| |
Jöttem a disznókért, mondta Jefto nagyapa, de nem mozdult a dzsipjébõl.
Itt nincsenek disznók, válaszolta Uros dédnagyapa, de nem jött le a verandáról.
Dehogy nincsenek. Tudom, hogy vannak.
Ha mondom, nincsenek. A fiam odaadtam, a disznókat nem adom!
Nem adod, te fattyú, akkor majd én adok neked!
Abban a pillanatban, mikor a nagyapám lefattyúzta a dédapámat, megjelent az ajtóban Jefta, nagyapám nõvére, aki azt kiabálta, tudja meg a világ, hogy nagyapám a fattyú, és a pokolban fog elégni a pártjával, meg a Sztálinjával együtt. A következõ pillanatban Jovánka dédanyám, nagyapám anyja szaladt ki a pincébõl, és egy tökkel fejbe verte Jeftát, azt visítva, hogy õt ne kurvázza le senki, egyébként semmi köze Sztálinhoz. Jovánka dédmama nyitva felejtette maga mögött a pinceajtót, és a disznók kirohantak az udvarra nyomukban Jefto ükapával, aki a botját rázva üvöltözött a menyével.
Mit csináltál a tökkel, te szerencsétlen, most mit fogunk a pitébe tenni?
Nagyapa nõvére, Jefta, ezalatt levakarta a fejérõl a tökhéjat és azt kiabálta, miközben tökmagok röpködtek a szájából, hogy az apja boszorkányt vett feleségül, és egy asszony lett a pátriárka a saját házukban.
A disznók sivítoztak, a kutya megvadulva rángatta a láncát, és a csirkék õrült tempóban röpdöstek körbe az udvaron, mint a denevérek. Az egyik malac felmászott a verandára és be akart menni az ajtón. Az ükanyám egy fazék fánkkal torlaszolta el az útját. Nagyapám, aki elnémult, amikor Sztálin elvtárs méltatlanul szóba került, ezalatt kiheverte a sokkot. A kedélyek csillapítására pisztolyával háromszor a levegõbe lõtt, és az orra elé pottyant a diófáról a bácsikája, a motorházra festett ötágú csillagra. Nem érte golyó, de olyan szerencsétlenül esett, hogy kitörte a nyakát. Nagyapám új kacsaúsztatót épített a bácsikája emlékére, arra a helyre, ahol a dzsip parkolt.
Hogy halt meg az én bácsikám
Ötven évvel késõbb karácsony táján Jefto nagyapa ismét az udvarunkba hajtott. Megint az orosz kabát volt rajta, de most Land Roveren érkezett, és nem volt ötágú csillag a motorháztetõn. A vén diófa árnyékában parkolt, a bácsikája emlékére épített kacsaúsztató mellett, kiszállt az autóból és Urost hívta, a legidõsebb fiát. Nagyapám négy fia közül a legkisebb Dániába menekült anyámmal és velem, a két középsõ meghalt Szarajevóban egymásra lövöldözve, és Jefto nagyapa, legidõsebb fia védelmében, ismét felhúzta az öreg bõrcsizmát meg az orosz katonai kabátot. Jefto papa bevonult, hogy a fia otthon maradhasson jószágfelügyelõként.
Uros, a túlélõ, kijött a verandára és tejfölös bajszát a köntöse ujjába törölte.
Nézte, ahogy az apja egy kalapáccsal nekiesik a bácsikája emlékének szentelt kacsaúsztatónak.
Pakolj, fiam! Költözünk! Eladtak Daytonban!
Az unokák kiálltak a traktorral az istállóból, és ráakasztottak három pótkocsit, melyek nagyapám három fia után voltak elnevezve. Közben Jefto nagyapa egy térképet mutatott Uros bácsinak, ami Boszniát egy sárga és egy kék részre osztotta fel. A mi kis falunk, Szurduk, pontosan a két zónát elválasztó vonalon feküdt, se nem sárga, se nem kék, leginkább zöld színû volt. Az egyik unoka keresztül hajtott a traktorral a kacsaúsztatón, amit a nagyapám lelkes éljenzéssel fogadott, majd nekilátott a rombolás megszervezésének: a márvány kandalló kibontásának, a tetõcserepek eltávolításának, és a vén diófa kivágásának. Ezután a temetõkert következett. Megözvegyült nagynéném exhumáltatni akarta Lázár bácsit, hogy magával vihesse az új faluba, ezért nagyapám kénytelen volt bevallani, hogy Lázárt telibe találta egy akna, és csak a kokárdás kötött papucsát temették a sírba meg kedvenc gyapjúsapkáját a szemlyukakkal. Idõvel kompromisszum született: néhány patinás, régi sírkövet magukkal visznek, melyek az új Szurduk temetõjének magját képezik majd, bárhová is vesse õket a sors.
Mikor a márványtömböket felrakták a pótkocsira az egész hóbelebanc traktorostul belesüllyedt a romba dõlt kacsaúsztató helyén keletkezett sárba. Attól tartva, hogy a rakomány tüzet fog, nagyapa nem locsolta végig a házunkat a whiskys üvegekben hozott benzinnel. A másik három ház az ólakkal, a garázzsal, és a mûhelyekkel együtt két nap és három éjjel égett. A harmadik nap Jefto nagyapa visszatért a városból, ahová azért indult, hogy buldózert szerezzen a traktor elvontatására, a megmaradt épületek lerombolására, és a faluból kivezetõ út eltüntetésére. Buldózer helyett egy fehér színû Európai Uniós autóval érkezett vissza tizenkét csillaggal a motorháztetõn. Leült a kivágott fa tövébe, és kiterített fia, a jószágfelügyelõ elé, egy a korábbinál részletesebb térképet.
Azon a térképen Szurduk már nem volt zöld színû. Csak egy jelentéktelen kis szerb falu, mint õsidõktõl fogva. Uros bácsi a vén diófa tönkjén ülve a térképre nézett, aztán a kiégett, elpusztított házakra. Egészen zöld volt, amikor arccal elõre a sárba dõlt.
fordította Marija BLAGOVIC
| |
