal rendelkezik, így az adott név esetében is tükörfordítás, illetve a funkcionális fordítás feltételezhető. A hétsinges szakállú arasznyi ember és a Laktibrada név megfeleltetése során merül fel a tulajdonnevet nem viselő tipikus meseszereplőkkel kapcsolatos újabb névtani kérdés.

A szlovák mesékben több magyar szereplő nevére találunk. A tátoš, tátošik a magyar táltosló szlovákosított elnevezése, a šarkan < sárkány név is több mesében előfordul, ahogy a bosorka < boszorkány, oriaš < óriás is mindkét etnikum meséiben teljesen azonos funkcióval, tulajdonsággal bíró mesehős neveként szerepel. A leggyakrabban a tátoš, tátošik, šarkan, bosorka mesenevekkel találkozunk. A nyelvkeveredés jegyének tekinthető a Lomidrevo alebo Valibuk c. mesében a šarkan és a drak váltakozó használata. A mesélő előbb a šarkan jövevényszóval nevezi meg a mesefigurát, majd a drak szót használja ugyanazon szereplő megnevezésére: Šarkan si hneď pomyslel (DOB 107) ’A sárkány rögtön úgy gondolta’; Drak ho vzal a ponúkal (DOB 108) ’A sárkány felvette és megkínálta.’

A magyar folklórból átvett šarkan meseterminus hasonló használatára találunk a Dobšinský-gyűjtemény Janko a Macko (DOB 239–252) ’Jankó és Matyi’ című meséjében. A šarkan jövevényszó hétszer szerepel: z rozbúreného mora vyskočil ohnivý šarkan a hneď zle-nedobre na Janka: (DOB 247) ’A felkorbácsolt tengerből kiugrott a tüzes sárkány, és haragosan így rivallt Jankóra’; „Šarkan pomaly skrotol a napokon mu povedal” (DOB 247) ’A sárkány kicsit megszelídült, és így szólt; „vzala pero, čo mu šarkan dal” (DOB 248) ’fogta a tollat, amit a sárkány adott neki’. „Ohnivý šarkan vyskočil a chcel Janka naskutku rozdrapiť” (DOB 248) ’A tüzes sárkány kiugrott, és szét akarta szaggatni Jankót’; „Ale tento sa mu veľmi prosil a šarkan sa uspokojil” (DOB 248) ’A legény nagyon kérlelte a sárkányt, amelyik aztán megbékélt’; „že ho ten šarkan teraz už istotne roztrhá” (DOB 248) ’a sárkány tényleg széttépi majd’; „V tej hrmavici priletel šarkan a rozprestel pazúry” (DOB 248). ’Az égzengés közepette odarepült a sárkány, s kinyújtotta a karmait’.

A honos drak szót egyetlen mondat tartalmazza: „Zasa sa len v noci prikradla, pero z draka vzala” (DOB 248) ’Éjszaka megint odalopódzott a boszorkány, s a sárkány (szárnyából való) tollat meg elvette’. Az eltérő intenzitású használatot valószínűleg a magyar meseterminus gyakoribb alkalmazása magyarázza, továbbá az a tény, hogy a Lomidrevo, valamint a Janko a Macko című népmesék morfológiája több vonatkozásban a magyar folklór hatását, morfológiai rendszerét tükrözi.

A Dobšinský gyűjtötte szlovák népmesék között szerepel a Zlatá podkova, zlaté pero, zlatý vlas (DOB 81–94) ’Aranypatkó, aranytoll, aranyhajszál’ című alkotás, melyben egy másik magyar eredetű mesenév a bosorka < boszorkány hasonló alkalmazását figyelhetjük meg. Az említett alkotás még érdekesebb jelenséget tartalmaz, mivel a magyar eredetű bosorka terminus mellett két szláv szinonima, a striga, valamint a ježibaba is használatos.

