Interszubjektivitás: médiametafórák, játék és provokáció

6. nemzetközi Vilém Flusser szimpozion
& eseménysorozat

1997. március 15 - 19 budapest



Beszélgetés Vilém Flusserrel - I.
(1988, Osnabrück, Peternák Miklós)

Kérdés: Meghatározható-e, hogy mi a kép?

Vilém Flusser: Igen, azt hiszem, én meg tudom határozni. A kép jelentő felület.
Megpróbálom jobban megmagyarázni. Amikor azt monom jelentő, akkor egy olyan felületről beszélek, amely kód szerint rendezett szimbólumokat tartalmaz, és amelyik lehetővé teszi a befogadónak, hogy döntést hozzon. Amikor felületet mondok, arra gondolok, hogy az információ, amit a kép tartalmaz, szétterül. Szikron természetű, de én, a megfejtő, a szinkonitást diakronná változtatom. A kép felületét megfejtő szem mozgását nevezhetnénk letapogatásnak, scannelésnek. A szem sajátos utakat követ. Az utak némelyike, melyet a szem kívet, a képkészötője által szándékolt. De van bizonyos autonómiája is a szemnek, saját útját iskívetjeti. Ez az oka annak, hogy az üzenet, amit a kép tartalmaz szükségszerűen konnotatív. A képet minden befogadó a maga módján értelmezheti. Ennek megvan az az előnye, hogy az üzenet sokjelentésűvé válik, ugyanakkor hátránya, hogy ez az üzenet ezért soha nem világos és egyértelmű. Mindig bizonyos mértékben zavaros. Az ösvény, amelyet a szem követ a felületeten, hamis. A szem bármikor vissza tud térni a kép bármely összetevőjéhez. Ezáltal a kép szinkronitásának diakrónná válása körkörös.
A képnek nem tudunk lineáris magyarázatot adni. Nem lehet okok és következmények alapján megmagyarázni. Nem tudjuk lineárisan megfejteni; például nem mondhatjuk azt, hogy a kakas azért kukorékol, mert felkel a nap, vagy azt, hogy azért kel fel a nap, mert a kakas kukorékol. Mindkét érvelés helytálló, ami tipikusan mítikus gondolkodásra vall. A kép mítikus médium. Alapvető szerkezete teszi azzá. Szóval ez az, amit én képnek nevezek. De ha a kép struktúráját tekintjük, akkor kétféle képról beszélhetünk. Az egyik szilárd felületű. Ha jobban megvizsgáljuk, még az is kiderülhet, hogy bármely más tárgyhoz hasonlóan részecskékből tevődik össze. A képnek ez pusztán elméleti magyarázata. A hagyományos képeket valójában szilárd felületnek tekintjük. Látványok, két dimenziós látványai annak a négydimenziós világnak, amelyben élünk. A képzelet tulajdonképpen azt fejezi ki, hogy milyen mértékben vagyunk képesek a létező világot két dimenzióssá absztrahálni és két dimenzióban megjeleníteni. A kép absztrakció. Most viszont új típusú képeink is vannak. Ezek között első a fotografikus kép. Itt már nincs szó többé szilárd felületről; ez valójában kicsiny elemek mozaikjaiból áll. A fotográfia esetén, ezek molekulák: a kép az ezüst vegyület molekuláinak mozaikja. Így, többé nem állíthatjuk, hogy a felület absztrakció; helyette inkább pontszerű elemekből álló összenövésről beszélhetünk.
Véleményem szerint az újfajta kép a következőképpen alakul ki. A fotográfiával kezdődik, amely molekulák mozaikja. A filmmel folytatódik, aminek hasonló ontológiai szerkezete van. A videó esetében, hátralépés - paradigmaváltás - figyelhető meg, többé nem molekulákról van szó, hanem fotonokról, elektronokról mint összetevőkről. Elhagyjuk a kémiai szintet és a nukleáris fizika szintjére lépünk. Ennek megfelelően egy teljesen újfajta képzelet lép működésbe. Hagy fejezzem ki másképpen! Kétfajta képünk van. Az egyik az első töpusú képzeletnek köszönhető és tárgyakat jelent. A második a pontszerű szerkezetek konkretizálása és fogalmakat jelent. Az új képek jelentése a régi képek ellenkezője. Vagy saját kifejezésemmel élve, a jelentésvektor 180 fokos fordulatot vett. Épp ezért, ha ránézünk ezekre a képekre és a régi képekre vonatkozó kérdéseket tesszük fel, akkor rosszul kérdezünk. Amikor televíziót nézünk, nem azt kérdezzük, hogy "Milyen tárgyat jelent?", hanem , inkább azt hogy "A kép alkotójának milyen szándékát jelenti? Nem kritizálhatjuk a televíziós képet azáltal, hogy megfejtjük, milyen tárgyat ábrázol. Inkább azt kell kérdeznünk, hogy milyen nézőpontból, szempontból vetítik ezt a képet. Ez rendkívül kétértelmű helyzet, mert ha rossz kérdést teszünk fel, a televízió esetében például, akkor áldozattá válunk, a kép manipulál minket. Ezzel szemben, ha a helyes kérdést tesszük fel - milyen nézőpontból vetítik a képet - akkor nagyon erős kritikai eszközre teszünk szert. Hivatásaim egyikének tekintem, hogy amíg csak bírom arra tanítsam az embereket, hogy helyesen kérdezzenek és ne váljanak a képek áldozataivá, hanem a képeket kritikus elemzés eszközeként használják.

