SZONTAGH GUSZTÁV

PROPYLAEUMOK A MAGYAR PHILOSOPHIÁHOZ

BEVEZETÉS.

Félszázad óta, mond JOUFFROY,1 Európában három philosophiai mozgalom fejlõdött ki, egy skót, német, és francia. Történetére nézve legelsõ a skót, melly REID' 1763-ban közre bocsátott elsõ munkájától számítható; a legfiatalabb a francia, kezdõdött 1811 körül, BIRANés ROYER-COLLARDdal; közbe esik a német, melly 1781 körül KANT által indult meg. A skót és német philosophia, különbözõ rendeltetés' valósítására hivatva, eredetben egymáshoz némileg hasonlított; kiindulás-pontja ugyanaz volt: HUME' scepticismusa; s mindkettõ egyformán felelt meg szándékának, megsemmisítvén azon philosophiát, mellynek e scepticismus következése volt, s helyre állítván az e philosophiától elhanyagolt ismeret-elemet: az elõlegest. Ezen pontra jutván KANT ÉS REID, elváltak egymástól. Mindkettõ teljesebb lélektannak köszöné LOCKE' hibái s HUME' scepticismusa' forrásainak fölfedezését: de ezen közös tapasztalás, a különbözõleg alkotott s hozzá készült elmékben különbözõ eredményeket szûlt. REID' figyelmét kivált az eszköz, azaz a lélektan' fontossága, voná magára, s ezen, BACON' olvasása által táplált szellemben, melly a természet-tudományok' módszerével barátkozott meg, azon meggyõzõdés fejlõdék ki, hogy a lélektan a philosophia' kiinduláspontja, s hogy minden javítás, szerkezetére s módszerére nézve, ettõl függ. KANT ellenben, ki az emberi ismeretek' bizonyossága' kérdésével foglalkodott, mint DESCARTES óta minden bölcselkedõ, inkább az eredményt tartá szem elõtt, azon hasznot t.i. melly belõle hárúlhatna, ha minden scepticismusnak a szerint végére járhatna, mint azt a HUME félével tevé. Használván e végre a lélektant eszközül, aláveté az emberi ismeret' bizonyosságának alapjait a criticának, s vizsgálódásai arra vezeték, hogy végre scepticismusnak eszünkben törvényes helyt engedne. Innen a mutatkozó különbözõ irányok. A skót philosophia, hû ahhoz, mellyet neki REID jegyze ki, folytatta a lélektani tettek' észlelését, s általok a philosophia' kérdései' feloldását, a logica' körében tartozandókét szintúgy mint minden másokét; midõn a német philosophia megdöbbenve az emberi ismeret felett KANT által támasztott borus felhõktõl, s szorongatva szétoszlatásuk' szükségétõl, nagyobb erõlködéssel mint valaha, minden tehetségét a 'bizonyosság' fejtménye' (problem) magyarázatára fordítá, mellyet mind a mellett fel nem oldhata, ámbár ezen kérdésnek az egész philosophiát alárendelé. A francia philosophia, gyermeke e kettõnek, elõdei' nyomán bevégzé közös munkáját, mint azok felvilágosítván ismereteink' elõleges elemét, s általa megdöntvén CONDILLAC' philosophiáját, melly LOCKEébõl keletkezett, s keblében HUME' scepticismusát hordozza. Oda érvén, két út nyilt meg elõtte, a skót és német philosophiáé. Eleinte az elsõ felé hajlott, napjainkban azonban hatalmas befolyások az utóbbihoz látszanak õt ragadni. Fog-e azoknak engedni, s ha fog, jól teszi-e? E kérdés' komoly megfontolására itt az idõ. A skót mozgalom már úgy szólván megszünt, a német elgyengûlt, midõn a francia ifjusága' még teljes erejében díszlik, s hivatva látszik öröksége' elfoglalására, arra t.i., hogy egy ideig Europában maga folytassa a philosophia' munkáját. Az 1830ki politicai történet lenyomá, vagy inkább, szerencsénkre, megakasztá azt épen azon percenetben, midõn fiatal kora' hevében tulságokra fakadhatott, az elmúlt hat év' folyamában azonban megért s megtisztúlhatott, s most alkalmasabb mint ez elõtt iránya' hideg vérreli megfontolására s hivatása' betöltésére.

JOUFFROY' szavaival kezdém bevezetésemet, a párizsi egyetembeli bölcselkedés'-tanitójáéval, nehogy elõadandó nézeteim végett alanyi elfogultsággal vádoltassam. Lettdolgok ugyan el nem csavarhatók, úgy látszik; de a tapasztalás bizonyítja, hogy azokat is, kiki saját nézete szerint magyarázza, itt ott fõleg azt emelvén ki, mi meggyõzõdése szerint különös figyelmet érdemel, s az egészet saját nézõpontja' világában s szinében tüntetvén elõ. Ez oka annak, hogy a philosophia' historiája is, az irók' saját rendszere szerint, különbözõ alakban jelenik meg. KANTig e tudomány teljesen kimerítõleg még alig is adathatott elõ, mert az emberi szellem' birodalma még teljesen föl nem fedeztetett, határai ki nem valának mérve, különbözõ ismeretmódjaink szabatosan meg nem határozva; minél fogva a mindennemü bölcseletek' megbirálására a kulcs és zsinórmérték hibázott. KANT óta, TENNEMAN' a criticismus' álláspontjából készült ebbeli munkáját tartá a tudós világ legjobbnak, s COUSIN' fordítása azt Franciaországban is honosítá; azonban most már HEGELtõl is birjuk a philosophia' historiáját; s melly különbözõ szinben jelennek meg e két munkában az adatok! – Részemrõl is tehát az itt elõadandó tárgyat, csak saját, e munka' folytában eléggé kitüntetett, lélektani álláspontból adhatom elõ; de hogy ezen nézõpont nem alanyi elfogultságból keletkezett, bizonyítják JOUFFROY' szavai, mikkel a dolog' lényegére nézve egyet értek; sõt hogy ezen álláspont a világliteraturáé általában, tehát nem csak angol s francia bölcselkedõké, hanem a józanabb németeké is; az, úgy hiszem, e historiai vázlatokból is ki fog világlani.

A legújabb philosophia' historiáját pedig, teljes világosság végett, az újabb philosophia' elsõ kezdetétõl adom elõ, egy pár bevezetõ szóval a skót iskolát BACON', LOCKE' és HUME' tanításaival összeköttetésbe hozván, a legújabb francia philosophiát DESCARTES és CONDILLACkal; a németet végre LEIBNITZ és WOKFfal; mivel a legújabb philosophiai jelenetek csak ugyan a korábbiakból, ellenmondás, módosítás, vagy folytatás által fejlõdtek ki.

ELSÕ SZAKASZ.

A SKÓT ISKOLA.

A régi philosophia fõleg szemlélõdõ volt; a középkorban a scholastica philosophia dialecticáját nevetséges szõrszálhasogatásokban gyakorlá; a lassan haladó müveltségnek végre az emberi ösmeret' másod elemét, a tapasztalást, helyre kellett állítania, s tevé is ezt foganattal BACON, a régi s korában divatozó philosophiát szigorú birálat alá vevén, s kimutatván, miképen tévelygései' kútfeje a tapasztalás' elhanyaglása. Visszahatása (reactio), az igaz – mint ez többnyire történni szokott – túlságos volt, mert a philosophia Angliában utána legott ellenkezõ hibába esett: LOCKE által2 a tiszta empirismus alapíttatott meg, s ismereteinkbõl annak másik kiegészítõ eleme, az elõleges fogalmak, számkiüzettek, melly félszegségbõl igen természetesen HUME' scepticismusa fejlõdött ki. LOCKE' elmélete szerint tudniillik minden képzetek, fogalmak, itéletek s eszmék egyedül a tapasztalásból származnak; HUME az ok', okozat és állomány' fogalmait gyökerökben megvizsgálván, ezeket tudnivalag nem találhatta, mivel elõlegesek s egyenesen az észbõl keletkeznek: s így, LOCKE' tanítmánya szerint következetesen, tagadá bizonyosságokat.

Illy eredménynek REID' fígyelmét magára kellett vonnia. Kézzel fogható volt, hogy HUME' következményét tagadni nem lehetett, ha LOCKE' elméletét elfogadja, mire REID' józan esze rá nem állhatott. Ha tehát HUME' scepticismusát meg akará dönteni, LOCKE' tanítmányát szigorú vizsgálat alá kellett vennie; s tevé ezt egészen lélektani adatokra támaszkodva, mellyekbõl világosan kitûnt, mikép LOCKE' észleletei hiányosak, s egész elmélete félszeg lélektanon alapszik. REID tehát, e hiányt orvoslólag, visszaállítá ismeretink' második elemét, az elõlegest, s a nélkül, hogy viszont maga részérõl az ellenkezõ szemlélõdési útra kicsapongana, s üres fogalmakból légvárakat építene, megtartá a lélektani módszert, sõt azt, a természettudományok' útmutatása szerint, minden philosophusok köztt elsõ, a philosophiára tisztán s hypothesisektõl nem zavarva, alkalmazá. Ez biztosítja neve' halhatatlanságát. REID ez által alkotója lön ezen tudománynak, mellyet õ, s utána e napiglan egész Nagybritannia, az emberi szellem' philosophiájának (philosphy of the human mind) nevez, s melly idõnkben ROYER-COLLARD által Franciaország' tudós iskoláiba bevezetve, a világ' két legfelvilágosultabb nemzete' helybenhagyását megnyeré, s ennél fogva teljes joggal érdemli, hogy azt kissé körülményesebben elõadjuk, annál is inkább, mivel nálunk eddigelé ismeretlen.

Elõterjesztem pedig azt e munka' bevezetésében nyilvánított nézeteim szerint, criticának vetvén alá a skót iskola' nézeteit a philosophia' tárgya, határai, kútfejeis igazsága' feltételeirõl; mivel egyedül ezen pontok' helyes meghatározása emelheti ismereteinket a tudományok' sorába. – Kútfõk REID'3 és STEWART'4 munkái, de kivált JOUFFROYnak, REID' összes munkái' fordítása elõtt álló remek bevezetése, melly a közttünk terjedni kezdõ hegeli badar beszéd' igazi ellentétele, s philosophiai elõadásunknak mintául szolgálhat.

Bármillyen legyen az e világban létezõ lények' különbsége, mond REID, mi azoknak csak két nemét ismerjük: a szellemet és testet. Minden emberi ismeret tehát, tárgyánál fogva, két fõ osztályra szakad, szellemés testtudományra.

De ezen megkülönböztetés, mondhatná itt valaki, talán merõ hypothesisen alapul? Minden monisticai rendszer' követõi csak egy állományt tartanak létezõnek, s a dualistákkali pörök még el nem végzõdött. Megengedem, s oka ennek az, mivel a vita olly pontot illet, mellyhez ismerettehetségünk nem fér. Csak az isten tudja, mik azon tárgyak, mellyeket mi szellem és testnek nevezünk, mert pusztán tüneményeiket veszszük észre, a nélkül, hogy lényöket megismerhetnõk. De épen azért, legyenek bár a szellem és test lényegben különbözõk vagy nem, az minket keveset illethet: tüneményeik különbözõk, s ez elég. Mi emberek csak azt magyarázhatjuk, mit belsõnkben vagy kivülrõl észre veszünk, s miután ez a dolgok' tüneménye, s nem lénye, magyarázatunkat is csak a tüneményekre szoríthatjuk, s így minden ismereteinket ezeknek különbfélesége szerint helyesen két különbözõ osztályra szakasztjuk, a szellemet és a testeket illetõ tudományokéra.

S valóban ezen osztályozás' helyességét e két tudomány' történeti kimüvelõdése is kitûnteti. A természettudományok BACON óta, azaz, miután a szemlélõdéstõl a tapasztalási útra tértek, hátralépésektõl menten, óriási léptekkel haladnak, midõn a szellem' tanja a világ' legnagyobb bölcsei' törekvései' ellenére sem tudott ingadozó állapotjából szilárd lábra jutni. Mi ezen különbség' oka?

A skót bölcselkedõk' felelete e kérdésre következõ:

Elõször: a fonák módszer, melly követtetett. A régi philosophusok a testek' szintúgy, mint a szellem' országában, analógia és hypothesis által akarának boldogúlni; analogia által, az ismeretlent valami ismeretes hasonlóból magyarázván, melly többnyire csak látszólag vala hasonló; s hol ezt nem alkalmazhatták, hypothesishez folyamodának, azaz, magyarázatot képzeltek. Illy módszer rendszereket hozott létre a valóságról, de nem a' valóság' ismeretét. Mi csoda, ha általa nem boldogúltak! – Milly különbség mutatkozik ellenben a természettudományokban BACON óta? Ha a teremtés' munkáit ismerni akarjuk, a természetben kell azokat észlelnünk, a valóságban, mint azokat az isten teremté. BACON' hatalmas szava elég erõs volt a régi módszer' helytelensége' kimutatására, s miután az eszmélést mint a természet' megismerésére s titkai' kinyomozására szolgáló eszközt kijelelte, szabályait igyekvék meghatározni. A természeti tudományok hallgattak szavára, s tanácsa gyümölcsözött. Nem úgy a bölcselkedõk. BACON óta ugyan õk is részint a tapasztalás' útjára tértek, fõleg LOCKE, sõt DESCARTES is; de nem õszintén. Megelégedtek egy pár adattal, s legott ismét a régi, kurtább 's könnyebb szemlélõdési útra visszatértek, s a hiányos észleletek – fonák eredményeket szülve – fegyvert adának a scepticismus' kezébe, mi által a philosophiának bizonytalan állapotja még ingadozóbb lön.

A philosophia' hátramaradása' második okául a skót philosophusok azon határok' el nem ismerését tartják, mellyekhez, az emberi ész, természeténél fogva, a szellem-, szintúgy mint az anyagtudományban kötve van. Ha igaz, mondják õk, hogy a dolgok' lényét nem ismerhetjük meg, hanem csak tüneményeiket; úgy tagadhatatlan, hogy minden tudomány csak ezekkel foglalkodhatik, s nem a dolgok' lényével. Feladata tehát: a tünemények' törvényei' kinyomozása, azaz, azon tulajdonok' meghatározása, mellyek a dolgokon észrevétetnek; mert ha a' természet' munkái' lényét törekszünk megismerni, szükségkép hypothesisekre vetemedünk; s a csomó' feloldása lehetetlen levén, e feloldást képzeljük, s így ismereteinkbe végre annyi képzelgés csuszamlik belé, hogy végre belõle az igazság is kiszorúl, s a tudomány tekintetét elveszti. A mióta a természettudományok e különbséget elismervén, a lehetetlent a lehetõségtõl elválaszták, s kizárólag az utolsóra fordíták figyelmöket, szakadatlanúl haladnak. S ím ez feladata a philosophiának is. mert a szellem' lényét szintúgy nem ismerhetjük meg, mint nem az anyagét; a' mit felõle tudunk, csak az, hogy bizonyos tulajdonokkal bir, s bizonyos tünemények' színhelye; e tulajdonok” meghatározása, s a tünemények' törvényei' fölfedezése az, mi a szellemtudományban lehetséges, a mivel tehát foglalkodnia kell. De eddig épen erre nem határozhatta el magát: az ok' és állomány' kérdései valának fõleg azok, miknek megfejtésén fáradozott, s mert e tekintetben sikert nem érhetett, a szemlélõdés' útjára csavargott, légvárakat építve, miket az elsõ szél szétrombolt.

