Ruzsiczky Éva: Szinonimaszótár diákoknak.
Helikon Kiadó, Bp. 1998. 176 lap.
Meggyőződésem, hogy művelődésre, állandó tanulásra, megújulásra képes emberekké való nevelésnek, ezen belül az anyanyelv minél tökéletesebb elsajátításának egyik legfontosabb eszköze a szótár, a lexikon; hatékonyan művelődhetünk, ha szokásunkká válik, hogy azonnal utánanézünk annak, amit nem tudunk, amiről bizonytalan vagy pontatlan ismereteink vannak. Tapasztalatom szerint még az iskolázott magyar emberek sem mindig teszik meg, hogy gyakorlati vagy szellemi tevékenységük során szótárhoz, lexikonhoz nyúlnak olyankor, amikor valamely felmerülő kérdésről egy könnyű mozdulat árán tájékozódhatnának. A szótárak, kézikönyvek használatát (éppen ezért) nem lehet elég korán elkezdeni; fontos, hogy a szótár az iskoláskorúak számára se csak az idegen nyelvek tanulásához elengedhetetlenül szükséges többnyelvű szótárakat és A magyar helyesírás szabályai szótári részét jelentse, hanem ismerjék meg a fiatalok az egynyelvű szótáraknak legfőbb, eltérő funkciójú típusait.
Az általános és középiskolás tanulók számára tehát olyan szótárak szükségesek (készülnek is ilyenek), amelyek bevezetik a diákokat a szótárak használatába; nem lépve túl sem méretükkel, sem tartalmukkal, sem szerkezetükkel, jelzésrendszerükkel a megcélzott használói csoportok szükségletein.
Ruzsiczky Éva, a SzinSz. (1978) szerkesztője és végső formájának kialakítója létrehozta szinonimaszótárát diákok számára is. Önkéntelenül adódik e két szótár vázlatos összevetése, amikor a SzinSzD.-t (1998) forgatjuk. Ez utóbbi (becslésem szerint) mintegy 7500-8000 szócikket tartalmaz, tehát a kéziszótártípustól eltérő, a szócikkek számát tekintve is a diákok számára készülő szótártípusba sorolható. Szakszerű és pontos bevezetése – céljának megfelelően – világos közérthetőséggel tárgyalja a szinonima bonyolult fogalmát, az elméleti és a gyakorlati kérdéseket. Nem hallgatja el a szinonima többféle értelmezhetőségét, az ekörül zajló tudományos vitákra, az eltérő nézetekre utalva. A szűkebb értelemben vett szinonimáknak azonos a denotátumuk, s bár ezek is több típusba sorolhatók eredetük, morfológiai felépítésük, motiváltságuk stb. szerint, a szókészletnek mégis igen kis százaléka tartozik e csoportba, tehát ez a szinonimafogalom nem alkalmas a szótárkészítő (és a szótár használója) számára. Az ilyen – azonos denotátumra vonatkozó, tehát bizonyos nyelvi környezetben egymással felcserélhető, de nem azonos stílusértékű, hangulatú – szinonimákon kívül tehát a „hasonló denotátumú” elemeket is tartalmaznia kell a szótárnak. A szinonimaszótárak – a jelen szótár is – kénytelenek a szinonimák tágabb értelmezését elfogadni, éppen a szótár gyakorlati felhasználhatóságának érdekében. További kívánalom, hogy a szótár kellő tájékoztatást nyújtson a szócikkekbe sorolt lexémák fogalmi keretbe tartozásáról, használatuk szabályairól. Mindezt sem elméleti, sem gyakorlati szempontból nem könnyű megoldani. A szorosabb értelemben vett, azonos denotátumú szinonimák a szövegalkotás változatosságát, a pszeudoszinonim szókészleti elemek pedig a pontos szövegalkotást szolgálják. (Habár – mint Ruzsiczky Éva rámutat – bizonyos helyzetben ez utóbbiak is felcserélhetők, helyettesíthetők egymással: a magas, sudár, nyurga, termetes sorból a magas általában jelöli a szóban forgó fogalmat, így mindegyik felsorolt lexéma helyén használható, de már például a nyurga és termetes nem cserélhető fel vagy helyettesíthető egymással.)
A SzinSzD. didaktikus jellegéhez több tényező hozzájárul: a szerző tanácsolja, hogy használói szükség szerint egészítsék ki a benne található információkat értelmező típusú szótárakban való tájékozódással (az ÉKsz. sok magyar család könyvtárában megtalálható, a Képes diákszótár pedig – címe is elárulja – a SzinSzD.-hoz hasonlóan az iskolás korú népesség számára készült); segíti a jelentéstani kategóriák közötti eligazodásban a fiatalokat a három szemléletes ábra (a rokon értelmű szavak fokozati és stiláris különbségeit bemutató, a rokon értelmű és a többjelentésű szavakat összevető ábrák). Alkalmazkodik a használók életkorához a grammatikai fogalmak, a stílusminősítések, a nyelvi rétegbe sorolás szakkifejezéseinek rövidítéseit magyarázó körülírás, világos, könnyen érthető a (mértékkel alkalmazott) jelek magyarázata is: nem terheli a szótár a fiatal használóit a szűkebb szakmában alkalmazott jelekkel, s a grammatikai-stilisztikai minősítések száma is mintegy fele annak, amit a SzinSz. tartalmaz.
