Madárneves összetételek a növényvilág terminológiájában I.

A néprajzi kutatás fontos területei a termelőgazdálkodás, a növények felhasználása a népi iparban (kosár-, seprű-, olaj-, festék-, gyantakészítés, fafeldolgozás), a növények szerepe a táplálkozásban, gyermekjátékokban, a gyógyításban, egészségmegőrzésben, végül a növényekhez fűződő babonák föltárása. A nyelvészet részéről elsősorban a névtani vizsgálatok segíthetik a társtudományokat. Ha számbavesszük a botanika nevezéktanának madárneves összetételeit, számos következtetés vonható le a jelölt növények felhasználására és a hozzájuk fűződő hiedelmekre vonatkozóan. Az alábbiakban magával a madár főnévvel, illetve a madárneves terminusok között a háziszárnyasok, majd a vadmadarak neveivel alkotott elnevezéseket vesszük sorra; elsősorban a szótörténetre (az írásbeliségben a növénynév első felbukkanására), a szóföldrajzra (a nyelvjárási alakváltozatok feltüntetése nélkül) és a névadási szemlélet hátterére helyezve a hangsúlyt. A cikksorozat része a Tinta könyvkiadónál a közeljövőben megjelenő, növényneveket bővebben vizsgáló könyvnek.

Az összetételekben szereplő madár- előtag a kicsinységet, könnyűséget, a rendes mértéktől elütőt fejezi ki. Gyümölcsöt termő növényeknél a madár, madárkás apró szeműt jelent (kis szemű szőlő, apró bogyójú gyümölcs például). De utalhat a vadon élő madarak környezetére, élőhelyére is, jelentése ’mezei, erdei, vad, azaz ott termő’, illetve arra, hogy a jelölt növény gyümölcse a madarak táplálékául szolgál.

madárbakszakáll J: Scorzonera purpurea (MNöv. 122). A piros pozdor társneve. R. 1908: madárbakszakál ’ua.’ (MNy. 4: 32). N. ÚMTsz. 3: 941: Réty. A madár jelzői előtag a bakszakáll növénytől való megkülönböztetésre szolgál.

madárberkenye J: Sorbus aucuparia (MNöv. 122). R. 1895: ua. ’Sorbus aucuparia’ (Pallas 11: 778). Az aucupium ’madárfogás’ jelentésű szó a tudományos elnevezés alapja. Aucupari [< lat. auis capere ’madárfogó’], mivel a madarászok kelepcéikbe, hurokjaikba csalinak tették a madárberkenye bogyóját, a madarak kedvelt csemegéjét. A növény skarlátvörös vagy sárga terméseivel ugyanis a madarak táplálkoznak. L. még: madárbogyó. Más európai nyelvben szintén használatos hasonló növénynév; vö. ném. Vogelbeere ’ua.’ (Genaust 596), or. rjabina obükrovénnaja (LWb. 1288). Az utótag, a szláv eredetű berkenye szaknyelvi és széles elterjedtségű nyelvjárási szavunk már igen régtől, 1055-től adatolható a magyar írásbeliségben. Használatos a szaknyelvben a madárbirsberkenye ’Sorbocotoneaster pozdnjakovii’ (P. 168) kifejezés is.

madárbirs J: Cotoneaster (MNöv. 122). R. 1911: ua. (Nsz.188). A növény korállpiros, apró terméseivel szolgált rá erre az elnevezésére. Részfordítással keletkezett a cinóberpiros madárbirs elnevezés: < ném. Zinnoberroter Zwergmispel (vö. még fr. cinnabar medlar, ol. cotognastro cinabro; fekete madárbirs < ném. schwarze Zwergmispel; pénzlevelű madárbirs < ném. Münzenartige Zwergmispel; krími madárbirs < ném. Krim-zwergmispel [és fr. cotonáastre de Crimée, or. kiziknyik krümszkij] [AFE. 381, 385, 386, 387]).

madárbogyó R. 1832: madár-bogyó ’Sorbum aucuparium’ (Kreszn. 2: 31). A berkenyék neméhez tartozó cserjefaj apró, vörös gyümölcsét a madarak kedvelik. Erre utal német neve is, a Vogelbeer ’Sorbus auc. és még 16 növényféleség’ (M. 594) tükörszó. Már az ókori rómaiak is ismerték. Neve a kelta sorb = fanyar szóból alakult, a faji név pedig arra utal, hogy a termését csalétkül használták a madarászok, az aucupatorok.

madárbogyófa J: Celtis occidentalis = ostorfa (MNöv. 142). R. 1843: ua. ’Sorbus aucuparia’ (Bugát 290). A németből került nyelvünkbe a nyelvújítás idején; tükörfordítással Bugát Pál vette át, vö. ném. Vogelbeerbaum ’Sorbus aria’, Zahmer Vogelbeerbaum ’Sorbus dom.’ (M. 594). Ma már a magyarban csak tájnyelvi szinten ismert, Somogyban (MNöv. 122) használatos növénynév.

madárbúza J: Bromus arvensis (MNy. 23: 263). N. ÚMTsz. 3: 941: ua. (M.lapád). A magyar tájnyelvi növénynév a német Vogelweizen ’Stellaria media’ (M. 596) megfelelője. A latin terminus Bromus előtagja [< gör. bromos = zab] szintén gabonafélét jelent, szó szerint ’szántóföldi zab’ jelentéssel különbözteti meg a tudományos név a búzától a madárbúzát.

madárcsalán R. 1783: madár-tsalyán ’Galeopsis galeobdolon’ (NclB. 387). Benkő József tette szaknyelvi szóvá; minden bizonnyal erdélyi etnobotanikai terminus nyomán vagy pedig a nála is szerepeltetett ném. Taubenessel ’ua.’ mintájára. A tudományos névben – mely már Pliniusnál is olvasható (27: 81) – a gör. galé ’menyét’ és a bdólos ’bűz’ jelentésű szó rejtőzik. Ezt az állatot használták a macska háziasítása előtt az antik világban egérfogásra. Bűze már akkor közmondásos volt, a növényt jellegzetes szaga miatt e kellemetlen bűz után nevezték el.

madárcseresznye J: 1. Cerasus avium ssp. avium; 2. májusfa (MNöv. 122). R. 1825: madár tseresnye ’erdei cseresznye (EWUng. 919). N. ÚMTsz. 3: 941: Bókaháza, Szécseny, Patosta ’Prunus avium var. silvestris’, Kürt ’zelnicemeggy’, Zilah ’galagonya’ | SzegSz. 2: 69: ’igen korai cseresznye’ | SzlavSz. 2: 196: ’Prunus silvestris’ | OrmSz. 360: ’ua.’ | Horváth 492: Magyarózd | Nagy 6: Nagyváty ’vaccserösnye’. A népnyelvi alakoknál szintén az apró szemű gyümölcsre utal mindig az elnevezés. És persze arra is, hogy – erdei fákról lévén szó – a madarak szívesen eszegetik a bogyókat. Ugyanilyen szemléletű a – nyolc különféle növény neveként használatos – német Vogelkirsche (M. 594) tükörszó (R. 1783: schwarzer Vogelkirschenbaum ’Prunus padus’ [NclB. 373]). Az oroszban is megvan így a növénynév; vö. ptyícsja cseresnja ’Prunus avium silvestris’; ptyícsja visnja ’Prunus avium’ (MO. 457), valamint a románban; vö. cireş păsăresc (RM. 498).

Ezek szintén az ókori növénynévre vezethetők vissza, mint arra a tudományos nevekben szereplő ’cseresznye’ és ’madár’ jelentésű szavak is mutatnak; vö. cerasus [< gör. kerasos = cseresznye, mely a kurd-iráni kirahs, keras, keraseni (PbF. 124) névből származik], illetve prunus (latin növénynév szintén ’cseresznye’ jelentéssel). Az avicularis, avium utótag pedig a lat. avicula ’madárka’, illetve az avis ’madár’ szóból képzett.

madárcsőr J: Consolida regalis (Tissier 89). A szarkaláb – szintén alakfestő – társneve. A tudományos elnevezés Consolida előtagja régi növénynév. A jelölt növényt az ókori Rómában consolida néven ismerték, gyógynövényként használták. A sebek fürösztésére szolgált; ez indokolja a nevet.

madárcsucsor J: 1. Solanum aviculare; 2. orvosi csucsor (MNöv. 122). A madárcsucsor nevű fontos gyógynövényről csak a legutóbbi időben derült ki, hogy nem azonos a Solanum avicularéval, hanem tulajdonképpen a Solanum laciniatum. A tudományos elnevezés aviculare utótagja ’a madarak által szívesen felfalt’ jelentésű. A csucsor növénynév – ma szaknyelvi szó – nyelvújítási alkotás: a csúcs főnév -r képzős származéka. A jelölt növények dudoros gumójuk vagy termésük alapján kaphatták a nevet.

madáreleség J: Stellaria media (MNöv. 196). R. 1911: madár eleség ’ua.’ (Nsz. 188). Szaknyelvi szó, a német Vogelfutter ’ua.’ (M. 594) tükörszó mintájára keletkezett. Az Oxalis acet. német tájnyelvi Vogelspis (-speise) (uo. 596) elnevezésének névadási szemlélete is azonos. Fontos takarmánynövény voltára utalnak a Stellaria media magyar társnevei közül a következők: tyúkhúr, libafű, lúdhúr, madárhúr, pipehúr, tyúkbegy.

madáreper J: Fragaria. R. 1838: madár-eper ’apró, kemény eper’ (Tsz. 348). N. Gáspár 18: Erdély ’Fragaria vesca’ | Nagy 5: Nagyváty ’szamóca’ | Nyr. 86: 442: Kórógy ’Fragaria viridis’ | SzlavSz. 2: 196: ’szamóca, földieper’. A szamóca apró gyümölcse motiválja a madár megkülönböztető jelzőt. Több ilyen növénynevünk is van, például a madárszőlő ’apró szemű szőlő’, madárcseresznye stb.

madárfejvirág J: Strelitzia (Priszter 112). Újabb szaknyelvi terminus; a papagájvirág társneve latin mintára keletkezett. A németben a Vogelkopforchidee (PbF. 328) az orchidea virágját hasonlítja a madárfejhez. A szó előtagja a növény latin ornithocephalus [< gör. ornis = madár; kephale = fej] nevének tükörfordítása. Madárfej motiválta növénynév rokon nyelveinkben is található. Például a Trifolium elnevezései metaforikus terminusok, a lóhere gombos virágzatának alakjára utalnak; vö. votj. śiź-jir’, zürj. śiź-jur, tlk. ’harkályfő’, cser. kerge-vuj šud ’harkályfő-fű’, csuv. kajk-puś ’madárfő’, ťšavGa-puś ’varjúfő’ (Nyr. 51: 45).

madárfészek J: Neottia nidus-avis (MNöv. 123). R. XVI. sz.: madr feszke ’Daucus carota’ (TermTudKözl. 27: 49). Egyes vidékeken pernyike (uo.) a neve. Madárfészek elnevezését a szoros, fészekszerűen egymásba fonódó, tömött, húsos gyökérzetéről kapta. Ez a rövid, vékony, barnás színű gyökérzet hengeres ágaival egy csomóban gazdagon szétágazva kimondottan madárfészekre emlékeztet. A magyar elnevezés megfelelője a németben a Vogelnest ’ua.’ (M. 595), mely a gör. neottia ’madárfészek’ szóra vezethető vissza. A tudományos elnevezés utótagja is összetett szó, ugyanezzel a jelentéssel [< lat. nidus = fészek; avis = madár].

madárfészekpáfrány, ausztrál J: Asplenium australasiaticaum (P. 168). Újabb szaknyelvi terminus, metaforikus összetétel.

madárfogófa J: Pisonia umbellifera (P. 168). Az ember madarak befogására használja ezt a fát; erre utal csalifa (uo.) elnevezése is.