A harmadik ok, mellynek a skót philosophusok a philosphia' hátramaradását tulajdonítják, azon zavar, mellybe e tudomány az által sülyesztetett, hogy a bölcselkedõk az elõleges ismereteket akarák bebizonyítani, mint ha erre szükség volna, s a nélkül egy lépést sem lehetne elõre tenni. Ha a dolgot közelebbrõl tekintjük, meggyõzõdünk, mikép ezen ismeretek minden képzeteinkben, itéleteinkben, okoskodásainkban, szóval, minden ismeretben és tudományban elõkerûlnek; eszméletlenûl alkalmazzuk azokat minden adott alkalommal, mert gondolkodásunk' törvényeinek alapjai. Senki nem is kétkedik igazságok felõl, hogy p. o. semmi sem történik ok nélkül, minden tulajdonnak állomány az alapja stb.; mi azt hiszszük minden bizonyítás nélkül, sõt ellenállhatatlanul, s itt a bizonyítás szintolly szükségtelen, mint magában lehetetlen, mert az elõleges igazságok minden bizonyítás' lehetségének feltételei, mi oknál fogva elsõ igazságoknak, az ész szabályozó törvényeinek, vagy a közérzék' elveinek neveztetnek, elkülönözve azon ismeretektõl, mellyeket szerzünk s bebizonyíthatunk. Ez az ok, miért a többi tudományok, p. o. a physica, igazságaikat axiomákként elõre felteszik, s egyedûl adott esetekre alkalmazásokkal foglalkodnak. Csak a szellem' tudományra tett eddig kivételt, azoknak elõre való bebizonyítását szükségesnek tartván; s mivel ez magában lehetetlenség, kétkedésre, sõt igazságaik' tagadására is vetemedék. Ezen hiba ártott a philosophiának talán mindenek köztt legtöbbet, mert a lehetséges ismeretek' kinyomozása' gátlásán kivül, a tudományt a józan észszel is ellenkezésbe hozá; olly igazságokat törekvén megmutatni, mikrõl senki sem kétkedik, s tagadni merészelvén ollyakat, mellyeket mindenki hisz: minél fogva nevetség' tárgyává lett, s szükségkép elveszíté tekintetét.

S ím ezek azon okok, miknek a skót philosophusok a szellemtudomány' hátramaradását s azon roppant különbséget, melly kifejlõdésére nézve, köztte s a természettan köztt mutatkozik, tulajdoníták. Az elsõ ok a philosophia' tárgyát, a második módszerét, a harmadik igazsága' feltételeit illeti. E' fonák helyzetbõl a philosophiát az igaz útra kellett téríteni, s a skót philosophusok hizelkedének magoknak, hogy:

1. Az emberi szellem' tudományát visszavezeték a tulajdonságok' ismeretére, s a tünemények' törvényei' meghatározására, a' szellem' egyedül tapasztalható, tehát megismerhetõ részére; s ennél fogva a tudomány' tárgyát meghatározák.

2. Hogy ezen tárgy' ismerésmódját az észlelésre és behozásra (Induction) szoríták, s ennél fogva e tudomány' igazi módszerét kijegyzék.

3. Végre, hogy a szellemtudományt az elõleges igazságok' vizsgálatától megszabadítván, a lehetetlentõl a lehetséghez visszavezették, ezen igazságok' lajstromát legalább szerkeszteni törekvének, s így e tudomány' igazsága' feltételeit több szabatossággal valósíták.

Nézeteik szerint javításuk a philosophiára nézve hasonló ahhoz, mellyet BACON a természettudományokban eszközle; õk az észleleti módszert csak más tárgyra, a szellemre alkalmazák, de hasonló móddal, szándékkal és céllal, mint ezt a természetbuvárok az anyagi tárgyak' természete, tulajdonságai s törvényei' meghatározásában használják, mi mellett nem kételkedtek, hogy a szellemtudomány is egyenlõ eszközökkel s úton müveltetve, hasonló elõmenetelt nyerend; s végre az igenleges tudományok' sorába lép, ha a philosophusok útmutatásokat õszintén elfogadják s állhatatosan követik.

A javítás' módja így meg levén határozva, két tárgy maradt még hátra magyarázatra: a szellemtudománytól várható haszon, s azon nehézségek' felvilágosítása, mellyeket a szellemtudománynak az anyagi természettõl olly különbözõ tárgya az észlelésnek nyujt.

Az elsõ pontra nézve REID és STEWART, a skót iskola' fejei, azt mondják: Akármint változzék ismeretünk' tárgya, eszköze mindig egy és ugyan az: t.i. szellemünk; s ezen eszközt természetesen annál biztosabban használhatjuk minden elõforduló tárgyaknál, minél jobban ismerjük természetét, tulajdonságait s törvényeit.

A logicának haszna e tekintetben el van ismerve, gyökerei pedig szintúgy, mint a többi philosophiai tanítmányokéi, a szellemtudományban ágaznak szét. S végre a szellem nem csupa eszköz, hanem ismereteink' tárgya is. A nevelés és oktatás' célja tehetségeink' kifejlesztése, ezen tudományok tehát elõre felteszik a szellemtudomány' ismeretét. Szintezt lehet a költészetrõl s ékesszólásról mondani. Legnagyobb pedig cselekedetink' eligazodására való befolyása; mert az erkölcsés jogtudomány' elvei a szellemtudományban gyökereznek, sõt e két tudomány igazán gyakorlati munkásságunkra nézve szintaz, mi a logica a gondolkozásra.

A második pontot illetõleg, a skót philosophusok megvallják, hogy a szellemtudomány' tárgya különbözõ levén a természettudományétól, használandó módszere' alkalmazásának is némi sajátságokkal kell birnia. A természettudományok' tárgya az anyagi természet, a külvilág, mellyet külsõ érzékeinkkel veszünk észre; a szellemtudományé ellenben belsõ, csupán eszméletünk által észlelhetõ, s ezen ismeretmód szükségkép némi nehézségekkel van összeköttetve; mert 1) a szellem' munkálkodásai sokfélék s nagy sebességgel vonúlnak el eszméletünk elõtt; a mellett nem következnek egyenként egymásra, hanem csoportosan járnak. 2) Csupán érett eszmélettel s teljesen kifejlett állapotban észlelhetõk, tehát nem elsõ csirájokban s fejlésök' egymásra következõ fokozatai szerint. 3) Csak egyedet észlelhetünk: minmagunkat; azon különbségeket tehát, miket az egyediségek képeznek, egyedûl behozás által határozhatjuk meg. 4) Gyermekségünktõl hozzá szokunk figyelmünket a kültárgyakra fordítani, s így csak erõlködve s állhatatosság által szokhatunk pillanatunk' belsõnkre való fordításához. 5) A szellem' munkálkodása fígyelmünket önmagától a tárgyra vezeti, mellyel foglalkodik, mi által a cél eltévesztetik; s végre 6) nyelvünk egészen anyagi, s így szellemi mûködéseket, törvényeket s tulajdonokat pontosan ki nem fejezhet, mi sok helytelenségnek szükségképeni kútfeje. Mind ezen nehézségeket megfontolván, látnivaló, mikép a szellem' helyes észlelése sok óvakodást, türödelmet, hozzászokást s állhatatosságot kiván; némi segítõ eszközök' szorgalmas használása mellett azonban ezen nehézségek nem meggyõzhetlenek, s ezek a skót philosophusok szerint következendõk:

Elõször: A nyelv, gondolatink', érzésink' s akaratunk' jelképe (symbol), úgyszólván a lélektan' szókönyve; kitételei ennél fogva belsõ életünk' tüneményei' megkülönböztetésére s meghatározására szolgálhatnak.

Másodszor: Szintezen célra használhatjuk az emberek' cselekedeteit, mivel külsõ munkásságunk a belsõbõl ered, belsõ hajlamink' s tehetségeink' eredménye, s ennél fogva ezeknek magyarázatát elõsegíti.

Harmadszor: A társaságban elterjedt vélemények és elõitéletek, mik arra nézve, a mi bennök közös és egyetemi, egyedûl a közös és egyetemi természetbõl származhattak.

Negyedszer: A philosophia' historiája, melly mindazon kérdések' legteljesebb tára, mik az emberi természet felett támasztattak, s ha benne épen olly számosan hypothesisek s elvétett nézetek kerûlnek is elõ, ezek azokra nézve, kik okaikat kinyomozni képesek, nem lehetnek haszon nélkül.

Mindezen segítõ eszközök azonban csak mellékes kútfejei a szellemtudománynak, s hasznok fõleg az egyenes úton nyert eredmények' ellenõrzésében áll; ezen egyenes út pedig az önészlelés és törvényszerû behozás, melly a mellék eszközökkel használva, a skót bölcselkedõk szerint, olly kétségtelenül vezet szellemünk' ismeretére, mint tagadhatatlan, hogy mind az, a' mit eddig ezen tekintetben mint bizonyost kinyomozhattunk, csupán ez úton szereztetett.

Az észlelés' alkalmazásában pedig a skót philosophusok következõ tervet követnek: Belsõ életünk olly tünemények' összességét mutatja, mik több rendbeli elvek' eredményei; miután tehát a szellemtudomány' célja a tünemények' törvényei' meghatározása, az észlelõ' feladata nem más, mint: elemzés által a tünemények' egyszerû elveinek, azaz eredeti tehetségeink s azok' törvényeinek fölfedezése. Ha ez sikerûlt, a tehetségeks azok' törvényeikbõl a tüneményeket magyarázhatjuk, mivel belõlök erednek, általok szabályoztatnak. Az elõleges igazságok ezen terv szerint csupán mint adatok s elvek használtatnak, anélkül hogy fejtegetésök s megmutatásokba belé ereszkednénk, s ha mindezt teljesítjük, összesen együtt van, mit a skót bölcselkedõk a philosophiai módszerrõl s használatáról mondanak.

Végre azon fogalomra kell fígyelmeznünk, mellyet a skót philosophusok tudományokról képeznek. Õk a szellemtudományt nem tarták egyszerû dolognak, nem hivék, hogy azt egy hamar be lehetne végezni. Szemmel tartván a természettudományokat, mik két századi haladás után müvelõdésök' tetõpontjától még messze állottak; sõt igazán azt soha el sem is érhetik: úgy itéltek, mikép ez a szellemtudománynyal sem lehet másképen, s hogy haladását a bölcselkedõk, fáradhatatlan észleléseik által, csak lassan eszközölhetik. Magokat pedig, eléggé nem méltatható szerénységgel, csupán kézmûveseknek tekinték, kik azon épülethez, mellyet csak az utókor emelhet, némi használható szereket hordanak össze, próbatételekkel elégedvén meg, s vizsgálataikat inkább egyes tehetségekre szorítván, mint hogy az egésznek összeállitását merészlették volna. Õk munkájokat csupán ideigleninek tarták, minek a jövõ kor' fölfedezései által elmulaszthatatlanul számos javításokat kell nyernie.

* * *

A skót iskola' tanítmányának ezen összevont elõadása után, átmegyek nézetei' birálatára, szintazon rendet követvén ebben, melly szerint a tant elõterjesztém. Vizsgáljuk meg tehát

a) a skót iskola' nézeteit a philosophia' fogalmáról. – REID és STEWART a philosophiát új úton müvelték, mellyen BACON után a természetbúvárok a physicát, azaz: az észlelést a szellem' tüneményeire alkalmazzák, hogy törvényeit megismerjék. Nekik általjában az egész philosophia szellemtudomány, s ezen név alatt müveltetik még napjainkban is nem csak Nagybritanniában, hanem ROYERCOLLARD' iskolai igazgatósága óta Franciaország' tudós iskoláiban is, midõn Németországban a philosophia SCHELLING', HEGEL' és számtalan mások' nézetei szerint, tisztán elõleges tudomány, s KANT maga a 'lélektant a philosophiához szoros értelemben nem is számítja.

Ha REID és STEWART' munkáit olvassuk – kiknél, mint a skót iskola' alapítóinál, tanítmánya' legtisztább elõadását kell keresnünk – kiviláglik, mikép nézeteik a philosphia' egészérõl nem eléggé világosak; STEWART különösen sajnálja, hogy BACON s D'ALEMBERT nézeteiket e tekintetben teljesen ki nem nyilatkoztatták, s a tudós világot a philosophiai tudomány' egészének teljes osztályozásával nem ajándékozzák meg. REID szabatosan csupán a természettudományokat különözé el a philosophiától; STEWART a szellemtudományt a bonctannal (Anatomie) hasonlítja össze, azt állítván, hogy az szinte az a philosophiára nézve, mi ez az orvosi tudományokra. Teljesen azonban e pont iránt nem látszának eligazodva lenni, ámbár e tudományt tagadhatlanúl úgy adják elõ, mintha eligazodva volnának.

Alapban – ezt el kell ismernünk – nézeteik helyesek, mit itt annál is inkább újonnan ki kell tüntetnem, mivel megállapodott meggyõzõdésem, hogy a philosophia, ingadozó állapotjából egyedûl lélektani úton vergõdhetik ki. E világban t. i. két rendbeli lényegesen különbözõ tünemények mutatkoznak: a physicaiak vagy az anyag' tüneményei, miket, mint mondám, magunkon kivül külsõ érzékeink által veszünk észre; és az értelemés erkölcsbeliek, belsõnkben, mellyeket eszméletünk' segítségével ismerünk meg. Minden lehetõ tudományos kérdések tehát az egyik vagy másik rendhez, vagy, ha a kérdés vegyes, mind kettõhöz számíthatók. Fogjuk fel csak a kérdés' valódi természetét, s lehetetlen kétségeskednünk. Philosophiai a kérdés, ha feloldása az eszmélet' adataiból s szellemünk' tüneményeibõl lehetõ; természettani, ha a külsõ érzékek' észrevételeis az anyag' törvényeibõl; közös, ha mind kettõbõl. Elõleges fogalmink pedig mind a két tudomány' tárgyaira egyiránt alkalmaztatnak, mivel általában az ismeret és tudomány' lehetségének föltételei.

