Bódizs Róbert

Álomképek és agyműködés: percepció vagy koncepció?

Bevezetés

Az álmokkal való tudományos foglalatosság utoljára az 1950-es években kapott jelentős és egyben máig ható lökést, amikor Eugene Aserinsky és Nathaniel Kleitman (1953) jóvoltából ismertté vált az alvás és ezzel együtt az álmodás viszonylag nagy megbízhatósággal előre jelezhető ciklikussága (1. ábra). Az álmodásnak és a gyors szemmozgásokkal jellemezhető, ún. REM (rapid eye movement) alvásfázisnak a gyakori együttjárását a későbbi alváslaboratóriumi vizsgálatok is alátámasztották. A REM szakaszokból ébresztett kísérleti személyek az esetek több mint 80%-ában számolnak be álomélményekről, míg ugyanez az arány a szemmozgásokkal nem kísért, ún. non-REM (NREM) szakaszokban alig több mint 40%-os. A REM alvásból és a NREM alvásból való ébresztést követő beszámolók ráadásul minőségileg is különböznek: a REM alvást inkább a természetes körülmények között felidézett álmokhoz hasonló élénk, érzékletes képek, erőteljes érzelmi élmények, bizarrság és többnyire bonyolult történetekké szerveződő változatos tartalmak jellemzik. Ezzel szemben a NREM alvásból ébresztett személyek beszámolói inkább gondolati és emlékezés jellegűek, kevésbé képiek, kisebb mértékű bizarrság jellemzi őket, és kevésbé emocionálisak is az előbbieknél (Nielsen, 2000). Az ébrenlét és az átmenet határán szintén átélünk a REM alvásban tapasztaltakhoz hasonló élénkségű álomképeket (ún. hipnagóg hallucinációkat), ezeket azonban rendszerint elfeledjük az őket követő hosszú alvás miatt (1. ábra).

1.ábra.

Egy átlagos éjszakai alvás lefolyását ábrázoló diagram a társuló álomsajátosságok vázlatos feltüntetésével. Az álmodás és az alvás ciklikus folyamatok, melyeknek periódusa kb. 90 perc. Az álmodás jellemzően az alvásciklusok REM fázisában jelentkezik, vagy akkor a legintenzívebb. Az elalváskor fellépő tudatállapot-változást többnyire gyorsan feledésbe merülő, de igen érzékletes vizuális hallucinációk (hipnagóg hallucinációk) kísérik. Az álmodás összideje egy emberi életre kivetítve években mérhető.

Mindent egybevetve megcáfolhatóvá vált az a korábbi álláspont, amely szerint az álmodás esetleges jelenség és a megzavart alvás következménye. Az ember sokkal többet álmodik, mint azt korábban gondolták. Egy átlagosnak mondható 70 éves élettartamba mintegy 23 évnyi alvás, ezen belül kb. 6 évnyi, azaz 2000 napra rúgó vagy nagyjából 50 ezer órányi REM fázis fér bele. Az álmodás tehát mindenképpen éveket tesz ki, ezért a vele való foglalatoskodás természettudományos munkaként fogható föl, mely elsősorban az agykutatás eredményeire alapozva igyekszik megválaszolni a fölmerülő kérdéseket (Bódizs, 2000). Az alábbiakban az álomképek eredetének kérdésére keressük a választ az agykutatás és a pszichológia jelen ismeretei által meghatározott és az ezek által behatárolt úton.