madárfogó körte R. 1881: ua. ’Sorbus aucuparia’ (Nyr. 10: 409). Az aucuparia utótag ’madárfogásra szolgáló’ jelentésű. Csaléteknek használt gyümölcs, ez a névadás indítéka.

madárfű J: Peplis portula (MNöv. 191). R. 1903: vízi madárfű ’ua.’ (MVN. 65). N. MNy. 45: 218: Martos ’Symphitum officinale’. A tócsahúr (gémhínár), ill. a fekete nadálytő tájnyelvi elnevezése. Mindkettő iszapos, mocsaras helyeken tenyész. A szaknyelvi kifejezés újabbkori átvétel a németből tükörfordítással; vö. Vogelgras, Vogelkraut ’egész sor (23) növény neve’ (M. 594). A N. fekete madárfű a nadályfű népetimológiás alakulata.

madárgyökér J: (Dunántúl) Symphitum officinale (MNöv. 135). R. 1892: N. madárgyökér (Pozsony m. Somorja) ’ua.’ (Ethn. 3: 57). N. FöldrKözl. 22: 74, 77: Vas m. és a Balaton mell. ’ua.’ | MNy. 56: 405: Sopron m. Csorna. Noha gondolhatnánk a németből való kölcsönzésre, hiszen megvan a németben a Vogelwurz ’Aquilegia vulg. és Neottia nidus-avis’ (M. 596) tükörszó, ám a jelentés alapján sokkal valószínűbb, hogy a madárgyökér népetimológiás alakulat nyelvünkben. A Symphitum officinale növénynek a nadálygyökér, fekete nadály, nadálytő a neve ugyanis, és a madárgyökér a nadály régi ejtésű nadál, nadár változatából keletkezhetett népetimológiával.

madár-gyújtoványfű J: Linaria triornithophora (P. 106). A tudományos nemi név a lat. linum ’len, lenfonál/-rost’ szón alapul. Az összetétel utótagja önálló növénynevünk, a jelölt növény vélt gyógyhatására utal.

madárholtcsalán J: Lamium galeobdolon = sárga árvacsalán (MNöv. 123).

madárhúr J: Cerastium (P. 168). R. 1590: madar hur ’Ligustrum’ (SzikszF. 20). N. Molnár 30: Zemplén ’Spergula arvensis’ | Nyárády 36: Marosv.h. | KertLap. 17: 243: Nagykőrös ’fagyal’. A madárhúr elnevezés alighanem a német Vogeldarm (tkp. ’madárbél’) ’Stellaria media’ (M. 594) növénynév mintájára keletkezett. Bár, mivel Szikszai Fabricius Balázs a Hegyalján rengeteg népi elnevezést gyűjtött, lehetséges, hogy a különböző nyelvet beszélők gondolkodásának analóg voltát ez a tükörszó is bizonyítja, és a madárhúr a régi népi terminológia része. Kardos Albert (Nyr. 37: 215) kifogásolta, hogy a Magyar nyelvújítás szótára „szándékosan vagy véletlenségből” ezt a nevet nem tárgyalja. Szerinte a Debreceni füvészkönyv szerzőinek szóalkotása az elnevezés; a növénytan műnyelvében „új szó”, mely később köznyelvivé vált. Ugyanígy ír Nagy János is (Magyar Népnyelv 5: 47), aki Diószegiék új szavának gondolja a madárhúrt, és helyes képzésűnek tartja. A szótörténet (1590: SzikszF., 1604: MA., 1762: PP. 906, 1775: Csapó 286, 1780: Phytologicon 88) azonban azt mutatja, hogy Diószegi és Fazekas egy ismert, már korábban – messze a nyelvújítás időszaka előtt – is meglévő növénynevet vett fel munkájába, „melly a’ két magyar hazában találtatható növevényeknek megesmerésére vezet a’ Linné alkotmánya szerént”.

A mai tudományos név, a Cerastium a gör. kerastés ’szarvval ellátott’ [< gör. kéras, gen. kératos ’szarv’, a lat. cornu ’ua.’ szóval rokon’] szóból van képezve. Ez a ’szarvasfű’ elnevezés a növény gyümölcseire vonatkozik, melyek a csészéből szarvszerűen állnak ki. A régi Ligustrum (SzikszF., MA., PP., Phytologicon, Kresznerics) értelmezés pedig a lat. ligare ’kötni’ igéből való, és arra utal, hogy a növény fiatal, hajlékony vesszőit kötözésre, fonásra használták.

A madárhúr összetételben az utótag magyarázata pedig a növény szárainak húrformája (húr = bél). A jelölt növények szárának hoszúsága, hajlékonysága, kerek, csőszerű keresztmetszete motiválta a névadást. Húr szavunk ismeretlen eredetű, ’bél’ jelentésű volt a régiségben; l. például 1682-ből Haller J. írását (NySz. 1: 1517): „Felette szűk az húr bennünk, mellyen le kéne takarodni, valami gyomrunkban vagyon”. A XV. század elejétől adatolható: 1405 k.: „quaquinus: hurus madar” (SchlSzj. 1812) ’bél, belsőség’, 1516–19: hwrath (JordC. 82), 1526: hwray (ÉrdyC. 204b), 1578: összetett növénynevek utótagjaként: pipe húr ’Alsine’, tyik húr ’hühnerdarm’ (Herbarium 33). A húr kicsinyítő származéka hurka szavunk. Apáczai Cs. J. Enciklopédiájában olvasható, hogy „a megrágott eledel a nyelő hurkán a gyomorba ér”. A hurka eredeti jelentése is ’bél’ volt, l. a Szakácstudományban (Nyr. 66: 97): végső hurka ’vastagbél’; „az végső hurkának az hurát rizskásával is megtöltheted, ez az egyik igen kedves hurka az urak között” (a második hurka itt már a mai használatot tükrözi); segg-véghurka, R. 1604: seggvég-hurka ’Longanon’ (MA.); Pápai Páriznál is a Procidentia sedis: vég hurka. A nyelvjárásokat vizsgálva szintén találkozunk a húr használatával: a húr ’a sertés megtisztított vékonybele, melybe a kolbászt töltik’ (SzamSz. 1: 399), Heves megyében és a Székelyföldön a ’disznó vékony, porcogós, kövér, fehér hurkája’ a gyöngyöshurka (MTsz.). Ismert a húros ’sérves állat’ (ÚMTsz. 2: 1034: Dunántúl) kifejezés, a húrol ’kés fokával megtisztít’ (SzamSz. 1: 400), ’késsel kaparva tisztít’ (ÚMTsz. 2: 1033: Alföld), húrolás ’bél tisztítása’ (> húrolófa) (uo.) jelentésű tájnyelvi szó.

Így érthető a pipehúr, tyúkhúr, lúdhúr, csibehúr stb. növénynevünk. A növénynevekkel kapcsolatban a CzF. szótár (2: 1743: tikhúr, gólyahúr – ilyen nincs, nem is volt, ez a Diószegiék alkotta gólyahír elírása lehet) nagyon helyesen utal a hosszúkás, vékony, húralakú szárakra, de ugyanakkor lehetségesnek tartja a her (lóher), har, sarj, súr (súrjány) nevek idevonását is. Az utóbbi feltételezés nem vehető komolyan, ám a metaforikus névre való utalás igen. Az elnevezés valóban az illető növények gyakran messze kúszó, hengeres metszetű, kanyargós szárára utal, amely a madár, a baromfi beléhez hasonlít.

madárkalácslapu N: ÚMTsz. 3: 941: madárkalácslapi (Barátos) ’növényfajta’. Régi növénynevünk a lapu, nem a lap, lapos szócsaládba tartozik, mint többen magyarázták, hanem szláv eredetű a magyarban.

madárkaromfű J: csibeláb; madárlábfű (Priszter 113). A növénynek madárkaromhoz hasonlatos hüvelye van; ezt a részét írja le az alakfestő elnevezés.

madárkaszilva J: apró szemű, sárga szilvafajta (ÚMTsz. 3: 942). R. 1906: N. (Nagyajta) ua. (Nyr. 34: 105). N. SzékNySz. 267: madarkaszílva: kökén (Háromszék) ’kökény’.

madárszilva J: Prunus domestica ssp. domestica (Péntek–Szabó 325). N. uo. 274: Mogyorókereke ’ua.’. Apró szemű szilva, az átlagostól eltérően kisebb termésű szilvafajta megkülönböztető jelzős elnevezése. Erdélyben a kökény neve a madárkaszilva, mert a kökény tavaszi fehér virágjával, kék színű, későn érő gyümölcsével és ágas-bogas bokros fájával is a szilvához hasonló. Apró gyümölcse jut kifejezésre a madárka előtagban. Az összetett szó utótagja régi gyümölcsnevünk (1322: „ad fructus arborum Kukyn-zylwakerek dictum” [AnjouOkm. 3: 97]). Szláv jövevényszó, vö. blg. szlíva, szb.-hv. slíva, šljíva, szln. szlíva, szlk. sliva, or. szlíva ’szilva <fa és gyümölcs>’ (TESz. 3: 754). A szláv szavak eredeti jelentése ’kékes színű’.

madárkaszőlő J: aprószemű szőlőfaj (MTsz. 1: 1379). R. 1726: madarka (Balassa I.: Tokaj-Hegyalja szőleje és bora. Tokaj, 1991: 139), 1797: madár-zölö (Grossinger 163). N. ÚMTsz. 3: 941: madarasszőlő ’ribizli’ | Bakos 48: madarkás furmint (Tokajhegyalja) | MTsz. 1: 1379: madárka-szőllő ’apró-szemű szőllőfaj’ (Heves m.), madárkás ’ua.’ (Tokaj, Bereg) | MNy. 2: 148: madari (Győr). A névadás alapja egyrészt az, hogy apró szemű fajta, másrészt az, hogy a madarak nagyon szeretik. A névvel függ össze a madarkásodik, madárkásodik (MTsz. 1: 1379) ige, melynek jelentése: ’apró szeművé fejlődik a szőlő’. Esetleg német mintára került át nyelvünkbe, vö. Vogeltraube ’Plantago major’ (M. 596), mely a szemre utaló elnevezés. Az apró, piros bogyójú berkenye német nevénél szintén hasonló a névadási szemlélet háttere; vö. Vogelbeerbaum (NclB. 374).

madárkavályú J: hajgálókóró (Nagy 19). N. uo.: madárkák válujik (Nagyváty). Hasonló névadási szemléletű, mint a héjakút elnevezés. A növény nagy leveleiben ugyanis eső után megáll a víz. Nagyvátyon ezzel a vízzel „hajat mosnak a kis iskolás leánykák, hogy szép hosszú hajuk legyen”.

madárkása J: 1. Malva silvestris; 2. Rumex crispus (MNöv. 123). R. 1911: Rumex (Nsz. 188). Valószínűleg népnyelvi szóból vált szaknyelvivé. (A mai tájszótárakból hiányzik.)

madárkenyér J: Briza media; Achillea ptarmica (Péntek–Szabó 325). N. uo. 197: madárkenyir (Jákótelke/Erdély) ’Achillea ptarmica’ | ÚMTsz. 3: 942: Torda ’a pázsitfüvek egy fajtája’. Ennek a pázsitfűfélének barna, cipó alakú termése a névadás alapja.

madárkeserűfű J: Polygonum aviculare (P. 142). A porcsinkeserűfű (uo.) társneve; az elnevezés okát a tudományos név utótagja magyarázza. Az aviculare jelentése ’madár által szívesen evett’; nyilván a megfigyelés szerint egyes madarak szívesen csipkedik ezt a fűfélét.

madárkék J: Sonchus (Péntek–Szabó 325). Tulajdonképpen madársaláta, hiszen a kék utótag a régiségben ’saláta’ jelentésű volt.