Hogy KANT a lélektant a philosophiai tudományokhoz, szoros értelemben véve, nem számítja, a skót iskola' nézeteivel, bármelly ellenkezõnek lássék is elsõ pillanatra, összeegyeztethetõ. A criticismus' alapja a lélektan, de KANT' itélete szerint a szoros értelemben vett philosophia elõleges tudomány, õ azt elvont, tapasztalás fölötti (transcendental) tanítmánynak nevezi, úgy hivén, hogy annak birodalma épen ott kezdõdik, hol a tapasztalás véget ér. Mivel tehát a lélektan belsõ szellemi életünk' tüneményeivel foglalkodik, azt fogalma szerint mint tapasztalati tudományt nem számíthatja a philosophiához: de a skót iskola sem állapodik meg a puszta tapasztalásnál, hanem behozás által tehetségeink' tulajdonságait s törvényeit igyekszik meghatározni, az egyetemi emberi természet' elméleti és gyakorlati szabályaival együtt, s ez utolsó lépéssel már KANT' tapasztalásfeletti philosophiája' körébe nyomúl belé, csakhogy a skótok fõleg a philosophia' utólagos elemét használják, KANT pedig az elõlegest.

b) A skót iskola' nézetei a philosophiai módszerrõl. – REID és STEWART szerint a régi kor nem ismeré az észlelést, a philosophiát csupán szemlélõdési úton müvelvén; BACON, így mondanak, hozá azt elõször divatba, s a természetbúvárok elfogadván tanácsát, törekvéseikben sikert érének, mit utánoznunk kell, hogy a philosophiára nézve hasonló gyümölcsöket arathassunk stb.

Itt szembetûnõ a nagyítás. Hogy többeket ne nevezzünk, SOCRATES, PLATON s ARISTOTELES, az emberi természet' szenvedelmes és lángeszü észlelõi valának. A régiek tehát kétség kivül tetemesen tapasztaltak, de aligha igazi mód szerint. magyarázzuk meg a dolgot.

Minden philosophiai kérdés, mint e munka' follytában egyszer már megjegyzém, vagy elsõbbi, lélektani természetü, vagy utóbbi, metaphysicai. Ez utolsók csupán az elsõbbiek által fejtethetnek meg, mi oknál fogva az ontologiához igazán csak a psychologián keresztül lehet jutnunk. De a metaphysicai kérdések szerencsétlenségünkre nagyobb érdekkel bírnak, s ez oka hogy a régi philosophusok a dolgot megfordíták, s a metaphysicai kérdések' megfejtésébe ereszkedtek, a nélkül hogy arra elegendõ lélektani adatok által fel lettek volna hatalmazva. Némileg ugyan e tekintetben menthetõk. A régi kor napjaink' tapasztalásával nem bírt, olly világosan tehát, mint mi, nem tudhatá, hogy a szemlélõdés' sikere egyáltaljában elõrejáró tapasztalást tesz fel, s a távolabbi kérdések' feloldása egyedül a tettek' adataiból lehetséges. Mi óvakodóbbak vagyunk, mert botlásaikon okúltunk. A különbség a skót és régi kor' bölcselkedõi közt tehát csak az, hogy ezek elegendõ észlelések' hiányában szemlélõdéshez follyamodtak, s a hypothesis és analogia' utján törekedtek boldogúlni, s midõn ezen eszközök' sikertelenségét észrevevék, észleléshez fogának ugyan, de csak mellékesen, pusztán a metaphysicai kérdések' feloldása végett, tehát elfogultan, mert e szándék az észlelést idegen célnak veté alá, s elrontá a tettek' tiszta felfogását. A skót philosophusok' érdeme ellenben e tekintetben az, hogy a philosophiát azon útra igaziták, mellyen a természettudományok is szakadatlan elõmeneteleket nyertek, s hogy azt a további kérdések' szolgaságából megszabadíták. BACON, igen is, ezen utat már elõttök jelelé ki, de õk gyakorlatilag vivék ki javaslatát, egy egész tudományt alkotván, mi annál fontosabb, mivel a philosophia csak ez úton várhatja igazi gyarapodását.

A mondottakból azonban nem akarom következtetni, hogy a philosophia a további metaphysicai kérdésekkel ne foglalatoskodjék. A mi iránt eszünk kérdést támaszt, arra feleletet is kell adnia; ily tilalmat tehát nem szenved s nem is nyugszik míg, a legrosszabb esetben, meg nem gyõzõdik, hogy teljes feloldása az emberi tehetségek' korlátait felülhaladja; mert ez is felelt: akkor legalább bizonyosak lehetünk, hogy e tekintetben semmi bizonyost nem tudhatunk, az emberiség' túl nem hágható határain állunk, s gyõzhetlen tudatlanságunkban megnyugszunk. Az emberi ész úgy is csak akkor csalódik, ha az igazság' feltételeit szemügyre nem veszi, ha elegendõ adatok nélkül szemlélõdik, s többet következtet, mint amire a tapasztalás és elõleges fogalmai által felhatalmaztatott. Kövessük e tekintetben a természettan' példáját: hol elegendõ tapasztalások hiányzanak, ott a dolog' magyarázata addig felfüggesztetik, míg teljesebb tapasztalások azt fel nem világosítják.

c) A skót iskola' nézetei a philosophia határairól. Az emberi szellem' tüneményei' megismerése, a skót philosophusok szerint, a philosophia' feladata, s a kör, mellybõl ki nem léphet a nélkül, hogy magát el ne rontaná. A skót iskola tehát a metaphysicai kérdéseket általában kiküszöböli, s STEWART e bánásmód' igazolására két okot hoz fel: elõször mivel a lélektani és metaphysicai kérdések egészen különbözõ természetüek, s ennél fogva egy egészbe össze nem olvaszthatók; másodszor pedig, mivel ez utolsók természetöknél fogva feloldhatlanok lévén, másra mint hypothesisekre nem vezethetnek, mik a tettek' kérdéseihez vegyítve, ezek' igenleges eredményének ártanak, a' philosophiát végtelen vitákba bonyolítják, s így tekintetét is csorbítják.

Ezen nézetben, úgy látszik, tulságos visszahatás mutatkozik a régi philosophia ellen. Ez, mint többször érintém, fõleg a szemlélõdés gyakorlá, az észlelés' elmulasztásával; a skót iskola ellenben viszszaállítá az észlelést, de viszont a szemlélõdést mód felett korlátozza. A philosophia pedig a szemlélõdést szintúgy nem nélkülözheti, mint nem az észlelést, s az igazi út itt csak az, mi szerint a szemlélõdés a tapasztalás' adatiból induljon ki s – mint mondám – többet nem következtessen, mint amire ezek s eszünk' elõleges fogalmai által jogosíttatik; így, ha a távolabbi kérdések a lélektaniak után vétetnek elõ, s úgy magyaráztatnak, mint erre a tettek észlelése jogosít; az igazság' feltételének elég van téve. Ha a skótok ezen szabályhoz kötik vizsgálódásaikat, az igazság teljesen részökön áll; de mivel a szemlélõdést egészen számûzni törekvének, túl vitt észlelési szigorúságokban attól eltávoztak.

Itt kimondott itéletem az empiristák' s némileg KANT' állításaival ellenkezik, bõvebben kell tehát véleményemet kifejeznem. Az empiristák tagadják az ontologia' lehetségét s elõitéleteik szerint következetesen; mert ha a tapasztalás ismeretink' egyedüli kútfeje, úgy tapasztalhatatlan lények, igen is, nem létezhetnek. Tévelygésök – mint e rendszer' elõadásakor kimutattam – az, hogy a tapasztalás ismeretünk' nem egyedüli kútfeje, hanem egyszersmind a gondolkodás is. Az észlelés csupán tüneményeket tárgyazhat, nem hat a dolgok' felületén túl, s egyedül ezek' tulajdonságait határozhatja meg: de eszünk ezzel meg nem elégszik, minden tapasztaláson túl erõket s lényeket gondolván, miket nem láthatunk, s mikrõl mind e mellett legkevesbbé sem kétkedik, hogy léteznek. Belsõ életünk' gondolkodás-, érzés és akaratbeli tüneményei' okának s állományának p. o. a lelket lenni állítja, s valóságosan létezõnek hiszi, ámbár a lélek az észrevevésnek és észlelésnek tárgya nem lehet; hasonlólag a' világ' végtelen jelenetei' sorát nyomozván, mik mint okok és okozatok egymástól függenek, hamarébb meg nem nyughatik, míg e feltételes és mulandó valóság' általános végsõ okát és állományát, az istent, nem képzeli s valóságos létét nem hiszi. A kérdés itt az, helyesen teszi-e ezt eszünk? Az empiristák tagadják olly okokból, miknek helytelenségét kimutattam; KANT ellenben nem tagadja a lélek és isten' e szemlélõdési úton következtetett létezése' lehetségét, sõt megengedi e következtetés' alanyi törvényszerüségét is: de tagadja tárgyilagos bizonyosságát, mivel ezt eszünk egyedül belsõ alanyi alkotása' következésében, teszi, s ennél fogva más s különbözõ alkotással, mást s különbözõt következtetne, e tárgyakat máskép s különbözõleg gondolná. KANT' ezen állítása megrázkodtatá az elméket; de nem érdekli-e szintúgy érzékeink' tanuságát, mint az észét, s ennél fogva minden tudományokat épen azon mértékben mint az ontológiát? Eszünk' igazságai szintazon joggal igazságok, mint az érzékekéi, s épen azon tárgyilagos bizonyossággal birnak: mivel eszünk szintolly eredeti tehetségünk, mint az érzékiség. Az ontológiának tehát szintolly lehetségesnek, igaznak s bizonyosnak kell lennie, mint a többi tudományoknak, feltévén hogy helyes módszer szerint, törvényes úton szerkesztetik. Tiszta fogalmakból kétség kivül ontologiát alkotni nem lehet, illy ontologia a regények' sorába tartoznék; igazságainak tetteken (Thatsachen) kell alapulni, szemlélõdésünknek, a valónak során végig futva, a láthatóból a láthatatlanig nyomúlnia, szóval az ontologiához a lélektan által kell jutnunk, s a mellett elég belátással s józan észszel birnunk, hogy magunkat üres képzeletek által el ne hagyjuk ámíttatni. Eszünk a láthatóból igen is a láthatatlanba nyomúlhat, de az eredmény, csupa fölfedezés, nem tudás, melly utolsó csak ott lehetséges, hol a tárgyakat érzékeinkkel és eszünkkel ismerhetjük meg; az ész elválva az érzékektõl csak eszményi ismeretet nyujthat, melly, ha az érzékek' valóságos, a tüneményeket illetõ ismeretével szemlélhetõségre nézve az öszszehasonlítást ki nem állhatja is, fontosságra nézve azt kétségkivül felülmúlja; mivel a tünemények' végsõ okait, lényét és állományát tárgyazza, s így általában minden ismeretinknek alapja s befejezõ talpköve.

Ha tehát a skót bölcselkedõk máskép igazságos felhevültökben a szemlélõdõ philosophia' túlságai iránt, az ontologia' lehetségét tagadták, kétségkivül magok is túlságba estek, visszahatások a mértéket felülhaladta, mint aki 10 lábnyi árkot keresztül akar ugrani, s 12 lábnyit ugrik, csak hogy célját bizonyosan elérje; de azért õk az érzékfeletti igazságokat nem tagadák, s helyzetökben túlságok is menthetõ.

d) A skót philosophusok' nézetei a philosophiának igazsága' feltételeirõl. Criticám itt fõleg két pontot tárgyazand: elõször felvilágosítni törekszem a skótok' tanítmányát az elõleges igazságokról, s másodszor: megvizsgálom melly értelemben tarták az elõleges igazságokat minden tudomány' feltételének, s melly pontig igazak állításaik.

Az elõleges fogalmakat már a régi kor ismeré. ARISTOTELES' categoriái e tekintetben híresek, de teljesen rendezve s osztályozva azokat csak KANT adá elõ. REID-nél még sok hiány s zavar uralkodik, ámbár tévelygéstõl ment, mert alapban nézete megegyezik KANT-éval. Minden ismeretinkben t. i. elõleges és utólagos ismeretek vegyesen kerülnek elõ. Az utólagos ismeretek a tárgyakat állítják elõnkbe, az elõlegesek által pedig azokat magyarázzák; mindkét rendbeliek ismeretet és hitet foglalnak magokban; az elsõk való ismeretet, mert tárgyaik érzékek által felfoghatók; az utóbbiak eszményit, mert tárgyaikat csak eszünkkel gondoljuk. Hitünk pedig szellemünk' ezen különbözõ ismeretmódjai' bizonyossága iránt egyenlõ, mert – mint már többször érintém – mindkét kútfõ egyformán eredeti.

Nem egezhetem tehát azon bölcselkedõkkel, kik a skót philosophusokat azért gáncsolák, hogy az elõleges igazságokat a közérzék' (common sense) igazságainak nevezék. Õk ezen kitétellel csak azt akarák mondani, hogy nem szerzettek, hanem eredetiek, mint az érzékiek. Kitételeik, az igaz, habozók, mert majd "az emberi hit' alapelveirõl," majd pedig "elõleges igazságokról" szólanak. Az újabb philosphiában õk valának az elsõk, kik azokat meghatározni próbálák, s a kezdet nem bírhat a tetõpont' tökélyével. Közttök s KANT között más különbség e tekintetben nincs annál mint, hogy ez utolsó kivivé, mit õk kezdettek, s az elõleges igazságok' rendezett lajstromát adá, mi nálok még töredék. Gáncsoltattak továbbá azon állításokért, hogy az elõleges igazságokat ösztönileg hiszszük, hogy bebizonyíthatlanok, s minden ez iránti törekvés sikeretlen és hiábavaló. Ez utolsó tekintetben különösen a németektõl lusta észszel vádoltattak. De ki nem látja, hogy a felebbi kitétel képes, különben igen is helytelen volna, mivel az állatiság' tulajdonait a szellemre alkalmazni nem lehet, az elõleges igazságok pedig, mint az eredetiek általjában, valóban bebizonyíthatlanok, mert magok is elsõ elvei, feltételei a bebizonyításnak.

Kénytelen vagyok itt még egyszer KANThoz viszszajõni: õ, mint elébb mondám, vizsgálat alá vevé az elõleges igazságok' tárgyilagos bizonyosságát, kérdezvén: általános-e ismeretünk, vagy korlátolt, véges? azaz, úgy ismerjük-e meg a dolgokat, mint tárgyilagos voltokban, magokban, vannak, vagy egyedül mint azokat korlátolt alanyiságunk szerint gondolhatjuk? Õ ez utolsót állítja. Semmi sem ellenkezik annyira a skót philosophusok' szellemével mint ezen, szerintök túlságos, kételkedés; õk ezt eszelõsségnek, metaphysicai kórságnak nevezik.