Kérdés: Mi a véleménye az un. mentális képekről, illetve az agy teljes vizuális rendszeréről?

Flusser: Korábban már említettem: a technológiai forradalomban az új dolog az, hogy az idegrendszert szimulálja. Nos, hogyan működik az idegrendszer, legalábbis mi az amit jelenleg tudunk róla? Benyomásokat szerzünk a világról. Ezek a benyomások pontszerű impulzusok formájában jutnak be idegrendszerünkbe, és nagyon összetett folyamaton kersztül - amely egyaránt elektromágneses és kémiai - jutnak az agyba. Az agy valamilyen, eddig nem egészében elemzett módon az impulzusokat képekké alakítja. Amit mi érzékelésnek nevezünk, az ennek a folyamatnak az eredménye. A világot nem rögtön, azonnal érzékeljük. Inputokat (bejívő adatokat) dolgozunk fel és érzékeléssé változtatjuk.
Azok az apparátusok, amelyekről mi most beszélünk, például a televízió apparátusa, a videó apparátus és a szintetikus képek, egészen világosan, ugyanazt teszik, mint az agy. Mivel nem tudjuk, az agy hogyan működik és mivel csak igen egyszerű, primitív szimulációk állnak rendelkezésünkre, még nagyon a kezdeteknél vagyunk. Mindezekkel a következőket szeretném elmondani: az objektív világ realitása kérdéses. Nem kell kantiánusnak lennünk ahhoz, hogy tudjuk, nincs értelme objektív világról beszélni; minthogy az objektumokhoz nincs kízvetlen hozzáférésünk. Pusztán a benyomásaink vannak, melyeket az idegeink fogadnak. Azt állítani, hogy a jelenleg készülő képek szimulációk, szintén értelmetlen. Ugyanolyan hatást fejtenek ki ránk, mint a tárgyak. Ez az én folytonos, mondjuk így, dialógusom Baudrillarddal.
Baudrillard szerint, olyan világban élünk, ahol a szimulációk eltakarják a valóságot.. Én ezt nonszensznek tartom. Nekem az a véleményem, hogy egy olyan világnak vagyunk a kellős közepén, amely sem nem konkrét, sem nem absztrakt. Azok a képek legalább annyira konkrétak, mint az az asztal, amin az Ön gépe áll. Nem áll rendelkezésünkre olyan ontológiai eszköz, amellyel különbséget tudnánk tenni a szimuláció és a nem-szimuláció között. Kritikai eszközként a konkrétum és az absztrakció szembeállítását használhatjuk fel. Többé nem tudunk a tudomány és a művészet között különbséget tenni. Valaha a tudományt olyan tanként határoztuk meg, mely a valóságot elemzi, a művészetet pedig, mint amely mesterséges dolgokat hoz létre. Újabban viszont egyre többen gondolják úgy, hogy a tudomány által elemzett világ olyan képződmény, amelyet maga a tudomány termelt ki.