madárköles J: Lithospermum officinale (MNöv. 110). R. 1395 k.: madar keles ’Ligustrum’ (BesztSzj. 358), ua. ’Monlimondrum’ (uo. 381), 1405 k.: SchlSzj. 888. N. Nagy 9: Nagyváty ’erdőben terem’ | ÚMTsz. 3: 942: ua. (Hódmezővh.) ’Semen milii solis’. A kőmagvú gyöngyköles, R. 1807: gyöngy köles (MFűvK. 152) a tudományos Lithospermum megfelelője, mely az apró, kemény, kőhöz hasonlító gyümölcsre vonatkozik, és a gör. lithos ’kő’ és sperma ’mag’ szavakra vezethető vissza. Számos társneve közül idetartozó a gyöngykőmag (MNöv. 110). Gyöngyköles neve onnan származik, hogy sima, fehér magvait gyöngyök közé is fűzik. Madárköles elnevezésén kívül használatos még egyes vidékeken a napköles és a tengeriköles is (uo.). A madár jelzői előtag a kicsi kölesszemekre vonatkozik.

madárkörömfű J: Ornithopus (MNöv. 42). R. 1783: madár-köröm-fü ’Ornithopus perpusillus’ (NclB. 405). Az alakfestő név motivációját l. a következő szócikkben. A tudományos Ornithopus név [< gör. ornis, ornithos = madár; pous ’láb’] is a növény madárkaromhoz hasonlatos hüvelyére, burkára utal. Hasonló névadási szemléletű a németben is a növény neve, vö. Serradella [< fr. serre = karom; -ella = kicsinyítő k.] (PbF. 328), azaz ’kis karom’. Egy másik növény neveként ismert a német tükörszó, a Vogelnäglein ’Lychnis flos-cuculi’ (M. 595), tkp. ’madárkörmöcske’.

madárlábfű J: Ornithopus (MNöv. 123). R. 1783: madár-láb-fű ’Ornithopus perpusillus’ (NclB. 405). Madártoppfű hasonneve és az előző madárkörömfű név egyaránt arra utal, hogy a gyenge, puhaszőrű fű cikkes hüvelye görbült, úgy terpeszkedik szét, mint a madár ujja. Erre utal az Ornithopus is, l. az előző szócikkben foglaltakat. Benkő József vette át a németből tükörfordítással; vö. ném. R. Vogelfuss (Dankovszky 643), Vogelfüßchen ’Aconitum nap., Ranunculus repens’, Vogelfuß ’Ornithopus perpusillus, Panicum crus-galli, Ranunculus acer, Setaria viridis, Stellaria media’ (M. 594), Vogelpfote ’Ornithopus p.’ (uo. 595). A franciában pied d’oiseaut (NclB. 405).

madárlábmoha J: Pterogonium gracile (P. 169). Szaknyelvi szó. A felálló kis mohaszálak motiválják az elnevezést, a mohaszáracskák alakja hasonlatos a madárlábhoz. Az összetett növénynév utótagja, moha szavunk (R. 1430 k.: „epicurus: moh” [SchlGl. 2242]) szláv eredetű, szinte minden szláv nyelvben megvan a megfelelő szó.

madárlábú ibolya J: Viola pedata (P. 121). A tudományos elnevezésben szereplő lat. viola elkülönült változata szóhasadás eredményeként a m. ibolya, mely a madárlábú ibolya elnevezésben is szerepel. A TESz. szerint (2: 184) a mainak megfelelő jelentéstani elkülönülés csak a XIX. sz. második felében következett be, „feltehetően a növénytani szaknyelv szándékos különbségtevésének eredményeképpen; a század elején még viola ’ibolya’, ibolya ’viola’ (MFűvK. 170, 380)”.

madárlábú sás J: Carex ornithopoda (P. 223). A jelzett sásfajta alakleíró elnevezése. Régi sás szavunk (1342: „Locus lutosus in quo essent gramina vnkus wlgo sas nuncupata” [OklSz.]) azonos jelentéssel átkerült több szláv nyelvbe; vö. szb.-hv. šâš, szln. šáš, cs. N. šaší, szlk. šášie, šáš, kárp.ukr. sas (TESz. 3: 498).

madárlevél J: Symphitum officinale (MNöv. 135). R. 1894: N. ua. (Csorna, Sopron m.) (Ethn. 5: 37). N. ÚMTsz. 3: 942: Bősárkány ’ua.’. A nadálytő egyik tájnyelvi elnevezése; népetimológiai alakulat. A ’pióca’ jelentésű régi nadály szó régebbi ejtésű, vagy nyelvjárási nadál, nadár alakváltozatából keletkezett a madár előtag.

madárlép J: 1. fehér fagyöngy; 2. sárga fagyöngy (MNöv. 123). R. 1824: madárlépgyöngy ’Viscus album’ (Magyarázat VI: 5). A fagyöngy fehér vagy sárga, ragadós, borsónagyságú bogyót növeszt, a termés különleges mézgát tartalmaz. Tudományos neve a gör. iskein ’ragasztani’, illetve a lat. viscosus ’ragadós’ szóból származik. A fagyöngy a fenyőrigó kedvenc csemegéje. A madárlép név magyarázata az, hogy ennek a növénynek a bogyójából főzik a madárfogó lépet, a fagyöngyből főzött ragadós anyagot, mellyel a kisebb madarakat úgy fogják, hogy az enyvbe mártott vékony vesszőcskéket leszállási helyükre teszik. A ragadós anyag az apró pelyhekhez érve a repülést gátolja. Emiatt az anyag miatt nevezik enyvesbogyónak (Priszter 60) is. Régi módszer, már Plinius ismertette természetrajzában a madárlép készítésének módját. Nálunk még a XVII. században is jól jövedelmező volt a készítés és eladás Vas megyében, mint arról Veszelszki Antal (Fűszéres könyv) beszámol. Sadler József 1824-ben írja: „a’ madárfogó lépnek az elkészítésére használják” (a növényt) (i. h.). A fagyöngyöt főleg a rigók terjesztik (csőrük tisztogatása közben az ágakra kenik, vagy ürítékükkel a magok a fákra tapadnak, s ott kicsíráznak, és gyökerük behatol a fába). Innen ered a régi szólásmondás, hogy „a rigó saját magának ürít veszedelmet”. A bajt kereső és halmozó emberre vonatkozik az orosz közmondás: „ülteti, mint rigó a saját kelepcéjét”.

madárliliom J: Gladiolus communis (MVN. 7) és Gagea lutea (MNöv. 123). R. 1783: madár liliom ’ua.’ (NclB. 324), sárga madár liliom ’Ornithogalum luteum’ (uo. 356). N. SzegFüz. 2: 59: Torda ’Gagea lutea’. A liliom Gladiolus [< lat. gladiolus ’kis kard’] (Plinius 21: 108), csakúgy, mint német Schwertlilie, Schwertel (Genaust 267) neve a növény kard alakú levelei alapján keletkezett. Diószegi ennek alapján a madárliliom helyett a bókoló dákoska binominális terminust javasolta a „Megállított nevek” sorába (OrvF. 379). Az összetett szó madár- előtagja megkülönböztető jelző. Liliom utótagja latin eredetű; vö. lat. lilium ’ua.’, mely kimutatható számos más európai nyelvből is.

madárlórom J: Rumex acetosella (MNöv. 89). R. 1867: ua. (CzF. 4: 14). A juhsóska vagy madársóska hasonneve. A lórom (R. 1395 k.: „lappatus: lorum” [BesztSzj. 389], 1525 k.: lorom [MNy. 11: 39]) a lósóska ismeretlen eredetű régi neve.

madármák J: Carex stenophylla (Nsz. 188). R. 1899: N. Csík m., Gyimes ’sásfélék’ (Nyr. 28: 143). N. MNy. 29: 318: madrmákk (Bogdánfalva) ’Rumex acetosella’. A sás és a lapu társneve, melyeket minden bizonnyal apró fekete termésmagvaikról neveztek így el.

madármályva J: Lavatera (P. 169). Szaknyelvi szó. A mályvafélék családjába tartozó virágos bokor. Tudományos elnevezése a XVII. századi zürichi orvos, J. R. Lavater nevét őrzi.

madármeggy R. 1895: ua. ’Padus mill.’ (Pallas 11: 779). Borsónagyságú fanyar gyümölcsét a madarak szeretik. Innen és a gyümölcs méretéből az elnevezés. A padus görög fanév.

madármorzsa J: Achillea ptarmica (Péntek–Szabó 325). N. uo. 197: ua. (Jegenye/Erdély). Az ’apró törmelék’, illetve ’könnyen morzsálodó rész’ jelentésű utótagot a növény valamely része motiválja. A madár előtag a szokásos ’kicsi, az átlagosnál apróbb’ jelentésű jelző az összetett szóban.

madárnyelv J: Ornithoglossum (P. 169). R. 1578: madar nyelw ’Steinsame’ (Herbarium). A Melius-féle mű utáni orvosbotanikai, illetve füvészkönyvekben már nem szereplő elnevezés görög–latin mintára keletkezett. A latin ornithoglossum [< gör. ornis, ornithos ’madár’ és ’nyelv’] elnevezés tükörszava. Megvan a németben is a R. Fogelzung (Grimm: DWb. 12/2: 431) növénynév.

madárpogácsa J: papsajtmályva (MNöv. 123). N. MNy. 4: 32: ua. (Réty) ’Malva silvestris és M. neglecta) | NyIrK. 34: 41: madárpogácso (Erdély) ’mályva’. A népnyelvi elnevezés szemléleti alapja az apró termés, melynek egyrészt apró méretét a madár- jelzővel, másrészt a termés alakját és fogyaszthatóságát a pogácsa utótaggal igyekezett a névadó (vagy névadó közösség) érzékeltetni. Összefügg a madárkása, madársajt (Erdély), bábakalács, békakenyér, mátépogácsa stb. (NyIrK. 34: 41) nevekkel. A papsajt szintén erre az ehető kis termésre vonatkozik; a gyermekek szokták is a nyári réteken ezt gyűjteni és eszegetni.

madárrózsa R: XVI. sz.: madar roa ’Tormentilla’ (MNy. 39: 394). Hapax.

madársaláta J: salátagalamb-begy (MNöv. 123). N. SzlavSz. 2: 196: madaorsajaota ’Valeriana locusta’ | ÚMTsz. 3: 942: madársaláta (Sólyom, N.károly, Zilah) ’Ranunculus ficaria’. Minden bizonnyal a németből, tükörfordítással átvett szavunk; vö. ném. Vögleinsalat ’Valerianella olit.’ (M. 594), Vogelsalat (Mezgazd. 580). Salátagalambbegy, báránysaláta, galambsaláta, galambbegysaláta hasonnevei is arra utalnak, hogy a Valeriana loc. levele kitűnő, télen is fogyasztható vitamindús zöldsaláta. Magyar Elek így ír (Az ínyesmester szakácskönyve. Bp., 1978) a madársaláta elkészítési módjáról: „szárát lecsípkedve éppen úgy csinálhatjuk, mint a fejes salátát”.

madárselyem J: aranka (ÚMTsz. 3: 942). N. MNy. 23: 69: madár sejem (Jászladány) ’Cuscuta’. Szintén átvett szó, német megfelelője a Vogelseide ’ua.’ (M. 596). Noha nem szaknyelvi kifejezés, a magyarban csak tájnyelvi szinten használatos, ráadásul nem svábok, szászok lakta vidéken (Jászság), de az összefüggés világos és a jelentés alapján is kétségtelen.

madársisak J: Cephalanthera (MNöv. 123). R. 1911: ua. (Nsz. 188). Ez a termés alakjára utaló elnevezés megvan a németben is; vö. Vogelkappe ’Asarum eur.’ (M. 594). A latin cephalanthera [< gör. kephale = fej; anthera = porlevél] név a szárnyas, fej alakú porházra vonatkozik. Német társneve a Waldvögelein (PbF. 124), azaz ’erdei madárka’ pedig onnan ered, hogy a növény pártalevele szárnyként hajlik ki. Az összetett szó előtagjának talán az a motivációja, hogy a madársisak nemzetség virágszerkezetében megjelenik a kicsiny csőröcske, amely a két termékeny biberészt elválasztja a középen álló steril résztől.