KANTnak azonban egy tekintetben igaza van. Ha az ész kérdéseket támaszt, kénytelen feloldásokba beléereszkedni. S ismereteink tagadhatatlanúl nem általánosak, hanem végesek. De mit jelent ez? Anynyit-e hogy tárgyilagos igazságban szükölködnek, hogy csalódások? Nem, de hogy nem isteniek, hanem emberfélék. Sõt eszméinkben talán az általános ismeret' formáit birjuk, mellyeket érzékeink' anyaga még be nem tölthet. Ha ez így nem volna, vég nélküli tökéletesülhetésünket is alig foghatnók meg, sõt mi hiszszük és reméljük, hogy egykor "midõn szemünkrõl a fátyol leesik," a teljes igazság' birtokába jutunk. Akármint legyen azonban e dolog – mert itt csak sejtés foglalhat helyt – annyi bizonyos, KANT' ezen állítása a német philosophiát rendkivüli merényekre sarkalá. Megdöbbenve ezen, mint hivék, az emberi ismeretet általjában fenyegetõ kétkedéstõl, összeszedék minden erejeiket, hogy az általános ismeretet kiállítsák, s hogy tárgyilagos igazsága iránt kételkedés ne támadhasson, az eszményink és valónak, gondolatés tárgyának azonossága tétetett fel elõre. Ezen általános igazság' igérete a paradicsomi kígyó' hitegetéséhez hasonló, s következése szint az: nyugodt meggyõzõdésünk' paradicsomának elvesztése Elcsábíttatunk az isteni ismeret' kecsegtetése által, s ha azt el nem érhetjük, emberi korlátainkbani megnyugovásunk szétenyészik, s nem marad hátra egyéb, mint a csalatás' elégedetlensége s a kétkedés. Itt viszont a skót bölcselkedõk' oldalaira kell lépnünk. Isteni ismeret után törekedni igen is esztelenség, s mivel az, szintolly esztelenség kétségbe esni a felett, hogy emberek vagyunk. S valóban, nem szint ezen helyzetben vagyunk-e minden eszmékkel, mik az emberi rendeltetést képezik; a boldogság s erény' eszméjével, színtugy, mint az igazságéval? Általános boldogságot szintúgy nem érhetünk el, mint nem erkölcsi tökélyt, nem min magunkra, s nem a nemzetek' társasági egyesülésére nézve: de végtelen eszmék' elérése nem is lehet véges lényeg' célja, hanem csak vég nélküli közeledés azokhoz, haladás az igazban, jólétben és jóban. Ez lehetséges, sõt kötelesség; a lehetetlent csak az eszelõs hajhászsza.

* * *

Mind ezeknél fogva a skót iskola' érdemei a philosophia körül röviden e három pontba összevonhatók:

1. Hogy a szellemre nézve egy, tetteken alapuló tudományt állítja ki, mint azt a literatura, az anyagot illetve, a természettanban bírja. Az eszme ez iránt ugyan már elébb el vala készítve, csirája már DESCARTESban, még szembetünõbben LOCKEban, mutatkozott: de õk valának elsõk, kik ezen szellemben egy egész tudományt alkottak, egész terjedelemben, minden következésekkel, s olly világossággal, hogy az a tudós világtól elfogadtatott, s a világliteraturában helyt nyere.

2. Hogy az igazi módszert a philosophiába gyakorlatilag behozák. A nézet ugyan elõttök is már terjengett, különösen LOCKE meg vala gyõzõdve, mikép a metaphysicai kérdések' feloldása az emberi szellem' eredeti hajlama' s törvényei' megismerésétõl függ: nekik azonban a kivitel és siker tulajdonítandó, õk tevék a lélektant a philosophia' alaptudományává.

3. Hogy ezen módszert, idegen célok által nem zavarva, õszintén és elfogulatlanúl az emberi szellem' természete, tulajdonságai s törvényei' kinyomozására alkalmazák, mint azt a természetbuvárok az anyag' megismerésére használják.

A NÉMET PHILOSOPHIA

Útunk egészen különbözõ vidékre vezet. Az angol nép – mint a francia – élénken forog a gyakorlati életben, s ennél fogva a tapasztalástól és valóságtól el nem szakadhat; a német nemzet ellenben politicai feldaraboltatásában, mint egész, politicai élettel sem bír, irói az életbõl kiszorítva szoba-tudósokká válnak, ösztönözve az e nemzetnek saját szemlélõdési szellemtõl, gondolat-világjokban egészen elmerülnek. A tapasztalás által nem korlátozott szemlélõdés pedig természeténél fogva olly szabad, mint a képzelõdés, s mint ez, alanyi színt ölt, minél fogva nem csodálhatni, ha Németországban nem uralkodik egy philosophia, mint Nagybritanniában, hanem sok féle, sõt annyi, amennyi a jelesebb szemlélõdõ; s a helyett hogy e tudományt szakadatlanúl müvelnék, a követõk ott folytatva, hol elõdeik azt elhagyták: kiki elülrõl kezdi dolgát, s végre az eredetiségvadászás és rendszerkórság egész philosophiai anarchiát szûl. Eredetiségöket pedig nem csak a tartalom, hanem az elõadás által is tüntetik ki. Az angolok és franciák e tekintetben a lehetségig népszerüek igyekeznek lenni, a gondolat' fontosságában keresvén érdemöket, melly tekintetben REID és STEWART mintáink lehetnek; a német legújabb philosophiai iskolák ellenben a szóban. REIMARUS, MENDELSSOHN, GARVE eltûntek, s velök a világos német philosophia' napjai; érthetõ elõadások' helyében olly badar beszéd lépett, melly – mint minden magába zárt testület' szólásmódja – sajátképen csak a beavatottaktól értetik. A skót iskola' tanítmánya belsõ igazságánál s köz érthetõségénél fogva, túl hágá a csatornát, s meghódítá Franciaországot; midõn a FICHTE, SCHELLING és HEGELféle, homályossága miatt más nyelvre át nem fordítható, s a német beszéd' körén túl nem ronthatva, sõt abba mintegy belébûvölve, láttatja rejtélyes csoda mutatványait, eleinte bámulást gerjesztve, zajjal s tapssal fogadtatva; de titka' fölfedezése után a sokaság némán s elégületlenül eltávozik. CICERO' mondása: "Opinionum commenta delet dies, naturae iudicia confirmat" FICHTÉT rég eltemette, s most SCHELLING és HEGEL állanak e megvesztegethetetlen birószék elõtt.

Mind ezen helytelenségek mellett azonban, miket itt tartózkodás nélkül ki kellett jelelnünk, az igazsággal összeegyezõleg szintolly õszintén meg kell vallanunk: mikép Németország, a philosophiára nézve, tagadhatatlanúl az újabb kor' classicus földe. Ha a philosophálás másutt olly óriási túlságokra nem fakadt is, ha sehol olly képtelenségekre nem vetemedett: olly dús és sokféle virágú kifejlõdést sem mutat sehol, sehol – legalább eddig – olly pompás gyümölcsöket. Gazdagságára a német philosophiát csak a' régi göröggel lehet összehasonlitani; s ha jelenkorunkban annak fõ iránya elcsüggesztõ is, a criticismus' müvelõi fenntartják reményeinket. KANT kétségkivül az újabb kor' legnagyobb philosophusa, a keresztény philosophiára nézve az, mi PLATO és ARISTOTELES a régire. Bámulást gerjeszt azon elemzés, mellynek az emberi szellemet aláveti, õ annak eredeti formáit teljesen kijelelé, birodalmának, hogy így szóljak, teljes topographiáját adá; azért õ az, kit jelenkorunkban mindenek elõtt szükség tekintetbe vennünk, s nem lehet a philosophiában, e tudomány' jelen kifejlõdési fokán, eligazodva, ki támasztott kérdéseire nem tud feleletet adni. E vázlatomban tehát kivált õt kelle szemügyre vennem, s azokat kik vizsgálatait napjainkban folytatják; elhagyva JACOBI és KÖPPEN' érzeményi philosophiáját, BOUTERWEK' apodicticáját, BARDILInak az általánosból kifejtett rendszerét, és SCHULZE' antidogmatismusát: mert mind ezen nézetek már a rendszerek' elõadásában fejtegettettek, vagy hatásaikra nézve napjainkban elenyésztek. Sõt elsõ okomnál fogva hallgatással mellõzném el itt még a legújabb általános philosophiát is, ha ezen philosophia történetesen épen napi renden nincs: célom pedig a német philosophia' fõ iránya' kitüntetése lévén, minden méltatás nélkül nem hagyhattam; de hogy magamat ne ismételjem, itt fõleg csak külsõ történeti viszonyait mellett kitüntetnem.

A német philosophiát LEIBNITZtól szokták kezdeni, mert õ állítá azt önálló független lábra, DESCARTES' nyomdokit követve, tehát a rationalismus' szellemében. LEIBNITZ, minden pollyhistorsága mellett – melly a tudományok' egész tömegére terjeszkedett ugyan ki, de legtöbb erõt a mathesis és pilosophiára forditván – rendszert nem alkotott, találékony esze inkább új nézeteket, eszméket, intéseket és hypothesiseket szóra szét, mint megannyi szikrát, teljes kifejtésöket s rendezésöket másokra hagyván. Wolf vala ezen rendezõ, eredeti, találékony észszel nem biró, de rendszeressel ritka tökélyben. Az újabb bölcselkedõk köztt õ az elsõ, ki a philosophiai tudományok' teljes encyclopaediáját dolgozá ki, a német egyetemeknél pedig nemzeti nyelven készült tanító könyveivel a scholastica philosophiát kiszorítá. Módszere az általa elhíresült mathematicai, melly alatt a logica' szigorú alkalmazását a philosophiai tárgyakra érté, s minél fogva az ellenmondás' elve minden – tárgyilagos szintúgy, mint alanyi – igazságnak és ismeretnek talpkövévé állíttatott fel. S ím ez gyökeres hibája. A mathesis' tárgyai puszta mennyiségi vagy nagysági viszonyok, miknek meghatározása elõleges úton teljesen sikerül, mivel ezen viszonyok gondolatban és valóságban szintazok. Három ember, ló, vagy alma összeadva, egymástól elvonva, vagy sokszorozva, szint azon eredményt adja, akár ezt a tárgyakkal valóságban, akár számokkal, fejünkben, vesszük elõ. Valamelly háromszeg' szögei meghatározása a föld' szintén, papiroson, vagy fejünkben ugyan azon munkálódás. Ellenben a philosophia való tárgyakkal, léttel s ennek hatásai' magyarázatával foglalkodik, a gondolat itt nem a tárgy maga, a gondolt lét nem a való lét; azért a tárgyakat is csak észlelés által ismerhetjük meg, s elõleges fogalminkat az észrevevés által nyújtott anyagra alkalmaznunk kell, ha nem akarjuk, hogy magyarázatunk üres formalismussá váljék. A mathematicai módszer tehát a philosophiára, tárgya' különbsége miatt, egy átaljában nem alkalmazható, s WOLF azt használván, a leggonoszabb formalismusba sülyedt. Munkái duzzadnak üres, pusztán névbeli, határozatoktól, s megmutatásai s osztályozásának nincs hossza vége, melly pedantság minden elméleti, kivált metaphysicai, vizsgálatokat végre utálatosakká tett. Logicai dogmatismusának ürességét, KANT ugyan alaposan kimutatá; de ez mélyebben gyökerezik a német nemzet' szellemében mint hogy azt egy vágással egészen ki lehetett volna irtani, azért a németek mint elõtte, úgy utána is, szemlélõdnek, dogmatizálnak, elöljáró tapasztalás nélkül, pusztán elõleges fogalmakra támaszkodva; a rendszerkórságot pedig WOLF hazájában úgy szólván megörökösíté.

WOLF' dogmatismusa és HUME' scepticismusa felébreszték KANTot, ki híres criticáival, a LOCKE által szóba hozott vizsgálatokat az emberi ismeret' kútfejeis határairól befejezni szándékozék, s az elsõ ellen a tapasztalás' mellõzhetlenségét ismeretinkben, a második ellen pedig elõleges fogalmink' eredeti törvényességét bizonyítá be. Lássuk azt bõvebben.

WOLF' pusztán logicai, szemlélõdésen alapuló dogmatismusa ellen, KANT, mint mondám, a tapasztalás' jogait védi. A tiszta ész' criticájának fõ tétele: hogy merõ fogalmakból a valót (vagy kitétele szerint a lételt) meg nem ismerhetjük. Ezt bizonyítólag, megkülönbözteti szellemünk.' fogékonyságát, önmunkásságától, megmutatván hogy az ismeret' anyagát érzékeink, formáját pedig elõleges fogalmink által nyerjük, minél fogva minden ismeret általjában csak úgy lehetséges, ha elõször: a megismerendõ tárgy általunk észrevétetik, s másodszor: ha azt ismerettehetségünk' törvényei által meghatározhatjuk. KANT ezen elméletében a tiszta gondolkodást a tárgyilagos ismerettõl élesen megkülönbözteti. Érzékiségünk szerinte nem gondolhat, az értelem észre nem vehet. Az érzékek csupán a dolgok' tüneményeit veszik észre, nem a lényt, vagy kitétele szerint a dolgot magában (noumenon); az ész ennél fogva csak a tüneményeket ismerheti meg, s elméletileg, tárgyilagos igazsággal, a tapasztaláson felül nem emelkedhetik. Az elõleges formák, millyenek az érzékiségre nézve a tér és idõ' tiszta – pusztán bennünk levõ – szemléletei, az értelem' categoriái s az ész' eszméi, egyedül az észrevevésre s szemléletre vitetnek, azok nélkül üres alanyi formák, merõ feltételei az ismeret' lehetségének, miknek alkalmazása s haszna tehát a lehetõ tapasztaláson túl nem hághat. A categoriák ennél fogva magokban, a nélkül hogy az érzékiség' tiszta tért s idõt illetõ szemlélõdéseivel egyesülve, az észrevevésre vitetnének s ennek az érzékiség által nyújtott anyaga által megtöltetnének, üres formák, mik ismeretet nem adnak; mi még inkább az ész eszméirõl áll, mivel általános tárgyaik minden tapasztaláson túl vannak.

KANT' ezen elmélete szerint tehát minden ismeretünk csupán a' tapasztalható világra szorul. Megengedi ugyan, hogy eszünk az ok', okozat', állomány' és egység' törvényei által vezetve, önkénytelenül a tüneményeken túl emelkedik, s elõleges törvényeire támaszkodva, minden észrevevésnek elérhetlen lényeket – mint a lélek és isten – nem csak gondol, hanem teljes hittel valóságukat is elõre felteszi: de mind ez szerinte csalóka dialecticai látszat (Schein); mivel az ész' criticája által bizonyosság tétetünk, hogy ember ily tudomást soha sem nyerhet, a tapasztaláson túl rá nézve üres térnél más nem létezvén. S a mint érzékfeletti lények meg nem ismerhetõk, úgy be sem bizonyíthatók. E tekintetben KANT a tiszta ész' criticájában megbírálja az isten' léte' bebizonyítására használtatni szokott ontologiai, cosmologiai és physico-theologiai bizonylatokat, megmutatni törekedvén, hogy kérelmiek, t. i. elõre feltevõk azt, mit épen bebizonyítani kellene. Mert nézete szerint az elméleti ész önmagával ellenmondásba jõ, ha érzékfeletti dolgokat fejtegetni, azokat megismerni, s ólok mint valóságos tárgyakról, valamit állítani merészel; s hogy ezen nézetét teljesen bebizonyítsa, kimutatja ezen ellenmondásokat, az elhíresült, általa úgy nevezett antinomiákban.

