A közvélekedés szerint a rendszerváltás idején egyszer s mindenkorra megoldódott a katonai szolgálatmegtagadás problémája is: kiengedték és rehabilitálták a politikai és vallási okokból bebörtönzött szolgálatmegtagadókat, a magyar törvényhozás emberi joggá nyilvánította a lekiismereti okokból történô szolgálatmegtagadást, a polgári szolgálat mind jogilag, mind gyakorlatilag lehetségessé vált. Kétségtelen, hogy a szabályozás hasonlít a progresszív nyugati szabályozáshoz, de az is kétségtelen, hogy jócskán vannak anomáliák a jogértelmezés és jogalkalmazás terén.
A polgári szolgálat intézménye maga is igen problematikus. Nehezen illeszthetô be a honvédelmet szinte mindennél fontosabbnak tartó állami, politikai elképzelések közé, de a civil nyilvánossággal való elfogadtatása, illetve a jogrendszerbe való integrálása is gondot okoz. Bárhogyan is érvel akár a katonai, akár a civil fél, bármilyen tágan is értelmezzük a biztonság fogalmát, a katonai és polgári szolgálat nincs azonos „súlycsoportban”: a két, vagy Magyarországon három (fegyveres, fegyvertelen katonai és polgári) szolgálati forma elszakad egymástól. Ha ugyanis a katona nem vesz kézbe fegyvert vagy nem hierarchizált, nem katonai körülmények között teljesíti „katonai” szolgálatát, akkor az általános hadkötelezettségre kötelezett civil a hadseregtôl teljesen független és ezért azzal voltaképpen össze nem hasonlítható szolgálatot teljesít. Ha a katonai szolgálatot liberalizálják, azaz a katonai szolgálatot a polgári szolgálathoz, ezáltal a civil élethez teszik hasonlóvá, akkor a katonai szolgálat elveszti lényegét, azaz többé nem alkalmas a haza fegyveres védelmére sem. Ha pedig – mint ahogyan azt egyébként a kormányprogram tervezi – a polgári szolgálatosból polgári védelmi vagy katasztrófavédelmi szolgálatost „faragnak”, és rendvédelmi szolgálatra kötelezik, akkor jószerével csupán a fegyveres katonai szolgálat könnyített változatát hozzák létre, amelynek csak nevében van köze a polgári szolgálathoz. Ráadásul mindeközben számos helyen sérül az általános hadkötelezettség, a valóban egyenlô közteherviselés elve is.