madársom J: Cornus sanguinea (P. 227). Ennél az elnevezésnél a madár- előtag aprószemű somfajtára utal. Nyilván közrejátszik a névadásnál az a megfigyelés is, hogy – erdei gyümölcsről lévén szó – a madarak zavartalanul eszegethetik. A som kora ősszel érő piros bogyótermése egészséges és finom gyümölcse az erdőjáró embernek is. A som elnevezés igen korai fölbukkanású a magyar írásbeliségben (1291: „Pervenit ad sumbucur meta terrea circumfusum” [OklSz.]). Ótörök eredetű, vö. türkm. čüm, kum. čum, karacs.-balk. čum ’som’ (TESz. 3: 571). A Somogy földrajzi név -gy denominalis névszóképzővel ebből a som gyümölcsnévből alakult.

madársóska J: Oxalis (P. 169). R. 1500 k.: madar soka (Casanate gl.), 1604: ’Aceto silvestris, Lapethum acutum’ (MA.). N. ÚMTsz. 3: 942: Tatrang ’Oxalis acetosella’, Kötcse, Monor és vid., Viss, Baskó, Hugyag ’Rumex acetosella’, Szászfenes ’Berberis vulgaris’ | SzamSz. 2: 51: ’Rumex acetosella’ | NéprÉrt. 39: 236: Abaúj-Zemplén | MNy. 4: 33: Réty ’ua.’ | Nyr. 37: 376: (csángó) ’Oxalis acetosella’ | Nyr. 86: 442: Kórógy ’ua.’ | SzegFüz. 2: 163: Selye ’ua.’ | Kótyuk 77: Kárpátalja, Rát ’Oxalis europaea’ | MNyj. 18: 168: Szamosszeg ’lóheréhez hasonló vörös szárú, sárga virágú növény, galambsaláta’. Bükk és fenyőerdők aljnövényzete, a határban csatangoló gyermekek helyben eszegetik. Hasonneve a heresóska, lóheresóska, madársásdi, nyúlsóska és juhsóska (MNöv. 123). A magyar elnevezés annak idején valószínűleg német mintára keletkezett, a tükörszó Vogelsauerampf (-ampfer) ’Oxalis acetosella’ (M. 596), azaz ’madár-savanyúsóska’. A latin Oxalis [< gör. oxys = savanyú; hals, halis = só] név szintén a növény savanyú ízére utal. Szamosszegen „asz monygyák, hogy jóu savanyóu” (MNyj. 18: 168).

madársüveg R. 1405 k.: madar iueg ’Ligustrum’ (SchlSzj. 900). A Schlägli Szójegyzékbe a régi növénynév minden bizonnyal német mintára került, talán a Vogelkappe (tkp. ’madársapka, -süveg’) (M. 594), vagy egyéb hasonló, korabeli kifejezés alapján.

madárszegfű J: Dianthus superbus (MNöv. 36). A buglyos szegfű társneve. N. MNy. 4: 33: Réty ’Dianthus superbus’ | ÚMTsz 3:942: Hugyag ’apró szekfű’. A tud. Dianthus a gör. Dios anthos, azaz ’Zeusz virága’ elnevezés. A buglyos szegfű az átlagosnál kisebb virágairól kaphatta ezt a nevét a madár jelzővel.

madárszemfa J: Ochna (P. 169). A madárszembokor (uo.) hasonneve, a névadási indíték nem világos. A gör. ochne (PbF. 320) ’vadkörtefa’ jelentésű régi növénynév.

madártej J: Ornithogalum (MNöv. 167). R. 1664: madár téj ’Vogelmilch, Milchstern’ (Lippay: Posoni kert). N. Nyárády 21: Marosv.h. | Kótyuk 78: Kárpátalja, Rát ’Ornithogalum umbellatum’ | ÚMTsz. 3: 942: Baskó ’aszalt vedkörte leve’. Az Ornithogalumnak ezt a nevét az magyarázza, hogy a növény füve fehéres nyálkát, illetve „tejet” ereszt. Szó szerinti fordítás a németből, vö. ném. R. Vogelmilchpflanze (Dankovszky 643), mai Vogelmilch ’Ornithogalum umbell.’ (M. 595), Vögelchenmilch ’Euphorbia’ (uo. 594); de megvan ugyanígy az oroszban is: ptyícemlecsnik ’Ornithogallum’ (MO. 457). Mindegyik mai név alapja az ókori Ornithogalum [< gör. ornis, ornithos = madár; gala = tej]. Pliniusnál (21: 102) ornithogale, Dioscoridesnél ornithógalon.

Fölösleges tükörfordítás, hiszen a keletről hozott sarana (N. PE. 238: szaloma [Gyimes], salama [Székelyföld], sajama, sarama ’Allium’) szavunk az egész nyelvterületen tovább használatos az Ornithogalum genusnév hivatalos magyar neveként mint sárma. Lelőhelyét számon tartották, mert ebből a növénynévből sok földrajzi név keletkezett.

madártojás J: Phaseolus vulgaris convar. vulgaris; nanus (Péntek–Szabó 325). N. uo. 267: Kiskapus ’Ph. v. convar nanus’, Jegenye, Méra, Nádasdaróc, Nagykapus, Sztána, Zsobok, Türe ’Ph. v. convar vulgaris’. Ez utóbbi a jelentésük a jelzős változatoknak: kerek madártojás (Vista), kicsi madártojás (Nádasdaróc), korai madártojás (Magyarvalkó) | Szabó–Péntek 37: madártojás-paszuly (Kalotaszeg) ’babfajta’. Alakleíró metaforikus név, a babfajta szemének formájára, nagyságára utaló elnevezés.

Háziszárnyasok nevei a botanika nevezéktanában

A növényvilág terminológiájának nagy hányada olyan szóösszetétel, amelyben az előtag valamely állatnév vagy állatok testrészeinek elnevezése. Növényneveknél gyakorta szolgált névadási indítékul az, hogy a kérdéses növény a háziállatok egyikének fontos takarmánynövénye, esetleg éppen ellenkezőleg, veszélyes, mérgező számára. Metaforikus elnevezéseknél pedig a jelölt növény valamely sajátos részét hasonlították egy-egy állati testrészhez. Így keletkezett számos olyan – részben etnobotanikai – terminus, amelyben baromfinevek (csirke, kakas, liba, tyúk stb.) szerepelnek. Az alábbiakban ilyen növényneveket veszünk sorra szótörténeti, szóföldrajzi és etimológiai szempontból.

csibedöglesztő J: Ranunculus ficaria (NéprÉrt. 33: 244). Nyelvjárási elnevezés, motivációja egy hiedelem: Cserszegtomajon azt tartják a növényről, hogy nem szabad kiscsirkék közelébe vinni, mert megdöglenek tőle.

csibehúr J: Spergula (P. 67). R. 1807: tsibehúr ’Spergula’ (MFűvK. 279). N. Molnár 30: Zemplén | MF. 319: csitrehúr ’Spergularia rubra’. (Ez utóbbi nyilván a csirkehúr alakváltozata.) Összetett növényneveinkben az eredetileg ’bél’ jelentésű húr szavunk egyáltalán nem ritka; vö. homokhúr, kőhúr, tócsahúr, posványcsillaghúr, mocsárhúr, semlyékhúr, apróhúr, zöldhúr, pikkelyhúr, lágyhúr stb. A csibe pedig a tyúkfélék és a fácán pelyhes kicsinye. A csibehúr Diószegiék szóalkotása a növénytan szaknyelvében. A húr utótag magyarázatát l. a madárhúr szócikkében. (A MFűvK. Diószegi saját jegyzetelt példányában szereplő árlevelű csibehúr magyarázata az, hogy a növény szálai felegyenesedők, molyhosak, levelei pedig szálas árformák.)

csibekukorica J: kukoricafajta (ÚMTsz. 1: 813). Écsen följegyzett nyelvjárási adat.

csibeláb J: Ornithopus (Priszter 50). R: 1893: ua. ’Ornithopus’ (Pallas 4: 700). Hasonneve, a csirkeláb (uo.), a madárkörömfű, madárlábfű (MNöv. 43) is a hüvelynek, buroknak az alakjára utal. Tudományos nevében a gör. ornis, ornithos = madár, a pous = láb.

csibetopp R. 1872: ua. ’Ornithopus’ (FKézK. 57). Összefügg a fenti csibeláb elnevezéssel. Arra utal, hogy a növény levele olyan alakú, mint a csibe lába. A top utótag ugyanis a top igenévszónak a ’lábfej alsó része; láb’ jelentésű névszói tagjával azonos.

csibevirág J: Bellis perennis (MNöv. 176). N. Kovács 18: Szigetköz ’ua.’. A százszorszép egyik népi elnevezése. A Szigetközben hívják pipifűnek is, ez a pipitér névből való népetimológiás alakulat. „Akkor virágzik, amikor a csibék kelnek” (uo.). Tudományos nevének jelentése tulajdonképpen ’egész éven át szép’ [< lat. bellus = szép; per = át, annus = év]. A növény német elnevezése hasonló a csibevirághoz, háziszárnyas nevével képzett: Gänseblümchen (PbF. 341), azaz ’libavirágocska’.

csirkedöglesztő J: Primula veris; Ranunculus acris (Gyógysz. 377). Gyergyói tájszó. Nyilván baromfira ártalmas, veszélyes növényeket jelölnek vele azon a vidéken.

csirkegomba J: 1. Cantharellus cibarius; 2. Marasmius oreades (MNöv. 162; 177). R. 1833: tsirke-gomba (Kassai 2: 293). N. SzamSz. 1: 149 | NyTudÉrt. 80: 37: Debrecen, Komárom ’Cantharella cibarius’, Erdély, Eperje, Budai hegyek | MNy. 23: 589: Zala m. Páka | Péntek–Szabó 308: Kiskapus, Bábony, Váralmás | NéprÉrt. 33: 236: Cserszegtomaj | BotKözl. 41: 111: Mátra | KkSz. 53 | TermTudKözl. 31: 146: Veszprém, Debrecen, Gyöngyös ’Marasmius oreades’ | NéprÉrt. 39: 234: Regéc, Mogyoróska, Baskó, Komlóska, Háromhuta | uo. 35: 69: Göcsej, Zalabaksa | uo. 33: 174: ua. Gömör m. | uo. 30: 283: Szokolya | Nyr. 30: 322: Zemplén m. | Kótyuk 91: Kárpátalja, Rát ’Cantharellus cibarius’.

A név tipológiailag azonos a tyúkgomba, rókagomba, nyúlgomba stb. elnevezésekkel. Némely magyarázat szerint a gomba íze a csirkehúséra emlékeztet. Miután azonban a m. csirkegomba létrejöttében Kiss Lajos szerint is szerepe lehetett a megfelelő északi szláv gombaneveknek, vö. különösen a szlk. kuriatko jedlé, keletszlk. kurčata, kurčatka, cs. kuřatka jarmuzová, kuřátka žlutá, N. kuřata, kuřátka, kuřítka, kuřičky, kurka, kuřuntko, morvaszlovák kuřátko, felsőszorb kurjatka, alsószorb kuraško, kuretko, kokoški, le. kurka, N. kurzejki, kurzajki, kurówka, kuraszki, kurzatka, kurzeta, kurzynki, kokoszki, fehérorosz kuračka, or. N. kóročka ’gombafajták’ (NytudÉrt. 92: 37–8), melyek a csirke szóból keletkeztek, amit a gomba kalapjának sárga színe indokol, ezért inkább a gomba színére utaló névnek tarthatjuk. Mint Gregor kifejti (uo. 80: 38): „a Cantharellus cibarius szláv neveit … kalapjának sárga színe magyarázza, amely olyan, mint a kiscsibéké… De közrejátszhatott még egy tényező, nevezetesen a Cantharellus cibarius előfordulási módja. E kedvelt gomba ugyanis általában nagy tömegben és sokszor körökben elhelyezkedve terem…, ezáltal egy-egy sárgapihés csirke- vagy kislibasereg képét idézi”.

