Betlen Anna

Törvény és prostitúció
Vitairat

I. Mit mond a törvény?

     1993 óta a prostitúció („üzletszerű kéjelgés”) nem bűncselekmény Magyarországon. Akit ezen a címen vonnak eljárás alá, csupán bírsággal illethetik mint szabálysértőt. A jogszabály megváltoztatását az egyik oldalról az tette szükségessé, hogy az 1950-ben kelt New York-i Egyezmény,1  amelynek aláírói közé 1955 decembere óta Magyarország is tartozik, a prostituáltat bűncselekmény áldozatának tekinti, s mint ilyent, nem büntetni, hanem védelmezni, segíteni rendeli. A New York-i Egyezmény aláírói kötelezettséget vállaltak arra, hogy azokat büntetik meg, akik mások prostitúciójából hasznot húznak.2  Az Egyezmény, amelynek alapelve szerint „a prostitúció és az azt kísérő rossz, a prostitúció céljait szolgáló emberkereskedés az emberi személy méltóságával és értékével összeegyeztethetetlen, és veszélyezteti az egyén, a család és a társadalom jólétét”, tehát a prostitútorokat (kerítők, emberkereskedők, szobáztatók, kitartottak stb.) nevezi meg mint bűnelkövetőket, a prostituáltakat viszont e bűncselekmények sértettjeiként kezeli. 1993-ig a magyar jogrendszerben érdekes ellentmondás volt tapasztalható. Egyrészt részesei voltunk egy ENSZ-egyezménynek, amely szerint a prostitútort büntetni, a prostituáltat védelmezni kell, másrészt a hatályos hazai törvények szerint az egész prostitúció, úgy, ahogyan van, tilos volt, és mind a prostitútor, mind a prostituált tevékenysége bűncselekménynek minősült. A BTK továbbá említést sem tett – és mind a mai napig nem tesz 3  – az emberkereskedésről mint bűncselekményről.
     A New York-i Egyezmény hatályos volta tehát önmagában nem gördített akadályt az elé, hogy majdnem negyven éven keresztül üzletszerű titkos kéjelgés és más büntető tételek címe alatt nálunk is törvényesen üldözzék a prostituáltakat. A prostitúcióra vonatkozó jogszabályok módosítása azáltal vált elkerülhetetlenné, hogy a rendszerváltás körüli években előtérbe kerültek az emberi jogi megfontolások, és a nemzetközi kötelezettségeket is illett immár komolyabban venni.
     1993 óta a prostitúció nem tilos és nem is engedélyezett: a magánélet körébe utalja a törvény. Tilos azonban továbbra is – a New York-i Egyezmény előírásainak megfelelően – minden olyan cselekmény, amely más személy prostitúciójából hasznot húz. A prostituált eszerint egyrészről szabálysértés elkövetője, másrészről a prostitúcióval összefüggő bűncselekmények sértettje lehet. Az ellentmondás tehát – némi átalakulás után – továbbra is fennmaradt: a prostituált, akiről a hatóságnak tudnia kell, hogy bűncselekmény áldozata, ott áll mindenki szeme láttára a sarkon, és megbüntethető mint szabálysértés tettese.
     A 90-es években, részben talán a prostitúcióra vonatkozó általános tilalom feloldásának tulajdoníthatóan, a nyilvánosság elé penderült és meglepő mértéket öltött a prostitúció Magyarországon. Addig is volt, mindenki tudta, hogy ha akar, hol láthat utcai és hol mulató- vagy szállodabeli prostituáltakat, s a 80-as évek végétől sorra nyíltak a masszázsszalonok, szex-klubok és egyéb bordélyszerű intézmények.
     A prostitúció teljes tilalmára épülő, úgynevezett prohibicionista rendszer nem érte el vallott célját: a jelenség nyilvánvaló méreteihez képest elenyésző számban folyt eljárás bármelyik, a prostitúcióval összefüggő bűncselekmény miatt.4  A kérdést övező ambivalencia (bűn-e vagy nem bűn) a bűnüldöző hatóságok kezén egész egyszerű kettős elbánásban oldódott fel: a prostituáltakat, mint a bűnözés és a normális társadalmi élet határán mozgó elemeket, miközben többek között közveszélyes munkakerülés (KMK) vagy például intézetből való szökés gyanúja miatt folyamatosan zaklatták a rendőrök, ugyanakkor információkért (esetleg pénzért vagy éppen ingyenes szexuális szolgáltatásért 5) cserébe békén hagyták.
     A rendszerváltást követően aztán szinte ellepték a nagyobb városok bizonyos negyedeit és a nagy forgalmú bevezető utakat az utcai prostituáltak. Megdöbbentünk. Ennyien vannak? Ennyien is voltak, csak a tiltó rendelkezések miatt eddig nem tudtunk róluk? Vagy többen lettek?
     Erről tényleg nagyon keveset tudunk: a bordélyházi prostitúciót engedélyező, illetve a magán-kéjnők tevékenységét eltűrő korok elemzői éppúgy küszködtek a titkos prostitúció méreteinek felbecsülésével, mint ahogy megoldatlan feladatnak bizonyult ez a későbbiekben is, amikor teljes egészében illegalitásba szorult, illetve napjainkban, amikor a legalitás határain mozog a prostitúció. Mi több, az ENSZ szervezésében 1996-ban megtartott Stockholmi Konferencia a Gyermekprostitúcióról megállapította, hogy világszerte nem rendelkezünk még csak megközelítően megbízható adatokkal sem: „nagyon nehéz pontos adatokhoz jutni, és mivel nem ritka, hogy a helyi hatóságok és a törvények alkalmazásáért felelős intézmények maguk is bekapcsolódnak ezekbe a cselekményekbe, éppen azok hallgatják el a tényeket, akiknek fel kellene ismerniük, és jelezniük kellene a kereskedelmi célú szexuális kizsákmányolás eseteit”.6  Szó sincs persze arról, hogy a prostitúció méreteinek felbecsülése, a jelenséggel összefüggő társadalmi, gazdasági vagy pszichológiai részletek alaposabb megismerése elé kizárólag vagy elsősorban a rendvédelmi szervek korrupt, vagy bűnözés-közeli magatartása gördítene akadályt. A prostitúció nem szereti a nyilvánosságot.
     Nem tudjuk tehát, hány prostituált működik ma (és azt sem, hány működött korábban) Magyarországon, de annyit mindnyájan érzünk, hogy nagyon sok. Időről időre a felháborodás hullámai öntik el e tárgyban a közbeszéd színtereit, és a jogalkotók újra és újra kísérletet tesznek egy „most aztán már tényleg hatékony” jogszabály megalkotására.
     1998 januárjában a kormány elfogadta a Belügyminisztérium és az Igazságügyi Minisztérium által kidolgozott előterjesztést és törvénytervezetet „a prostitúció egyes közrendvédelmi szabályairól”. A tervezet készítői, levonván a soros következtetést az éppen működésben lévő törvényi szabályozás kudarcaiból, ezúttal egy részben abolicionista, részben korlátozottan reglementációs elképzeléseken nyugvó törvénykoncepciót terjesztettek be.7  Eszerint a prostituáltak a törvény hatálybalépése esetén a törvényben, illetve az önkormányzatok által meghatározott helyeken (és időben) nem kínálhatnák fel szolgáltatásaikat, sőt, a prostitúciótól fokozottan sújtott kerületekben, városrészekben a törvény lehetővé tenné, hogy önkormányzati rendelet által kijelölt területi határok korlátozzák tevékenységüket. A törvénytervezet kidolgozására azért került sor, mivel a prostitúció hazai fészkének tekintett Józsefváros polgárai, valamint a turista-paradicsomból turista-kalanddá züllött Balaton-környék lakói és nyaraló-tulajdonosai komoly nyomást fejtettek ki polgármestereikre, hogy csináljanak végre valamit.
     A kérdéses területeken – mint másutt is – bizonyára addig is volt prostitúció, ha ennek nyilvánvalósága és méretei a mai viszonyokhoz képest eltérőek lehettek is. De nemcsak a prostitúció és a bűnözés más formái kerültek időközben napvilágra, hanem ugyanakkor lezajlott az ingatlanprivatizáció is, és ennek következtében az érintett területeken lakó, illetve ingatlantulajdonos polgárok, már akik nem élvezték a prostitúció anyagi hasznát, hirtelen jelentős hátrányt könyvelhettek el ingatlanuk értékét és a környék szolgáltatásainak színvonalát tekintve.
     Egyrészről tehát több az utcákon álldogáló prostituált, vagy legalábbis jobban látszanak, mint korábban. A prostitúció másrészről nyíltabban használja az egyébként más célokra tervezett épített környezetet. A Külső-Józsefváros lakóinak például mindenképpen számolniuk kell azzal, hogy életük színtereit meg kell osztaniuk a prostituáltakkal, stricikkel: mindennaposak a prostitúcióhoz kötődő figurák stílusára jellemző, a jellegzetes vendégkörrel együtt járó verekedések, egyéb bűncselekmények, a hangoskodás, piszok, rendetlenség. Az ilyen lakó- (és üdülő-)körzetekben gyors változásnak indul az ingatlantulajdonosok és -bérlők összetétele. Elköltözik, elmarad mindenki, aki egy kicsit is jobb környéket meg tud fizetni és személyesen nem érdekelt az adott területen virágzó üzleti világban. Maradnak a nagyon szegények és azok, akik jobban vagy kevésbé jól, de a prostitúcióból élnek. Az ilyen környékekről kivonulnak az igényesebb vállalkozások, a házak és utcák állaga a fenntartási költségekhez való szerény hozzájárulás okán tovább romlik. A prostitúció, sajátos természeténél fogva, viszonylag alacsony tőkeigényű vállalkozás. A piacon az kerül előnyösebb helyzetbe, aki a még elfogadható legigénytelenebb feltételek között képes elegendő számú fizetőképes keresletet kielégíteni. A prostitúció szegénységgel, társadalmon kívüliséggel ápolt szoros kapcsolataiból szükségszerűen adódik, hogy romlást, szegénységet fakaszt, még a kövekből is.