Az álomképek lehetséges forrásai

Vegyünk egy lehetséges álomképet: egy ívben meghajló horgászbotot tartó fiatalember szalmakalapban, ingben és nadrágban derékig vízben áll, valószínűleg éppen egy méretes hal kifárasztásán ügyködik! Az álomképet mai ismereteink szerint háromféleképpen hozhatja létre az alvó agy. Egyrészt az agy önnön alsóbb (elsősorban agytörzsi) központjai által gerjesztett alvás közbeni ingerlést “tévesztheti össze” a valósággal, egyfajta téves észlelés eredményeként. Vagyis az agytörzs REM fázisra jellemző, mai ismereteink szerint többé-kevésbé kaotikus ingereit az agykéreg, korábbi tapasztalatai és észlelési sémái alapján leginkább egy derékig vízben horgászó fiatalember képének tudja megfeleltetni. Egy derékig vízben álló fiatalember vizuális ingere a valóságban elvileg hasonló agykérgi aktivációt hozna létre, igaz, ezt a retinákon keresztül és az agytörzs asszisztálásával, nem pedig az agytörzs önállósodó működése révén, mint az álomkép esetében. Ez azt jelenti, hogy az agykéreg, külső ingerek és támpontok híján valóságként “észleli” a kéreg alatti ingereket. Eszerint tehát az álmodás téves észlelés. Másrészt lehetséges, hogy az ébrenlét során tárolt emlékek képi felelevenítése zajlik, amelynek során az egyes események az eredeti kontextusukkal rögzülvén alvás közben mintegy újraaktualizálódnak. Ezeket az emlékeket pszichológiai terminusokkal élve epizodikus emlékeknek nevezik, amely kifejezés arra utal, hogy az egyes események epizódszerűen rögzülnek az eredeti tér- és időbeli kontextusukkal együtt. Ez esetben egy korábban látott horgászkaland képei elevenítődnek fel újra álmunkban, a tó széles perspektívájával és kissé zöldmoszatos vizének emlékével együtt. Ebben az olvasatban az álmodás képi, epizodikus emlékezés. Végül harmadrészt, az álomképek az absztrakt, kontextusfüggetlenül őrzött szemantikus emlékek, elgondolások képekké alakulásának (elképzelésének) eredményei is lehetnek. A fenti álomkép itt a horgászatról szóló ismeretek (hajlékony botvég, a fárasztás technikája, a nyári pontyidény stb.) elképzelésének eredményei. Eszerint az álmodás tulajdonképpen képzelet, pontosabban az absztrakt szemantikus emlékek, elgondolások elképzelése. Tekintsük az első két mechanizmus szerint keletkező álomképeket perceptuálisaknak, hiszen közvetlen kapcsolatban állnak a konkrét érzékszervi úton szerezett tapasztalatokkal; és tekintsük az utóbbi mechanizmust konceptuálisnak, mivel ez elsősorban a fogalmi tudás és gondolatiság által vezérelt képiség (álom)világa!

Az agyi aktiváció két útja

Az agyi aktiváció két fő iránya egyfajta keretet és kiindulási pontot ad a fenti lehetőségek közötti tájékozódásban. Ezek az aktivációs irányok az agykéreg alatti területei által történő mozgósításnak a lehetséges útjai, amelyek közül az egyik az ún. hátsó vagy dorzális útvonal, a másik pedig az elülső vagy ventrális útvonal. A dorzális útvonal a téves észlelés útja, mivel ezen az útvonalon történik meg a valóságos észlelés is az ébrenlét ideje alatt. Ez az útvonal az agytörzs, a köztiagyban a thalamus bizonyos agyanatómiai képletei és az agykéreg között teremtenek felszálló kapcsolatot. A ventrális irány ezzel szemben inkább az emlékezés és/vagy az absztrakt emlékek talaján nyugvó képzelet útja lehet, mivel ez megkerüli az észlelés útját, és közvetlenül az emlékezés epizodikus és szemantikus tárházai irányából mozgósítja az agykérget. Ez a mozgósítás nagy vonalakban az agytörzs, a bazális előagy és az agykéreg hármasával jellemezhető (2. ábra).

2. ábra

Az agyi aktiváció két útja: a hátsó vagy dorzális és az elülső vagy ventrális útvonal. A dorzális útvonal a téves észlelésnek, a ventrális az emlékekből építkező álomképeknek az útvonala lehet. A dorzális útvonal sérülései (szaggatott vonalak) nem szüntetik meg az álmodást, míg a ventrális útvonalak sérülései (folytonos vonalak) az álmodást megszüntethetik.

