Erdély Miklós: "Optimista elõadás" - a tézisek, és egy részlet

"A poszt-neoavantgarde magatartás jellemzõi:

1. Az ember illetékességét saját élete, sorsa tekintetében tudomásul kell vennie, ahhoz minden határon túl ragaszkodnia kell.
2. Illetékessége mindenre kiterjed, ami létét érinti, akár közvetlenül, akár közvetve.
3. Ilyen módon illetékessége mindenre kiterjed.
4. Ami rossz, hibás, kínzó, veszélyes és értelmetlen, azt merészelnie kell észrevenni, legyen az a legelfogadottabb, legmegváltoztathatatlanabbnak tetszõ ügy vagy dolog.
5. Bátorkodnia kell, akár a legirreálisabb, legmegvalósíthatatlanabb alternatívát javasolnia.
6. Ezekrõl a változatokról el kell tudni képzelni, hogy megvalósíthatóak.
7. Csekély valószínûséggel megvalósítható, de nagy elõnyökkel kecsegtetõ eshetõségeket ugyanúgy számba kell vennie, mint a nagy valószínûséggel keresztülvihetõ, de kis elõnyt biztosító eshetõségeket.
8. Amit megtehet a maga korlátozott eszközeivel, azt késedelem nélkül tegye meg.
9. A szervezkedés, intézményesedés minden formájától tartózkodjon.
(...)

Idézem Max Adlert, aki azt mondta, hogy "az Isten a meg nem értett természet". Ezt megfordíthatjuk úgy is, hogy a természet a meg nem értett Isten. Most ez teljesen mindegy, elfogadhatjuk és úgy nevezhetjük azt, amirõl beszélünk, hogy egyszerûen adjuk ezt a nevet neki a "meg nem értett". Mindegy hogy ez természet vagy Isten. De a meg nem értettel szemben mindenki teljesen egyedül áll, tehát megszûnik az a bizonyos sorbakapcsolás - elektronikai példát hozva - hogy egy hierarchián keresztül jut minden fontos, minden lényegi dolog el az egyénhez, hanem egy párhuzamost kapcsolást tételezhetünk fel, ahol a lényegivel szemben valóban mindenki egyenrangú. Ez az a bizonyos megérthetetlennel szemben való egyenrangúság."