Interszubjektivitás: médiametafórák, játék és provokáció

6. nemzetközi Vilém Flusser szimpozion
& eseménysorozat

1997. március 15 - 19 budapest

Szilágyi Ákos
előadó

1950-ben született Budapesten
Az ELTE Bölcsészettudományi Karának magyar-orosz szakán szerzett diplomát 1974-ben.
Az ELTE Esztétika Tanszékén és Rusztikai Intézetben tanít irodalomesztétikát, médiaelméletet, orosz kulturtörténetet.
1976 PhD.
Számos könyve és publikációja jelent meg Oroszországról, amelyet lefordítottak angol, francia, orosz és német nyelvre is.
Kovács András Bálinttal közösen írt könyve Tarkovszkijról franciául ismegjelent (Les monedes d’Andrei Tarkovszki, L’Age d’Homme, 1987.)
Alapítója és egyik irányítója az ELTE-n működő Magyar Rusztikai Intézetnek
Alapító szerkesztője a 2000 című társadalmi sé irodalmi folyóiratnak

Az orosz avantgardról, a sztálini korszak totalitárius kulturájáról és a negatív utópiákról írt könyvei:
Hamu és mamu, Holnap kiadó, 1988
Ezerkilencszáznyolcvannégyen innen és túl, Magvető, 1988
folyóiratokban megjelent publikáció:
Sztálini idők mozija, Filmvilág, 1988 9-11. számok
képzőművészeti albumokban:
Paradiescischer Realismus, In.:Staatkunstwerk - Kunst im Stalinismus, Corvina, 1992
televíziós sorozatként:
Sztálin paradicsoma 1-4, MTV2, 1993
CD-ROM-on:
A temetés temetése, ABCD Interaktív Magazin, 1995/II/4.szám

A Negyedik Oroszország című könyvében (Szabad Tér, 1990) megkísérelte felvázolni az orosz nacionalizmus eszmetörténetét.

1985-ben irodalmi munkásságáért József Attila díjat kapott.

Fontosabb könyvei:
Nem vagyok kritikus! (Magvető, 1984)
A vágy titoktalan tárgya (Liget, 1992)
A tények és a lények (Liget, 1995)
Tetem és tabu (Kijárat, 1996)


"A "nyers és a "főtt": Oroszország mediatizációja"
a szimpozion előadása - vázlat