A bosorka a következő mondatokban szerepel: ’Tu bosorka beží do konice’ (DOB 84) ’Fut a boszorkány az istállóba’; „Po chvíli si ľahla aj stará bosorka” (DOB 85). ’Egy szempillantás alatt elaludt az öreg boszorka is’; „tu bosorka príde s mečom a rovno k posteliam” (DOB 85) ’bejön a boszorkány a karddal, s egyenest az ágyakhoz tart’; „Bosorka sa zo sna strhla, beží k dievkam, a tu dievky mŕtve!” (DOB 86) ’A boszorkány felriadt álmából, fut a lányaihoz, de azok mind holtan fekszenek’; „Janík skočil, podkovu zdvihol; ale dokiaľ sa s podkovou bavil, bosorka ich doháňala” (DOB 86) ’Jankó felugrott, felkapta a patkót; amíg a patkóval foglalatoskodott, a boszorkány utolérte őket’; „Kým sa bosorka cez horu škriabala, zas na hodnom ušli” (DOB 86) ’Mialatt a boszorkány átvergődött az erdőn, addigra jó utat megtettek’.

Amint látjuk, a magyar jövevényszó hat alkalommal szerepel, ami az intenzív használatát igazolja.

A magyar eredetű mesenév mellett megtaláljuk a középszlovákban használatos striga ’boszorkány’ szinonimát is. A boszorkány megnevezésére először a striga alakot használja a mesemondó: „A to ona, stará striga, mala dvanásť dievok” (DOB 84) ’Az öreg boszorkánynak tizenkét lánya volt’.

A középszlovákban használatos striga mellett a keletszlovák ježibaba ’boszorkány, vasorrú bába’ terminus is használatra került, melynek areális vonásairól Márkus Mihály (1943) is említést tesz a nyíregyházi tirpák nyelv és folklór sajátosságait elemezve: „Vtom ich ježibaba zasa dohánala” (DOB 86) ’Ezalatt a vasorrú bába (boszorkány) újból utolérte őket’; „Kým sa ježibaba cez tŕňa škrabala ušli zasa ďaleko” (DOB 86) ’Mialatt a boszorka átvergődött a tüskés bozóton, addig ők már messze jártak’.

Az eltérő származású mesenevek e módon történő alkalmazása nem kizárólagosan Dobšynský írói fogása. A Czambel-gyűjtemény Princezka ženou pekelneno kráľa (CZA 42–45) ’A királykisasszonyról, aki a pokol királyának felesége lett’ című meséjében hasonló nyelvhasználatot figyelhetünk meg: „Kde sa vzal, tam sa vzal, zas naspäť pri tej ježibabe!” (CZA 43) ’Hogy, hogy nem, újra a boszorkánynál találta magát’; „Tam bola jedna ježibaba” (CZA 43). ’Ott volt a boszorkány’; „Išiel on tou cestou popod zem, ako miu stará bosorka rozpovedala” (CZA 44) ’Azon az úton ment, amit az öreg boszorkány mondott neki’; „Ježibaba vytiahla ich na tento svet” (CZA 44) ’A boszorka felhúzta a felvilágra őket’; „Opýtala sa ježibaba” (CZA 44) ’Azt kérdezte a boszorkány’.

A Czambel-gyűjtemény nyelvi szempontból pontosabb forrásnak tekinthető, mivel szövege szinte érintetlenül tükrözi a mesemondó nyelvi sajátosságait. A Czembel gyűjtötte mesében fordított arányú nyelvhasználatot figyelhetünk meg, a három szláv szóalak mellett egyetlen jövevényszó szerepel, ennek ellenére az adott jelenség tükröződik benne.