Hasonló az erdélyi szász Hinkel, Hänkelpilz ’Cantharellus cibarius’ (NP. 633) elnevezés, ill. a középném. Hühnling, Hühnlein, Hähneken, ném. N. Kokoschke, Kuraschken ’rókagomba’ (NytudÉrt. 92: 38) is.

csirkelábú gomba J: gombafajta (ÚMTsz. 1: 860). R. 1911: csirkeláb gomba ’Clavaria Botrytis’ (Nsz. 75). N. BotKözl. 41: 111: Szekszárd. Cserszegtomajon és Patosfán ismert így egy gomba. Az elnevezés nyilván a fajta tönkjének, szárának alakjára vonatkozik.

csirkevakító J: Pulmonaria (Natter-Nád 413). R. 1901: csirke-vakító ’tavaszi kék virág’ (TermTudKözl. 454). N. NövtanKözl. 5: 99: Eger vidéke ’Pulmonaria officinalis’ | MTsz. 1: 331: Heves m. ’tavaszi kék virág’. Hasonneve a tyúkvakító (MTsz. 2: 843).

csirkevirág J: Nagykanizsán a pásztortáska ’Capsella bursa pastoris’, ill. a Cardamine impatiens v. pratensis és a Veronica praecox neve (ÚMTsz. 1: 861). De használatos Erdélyben is; vö. NyIrK. 34: 42: csírkevirág, csürkevirág, csűrkevirág ’Taraxacum off.’. A T. officinalis a legtöbb szóalakot felmutató, megnevezésben erősen tagolt gyomnövényünk. Heteronimái között ilyen névtípus még a libavirág, tyúkvirág, gólyavirág, kutyavirág, békavirág, pipevirág.

galambbab J: pirossal tarkázott fehér babfajta (ÚMTsz. 2: 586). Kőszeg-Hegyalján használatos tájnyelvi elnevezés.

galambbegy J: Ranunculus ficaria (MF. 371); Valerianella (MNöv. 66). R. 1525 k.: galamb bewgh ’Dragantum’ (Ortus), 1578: galamb bégy ’Scrophularia minor’ (Herbarium 180). Különféle növények jelölésére a történelmi Magyarország számos vidékén máig használatos a nyelvjárásokban; ÚMTsz. 2: 586: Fogaras, Kisdörgicse, Hugyag, Hódmezővh. | SzlavSz. 1: 289: ua. | SzegSz. 1: 493: | NövKözl. 2: 23: Székelykeresztúr | Nyárády: Marosv.h. | KertLap. 17: 243: Nagykőrös | Horváth 480: Magyarózd | Nyr. 30: 322: Székelyföld | Nyr. 86: Kórógy | SzegFüz. 2: 164: Bonchida | Népr.Ért. 33: 239: Cserszegtomaj. Az ismeretlen eredetű m. begy szó első felbukkanása a magyar írásbeliségben növénynévben, összetételben adatolt (1525 k. galamb bewgh, majd 1577-ben tiuk begy [KolGl.]). Valószínű azonban, hogy ’madárbegy’ (a madár nyelőcsövének kiöblösödő része) jelentésben már korábban közkeletű volt, és növénynévként csak később alkalmazták. Talán az a névadási motiváció, hogy a madarak, elsősorban a tyúkok és galambok szívesen csipegetik a növény levelét. A galambbegy, galambbegysaláta a salátaboglárka régi neve, mely növényből elkészített friss mezei saláta – vitaminhiány esetén – az embernek is javallt. Mint tavaszi saláta került a füveskönyvekben a galambbegy ’Valeriana olitoria’ a salátaboglárka ’Ranunculus ficaria’ mellé, amelytől később átvette a galambbegy nevet.

A németben is megvan így a növénynév, vö. Traubenkropf ’Cucubalus’ (Genaust 187).

galambborsó J: Cajmus cajan (Priszter 68). R. 1894: ua. ’Caragana’ (Pallas 7: 771). A kajánbab társneve. Nagyon régi kultúrnövény, magját az i. e. harmadik évezredből való egyiptomi sírokban is megtalálták. Nemzetségének egyetlen faja, valószínűleg Északkelet-Afrikában őshonos, de minden trópusi országban művelik, és újólag meghonosodott. Fő termelési területe ma India.

galambfa J: Davidia involucrata (MNöv. 66). A kínaihárs egyik „műneve”. Nyugat-Kínában és Kelet-Tibetben nedves erdőségekben él. A fa fejecskékben álló virágait két nagy fellevél veszi körül. Ezek együtt csüngő helyzetűek. A fán a virágzatok úgy lebegnek, mint valami galambcsoport a levegőben; innen származik a galambfa elnevezés.

galambfű J: Geranium columbinum (MNöv. 66). R. 1578: galambf ’Columbaria’ (Herbarium 144a), 1775: Csapó 107, 1783: NclB. 322, 1807: MFűvK. 338, 1813: OrvF. 370. Megvan a németben is; vö. Taubenkraut ’Verbena officinalis’ (Phytologicon 93). Melius tette a magyar füvészeti szaknyelv részévé tükörfordítással. Mindkettő latin növénynévre vezethető vissza. A tudományos elnevezés columbinum utótagja a lat. columba ’galamb’, columbinus ’galambot illető, galambszürke’ szóval van összefüggésben. A szlávban is van folytatója; vö. le. N. golebie ziele, or. N. golubínec (TESz. 1: 1017), tkp. ’galambfű’.

galambgalóca R. 1911: galamb galóca ’Agaricus columbetta’ (Nsz. 121). Részben a latinból fordított név. Az utótag, a galócagomba pedig Benkő József nyelvújító szerepének, találékonyságának köszönhetően jött létre; újítása életképesnek bizonyult, és később sem került a szókincs perifériájára. A TESz. (1: 1021) szerint a galóca [R. 1783: „Agaricus lactifluus. Hung. Kenyér Gomba; Galótza Gomba (EtSz. 2: 918)] bizonytalan eredetű. A gombanév szlávból való származtatása [< szb.-hv. N. gljivica, szln. glívica ’gombácska’] – mint arra már Kniezsa (SzlJsz. 638) fölhívta a figyelmet – hangtanilag és jelentéstanilag sem meggyőző. Aligha zárható ki, hogy magyar fejlemény. A galóca halnévből keletkezett. Ez a halnevünk ugyan szláv jövevényszó, de igen korai, már 1512-től (SzT. 4: 513) adatolható a magyar írásbeliségben, éspedig a Salmo hucho neveként. Miután ez a (Dunában is élő) Salmo hucho – mint a lazacfélék általában – szép színes hal, testén piros pettyekkel, kézenfekvő a gombánál a névadás szemléleti alapját a színbeli külső hasonlóságban keresni, hiszen a légyölő galóca is fehér pettyes, piros kalapos gombaféle.

A galóca ma – mint halnév – zoológiai, növénynévként pedig botanikai szakszó.

galambgerely J: Ranunculus bulbosus (Nsz. 119). R. 1806: gerely ’gólyaorr’ (Kultsár: Hazai Tud. 232), 1807: galambgerely ’Geranium’ (MFűvK.) 370, 1864: CzF. 2: 1016. Az összetett szó gerely ’hajítódárda, lándzsa’ (R. 1395 k.: „cuspis: kerel” (BesztSzj. 138), 1405 k.: gerel [SchlSzj. 610]) utótagja német eredetű nyelvünkben. Növénynévként a jelentés hasonlóságon alapuló névátvitel eredménye lehet esetleg, bár nyilván fontosabb itt a lat. Geranium növénynév hatása.

galambgolyvafű J: Silene (Natter-Nád 449). A német Taubenkropf (uo.) megfelelője. Társneve, a hólyagfű onnan ered, hogy a növény kifejlődött virágcsészéit, mint apró hólyagokat a falusi gyerekek szétpukkasztják. Tudományos Silene elnevezése Linnétől való; ennek megfelelője a Debreceni füvészkönyv „magyar” terminusa. (Diószegiék sziléne néven tárgyalták.)

galambgomba, galambica J: Russula sp. (Tarisznyás M.: Gyergyó tört. népr. Bp., 1994. 43). R. 1584: galambicza (NyTudÉrt. 80: 8). Igen széles nyelvjárási elterjedtségű: ÚMTsz. 2: 587: Pokolpatak-Dtúl, Ny.császári, Kőszeg-Hegyalja, Őrség, Farkasfa, Mesteri, Csurgó, N.kanizsa, Bny.sztlászló, Patosfa, Szentgál, Z.baksa, Szenna, Korláthelmec | KkSz. 94 | MNy. 23: 589: Zala m., Páka | Ethn. 87: 210: Árapatak | uo. 228: Kárpátalja, Dercen | Kótyuk 91: Kárpátalja, Rát | MNy. 29: 251: Bogdánfalva | Péntek–Szabó 308: Kispetri, Bánffyhunyad, Jegenye, Ketesd, Méra, Magyarlétra, Nagypetri, Nyárszó, Zsobok | NéprÉrt. 35: 72: Göcsej | uo. 39: Regéc, Mogyoróska, Baskó, Komlóska, Háromhuta | Nyr. 44: 89: Badacsony | NéprÉrt. 33: 236: Cserszegtomaj | SzéSzj. 29: Al-Duna.

A galambszínű gomba nevében a szlávból való szókölcsönzés népetimológiával az – egyébként szintén szláv jövevényszó – m. galamb madárnévvel keveredett. Az a föltevés, hogy a gombanév a m. galamb főnévből keletkezett -ica képzőbokorral (vö. a nyulica gombanévvel), nem meggyőző szóképzéstörténeti okokból. Már 1864-ben a galambica ’kis, kedves galamb’ (CzF. 2: 1016) jelentésű is, ezt a szót vihették át esetleg a gombafajtára. Eddig ez helyes is, hiszen ez az eredeti szláv jelentés is. Az ilyen jelentésű galambica kétségtelenül a galamb madárnévből alakult, ám a gombanév fölbukkanása a magyar írásbeliségben lényegesen korábbi, és a kicsinyítő-becéző -ica képzőbokor abban a században még nem volt meg. A végződés azonban a gombanév esetében mégsem problematikus, fölmerül ugyanis a szlávból való átvétel lehetősége: < szln. golobíca ’galambgomba’ (NytudÉrt. 92: 137). Kniezsa (SzlJsz. 637) és Gregor (NytudÉrt. 80: 8) szerint egy nyugati dél-szláv volt az átadó nyelv; a m. galambica gombanévnek a szlovén golobica az előzménye, amely „népetimológiával korábban, még a X. sz. vége előtt honossá vált szláv eredetű galamb hatására változott galambicává és nem magyar képződmény”. Gombanevünk idegen nyelvi megfelelői szintén a galamb madárnévvel lettek megalkotva; vö. ném. R. (1601) Teubelinge (FungPann. 171), Täubling ’Russula’ (Mezgazd. 538), ol. colombina, fr. colombine, szb.-hv. N. golobica, golubača, szln. golobica, cs. holubinka, szlk. holúbky, le. golebek, golabek, or. golubec, ukr. golubínka (NyTudÉrt. 80: 8), r. porîmbi (Ethn. 87: 210), porumbiţă (RM. 421).

