A magyar romantika legtermékenyebb, legnépszerűbb írója, a nagy mesemondó. 1825-ben született Komáromban, gyermekkora színes, anyja gondoskodása felnőtt koráig kísérte. A pápai református kollégiumban és a kecskeméti jogakadémián tanult, már diákként barátságot köt Petőfivel. 1848-ban a forradalmi ifjúság egyik vezére, ő szerkeszti és olvasta fel a 12 pontot. Ekkor veszi feleségül barátai és anyja tiltakozása ellenére Laborfalvi Rózát, a kor ünnepelt színésznőjét.
A szabadságharc bukása után felesége menekítette és rejtette el Tardonán, egy ismerős családnál. Az író itt töltött négy hónapot Csányiéknál, s a bükki táj, a vendégszerető falu több írásában  is felbukkan. 47 évvel később így emlékezik: "Egy nyáron  egy őssel, egy télen bujdostam én ezekben az erdőkben, üldözöttje a hatalomnak. Házigazdám a derék Csányi Béni, nemes úr volt, földesúr. Álnév alatt rejtegettek, tudta mindenki, hogy bujdosó vagyok, senki sem árult el. A falut Tardonának hítták..." Emlékét a faluban márványtábla és emlékszoba őrzi.
1850-ben felesége közbenjárására visszatérhetett Pestre, s ettől kezdve pályafutása töretlen, elismert és szeretett író. Fantáziája kiapadhatatlan, legjelesebb  regényei a magyar történelem nagy napjait idézik. 35 éven át országgyűlési képviselő. Személyisége már életében fogalommá vált, Magyarországon művész nem részesült hozzá hasonló elismerésben és tiszteletbe. 1904-ben halt meg.
Tardonán kívül Miskolchoz is szoros szálak fűzik az írót, hiszen a város szülötte Laborfalvi Róza, aki nem csak felesége, de társa és segítője volt az írónak. Jókai néhányszor elkísérte feleségét a miskolci fellépésekre is, 1857. szeptember 3-án egy Jókai-prológgal és Laborfalvi Róza vendégjátékával nyitotta meg kapuit az új miskolci színház. 1883. december 19-én felesége jubileumi búcsúfellépésén ismét Miskolcon járt az író, akit 1893-ban a város díszpolgárává választottak.