Az első fölmerülő kérdés tehát az, hogy melyik útvonalat követik az álmok, vagyis melyik út az álmodás útja? Mivel álmok legnagyobb valószínűséggel és egyben jellemző módon a REM alvásban jönnek létre, logikusnak látszik a REM alvás alatti agyműködést megvizsgálni ilyen szempontból. A rendelkezésre álló négyféle bizonyíték mindegyike arra utal, hogy REM alvás alatt az agyi aktiváció, illetve az álmodás útja az elülső útvonal és nem a hátsó. Ezt támogatják az agyi elektromos tevékenységet mérő vizsgálatok (Buzsáki és mtsai, 1988), a REM alvás létrejöttében szerepet játszó agyi idegingerületátvivő anyagok útvonalainak nyomon követése és hatásaik elemzése (Dringenberg és Olmstead, 2003), az agyi véráramlás REM alvásra jellemző mintázata (Braun és mtsai, 1997), valamint az agyi károsodások álmodásra gyakorolt hatásainak elemzése (Solms, 1997). Utóbbi elemzések érvelésünk szempontjából kiemelt jelentőségűek, mivel azokra alapozva kimutatható, hogy az elülső útvonal károsodásai egyéb ideggyógyászati tünetek mellett az álmodás megszűnéséhez vezetnek, míg a hátsó útvonal károsodásait szenvedett páciensekre az álmodás megszűnése nem jellemző (2. ábra). Mindent egybevetve elmondható, hogy az álmodás inkább emlékezés vagy absztrakt emlékeken és elgondolásokon alapuló képzeleti tevékenység, mint téves észlelés. Kérdés persze, hogy konkrét, érzékszervi tapasztalatokra vonatkozó epizodikus emlékek vagy az absztrakt lexikális tudáshoz hasonló szemantikus emlékek állnak a folyamat mögött? E két lehetőség még mindig jelenthet perceptuális vagy konceptuális folyamatokat is. A kérdés tisztázásához az álomtartalmak közelebbi szemügyre vétele szükségeltetik.

Epizodikus vagy szemantikus memória?

Epizodikus memória alatt egy konkrét esemény tér-időbelii kontextussal rögzült emlékét értjük. Pl. tudom, hogy mit tettem tavaly nyáron akkor, amikor adott helyen és időben nagy kapásom volt. Az álombeszámolók elemzése és a kísérleti személyeknek az álmaikkal kapcsolatos emlékei arra utalnak, hogy ezek az emlékek ritkán jelennek meg ezen álmokban. Az álmokban fellelhető emlékezeti utalások csak kb. 5%-a, máskor annál is kisebb aránya epizodikus (az eredeti helyszínnel együtt megjelenő tényszerű) emlék. Sokkal gyakoribb a napközbeni gondolatokkal kapcsolatos álomelemek megjelenése, mint a napközben észlelt események felelevenítése (Fosse és mtsai, 2003). Az álom idegélettani módszerekkel történő nyomon követésekor láttuk, hogy az álom valamiképpen az emlékezésre épít. Most, hogy nyilvánvalóvá vált az epizodikus emlékek csekély álombeli szerepvállalása, az ún. szemantikus emlékekre helyeződik a hangsúly. A szemantikus memória az általános ismeretrendszer, ami kontextustól függetlenül tárolódik, és más ismeretekkel integrált rendszert képez. Ilyen elvont ismeretrendszere is lehet valakinek a horgászat olyan mozzanatairól, amiből fel tud építeni egy, a fenti példában leírt álomképet anélkül, hogy azt, konkrétan, olyan elrendezésben korábban bármikor látta volna. A szemantikus memóriarendszer ezen “horgász”-körébe többé-kevésbé burkoltan olyan fogalmak is bekapcsolódhatnak, mint a vágy, a várakozás, a szerencse, a furfang, a kitartás stb.

Az álomelemek elemzése tehát arra a következtetésre juttatta a pszichológusokat, hogy az álmok inkább a szemantikus, mint az epizodikus memóriából merítenek. Figyelemreméltó továbbá a napközbeni gondolatokkal való meglepően szoros kapcsolat is. Kivételt tulajdonképpen csak a poszttraumás stressztől szenvedő személyeknél figyeltek meg, akik éveken át, újra és újra ugyanannak a rémisztő vagy sokkoló epizodikus emlékkészletnek a rémálmok formájában történő felelevenítését élik meg ismétlődő rémálmaikban. Ez a jelenség tulajdonképpen egy sikertelen dekontextualizálódási folyamatként is felfogható, amelynek során az álom nem tudja ellátni a feladatát, azaz nem tudja beilleszteni az emlékkészletet a meglévő szemantikus ismeretrendszerbe vagy memóriatárba (Stickgold és mtsai, 2002). Mindez egy széttöredezett REM alvással társul, amit a gyakori tökéletlen ébredések miatt az ébrenlét-alvás átmenethez hasonló állapotok sokasága jellemez.

A REM alvás és az álmok a percepció és a koncepció tükrében

Visszatekintve és a fentieket összegezve a REM alvás alatti álmodás konceptuális természete rajzolódik ki. Az agyi aktiváció útvonalainak elemzése az epizodikus (konkrét) vagy szemantikus (absztrakt) emléknyomok meghatározó befolyására, az álomtartalmak pszichológiai természete pedig e kettő közül az utóbbi, az absztrakt emléknyomok és ismeretrendszer képi ábrázolására utal. A REM alvás alatti álmodás tehát nagyobbrészt konceptuális folyamatnak tekinthető, ami érzékletessége ellenére, elméleti értelemben meglehetősen távol van és valószínűleg nagymértékben független a konkrét érzékszervi tapasztalatok befolyásától.