A szlovák népmesék a Nyomárkay István vizsgálta luxus jövevényszók (Lehnwort) alkalmazására, funkciójának szemléltetésére szolgáltatnak jellegzetes példát. Nyomárkay István a luxus jövevényszó kialakulásának feltételeként a nyelvi kontaktust jelöli meg A tükörfordításokról – különös tekintettel a szerbhorvátra (1993) című munkájában. Véleménye szerint a vegyes lakosságú vidéken igen intenzív használatuk figyelhető meg. Megállapításait igazolják a két mesegyűjtemény elemzett alkotásaira vonatkozó adatok, melyek a forráshelyről említést tesznek. A Dobšinský gyűjtötte Lomidrevo c. mese forráshelyeként Gömör, Kishont, Liptó, Zólyom megyét jelöli meg, a Zlatá podkova… (Dobšinský) című mese variánsai Zólyom, Nógrád, Gömör és Liptó megyében egyaránt ismeretesek. A Janko a Macko c. mesét Nógrád, Kishont, Gömör megyében egyaránt ismerik a Dobšinský-gyűjtemény adatai szerint. Czambel a Princezka ženou pekeľneho kráľa című mesét Hont megyében jegyezte le. A gyűjtemények említette Kishont, Nógrád és Gömör megye igen intenzív magyar–szlovák kontaktus színtere.

A mesenevek luxus jövevényszó szerepét erősítik meg a magyarországi szlovákok folklórját és néprajzát bemutató alkotások.

Lami István Ľudové rozprávky Slovákov v Maďarsku (1983) ’A magyarországi szlovákok népmeséi’ c. folklórgyűjtemény Zlatovláska (Lami 28–31) ’Az aranyhajú leány’ c. meséjében találtunk az említett funkció tendenciajellegét megerősítő példára. A Dobšinsky, valamint a Czambel gyűjtötte mesékhez hasonlóan itt is találkozunk a meseszereplő szinonimákkal történő megnevezésével. A boszorkányt a ježibaba és a striga névvel illeti a mesemondó: „Ježibabe sa to ňeľúbilo, ze teda pán ňe jéj céru si zebere” (Lami 29). ’A boszorkánynak nem tetszett, hogy az úr nem az ő lányát veszi el’; „Ze jako bi striga mohla dat sestre ruki aj nohi naspák” (Lami 30) ’A boszorkány visszaadhatja nővérének a két kezét és két lábát’; „Tag jej ježibaba odrezala nohi” (Lami 29) ’Akkor a boszorkány levágta a lány mindkét lábát’; „Aj starú strigu zavolali” (Lami 31) ’Az öreg boszorkányt is meghívták’.

A luxus jövevényszóra különös, a szinonim kapcsolatú mellérendelő összetétel kérdéseit is érintő példát szolgáltat Krupa András Zvyky a povery z Veľkého Bánheďeša (1983) ’Nagybánhegyesi szokások és hiedelmek’ című etnográfiai munkája. A Békés megyei Nagybánhegyes szlovák lakosságának szokás- és hiedelemvilágát bemutató műben ugyancsak példát találunk azonos szövegben a bosorka és a striga szó váltakozó használatára: „A bolo vela strig” (Krupa 249) ’sok boszorkány volt ott’; „verili v poverách a v bosoráctve” (Krupa 249) ’hittek a babonában és a boszorkányságban’; „tam sa schádzajú bosorky” (Krupa 249) ’ott járnak a boszorkányok’; „lámpa zhasla a schádzali sa strigy” (Krupa 249) ’kialudt a lámpa, és a boszorkányok járkáltak’.

Krupa András ebben a művében egy nagyon érdekes luxus jövevényszót és a szlovák (szláv) megfelelőjét egyesítő összetételt találunk az állatokkal kapcsolatos hiedelmek elemzését végző fejezetben: „Edon človek bou veľmej chorí. A tašou pana doktorovi, že von voľačo má v žalúdku. Aľe to háden ďík-jašterička bola” (Krupa 241) ’Egy ember nagyon beteg volt. Elment a doktor úrhoz, hogy valami van a gyomrában. Úgy hiszem, hogy egy gyík volt benne’.