Aki szabad szemmel (ideológikus pólyák és kötések nélkül) tekint ma Oroszországra (a virtuálisra természetesen!) az, ha többet tán nem is lát a világból mint rendesen, de talán élesebben látja, ami a világ vagy amivé valóban van.
Ismétlem: nem Oroszországot láthatja élesebben, hanem a világot, ahogy Oroszországban - á la russe - ténnyé - pénzzé, elektronikus képpé, számmá - dermed, ahogy megalvad és a globális tömegkultúra, a virtuális valóság semmitől nem béklyózott posztmodern képzeletjátékaiban másik életre kel.
Így például a politikai antropológus, ha kissé közelebb hajol az "örök orosz talajhoz", úgyszolván szabad szemmel is megfigyelheti, hogyan főzik a posztmodernitás mesterszakácsai - a médiaszakemberek - a Simulacrum áttetsző világüstjében puhára mindazt, amit a modernitás nyers állapotában "orosz tradíciónak", "orosz léleknek" vagy "orosz eszmének" neveztek, ortodox kereszténységgel és szovjet kommunizmussal pácolva, autokratikus hatalommal és bizánci palotajátékokkal spékelve, idegengyűlölettel és idegenmajmolással körítve, orosz csodával és orosz katasztrófával tálalva. Egyszeriben tehát azt is megérti, hogy min megy keresztül manapság az emberi lény antropológiailag.
A régi orosz kérdések - Sto gyelaty? és Kto vinovat? (Azaz "Mit kell csinálnunk?" és "Ki a bűnös?") - modernitáson innen és túl végre valóságos választ nyernek: pénzt kell csinálni, uraim, de sokat! A bűnösök pedig azok, akik nem tudnak pénzt csinálni - pénztelenek. A mai oroszok - "new russians", ahogy magukat nevezik - minden eddiginél vakmerőbb álma, égbetörő utópiája így hangzik: normális ország akarunk lenni - normális gazdasággal, normális politikai rendszerrel, normális életformával. Normális, azaz egy a sok közül. Normális, azaz: ésszel fölérhető, amelyben nem hinni kell, hanem élni lehet. Semmi költészet, semmi áldozathozatal, semmi csoda. Normális ország, azaz oly hely és idő, ahol végre nem eszeveszett és gyönyörű eszmék, bolondságok, utópiák és nem félistenek, eszement szörnyek, bölcs vezérek uralkodnak, hanem a világnorma uralkodik, egyként és oszthatatlanul. Mert normálisnak lenni jó. Mert normálisnak lenni ígéretes. Mert a normálisoké a jövő. Aki normális, az beszámítható. Azzal számolnak, arra számítanak, az számít. Vagyis része és részese lehet a globális pénzgazdaság normális világrendjének. Világ normálisai egyesüljetek! Ez hát az abnormalitás legújabb - immár posztmodern - változata Oroszországban. Fiat normalitas, perat mundus!
A másodlagos vadság, amit a legutóbbi időkig modernitásnak nevezett az emberi faj magát civilizáltnak tekintő nyugati törzsöke, a másodlagos vadság, finomuló kínjával, amelyet - a nagy magyar költőt idézve - az jellemzett, hogy "karóba nem húznak ma már" (helyette humánusan a gázba küldenek - mint egy másik nagy, egy lengyel híres novellájának címében szerepel: "Hölgyeim és uraim! Parancsoljanak a gázba fáradni!") a másodlagos vadság, a modernitás állapota, újprimitív, újmágikus, eszmebálványaival (Történelem, Értelmiség, Nemzet, Állam stb.) és az égből földre lehozott meséivel (nacionalizmus, liberalizmus, szocializmus) immáron a posztmodernitás média-üstjében főnek puhára és kerülnek fogyasztásra. A történelem, a természet, a másik ember vagy akár saját testi élete a maga "nyers" barbár és pőre valóságában szent borzadályt kelt minden civilizált képevőben.
A civilizált világlakó kizárólag "főtt" történelmet és "főtt" természetet eszik (utóbbit természetesen a szó átvitt és egyenes értelmében egyaránt). A civilizált ember a szemével eszik. És mert természetesen nagyobb a szeme, mint a szája mindent bafal és minden mennyiségben. A "média-üstben" puhára főtt Történelem, amely - furfangos Kronoszként - forradalmak képében "falta fel gyermekeit", a Történelem, amelybe be lehetett kerülni és amelyből ki lehetett pottyani, amelynekl süllyesztője volt és színpada, a Történelem, amellyel szemben a moderneknek nem lehetett igazuk, amely teremtményei ellen az "ész cselét" vetette be, s íly módon rejtett értelem, titkos ígérete ugyancsak túllendült az ész fokán (mégha az ész legvirtuózabb artistái el is elkapták lengőtrapézát), a Történelem, amely a szükségszerűség vasában csörömpölt végig a századokon és amely a szabadság terve volt, a Történelem, amelyért az "előtörténet" lényegtelenjei, "unwesenjei" annyi áldozatot hoztak, feláldoztak mindent és mindenkit, multat és jelent, egész népeket és egész nemzedékeket, magát a világot is, ha az volt a kiszabott ár, melyet a racionalizált misztika üdvigéretéért fizetniük kellett.

Interszubjektivitás: médiametafórák, játék & provokáció
Tanácsadó testület:
Beke László fôigazgató, Műcsarnok;
Wolfgang Meissner igazgató, Goethe-Institut Budapest;
Matthias Müller-Wieferig, Goethe-Institut Budapest;
Peternák Miklós a C3 kuratórium elnöke;
Sebôk Zoltán elméleti szakember; Tillmann J.A. elméleti szakember;
Szervezôk: Suzanne Mészöly, programigazgató C3
Kovács Ágnes Veronika, koordinátor C3
Adele Eisenstein, koordinátor C3
A Flusser Szimpozion Goethe Intézeti oldalait lásd: http://www.goethe.de/ms/bud/unpsymp.htm
English version