     Az új törvénytervezet ezeknek az önkormányzatok által továbbított lakossági érdekeknek a nyomán alakult ki, miközben meg kellett birkóznia az érvényes jogrendbe illeszkedés nehéz feladatával. A New York-i Egyezmény szerint ugyanis, ha komolyan vesszük, még azt is elfogadhatatlannak kell minősítenünk, amit e legfrissebb törvénytervezet előír: miközben nem tiltjuk – úgy általában – a prostituált tevékenységét, s őt magát nem üldözzük azért, mert prostituált, de a törvényben, illetve a kapcsolódó önkormányzati rendeletben meghatározott úgynevezett védett övezetekben azért mégis üldözni, s ha nem is bűnözőként, de szabálysértőként bírságolni fogjuk.8 
     Mit is mond ki tehát a New York-i Egyezmény?
     Kimondja, hogy a prostituált az emberkereskedés és prostitúció néven összefoglalt bűncselekménycsoport áldozata. Elkövetői mindazok, akik a kereskedelmi célú szexuális kizsákmányolás haszonélvezői: a kitartott, a kerítő, a szállásadó, a vendéglátóhely tulajdonosa, alkalmazottja, a szálloda portása, ha az üzletkötés vagy a szolgáltatás lebonyolításának megtűréséért (netán saját aktív közreműködéséért) pénzt vagy ellenszolgáltatást követel vagy elfogad, a sajtótermékek felelős vezetői, amelyek hasábjain ilyen jellegű szolgáltatás hirdetéshez juthat, az emberkereskedő, még ha az áldozat beleegyezésével cselekedett is, a titkos vagy engedélyezett bordély-tulajdonos, maszszázsszalon- vagy szexklub-üzemeltető, amennyiben tud alkalmazottai vagy helyiségei prostitúciós üzletben való felhasználásáról, és bármilyen, akár közvetett hasznot is húz belőle 9  – egyszóval mindenki, aki részesül a prostitúció jövedelméből. Kivéve magát a prostituáltat.
     Miért? A New York-i Egyezmény szerint a prostituált talán valami olyasmit csinál, amit szabad, s csak a környezete viselkedik erkölcsi és egyéb szempontok szerint helytelenül?
     A New York-i Egyezmény azon az elvi alapon áll, hogy a törvény igen fontos feladata az ember méltóságának védelme, s a prostitúció egyik kényszerű vagy akár kvázi-önkéntes résztvevőjének, a prostituáltnak ebben a folyamatban alapvetően sérül az emberi méltósága. Sérül persze az egész társadalomé, mindannyiunké, nőké és férfiaké, akár részt veszünk benne, akár nem, akár igénybe vesszük, akár nem, de a prostituált a maga testi-lelki valójában folyamatosan elszenvedi emberi méltóságának megsértését. Az Egyezmény ezért nem csupán a prostitútorok következetes üldözését írja elő a csatlakozó ország belső jogrendszerével összhangban, nem csak az emberkereskedők nemzetközi kiadatási megállapodásokkal megerősített felkutatását és megbüntetését rendeli el, de kijelenti, hogy az aláíró országok mindent elkövetnek a prostitúció hátterében meghúzódó szociális, gazdasági, oktatás-, nevelés- és egészségügyi viszonyok célzott megváltoztatása érdekében.10 
     Az Egyezmény szelleméből és betűjéből egyáltalán nem következik semmiféle rendelkezés a prostituált szabályozására. Olyannyira nem, hogy mint láttuk, egyenesen elrendeli azon esetleg érvényben levő előírások hatálytalanítását, amelyek a prostituált akár rendészeti, akár egészségügyi nyilvántartását célozzák. Egy olyan ország, amely aláírta (és legalább valamelyest be akarja tartani) a New York-i Egyezményt, gyakorlatilag csak rendkívül nehezen jogszerűsíthető eljárási szabályokat alkalmazva és állandó ellentmondásokba ütközve léphet fel a prostituálttal szemben. Minthogy prostituáltként nem vehető nyilvántartásba, nem is büntethető azon a címen, hogy ő egy prostitúcióval (üzletszerű kéjelgés) foglalkozó személy. Csak azt lehet e szabálysértés miatt eljárás alá vonni, akit tetten értek, ami majdhogynem lehetetlen. Nem marad más hátra, mint ilyen fogalmakat kodifikálni: ráutaló magatartás, aktív vagy passzív felajánlkozás, az utca rendjét zavaró viselkedés stb. Fel lehet továbbá lépni a prostituáltakkal szemben erővel („takarodjatok innen a francba, lányok, mert beverem a pofátokat!”), ami hatásos eljárás lehet, de semmi esetre sem jogszerű.
     A prostituáltak utcai jelenlétének, működési területük és viselkedésük szabályozására, az erre vonatkozó szándék jogi alapjainak megteremtésére nemigen kínálkozik más lehetőség, mint kilépni a New York-i Egyezményből, és egészen új (azazhogy inkább nagyon is régi) alapokra helyezni a vonatkozó jogszabályokat. Ez egyszersmind lehetővé tenné a prostitúció mint normális üzletág beillesztését a hazai gazdasági-társadalmi élet keretei közé. Miként a törvénytervezet több egymást követő változatát kísérő vitából kiderül, minisztériumok, szakértők, pártok javasolják az Egyezmény felmondását és ezt követően a prostituáltak tevékenységének vállalkozói engedélyhez kötését, egyben megadóztatásukat. Abban, hogy legyenek-e legális bordélyházak hazánkban vagy sem, nem teljes az egyetértés. Bár az egyezmény felmondásából nyilvánvalóan következik, hogy erre is sor fog kerülni. A kuplerosné, gondolom, a Tevékenységek Egységes Ágazati Osztályozási Rendszerében (TEÁOR) valahol az orvosi diplomához nem kötött egészségügyi szolgáltatások között kaphat majd helyet.
     A New York-i Egyezmény a prostitútorok büntetőjogi eljárás alá vonását írja elő. Õket, igenis, lehet nyilvántartásba venni, megbélyegezni és szabad fittyet hányni társadalmi reintegrációjuk problémáira. Az Egyezmény nem foglalkozik azzal, hogy vajon nehéz-e fellelni és lefülelni a futtatókat, emberkereskedőket, szobáztatókat. Egyszerűen csak tiltani rendeli a működésüket.
     A vita, amely akörül folyik, hogy fel kell-e mondani a New York-i Egyezményt vagy sem, az utcai prostitúció irritáló méreteket öltött burjánzására adandó törvényhozói válasz kapcsán merült fel. Pedig a prostitúció nemcsak bennünket, tisztes polgárokat zavaró hiányos öltözetű és trágár beszédű utcalányokat jelent, hanem striciket, felhajtókat, kerítőket, szobáztatókat – és klienseket is. Ha tehát ilyen, az egész kérdéskomplexumra vonatkozó nagy horderejű lépésre szánná el magát a parlament, akkor bizony nem tekinthetnénk el többé attól sem, hogy a New York-i Egyezmény felmondása vagy akár csak ravasz megkerülése egyszersmind azt is jelentené, hogy a magyar állam kimondta: a prostitúció normális emberi tevékenységen alapuló tisztes üzlet, amelyet a megfelelő pénzügyi és adminisztratív keretek között bárki végezhet és ugyancsak bárki igénybe vehet. S ha a prostitúció legális dolog, senki nem szabhat olyan határokat, amelyek a belőle élő, ma bűnözőnek számító különféle haszonélvezőket – mint komoly munkaadókat, ingatlan-hasznosítókat, menedzsereket vagy munkaerő-közvetítőket – kizárnák a legális magyar vállalkozások köréből. Tekintve, hogy a törvény arra való, hogy körülhatárolja, amit az állam a társadalom nevében rossznak tart, ez egyet jelentene azzal, hogy szerintünk (magyar állam) a prostitúció nem rossz (hanem jó, vagy csak szükséges, esetleg elviselhető, mindenesetre „belefér” stb.).
     Ebben az írásban kísérletet teszek arra, hogy bebizonyítsam: a prostitúció rossz, amelyet tiltani kell, s amely ellen az államnak a büntetőjog szigorával kell fellépnie. Ugyanakkor meg fogom próbálni meggyőzni az Olvasót arról, hogy ennek a bűnnek igen sok elkövetője van, illetve lehet, áldozata azonban – az egész társadalom jóléte mellett persze – maga a prostituált, akkor is, ha ő az egyetlen, aki a bűncselekmény körül látható, s akkor is, ha egész személye, viselkedése esetleg ellenszenves.
     Álláspontomból következik, hogy nem szabad felmondanunk a New York-i Egyezményt, hanem elveinkre és a természetesen jogos társadalmi akaratra figyelemmel meg kell alkotnunk egy prostitúcióellenes törvényt, amely összefogja és egységes rendszerbe foglalja a prostitúciót előidéző és elősegítő, azt kizsákmányoló cselekményeket, s ezeket szigorúan büntetni rendeli. Létre kell hozni egy olyan intézményrendszert, amely a megelőzéstől kezdve a bűnüldözésen, az áldozatokat segítő reintegrációs programokon keresztül egészen a prostitúció társadalmi fogadtatásának befolyásolásáig terjed.