A szinonimák alkotta összetétel a bilingvizmus és a nyelvkeveredés az alföldi szlovákság nyelvi sajátosságát, jellemző jegyét hordozza magán. A beszélő a nyelvi tevékenységet ellenőrizve az általa használt mindkét nyelv struktúráját alkalmazza. Ezt igazolja a történet további szakasza, mikor is az adatközlő megismétli a luxus jövevényszó s az anyanyelvi szó együttes használatát: „Tak mu pán doktor serzovali (zadovážali) eniho maliho ďíka, enu jašteričku” (Krupa 241) ’A doktor úr szerzett neki egy kis gyíkot’.

Az említett jelenség tükröződik a kelet-szlovákiai Poproč (Kassa vidéki) községben gyűjtött dalban is:

Bodaj ho pobiľli, i mojo modľitbi,

Čo ja nemodľila, čo ja nemodľila

Večer šoha ňigdi (SĽP. 214).

A szlovák népdal és az etnográfiai munka még inkább megerősíti a luxus jövevényszavak használatának törvényszerűségeit. Az elemzett példák szemléletesen bizonyítják, hogy nem egy műfaj stilisztikai kellékeként szerepelnek, hanem a nyelvi és kulturális kontaktusokat tükrözik a vizsgált nyelvi elemek.

3. A magyar mesék állandósult fordulatai a szlovák mesékben

A magyar népmeséknek megfelelő állandósult kifejezésekkel találkozunk a szlovák népmesékben:

„Kde bolo, tu bolo, v sedemdesiatej siedmej krajine” (CZA 36); „Kde bolo, tu bolo; v sedemdesiatej siedmej krajine, za červeným morom, a za skleným vrchom” (CZA 49); „Kde bol, kde nebol, bol raz jeden kráľ” (DOB 146); „V sedemdesiatej a siedmej krajine, za červeným morom… tam bol raz jeden kráľ” (DOB 172); „Kde bola, tam bola za červeným morom za drevenou skalou pri sklenenom vrchu…” (DOB 239); „Kde sa vzalo, tam sa vzalo, v sedemdesiatej siedmej krajine, za červeným morom a za skleným vrchom” (CZA 83).

A bemutatott szlovák mesekezdő fordulatok hol az egyik, hol a másik magyar mesekezdő elemet tartalmazzák. A Dobšinský-gyűjtemény „Kde bol kde nebol, bol” (DOB 142) mesekezdő fordulata teljesen megfelel a Hol volt, hol nem volt, volt egyszer… tipikus magyar mesekezdetnek, amellyel mindegyik mesegyűjteményben találkozunk (Kríza 1972: 120, Arany 1979: 67, Berze 1981: 103, Illyés 1974: 204, Benedek 1976: 166). A szlovák mesekezdő fordulatban megtaláljuk a hetedhét országon is túl… szintén tipikus kifejezés megfelelőjét (Kríza 115, Benedek 166, Berze 222, Illyés 85) a v sedemdesiatej siedmej krajine struktúrában. A hetedhét lexéma a szlovákban a sedemdesiatý siedmý ’hetvenhetedik’ számnévvel fejeződik ki, s az eltérő morfológiai sajátosság ellenére tükörfordításnak tekinthető. A za skleným vrchom (CZA 49) ’az üveghegyen is túl’ teljes értékű tükörfordítása, a pri sklenenom vrchu (DOB 239) ’az üveghegynél’ struktúra a magyar ekvivalens részleges, elsősorban tartalmi fordításának tekinthető. Az Óperenciás-tengeren is túl (Arany 78) struktúrának a za Červeným morom a ’Vörös-tengeren is túl’ állandósult kifejezés feleltethető meg.

