Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy szerelmespár. A Montághok és a Kaposiak, két patinás, régi család, haladéktalanul összebarátkoztak, a nagymamák kötésmintát cseréltek, a mamák receptet, a sógorok tõzsdei híreket, az unokaöccsök legót és kindertojást. Különös és képtelen módon a lány bátyjának szívében nem gyúltak emésztõ lángok a féltékenységtõl, és a fiú púpos és ördögi öccse sem zúgott bele a lányba, annál is inkább, mert nem volt púpos, és még kevésbé ördögi. Nem képzõdött semmiféle szerelemmértani alakzat, fõleg nem a szokásos és divatos szerelmi tetraéder, mert mindketten mélyen hittek a monogámiában és a heteroszexualitásban. Ráadásul a lánynak két cicije volt, a fiúnak egyetlen, méghozzá egészséges fütyülõje, nem szenvedtek libidószûkülettõl, úgyhogy ment szépen minden a maga útján. A Logodi utcában laktak, az se egy rossz hely.
     Hanem aztán egyszer csúnyán megéheztek, és mivel az ország, ahol éltek, az Éhesek Országa volt, alig-alig remélhették, hogy megtölthetik korgó hasukat.
     A fiút Larionnak hívták, a lányt Laurának, ez is milyen jó.
     Elindult Larion, addig ment, mendegélt, míg egy nagy márványpalotához nem érkezett. A kapu felett tábla hirdette: 'Ellátó'.
     Ez nyilvánvalóan egy drámai fordulat, egy végzetszerû bonyodalom, hogy minden oké lenne velük, de nincs mit enni, és akkor még egy ilyen hülye tábla is ki van téve a falra.
     Ámdeviszontazonbanlásscsodát: Larion belépett, azt mondta, éhes, mire adtak neki rizseshúst.
     Rizseshús !