Legális és illegális kerülôutak

Az általános sorkötelezettség keretei között a katonai szolgálat és a polgári szolgálat elkerülésének léteznek legális és illegális formái. A magyar jogszabályok szerint legálisan kerüli el a szolgálatot az a sorköteles, aki öt évet elérô vagy azt meghaladó tartamú szabadságvesztéssel fenyegetett bûncselekmény miatt büntetôeljárás alatt áll vagy elôzetes letartóztatásban van. Nem hívható be, ha állam elleni bûncselekményt követett el, és a büntetett elôélethez fûzôdô hátrányok alól még nem mentesítették, továbbá amikor a szabadságvesztés büntetését tölti. De a behívhatatlanok kategórájába tartoznak azok a hivatásukat gyakorló lelkészek is, akik az állam által elismert mintegy 80 egyházhoz és felekezethez tartoznak, azok, akik három vagy ennél több gyermek eltartásáról saját háztartásukban gondoskodnak, továbbá azok, akiket országgyûlési vagy helyi önkormányzati képviselôjelöltként, polgármesterjelöltként, társadalombiztosítási vagy kisebbségi önkormányzati képviselôjelöltként nyilvántartásba vettek vagy megválasztottak. Ugyancsak mentesül a behívás alól az, akinek a testvére (mostohatestvére) a katonai szolgálat teljesítése alatt a szolgálati helyen öngyilkosságot követett el, ott bûncselekmény következtében életét vesztette, vagy szolgálatának teljesítése közben bekövetkezett, illetôleg azzal összefüggô baleset következtében halt meg. A honvédelmi miniszter fontos közérdekbôl az illetékes miniszter javaslatára vagy kivételes méltánylást érdemlô érdekbôl ideiglenesen adhat mentesítést (pl. 1997-ig a Liszt Ferenc Zenemûvészeti Fôiskola egyetemi tagozatán, a Magyar Táncmûvészeti Fôiskolán, illetve az Artistaképzô Intézetben mûvészeti diplomát szerzett és mûvészeti hivatásukat gyakorlók számára).
A szolgálat legális elkerülésének leggyakoribb esete az egészségügyi alkalmatlanság. A legutóbbi sorozáson megjelentek alig 40 százaléka volt minden korlátozás nélkül alkalmas a szolgálat teljesítésére, 1995-ben a véglegesen alkalmatlanok aránya 20,11 százalék, 1996-ban 19,21 százalék, míg 1997-ben 19,29 százalék volt. Az ideiglenesen alkalmatlanok aránya – ugyanilyen sorrendben – 15,14 százalék, 17,72 százalék és 19,55 százalék volt. Tehát csak egészségügyi okokból a hadköteleseknek kb. 20 százalékuk sohasem húz katonaruhát, további közel 20 százaléka gyakran végleges haladékot kap, újabb 18 százalékuk pedig nem teljes értékû katonaként, tehát az egészségessé nyilvánítottakhoz képest kevesebbet nyújtva teljesíti sorkatonai szolgálatát.
A katonai szolgálat elkerülésének illegális formái között leggyakoribb az, ha valaki hamis orvosi papírokat szerez, vagy jogellenesen alkalmatlanná nyilváníttatja magát. Erre azonban csak annak van módja, aki megfelelô kapcsolatokkal vagy anyagi háttérrel rendelkezik: a közelmúltban vált ismertté mintegy 200 sorköteles jogellenes alkalmatlanná nyilvánításának esete.
A nyolcvanas évesk végéig honvédelmi hozzájárulás fizetésére voltak kötelezve mindazok, akiket a sorkatonai szolgálat teljesítése alól bármilyen okból felmentettek, vagy akik hat hónap letöltése elôtt leszereltek: ôk a személyes szolgálatot a közteherviselés általános érvényesülése érdekében pénzzel „váltották meg”. E rendelkezés eltörlése jelentôs lépés volt, hiszen senki sem hibáztatható, ítélhetô pénzbüntetésre (valódi) egészségügyi alkalmatlanság esetén, vagyis ha törvénykövetô szándéka ellenére képtelen teljesíteni katonai szolgálatát. Eközben azonban a közteherviselés megvalósítására nem születtek más javaslatok.

Militarizálódó társadalom

Ma Magyarországon tehát egy adott korosztálynak mindössze 38 százaléka tölti le a kilenc hónapos sorkatonai idejét, polgári szolgálatot is csak a sorkötelesek 0,2 százaléka teljesít. A sorköteles magyar lakosság 62 százaléka tehát ténylegesen nem vállal részt az ország fegyveres védelmébôl. E jogegyenlôséget sértô állapotot két módon próbálja megváltoztatni a hadsereg és a kormányprogram. Egyrészt a katonai szolgálatra véglegesen vagy ideiglenesen alkalmatlanokat igyekeznek „legalább” polgári szolgálatosként alkalmazni. Ez a minden jogi alapot nélkülözô, csak a gyakorlatban, informálisan létezô „megoldás” a két szolgálati forma jogegyenlôségének és jogszabály szerinti egyenértékûségének tagadásából, valamint a polgári szolgálat lebecsülésébôl ered. Másrészt – az immár kormányzati akarattá formálódott elképzelés szerint – a sorkatonai szolgálatra egészségügyileg alkalmatlanokat is be kell vonni a katasztrófaelhárításból eredô feladatok ellátásába, tehát a sorkatonai szolgálatot polgári védelmi szolgálat válthatja fel. Mindkét megközelítés a közteherviselés egyenlôsítését és az egyéni alkalmasság differenciáltabb kezelését célozza, ugyanakkor azonban ki akarja terjeszteni az állami ellenôrzést is. Ez végsô soron a társadalom militarizálása irányába tett lépésként értelmezhetô.