O. B. Tkacsenko (1979) a tipikusan orosz mesekezdő fordulat a žil-byl mikrolingvisztikai konfrontatív vizsgálatát végezve rámutat arra, hogy ez a finnugor szubsztrátumban gyökerezik. A szlovák mesekezdő elem elsősorban adsztrátum jelleget mutat, és a magyar–szlovák nyelvi és kulturális kapcsolat termékének tekinthető. A mesekezdő elemeken kívül a szlovák mesékben további olyan állandósult kifejezésekre találunk, amelyek a magyar mesék jellemzői. A Czambel-kötet Janko Gondášik a zlatá pani (CZA 36) című meséjében kétszer is szerepel a magyar mesékből ismert állandósult szerkezet: „Hop, Janko, ty si moj a ja tvoja!” (CZA 37) ’Nosza Jankó, te az enyém, én a tied’, „Hop, Janko! Ty si moj a ja som tvoja, až do smrti!” (CZA 38) ’Nosza Jankó! Te az enyém, én a tied vagyok mindhalálig!’ A Kríza által gyűjtött Királyfi Kis Miklós c. mesében a következő megfelelő szerkezetre találunk: „Te az enyém, én a tied!” (73). A Kríza-gyűjtemény Tündér Erzsébet (138) c. meséjében is szerepel e fordulat: „Megállj szívem szép szerelme..! Én a tied, te az enyém!” (144). Ugyancsak a Kríza-kötetben szerepel a Világhírű szép Borica (221) c. mese fordulata is: „Ülj mellém, légy vígan, mert te az enyém vagy, én pedig a tied!” (225). Az állandósult kifejezés további változata is megtalálható a szlovák mesekötetben. A Czambel gyűjtötte Princ, Zlatý a Veľký človek c. (CZA 49) mesében szerepel a következő mesefordulat: „Duša moja, ty budeš môj a ja tvoja! Nás žiaden viac nerozlúči, len graca a motyka!” (62) ’Lelkem, te az enyém leszel, én pedig a tied! Minket ezentúl csak az ásó-kapa választ el’. (A szlovák szövegben az ásó helyett a német eredetű graca ’kapaféle’ szerszám [CZA 382] szerepel.) A szlovák mese állandósult kifejezése a magyar mesék jellemző struktúrája, amit a mesegyűjtemények egyértelműen bizonyítanak. Kríza: „No, én a tied, te az enyém, ásó-kapa s a nagyharang válasszon el bennünket” (Halász Józsi 207). Arany L.: „No szívemnek szép szerelme, te az enyém, én a tied, ásó-kapa válasszon el egymástól.” (Zsuzska és az ördög 140). Illyés: „Szívem szép szerelme! Én a tied, te az enyém! Ásó-kapa válasszon el egymástól!” (A kiskondás 16). Benedek Elek mesegyűjteményének gyakori fordulata az idézett kifejezés: „Te az enyém, én a tied, ásó-kapa válasszon el minket” (Zöld királyfi 22).

Figyelmet érdemel a Czambel-gyűjtemény két kifejezésének fordítási módja. A jól bizonyítható magyar eredetű szerkezetet tükörfordítással átültetve alkalmazza a Nas žiaden viac nerozlúči, len graca a motyka (CZA 62) mondat esetében. A magyar ásó-kapa s a nagyharang válasszon el minket állandósult kifejezés, mely a halált, a temetést jeleníti meg, értelmileg jelen van a „Ty si moj a ja som tvoja az do smrti!” (CZA 38) ’Te az enyém, én a tied vagyok mindhalálig!’ jelentésű szerkezetben. A frazeológia körébe tartozó magyar mesefordulatok megjelenése a szlovák mesékben újabb példát szolgáltat a magyar–szlovák kulturális és nyelvi kapcsolat létéről.

4. Tematikai, morfológiai egyezések

A szlovák és a magyar népmesék szövegtani vizsgálata során nemcsak a fenti nyelvi jellegű megfelelésekre figyeltünk fel, hanem a tematikai, morfológiai párhuzamokra is.

A Lomidrevo alebo Valibuk (DOB 95) c. mese az elemzett névtani megfeleléseken kívül tematikai, szerkezeti, morfológiai megegyezést mutat a magyar népmesékkel:

a) A mese főhőse rendkívüli körülmények között látja meg a napvilágot

Dobšinský: Lomidrevot kilencvenéves anyja szüli meg. Rendkívül nagy és erős gyermek már születése pillanatában, akinek csodájára járnak a környékről. Anyja kétszer hét, majd még három évig szoptatja, míg eléri félelmetes erejét.