II. A prostitúció

1. Egy alkalmas definíció

    A prostitúció nemi aktus, annak bármely formája, amelyet valaki szolgáltatásszerűen nyújt, anyagi ellenszolgáltatás fejében, változó ügyfelek számára.
     A fogalom tisztázása végett még néhány megszorítást tennünk kell. Kiindulópontként meghatároztuk, hogy nemi aktusról van szó; szigorúan leszűkítjük tehát a prostitúció fogalmát, megtisztítva egyéb, metaforikus értelmezésektől. Nem tekintjük prostituáltnak például a költőt, aki jó pénzért dicsőítő himnuszt ír az uralkodóhoz, holott tiszta szívéből utálja az egész monarchiát (bár megvan a véleményünk róla).
     Ragaszkodunk az anyagi ellenszolgáltatáshoz, ezért nem soroljuk ide a promiszkuitásban élőket, még akkor sem, ha jól körvonalazható előnyökhöz (vagy vélt előnyökhöz) jutnak is ezáltal.
      Az ügyfelek változó, sőt, bizonyos határok között válogatás nélkül kiszolgálandó volta a prostitúció egyik legfontosabb vonása. A prostituált a maga működési körén belül, előre meghatározott ár fejében mindenkit kiszolgál, persze a prostitúciós hierarchiában elfoglalt helyétől függően más és más igényeket azért támaszthat az ügyféllel szemben.11  Viszont nem számítjuk ide azokat, akik meghatározott személynek állandó vagy visszatérő módon alkalmi szexuális partnerei, s ezért ellenszolgáltatásban részesülnek. (Ha ettől a megkötéstől eltekintenénk, akkor némi cinizmussal végső soron a házasfeleket is egymás prostituáltjainak nevezhetnénk.)

2. A prostitúció három főszereplője : a kliens, a prostituált és a prostitútor

a. A kliens

    Nézetem szerint a legfőbb főszereplő a kliens. Nélküle nem volna értelme erről az egészről beszélni. Õ jelenti ennek az üzletágnak a fizetőképes keresletet, az ő igényei határozzák meg a tevékenység célját, módszereit és színvonalát, a jelenség kiterjedését. A kliens kiléte azonban homályban marad. Az ő anonimitásának biztosítása egyike a kínált szolgáltatásoknak.
     Kik hát a kliensek? Egy nemzetközi konferencián, amelyet a prostitúcióról és az emberkereskedelemről rendeztek, valaki megkérdezte a konferenciára meghívott prostituált-érdekvédelmi szervezet képviselőjét, hogy kik a klienseik. „Az ön tisztelt édesapja, fivére, férje és fia” – hangzott a válasz. A prostitúció iránti tömeges keresletet nem magyarázza sem a magány, sem az eltévelyedésnek minősülő szexuális szokások problémája, sem pedig más, a sajnálatunkra számot tartó fogyaték vagy hátrány. Nem arról van tehát elsősorban szó, hogy ha valakinek valami hiányzik, szenved tőle, de pénze van, hát fogja magát és elmegy a prostituálthoz könnyíteni egy kicsit magán. Ha ugyanis így állna a helyzet, akkor miközben a József utcában lányok álldogálnak, a Duna-korzón pedig homoszexuális kuncsaftjaikra váró fiúk, addig, mondjuk, a Ráday utcában heteroszexuális férfi prostituáltak kelletnék magukat. De nem így van.
     Pedig senki nem állíthatja, hogy kizárólag a férfiaknak lehetnek kielégítetlen szexuális vágyaik. Vajon miért nem kerekednek föl leányok, tisztes családanyák, idegen városokban dolgozó vendégmunkásnők, özvegyek, elváltak, perverz, vagy különleges szexuális igényekre partnert nem találó nők, hogy megkapják, amire szükségük van? Tán csak nem azért, mert hát a természet ezt a dolgot úgy rendezte, hogy nő akkor is szerepelhet az aktusban, ha ő maga nem kívánja, férfi viszont sajnos nem?12  Ha köztudott is az a tény, hogy az utódnemzés szempontjából leginkább bevált formájában a nemi aktusba csak olyan férfi vonható be, akinek magának is kedve van hozzá, a prostitúciós szolgáltatások széles skáláját szem előtt tartva felmerül a gyanú, hogy nem itt keresendő az egyetlen magyarázat a heteroszexuális férfi prostituáltak iránti igény jelentéktelen voltára.
     A kliens13  lehet gazdag, aki, ha kedve tartja, call-girlt hív magához, egész napra akár. Avagy üzleti, illetve turista útjain, egzotikus vidékeken járva fogyasztja a helyi specialitások között az érett, netán gyermekkorú prostituáltak szolgáltatásait. Lehet szegényebb is, aki meg kell hogy elégedjék a mulatók pultjainál ücsörgő kínálattal, s a hazai szállodaipar által nyújtott környezettel. Esetleg szerényebb anyagi helyzetére tekintettel, igénytelenségből kifolyólag, vagy akár időhiánnyal küszködve az utcai prostituáltakhoz jár, szobára vagy garniszállóba megy velük, sokszor saját autójában vagy a kapualjakban intézi el gyorsan a dolgot.
     Az egyetlen biztos dolog, amit a kliensről tudni lehet, hogy többnyire férfi.

b. A prostituált

    A prostitúció és az emberkereskedelem elleni küzdelem tárgyában tartott nemzetközi konferenciákon újra és újra elhangzik egy adat: a prostituáltak döntő többségét – egyesek szerint 70, mások szerint 85%-át – gyermekkorában rendszeresen súlyosan bántalmazták, jelentős részük viszszatérő szexuális kihasználás áldozata volt.
     A gyermekkorban elszenvedett érzelmi, testi, illetve szexuális visszaélések következtében sajátos szocializációs folyamat zajlik le. Az ilyen körülmények között felnövő gyerekek azt tanulják meg, hogy testük nem saját énjük, hanem más személyek céljainak szolgálatában áll. Egy részük állami nevelőintézetből14  jön, más részük erőszakos, a gyermeket a felnőttek tulajdonaként kezelő családokból. Sok prostituált az érzelmi sivárságot, testi-lelki sanyargatást jelentő otthonhoz képest meglepően meleg, személyes közegre lel a mégoly durva selyemfiú társaként. Az értékek és érdekek zűrzavarában felnövekvő fiatalok mindenképpen igen sérülékenyek, sokan kamaszkori lázadásaik közepette megkísérelt szökésük során kerülnek avatott futtatók kezébe. Mit is kezdhetne magával egy idegen nagyváros pályaudvarán egy 16 éves kislány?
     Általában véve azonban a prostituáltakról nagyon keveset tudunk. Nemigen készülnek felmérések, körkérdések a körükben, s egyelőre a rendőrségi kihallgatószobák sem maradéktalanul alkalmasak az anamnézis elkészítésére.
     Annyit mindenesetre tudhatunk, hogy a prostituáltak társadalma igen tagolt. A kvázi-magánzó, jól kereső, kuncsaftjait több szempont alapján is megszűrni képes előkelő prostituálttól egészen az írni-olvasni, de nemegyszer még beszélni sem igen tudó, fél-debil, a futtató tulajdonát képező, s ha kell, cserealapként szolgáló egyénig terjed. Akad közöttük idős, ifjú, fiatal-, sőt, gyermekkorú, lehetnek nők, férfiak, némelyek szépek, mások csúnyák, egyik családos, másik egyedülálló.
     Az utcai prostituáltak gyakorlatilag kivétel nélkül strici „védelme” alatt állnak. Enélkül el sem képzelhető, hogy bármelyikük is tartósan megmaradhasson az utcai standok egyikén a kíméletlen konkurenciaharc körülményei között.15  A mulatók, bárok állandó vendégeként működő prostituált is függ valaki(k)től. A csapos, vagy a tulajdonos, esetleg az ezeknek részesedést nyújtó selyemfiú biztosítják számára a szükséges körülményeket, védik más prostituáltak versenyétől, illetve a kliensek indokolatlan erőszakosságától. A masszázsszalonok, szex-klubok gyakorlatilag bordélyházak, amelyek tulajdonosa, vezetője irányítja a prostituáltakat a kliensekhez, ő szedi be és osztja el a bevételt. A call-girlökkel kapcsolatban általános az a tévhit, hogy ha valaki, ők biztosan egyedül, a saját szakállukra dolgoznak. Nos, kizártnak tarthatjuk, hogy ne legyen mögöttük szervezett (s persze fizetett) prostitútor-hálózat, hiszen valahol hirdetniük kell magukat, s valakinek vigyáznia kell rájuk és lakásukra, egyébként védtelenül ki lennének szolgáltatva bárkinek, aki ismeri telefonszámukat és címüket. Ha ezek után mégis akadna olyan előkelő prostituált, aki teljesen egyedül él és maga osztja be jövedelmét, ez csak elméleti érdeklődésünket keltheti fel. Jó oka van ugyanis arra, hogy nehezen megőrzött inkognitóját fenntartsa: sem a rendőrség, sem az adóhatóság, sem a szociológus vizslató szeme elé nem kíván kerülni. Ha ugyanis valamiképp még nyilvános hirdetésre sem szorul ahhoz, hogy megfelelő számú kliens értesüljön az általa kínált üzletről – ami igazán nem valószínű –, akkor talán tényleg sikerül elbújnia a legfőbb veszély, a strici közbelépése elől.
     A prostituáltak meghatározó hányadát gazdasági-egzisztenciális kényszer hajtja erre a pályára. Az anyagi szükség azonban nem elegendő magyarázat. Ha ugyanis csak erről volna szó, akkor – ismerve az árakat – néhány havi felhalmozási időszak után a prostituáltak egytől egyig, miután rendezték adósságaikat, lakást vettek vagy vállalkozói tőkét gyűjtöttek, felhagynának ezzel a tevékenységgel, és visszailleszkednének a normális polgári életbe. Ez azonban alig néhányukkal történik így. Jelentős többségüket futtatóik teljesen kisemmizik. Minden pénzüket elveszik, és csak éppen hogy ruhára, élelemre, s persze drogra, alkoholra elegendő mennyiséget juttatnak vissza belőle nekik. Sokan vannak közöttük, akik férjüket, gyerekeiket tartják el a keresményükből, de nem egy esetről tudunk, hogy nagy létszámú családot, rokonságot – nem is mindig a sajátját – tart el egyetlen prostituált. Nemzetközi szervezetek megfigyelései szerint nagyon sok az olyan prostituált, aki nem saját hazájában, illetve nem az általa ismert városban, területen él. Õk az emberkereskedelem áldozatai. Õket is részben erőszakkal, részben csábítással, sokukat megtévesztéssel, az „adósság-csapda” módszerével hálózzák be profi emberkereskedők, s viszik legális vagy hamis útlevéllel, illetve a zöld határokon át a célországokba. Egy 1998. február végén Brüsszelben megtartott Európai Uniós konferencián elhangzott, hogy az EU országaiba évente 500000 nőt hoznak be prostitúció céljából Közép- és Kelet-Európa országaiból. Nap, mint nap16  olvashatunk magunk is a sajtó hasábjain híradásokat arról, hogy ebben vagy abban az európai országban füleltek le magyar lányokkal üzletelő emberkereskedőket, vagy menekítettek ki a fogságból egy-két magyar prostituáltat. A CEO17  hírei között böngészve nemrégiben értesülhettünk arról, hogy a prágai amerikai követség munkatársai cseh nőket exportáltak Amerikába.
     A prostituált ezt a tevékenységet az esetek nagyobb részében nyílt erőszak eredményeként, kisebb részében megtévesztve, illúzióktól és hamis várakozásoktól áthatva végzi. A gazdasági felemelkedés többségük számára egyszerre több ok miatt is elérhetetlen ábránd marad. Először is, a prostituáltakat körülvevő élősködők piaci, illetve piacon kívüli eszközökkel elszedik a pénzüket. Keresményük viszonylag nagy hányadát kell ruhára, taxira, esetleg szabálysértési bírságra és egyéb, a prostituált életmóddal összefüggő költségekre fordítaniuk. Sokan közülük alkohol- vagy drogfüggők, ami nem csupán drága volta, hanem a személyiségre gyakorolt ismert hatásai miatt is megnehezíti a felhalmozást. Alacsony iskolázottságuk, rossz mentális helyzetük, a társadalom úgynevezett normális többségétől elzárt életmódjuk, korábban esetleg létezett polgári kapcsolatrendszerük megszűnése18  külön-külön is elegendő akadályt jelentenének egy tervezett, szisztematikus vagyonfelhalmozás útjában. Nem is beszélve arról a helyzetről, amelyben a nálunk „dolgozó” külföldi, illetve a más országokban élő magyar prostituált van: nemhogy pénze nincs, de sokszor még az igazolványait is elveszik fogvatartói. Ha képes volna rá, még akkor sem tudna, mondjuk, bankszámlát nyitni, hogy biztonságban tarthassa félretett jövedelmét.
     A prostituáltat nevezhetjük ribancnak, kéjnőnek, örömlánynak, éjszakai pillangónak, aminek csak akarjuk. Pedig ő egyszerűen csak egy megerőszakolt nő (esetleg fiú).