Pszichoanalízis az alváslaboratóriumban

Az álmok konceptuális természete egyben arra utal, hogy a pszichoanalízisnek van némi helye az alváslaboratóriumok rideg, műszeres világában. Az álomgondolatok pszichoanalitikus fogalma ugyanis éppen azt jelenti, hogy az álmok képi világa tulajdonképpen gondolati síkon kezdeményeződik, és az emlékek képekké alakulásának eredménye (Freud, 1900/1986). Erre utaló megfigyeléseket találunk Greenberg és mtsai (1992) tanulmányában is, akik pszichoanalitikus interjúk és terápiás beszélgetések alapján a személyes konfliktusokról és problémákról készítettek részletes jegyzőkönyveket, hogy azután ezeknek a konfliktusoknak és problémáknak a személyek alváslaboratóriumban, REM alvásból történő ébresztése nyomán elmesélt álmaival való kapcsolatát tanulmányozhassák. Az interjúalanyokkal nem érintkező pszichológusok pusztán a jegyzőkönyvekre támaszkodva sikeresen társították az álombeszámolókat a személyes problémákkal, pedig mind az álmodó, mind pedig a terápiás beszélgetésben részt vevő alanyok kiléte rejtve maradt számukra. Az interjúk során részletesen feltárt személyes problémák metaforikus megjelenését, valamint az új élmények régiek közé való beillesztését tapasztalták az álmokban. Következtetésük, hogy a személyeket foglalkoztató problémák metaforikus megjelenése nem feltétlenül a tudattalan gondolatok rejtőzködése, hanem egyszerűen a vizuális-narratív, szimbolikus ábrázolásuk természetszerű mikéntje. További érdemleges megállapításuk, hogy az álmok során metaforikusan megoldott problémák eltűnnek a következő napi interjúk anyagából, mintha a szimbolikus megoldás egyfajta lelki feldolgozást és a problémajelleg megszűnését is jelentené egyben. Példaként említik többek között annak a férfinak az esetét, aki az apja halálával kapcsolatos érzéseivel küzdött, és attól tartva, hogy gyengének látszik, igyekezett megfékezni erőteljes szomorúságát. Az éjszakai ébresztések során rögzített első álombeszámolójában két férfi rabjaként apja hagyatékait kellett átszállítania valahová. A hagyatékokat a hűtőszekrényből vették ki. Az álom során ő és fogva tartói hatékonyan együttműködve valóságos futószalaggá válnak a hagyatékok átszállítási folyamatában. Az álom Greenberg és munkatársai (1992) szerint egyértelműen ábrázolja az álmodó nappali problémáját. Az apja halála miatti szomorúság és az ennek megélésével kapcsolatos kellemetlenség az apja hagyatékaival való foglalatoskodásban és fogolyként mutatkozó tehetetlenségében is ábrázolódik. A hűtőszekrényben tartott hagyatékok is utalnak az érzések kontrolljára, hűvösen tartására. A szerzők szerint a metaforikus megoldás is felsejlik az álomban, hiszen a kezdeti fogolystátust felváltotta az őt fogva tartó erőkkel való hatékony együttműködés helyzete.

Az álmok elvont gondolati eleme tehát meglehetősen kézenfekvő a pszichoanalízisben, és mint láttuk, ezt újabban más megközelítések is támogatni látszanak.

Természetesen a konceptuális jelleg mellett az álmok érzelmi töltete, helyenként emocionális túlfűtöttsége sem hagyható figyelmen kívül. Ennek idegélettani vonatkozásai a modern képalkotó eljárások alkalmazása révén kerültek a felszínre. Az agyi véráramlás vizsgálata nyomán kimutatható, hogy az érzelmi élet és az érzelmi emlékezet folyamataiban kiemelkedő szerepet játszó agyi magcsoport, az amygdala (az agy mandulája) REM alvásban rendkívüli módon élénk vérátáramlással jellemezhető. Sőt, a környező agyi régiók, tulajdonképpen a teljes halántéklebeny vérátáramlásának intenzitása is az amygdala vérátáramlásától függ, mintegy annak az alárendeltje. Mindez arra utalhat, hogy az érzelmi tényezők meghatározó szerepet játszanak az álomtartalmak kiválasztásában (Maquet, 2000).