Arany L.: Fehérlófiát egy fehér kanca szüli meg, kétszer hét esztendeig szoptatja. Rendkívüli erővel bíró legénnyé válik.

Kríza: A Tehéntől lett gyermek az istállóból jön elő, egy gyermektelen házaspár fogadja fiává. Nagyon erős legénnyé cseperedik.

Illyés: Egy szegény házaspár hőn óhajtott gyermeke Fanyűvő, akit anyja háromszor hét évig szoptat, míg végül megszerzi rendkívüli erejét.

b) A mese főhőse elindul szerencsét próbálni, férfiúvá válás

Dobšinský: Lomidrevo 17 éves korában indul szerencsét próbálni.

Arany L.: Fehérlófia 14 éves, amikor anyja, a fehér ló elpusztul, s ő világgá megy.

Kríza: A Tehéntől lett gyermek felcseperedve szolgálni indul – (életkor nincs jelölve)

Illyés: Fanyűvő 21 éves korában indul el szerencsét próbálni.

c) Találkozás a leendő cimborákkal, a vezetőszerep elnyerése

Dobšinský: Lomidrevo legyőzi a vándorlása során megismert Valivrch és Miesiželezo komákat, s azok társaivá szegődnek.

Arany L.: Fehérlófia megküzd Fanyűvő, Kőmorzsoló, Vasgyúró komákkal, s azok társai lesznek a további vándorlásban.

Kríza: A Tehéntől lett gyermek győzelme Fagörbítő és Kőmorzsoló felett, akiket társává fogad.

Illyés: Fanyűvő legyőzi Hegyhengergetőt, és Vasgyúrót, akik társaivá szegődnek.

d) Kalandjuk a hosszúszakállú erős törpével

Dobšinský: Laktibrada előbb Valivrch, majd Miesiželezo komát birkózza le, majd a hasukról eszi meg a tőlük elvett kását. Csak Lomidrevo győzi le a törpét, akinek szakállát egy nagy fa hasadékába csípteti. A törpe kiszakítjaa fát, s a magával hurcolt fa nyoma elvezeti őket a földalatti világba vezető lyukhoz.

Arany L.: A törpe ember elveszi Fanyűvőtől, Kőmorzsolótól és Vasgyúrótól a kását. Csak Fehérlófia győzi le a Hétszűnyűt, akit szakállánál fogva ejt rabul. A törpe kiszabadul, s elvezeti őket a földalatti világ bejáratához.

Kríza: Fagörbítőt és Kőmozsolót legyőzi a törpe. Csak a Tehéntől lett gyermek győzi le az arasznyi embert, s menti meg tőle a kását. A szakállánál fogva rabul ejtett törpe elvonszolja a fát a föld alá vezető lyukig.

Illyés: Teljesen megegyezik a szlovák mese tartalmával, cselekményével.

e) Kaland a földalatti világban

Dobšinský: Csak Lomidrevo meri megtenni az utat a leeresztett kötélen a mélybe. Miesiželezo, majd Valivrch is visszakéredzkedik a felvilágba. • Küzdelem a három királylányért az őket fogva tartó sárkánnyal. Buzogányvetés, birkózás. • A réz-, ezüst-, aranypalota • réz-, ezüst-, illetve aranyalmává változtatása a varázsvesszővel. • A leányok feljuttatása a felvilágba. • A fennmaradt cimborák álnok, hitszegő magatartása. A főhőst elővigyázatossága menti meg a biztos pusztulástól. • Lomidrevot a knochta-vták (a griffmadár szlovák megfelelője) juttatja vissza a felvilágra, hálából fiókái megmentéséért.