Eltartott szolgálat

Demográfiai szempontok is befolyásolják a sorkatonai rendszer perspektíváit. Jelenleg olyan sok katonai szolgálatra alkalmas, behívható sorköteles van Magyarországon és más országokban is, hogy a hadsereg nem képes mindenkit besorozni: Dániában a behívottak aránya 30, Olaszországban 65 százalék. Magyarországon a kormány a teljes behívhatóság érdekében azt tervezi, hogy hat hónapra csökkenti a kilenc hónapos sorkatonai szolgálat idejét, vagyis évenként több hadköteles behívására kíván lehetôséget teremteni. Magyarországon azonban a demográfiai adatok igen gyorsan változnak. Míg 1995-ben 87 ezer fiatal lett nagykorú, addig 2004-ben már csak 64 ezer nagykorú lesz. Ez azt jelenti, hogy a hadsereg jelenlegi sorállományú-igényét – 26 881 fô – 2004-ben már nem tudják kielégíteni, hiszen akkor – változatlan alkalmassági stb. mutatókkal számolva – csak 23 560 fô lesz képes ténylegesen kitölteni a teljes sorkatonai vagy polgári szolgálati idôt. 2004 tájékán tehát polgári védelmi, katasztrófaelhárítási szolgálatra ugyan bôven akad majd behívható hadköteles, sorkatonai szolgálatra viszont nem. Ebben az esetben megfordulnak az arányok: a katasztrófa-elhárítási szolgálat teljesítése válhat általánossá, miközben a tényleges sorkatonai létszámot nem tudják feltölteni.
A társadalmi egyenlôség elvét sérti az is, hogy polgári szolgálatot a gyakorlatban kizárólag az választhatja, akinek erre van anyagi fedezete. Egy polgári szolgálatos ugyanis összesen alig havi 18 ezer forintot vagy ennek megfelelô természetbeni juttatást kap különbözô jogcímeken. A polgári szolgálatos a hivatalos létminimum és a hivatalos minimálbér alatt kénytelen élni, vagy saját megtakarított pénzét kell elköltenie, vagy pedig – gyakrabban – a szülei tartják el 15 hónapon keresztül. A polgári szolgálatot tehát csak azok választhatják, akik e kényszerû anyagi függôséget tudják vállalni: ez a tény anyagi alapon határolja be a polgári szolgálatot választók körét. Eközben ráadásul a sorkatonákhoz képest aránytalan terhet vállalnak: gyakran kényszerülnek arra, hogy a szolgálat teljesítése mellett, jogellenesen, munkát vállaljanak.

Állami vagy egyéni érdek?

Miért érdeke az államnak, hogy fönntartsa ezt a rendszert? Az általános sorkötelezettség alapján szervezett hadsereg egyrészt olyan szocializációs erôtér, amely meghatározó az egyén számára, másrészt olyan ideológiai közeg, amelyet az állam nélkülözhetetlennek tart fennmaradásához. Megteheti, hogy ehhez az eszközhöz nyúljon, hiszen az önkormányzati rendszer gyengesége, a demokratikus és civil hagyományok, valamint a civil társadalom fejletlensége, a biztonság hiánya miatt nincs valódi ellenerô, amely megakadályozná a hadsereg e célra történô kisajátítását. Abban a pillanatban, amikor egy nemzet elhiszi magáról, hogy elég demokratikus és elég erôs ahhoz, hogy például az emberi jogokat a hadsereg érdekeinél elôbbre helyezze, az általános sorkötelezettség is elveszti létalapját, s a katonai szolgálat és kórházszolgálat stb. joggá, hivatássá, munkaviszonnyá válik. A társadalomban a civil értékek felülkerekednek a militáns hagyományokon.
Az egyén érdeke azonban korántsem érvényesül ilyen automatikusan. Magyarországon a polgári szolgálat nem alanyi jogként, hanem csak különbözô kritériumok megléte esetén választható. A lelkiismereti okból történô szolgálatmegtagadás nem azonos a polgári szolgálat lelkiismereti okból történô kérelmezésével. Az elôbbi öt évig, a polgári szolgálat teljesítésének megtagadása pedig három évig terjedô szabadságvesztéssel büntethetô. Vagyis ezen szolgálatokat lelkiismereti meggyôzôdésbôl elutasítók elvileg továbbra is bebörtönözhetôk – igaz, 1990 óta lényegesen megváltozott körülmények között. A gyakorlatban a katonai szolgálatot megtagadóknak 8-12 hónapos, börtönben végrehajtandó, de három év próbaidôre felfüggesztett szabadságvesztéssel kell számolniuk. A lelkiismereti és vallásszabadság emberi joga tehát nem érvényesül teljeskörûen, még akkor sem, ha a nemzetközi dokumentumok a tisztán civil módon és civil közegben teljesített polgári szolgálatot a probléma elégséges feloldási formájának tartják.

