Hétalvók
Amikor valaki lusta, álomszuszék ismerõsét a "hétalvó" kifejezéssel illeti, nem is gondolná, hogy a Hét Szent Alvónak régen még naptári ünnepe is volt! (Július 27) A szó a német Siebenschl"fer tükörfordítása, a történet egy Szíriában keletkezett legendán alapszik. Eszerint a III. században élt Ephesus városában hét keresztény ifjú, akik Decius római császár üldözése elõl egy barlangba menekültek. A rómaiak elvenen befalazták õket, de az Isten megkönyörült rajtuk és halhatatlanokká váltak. Kétszáz évig aludtak egyfolytában, majd kiszabadultak és mindenfelé a test feltámadását hírdették. Állítólagos sírjukhoz egészen addig zarándokoltak, míg a muzumán uralom lehetetlenné nem tette azt. Ünnepnapjuk Franciaországba is átkerült, majd az ottani misenaptárt átvéve, hazánkban is meghonosodott. Megtalálható a Szelepchényi-kódexben és pálos misekönyvekben is. Egyetlen hazai ábrázolásukról tudunk: ez a székesfehérvári görögkeleti szerb templomban található XVIII. századi freskó. A jezsuita diákok ugyanebben a században Zágrábban és Kassán adták elõ a róluk szóló színdarabot. Hogy éppen heten vannak, az nem véletlen: a hét ugyanis nagyon sok nép mitológiájában szent szám volt. Ez annak köszönhetõ, hogy az ókorban (a napot és a holdat is beleszámítva) 7 fõ égitestet ismertek. A Hét Alvó legendája tulajdonképpen azt jelképezi, hogy egyszer mindeki feltámad majd a "hosszú álomból", vagyis a halálból. A mese száz évvel ezelõtt még olyannyira népszerû volt, hogy Varga Lajos árokszállási népköltõ érdemesnek tartotta versekbe foglalni.