c. A prostitútor

    A prostitútor19  klasszikus esete a strici, aki pénzt, szerelmet, házasságot ígér a lánynak elébb, majd a kényszer finomabb-durvább eszközeivel eléri, hogy az kiálljon az utcasarokra és keresse neki a pénzt. Van, aki feleségével állapodik meg, hogy a család sanyarú helyzetére tekintettel jelenleg nem találnak jobb megoldást, mint ezúton könnyíteni anyagi gondjaikon; van, aki külföldi filmszerepet ígér diszkóban őgyelgő lányoknak, ha felutaznak vele a nagyvárosba próbálni; van, aki a nevelőintézetek kapujában állva várakozik az éppen kilépőkre, és csap le rájuk ígéretekkel, fenyegetéssel, erővel. Némelyik egyenesen a szülőktől veszi meg az egyébként addigra már alkalmasan előkészített gyermeket és állítja rögtön munkába.
     A prostituáltakkal szembeni par excellence nemi erőszak igen gyakori. Ezt többnyire a strici követi el, nemegyszer társaival együtt, sorozatosan. Ezáltal egyrészt pszichikailag alkalmassá teszi a prostituáltat feladata ellátására, másrészt folyamatosan nehezíti a kitörést a helyzetből. A nemi erőszak természetesen gyakori veréssel társulhat, illetve egyik vagy másik önállóan is meghozza a kellő eredményt. Mivel a prostituáltak jelentős része korábban is rendszeres elszenvedője volt hasonló visszaéléseknek, számukra ez csupán a fenyítés folytatódását jelenti. Ismerünk olyan esetet is, hogy fiatal, kisgyermekes, az erőszakos, verekedő férje elől a fővárosba menekült anya, akit befogadott egy család, a szállásért és a kosztért volt kénytelen a prostitúcióhoz folyamodni, s mikor megelégelte volna a dolgot, a gyermek visszatartásával kényszerítették további prostitúcióra.
     Maguk az egy-két nőt „futtató”20  stricik valójában a prostitúciós piac kisvállalkozói csupán, bár nem egy közülük kétségtelenül kiismeri magát a gazdaság farkastörvényei között. Egy selyemfiú például az általa futtatott prostituáltakkal – a prostitúció tőkésítésének jeles példája gyanánt – életbiztosítást köttetett, saját magát jelölve meg kedvezményezettként. Úgy tervezte ugyanis, hogy amidőn a lányok már nem hoznak kellő hasznot, majd elüti őket egy autó.21  Az igazi nagyhalak azonban az emberkereskedők, akik vidékről, illetve külföldről hozzák, avagy hazulról külföldre viszik a prostituáltakat. További jelentős bevételre szert tevő tagjai a prostitútor-társadalomnak a mulatók, lokálok, masszázsszalonok tulajdonosai és alkalmazottai, akik az alkalom és a hely biztosításáért, nemegyszer a közvetítésért, sőt, a leánykereskedelemben való részvételükért is megkapják rendszeres járandóságukat. A stricik, s különösen az emberkereskedők csak hálózatba szerveződve tudnak tartósan, és viszonylag biztonságban működni.22 
     A prostituáltak sokszor (azokban az esetekben is, amikor a stricihez egyszerre több nő is tartozik) egész egyszerűen szeretik futtatójukat, s ezért nem működnek együtt a hatóságokkal. Számításba kell vennünk, hogy a hányatott sorsú prostituált számára bármily durva és erőszakos is ez a kapcsolat, mégiscsak egy kapcsolat, amelyben őt elfogadják. A kemény fenyegetésnek kitett, elrabolt vagy elcsalt, egyedül vagy társakkal együtt fogva tartott prostituáltak azért nem kérnek segítséget és vallanak a prostitútorok ellen, mert gyakran abban a hiszemben élnek, hogy szökésük, engedély nélküli külföldön tartózkodásuk, igazolványaik hiánya stb. miatt inkább őket tartóztatja majd le a rendőrség. Afelől sem érezhetik biztonságban magukat, hogy vajon a hatósági procedúra végeztével prostitútoraik, vagy azok barátai nem fognak-e bosszút állni rajtuk. A striciknek általában nem kell tartaniuk attól, hogy a prostituált feladja őket a rendőrségen.

3. Mindig volt? Mindig lesz?

    Prostitúció mindig volt, mióta emberi társadalom létezik, mondják sokan, olyanok, akik valamiféle, a jelenséget elfogadó, bár persze korlátlanul nem szabadon hagyó szabályozás hívei. Lehet, hogy valóban mindig volt, az azonban biztos, hogy koronként más és más tartalommal. Irodalmi, s kiváltképp filmélményeinkből nosztalgikus szép emlékként tűnik elénk a prostitúció: a boldog békeévek, vagy például az aranyláz hősies környezetét idézve. A prostitúció, az idők során, két fontos körülményt tekintve mindenesetre napjainkig változatlan maradt.

1. Az emberi szexualitás gazdag tárházából korok és társadalmak más és más lehetőségeket tekintenek szabadnak, normálisnak és megengedhetőnek. A prostitúció az illetlen, a lehetetlen, az elfogadhatatlan és a megengedhetetlen (ugyancsak relatív) mezsgyéin tenyészik mindig. A múlt századi Európa úri és polgári osztályainak tagjai számára például nem volt megengedett a házasságon kívüli szexuális kapcsolat. Illetlenségnek számított változatokat, játékokat vinni a szexualitásba, és például szinte lehetetlen volt csoportos szexuális élményekhez jutni. Az ezen tilalmak és akadályok áthágását szolgáló prostitúcióról, az általa így vagy úgy továbbélő szexuális kultúráról tudósító irodalmi és filmalkotások a mai emberben – aki mostani szokásrendszerünkből visszatekintve elképesztőnek tarthatja ama régi idők szexuális elnyomását – kétségtelen rokonszenvet ébresztenek. Ez azonban ne tévesszen meg senkit: ha mégoly heroikus lett légyen is a prostitúció szerepe az emberi faj fennmaradásában (legalábbis a szexuális elnyomorodás elleni küzdelemben), nem volt az más, mint a szabad és a tilos, az erény és a bűn határvonalain élő intézmény, amelyet a hozzá napjainkig kötődő lelkiismeret-furdalástól hajtva hol inkább engedélyeztek, hol inkább tiltottak. Prostitúció iránt következésképp mindaddig mutatkozhat kereslet, amíg lesznek olyan szexuális viselkedési formák, amelyeket a közfelfogás helytelenít.