Képek és jelentések

Fölmerül természetesen a képek és a jelentések viszonyának bonyolult és ellentmondásos kérdése. A képből ugyanis nem következtethetünk közvetlenül a tartalomra. Azonban alaposabb önvizsgálat után nyilvánvalóvá válik, hogy ez nem csak az álomképekre jellemző probléma. Vajon egy asztalon gőzölgő két teli kávéscsésze és egy szendvics képe mit jelenthet a valóságban? Táplálékfelvételt? Folyadékfelvételt? Koffein abúzust? Szakmai konzultációt? Szociális interakciót? Vagy valami mást? Mindezek a jelentések természetesen egy álomkép esetében is érvényesek lehetnek. A két kávéscsésze és egy szendvics álomképe lehet a szomjúság, az éhség vagy akár a társéhség álma is. De lehet akár más is. A valóság sem egyértelmű, az álom miért lenne az? A valóság is többszörös jelentéssel bír, az álom miért ne bírhatna? A valóság is individuális jelentéstöltetű, az álom miért lenne univerzális?

Amikor a percepció előretör

Az álomképeket azonban, mint láttuk, nemcsak REM alvás közben látunk. Az elalvás során élénk, vizuális élményekben gazdag, álomképek, ún. hipnagóg hallucinációk lepik el az alvó ember tudatát. Több arra utaló jel van, hogy ezek a képek a perceptuális komponens viszonylagos túlsúlyával jellemezhetőek, legalábbis a REM alvásban tapasztalható és az eddigiekben tárgyalt álomképekhez képest. Ezek a képek több perceptuális torzítást tartalmaznak, mint a REM alvás álmai. Ez arra utal, hogy építő köveik, alapegységeik perceptuális természetűek. Ezek az álomképek ugyanakkor több önéletrajzi jellegű, epizodikus formában tárolt szabad asszociációt hívnak elő, mint a REM alvás álomképei (Cavallero és mtsai, 1990). Ez szintén az érzékszervi tapasztalással való szoros kapcsolatra utaló adat. A REM alvás alatti álmokban általában aktív szereplői vagyunk álomtörténeteinknek, ezzel szemben a hipnagóg hallucinációk közben gyakran csak passzív szemlélői, befogadói vagyunk a képeknek. Ez a szemlélődés is egyfajta észlelő helyzetbe hozza az álmodót, vagyis magát az álomképet is mintha inkább észlelnénk, mint átélnénk. Végül a csekély történetiség (narrativitás) is a konceptuális szervezés gyengeségeire utal, azaz a képek kaleidoszkópszerűek, gyakran nem fogja össze őket még egy lazán szerveződő történeti keret sem (Foulkes, 1985). A perceptuális tapasztalatok dominanciájának legjobb bizonyítékát az a kísérlet adja, amelyben a kísérleti személyek elalvás előtt hosszú időn keresztül egy számítógépes játékot (Tetrist) játszottak, majd elalváskor hipnagóg hallucinációikban a játékra jellemző képek visszatértek tudatuk színpadára. Ez azoknál a vizsgálati személyeknél is így volt, akik amnéziában szenvedtek, azaz már magára a játékra sem emlékeztek, és fogalmuk sem volt a képek eredetéről (Stickgold és mtsai, 2000). Vagyis, itt a perceptuális tapasztalatok a maguk emésztetlen, nyers valójában köszöntek vissza az elalvás képeiben.

De, ez nem jelenti a fogalmiság teljes hiányát és mindenkori hiányát sem. Az ébrenlét gondolatai megszállhatják az elalvás képeit. Ilyenkor a Silberer-jelenségnek nevezett élmény keretében az elalvás előtti gondolatok szimbolikus formában jelennek meg az elalvás képeiben. Vagyis a gondolati, konceptuális összetevő behatolhat az elalvás első másodperceibe (3. ábra).

3. ábra

Az elalvás előtti gondolatok szimbolikus vagy autoszimbolikus megjelenése a hipnagóg hallucinációkban, avagy a Silberer-jelenség.

A konceptuális elem azonban egy másik úton, a REM alvásnak az ébrenlét-alvás átmenetbe való behatolása eredményeként is létrejöhet. Ezeket az élményeket alvásparalízis jelenségeként tartják számon a szakirodalomban. Az alvásparalízis az ébrenlét és a REM alvás jegyeinek keveredése (4. ábra).

4. ábra

A REM alvás és az ébrenlét tudati sajátosságainak keveredése avagy az alvásparalízis jelensége.