Arany L.: Fanyűvő és Vasgyúró meghátrál, csak Fehérlófia mer leereszkedni az alvilágba. • Legyőzi a sárkányokat, kiszabadítja a királylányokat a réz-, ezüst- és az aranyvárból. • A griffmadár juttatja vissza a felvilágba, akinek a fiókáiról gondoskodik.

Kríza: A Tehéntől lett gyermek mer csak leereszkedni az alvilágba. • Találkozás a réz-, ezüst- és aranylánnyal. Feljuttatásuk a felső világba. • Társai álnoksága. Magára marad. • A griffmadár juttatja vissza a felvilágba.

Illyés: Csak Fanyűvő mer leereszkedni a mélységbe. • Buzogányvetés. A sárkányok legyőzése. • A királyleányok kiszabadítása a rabságból. • A réz-, ezüst- és aranyvár almává változtatása a varázsvesszővel. • A cimborák gonosz álnoksága. Fanyűvő helyett a nagy kővel zuhan vissza a kosár, mint a többi magyar, illetve szlovák mesében. • A griffmadár hálából fiókái megmentéséért visszajuttatja Fanyűvőt a felvilágba.

f) A főhős végső győzelme

Dobšinský: Lomidrevo álruhában jelenik meg. Az aranyvár királykisasszonya lesz a felesége. Társaival megbékél, s uralkodik felettük.

Arany L.: Fehérlófia felkeresi gonosz társait, akikkel leszámol. A legkisebb királyleányt feleségül veszi.

Kríza: A főhős disznópásztor ruháját öltve jut el felesége közelébe. Az aranyleány felismeri. Fehérlófia megbünteti és elzavarja társait. Még az arasznyi embert is megvendégeli lakodalmán.

Illyés: Fanyűvő a hamis cimborák esküvőjére érkezik vissza. Megakadályozza a méltatlan jutalom elnyerését. Megbocsájt a két álnok cimborának, s a legkisebb leányt feleségül veszi.

A Czambel gyűjtötte Janko Gondášik és az Illyés Gyula gyűjteményében szereplő Égigérő fa című mese tartalmi vonatkozásai szintén párhuzamokat alkotnak. A következő azonos motívumokat figyelhetjük meg mindkét mesében:

– Égigérő fa nő a király udvarában.

– A király enni szeretne a fa gyümölcséből.

– A király próbára hívja a legbátrabb legényeket, jutalom kitűzése az égigérő fa megmászásáért.

– Csak a kiskanász/Janko Gondášik mer jelentkezni a próbára.

– A legény a feladat végrehajtásához vasbocskort kér.

– A fa tetejébe felérve egy kastélyt talál, amelyben egy szép leány lakik.

– A legény a leány szolgálatába áll, elnyeri szerelmét, egybekelnek.

– A legény megszegi ifjú hitvesének tett fogadalmát, és bemegy a tiltott szobába.

– Tudatlansága következtében kiszabadul a gonosz, aki hitvesét elrabolja.

– Hosszú kalandozások után megtalálja hitvesét, és a táltos ló segítségével kiszabadítja a gonosz fogságából.

A Zlatá podkova, zlatápero, zlatý vlas (DOB 81–94) és a Mese Bruncvik királyfiról (Illyés 328–427) című mesék párhuzamai:

– A legkisebb fiú (királyfi) táltos lóra tesz szert.

– A főhős táltosán lovagolva egy aranypatkót, egy aranytollat végül egy arany hajszálat talál.

– A főhős szolgálatba áll a királyhoz.

– A király tudomást szerez az aranytárgyak létéről.

– A király megparancsolja a főhősnek, hogy hozza el az aranyszőrű lovat, az aranymadarat, az aranyhajú királykisasszonyt, a tárgyak tulajdonosait.

– A főhős sikeresen végrehajtja a király parancsát.

– A gonosz király parancsára a főhősnek forró tejben kell megfürdeni.

– A főhőst táltosa megmenti a pusztulástól, s a tejben való fürdéstől még szebbé válik.

– A gonosz király pórul jár.

– A főhős elveszi az aranyhajú királylányt feleségül.

