A jelenségre vonatkozó legkerekebb történetem a következô:

1990 nyarán részt vettem (az akkor még fennálló Újlak csoporttal közösen) az Inspiration-Sommeratelier: Junge Kunst in Europa programban. Grazból Hannoverig az utat egy barátommal - Szarka Péterrel -közösen stoppal tettem meg. Útipoggyászom egy jókora bôrönd volt (mint kiderült, a stoppolással járó hosszú sétákhoz kifejezetten alkalmatlan). A közös installációba végül két (az átlagosnál valamivel nagyobb méretû) gipszbôröndöt készítettem úgy, hogy öntés közben az oldalukba rózsaszirmokat tettem. A munka (tekintve, hogy nem tudtuk visszaszállítani) megsemmisült, csupán néhány fotóm maradt, amint a bôröndök mellett állok, csípôre tett kézzel.

Hetekkel késôbb - immár Budapesten - egy belvárosi antikváriumba belépve találomra leemeltem az éppen kezem ügyébe kerülô vékony kötetet az egyik polcról. Jannisz Ritszosz görög költô verseinek válogatása volt; sohasem hallottam még a nevét sem azelôtt. Felütöttem a kötetet és olvastam a szemem elé kerülô sorokat:

A bôröndön rózsák

Csípôre tett kézzel állsz

Mondd mit akarsz kérdezni most?