Összefoglaló

Az álomképek eredetére vonatkozó elemzés eredményeként az egyes alvásállapotokra jellemző képek egy feltételezett perceptuális-konceptuális dimenzió mentén helyezhetőek el. A REM alvásban keletkező álomképek érzékletessége alapján váratlan eredménynek mondható ezen képek konceptuális eredete. Az alvás ideje alatt a tudat mozivásznát uraló képek azonban igen változatosak. Az elalváskor átélt, majd rendszerint feledésbe merülő hipnagóg hallucinációk a “hagyományos” álmokkal ellentétben az érzékszervi tapasztalatok dominanciáját mutatják, vagyis a fent vázolt dimenzió perceptuális végéhez állnak közelebb. Az álmodás e két formája között azonban keveredések is megfigyelhetők, amikor a perceptuális elemekre konceptuális mechanizmusok szerveződnek rá (Silberer-jelenség, alvásparalízis) és viszont (poszttraumás stressz). Az álmok többnyire olyanok, mint a gondolatok, csak képként éljük meg őket.

Hivatkozások

Aserinsky, E., Kleitman, N. Regularly occuring periods of eye motility and concomitent phenomena during sleep. Science, 1953., 118: 173-274.

Bódizs R. Alvás, álom, bioritmusok. Budapest: Medicina, 2000.

Braun, A.R., Balkin, T.J., Wesensten, N.J., Carson, R.E., Varga, M., Baldwin, P., Selbie, S., Belenky, G., Herscovitch, P. Regional cerebral blood flow throughout the sleep–wake cycle: An H₂¹⁵O PET study. Brain, 1997., 120: 1173-97.

Buzsáki, G., Bickford, R.G., Ponomareff, G., Thal, L.J., Mandel, R., Gage, F.H. Nucleus basalis and thalamic control of neocortical activity in the freely moving rat. Journal of Neuroscience, 1988., 8: 4007-26.

Cavallero, C., Foulkes, D., Hollifield, M., Terry, R. Memory sources of REM and NREM dreams. Sleep, 1990., 13: 449-455.

Cheyne, J.A., Newby-Clark, I.R., Rueffer, S.D. Relations among hypnagogic and hypnopompic experiences associated with sleep paralysis. Journal of Sleep Research, 1999., 8: 313-7.

Conesa, J. Geomagnetic, cross-cultural and occupational faces of sleep paralysis: an ecological perspective. Sleep and Hypnosis, 2000., 2: 105-11.

Dringenberg, H.C., Olmstead, M.C. Integrated contributions of basal forebrain and thalamus to neocortical activation elicited by pedunculopontine tegmental stimulation in urethane-anesthetized rats. Neuroscience, 2003., 119: 839-53.

Fosse, M.J., Fosse, R., Hobson, J.A., Stickgold, R. Dreaming and Episodic Memory: A Functional Dissociation? Journal of Cognitive Neuroscience, 2003., 15(1):1-9.

Foulkes D. Dreaming: A cognitive-psychological analysis. Hillsdale, N.J.: Lawrence Erlbaum, 1985.

Greenberg, R., Katz, H., Schwartz, W., Pearlman, C. A research-based reconsideration of the psychoanalytic theory of dreaming. Journal of the American Psychoanalytic Association, 1992., 40: 531-50.

Maquet P. Functional neuroanatomy of normal human sleep. In: A.A. Borbély, O. Hayaishi, T.J. Sejnowski, J.S. Altman. (Eds): The regulation of sleep. HFSP, Strasbourg, 2000., pp. 86-93.

Nielsen, T.A. A review of mentation in REM and NREM sleep: "covert" REM sleep as a possible reconciliation of two opposing models. Behavioral and Brain Sciences, 2000., 23: 851-866.

Silberer, H. Bericht über eine Methode, gewisse symbolische Halluzinations-Erscheinungen hervorzurufen und zu beobachten. Jahrbuch für Psychoanalytische und Psychopathologische Forschung, 1909., 1: 513-25.

Solms, M. The neuropsychology of dreams: a clinico-anatomical study. New Jersey: Lawrence Erlbaum, 1997.

Stickgold, R., Malia, A., Maguire, D., Roddenberry, D., O'Connor, M. Replaying the game: hypnagogic images in normals and amnesics. Science, 2000., 290: 350-3.

Stickgold R. EMDR: a putative neurobiological mechanism of action. Journal of Clinical Psychology, 2002., 58: 61-75.