A lyuk
Ázalék
Bori Erzsébet
A 2000 ahogy
én látom sorozat tajvani darabja újabb vízözönt jósol, és döghalált, és
végítéletet.
Lassú, minimalista
és itt-ott abszurdba hajló a tajvani-kínai-maláj rendező, Caj Ming-Liang
legújabb filmje. Két szereplő mindösszesen az a néhány másik figura inkább
csak walkmanként van jelen , egyetlen helyszín, egy úgynevezett modern
bérház pincétől a padlásig lehangoló traktusaiban. Odalent, az épület gyomrában
betonkasznik, -vályúk és -padok képezik a háztömb üzleti fertályát, itt
találjuk a fiatal férfi-hős zöldségboltját. A lépcsőház a műmárvány burkolattal
még őriz némi látszatot, de a liftből kiszállva már felhagyunk minden reménnyel:
vedlő falak, hosszú, rácsos folyosók, innen nyílnak egymás után a szűk
egyenlakások. A fiatal női hős otthona már megindult a végromlás felé vezető
úton, ázik konokul, nem tudni, honnan, vízcsöppek gördülnek alá a falakon,
tócsákba gyűlnek a padlón. A vízvezeték-szerelő nem tudja elhárítani a
hibát, azt sem tudja, mi lehet a hiba, jobb híján falat tör, és csinos
lyukat hagy maga után a hős padlatán, ami a hősnő plafonja egyben. Kettejük
kapcsolata úgy indul, hogy a csontrészegen, tűzoltókészülékkel a karján
hazatántorgó fiatalember beleokádik a lyukba.
A tárgyalórész
első jelenetei még egy szokvány gépészeti megoldás felé tapogatóznak, de
a szerelő sose derül ki, hogy szeretője volt-e a nőnek, vagy csak egy fordulóra
jöttek össze a beázás örvén felszívódik, míg a víz épp ellenkezőleg, egyre
bőségesebben árad, odakint a monszuneső, idebent meg már csurog a falakon,
bokáig ér a padlón, azt hihetnénk, hogy özv. Tóthné belvízkárt szenvedett
házikóját látjuk Hevesben, csak ez itt a hatodik emelet. Oly mindegy. Egy
héten belül úgyis megszüntetik a vízszolgáltatást, evakuálják az egész
városnegyedet, mert egy hét múlva évezredforduló, jön 2000, világvége készül,
járvány tör ki, exponenciálisan nő a megbetegedések száma. A riasztó kór
okozóját nem sikerült azonosítani, a sajtóban millennium-vírusként emlegetik.
Bizonyos elméletek szerint csótányok terjesztik, az efféle bérházak közkedvelt
és igénytelen kis lakói. E hipotézist nem támasztja alá, de nem is cáfolja
a kóranamnézis: a betegen előbb a nátha tünetei mutatkoznak, majd csótányszerű
viselkedésformákat produkál. Négykézláb mászkál a falak mentén, fényérzékeny
lesz, és a végső stádiumban beveszi magát valami sötét, nyirkos helyre.
Addig marad az ágy alatt, a mosogatószekrényben vagy a szennycsatornában,
amíg lakossági bejelentésre érte nem jönnek a mentők. Ettől az ezredvégi
betegségtől, a svábbogárrá alakulástól váltja meg egymást szó szerint az
utolsó pillanatban itt ér véget a film két hősünk. A lelket elnyüvő, felemésztő
sivár nagyvárosi lét, a lakásbérleti szerződésben garantált depresszió
ellenszereként ott az a merőben szokatlan lyuk, és elkezdi foglalkoztatni
rég berozsdált képzeletüket. Ez az a pont, ahol a néző szenvedései az elviselhetetlenségig
fokozódnak. Az európai művészfilm emlőin nevelkedett mozijáró ugyanis megtanulta
némán tűrni a cselekvés és a történés teljes hiányát, a hosszú, néma snitteket;
nem követel fordulatos sztorit, sem pergő párbeszédet, hanem megértő szemmel
követi a szereplők negyedórákig tartó szöszmötölését. Ott szakad el a cérna,
amikor egyszerre kiszínesedik a kép, revütáncosok népesítik be a fent leírt
színtereket, és ó-hollywoodi stílusú dalokra fakadnak, mintegy a hősnő
vágyálmát megelevenítve. Az első ilyen dalbetétet még szellemesnek találtam,
a Dunán leúszó Cserháti Zsuzsát idézte, csak hosszú volt nagyon, és a rendező
nem átallt negyedszerre sem ugyanehhez az eszközhöz nyúlni. Mit is hozhatnék
föl Caj Ming-Liang mentségére? Talán azt, hogy A lyukban nem sokkol minket
homoszexuális incesztussal, mint A folyó címet viselő, eggyel korábbi,
Berlinben magas kitüntetésben részesült munkájában (beázás ott is volt)?
Hogy már a negyedik filmjénél tart, és az elsőtől (Neonisten gyermekei,
1992) nemzetközi figyelem övezi? Hogy a zsűrik kedvence távol-keleti film
történeti témájú és epikus áradású fősodrával szemben bátran vállalja a
kortársi tematikát? Még az is lehet, hogy ő lesz az, akinél egyszer majd
nagyon összetalál a klasszikus keleti mozgókép letisztult filmnyelve és
a modern élet képe. A lyuk (Dong) tajvani, 1999. Rendezte: Caj Ming-liang.
Írta: Yang Pi-ying. Kép:
Liao Pen-yung.
Szereplők: Lee Kang-sheng, Yang Kuei-mei. Gyártó: Haut et Court CMPC. Forgalmazó:
Budapest Film. Feliratos. 95
http://www.filmvilag.hu