Valami Amerika
Luxusautó és cicanadrág
Ágfalvi Attila
Multiplex-stíl és káeurópai groteszk
Herendi Gábor reklám és klip-rendezõ elsõ
játékfilmjében.
Az új magyar vígjáték fõhõse
Tamás, a fiatal reklám- és videóklip-rendezõ,
élete nagy lehetõsége elõtt áll: Alex
Brubeck, a tehetõs amerikai producer fantáziát lát
Bûnös város címû forgatókönyvében,
és a költségvetés felét hajlandó
lenne biztosítani számára. Az üzletet nyélbe
ütendõ, Budapestre érkezik, hogy meggyõzõdjön
róla, Tamás rendelkezik az összeg másik felével.
Csakhogy Tamásnak egy fillérje sincs, van viszont két
testvére, akiket segítségül hív, szórakoztassák
a vendéget, és úgy mellesleg próbáljanak
szerezni a hétvégéig hatvanmillió forintot.
A három fivér azonban nem is sejti, hogy Mr. Brubeck idegenbe
szakadt hazánkfia, aki mindent ért abból, amit a fiúk
a jelenlétében beszélnek…
A tartalmi ismertetést itt be is fejezem, részben azért,
mert nem illik elõre leleplezni a film fordulatait, részben
pedig azért is, mert a történet maga nem is nagyon jut
tovább az alaphelyzetnél. A laza keretet kellett megtölteni
a film készítõinek a mûfajhoz illõen
mulatságos, pergõ, szórakoztató jelenetekkel,
és õk ahhoz folyamodtak, amihez a legjobban értenek.
Így aztán az események folyását minduntalan
koncertrészletek, vidóklipek, bújtatott és
nyílt reklámok, valamint mindezek diszkrét vagy éppen
harsány paródiái szakítják meg, Herendi
Gábor idevágó munkáinak ismert magas színvonalán.
A rendezõ azonban a többi jelenetben sem vall szégyent:
a film ritmusa végig egyenletesen ébren tartja az érdeklõdést,
a jelenetek nem hosszabbak és nem rövidebbek a kelleténél,
nincs semmi túlbeszélve, túlmagyarázva, sem
képben, sem szövegben. A gyengébb ötleteket nem
próbálják a világ legjobb viccének beállítani,
és a legjobb ötletek megjelenítésében
is van némi hanyag elegancia. Egyszóval a film némileg
eltávolodik a magyar vígjátékok kabaréra
épülõ stílusától, a kizárólag
a sztárok viccesnek szánt grimaszaira és hangsúlyaira
épülõ poentírozástól, a statikus-operettes
jelenetezéstõl, amik a mai napig kísértenek
még a jobb sorsra érdemes „sikerfilmekben” is. A Valami Amerika
egyfajta keverékét adja könnyûnek és a
könnyednek; erõsen elnagyolt sémáit két
dolog menti meg attól, hogy az ügyes, de érdektelen
szórakoztatás kategóriájába utasítsa
saját magát. Az egyik alkotóinak szemmel látható
lazasága: õk ezt a filmkészítési módot
oda-vissza, álmukból felverve is magabiztosan ûzik,
magától értetõdõ természetességgel
adják elõ, amibe az is belefér, hogy azokat a bizonyos
sémákat („a legkisebb, túlérzékeny fiú
nem találja a helyét sikeres bátyjai nyomasztó
árnyékában”) egy-egy szerencsés pillanatban
– miként András Ákost – a feje tetejére állítsák.
Így aztán a színészeknek sem kell vért
izzadniuk, hogy a semmibõl valamit csináljanak, és
az amúgy nem éppen eredeti karaktereiket elsöprõ
lendülettel alakítják. A másik dolog, ami az
átlag mozi-színvonal fölé emelheti a filmet,
nagyrészt inkább csak egy elszalasztott lehetõség
maradt. Ezzel a filmmel ugyanis érezhetõen megszületett
annak a lehetõsége, hogy a magyar szórakoztató
filmek az átlag multiplex-sikerekhez hasonló színvonalú,
kiállítású, azokhoz hasonlóan jól
eladható termékek legyenek. Az ihletettebb pillanatokban
azonban az is láthatóvá válik, miben különbözhetnének
tõlük úgy, hogy ne kelljen feladniuk a sikeresség
lehetõségét: amikor a Schütz Ila által
játszott bejárónõ a hasisos sütitõl
beindulva, cicanadrágban, egy szál porszívócsõvel
puska gyanánt felfegyverkezve rohamra indul valamelyik latin-amerikai
szappanopera gaz rodrigeze ellen, az bármilyen színvonalas
kortárs szatírában megállná a helyét.
A film alaphelyzete magában hordozta ennek a furcsa elegynek, a
multiplex-siker és a káeurópai groteszk egyesítésének
lehetõségét. A film készítõi
inkább a szõke nõs-bunkó macsós poénokban
bíztak, az eleve reménytelen alapítványi támogatások
helyett pedig inkább a szponzorok pénzét vették
igénybe, a végeredmény pedig õket igazolja:
született egy mulatságos, tetszetõs kiállítású
vígjáték, amit ezernyi valószerûtlensége,
elnagyoltsága és a nagyszámú vendéglátóipari
reklám ellenére (sõt, éppen ezek miatt) sem
mernék minden realitást nélkülözõnek
nevezni. Létrehoztak valami helyi érdekeltségû
Amerikát, s ha filmjük csak morzsákban is, az egész
prodzsekt viszont annál inkább hordoz magában valami
(millenniumi) Magyarországot.
Valami Amerika – magyar, 2001. Rendezte és írta:
Herendi Gábor. Kép: Jordi Rexach. Zene: Pálvölgyi
Géza, Dés László, Bonbon, Venus, Pély
Barna, Hrutka Róbert, Kellerman Kristóf. Szereplõk:
Szervét Tibor (Alex), Pindroch Csaba (Tamás), Szabó
Gyõzõ (Ákos), Ónodi Eszter (Eszter), Oroszlán
Szonja (Timi), Hujber Ferenc (András), Schütz Ila (bejárónõ),
Básti Juli, Liptai Klaudia, Görög László,
Reviczky Gábor. Gyártó: Sky Film. Forgalmazó:
Budapest Film. Támogatók: MMKA, NKÖM, NKA, Soproni Ászok,
Pannon GSM, Sony Ericson, tv2, Articsóka Étterem. 115 perc.
|