2. A prostitúció ugyanakkor olyan társadalom terméke, amelyben a férfinak – változó korlátok között – jussa van a nemi élethez, a nőnek nincs. Modern, darwinizmuson nevelt korunkban a női és férfi szexualitás eme különbségét természeti hasonlatokkal szokták megokolni, mondván, hogy az állatvilágban is a hím az, amely akarja, küzd érte, a nőstény pedig elfogadja az aktust. A biológiai hasonlat odáig nem szokott terjedni, hogy olyan nőstényt, amely nem tüzel vagy sárlik stb., egyetlen hímállatnak sem jutna eszébe megkörnyékezni. A biológiai érvelés egyébként messzemenően alaptalan. Az állatoknak ugyanis nincs szexualitásuk. Õk mindössze szaporodnak. Azt is mondják persze, hogy az ember természetesen különbözik az állatvilágtól, egyebek között abban, hogy a nő – a nőstényállattól eltérően – mindig alkalmas a közösülésre. Hozzáteszik természettudományi műveltséggel megáldott gondolkodók, hogy ugyanakkor nem szükséges a sikeres nemi aktus lebonyolításához a nő tevékeny és örömteli együttműködése.23  A prostitúció eszerint mindaddig virágozni fog, amíg az emberek – jelesül a férfiak – úgy tekintenek a nemi aktusra, mint amit az egyiknek akkor is szabad, indokolt (természeti erők működnek a testében: mit tehetünk?), sőt, egyenesen jó, ha a másik nem akarja.

    A prostitúció egyik feltétele tehát ez a különös ambivalencia: a még szükséges, vagy legalább indokolt, de már nem szabad ellentmondásos egysége. A másik pedig a hatalomban, pontosabban a férfiuralomban való megmártózás igénye és joga. Legyen bármily szívélyes is az ügyfél a prostituálthoz: fizet neki, nincs szükség beleegyezésre.

4. Hogyan is ítéljük meg?

A prostitúcióval kapcsolatos álláspontunk kialakítása során el kell döntenünk, hogy jónak vagy rossznak tartjuk-e. Valaminek, ami kifejezetten szép, kellemes, hasznos, vagy legalább szükséges, netán csak elviselhető, avagy olyasminek, ami visszataszító, káros, veszélyes, tűrhetetlen. A jelek szerint ma (és amennyire tudom, a múltban is) a prostitúciót olyan jó, kellemes, indokolt vagy csak elviselhető dolgok mozgásterének tekintik, amelyek ugyanakkor tiltva vagy korlátozva vannak.
     Hogy szeretjük-e vagy sem, az szubjektív dolog. De hogy van, s ezért nyilván együtt kell élnünk vele, azt kevesen vonják kétségbe. Még a prostituáltak jogaiért küzdő szervezetek egy része is csupán a prostitúció dekriminalizálásáért 24  harcol. Szerintük, ha legalizálnák, a prostitúció az idegenforgalom és vendéglátás egyik ágaként bevonulhatna a normális gazdasági tevékenységek közé, és ezáltal megszűnnének azok a kiváltó okok, amelyekhez a prostitúciót körülvevő bűncselekmények kötődnek. A legális, engedélylyel rendelkező prostituáltat nem lehetne a továbbiakban kizsákmányolni, védenék a polgári- és a munkavállalásra vonatkozó törvények, nem kellene félnie a rendőrségtől, ha ő szorul hatósági védelemre. Egészségügyi és gazdasági ellenőrzése – mint más foglalkozások esetében is – biztosítva volna.
     Én úgy gondolom ezzel szemben, hogy a prostitúció nemcsak tilos (szabálytalan, nem helyes, illetlen stb.), hanem elfogadhatatlan, bűn. És e bűn kárvallottja a prostituált, aki a korai erőszakos hatások, illetve az ezekkel hasonló eredményekre vezető érzelmi és fizikai elhanyagolás következtében szinte beleszédül a prostitúcióba. A prostitúció keretei között lefolytatott aktus pedig nem egyéb, mint nemi erőszak – azzal a megszorítással, hogy az ilyenkor szükséges verés és kényszerítés az esetek jelentős többségében az adott aktuson kívül, azt megelőzően zajlott le, s most elegendő átnyújtani az ellenértéküket képező pénzt. 25 
     A prostituált tehát – ne ringassuk illúziókba magunkat – nem testét, vagy netán munkaerejét, hanem a rajta elkövetett erőszakot bocsátja apránként áruba. Ennek az erőszaknak az árát kapja kamatostul vissza az, aki kemény munkával beléfektette: a prostitútor. Igaz ez a megállapítás akkor is, ha sem a prostituált, sem a kliens nincs ennek tudatában.
     Kétségtelen tény, hogy az utcán, bárokban, szalonokban magukat kínáló prostituáltakon legtöbbször nem látni, hogy túlzottan el lennének keseredve. Persze. Mindnyájan beláthatjuk, hogy sokkal jobb pénzért csinálni valamit, mint ugyanazt verésért. Különösen érzékelhető ez az üdvös különbség, ha az ember előtte már egy párszor megtapasztalhatta, miről is van szó. A kevésbé jól előkészített, vagy nem oly könnyen belenyugvó egyedek számára pedig ott az alkohol és a drogok: rengeteg lehetőség kínálkozik a helyzet elviselhetőbbé tételére.
     A kliens, aki hivatkozik mindenre, speciális igényekre, időhiányra, átmeneti zavarokra, a változatosság iránti fogékonyságára, bármire: olyan partnert keres, aki a pénzéért van, és kész – rendelkezésre áll, és kész. Mi más ez, mint erőszak?
     Az erőszak fogalmával részletesebben kell foglalkoznunk. Erőszakot akkor alkalmazunk, ha valamit el akarunk érni, de ellenállásba ütközünk. Az erőszakra nemcsak testi erőfölényünk latba vetésével, hanem a kényszerítés más eszközeivel (fenyegetés, zsarolás, megtévesztés stb.) is sort keríthetünk.
     A nemi erőszak azonban speciális eset. Ilyenkor ugyanis az erőszaktevő nem valami tárgyat vagy lehetőséget próbál a másiktól megszerezni, hanem hatalmát és erejét kívánja érvényesíteni fölötte. Közismert, hogy a csoportosan elkövetett nemi erőszak háborús fegyvertény is tud lenni: ilyenkor a legjobb indulattal sem beszélhetünk már szexualitásról, érzékiségről; egész egyszerűen az ellenség minden határon túlmenő leigázásáról van csupán szó. Szemben az erőszak egyéb formáival, amelyeket egyes esetekben a szűkebben vagy tágabban értelmezett önvédelem indokolttá vagy érthetővé tehet, a nemi erőszakot semmilyen körülmények között sem tekinthetjük jogosnak. A nemi erőszak egyszerűen megengedhetetlen és indokolhatatlan.
     Mit tekintsünk hát nemi erőszaknak?26  Megkockáztatnám, hogy a BTK értelmezésein túlmenően erőszakosnak minősíthetünk minden olyan szexuális közeledést, amely nincs tekintettel a másik fél vágyaira. Kétségkívül szigorú a megfogalmazás, nem is céloz mást, mint hogy ismét megvilágítsuk: a prostitúció alapját az a körülmény biztosítja, hogy férfi és nő között a jelek szerint helye van a nő testi-lelki valójára irányuló leigázási szándéknak. Lehetséges, hogy férfiak és nők viszonyában ez mindig is(?) jelen volt. Ez azonban semmi esetre sem ok arra, hogy a modern állam, az ismert emberi jogi arzenállal felfegyverkezve, továbbra is törvénnyel szentesítse az egyik nem jogát arra, hogy a másik nem leigázására szolgáló intézményrendszert tartson fenn.

III. A törvény szerepe

    Prostitúcióellenes törvényre valóban szükség van. Mint láttuk, a prostitúció zavarja a városok nyugalmát, a védtelen állampolgárok napi életét, és nem mellékesen aránytalanul hátrányosan érintheti tulajdonukhoz fűződő jogaikat is. Továbbá, reményeim szerint immár belátható, hogy a prostitúció annak az intézményesített és piacosított formája, hogy a férfiak megerőszakolják a nőket, gyermekeket. Minthogy ezt a gyakorlatot a modern társadalmakban sem jogilag, sem erkölcsileg nem tekintjük legitimnek, nyilvánvaló, hogy a nemi erőszak eme nem is túlságosan áttételes formája szintén törvénytelen.
     Olyan prostitúcióellenes törvényt kellene tehát alkotni, amely – a testi-lelki önrendelkezéshez fűződő, minden embert egyenlően megillető jog alapján – egyértelműen elítéli a prostitúciót, és ezért annak elősegítését (emberkereskedelem, kerítés), a belőle való haszonszerzést (kitartottság, szobáztatás, bordély-fenntartás) és használatát (kliens) egyaránt tiltja. A törvény tiltó rendelkezéseinek azonban, áldozati mivoltára tekintettel, nem szabad a prostituált tevékenységére is vonatkozniuk.
     A törvényben egységes rendbe kellene foglalni a szexuális kizsákmányolás eseteit, ezen belül külön figyelmet szentelve a gyermekek megalázására, kihasználására és veszélyeztetésére. Mindenekelőtt, a New York-i Egyezmény előírásainak megfelelően, meg kellene alkotni a prostitúciós célú emberkereskedelem törvényi tényállását is.
     Felmerül, hogy egy ilyen törvényt igen nehéz úgy megfogalmazni, hogy végrehajtható legyen. Nyilvánvalóan ahhoz, hogy egy klienst prostitúcióért el lehessen ítélni, legalábbis tetten kell érni. Vigaszunkra ebben a nagy gondban csak az szolgál, hogy éppen ugyanolyan nehéz a prostituáltat rajtakapni a klienssel, mint a klienst a prostituálttal.
     Nem minősít feltétlenül egy törvényt az, ha nem könnyű érvényt szerezni neki. Lehet, hogy inkább a társadalmat minősíti, amelyben meghozták. Hogy egyebet ne mondjunk, a Tízparancsolatnak sem sikerült mindmostanáig maradéktalanul érvényt szerezni, pedig az emberiségnek éppen elegendő alkalma nyílott arra, hogy megfelelő végrehajtási utasításokat dolgozzon ki hozzá. A törvénynek nem csak az a feladata, hogy eszközt adjon a hatóság kezébe a rendbontás megfékezéséhez. Egyszersmind ki is kell jelölnie a jó és a rossz jogi értelemben vett határait.
     Nem elég, ha a prostitúcióellenes törvény a bűncselekmények leírására és a büntetőtételek meghatározására szorítkozik. Le kell fektetnie egy olyan intézményrendszer létrehozásának jogi alapjait is, amely a prostitúció áldozatainak felkarolása mellett alkalmas a gyermekek, fiatalok, általában a veszélyeztetettek áldozattá válásának lehetőség szerinti megelőzésére. Ezeknek a céloknak a szem előtt tartását a New York-i Egyezmény egyébként – 1955 óta számunkra is kötelezően – előírja.