HUME ellen elõleges fogalmink' eredetiségét' azaz a tapasztalástól nem függésöket kell KANT-nak megmutatni, mit õ ellenmondhatlan okokkal tett is' mellyekbõl kisûl, hogy azok nem csak a tapasztalásból nem származnak, hanem megfordítva, a tapasztalás maga egyedül alkalmazások által lehetséges. KANT tehát HUME' scepticismusa' alapját igen is megsemmisité, de ebbeli elmélete némi fél idealismust (transcendentalisnak nevezi azt) alapít meg, mellyel a kétkedés' egy új neme' támasztására igen könnyen félre élheti. Elõleges fogalmink t. i. szerinte – mint már érintõk – nem csak a tapasztaláson túl bizonyos tárgyilagos igazsággal nem birnak, hanem alanyi természetûek is. Mi tanítmánya szerint, nem ismerjük meg a dolgokat, hanem csak tüneményeiket, s nem mint a dolgok magokban vannak, hanem csak a mint azokat gondolhatjuk. Tehát nem a tárgyak szabják meg ismeretink' minõségét, hanem alanyi ismeret-formáink; az ember belülrõl kifelé nézi a világot, s nézete s annak törvényei szabnak törvényt a tapasztalásnak, sõt magának a természetnek, mivel minden tapasztalás, s így minden természetismeret, csak általok lehetséges, s ennél fogva szükségkép eredeti ismeret-formáink' minõségét ölti magára, mi annál bizonyosabb, mivel ismerettörvényeink a természet' körében tárgyilagos igazsággal bírnak.5

Átmegyek KANT' gyakorlati nézeteire. A gyakorlati ész önkényünket a kötelesség és jog' eszméi által szabályozza; törvényei elõlegesek, s azt határozók a minek lennie kell: midõn az elméleti ész magyarázza azt a mi van. A gyakorlati ész öntörvényhozó (autonomisch), s akaratunk' formáját szabja meg, a szabadságot elõre feltévén. Az erkölcsi törvény pedig rávitelesen az empiricailag határozható önkényre, mint általános kellés (categorischer Imperativ) jelenik meg, minden észszerü akaratnak szigorú szükségességgel egyetemi törvényességet hagyván meg, s ez által a cselekedetek' legfõbb célját jelelvén ki, melly nem jó indulatú érzemény, hanem a törvény' tisztelete; minél fogva az ember' erénye, akaratja' szabad erkölcsi erejében áll, kötelességei' teljesítését illetõleg; vagy esze' hatalmában, érzéki természetünk ' önséges ösztöneis kivánságainak az ész' törvényei alá rendelésében. A boldogságra való törekvésre, lelkiismerets eszünk által, KANT szerint, nem köteleztetünk, mivel ezt érzéki természetünknél fogva úgy sem mulaszthatjuk el; az erkölcsi törvény pedig e tekintetben csak azt kivánja: hogy ebbeli cselekedeteink a kötelességgel s joggal ne ellenkezzenek.

A vallás' eszméi, miknek tárgyaik KANT elméletileg megmutathatlanoknak lenni állítja, a gyakorlati ész által nyernek bizonyosságot. E tekintetben "gyakorlati követelései" (Postulate der praktischen Vernunft) híresek, s megérdemlik hogy néhány szóval említtessenek. Eszünk, mond õ, a jónak valósítására általános parancsok által kötelez; azonban anyagi szükségképeni törvényeknek alá vetett világban élünk, mint részei a természetnek, sõt általa hatván. Ha tehát ezen anyagi mindenség puszta érzéki szükségképeni törvények alá volna vetve s felsõbb irányban (tõlünk láts tapasztalhatatlanúl) nem egyszersmind erkölcsieknek is. Úgy erkölcsi céloknak, s ennél fogva a jónak, valósítása lehetetlenné válnék. Erre azonban eszünk s lelkiismeretünk, mint mondánk, általánosan kötelez, s mivel minmagunkat ezen kötelesség alól semmiképen ki nem vonhatjuk: kénytelenek vagyunk elõre feltenni, hogy a tapasztalható világrend felett, végsõ irányzatban, egy erkölcsi rend valóságosan létezik; melly az erkölcsi célok' létesülését lehetségessé teszi s biztositja. Erkölcsi világrend azonban erkölcsi törvényhozó s alkotó nélkül gondolhatatlan: tehát létezik olly erkölcsi lény, az erkölcsi világ' törvényhozója és alkotója, létezik isten. – A lélek' halhatatlansága' követelését továbbá így fejti ki: Minden erkölcsi parancsok abban pontosúlnak össze, hogy folyton nemesûlni törekedjünk, vég nélkül tökéletesüljünk. Ezen kötelezésnek azonban nem tehetnénk eleget, ha életünk véges volna. Hogy tehát gondolkodva és cselekedve gyakorlati eszünk s lelkiismeretünk' elutasíthatlan parancsaival öszszeegyezésben maradhassunk, kénytelenítettünk elõre feltenni, hogy létesülhetési feltételök igaz s valóságos; azaz hogy halhatatlanok vagyunk. Legegyszerübben foly végre az erkölcsi törvénybõl akaratunk' szabadsága. Ha egyáltalában a jót kell valósítnunk, úgy magától értetik, hogy ezt tehetjük is, hogy szellemi tekintetben az anyagiság' kénytelenségének alá nem vagyunk vetve, hanem hogy akaratunk szabad. – De biráljuk már meg KANT' ezen elméleti és gyakorlati tételeit, legalább fõbb pontjaikban.

KANT' fõ munkái, mellyekben itt közlött elméletét elõadá: a "Tiszta-, és a "Gyakorlati ész' criticái". Az észé! Ezen szó' határozatlansága s majd bõvebb majd szorosabb értelemben vétele, a német philosophiában sok zavart okoz. A skót philosophusok emberi szellemrõl beszélnek, s ezen kitéte helyesebb. Így KANTnak szellemünk' tehetségei' osztályozásában is, az ész kétszer fordúl elõ. Egyetemi értelemben magában foglalja az érzékiséget, értelmet és az észt szorosan véve, mint az eszmék' tehetségét. Elsõ helyen tehát szellem helyett áll, s így is kellene, zavar' elkerülése végett, beszélnünk. – Az észt továbbá KANT elméletire és gyakorlatira osztja fel, õ, a legelsõ; s ezen megkülönböztetése természetünk' mélyébõl van merítve, csak kár hogy tanítmánya szerint elméleti és gyakorlati eszünk egymással némileg ellentmondásban állanak. Elméleti eszünk az igazat igyekszik meghatározni, s midõn ennek okait nyomozná, minden belsõ tüneményeink' alapját szabad, halhatatlan lélekben helyezi, a külsõ jelenetekéit, egy általános lényben, az istenben. Szint' ezen eredményre akad gyakorlati eszünk is, a jónak valósulhatását lehetségesnek nem tarthatván, ha szint ezen eszmék' tárgyai' valóságát elõre fel nem teszi. Az ész' eredménye tehát mind két tekintetben szintaz, s KANT a gyakorlati ész' követeléseit helyesli, de nem az elméletiét, mint ha a gyakorlati ész nem volna szintazon tehetség, mint az elméleti, s ennek törvényei szint azon tárgyilagos törvényességgel nem birnának, mint amazéi. A nagy gondolkodó e tekintetben az észt világosan az értelemmel cserélé fel. Az értelem, igen is, nem bir eredeti igazsággal, hanem azt vagy az érzéktõl, vagy az ész' elõleges fogalmaitól nyeri; mert az érzékiség által adott anyagra a gondolkodás' törvényeit itélve alkalmazza; de ezen gondolkodás-törvények szint azon tárgyilagos bizonyossággal bírnak, mint az érzékek' tanuságai. KANT' alap tévedése itt az: hogy elõleges fogalminkat alanyiaknak tartja; ez rontja el elmélete' egész eredményét. Ha ezek pusztán alanyiak volnának, úgy tárgyilagos igazságukról, igen is, nem lehetnénk bizonyosak. De kérdezem: egyedi, személyes természetünkhöz tartoznak-e ezen formák, vagy az egyetemes emberi természethez? A fígyelem, itélet, akarat egyediek, személyesek; mert minden egyedben vagy személyben különbözõk; de az ész' elõleges fogalmai és eszméi, úgy mint az érzékek' eredeti formái, minden emberben egyenlõk s szintazok. Ha tehát ennél fogva minden ember némileg máskép fígyelmez, itél, akar, s épen ez oknál fogva hibásan s tévelyegve is itélhet és akarhat – sõt egyedûl e tekintetben, mert csupán ez önkényünk' a tévelyeghetésnek alá vetett köre –: úgy ellenben abban, mi eredeti tehetségeink' formáit illeti, különbség nincs; kiki egyenlõen, a tér és idõ formái szerint szemléli a világ' tüneményeit, kiki szintazon elõleges fogalmak által gondol, s ismerete' egészét eszmék szerint rendezi s foglalja egységbe. E tekintetben tehát senki nem is hibázhat, mivel e tárgyak túl vannak az önkény' befolyásán, s mint egyetemi emberi természetünk' eredeti s változhatlan ismeretformái, szükségkép tárgyilagos igazsággal birnak; s épen olly joggal, mint gyakorlati eszünk' erkölcsi parancsai, kötelezõ törvényességgel. Sõt az okság, állomány stb elõleges fogalmink abban is a gyakorlati ész' törvényeihez egyáltalában hasonlók, hogy egyetemiek, sõt általánosak, azaz kivételt nem szenvedõk. Ebben áll egész lényök. Minden okozatnak okának kell lenni, tulajdonnak állományon alapulnia, általjában, minden kivétel nélkül: akár érzékeink által észrevehetõk, akár nem, nekünk ezt szükségkép következtetnünk kell, s ha az okot és állományt a tapasztalásban nem találjuk, túl a tapasztaláson kényteleníttetünk azt gondolni. Az isten' léte' cosmologiai s physico-theologiai megmutatásai tehát állanak, csak általok többet ne következtessünk mint a mire elõleges fogalmink felhatalmaznak. KANT' állítása tehát: hogy a szemlélõdés törvényesen a tapasztaláson túl nem hághat, helytelen. De azért a tiszta (logicai) és tárgyilagos (metaphysicai) gondolkodás' különbsége áll; mert elõleges fogalmink a tapasztalás' anyaga nélkül merõ üres formák, s valóságos ismeretet nem nyujthatnak. Általában, ki KANT' criticáit olvassa, állandóan szeme elõtt tartsa, hogy az ismeret alatt mindig a valóságos ismeretet érti, s ha ennek következésében azt állítja, mikép tiszta fogalmak által ez nem szerezhetõ, az nem mond egyebet annál: hogy az érzékfelettit érzékeink által észre nem vehetjük, s a mit csak gondolunk, érzéki szemlélhetõséggel, tehát valósággal nem bír. Ez kétségtelen! De elõleges fogalmink, mint már többször bebizonyítám, eszményi ismerettel s igazsággal bírnak, s ezen igazság tárgyilagos bizonyosságú; mert ha az nem volna, igazság sem lehetne. Minden ebbeli kétség' végképeni elhárítása végett csak arra emlékeztetem az olvasót, mikép mi vizsgálódásainkban elõleges fogalmainkat nem csak a philosophiában, hanem a természettanban is egyformán használjuk, a nélkül hogy alkalmazásuk' törvényessége ellen ez utolsó irányban kétkedés támadna. A természet' hatásai' okát tudnillik szintúgy észre nem vehetjük, mint nem belsõ gondolkodási, érzési és akarati tüneményeink' belsõ állományát. Az erõk, mik által a' természetben minden történik, nem láthatók, hallhatók, szagolhatók, stb, mint nem bennünk a lélek; mindkettõ csak gondolati dolog s ez iránti meggyõzõdésünk bizonyosan nem valóságos (érzéki) ismeret. De kételkedünk-e azért p. o. a villanyvagy mágneserõ' valóságán?

Hogy pedig eszünk törvényesen önmagának ellenmondhatna, s antinomiák létezhetnének, az egyáltalában lehetetlenség; mert ez esetben ugyanazon tárgynak ellenmondó mondományokat (Praedicat) kellene helyesen tulajdoníthatnunk, mi képtelenség. KANT' antinomiáit MAASS teljesen feloldá, kimutatván, hogy az ellenmondás egyedûl onnan származik, mivel KANT a fejtegetés alá vett érzékfeletti tárgyakat egyszer mint tér és idõben levõket, másszor mint azokon kivûl helyezetteket veszi fontolóra. Hogy egyébiránt az itt elõhozottakkal KANT' vallásos lelkületére gyanú nem eshetik, alig szükség mondani; mert erkölcsiség s vallásosság philosophiájának legbelsõbb szelleme, legmélyebb alapjai.

HUME' scepticismusát, mint mondám, KANT az által semmisíti meg, hogy kimutatja, mikép a tapasztalás' lehetsége is elõleges fogalmink által van feltételezve. S valóban, ha a tapasztalás alatt nem puszta egyes érzéki benyomatokat, hanem az észrevételeknek egy egészbe s egységbe köttetését értjük; ez kétségkivûl csak elõleges fogalmink' segítségével sikerülhet, még pedig önmunkásan, különben az állatok is bírnának tapasztalással. De KANT, visszahatásában, itt is némileg túlságos. Megsemmisíté HUME' tapasztalati scepticismusát s helyette tapasztalásfelettit (transcendental) állíta fel, vagy legalább okot szolgáltat ílyenre. Ha tudnillik a dolgokat nem ismerjük meg, mint magokban vannak, hanem csak úgy mint azokat gondolhatjuk; ha egész természetismeretünk is alanyi formáink' színét és minõségét viseli, úgy, hogy a világot minmagunkból kifelé, mintegy szellemi szemüvegünk' látásmódja szerint szemléljük: nincs-e JOUFFROYnak igaza, ha állítja, hogy az által KANT a scepticismusnak eszünkben törvényes helyt törekedett kieszközleni? Tapasztalásfeletti idealismusának (mint rendszerét nevezi) fonáksága' itt az, hogy vizsgálata egyenesen a tapasztalásból nem indúl ki, s szellemünk' formái' meghatározására úgy nevezett tapasztalásfeletti megmutatásokkal él, a helyett hogy azokat lélektani úton egyenesen eszméletünk' adatiból következtetné. Mert így egészen ellenkezõ úton, belõlünk kifelé, szellemünk' formáit a tapasztalás' anyagára alkalmazva, ennek természetesen annak rámáira kell feszûlnie, s ismeretünk alanyi formaságából ki nem vergõdhetik. KANT' elmélete ezen fonákság által arra van kárhoztatva, hogy a valóságot soha el ne érje. Ismereteink, az igaz, emberileg korlátoltak, de azért csalódások s hamisak-e? Félreértést és félreélést megelõzendõleg, minden esetre szükség lett volna e pontot ellenkezõ, és pedig világoldaláról is, jobban kitüntetni, valamint a "Tiszta ész' criticája' elcsüggesztõ eredményeit, a' "Gyakorlati ész' criticájá"ban helyre hozá. A mint azonban elmélete elõ van adva, ködös fél idealismusa' színében, a túlcsapongó szemlélõdésre igen is hajlandó német bölcselkedõknél, a legképtelenebb szélsõségekre kellett alkalmat adnia. Fél idealismusa fejletlenûl nem maradhatott, ismeretünknek alanyi korlátoltságából ki kellett vergõdnie. S ím eljöve FICHTE, s a mi KANTnál csak fél, nála már egész; általános énje már mindenható erõvel eszményileg teremt embert, istent és világot. Ezen túlság megdöbbenti SCHELLINGet, eleinte FICHTE' követõjét; átlátja hogy az alanyi elem egészen elnyelé a tárgyilagost, hogy neki a valóságot jogaiba vissza kell állítnia, s egyszersmind a KANT által ismeretünk ellen támasztott kétkedést szétoszlatni: visszatér tehát PLOTINhoz, sõt PLATÓhoz, s a gondolkodás' és lét', alanyi' és tárgyilagos' azonságát tevén elmélete' alapjául, általános tudást törekszik elõállítni. HEGEL' bölcselete szintazon hypothesisen nyugszik, szintazon célt tûzi ki magának, csakhogy tételeit, SCHELLING' mysticai értelmi szemlélésétõl megtisztítva, dialecticai uton igyekszik meghatározni, vagy inkább logicai szemlélõdés által. Ez a német általános philosophia' kifejlõdésének s KANTtal való összeköttetésének természethistoriája; más rokonság közttök nem létezik, akármint törekedtek s törekszenek is azt a közönséggel elhitetni.