A tudományos Russula név – mely a lat. russulus ’pirosas, pirosbarna’, deminutív russus ’pirosas’ [< lat. ruber = piros] szóból való – a gombafajta kalapjának színére, piros árnyalataira utal.

galambláb J: Geranium phaeum (MNöv. 62). R. 1578: galamblab ’Pes columbinus’ (Herbarium 162), 1775: Csapó 107, 1783: NclB. 398. Hasonnevei a magyarban: daruláb, gólyaköröm (MNöv. 62). Más nyelvekben is megvan a név; vö. ném. R. 1596: taubenfus ’Pes columbinus; Geranium columbinum’ (KamHerb. 304D), 1775: Taubenfuß (Csapó 107); fr. pied de pigeon (NclB. 398), ném. Taubenstorchschnabel (azaz ’galamb gólyaorr’), or. gerány golubínaja ’Geranium columbinum’ (LWb. G0179), cs. kakost holubiči, le. bodziszek golebi, szb.-hv. golubiji zdravac, gola iglica, szlk. pakost holubiči és a. long-stalked cranesbill ’ua.’ (Weeds 760), fr. pied de pigeon ’ua.’ (FMF. 384). A galambláb név – akár hasonnevei, a daruláb és a varjúláb is – a levelek alakját akarja kifejezésre juttatni. A latin névben a columbinum ’galambszürke’ jelentésű.

galambláb R. 1845: öreg g., apró g. ’fejér szőlőfajták’ (BVO. 107). Egykori borszőlőfajták metaforikus elnevezése volt a Mecsek környékén. Hölbling Miksa említi több más – mára kipusztult – szőlőfajtával együtt „Baranya vármegyének orvosi helyirata” című, Pécsen megjelent munkájában.

galamblevelű borkóró J: Thalictrum aquilegiifolium (P. 52). Az erdei borkórónak, régi nevén virnáncnak ez a jelzős elnevezése a növény leveleinek szürkészöld színére vonatkozik. A tudományos fajnév is a növény levelével kapcsolatos; a későlatin aquilegus [< aqua = víz, legere = gyűjteni] ’víz szívó’, a lat. folium pedig ’levél’ jelentésű.

galambóc J: virágfajta (ÚMTsz. 2: 587). R. 1590: galambucz f ’Peristerium’ (SzikszF. 25), ua. ’Verbenaca’, 1604: MA., 1708: PP., 1775: Csapó 246, 1783: NclB. 1: 322. A népnyelvben szintén ismeretes: ÚMTsz. 2: 587: galamboc (N.becskerek) | SzegSz. 2: 166: galócfű. A szó szláv származtatását már Kniezsa (SzlJsz. 637) vitatta, összefüggése a galambuc (?) ’galambdúc’ (EtSz. 2: 850) jelentésű szóval nem vehető komolyan. (Ez amúgy is hapax, és alighanem sajtóhiba eredménye.) Minden bizonnyal származékszó, és a galamb madárnévből keletkezhetett -c kicsinyítő képzővel. A XVI–XVII. századi füvészek – latin mintára alkotott (columbaria, columbaris < lat. columba ’galamb’) – növényneve ma néhány vidékünkön nyelvjárási névként őrződik meg.

galamborchidea J: Dendrobium crumenatum (Priszter 69). Dendrobium [< gör. dendron = fa; bios = élet] neve tulajdonképpen ’faélet’ jelentésű; arra utal, hogy ez az orchidea fákon nő, azaz ’fafojtó, fán gyökerező’.

galambpereszke J: Tricholoma columbetta (MNöv. 66). Gombanév. A tricholoma genusnév a gör. thrix ’haj’ és a loma ’szegély, karima’ szavakból való összetétel, és a szegélyen növő szálakra utal. A tudományos elnevezés utótagjában is a galamb madárnév szerepel.

galambsaláta J: Ficaria verna (MNöv. 164). R. 1911: ua. ’Ranunculus ficaria’ (Nsz. 120). N. Nyr. 12: 477: Szolnok-Doboka m. | ÚMTsz. 2: 587: Ttúl, Éradony, Sólyom, Érendréd, Érkőrös, F.bánya, Gencs, Pele, Selymesilosva, Tasnádszarvad, Csenger, H.nánás ’ua.’ A salátaboglárka társneve, a galambbegy-saláta hasonneve; a növényből tavasszal kitűnő zöldsalátát készítenek. Fiatal, zsenge, csípős ízű a levele, ezért salátaként fogyasztható, erre utalnak további hasonnevei is: arany-, pap-, Szent György-, kakukk-, versengősaláta.

galambsikkantyú J: Scabiosa columbaria’ (Nsz. 120). R. 1864: ua. ’növénynem’ (CzF. 2: 1016). Az összetett szó utótagja, a sikkantyú talán a sikattyú ’csiga, karika a szövőszéken’ (Simai Kr.: VSzót. 1: 207), sikkantyú ’teher emelésére való csiga’ (MTsz.) szóval van összefüggésben, és a CzF. szótárban a lat. Scabiosa elnevezés behelyettesítésére keletkezett. Ebből alakult a növény német Tauben-Skabiose (Genaust 170) neve is, mely tkp. ’galambskabiosa’ jelentésű. A tudományos név utótagja a középlatin columbaria a lat. columbarius ’galambhoz tartozó’, ill. a columba ’galamb’ szóból képzett, és a növény galambszürke virágjára utal.

galambszemű szálkabúb R. 1807: ua. ’Tolpis barbata’ (MFűvK. 453). Hapax. Metaforikus terminus a Debreceni füvészkönyvből. A növény virága sárga, belső szirmai setétveresek; egyes galambfajták szemére emlékeztetnek. A szálkabúb Diószegiék nyelvújításkori szóalkotása.

galambszilva J: Dovyalis abyssinica (P. 96).

galambszínű ördögszem J: Scabiosa columbaria (Mi. 336). A tudományos nemzetségnév a latin scabies ’ótvar, kosz’ szóból képződött, és arra utal, hogy korábban gyógykezelésre alkalmazták a növényt, rüh ellen hatásos. A szkabiozid nevű alkaloidot tartalmazza. A magyar összetett elnevezés előtagja a tudományos név utótagjában szereplő latin columbinus ’galambszürke’ szó fordítása.

galambvirág J: 1. Isopyrum thalictroides; 2. harangláb; 3. zergeboglár (MNöv. 66). R. 1783: galamo-virág (sajtóhibás!) ’Aquilega vulgaris’ (NclB. 380). N. ÚMTsz. 2: 588: Tatrang | NövKözl. 2: 22: Fotos, Háromszék m. | Nyárády 40: Marosv.h. | Ethn. 87: 210: Árapatak, uo. 213: | MNy. 4: 32: Réty | Nyr. 37: moldvai csángó. A szellőrózsához hasonlatos ez a hűvösebb erdőkben előforduló növény, de szárán nem egy, hanem 4-6 apróbb virág nyílik. Talán ezek emlékeztetnek távolról az ágakon ülő galambokhoz. Erdélyben, Háromszékben – az Aquilegia vulgaris neveként – átkerült a románba; vö. r. N. golonvirag (Ethn. 87: 213).

salátagalambbegy J: Valerianella locusta (MNöv. 164). Friss leveleiből finom tavaszi saláta készíthető. Ennek a növénynek minden tájnyelvi elnevezésében saláta az utótag, sokszor állatneves összetételekben; vö. báránysaláta, madársaláta, vadsaláta, mezeisaláta, aprósaláta (MNöv. 164), illetve ném. Feldsalat (Genaust 347).

kacsabér J: Leucojum vernum; L. aestivum (Kótyuk 81). A Kárpátalján, Csap és Ungvár vonalától délre, Ráton használatos tájnyelvi növénynév kacsabír alakban. L. a következő nevet!

kacsabili J: Leucojum vernum (MNöv. 194). A tavaszi tőzike egyik tájnyelvi elnevezése.

kacsabiri J: Galanthus nivalis (MNöv. 81). N. Nyr. 34: 382: Bátyu | ÚMTsz. 3: 13: Bereg vm. Beregszász vid. A hóvirágnak ez a neve úgy függ össze a kacsával, hogy Beregben, illetve az erdős vidéken azt tartják, hogy kacsabirit nem szabad a házba vinni, mert akkor nem kel ki a kiskacsa (Beke 11). A kacsabiri név második része állathívogató; vö. biri-biri (MNy. 9: 238: ’libahívogató’, buri, buri ’ua.’ (CzF., Kassai 1: 381, Nyr. 4: 286, MNy. 5: 284 stb.).

kacsamakk J: Nelumbo lutea (P. 165). Mint arra a sárga lótusz másik társneve a vízidió is utal, a növény élőhelye a vízivilág, és kemény héjú termést hoz. A kacsa vízimadár nevével alkotott elnevezés makk utótagja is a termésre vonatkozik. A makk egyébként ismeretlen eredetű a magyarban, az írásbeliségben már igen korán fölbukkanó szó, ’a tölgy és bükk termése’ jelentéssel: 1395 k.: „glandínes: magch fa”, moch (BesztSzj. 880, 879), 1405 k.: mak (SchlSzj. 1565), 1560 k.: maak (GyöngySzt. 2781).

kacsanyak J: Ajuga (Nsz. 155). N. ÚMTsz. 3: 13: ua. (Alföld) ’Ajuga chamaepitys’ | Herman. Pászt. 678: kacskanyak (uo.) ’ua.’. Nyilván alakleíró elnevezés. Metaforikus terminus voltát a kacskanyak (MNöv. 84) társnév is elárulja.

kácsaparéj J: Lemna minor (MF. 152). R. 1908: ua. (Zelenyák 13). N. SzegSz.: kácsaparé ’Lepidium’. A név magyarázata az, hogy a békalencsét eszik a kacsák; vö. Pallas: „az állóvizek, pocsolyák, elhagyott kutak stb. vizének felszínét zöld lepelként vonja be, számos apró víziállat tartózkodik közte, a ruca pedig eszi”, illetve Miskolczi Gáspárnál (Egy jeles vadkert. 1702. 359): „a rétzék midn valami kedvek ellen valót találnak megenni, menten béka lentsét esznek reá”. Német neve is Entengrütze, Entengrün. Megvan az angolban is a hasonló növénynév, már 1636-tól; vö. Ducks meat ’Lens palustris’ (John Gerarde: The Herball or generall Historie of Plantes. London). Használatos a magyarban a rucaöröm kifejezés is növénynévként. A Bihar megyei Pocsajon feljegyzett fú-lencse (MTsz.) neve szintén ezzel az állatneves összetett szóval függ össze, hiszen a fú régi magyar szó és különböző vadrécefajok neve. Baranya és Szatmár megyében fúréce (MTsz.) a csörgő réce neve. A békalencse eltorzított, de nyilvánvalóan a fúlencséből származó neve például Beregszászon már fűlencse (Nyr. 27: 95), Somogyban, Csurgón húlencse (MNy. 27: 76).

kacsaszappan R. 1835: katsa szappan ’Saponaria officinalis’ (Kassai 4: 365). A kacsa előtag a jelölt Saponaria off. vízinövény voltára utal. Az utótag pedig a növény egy – korábban fontos – tulajdonságára; a kacsaszappan ugyanis a szappanfű v. lábmosó fű népi neve, melyet habzása miatt mosdásra használtak, l. tajtékozó fű nevét. Erre a tulajdonságára utal a tudományos elnevezésében a saponaria [< lat. sapo, saponis ’szappan’] előtag is. A növény német neve szintén Seifenkraut (PbF. 398), azaz ’szappanfű’.

kácsaszáj N. ÚMTsz. 3: 14: kácsaszáj (I.szalka) ’Antirrhinum majus’ | MNy. 39: 161: ua. (Kürt) ’ua.’, 155: vatkácsaszáj (uo.) ’Linaria vulgaris’.

kacsavirág J: Sutherlandia (P. 131). R. 1584: kacha verág (Beythe 343). N. ÚMTsz. 3: 14: kácsavirág (Fülöpszállás) ’növényfajta’ | MNöv. 90: (Pest m.) ua. ’gólyahír’. Ez a mocsári növény a rétszéleken, tocsogókban tenyészik; apró sárga virága, mely a pelyhes kiskacsákra emlékeztet, a névadás alapja. Az összetett elnevezés virág utótagja egyik korai nyelvemlékünkben, az első magyar nyelvű szép versben bukkan föl először 1300 k.: „Vylag uilaga viragnac uiraga, keeruen kynzathul” (Ómagyar Mária Siralom). Ősmagyar kori szóhasadás eredménye: a ’fény, ragyogás, világosság’ jelentésű világ szónak elkülönült változata.