A magyar és a szlovák mesék cselekményét összevetve megállapíthatjuk, hogy a magyar mese jóval több epizóddal tarkított, bonyolultabb cselekményű. A szlovák mesében a magyar mese főbb motívumai kapnak csak helyet.

SZAKIRODALOM

Arany László 1979. Magyar népmesék. Budapest.

Balázs Géza–Várkonyi Ildikó 1987. Tulajdonnevek a magyar népmesékben III. ELTE Magyar Nyelvészeti Tanszékcsoport Névkutató Munkaközössége. Budapest.

Benedek Elek 1976. Világszép nádszálkisasszony és más mesék. Budapest–Uzsgorod.

Berze Nagy János 1981. Sárkányölő Sebestyén. Budapest.

CZA = Czambel, Samo: Slovenské ľudové rozprávky zo zbierok Sama Czambla. Bratislava, 1959.

DOB = Dobšinský, Pavol: Prostonárodné slovenské povesti. Bratislava, 1972.

Gregor Ferenc 1993. A szlovák nyelv magyar elemeiből. (Mutatványfüzet). Budapest.

Horálek, Karel 1962. Študie o slovanske lidové poezii. Praha.

Illyés Gyula 1974. Hetvenhét magyar népmese. Budapest.

Kríza János 1972. A csókaleányok. Budapest.

Krupa András 1983. Zvyky a povery z Veľkého Bánheďeša. Budapest.

Krupa András 1984. Rozprávky ňaňičky Zofky – Zsófka néni meséi. Békéscsaba.

Lami, Štefan 1983. Ľudové rozprávky Slovákov v Maďarsku. Budapest.

Magyar Néprajz V. Magyar Népköltészet. Bp. 1988.

Márkus Mihály 1943. A bokortanyák népe. Budapest.

Nyomárkay István 1993. A tükörfordításokról – különös tekintettel a szerbhorvátra. Magyar Nyelv 89: 180–189.

Pacsai Imre 1995. Nyíregyháza.

Pacsai Imre 1996. A mellérendelő (kopulatív) szóösszetételek a szlovák és az orosz folklórban. Nyíregyháza.

Rot Sándor 1968. A magyar nyelv fejlődése. A magyar keleti szláv nyelvi kapcsolatok. Kijev–Ungvár.

Rot Sándor 1983. A kárpáti nyelvi area két- és többnyelvűségének kérdései. In: Areális nyelvészeti tanulmányok. Budapest. 181–202.

Slovenské ľudové piesne I–II. Bratislava, 1952. (röv.: SĽP)

Pacsai Imre

Pacsai, Imre: The traces of Hungarian–Slovakian cultural and linguistic contacts in Slovakian folk tales. Slovakian folk tales exhibit a number of features reminiscent of Hungarian folk tales. In the present comparative study, the author seeks to answer the question of whether this is due to accidental similarity, shared use of international motifs, or else a specific instance of Hungarian–Slovakian cultural and linguistic contacts. Along with features suggesting Hungarian influence, including Proppean morphological similarities and shared elements of plots, linguistic correspondences were also found. Names of characters of a corresponding status appear as Hungarianisms or as loan translations of Hungarian names in Slovakian tales. Slovakian folk tales exhibiting similarities and parallels with Hungarian ones also contain a large number of loanwords taken form Hungarian. The Slovakian storyteller does not only preserve the plot of the tale and names of its characters, but also borrows and uses linguistic features of Hungarian tales, their set phrases and idiomatic introductory elements.

In addition to morphological and linguistic similarities, ancient mythological traces of a Ural-Altaic origin appearing in Hungarian, as well as Slovakian, folk tales also suggest that Hungarian folklore is the model, the source of borrowing, and not the other way round. Slovakian folk tales showing correspondences with Hungarian ones were created and recorded in collections of tales exactly in the areas where Hungarian–Slovakian contacts are the most intensive, a fact that further corroborates the role of direct cultural and linguistic contacts in the development of such similarities.