1. Figyelem! Gyermekprostitúció-veszély!

    Nem árt, ha a törvény – s a védő-megelőző intézményrendszer – egy hajszálnyit előbbre jár a bajnál. Számítani kell arra, hogy a világ más részein megfigyelt jelenség, a tömeges gyermekprostitúció, nálunk is felüti a fejét. Hiszen már itt oson a kertek alatt.
     Európa átalakuló országaiban, köztük Magyarországon is, a lakosság egy nem elhanyagolható hányada a nyomor közelében él. Márpedig ez a modern szegénység nem azonos azzal a bizonyos tisztes szegénységgel, amelyre hajlamosak vagyunk tisztelettel vegyes nosztalgiával tekinteni. A mai szegényeknek nemcsak a jövedelme süllyedt meglehetősen alacsony szintre, de romlott jogbiztonságuk is, s a rendelkezésre álló, az ő életkörülményeiket javító pénzbeli és nem-anyagi jellegű támogatások köre, reálértéke és hatásfoka is csökkent. Még mi, középosztálybeliek sem igen szólhatunk bele azokba a döntési folyamatokba, amelyek az életünket alapjaiban meghatározó magas gazdasági szférában zajlanak. De legalább, mint fogyasztók, komolyan számításba jövünk a döntéshozatalnál. Bennünket, ha irányíthatók vagyunk is, azért mégis figyelembe kell venni. Az igazán szegények megnyerésével azonban nem feltétlenül érdemes foglalkozni. A kirekesztettség, az elérhetetlenül távoli, mégis normálisnak, hétköznapinak beállított életforma napi látványa kétségbeesést szül, illúziókat kelt, megalapozatlan sorsdöntő lépésekre sarkall. Ez a deviancia melegágya. A nagy elhatározások és még nagyobb csalódások, a düh, a reményvesztettség szétveti a családokat, egymás ellen fordítja azokat, akik egymás támogatására szorulnának inkább.
     A gyermekprostitúció olyan országokban gyűjti utánpótlása javát, amelyekben nagy a szegénység, s a szegény rétegek kiszorulnak a társadalomból. Ott virágzik a gyermekek adásvétele, ahol nyilvánvalóvá vált, hogy az érintett rétegek hagyományos értékrendje nem válik be a társadalmi beilleszkedés szempontjából, az uralkodó értékek pedig nem adaptálhatók az adott gazdasági-kulturális szinten. Úgy is fogalmazhatnám, hogy a reménytelenségbe csúszott embercsoportok mintegy elvesztik a fonalat: nem világos számukra immár a jó és a hasznot hozó, a rossz és a költséges közötti különbség.27 
     Nem hiányzik már ide más, mint a hatalom, az erőszak kultusza: a Világkonferencia jelentése szerint évente egymillió gyermek kerül a szexiparba.28  Szöknek, lopják, csábítják, vagy egyszerűen csak megveszik őket. Van elég belőlük.
     A prostitúcióellenes törvénynek meg kell tehát rajzolnia egy közoktatási és közegészségügyi, valamint szociális program körvonalait is, amely hozzájárul ahhoz, hogy a gyermekek időben megismerkedjenek személyiségi jogaikkal, közöttük is kitüntetetten a testi jólétükhöz fűződőkkel. A felnőttek, különösen a gyerekek nevelésére, gondozására hivatott szakemberek figyelmét rá kell irányítani a gyermekek és fiatalok ellen irányuló erőszakra, a kiskorúak kihasználásának különféle formáira. A törvény rendelkezései alapján olyan szociális intézményrendszert kell kialakítani, amely állami, önkormányzati és nem-kormányzati szervezetek egész hálózatát bocsátja a megelőzésben érdekeltek, illetve a mentésre szorulók rendelkezésére. A törvénynek külön előírásokat kell tartalmaznia a prostitúció áldozatainak névtelenségét őrző eljárásokra vonatkozóan.

2. A pornó

    Ártatlan szórakozás: az ember kivesz egy kazettát, és az asszonnyal együtt megnézi, hogy tanuljon már valamit. Olcsó, nem lehet betegséget kapni tőle, ha nem tetszik, kikapcsoljuk.
     Tévedés. A pornó a prostitúció marketingje. Azoknak a lehetőségeknek az ismertetése, mégpedig rendkívül széles körben, amelyeknek egy részét semmiképp sem lehet otthon valóra váltani. Ha komolyan veszi magát az ember, előbb-utóbb felkerekedik, és kipróbálja a valóságban is. A gyermekpornó pedig értelemszerűen a gyermekprostitúció marketingje.29 
     A tiltott vagy kellően nem szabályozott reklám- és médiatevékenység – esetünkben a pornográfia – majdhogynem akadálytalan terjedése a „világfalu” útjain hozzájárul ahhoz, hogy az emberek elég jelentékeny részében fellazuljanak azok az erkölcsi és szokásnormák, amelyek egyébként is gyors ütemben veszítenek orientáló erejükből. Ha az ember naponta lát pornográf, köztük gyermekeket is ábrázoló filmeket – olykor még a televízióban is, ami azért még egy amerikai átlagember szemében is a „központból jövő” üzenet –, minden bizonnyal elbizonytalanodik a tekintetben, hogy ezt most szabad vagy sem, divatos dolog-e ez vagy sem.
     Ki kell jelentenünk, hogy a pornográfia – tulajdonítsunk neki bármilyen fontos szerepet a szexuális kultúra és szokások ismertetése terén – jelentős mértékben segíti elő az emberi szexualitás árucikként való értelmezésének elterjedését. Ezen belül is óriási a gyermekpornó felelőssége abban, hogy igen széles körben evidenciaként kezelik, hogy a szexuális kapcsolatot olyasvalakivel is lehet, szabad, sőt jó bonyolítani, aki nemhogy nem akarja azt, de az égvilágon semmi köze sincs hozzá. (Még véletlenül se keverjük ide Freudot a gyermeki szexualitással. Az egy másik szexualitás.) A (gyermek)pornográfia a gyenge, végletekig kiszolgáltatott másik felett nemi aktus keretében aratott győzelem kultúrája.
     A prostitúcióellenes törvény nem vállalkozhat a pornográfia tilalmának megfogalmazására. Magának a pornográfiának a definíciója ugyanis igen érzékeny emberi szabadságjogokat érinthetne; minden bizonnyal ezért okozott ez a kérdés oly nagy nehézségeket már eddig is a világ sok országában. A gyermekpornográfiát azonban úgy, ahogy van, be kell tiltani, és büntetni kell.

IV. A jognak asztalánál

    Az emberi jogok, köztük az önrendelkezéshez, s az egészséges élethez (ezen belül a szexualitáshoz, a szexualitás öröméhez) fűződő jogok mindenkit megilletnek. Még a szegényeket, a kiszolgáltatottakat, a rossz körülmények között felnövekvőket, a bevándorolt vagy kisebbségi sorból kikerülőket, és persze mindezen csoportok nőtagjait is. A prostitúció olyan világ, amely ezen jogok tagadásának a talaján áll. Magyarország törvényei közé tehát nem illeszthető be még részleges elfogadása sem.
     A New York-i Egyezmény nem hogy korlátokat állítana a prostitúció törvényi kezelése elé, de egyenesen lehetővé teszi azt. Feltéve persze, ha az aláíró állam nem szeretné tulajdonképpen maga is kivenni a részét a prostitúciós üzlet hasznából. Mert a szabálysértés címén történő megbírságolás nem más, mint törvényes állami részesedés a prostitúciós bevételből. (Ne is beszéljünk itt olyan bűncselekményekről, amelyeket maga a rendőrség, ereje tudatában követ el, amikor zsarolással információátadásra vagy szexuális szolgáltatásra bírja a prostituáltat, illetve helypénzt szed a striciktől.)
     A nemrégiben a kormány által elfogadott (s az új kormány által egyelőre visszavont) törvénytervezet vitája során komoly szakértők és politikusok érveltek amellett, hogy ki kellene lépni a korszerűtlen, a szocializmus legsötétebb napjaiban elfogadott New York-i Egyezményből, és a prostituáltakat, mint jövedelemtermelőket, meg kellene adóztatni. Tudniillik minden jövedelem adóköteles.30 
    Egy szerény javaslattal állok ezért elő: ezentúl a rablás és betörés, valamint a bérgyilkosság bevételeiből is fizessenek a rablók, betörők, gyilkosok személyi jövedelemadót, társadalombiztosítási járulékot és szerencsésebb esetekben nyereségadót. Javasolnám továbbá az orgazdák és a szervezett bűnözés magasabb posztjain tanyázó irányítók, szervezők jövedelmeinek számításbavételét is, ezen felül e tevékenységek, szolgáltatások 25%-os ÁFA-tartalmának megállapítását. Ezzel mindjárt két legyet ütnénk egy csapásra: nőnének az állami adóbevételek, több jutna tehát a közfeladatok finanszírozására, s egyben a továbbiakban eltekinthetnénk rendőrség fenntartásától, ami fel sem mérhető megtakarításokat tenne lehetővé a köz kaszszájában. A prostituált megadóztatása mindezen felül az állam minden polgárának egyenlő mértékben biztosítaná a striciséggel járó megtiszteltetést is.

