Ha felidézzük (emlékek, korabeli újságok, képek stb. segítségével) a tárgyalt idõszak - 60-as-70-es évek fordulója - hazai mûvészeti légkörét, olyan vitákba botlunk - jó esetben -, melyeknél még mindíg problémaként merül fel, hogy (pl.) megengedhetõ-e a nonfigurativitás (vagy ez valamiféle rendszerellenes, esetleg fasisztoid dolog), nem is szólva bizonyos imperialista "pop"-törekvések beszivárgásáró l. (Igaz, legalább vita van, s szólnak többen az új mellett is.) Virágzik - vö., a szó kapcsán, Galántai: Direkt tárgyak (1975) c. konceptjével - a "tilos mûvészet" meghirdetett elve (a többi T-vel együtt), anélkül, hogy nyilvánosan észrevételeket lehetne vele kapcsolatban tenni (pl. hogy esetleg nem olyan gyomnövényrõl van-e szó, mely a hiányolt "mûvészeti felvirágzást" teszi lehetetlenné). Már ezekhez a vitákhoz képest is (melyek pedig a "felsõ " szintet jelzik), furcsán hat a koncept, melynél ráadásul nincs is "tárgy" (t.i. "képzõ" mûvészet az, ami képez valamit, le-) s az sem meglepõ így, hogy az értetlenség a koncepttel szemben az avant-garde több képviselõjénél is megvan.