Kakas állatnevünk – növényekre vonatkozóan – átkerült a románba és az erdélyi szászba is; vö. e.szász Kokoschkâmtchr, illetve a kakasfésű tükörfordításával ugyanez Hahnen-kämmchen ’Celosia cristata’ (NP. 78), Kokoschmandikô ’Herbstzeitlose’ (uo. 148), r. cocosei ’Erythronium dens canis’ (uo.), cocosel-văratic, cocosel-de-cîmp ’Adonis aestivalis’ (DRM. 245).

kakasalma J: Crataegus (NyIrK. 1: 152). N. SzamSz. 1: 442: kokasalma ’a galagonya piros színű bogyója’ | ÚMTsz. 3: 27: kakasalma (Sólyom, Zilah), kokasalma (Bustyaháza) ’galagonya’.

kakasbab R. 1868: kakas-bab, kakastökü-bab ’babfajta’ (Ballagi 1: 655). N. ÚMTsz. 3: 27: Bakóság, Encs ’hosszúkás, félhold alakú babfajta’ | NyF. 10: 63: Vác ’hosszú, vékony tarka bab’. Metaforikus terminus; az motiválta, hogy a babfajta szemei a kakas heréjéhez hasonlíthatók.

kakasbenderó J: Erythronium dens-canis (MNöv. 91). R. 1908: N. ua. (MNy. 4: 32). N. ÚMTsz. 3: 27: Hétfalu, Brassó. Egy régi háromszéki tájszógyűjteményben szerepel a benderészni ’bögyörészni’ ige. A MTsz. a Háromszék megyei Uzonból megerősíti ezt az adatot: „a kakas megbenderészi a tyúkot: meghágja”; más képzéssel bëndérezik (Udvarhely m. Erdővidék), bëndërëzzik (Székelyföld). Eszerint a kakasbenderó a kakas pénisze lehet.

kakascímer J: Rhinanthus (MNöv. 90). R. 1578: kakas cimer ’Centrum galli’ (Herbarium 145), 1706: PPNomH., 1775: Csapó 126, 1783: NclB. 322. N. Nyárády 97: Marosvásárhely.

A Rhinantus grandiflorus, csörgő kakascímer (P. 132) növényt száraz toktermésében zörgő magvai miatt csörgőfűnek, csengőnek, csengőkórónak (MNöv. 42) is hívják. Mint Kassai írja 1834-ben (3: 90): Hegyalján tsörgő fű, tsengő fű. „Midőn ez megtsördül, üdeje van a’ rét kaszállásnak”. A növénynek Radványban csörgősfű (Balassa 135), a Hegyközben csörgőszerű fű, sőt kaszaalámegérőfű (uo. 137) a neve: „mikor csörög, akkor munkához lehet fogni”. A kakascímerek egész nemzetségére az erősen felfújt, oldalról összenyomott és csaknem csupasz csésze jellemző. A név szlovák megfelelője a štrkáč kuhítik ’Rhinanthus alectorolophus’ (Weeds 1405).

A címer utótag a ’tollbokrétán’ (R. 1490: „Quedam corrigia ad cassides pertinentia in quibus ponuntur criste czimer” [OklSz.]) kívül több más jelentéssel is bírt. Magyarázatánál a régi ’bugás vagy füzéres, porzós virágzat <nádé, kukoricáé, rizsé>’ jelentésből lehetne kiindulnunk (R. 1760: Molnár J.: Jel. Épül. 212); N. MTsz.: czimber, Nyatl.: kukorica-címer: cimbëre. Valószínűbb azonban, hogy ennél a növénynévnél is a kakas taréjára történik utalás, ugyanis a címer szónak volt ilyen jelentése is a régiségben: 1533: tzimer ’madár bóbitája; taraj’ (Murm. 1024), mely a magyarban – külső hasonlóság alapján – az ófrancia eredetű címer (R. 1326: „cristam inferius descriptam, que vulgo Cymer dicitur” ’megkülönböztető ábrás jelvény’ [TESz. 1: 437], 1395 k.: ua. ’tollbokréta a sisakon’ [BesztSzj. 94]) vándorszóból fejlődött ki.

kakasfa J: 1. kányabangita; 2. (Zala) Acer campestre (MNöv. 90). N. ÚMTsz. 3: 27: ua. (Kőszeg-Hegyalja), kokasfa (Csákánydoroszló) | 3: 28: kakasihar (Gy.sztmárton), kokas iharfa (Szt.gál) ’juharfa’ | MNöv. 106: Vas m. | Nyr. 67: 103: Zala m. Bocfölde, Vas m. | NéprÉrt. 35: 69: Göcsej, Zalabaksa ’juhar, bükk’. Metaforikus terminus lehet, talán a juharfa levelét hasonlította a névadó, a névadó közösség a Dunántúlon a kakas lábához.

kakasfark J: Convallaria polygonatum. R. 1698/1703: kakasfarku fü (MedBorb. 817), 1783: ua. (NclB. 357). A salamonpecsét társneve. A névadást a kakas farktollai motiválták.

kakasfej J: Hedysarum (MNöv. 26).

kakasfű J: Polygonatum; Viburnum (Nsz. 155). N. ÚMTsz. 3: 28: kokasfüi (Őrisziget) ’fekete nadálytő’.

kakasgalagonya J: Crataegus crus-galli (P. 95). Hasonló szemléletű alakfestő név, mint a sarkantyús vagy egyenestövisű galagonya társnevek. A galagonya (R. 1327: „Sub arbore Galagynya” [OklSz.]) szláv, közelebbről déli szláv eredetű a magyarban; vö. szb.-hv. gloginja, szln. glogínja, blg. glogína, N. glogínja, mac. glogina ’galagonyacserje, ill. ennek gyümölcse’ (TESz. 1: 1015). A magyarban – hasonlóan a szláv nyelvi alakokhoz – a galagonya egyaránt jelöli a bokrot és a gyümölcsét is (akár a mandula, barack, alma, szilva, cseresznye, körte, meggy, dió stb. fa-, ill. gyümölcsnevünk vagy a kökény, som, egres, ribizli, szeder, málna, áfonya stb. bokor-, ill. gyümölcsnevünk esetében). A szó elején a mássalhangzó-torlódás feloldása figyelhető meg, mint sok más szláv eredetű jövevényszavunknál.

kakasgomba J: Ramaria (Péntek–Szabó 321). Erdélyben, Nádasdarócon használatos.

kakasharang J: Pulsatilla grandis (MNöv. 116). R. 1899: N. kokasharang (Zilah vid.) ’tavaszi kökörcsin’ (Nyr. 28: 236). N. MNöv. 106: kokasharang ’leánykökörcsin’. Valószínűleg a kökörcsin virága motiválhatta az elnevezést külső hasonlóság alapján.

kakasilla J: Gentiana verna (MNöv. 90).

kakaslábfű J: Echinochloa crusgalli (PE. 158). R. 1578: kakas láb ’Ranunculus’ (Herbarium 175). N. MNöv. 91: kakaslábmuhar (Alföld) | Nyr. 10: 332: kokasláb (Sopron és Vas m.). Mérgező növény voltát írja le Lencsés György 1577-ben (OrvK. 8b): „merges eree vagon. Ha valak be wez, az Torkot, gegeth, gomroth es Belöket igön Nag gulladaal bantha, söt twrhetetlen nag zomuagoth ndth”. Középkori német füvészkönyvekben leveleinek alakja miatt Hahnenfuss, azaz ’kakasláb’ a neve. A magyar név Melius átvétele tükörfordítással a német növénynévből. Ismeretes talpasmuhar (MNöv. 91) hasonneve is. Az idegen nyelvi párhuzamokra vö. or. proszo kurínoe (tkp. ’kakasköles’), blg. kokóse proszo, cs. kuři noha ’Echinochloa crus-galli’ (LWb. P3063), a. cockspur ’ua.’ (Weeds 580), ném. Hahnenfuß ’Acer platan, Aegopodium pod.’, ill. Hahnenbein ’Panicum sanguinale’, Hahnenhaxen, Hahnenpfote stb. (M. 188), Hahnensporn, fr. pied de geline ’Fumaria bulbosa’ (NclB. 400), pied de coq ’Echinochloa crus-galli’ (FMF. 419). Ezek a latin tudományos névben is meglévő ’kakasláb’ crus-galli [< lat. crus = comb, láb; gallus = kakas] szóval, illetve a lat. pes gallinaceus [< pes = láb; gallina = tyúk, kakas] kifejezéssel függenek össze. A név motivációja az, hogy a legtöbb boglárkafaj levele tenyeresen osztott, a növény levelei a kakas ujjaira emlékeztetnek.

kakaslevelűfű J: Polygonatum (Péntek–Szabó 321). N. uo. 271: kokaslevelüfű (Gyerő-monostor) ’ua.’. A Polygonatum román megfelelője ezen a kalotaszegi vidéken a N. cocoára cocóşului (Băbiu – Bábony), illetve a púţa cocóşului (Agirbiciu – Egerbegy) (uo.).

kakasmandikó J: Erythronium dens-canis, kakasbandikó J: Corydalis (MNöv. 99). R. 1786, 1864: helynév (SzT. 6: 19), 1838–45: N. kakasmandika ’Erythronium dens canis’ (Erdély) (Gáspár 23). N. NövKözl. 2: 22: kakas bandikó (Szucsák, Kolozs m.; Torda; Betlen, Szolnok-Doboka m.), kakas mándikó (Fotos, Háromszék) | ÚMTsz. 3: 28: ua. Kovár, Szászfenes, Kajántó, Szucság, Zilah | NyIrK. 34: 35: őszi kakasmandiko, őszi kakasmandlikó (Erdély) ’kikerics’. Mint azt a kakasbandikó alak alátámasztani látszik, ez a név a kakasbenderó elnevezéssel függhet össze, és jelentése szintén hasonló lehet, l. ott. A magyar növénynevet Erdélyben átvette a szász; vö. Kockoschmandikô ’Herbstzeitlose’ (NP. 148). A kakasmandikó szópárja az udvarhelyi kukusé ’Erythronium dens-canis’, melynek etimonja a r. cocosei ’Lychnis flos-cuculi’ (NyIrK. 18: 99) román növénynév. A latin fajnév tkp. ’kutyafog’. Ez a hagymaburok 3-4 „fogától” ered. Diószegiéknél a növény neve: nyak-agyar. A motiváció az, hogy a szirom tövén (nyakán) bibircsók (fog, agyar) található.

kakasmonyú borsó N. ÚMTsz. 3: 28: kokasmonyu-borsó (Iharos) ’babfajta: hosszúkás szemű’. A borsófajta alakja jut kifejezésre az elnevezésben az ivarszervhez való hasonlítással. Nemritka az ilyen típusú növénynév; vö. kakastök-paszuly, agármony, macskahere, rókamony, szamárhere, kutyatök, kutyatöke, kutyamonyú körte, szamárhere stb. A kakas ivarszervének nevével jelölnek számos növényt a németben is, például az Evonymus europaeus neve Hahnenhödlein, Hahnenhödel, Hahnenhoden, a Berberis vulgarisé Hahnenhödel, a Cholchicum autumnale neve Hahnenklöten; a mandulának egy fajtáját is Hahnenhoden néven ismerik (Aigremont: Volkserotik und Pflanzenwelt. Halle, 1908).

kakassarok J: Corydalis (MNöv. 99). R. 1834: tserjés kakas sark virág ’Plectranthus fruticosus’ (Kassai 3: 91). Akár az alábbi elnevezésnél, a kakasláb sarkanytújához hasonlított a növény valamely része. Nevezetesen a virág egyik szirma, a felső ugyanis olyan, mintha sarkantyúja volna. Német nevének szemléleti háttere ugyanez; vö. Lerchensporn (Natter-Nád 143), azaz ’pacsirtasarkantyú’. Ez minden bizonnyal a tudományos Corydalis névvel is összefügg, hiszen a gör. korydalos jelentése ’pacsirtabóbita’; a virág megnyúlt szirmaival emlékeztet erre.