* * *

    A prostitúció az egész társadalom nyomora. A New York-i Egyezmény egy olyan történelmi pillanatban született (1949-ben fogalmazták, 1950-ben léptették életbe), amidőn sokan, sokféle ideológiai kiindulópontról ugyan, de egyaránt úgy gondolták, hogy véget lehet immár vetni az emberi személy mások tudományos, esztétikai, élvezeti vagy gazdasági céljaira való felhasználásának: még mindenki emlékezett a rendkívül fontosnak beállított orvosi-egészségügyi kísérletek áldozatául esett láger-lakókra, az aranyfog-hegyekre, az emberbőr-lámpaernyőkre. Általában is nagyon érzékenyen reagált akkoriban a világ a rabszolgaság minden megnyilvánulására. A New York-i Egyezmény tehát nem holmi szocialista örökség. Ellenkezőleg: ez az Egyezmény az emberiség egyik szép törekvését rögzíti, abban a reményben fogant, hogy élhetünk olyan világban, amelyben az emberi méltósághoz fűződő jog valóban minden ember joga.

Jegyzetek

1. 1955. évi törvényerejű rendelet az emberkereskedés és mások prostitúciója kihasználásának elnyomása tárgyában, New Yorkban, 1950. évi március hó 21. napján kelt nemzetközi egyezmény kihirdetéséről. Kihirdetve: 1955. XII. 24.

2. Az Egyezmény feltétel nélkül büntetni rendeli a prostitúciós célú emberkereskedelmet, akkor is, ha felnőttkorú személy rovására történik, és ha a sértett abba beleegyezett is. Ugyancsak megszorítás nélkül rendelkezik mindazok megbüntetése iránt, akik „(1) prostitúció céljából megkerítenek, rábírnak vagy elcsábítanak más személyt, akár annak beleegyezésével is, (2) más személy prostitúcióját kizsákmányolják, akár annak beleegyezésével is”. Tiltja az Egyezmény a prostitúció célját szolgáló intézmények (bordélyok stb.) megtűrését, a szobáztatás minden formáját, de még a prostitúciót szolgáló előkészületeket is. Az Egyezmény kötelezi aláíróit, hogy tegyék meg az összes szükséges intézkedést „minden hatályos törvény, szabályzat vagy igazgatási gyakorlat hatályon kívül helyezésére vagy eltörlésére, amely szerint a prostitúcióval foglalkozó vagy azzal gyanúsított személyek különleges nyilvántartásba tartoznak magukat vétetni, külön igazolvánnyal kell rendelkezniök, vagy különleges ellenőrzési vagy bejelentési kötelezettségek alá tartoznak”. Az Egyezmény tehát tiltja a prostituáltak bármilyen lajstromozását, mivel ez megnehezíti a társadalomba való visszailleszkedésüket. A 16. Cikk szerint „A jelen Egyezményben részes Felek egyetértenek abban, hogy a szociális, gazdasági, nevelési, egészségügyi, valamint az ezekkel összefüggő területeken működő szerveiken keresztül, álljanak bár közületi, avagy magánirányítás alatt, a prostitúció megelőzésére, valamint a prostitúció és a jelen Egyezményben említett bűncselekmények áldozatainak újranevelésére és a normális életviszonyokba való beillesztésére alkalmas intézkedéseket tesznek vagy elősegítik az ilyen intézkedéseket.” (vissza)

3. Az igazság kedvéért meg kell jegyezni, hogy újabban tervezik az emberkereskedés törvényi tényállásának megalkotását.

4. A bűnüldözési adatokkal kapcsolatban lásd Fehér Lenke: Bűnözés és prostitúció. (In: Lévai Katalin és Tóth István György (szerk.): Szerepváltozások – Jelentés a nők helyzetéről. 1997. 148. old.)

5. Lásd például Csalog Zsolt Fel a kezekkel! című interjúkötetét, Maecenas, 1989.

6. World Congress Against Commercial Sexual Exploitation of Children. Overview. 2. oldal

7. A Replika 1996. májusi száma is idézi a Fehér Lenke tanulmányában olvasható ismertetést (Prostitúció – prostitúcióra kényszerítés – nőkereskedelem, Acta Humana, 1994, 14. szám) a modern társadalmakban mostanáig alkalmazott, a prostitúcióra vonatkozó jogpolitikai irányzatokról.

8. Törvényjavaslat a prostitúció egyes közrendvédelmi szabályairól, 1.§ d).

9. A New York-i Egyezmény 4. Cikke szerint: „A […] cselekményekben való szándékos részvétel szintén büntetendő oly mértékben, ahogyan azt a belső jogszabályok lehetővé teszik. Amennyiben a belső jogszabályok lehetővé teszik, a bűnrészességet mindazokban az esetekben önálló bűncselekménynek kell tekinteni, amelyekben ez az eljárás szükséges a büntetlenség megakadályozására.”

10. Lásd például a már idézett (2. lábjegyzet) 16. Cikk szövegét, vagy a 17. Cikk 2. pontját, amely szerint az Egyezményben részes Felek kötelezik magukat „a közönség figyelmének e kereskedés veszélyeire való felhívására alkalmas propaganda megszervezését szolgáló intézkedések megtételére”.

11. Ilyen igények lehetnek például: az egyszerre jelentkező kliensek száma – tehát hogy a prostituált elmegy-e „partiban” –, egészségi állapot, condom-használat, tisztaság, némely figuráktól, eljárásoktól való elzárkózás stb.

12. Nem ilyen egyszerű a helyzet. A változó világ, az emancipáció döcögve, de mégiscsak megindult folyamata, s a társadalmi viszonyok átrendeződése „szerencsére”, ha csak nyomokban is, létrehozta a heteroszexuális férfi-prostitúciót. Tehát mégis lehet. Ha szükséges. A női kliensek – legalábbis a sajtó híradásai szerint – egytől egyig elfoglalt, párkapcsolati problémákra időt szakítani nem tudó menedzser-asszonyok, vállalkozónők.

13. A kliensekről – a dolog természeténél fogva – keveset tudunk. Készült azonban egy 17 darabból álló, a reprezentativitás követelményeinek nyilvánvalóan semmiképp sem megfelelő interjúsorozat olyan férfiakkal, akik hajlandók voltak beszámolni prostituáltakkal átélt kalandjaikról. (Szinte egyöntetűen úgy nyilatkoztak, hogy mint szexuális élmény, ez a dolog szóra sem érdemes.)

14. Az intézetekről Bognár Szabolcs Csalog Zsolt Fel a kezekkel! című interjúkötetének utószavában így nyilatkozik: „...alapjában rossz az egész szisztéma. Totális intézményrendszer ez, mint a kaszárnyák, elmeosztályok és börtönök, öntörvényű műtársadalom teremtődik a falaik között, olyan szubvilág, amelynek nincs tényleges érintkezése a normális külvilággal, ahol a növendékeket nem is próbálják arra képesíteni, hogy majd a civil világban mozogni és létezni tudjanak. Csak egy apró példa: a legtöbb intézetis gyerek 18 éves korában nem tud még telefonálni sem! Mert nem is volt telefon a környezetében, de ha volt, vagy nem engedték a közelébe, vagy nem is volt kinek telefonáljon! És ez jelképes is: az állami gondozott nincs képesítve a kommunikációra! Úgy nő fel ebben a parancsuralmi rendszerben, hogy teljesen kiszolgáltatott…”

15. „Hihetetlenül hangzik bár, de tény – írja dr. agyagfalvi és nagy-galambfalvi Hegyi Sándor M. Kir. rendőrfőtanácsos »A nagyvárosi nő az erkölcs fertőjében« (1941) című előadásának írott változatában –, hogy alig akad olyan prostituált – akár a bejegyzettek, akár a tilosak táborában –, akinek ne volna kitartott lovagja. (…) A bejegyzett kéjnőt inkább érzelmi momentumok kapcsolják az ú.n. »strici«-jéhez, aki hálából rendszerint utolsó fillérjét is elszedi tőle (…) A titkos kéjnő azonban nem tud lovagja nélkül meglenni (…) árgus szemekkel figyelik azt is, hogy a beszervezett hölgyek vadászterületén nem bukkan-e fel egy be nem szervezett műkedvelő, mert azt nyomban durva szavakkal és fel nem tűnő, de eredményes rúgásokkal zavarják meg a piszkos konkurrenciában.”

16. „Magyar lányokkal kereskedett”, olvasom a Magyar Hírlapban éppen ma, „Magyar lányokat kényszerített prostitúcióra és egyet rabszolgának is eladott az az olasz férfi, akit az észak-olaszországi Asti városában vett őrizetbe a rendőrség…”, MH, 1998. április 8.

17. „Another Czech Arrested in New York Prostitution Ring”, Central European Online, 19 March 1998. (http://www.centraleurope.com/).

18. „Az, hogy nincs senkim, nem tartozom sehová, nem kötődöm – én teljesen egyedül érzem magam a világban! Emberek között vagyok – mert én mindig emberek között vagyok, egy percig sem tudok megmaradni emberek nélkül! – de közben nincsen semmi közöm hozzájuk”, olvassuk Csalog Zsolt interjúkötetében. Fel a kezekkel! Maecenas, 1989. 160. old.