A SzinSzD szóállománya a SzinSz.-hoz viszonyítva új elemeket is magába foglal (ajzószer, autómentő stb.), mások elmaradnak, főként a durva szavak, ezért ilyen stílusminősítésre sincs szüksége a szótárnak. Címszóként nem szerepelnek az automatikus képzéssel létrehozható származékszavak (az alak szócikk mellett nem szerepel az alakú címszóként, a formás szócikkben azonban megtalálható, jelezve azt is, hogy kötelező jelzői vonzattal kell állnia: pl. jó alakú stb.). Utaló szócikkeket nem tartalmaz – ez a gazdaságos tömörséget szolgálja –, de a szócikkeken belül bőséges utalások hívják fel a figyelmet a további szematikai összefüggésekre. Szókapcsolatok is állnak „címszóként”: agyondolgozza magát; ennek szinonimái is visszaható névmást kívánnak meg tárgyi vonzatként. Érdekes, hogy szólásokat a vezérszó szócikkén belül közöl (apostol, az apostolok lován 
gyalog; aprít, van mit a tejbe aprítania jómódú stb.), holott ezek a címszóknak nem szinonimái, gyakorlati szempontból mégis itt kell lenniük: így találhatók meg.
A SzinSzD nem purista: címszóként is, szócikken belül is közöl idegen és nemzetközi szavakat, mégis fontos magyarító funkciót tölt be stílusminősítéseivel és azzal, hogy címszóként negatív minősítésű idegen szavak nem állnak [anyacsavar muter (vulg); apa fater (vulg); apró-cseprő pitiáner (vulg), piszlicsáré (biz), aggály skrupulus (biz) stb.] Ma, amikor a közszolgálati rádió hivatásos beszélőinek ajkáról is naponta hallunk a helyzethez és szövegük tartalmához mérve nem adekvát, a bizalmas vagy a vulgáris nyelvi szinthez tartozó szavakat, rendkívül fontos arra törekedni, hogy a diákság elsajátítsa a stiláris biztonságot – éppen e minőségek tudatosítása útján.
A szócikkek természetesen a magyar szinonimákkal kapcsolatban is gazdagon tartalmaznak stílusminőségeket, annál ritkábban találunk azonban – főként csak eltérő szófajú homonimák megkülönböztetésére – szófaji megjelölést (bár1 fn; bár2 ksz), kiejtési utasítást elsősorban néhány – még nem magyar helyesírással írt – idegen szóra vonatkozólag: soror (olv: szoror); annales (olv: annálész) stb.
A szótár terjedelmét is pedagógiai szempontok szerint korlátozták, ezért nincs mód az egyes szinonimák fogalmi keretbe tartozásának gazdagabb tájékoztató anyaggal való ellátására, a szinonimák sorrendi elhelyezése azonban jelzi az értelem rokonságának rendjét, fokát: a fogalmilag közel állók kerülnek egymás mellé; az eltérő körbe tartozó szinonimákat pedig arab számok választják el a szócikken belül [asszony 1. asszonyember (rég v. nép), asszonyszemély; asszonyka; asszonyság; a ház asszonya: háziasszony 2. feleség; asszony, asszonyom: hölgyem (vál) 5. úrasszony (rég) úrnő nő stb.].
Befejezésül: örülnünk kell annak, hogy ezzel a művével Ruzsiczky Éva csatlakozott legkiválóbb nyelvészeinknek ahhoz a csoportjához, amelynek tagjai elméleti kutató tevékenységükön túl az iskolai oktatás számára kitűnően használható, szakmailag tévedhetetlenül pontos és biztos, a kor követelményeinek is megfelelő anyagot adnak tankönyvek, segédkönyvek, szótárak írásával. Ma, amikor szakmailag ellenőrizetlen vagy a lektorok véleményét figyelembe nem vevő, sokszor súlyosan hibás tankönyvek is használatosak az iskolákban, s az utcán árult igénytelen kalózkiadásban megjelent szótárak, kézikönyvek ámítják el a tájékozatlan vásárlót, elengedhetetlenül szükséges, hogy az ifjúság alapműveltségének kialakításához a diákok számára hiteles, pontos művek készüljenek, s töltsék be értékteremtő, értékőrző szerepüket.
V. Raisz Rózsa