kakassarkantyú J: Plectranthus (MNöv. 91). A hárfacserje/molykirály alakfestő neve. A levelek elliptikus, lándzsás alakúak, ez motiválhatta a névadást.

kakastaraj J: Celosia argentea var. cristata (P. 60). N. ÚMTsz. 3: 28: kokas-torié (Sümeg) | Kovács 23: Szigetköz | Kótyuk 84: Kárpátalja | SzegFüz. 2: 68: Felsőméra. A tarajos celózia társneve. Ez a növény észak-afrikai hazájából már a középkorban eljutott a közép-európai kertekbe. A reneszánsz és az azt követő idők füveskönyveiben több helyen szerepelt, és ábrázolták is. Tabernaemontanus XVI. századbeli füveskönyvében azt olvashatjuk róla, hogy „mulatságos formái miatt szívesen nevelik kertekben”. Tehát a különleges növényi alakok iránti érdeklődésnek köszönhette népszerűségét. Kakastaréj, kakastaraj elnevezése is alakfestő. Az apró virágok a „taréj” alatt helyezkednek el. Diószeginél a Celosia neve taréjfürt. Német neve szintén Hahnenkamm (PbF. 123), azaz ’kakastaréj’ a lat. cristatus ’taréjjal ellátott’ [< lat. crista = taréj] alapján. A Szigetközben a Celosia argentea var. cristata nyelvjárási társneve is tarajos paré (Kovács 23). A virág égőpiros színére vonatkozik a Linnétől adott tudományos Celosia név, mely a gör. kelos ’égő, lángoló’ szóból képzett. A virágzat olyan, mintha égéstől megpörkölődött és összezsugorodott volna. Ezen alapul a növény német társneve, a Silber-Brandschopf (PbF. 123), azaz ’ezüst-égőbóbita’.

kakastaréj J: Pedicularis palustris (VN. 54). R. 1525: kakastharaya ’Gaallitriczm’ (Ortus), 1578: Herbarium 145, 1588: FrankHasznK. 18, 1590: SzikszF. 17, 1604: MA., 1762: PP. 863, 1775: Csapó 121. A szaknyelvi növénynév nyelvjárási alakváltozatai a történelmi Magyarország szinte minden vidékén ismertek, használatosak: NövKözl. 2: 23: Fotos, Háromszék | SzamSz. 1: 442 | ÚMTsz. 3: 28: Bernecebaráti, Zilah, Zsibóm Méra, Nagyváty, Szentes, H.nánás, N.szalonta, Debrecen, Monostorpályi, Bg.újgalu, Zilah vid., uo. 3: 29: Kkság, Kk.halas | Ethn. 87: 206: Árapatak | SzlavSz. 1: 12 | SzegSz. 1: 671 | Gyógysz. 377: Gyergyó | NépismDolg. 4: 28: Gyimesbükk, uo. 3: 111: Kalotaszeg | Nyr. 10: 332: Sopron | FöldrKözl. 22: 65: Balaton mell. | NyIrK. 1: 152: Szilágyság | MiTsz. 44: Mihályi. A kakastaréj összetétel – mint a nyelvben már más jelentésben meglévő összetett szó – a farkasfoghoz, szarkalábhoz hasonlóan vált egyszerű botanikai kifejezéssé. Több növényt is jelöl ez a név. Részben a levelek alakja a névadás szemléleti alapja; mint Kováts M. a kakastaréjfű leírásában azokat jellemzi: „levelei olylyak, mint a’ kakastaréja” (Műsz. 261). Más – szintén ezzel a névvel jelölt növényeknél – a névadás motívuma az, hogy virágjuk taréj alakú, általában piros színű. Jellegzetességük a felfújt csésze, kétajkú pártájuk piros. Az Onobrychis fajok termése tagolatlan, s az egy-, ritkán kétmagvú hüvely hátán erősen fésűs taraj fejlődik. Megvan más nyelvekben is így; vö. ném. R. ném. Hahnenkamm ’Pedicularis’ (Lexicon Budense 147), Hahnenkamm ’Celosia cristata’ (Genaust 185), or. grébeny petuha ’Pedicularis’ (MO. 344), r. puţa cocoşului (Ethn. 87: 206), creasta cocoşului ’Pedicularis’ (RM. 455), a. cockscomb, holl. hanekam, indon. bungan (Genaust 137), a franciában cręte-de-coq ’ua.’ (FMF. 419). Ezek a lat. crista galli [< crista = taréj; gallus = kakas] ’kakastaréj’ elnevezéssel vannak összefüggésben.

A tudományos pedicularis genusnév a tetvetlenítéssel kapcsolatos. A lat. pediculus jelentése ugyanis ’tetű’. Németül is Läusekraut (PbF. 339), azaz ’tetűfű’. Bizonyára mérgező fű, sajátos hatása van, mert Lencsés György 1577-ben (OrvK. VI: 11a) így jellemzi: „ha ky megh öß, az szaath annra el vonza, mnth ha Newethne az Embör, k ha megh kezd haln is, holta vthan is vgan Newetö modon marad az zaa”.

A Pallas lexikonban szereplő kakastaréj (10: 21) növénynév jelentésmegadása Alectorolophus, mely már Pliniusnál is szerepel: alectoros lophus ’crista galli’ (27: 40). Ez a gör. alektorolophos ’ua.’ (Genaust 49) növénynév folytatója, mely a gör. aléktor ’kakas’ és a lophos ’taréj’ szavakból van képezve.

kakastaréjfa J: Erythrina crista-galli (P. 148). R. 1881: N. kokas-tora fa ’Rhus typhina’ (Vas m.) (Nyr. 10: 332). Mint tájnyelvi szó, kora nehezen állapítható meg, hiszen ezek történettelenek, időben alig adatoltak. Az etnobotanikai terminus mára szaknyelvivé is vált; sokfelé ismert a nyelvjárásokban (N. TermTudKözl. 1901: 455: Zala, Vas m. | ÚMTsz. 3: 28: Gy.vár, K.dörgicse, R.gyarmat, Bocfölde, Csatár | MNöv. 91: Alföld | Herman:Pászt. 668: Körmend | NéprÉrt. 35: 69: Göcsej, Zalabaksa). A régebbi tájnyelvi adatok az Acer campestre hátragörbülő zászlós termése alapján keletkeztek. Hasonló a motivációja a mai szaknyelvi szónak is, mely a tarajos korallfa egyik társneve a csörgősipkavirág (uo.) mellett. A korallpiros virágot leíró elnevezés, akár a lat. Erythrina, mely a gör. erythraios ’pirosas’ szóból származik. Német neve is Korallenstrauch (PbF. 171). A tudományos elnevezés utótagja, a crista-galli [< lat. crista = taréjszerű kinövés a kakas és más madarak fején; gallus = kakas] pedig ’kakastaréj’ jelentésű. Ennek mintájára keletkezett a német Hahnenkamm ’Erythrina c.-g.’ (Genaust 185) tükörszó is.

kakastaréjú-gomba J: Polyporus frondosus (MNöv. 32). A bokrosgomba alakfestő népi elnevezése. A németben egy másik gombafajtát jelölnek így; vö. Hahnenkamm ’Clavaria botrytis’ (Pilz 25), azaz ’kakastaréj’. A névadás motivációja a kakastaréjhoz hasonlítható, felálló, piros színű ágvégek alakja.

kakastej J: Ornithogalum (Nsz. 155). R. 1895: ua. (Pallas 10: 21). A névadás szemléleti alapja az a tény, hogy ez a fűféle fehéres nyálkát ereszt. A lat. ornithogalum [< gör. ornis, ornithos = madár; gala = tej] megfelelője, akár a ném. Vogelmilch. Leveléből, ha leszakítjuk, vagy ha a madár megcsipkedi, fehéres, tejszerű nedv szivárog. Görög mintára keletkezett tükörszó; Dioscorides gyógynövényei között is szerepel ilyen nevű növény, amelynek füvét és gyökerét a szegény emberek kenyérbe sütve ették. Így már érthető a magyar népmesék gyakori útravalója a tarisznyában, a „kakastejjel sütött cipó”. Lippay János is megjegyzi (Posoni kert. 1664) a növényről: „kinek gyökerét parás hamuban megsütvén, etzettel, olajjal megeszik a parasztok”. Vö. madártej.

kakastejvirág J: (Hegyalja) cickafark (MNöv. 91).

kakastengeri J: Zea mays convar. microsperma provar. oryzoides (Péntek–Szabó 321). N. uo. 306: Váralmás. Nyelvjárási szó Erdélyben. Tükörszava a románban a N. cucurúz d’e cocós (Agirbiciu ~ Egerbegy, Nadăşu ~ Nádas, Păniceni ~ Pányik) ’ua.’ (uo.). Az összetétel tengeri utótagjának ’kukorica’ a jelentése; a növény tengerentúli, amerikai származása motiválta.

kakastojás J: Salpichroa origanifolia (P. 132). Szaknyelvi metaforikus terminus.

kakastökűbab J: hosszúkás, nagyszemű babfajta (Beke: Kemenesalja nyelve.: 20). R. 1868: kakastökü-bab ’babfajta’ (Ballagi 1: 655). N. ÚMTsz. 3: 30: kakastök-paszuly (Szeged), kokastökű borsó (K.dörgicse), kokastökübab (J.berény, Köcsk, Ns.görzsöny, Mihályi) ’hosszúkás szemű babfajta’, kakastökű paszúr (Hódmezőv.h.), kakastökű-paszuly (Gyula) ’nagyszemű, félhold alakú babfajta’ | SzegSz. 1: 671: kakastök, kakastök-paszúr ’ua.’. Metaforikus etnobotanikai elnevezés. Az állatok ivarszervéhez való hasonlítás gyakori a növénynévadásban; vö. kakasmonyú borsó, macskahere, kutyatök, agármony, rókamony, szamárhere stb.

kakasvirág J: 1. (Dunántúl) keltike; 2. hérics; 3. kikerics; 4. (Békés) Leucojum aestivum (MNöv. 91). R. 1783: kakas virág ’Adonis aestivalis’ (NclB. 381), 1807: MFűvK. 323, 1831: Kreszn.1: 288. A nyelvjárásokban máig használatos a kakukkszegfű, a tavaszi lednek és a kankalin jelölésére: ÚMTsz. 3: 31: Csákánydoroszló, Zselic | MNöv. 106: Vas m. | NyIrK 34: 37: Erdély. Az Adonis aestivalist illetően a növény sötétvörös virágja a névadás szemléleti alapja. Benkő József minden bizonnyal erdélyi metaforikus etnobotanikai terminust tett növénytani szakszóvá. A német Hahnenblume ’Anemone vern., Corydalis cane, Lychnis flos-cuculi’ (M. 188) tükörszó szintén többféle növény neve.

A NEM KÖZISMERT RÖVIDÍTÉSEK FELOLDÁSA

Rácz János

SUMMARY

Rácz, János

Compounds involving names of birds in the terminology of botanics

This paper discusses Hungarian botanical terms involving the noun madár ‘bird’ and individual names of birds, going from domestic to wild fowls. The author emphasises word historical and word geographical aspects (the first attested occurrence of the plant name in written documents and regional variation respectively, but without mentioning dialectal variants) as well as the psychological background of naming habits.

The anterior constituent madár often expresses smallness, lightness, deviant amount. For plants that yield fruit, madár or madárkás ‘birdy’ means ‘consisting of small pieces’ (grapes, berries). But it may also allude to the habitat of wild fowl, meaning ‘(growing in a) field, meadow, forest’ or else to the fact that the fruit of the given plant serves as food for birds.