19. Stricivel majdnem lehetetlen interjút készíteni. Õ ugyanis többnyire tudja, hogy bűnelkövető, így esze ágában sincs nyilatkozni. Érdekes kivétel például Csalog Zsolt interjúkötetének egyik prostituáltja, aki nem volt egészen tisztában azzal, hogy a másik lány futtatása valójában komolyabb megítélés alá eső bűncselekmény (uo. 285. old.). Azért néhány további kivétel még adódik. Fejtegetésünk prostituáltak elbeszélésein és ezen az egy-két kivételes strici-interjún nyugszik.

20. A már idézett dr. agyagfalvi és nagy-galambfalvi Hegyi Sándor hívja fel figyelmünket erre a fogalomra, amelyet „az alvilági nyelvezet a lóversenysportból kölcsönzött kifejezéssel” illet.

21. Székely György szíves közlése alapján.

22. A nagy nemzetközi leánykereskedő-szervezetek felgöngyölítése rendkívül nehéz, mivel az áldozatok, ha vallanak is, csak azokat ismerik, akikkel közvetlen kapcsolatban vannak, gyakran azoknak sem tudják az igazi nevét.

23. „Míg a férfiembernek szexualitása van, a nőembernek reproduktív kapacitása”, jellemzi a közvélekedést cikkében Adamik Mária. „Új abortuszháború?” Magyar Narancs, 1998. április 9.

24. „Dekriminalizáció. Történetileg a dekriminalizációs mozgalom már szerette volna eltöröltetni azokat a törvényeket, amelyek bűnténynek definiálják a prostitúciót. Sok jogot érvényesítő hivatalnoknak, ill. média képviselőnek és más hatalmi csoportok tagjainak az a személyes véleménye, hogy támogatnának egy új szociális megközelítést, egy új légkört, amelyben a szex-munkások, ahogy más munkások is, rendelkeznének alapvető gazdasági, polgári- és emberi jogokkal és a rendőrség őket is ugyanúgy védené az erőszaktól és minden nemű zsarolástól, nemi erőszaktól stb. Ha a prostitúció nem számítana többé bűnténynek, akkor a prostituáltak nem lennének kitéve a futtatók, a drogterjesztők, a zsarolók kénye-kedvének, akik a prostitúció illegális voltából húzzák a hasznot. Az erőszakos bűncselekményeket, mint pl. a támadás, nemi erőszak, emberrablás stb. a már meglévő törvények szerint kellene büntetni. (...) Ha azonban a prostitúciót kiemeljük a büntetőjogi kontextusból, akkor a »piros lámpás kerületek«-ben a lakossági panaszokat egy új kreatív módon lehetne megközelíteni és megoldani. A zajt, a közlekedést, a szemetelést és a hasonló problémákat a meglévő polgári törvények alapján kellene kezelni. A tény, hogy az utcai prostitúció mindössze 15–20%-ot tesz ki, azt mutatja, hogy a prostitúció ölthet olyan formát is, amely nem bomlasztó a közösség életére nézve. A dekriminalizáció lehetővé tenné, hogy a prostituáltak hirdetéseket adjanak fel és épületekben, ne az utcán dogozzanak. Így még »piros lámpás kerületek«-re sem lenne szükség.” – A San Franciscói különleges egység jelentése a prostitúcióról, San Francisco város és megye közigazgatási tanácsának benyújtva, 1996. március (a magyar változat fordítója ismeretlen). (vissza)

25. „Megpróbáltam én is élvezni az együttlétet, de nekik ez nem tetszett. Rájöttem, nem azért fizetnek, hogy nekem is jó legyen, hanem azért, hogy büntetlenül erőszakot követhessenek el rajtam. Ez adott nekik plusz örömöt”, nyilatkozza a nem éppen emancipációs törekvéseiről ismert Kiskegyednek egy volt prostituált. Kiskegyed, 1998. május 5. 33. oldal

26. A BTK szerint „Erőszakos közösülés: 197. § (1) Aki mást erőszakkal, avagy az élet vagy testi épség ellen irányuló közvetlen fenyegetéssel közösülésre kényszerít, vagy más védekezésre, illetőleg akaratnyilvánításra képtelen állapotát közösülésre használja fel, bűntettet követ el, és két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.” „Szemérem elleni erőszak: 198. § (1) Aki mást erőszakkal, avagy az élet vagy testi épség ellen irányuló közvetlen fenyegetéssel fajtalanságra, vagy ennek eltűrésére kényszerít, vagy másnak a védekezésre, illetőleg akaratnyilvánításra képtelen állapotát fajtalanságra használja fel, bűntettet követ el, és két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.” „Természet elleni erőszakos fajtalanság: 200. § (1) Aki azonos nemű személyt erőszakkal, avagy az élet vagy testi épség ellen irányuló közvetlen fenyegetéssel fajtalanságra vagy ennek eltűrésére kényszerít, vagy védekezésre, illetőleg akaratnyilvánításra képtelen állapotát használja fel fajtalanságra, bűntettet követ el, és két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.” „Megrontás: 201. § (1) Aki tizennegyedik életévét be nem töltött személlyel közösül, valamint az a tizennyolcadik életévét betöltött személy, aki tizennegyedik életévét meg nem haladott személlyel fajtalankodik, bűntettet követ el, és egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.” A fenti meghatározások mindegyikénél súlyosbító tételként kell figyelembe venni, ha „a meghatározott bűncselekmény sértettje az elkövető hozzátartozója, avagy az elkövető nevelése, felügyelete, gondozása vagy gyógykezelése alatt áll”. (vissza)

27. „A szegénységet gyakran említik, mint a gyermekek áruba bocsátásának fő okát, de fontos megjegyezni, hogy azért nem minden szegény család adja el a gyermekét. Ami egy szegény családot rábírhat a gyermek eladására, az a szegénység és a kilátástalanság együtt. Gyakran olyan, már szegény családokról van szó, amelyek munkanélküliséggel, kényszer-migrációval, faji vagy etnikai diszkriminációval, drogfüggőséggel, avagy a fogyasztással kapcsolatos aránytalanul megnövekedett igényekkel találják szemben magukat. Nemegyszer olyan szülők adják el gyermeküket, akik maguk is szexuális kihasználás áldozatai voltak gyermekkorukban, vagy más visszaélések történtek velük. Úgy ítélik meg, hogy gyermekük »kész« a szexuális életre és arra, hogy pénzt hozzon a családnak. A szülőknek juttatott pénzösszeg adósság-csapdában tartja a gyermeket, egy olyan helyzetben, amelyben kénytelen szexuális szolgáltatások útján pénzt keresni, hogy visszafizethesse családja adósságát annak, aki őt megvette. Egy másik megfigyelésre érdemes tényező, hogyan fogadja a család az esetleg visszaszökött gyermekét (van, hogy egyedül szöknek meg, de előfordul, hogy a gyermekek prostitúcióból való kiszabadításán dolgozó szervezetek segítségével sikerül hazakerülniük). Egyes esetekben a szülők nem képesek – vagy nem akarják – elviselni a megbélyegzettséget, amit egy volt prostituált családtag jelent a családra nézve, és elutasítják a gyermeket. Nagy a veszélye ilyenkor annak, hogy a gyermek visszatér a prostitúcióba, illetve hogy valaki visszakényszeríti őt oda. S a kör bezárul.” World Congress Against Commercial Sexual Exploitation of Children. Family. (vissza)

28. World Congress Against Commercial Sexual Exploitation of Children. Overview. 2. oldal

29. „A gyermekpornó egyszersmind a gyermekprostituáltak iránti kereslet táplálásának eszköze is. A szexuális viszonyban vagy obszcén pózokban ábrázolt gyermekek képe – legyen szó akár fotóról vagy videóról – a kereslet felkeltésére és növelésére szolgál. A technikai fejlődés megkönnyítette a gyermekpornó előállítását és terjesztését, miközben még nehezebbé tette megfékezését. Emellett a videokamerák és a felvételhez és sokszorosításhoz szükséges többi felszerelés elérhetősége könnyűvé és olcsóvá tette amatőr videofilmek készítését. A számítógépes grafika és az információk internetes terjesztésének kifejlődése lehetővé tette, hogy ezeket a képeket az egész világon otthon is bárki letölthesse. Jelentékeny kutatások kezdődtek a nyolcvanas évek közepén a gyermekpornográfiával kapcsolatban, és egy jelentés 1987-ben Európát mint a pornográf fotók és filmek fő forrását jelölte meg. Az INTERPOL szerint Németország a fő előállító ország, Hollandia és az Egyesült Királyság az elosztás központjai és az Egyesült Államok jelenti a legszélesebb, 1980-ban 1 milliárd dolláros éves forgalmat bonyolító piacot. A 80-as években az új törvények hatására a pornográfia-ipar jelentős része áttelepült Dél-Kelet-Ázsiába. A jogszabályok időközben némi elmozdulást mutatnak a gyermekpornográfia tiltása felé, ám azokban az országokban, amelyekben a technikai színvonal ezt megengedi, könnyen áthághatók azáltal, hogy a fotók és filmek »virtuális«, számítástechnikai úton kreált »gyermeket« ábrázolnak. A gyermekeket védő törvények tehát még mindig nem számolnak az olyan helyzetekkel, amikor nem valódi, hanem elektronikus gyermek szerepel a képeken.” World Congress Against Commercial Sexual Exploitation of Children. Pornography. (vissza)

30. Lásd például: Előterjesztés a prostitúció egyes közrendvédelmi szabályairól szóló törvény tervezetéről, és Demszky Gábor főpolgármester levele a Belügyminiszterhez, Replika, 1996. május. 13. oldal (keretes).