KANT' gyakorlati philosophiája ellen nem lehet kifogásom; szelleme s elvei' fönsége feltételetlen magaszalást érdemelnek; s COUSIN' bizonysága szerint is, az emberi észnek becsületére szolgálnak.

* * *

KANTról természeti renddel azokra megyek át, kik Németországban a criticismust folytatják, rendszerezik, javítják – KRUG és FRIESre.

KRUG TRAUGOTT VILMOS "System der theoretischen und praktischen Philosophie” címû munkájában, igazán KANT' philosophiáját adja elõ rendszerezve, ámbár saját rendszerét transcendentalis synthetismusnak nevezi. Tapasztalásfelettinek mondja azért, mert philosophiája – egészen KANT szerint – ott kezdõdik, hol a tapasztalás végét éri; s synthetismusnak, mert a tudás és lét' eszméletünkben való eredeti s azért magyarázhatlan összeköttetésén alapszik. Ez egy philosophiai quid pro quo, vagy ha akarjuk hypothesis, hacsak azt nem értjük alatta, hogy törvényes gondolkodásunk eredetileg tárgyilagossággal bír. Philosophiáját KRUG nem fejti ki a lélektanból, hanem alapphilosophiájából, mellyben e tudomány' alapelveit s célját határozza meg, talán honfiai' ismert követelésének akarván eleget tenni, mert erõlködése a philosophiát elvont elvekbõl kifejteni, s szorosan rendszerezni, kitûnõ. Hét kötetbõl álló rendszerének tartalma igazán az óriási jegyzetekben foglaltatik, kétség kivûl ezek KRUG' philosophiájának textusa, a cikkelyek csak a rendszer' fonalát vagy inkább gerendázatát teszik. KANT' azon alaptétele: "hogy puszta fogalmakból ismeret nem szerezhetõ, s az érzékfeletti megmutathatlan", szolgál KRUG' nézetének is alapul, mi ontologiájára s az észvallás' elõadására némi egyoldalúságot von; annál jelesebb ellenben logicája s erkölcsés jogtanja. Mind ezen hiányok mellett azonban KRUG napjainkban a német philosophusok' legnépszerûbbike; egynek sincs olly nagy közönsége, s õ nálunk is a legismeretesebb; munkái (mi a német philosophiában majd példátlan) idegen, holt és élõ nyelvekre lefordíttattak, s ha némi tudósításoknak hinnünk lehet, az ifju Görögország és Éjszak-Amerika is ezek után oktatja fiatalságát a philosophiában. S mind ezt, belbecsén kivûl, leginkább teljesen érthetõ és világos elõadásának (ritka madár a német földön!) köszönheti. De alkalmasint ez oka annak is, hogy a magokat per eminentiam philosophusoknak tartó hegelistáktól annyira lenézetik; mire a különbözõ philosophiai nézeten kivûl egy bizonyos német sajátság is adhat alkalmat, mert "a német tudósok elõtt, SCHLOSSER bizonysága szerint6 egyáltalában mindig gyanús volt az, mi érthetõ és világos".

FRIES JAKAB FRIDRIKben a criticismus' szerencsés javítóját tiszteljük. KANT' félidealisticai formalismusát egyszerün azzal kerülé ki, hogy a philosophiát, mint kell és szükség, lélektanra alapítá, vagy – mint õ azt KANT' mûszavait követvén nevezi – philosophiai anthropologiára. Az elméleti és gyakorlati ész' ellenmondásai, rendszere szerint, az által szûnnek meg, hogy a tudást a hittõl megkülönbözteti. Szerinte az elõleges fogalmak szintúgy ismerettel és tárgyilagos igazsággal birnak, mint az érzékek, de ismeretök nem valóságos, hanem eszményi, szóval hit, nem tudás; nem birván érzéki szemlélhetõséggel, hanem érzeményi bizodalommal. Mi, mond õ, tudjuk az érzéki dolgokat, s a végesnek tüneményeiben sejtjük az érzékfelettit, a végtelent és örökkévalót. Az új "Ész criticájának” egyik fénypontja eszméink' megállapítása eszünkben, minél fogva azok – mint az értelem' elõleges fogalmai, mikkel egy eredetüek – eredeti tárgyilagos igazsággal bírnak. S valóban, honnan is származhatnának az isten, szabadság s halhatatlanság' eszméi? A tapasztalás bizonyítja, hogy lényökben egyetemiek s változatlanok minden eredeti igazságaink, mint az egyetemi emberi természet maga, s ez kétségtelenné teszi, hogy szintazon tárgyilagos igazsággal is bírnak. FRIES, ki ezt nevezett munkájában eddig legtökéletesebben kifejté, itéletünk szerint a most élõ német philosophusok köztt a legjózanabb s legmélyebb gondolkodó, csak az kár, hogy hona' tudósainak eredendõ bünétõl nem tud egészen szabadúlni, s gyakran homályos s érthetetlen.

* * *

A criticismus után az általános philosophiát – FICHTE, SCHELLING és HEGEL' tanjait – kell elõadnom, annyiszori említés után, külsõ historiai rajzban legalább. Hogy részrehajlással ne vádoltassam, szószólómul helyettem egy, nálam helyzeténél fogva is sokkal jogosabb birálót választok – BENEKÉT, a berlini egyetemben philosophia' tanítóját, HEGEL' egykori társát, kinek "die Philosophie in ihrem Verhältnisse zur Erfahrung, zur Spekulation und zum Leben". Berlinben, 1833ban kijött munkájának 92. s köv. lapjain a következõket olvassuk:

"Tudva van, mikép már BACON, LOCKE, HUME és mások sürgették, hogy a szemlélõdés tisztán tapasztaláson alapuló ismerettel cseréltessék fel. Útmutatások szerint KANT szintazon célt tûzé ki magának criticáiban; ezek is, ellentétben a szemlélõdéssel, az elsõ laptól az utolsóig azon nagy igazságot tüntetik ki: hogy merõ fogalmakból az általok gondolt lét' ismerete egyáltalában lehetetlen, s ez semmi más úton nem szerezhetõ, mint belsõ vagy külsõ tapasztalás által. De az idõ' viszonyai' különbsége' következésében e két vállalat különbözõleg sikerûlt. BACON arra nézve, mit fõleg szemmel tartott, a' legterjedelmesebb s jelesebb elõmunkákat találta; az elmélet némileg a gyakorlat után jöve, pusztán azt nyilvánítván, mi ez által már sokféleképen gyakoroltatott, s érdeme csak abban állott, hogy a természetbuvárokat az általok követett vizsgálatmód iránt felvilágosítá s azt felsõbb álláspontból jóváhagyá s megerõsíté. A szelleminek észlelete és elemezése ellenben akkor, midõn KANT fellépett, még olly tökéletlen volt, hogy annak ismeretére sem tekintethetett elegendõnek, mit LOCKE teve feladásaúl, nem hogy még KANT' terjedelmesebb s mélyebb fejtményeinek megfelelhetett volna. Hozzájárúlt, hogy a németek philosophiai kifejlõdésökben sok tekintetben a többi népek mögött elmaradtak, és majdnem általában még a scholasticai módszert követék, minél fogva e bilincsek' lerázása, KANTnak, még magára nézve is, csak részben sikerûlhetett. Alapirányzata pedig egyedûl nemleges (negativ) vagy polemiai oldaláról van világosan és határozottan kifejtve; igenleges kimûvelõdésében még azon vizsgálatmódnak hódol, melly ellen viv; az emberi szellem' ismeret-erõi s határai, függetlenûl a tapasztalástól, s merõ fogalmak által határoztatnak. De épen ez oknál fogva KANT' elmélete, s mind azok, kik azt követték, az enyészetnek valának általadva. A valóság hatalmasabb, mint a philosopiai gondolkodó' bármelly lángeszü képzelõdése; s ha agyszüleményeket a természetre rátolunk, a képtelenség elébb utóbb mégis kiviláglik. A mint a kisérteteket szülõ képzelgések magoktól elenyésznek, mihelyt a napvilág felderûl, úgy a szemlélõdés' rémei, a belsõ tapasztalás' világa elõtt.

KANT' bánásmódja azonban a késõbbi rendszer' koholóiétól igen különbözõ. Ha nyiltan és elhatározottan a helyes módszert nem követi is, egy, bár homályos és határozatlan eszmélet, õt e tekintetben mind a mellett szabályozva követni látszik. A categoriákat az adott itéletformákból hozza le, categoricus imperatívja' meghatározásának az adott erkölcsi nézeteket veti alapúl, stb, minél fogva némellyek némi valószinû látszattal állíták, hogy KANT elõleges ismereteit mint ”tapasztalhatókat”, mint "önészlelés által bennünk feltalálhatókat” állítja elõ, minek ugyan legelhatározottabb nyilatkozásai ellenmondanak. A philosophiai ismeret neki fogalomból származó észismeret, elõleges ismeret minden tapasztalás elõtt; a lélektan, a helyett hogy azt a philosophia' alapjául tenné, szinte nem is philosophiai tudomány, hanem legfeljebb alkalmazott, s a philosophiában csak addig érdemel helyett, míg az eléggé meggazdagodván, körén kivûl mint független tudomány megállhat. KANT tehát philosophiai ismerete' megállapítására nem lép elég messze hátra az adotthoz, ezen egyetlen tiszta kútfõhöz, ahhoz a mi a belsõ tapasztalásban s öntudatban nyilváníttatik; hanem legalább általán fogva az adotthoz megy vissza, magát nagy óvakodással, sõt nem ritkán kínosan, a beszédés gondolatszokáshoz és az akkori tudományban használt fogalmakhoz szabván. Hogyan is kaphatta volna philosophiája tartalmát másunnan, midõn az üresbõli szerkesztésnek nagy titka korábban még föl nem volt fedezve?

"De ezen nagy titok csak hamar feltaláltatott. Az elõkészületeket hozzá már REINHOLDnál találjuk, azon mindenkori sürgetésben, hogy a philosophia egy legfelsõbb elvbõl fejtessék ki. A kivitel rögtön ugyan nem volt remélhetõ, mert a mit õ épített, Aenesidemus csak hamar alapjában megrendíté; de megjelenék FICHTE, bámulandó akarat-erejével, s az alig kezdett munka bevégzetten állott. A lehetetlen tûzetett ki feladásúl, s valóban nem az értelmi, hanem az akarat-erõhöz kellett folyamodni, hogy az összetes, tartalma' egész gazdagságában, az elvontból, azaz puszta gondolkodás által – a teljes az üresbõl, s a minden a semmibõl, némileg látszattal, kifejtethessék. Az változhatatlan törvénye az emberi szellemnek, hogy puszta gondolkodás által, akármelly formában, a képzelet' semmi új kelméjét (Stoff) nem nyerhetjük, hogy tehát minden, a gondolatnak nyujtott elemekbõl csak annyit, s egyáltalában többet ki nem fejthetünk, mint a mi bennök foglaltatik, vagy összelés (Combination) által képezhetõ. Azonban a lehetetlen olly szilárd bizodalommal követeltetett, hogy az már ennél fogva is egy ideig kivihetõnek tartatnék, s mivel az emberi szellem, a mint valóban létegesítve van, erre semmiféle alakokkal nem bírt, tehát ahhoz fel kellett létegesíttetnie. Mivel a fejtmény – magában képtelen levén, s az emberi szellem' minden törvényeivel ellenkezvén – a valóságosan adatottból semmiféle közvetítés (Vermittlung) által fel nem vala oldható: tehát processusa egyenesen s közvetetlenûl bélyegeztetett, s azután ez állíttatott az igazi valóságnak, ellentétben az eddig közönségesen valóságosnak tartatottal, melly hamis és csak látszó valóságnak hirdettetett. Mind ez pedig történt, mert ez a bölcselkedõknek úgy tetszett, honnan ezen bölcseletekben (Philosophem) egy, általában elõkerülõ formula: "ennek igy kell lenni”, az eddig szokott s törvényszerü "ez így van” helyett. Valóban ha KANTtól FICHTÉre átmegyünk, a philosophia' törvényhozásában s alkotásában teljes forradalmat látunk, ámbár ez utolsó magát az elsõ' törvényes követõjének nevezé. KANT még csak akarja gondolni, mit gondolhat; FICHTE gondol a mit akar, a legképtelenebbet is; minél fogva utódai által végre az ellenmondás – melly a német philosophia' alapítója LEIBNITZtól a tévelygés' egyetlen gyökerének tartatott – a philosophia' legfelsõbb alkotó elvéül, s ennél fogva az igazság' gyökeréül emeltetett fel, igen becses õszinteséggel. Általjában arra, hogy valami akartassék, a legnagyobb képtelenség alig vala eléggé képtelen, úgy hogy KANTnak sokfélekép megvítatott gyakorlati ész' elsõségét, a gyakorlati esztelenség' teljes vítatlan elsõségévé látjuk átváltozva”.