Szociális következmények

A polgári szolgálat számos negatív társadalmi hatást is kivált. A polgári szolgálatosok puszta létükkel akadályozzák a munkahelyteremtést, az adott területen lenyomják a béreket, és ezáltal a szóban forgó ágazatban feszültséget generálnak. Németországban, ahol 1998 elsô felében 82 521 fô tagadta meg a katonai szolgálat teljesítését, az elmúlt három évben pedig átlagosan 155 ezer hadköteles fiatal kért polgári szolgálatot, az egészségügy és szociális ellátás meghatározó hányada épül az ô – egyébként elismert – tevékenységükre.
A szakszervezetek nem gyôznek tiltakozni a polgári szolgálatosok alkalmazása ellen: a kötelezôvé tett szolgálat miatt a piacgazdaság szabályai és a munkavállalói oldal érdekei sérülnek, s egy egész alrendszer nem tud megfelelôen mûködni.
A tömeges, alacsonyan képzett vagy alacsony képzettséget igénylô státusokban dolgozó polgári szolgálatosok – afféle belföldrôl verbuválódott vendégmunkás-áradat – rendkívül olcsó munkaerôt biztosítanak. Az állam saját alkalmazásában tart egy olyan tömeget, amely kórházi stb. szolgálattal támogatja az – ugyancsak állami – egészségügyet, miközben ezekre az alkalmazottakra a katonai törvények vonatkoznak. Ezáltal az állam a polgári szolgáltatások alkalmazásával (is) militarizálja a társadalmat: békeidôben is katonai törvényekkel szabályozza az államigazgatás egyes területeit, és avatkozik be a társadalom hadseregtôl – elvileg – független alrendszereibe. Katonai jellegû szolgálati kötelezettséggel biztosítja az olcsó munkaerôt a civil szféra egyes területein: voltaképpen meghatározott idejû kényszermunkára kötelezi az állampolgárokat. Ezt csak háborús helyzetben szokás elfogadni.
Bármennyire is elfogadott és legitim történelmileg az általános sorkötelezettség, bármennyire is humánus és civilorientált a polgári szolgálat, súlyosan sérti a lakóhely szabad megválasztásának, a mozgásszabadságnak, a lelkiismereti, a vallás- és véleménynyilvánítási szabadságnak a jogát. Bármennyire is elfogadja a modern kori jogfejlôdés az állam- és nemzetérdekbôl származó szabadságjogok idôleges (szolgálat idejére történô) korlátozását, bármennyire is tapintatosan fogalmaznak a nemzetközi dokumentumok e tárgykörben, bármennyit is „javult” az általános sorkötelezettség és a polgári szolgálat, illetve az emberi jogok közötti viszony, a kettô mégsem egyeztethetô össze soha.
 

Kérjük küldje el véleményét címünkre: beszelo@c3.hu

http://www.c3.hu/scripta