Kérdés: Véleménye szerint lehet találni fordulópontot, vagy döntő pontot, amikortól változás következik be a tudomány és művészet kapcsolatában?

Flusser: Azt hiszem igen. Úgy gondolom, hogy ez az a pillanat, amikor az objektivitást, mint elhangzott ideált felváltja az inter-szubjektivitás. A filozófia történetében Carnap jelenti a döntő pontot. Előtte még feltételezték egyfajta felfedezésre váró objektív valóság létét. Most már egyre inkább úgy gondoljuk, hogy valami akkor tűnik valóságosnak, ha létezik erről egy konszenzus. A valóság az interszubjektivitás problémájává vált. Mint tudjuk, az antikvitás korában az egyszarvú valóságos volt, mert létét illetően volt egyfajta konszenzus. Most már nem valós, minthogy semmiféle konszenzus sincs már az egyszarvút illetően.

Beszélgetés Vilém Flusserrel - II.
Részlet az 1992. áprilisában angol nyelven készített interjúból Készítette Beke László és Peternák Miklós A teljes szöveg magyarul megjelent: Beszélő, 1992. május 23., 42-45 old.

Azt hiszem, hogy az ön elmélete és egész gondolkodása visszavezethető, illetve különös kapcsolatban van a Bibliával, s nemcsak a Bibliával, hanem a faragott képek tilalmának témájával, amit Mózes hirdetett meg… Igaz ez a feltételezésem?

Vilém Flusser: Úgy gondolom, hogy nem az a fő különbség zsidóság és kereszténység között, hogy a keresztények szerint eljött a Messiás, a zsidók szerint pedig ezután fog eljönni - ez engem nem foglalkoztat. A lényeg inkább az, hogy a keresztények szerint van az emberben valami - szellem, lélek vagy nevezzük bárminek -, ami túléli a halált. A zsidók elképzelése sokkal immateriálisabb. Szerintük a többi ember emlékezetében élünk tovább. Persze csak ha helyes az értelmezésem - és lehet, hogy nem az, mert hiszen a kereszténység a judaizmusból ered, és sok zsidó van, aki zsidó, és mégis hisz a lélekben és a lélek halhatatlanságában. De nem hiszem, hogy ez zsidó gondolat. Szerintem az alapvető zsidó elképzelés az, hogy a halhatatlanság a másik emberen múlik, ő a felelős az én halhatatlanságomért, és én vagyok a felelős az övéért. Talán ezért mondják a zsidók a halottról: "Emléke legyen áldás", ami azt is jelentheti, "felelős vagyok érte"
Nem sokszor hozakodom elő a judaizmussal, de ön provokál, úgyhogy hadd mondjam el, hogy a faragott képek tilalmának az oka a következő: a judaizmus szerint Isten teljesen más. Teljes absztrakció, ami azt jelenti, hogy az ember nem tud fogalmat alkotni róla, és nem tudja elképzelni sem. Teljesen elgondolhatatlan és elképzelhetetlen, ezért a teológia sem lehetséges. Az ember nem beszélhet Istenről, csak Istenhez beszélhet. Ha ez így van, akkor csak egy képünk van, s ez a másik személy arca. Mert Isten a saját képére teremtette az embert, és csak egyetlen módon tudom elképzelni Istent, úgy, ha ránézek a másik emberre. Ez azt jelenti, hogy csak a felebarátom iránt érzett szeretet által szerethetem Istent. Tehát az egyetlen kép, az egyetlen megengedett kép a másik ember arca. De akkor a szintetizált kép, a komputerkép maga a másik ember, mert a komputerképen keresztül beszélhetek a másikkal, kaphatok tőle képet, értelmezhetem, dolgozhatok vele, visszaküldhetem a másiknak, vagyis ez egy zsidó kép. Nem bálvány, nem pogányság, egy módja felebarátom szeretetének, és felebarátom szeretete által Isten szeretetének. Bár nem vagyok a Talmud jó ismerője, azt mondhatnám, hogy a Talmud szempontjából a szintetizált komputerkép tökéletesen zsidó.