"Ezen alapviszonyból teljesen származtathatók a rá következõ philosophia' minden sajátságai s történetei. Elõször (hogy minden tekintetben általános legyen) általános érthetetlensége. Érteni igazán csak azt lehet, mihez formák az emberi szellemben valósággal megvannak; mert csak ez gondolkodva teljesíthetõ, valósággal utánszerkeszthetõ. Akármi paradoxumnak lássék is tehát, úgy hiszem minden igazsággal állíthatom, hogy ezen bölcseletek magok az alkotóktól sem értettek igazán; õk is magokban az értelem' látszatát csak hasonló képzelgéssel, az érintett fejtmények' alapján, mesterkélheték elõ. Innen e rendszerek' szerzõinél azon örökös szökellés a megfeszítéstõl a megeresztésig; s nagyon szembeszökõ jelenet, mikép azon siketítõ örömriadás' ellenére, mellyel a FICHTEféle philosophia tisztelõi által fogadtatott, jelennen egészen elenyészett, a mennyiben tudnillik philosophiai rendszertõl kivánható, hogy ne csak alkotása szellemi ereje' oldaláról dicsértessék s szájról szájra némi formulákban átszálljon, hanem igazi meggyõzõdést szerezzen.”

"Egy FICHTE' követõjét ismertem, egyiket a leghiresebbek s biztosabbak közõl, ki a "Tudománytan” leckéit többször egymás után s a legfeszültebb fígyelemmel hallgatá, s azonkivûl szerzõjével személyesen is társalkodott,7 egy sokféle érdemû férfiút, ki FICHTE' philosophiáját mindenkinek s nekem is nagy hévvel ajánlá, s ki mind e mellett biztos beszélgetés köztt megvallá, hogy FICHTÉt igazán soha sem értette.8 Csak ollykor, midõn ez, vele sétálgatván, szerkezeteirõl lelkesûlve ömledezett, rémlék elõtte, mint ha szempillanatokra a borút derû váltaná fel; de ez neki, ön vallomása szerint, soha 24 óránál tovább nem világított. Ha ezt magáról egy olly sok oldalú, mélyen müvelt férfiúnak meg kelle vallania, mint állhatott a dolog a többieknél, a fiataloknál? "Mióta REINHOLD eltávozott (így ir FORBERG, Fragmente aus meinen Papieren Jena, 1796), philosophiája (nálunk legalább) kimúlt. A "melléknév nélküli” philosopiának minden nyoma elenyészett az itt tanulók' fejeikben. FICHTÉnek hisznek, mint soha REINHOLDnak. Amazt ugyan még kevesbbé értik, de annál megátalkodottabban hiszik tanítmányait. Én és nem-én most a tegnapi philosophia' jelképei, mint ez elõtt anyag és alak”. Sõt a nem értés' viszonya könnyen nagyobb terjedelmü is lehet. "Történhetõ (jegyzi meg LICHTENBERG, Vermischte Schriften, II. köt. 84 lap), hogy KANT' philosophiája' némelly tanítmányai egészen senkitõl sem értetnek, s ki-ki azt hiszi, hogy a másik' tételeit jobban érti mint önmaga”. – Innen azon képzelgéshez, hogy e nem értettet magunk is értjük, csak egy lépés van, s ez már annál fogva is könnyen elkövethetõ, mivel rá annyi fáradságot, idõt és erõt fordítottunk, miket hiába nem akarunk elfecsérleni”.

"Innen, s a beavatottak' lángoló lelkesülésébõl magyarázható a többiek' teljes kimaradása, midõn máskor, még KANT' rendszerét illetve is, vitatás köztt a legelhatározottabb elleneitõl sok tételei igazaknak ismertettek el. A késõbbi rendszereknél ellenben vagy mindent el kelle fogadni, vagy semmit. Kinek egyszer sikerült az új combinatiók' formáit magára ráerõltetni – mert természet-elleniségöknél fogva erõltetés nélkûl ez, mint a felhozott tanuságokból látjuk, még a feltalálóknál sem sûlhetett el – az azután egészen bennök élt, s minden más gondolkodásra el vala rontva; ellenben, aki magát bele nem erõltette, azokról legkevesebbet sem érthetett.9 Ez oknál fogva a többi népek ezen philosophiai szerkesztésekben belé sem okúlhattak volna, s legújabb német philosphiánkat újságkórságból, s rendkivûli és hallatlan eszmék általi ragyogásvágyból magyarázzák.

"Még sokkal inkább mint a költészetben (így fejezi ki magát egy újabb lelkes angol iró: CHEVENIX RICHARD, An essay upon national character stb. London, 1832. 1 köt. 486 lap) szembetûnõ a philosophiában a német szellemi fejlõdés' hibás iránya; s épen azon vidék, mellynek legvilágosabbnak kellene lenni, elhomályosítva mutatkozik a képzelõdés' kicsapongásai által. A szellem' vele született fönsége igen is a tévelygésekben is mutatkozik, s KANT' és utódai' szilaj s ködös szemlélõdései mélyen beható elme' látományai; de a kivánság egy vagy két lépéssel elõdein túl tehetni, a nélkül hogy határozottan eszmélnõk, melly irányban tétessék ezen lépés – a becsületvágy, azt megismerni, mi az emberi ismeret elõtt talán örökre el van zárva, õket az ész' korlátain teljesen túl vezeté. Azon alaptévedés, hogy a lángeszü szellemi erõt újsága' oldaláról fogják fel, kicsapongó szemlélõdéseiknek más korlátot nem szab, mint azon végtelen sokféle átváltoztatásokat, mellyeket az emberi gondolatok engednek.”

"Mi a jelen értekezés' iróját illeti, õszintén megvallja, hogy neki, ámbár szaktudós, a FICHTE, SCHELLING, HEGEL s a hasonnemû bölcseletek' megértésére, az ahhoz megkivántató létegesûlés (Organisation) mindenkor egyáltalában hibázott. Kötelessége szerint, mind ezen rendszereket a legvégsõbb erõlködéssel és önmegtagadással, ismételt tanulmányai' tárgyává tevé; de soha legkisebb sejtést sem nyerhetett az iránt, melly módon tehetne magának az én korlátokat, vagy nem-ént ellen, miképen oszolhatnék, szakadhatna az eszményinek és valónak azonsága sarkaiba, vagy hogy' mehetne az elvont fogalom máskép-létébe (Anders-Sage) által.10 Mind ezekbõl mást nem érthetett mint a hamisan magyarázott problémát, melly ezen vizsgálókan az idõviszonyok által, az emberi szellem' valóságos formáival ellenkezõ alakban, nyujtatott, s mind a mellett mégis szerkezeteinek legmélyebb alapját képezi.”

"Mi a szerzõt eleitõl fogva az ezen irányban fekvõ rendszerekkel meghasonlásba hozta, egy szóval az, hogy a legjobb akarat mellett velök semmit sem tuda kezdeni. Általok sem maga, sem a világ fölött világosságot nem nyerhetett; az érzék felettinek megismerése pedig, mellyet mindenek elõtt igérnek, tõlök csak az által nyerhetõ, ha légben függõ hatalomszavaikat a legvakabb s oktalanabb hittel elfogadjuk; életrevalót pedig épen olly keveset nyerhetett; röviden, tõlök semmit sem tanulhatott. Sokat tanult KANT, JACOBI, FRIES és HERBARTtól, miért ezen férfiaknak mindenkoron hálával tartozik; még többet BACON, LOCKE, HUME, GARVE, PLATNER és másoktól, mindeniktõl azon mértékben, mellyben a belsõ tapasztalás' körét nagyobb terjedelemben kivizsgálák s fölfedezéseiket világosan s tisztán elõadák; minden nap s órában még más nemzetek' olly iróitól is, kiket különben a jeles szellemek közé nem is számíthatni, folyton tanul, legalább egyes dolgokat; de HEGELtõl, némelly alkalmi jegyzeteket kivéve, mint azok minden jelesebb iró' munkáiban találtatnak, minden fáradsága és fogékonysága mellett is, soha semmit sem tanulhatott. Mert még azon becses ismeretek is, mellyeket ezen mély gondolkodó s módszere' követõi, a tapasztalási tudományok' tanulásában merítettek, a holt és üres formák' következésében, mellyek mindenre ráfeszíttetnek, nálok olly igen megcsonkúlva s elferdítve jelennek meg, hogy azokat szerencsétlen átváltozásukban némi bizalmatlansággal tekinteni, s további tisztább eligazodásig félre tenni kényteleníttetünk!!”

"Azon bajjal, hogy ezen rendszerekbõl semmit sem lehet tanúlnunk, igen szorosan össze van kötve egy más, t.i. az, hogy az általok tovább fejlõdött philosophia a maga részérõl sem haladt semmit. Minden rendszernek elülrõl kelle kezdeni, alapját ujonnan vetnie, mint ha elõtte semmi sem történt volna. Kérkednek ugyan, hogy egymás által vannak feltételezve, s minden késõbbi, léteges összeköttetésben, az elõbbibõl képeztetett; de ez már azon ellenmondás által cáfoltatik meg, mellyben ezen rendszerek' elseje az utolsókkal áll, mivel azokat egyes egyedûl azzal látjuk foglalkodni, mi KANT' criticája' alapiránya szerint minden idõre megmutathatatlan. Illy egység ellen azon kivûl a legvilágosabb historiai tanúságok is szólanak, mellyekbõl épen ellenkezõleg kiviláglik, hogy közttök a legnagyobb egyenetlenség és a leghatározottabb roszalás tünik ki. FICHTE mindenütt hirdette, hogy Tudománytanjával semmi más szándéka nincs, mint KANT' tanítmányának tovább vitele s megállapítása. S ím a közönség KANTot ünnepélyesen felszólítá, nyilatkozzék, vajjon egyet ért-e F'. ezen állításával? mire az (Intelligenzbl. zur Allg. Lit. Zeit. 1799. 109. szám) felelt: "Ezennel kijelentem, hogy FICHTE' Tudománytanját egy általában meg nem állható rendszernek tartom. A Tiszta Tudománytan sem több sem kevesebb mint puszta logica, melly elveivel az ismeret' anyagáig nem hat, s mellybõl ennél fogva valóságos tárgyat nem lehet kiszemelni. A mi FICHTE' elvei szerint a metaphysicát illeti, ebben olly kevessé vagyok hajlandó részt venni, hogy hozzá utasított feleletemben, neki szõrszálhasogatásai helyett, jó elõadását gyakorolni tanácslám, mint ez az ész' criticájában haszonnal alkalmazható; de tõle azon nyilatkozással utasíttattam vissza: "hogy a scholasticait szeme elõl el nem veszítheti”. A kérdés tehát: vajjon a FICHTEféle philosophia' szellemét igazi criticismusnak tartom-e, magától meg van oldva, s becsét vagy nem becsét szükségtelen meghatároznom, mivel itt nem a megbirálandó tárgy, hanem a megbirálandó alany vétetik szóba, minél fogva elég lesz ha ezen philosophiát illetve minden részvételemrõl ezennel lemondok. Egy olasz közmondás azt tartja: "Isten õrizz barátinktól, ellenségeink ellen magunk õrizendjük magunkat.” Léteznek tudniillik jószívû, jóakaró, de az eszközök' választásában s szándékink' elõsegítésében magokat fonákúl alkalmazó, s ollykor csalárd, fondorkodó, vesztünkre törekedõ s a mellett a jóakarat' beszédét szájokban hordozó úgynevezett barátok, kiktõl, s kiállított tõreiktõl, nem lehet eléggé ovakodnunk”. – Illyképen itélt KANT FICHTE' philosophiájáról; mire ez utóbbi' feleletében azt olvassuk: hogy "KANT mégis csak három negyedfõ”, s mikép az, mit philosophiájáról mond, épen az övére alkalmazható stb” – SCHELLINGrõl FICHTE, JACOBIhoz 1804. költ levelében, így nyilatkozik: "Ez minden természetphilosophiája mellett még önmagával sincs tisztában: a természetnek tulajdonítson-e létet, vagy ne. Ha az általánosba esik, elveszti a viszonyost, ha a természetbe, általánossá enyészik el. A mellett a formával példátlan szerencsétlensége van, a mint neki azt részint KÖPPEN is igen jól megmutatta. Ezen férfiú s mind azok, kikre tekintete hat, mérték felett becsültetnek meg, ha rólok csak említés történik is.11 – S illy modorban ment ez az újaknál s legújabbaknál: mindenütt az Agramant' tábora”.

"Ezen egyenetlenség, ezen átszökellés az ellenkezõbe annál feltünõbb, mivel alapban csak egy fonal az, a mellyen mindnyájan tovább fonnak, csak egy szegény eszme, melly mindig új és új formába öntetik, s melly bár különbözõnek, sõt az elõbb képzettekkel ellenkezõnek látszék is, legmélyebb alapjában mégis ugyanaz. FICHTE, kit a rákövetkezõkbõl egyes egyedûl mint nagyban teremtõt tekinthetni, ámbár tárgya neki is KANT és REINHOLD által szolgáltatott kézhez, azon alaphangot hallatta legelõször, melly minden változtatása mellett mégis mindig egyenlõ maradt. Mélyebb szemlélõdési lelkülete után HEGEL' általános (üres) semmie, az általános (üres) énnel egészen ugyanaz; s az elvontnak átmenetében máskép-létébe, s visszafordultában maga – s magának-létébe (Anund für-sich-Sein), FICHTE' formulájára ismerünk, hogy az én magának korlátokat (nem-ént) tesz ellent, s ezektõl végtelen munkásságának kiinduló pontjához visszatér. Igen helyesen jegyzi tehát meg ezen korszak egyik éles eszû szemtanúja (Rehberg. Lásd Sämtl. Schriften. 1828. IV. köt. 147 lap): "Azon fáradság, a rendszerek' egész sorát minden fordulataikban kisérgetni, sok erõlködésbe kerûl és – semmi eredménynyel nem jutalmaz; egyetlen egy gondolat' kifejlõdése, melly mindig csak más kitételekbe öltöztetik, az emberi szellem' historiája' tekintetébõl is, kevés érdekkel bír". Sivatag hegyrónán sétálva, elsõ szempillanatban jól érezzük magunkat, erõsítve a tiszta levegõtõl s a messze terjedõ kilátás által, s elcsábíttathatnánk, hogy ott állandó lakást válaszszunk; de levegõ és kinézés ki nem pótolhatják a táplálékot, mellyet a kopár hely nem nyújt; s így minden elõjáró erõsítés mellett, ha lemenetelre nem határozzuk el magunkat, sorvadásnak s halálnak adatunk által. Ez újabb német philosophiánk' sorsa. A sorvadás már régen bekövetkezett, sebes léptekkel maga körûl harapódzott, s philosophiai rendszereink gyalázatos éhenhalástól meg nem menthetõk, ha minél elébb ki nem békülnek a tapasztalással és élettel, s ezeknek dús és erõsítõ tápláléka által, elalvó életlángjaikat újra nem élesztik!”.