Talán azt is megkérdezhetem, hogy bár nem mondhatjuk ki Isten nevét, nincs-e rá mégis megoldás, egy szintetikus megoldás, egy valamilyen más megoldás?

Vilém Flusser: Isten nevét nem ejthetjük ki, de nem azért, mert… és megint csak a judaizmust értelmezem… Isten nevét nem valmiféle fiziológiai okok miatt nem tudjuk kiejteni, hanem azért, mert a JHVH szó három szó kombinációja: Hiya - "voltam", Hove - "vagyok", Hivye - "leszek"; ezt a három szót egyszerre nem tudjuk kimondani. Ezért nem mondhatjuk, hogy "Jehova" (JHVH), ami egyszerűen azt jelenti, hogy "Ő, aki volt, van és lesz". Nincs ebben semmi misztikus.
… soha nem írtam le, nem találja meg egy könyvemben sem, de kimondatja velem rejtett gondolatom: eddig mindig tárgyak alanyainak (subjects of objects) éreztük magunkat, és leginkább Isten alattvalóinak (subjects to God), most az új technikák segítségével projektálhatjuk magunkat, kivetíthetjük magunkat Isten arcába. Azt mondanám, "kivetíteni", és így el kellene magyaráznom jobban, mit értek alatta, de nincs rá idő. Az a lényeg, hogy visszahúzódtunk Istentől, az emberiség egész létezése visszalépés Istentől. Először elhagytuk a négydimenziós "Lebenswelt"-et (életterület), és beléptünk a kultúrába, ami háromdimenziós tárgyakat állít elő. Aztán visszaléptünk a képzeletbe, képeket készítünk a tárgyakról, aztán visszaléptünk a képzeletből a fogalmi szöveghez - a szöveg a képhez képest az, ami a kép a tárgyhoz képest -, aztán visszaléptünk a leírástól mint tudatos tevékenységtől és a fogalomalkotástól a kalkulációba, a nulla dimenzióba. Szerintem a szám a szöveghez képest az, ami a szöveg a képhez képest, és ami a kép a tárgyhoz képest, úgyhogy amint elértünk az abszolút absztrakcióhoz, többé semmi sem leírható, semmi sem fogalom, semmi sem elgondolható, semmi sem elképzelhető. Vehetjük a számokat, a biteket, komputálhatjuk és visszavetíthetjük: alternatív világot kapunk. Így megváltozik a helyzetünk Isten előtt. Nem vagyunk többé Isten szubjektumai (Subjects of God), projektumok vagyunk Isten számára (Projects for God).
De ahogy öregszem, és elgondolkozom ezen a kérdésen, amit az információ forradalmának vagy akárminek nevezünk, egyre inkább visszaemlékezem a gyökereimre, amiket teljesen elfelejtettem.

Interszubjektivitás: médiametafórák, játék & provokáció
Tanácsadó testület:
Beke László fôigazgató, Műcsarnok;
Wolfgang Meissner, igazgató, Goethe-Institut Budapest;
Matthias Müller-Wieferig, Goethe-Institut Budapest;
Peternák Miklós a C3 kuratórium elnöke;
Sebôk Zoltán elméleti szakember; Tillmann J.A. elméleti szakember;
Szervezôk: Suzanne Mészöly, programigazgató C3
Kovács Ágnes Veronika, programkoordinátor C3
Adele Eisenstein, programkoordinátor C3
A Flusser Szimpozion Goethe-Intézet Budapest weboldalait lásd: http://www.goethe.de/ms/bud/unpsymp.htm
English version