"A fejtmények' képtelenségébõl mellyeket újabb philosophiánk szóba vesz, továbbá egy új, minden ebbeli munkákban kitünõ sajátsága is magyarázható: t. i. azon bitorló hang, mellyben jóslatait nyilvánítja. Igazán meggyõzni nem lehetett senkit, rá beszélni csak ezt vagy amazt, s így a nagyobb részre nézve nem maradt egyéb, mint nekik imponálni, õket megrettegtetni. Az alaphangot erre, e tekintetben is, FICHTE szolgáltatá, ki már KANTnak is illyformán kivánt imponálni, gondolatait rá tolni, sõt a közönséggel s magával KANTtal elhitetni, hogy ha betû szerint vele össze nem egyez is, 'szellemre' nézve vele egyet ért, sõt neki is azt, a mit õ (FICHTE) gondolkodott, 'gondolnia kellett'. FICHTE' ezen imponálási vágya még inkább mutatkozik, REINHOLD, JACOBI s más philosophiai gondolkodók ellen, mire nézve REINHOLD egyik hozzá utasított levelében igen helyesen jegyzi meg: "hogy egyede észrevétlenül azon álláspontot foglalja el, mellyet maga a tiszta énnek jelelt ki. Illyenkor is, ha zavarba jön, mint ez elvei' minõségénél fogva elkerülhetetlen volt, önmegelégedett akarat-erejéhez folyamodik. FICHTÉnek mindig igaza van, mivel akarja hogy legyen, s ha szemlátomást nézetét változtatta is, a közönséget feddi, hogy elébbi elõadásában utóbbi nézetét meg nem tudá sejteni."12

"Tudva van mikép ezen zsarnokilag lenézõ hang, melly már elõre minden ellenmondást leverni igyekszik, a legújabb ideig magával egyenlõ maradt, s ha FICHTÉhez képest, belsõ erõre csökkent is, külsõ hevességre s éktelen zajra nézve még magasbúlt. Tudva van, mikép nem csak megállapodott hírü kortársak gyaláztattak le, hanem a múlt kor' olly gondolkodói is, kiknek fönséges szellemerejök s a tudomány körül szerzett érdemök a századok' csodálata' oszthatlan tárgyai valának; mikép maga NEWTON ügyetlenséggel, izetlenséggel, álnoksággal, vaksággal, tudatlansággal, együgyüséggel s gondolatlansággal vádoltatott. Ezen bánásmódnak tudnivalókép a mestert és tanítványait a közönség' becsülésétõl meg kellett fosztania s e philosophia minden tekintetben megérdemlett bukását siettetnie!!”

Ha BENEKE' ezen szavait azzal, a mit KANT' philosophiájáról mondék, egybevetjük, s még egyszer visszapillantva, az egészen végig nézünk: kiviláglik, mikép KANT' criticája vég eredményeiben el vala vétve, s ez szolgála okul, hogy utódai által ott nem követtetett, hol igaza volt, de abban igen, a miben hibázott. Valóban, az eredetiség' vadászata, az újságs rendszerkórság minden korlátokon tulhágott. A mûvészettõl azt kivánjuk, hogy a természettel, a philosophiától, hogy a józan észszel ne ellenkezzék; de ez oktalan követelésnek tekintetett. A philosophia, mond HEGEL (Kritisches Journal der Philosophie, I. köt. 1 dar. XVII. lap), csak az által philosophia, hogy az értelemnek s azzal még inkább a józan észnek – mi alatt egy emberszármazék helys idõbeli korlátoltságát (?) értjük – homlok egyenest ellenkezik, melly viszonyban a philosophiának világa egy általán fogva megfordúlt világ.” Illy törekvések s nézetek GOETHE által, igen helyesen, következõ epigrammal tiszteltettek meg:

Ein Quidam sagt: ich bin von keiner Schule,

Kein Meister ist, mit dem ich buhle,

Auch bin ich weit davon entfernt,

Dasz ich von Todten was gelernt.

Das heiszt, wenn ich den Herren recht verstand:

"Ich bin ein Narr auf meine eigne Hand.”

Lehetne-e csodálnunk, ha illy viszonyok köztt végre a német philosophiában anarchia ütne ki? HEGEL' halála után SCHELLING (COUSIN') philosophiai töredékei' elõbeszédéhez írt elõszavában) meg is támadta ennek rendszerét; a hegelisták feleltek, KRUG a criticismus' részérõl szólt belé, pamphletje, mellynek címe: "A német philosophia, megsemmisítõ harcban önmagával” már gyaníttatja az anarchia' elhatalmazását. Legközelebb pedig LEO, hálai egyetemi oktató, a hegelistákat atheismussal vádolja s az oktatásbóli kizárásokat sürgeti.

De csüggesztõbb, mint ezen viszályok s gyanúsítás – mellyel egyébiránt már elébb FICHTE és SCHELLING is terheltettek – a német közönségnek (minden tanuságok' egyezõ szava szerint) a philosophia iránt mind inkább mutatkozó részvétlensége. Az általános philosophia olly kevessé felelt meg magas igéreteinek, s elpártolván a tapasztalástól s élettõl, olly tökéletesen elzárkozott terméketlen, elvont fogalmai' világába; magában olly érthetetlen, s a józan észszel olly ellenkezõ, hogy az által magától minden ép elmét elidegeníteni, s a philosophia' hitelét általában csökkentenie kellett.

"Minden hamis müvészet, minden hiú bölcseség (mond KANT Prolegomenái' 190. lapján) csak egy ideig tart; mert végre önmagát semmisíti meg, s legmagasabb müveltsége egyszersmind enyészetének idõpontja." S valóban, a német szemlélõdõ philosophia, úgy látszik, HEGEL' rendszerében végsõ tetõpontját érte el, s képtelenségeit kimerítette: neki ezentúl mysticismusés scepsisbe enyészni, vagy a józan ész által újjá születését ünnepelnie kell. S valójában, mint ha a józan ész' visszahatása már is mutatkoznék; mert a németek újonnan a criticismushoz s lélektani módszerhez látszanak folyamodni. KANT' összes munkái e percben két helyen adatnak ki, szükségességök föléledt; a németek érezni kezdik, hogy azok a világliteratura' sajátja, s a philosophia' historiájának természettárába – hol FICHTE, SCHELLING és HEGEL eredeti különösségeiknél fogva kétségkivül helyt érdemelnek – el nem temethetõ. Legújabban, mond TENNEMANN (Grundrisz der Gesch. d. Philos. 5-ik kiad. 558. lap.) a lélektani és anthropologiai iránya német philosophusok köztt az önkényü szemlélõdés által élénken fölgerjesztetett.13 Ezen lélektani iránynyal összeköttetésben áll a philosophiának historiai nézete, s a philosophia' historiájának szorgalmas müveltetése is, (BRANDIS, RITTER, ifj. REINHOLD s másoktól); mert a szemlélõdési nézetek' különbözése s összeütközése a philosophiai szellemet a már meglevõnek vizsgálatára, s e tudomány' különbözõ kifejlõdése' fokainak megfontolására kellett vezetnie." S ím ez a skót iskola' iránya, és mint azonnal látni fogjuk, a francia eclecticismusé is. Hogy a német philosophia ezen az úton e két nagy és müvelt nemzettel karöltve haladand, s e tudomány végre, az igenlegesek' módjára, az emberiség' müvelt nemzetei által összeköttetésben, müveltetni fog: ezt a szellemi és anyagi közösülések nõttön növõ tökéletesülése s a világliteratura' mind inkább valósuló eszméje remélleni engedik.

1. Oeuvres complètes de Thomas Reid. Paris, 1836. Tom. I. Préface, CCXIV. lap.

2. Fõ munkája: An essay concerning human understanding. London, 1690.

3. An inquiry into the human mind, on the principles of common sense. London, 1763. 8r.

Essays on the intellectual powers of man. Edinburgh, 1785. 4r.

Eassys on the active powers of man. Edinburgh, 1789. 4r.

4. Elements, of the philosophy of the human mind. London, 1827. 4r. 3 kötet.

Outlines of moral philosophy for the use of students in the university of Edinburgh. Edinburgh, 1793. 8r.

5. Idézetekkel olvasottságot fitogtatni, textusomat eldarabolni s tarkázni nem szeretem, mindazáltal az itt mondottakat még is szükségesnek tartom bebizonyítani. A sok helyek közõl szolgáljon erre ez egy: Im. Kants sämmt. Schrift. herausg. von K. Rosenkranz u. Fr. Wilh. Schubert. Leipzig, Leopold Voss. 1838. 2t. Th. 114. lap. "So übertrieben, so windersinnig es also auch lautet zu sagen: der Verstand ist selbst der Quell der Gesetze der Natur, und mithin der formalen Einheit der Natur, so richtig und dem Gegenstande, nähmlich der Erfahrung angemessen ist gleichwohl eine solche Behauptung. Zwar können empirischeGesetze, als solche, ihren Ursprung keineswegs vom reinen Verstande herleiten, so wenig als die unermessliche Mannigfaltigkeit der Erscheinungen aus der reinen Form der sinnlichen Anschauung hinlänglich begriffen werden kann. Aber alle empirischen Gesetze sind nur besondere Bestimmungen der reinen Gesetze des Verstandes, unter welchen und nach deren Norm jene allererst möglich sind, und die Erscheinungen eine gesetzliche Form annehmen, so wie auch alle Erscheinungen, ungeachtet der Verschiedenheit ihrer empirischen Form, dennoch jederzeit den Bedingungen der reinen Form der Sinnlichkeit gemäsz seyn müssen.”

6. Geschichte des achzehnten Jahrhunderts und des neunzehnten bis zum Sturz des franz. Kaiserreichs. Heidelberg, 1836-7. Eddig két kötet.

7. Bernhardit érti, az akkori Fridrik-Werderi gymnasium' igazgatóját.

8. Illyféle nyilatkozásnak Schellingre nézve magam is tanúja voltam. Jogtanuló koromban egyik lelkes barátom, szenvedelmes magasztalója a német philosophiának, azzal dicsekedett, hogy a mióta Schelling' tapasztalás feletti idealismusát tanulja, egészen más ember. Mult évben történetesen összeakadok emberemmel s használni akarván az alkalmat Schelling' philosophiája' némi homályos helyei' felvilágosítására, magyarázatra szólítom fel; s ím – elneveti magát, s megvallja, hogy Schellinget soha sem értette.

9. Az alaptételek' képtelenségénél s azon szembeszökõ ellentételnél fogva, mellyben majd mindnyájan a józan észszel állnak, egyáltalában nem lehetne megmagyarázni, mint találhattak annyi követõket, ha nekik azon szertelen lelkesedés, mellyet Kant' philosophiája gerjesztett, örökségûl nem jutott volna, s e tüneményt nem magyarázná. Ellenben, fígyelemmel olvasván az e korból nem rég megjelent életirásokat, levélgyüjteményeket stb, csodálkoznunk kell, hogy illy lángoló felhevülés olly hamar enyészhetett el. Minekutána Kant' philosophiája a mindjárt eleinte neki szegûlt hatalmas ellenállást diadalmasan meggyõzte, Németország' több részeiben különbözõ korú és sorsú férfiak köztt egyesületek keletkeztek, egymást a tiszta ész' criticája' megértésében segítendõk. (Lásd Rehbergs Sämtl. Schriften 1. köt. 154 lap). Némellyek' lelkesedése minden hitelt felûlmúl. "Hamburgból (így ír Bagessen, 1793ban) Königsbergbe megyek, csak azért hogy a második Messiást láthassam”, s egy kisasszonynak (Herbert Mária) Kanthoz írt levelében e sorok fordúlnak elõ: "Ne vegye rosz néven, s engedje nekem szokott kegyével azon örömet, hogy önnek írhassak; mert én e mellett a legmélyebb tisztelés és szeretet' éldeletét érzem, kegyednek, az emberiséget felmagasztaló személye iránt” stb. (Denkwürdigkeiten des Philosophen und Arztes Joh. Benj. Ehrhard stb, herausgegeben von Varnhagen von Ense. 354. és 373. lapon). Beneke.

10. Emlékezzünk arra vissza, mit Beneke e philosphiák' érthetetlensége' okairól mondott, hogy tudnillik a tõlök kivánt gondolkodási szerkesztések nem képezhetõk. Szellemünk külsõbehatások által izgattatik munkásságra, észre vesz, észlel, s elvonás és összelés által fogalmakat képez; ha pedig itélni akar, fogalmakat hasonlít egymással össze, s ebbeli mûködése tétel, ellentétel, s következtetésbõl áll. Ezen, természetünk által megállapított processust az általános philosophia' hõseinek is meg kellett némileg tartaniok; de magokat egészen hozzá szabni annyi lett volna, mint a józan észhez visszatérni, s azt ismételni, mit Thales óta nem csak minden philosophus, de általában minden ember tesz.Fichténél tehát az én a nem-ént teszi magának ellent, Schellingnél a tárgyat (ellentételét), Hegelnél máskép-létét. Fichtérõl nem is akarok szólani. Schellingnél az ellenvetés még némileg gondolható, mert az alany munkássága ki nem záratik; de Hegelnél egyáltalában képzelhetetlen. Philosophiája a lét' (Seyn) tizta fogalmából indúl ki, vagy magyar hirdetõi szerint a VANból. Ezen lét elõször is, hogy rendszere tiszta észleges (rationell) legyen, nem a létezõbõl elvont lét, mert így empiriai tartalmú volna; hanem lét mint prius, létezõ elõtt és nélkûl. Itt az elsõ lehetetlenség. Továbbá, ha Hegel ezen tiszta lét' gondolásában a gondolkodó' alanyiságát ki nem zárja, philosophiája nem lehet általános ismeretû, s szét nem oszlatja a Kant által ismeretünk' alanyisága iránt felhordott nehézségeket. Azért a holt és üres fogalom az alany' segítsége nélkûl, magától indúl dialecticai mozgásnak, s máskép-létébe átmenvén, onnan megint (mintegy bukfencezve) pattan magába vissza. Ím a második lehetetlenség. S mégis ezen képzelhetetlen mozgás közvetíti – vagy inkább teremti – a valót, s ezen lehetetlen processus az (Lásd Schelling' elõbeszédét Cousin' philosophiai töredékei' elõszavához, a XXV. lapon), mellybe a német philosophia saját lényét, characterét s haladását helyezi.

11. Lásd. Joh. Gottl. Fichte's Leben und literarischer Briefwechsel. II. köt. 191 lap.

12. Egy berlini elméne erre a következõ, Vecsey profes. által a Tud. Gyüjt.-ben közlött verseket írá:

Zweifle an der Sonne Klarheit,

An der Gottheit höhrem Licht,

Leser! – nur an meiner Wahrheit,

Und an deiner Dummheit nicht.

13. Innen a lélektan s anthropologia' szorgalmas müveltetése a legújabb idõben Neumann, Hartmann, Erhardt Simon, Heinroth, Schulze, Fries, Steffens, Hillebrand, Nüsslein, Herbart, Stiedenroth, Beneke s mások által. Tennemann.

A közölt szöveg forráshelye:

Szontagh Gusztáv: Propylaeumok a magyar philosophiához

Buda, Magyar Királyi Egyetem, 1839., 173-245.o.