BÚCSÚ ERDÉLYTÕL

Isten véled, erõs, konok Kolozsvár,
Mátyás támasza, büszke kõfalakkal
Raktak körbe a századok s királyok!
Most én is bekerítelek szivemben:
Védlek, viszlek, akár ha szent ereklyét
Búcsús nép czipel uczcza-forgatagban –
Páris városa vár, de viszszatérek.

Isten véled is, édes, ízes Erdély,
Kis Szamos, Maros, Olt s a kék Küküllõk
Tündérvölgye, te ódon álomország!
Vár Rhoˆne, Szajna, Loire kecses folyása,
Vár Normandia partja, szép Proensa
Napja, dallama déli meszszeségnek –
Páris városa vár, de viszszatérek.

Isten védjen, idõsödõ szülõföld!
Várak, templomok, álmatag falucskák,
Tûnt vígság – fejedelmi bánatokkal
Áldalak meg a külhonokba térvén...
Hadd igyam ki a kelyhedet, te pártás
Tájék, hegykarimás pazar remekmû –
Páris városa vár, de viszszatérek.

    Írtam Kolozsvárott, úgy emlékszem, Péter-Pál napja elõtt, 1881. június 26-án
 

    FRANCZIA ÁGYAM

Cy gist et dort Regnier le snob sec,
Qui oubliait ses propres obsèques...

    Magányos ágyam ágyfejére írtam Párisban, 1884 májusában
 

    CAFÉ MEKNÈS

Ezüstös éj leng Mekneszen:
Ne nézz, ne sóhajtozz a holdra!
Hozzád ér, megremeg kezem,
Te megkisértõ, szép spanyolka,
Míg elmerengsz ezer neszen,
Tán önmagadtól meghatódva,
Félénkségem levetkezem,
S finom nyakad fölé hajolva,
Míg elmerengsz ezer neszen,
Megcsókollak, te szép spanyolka!
Most megtehetném – s nem teszem,
Mégsem merem... De megteszem:
Ezüst a holdfény Mekneszen...

    Megkezdtem Mekneszben, bevégeztem Tangerben – 1886. szeptember 17-én
 

    BONNE Á CROQUER

L’amour profond qui nous lie
Nous emmène en Italie!
Pas de chagrins, pas de pertes:
Nous irons en Italie!
(Julie saute de lit à lit!)
Les fenêtres sont ouvertes,
Nos âmes par joies couvertes!
O les jardins d’Italie!
(Julie saute de lit à lit!)
Les fenêtres sont ouvertes:
Je regarde les romarins,
Pas les amers eaux marins!

    Menton, 1895 augusztusában

(Emlékszel, Julim? Kilenczvenöt júliusában jöttél utánam franczia földre, Nizzába mentem elébed, ott volt a találkánk, aztán visszafelé is végigutaztuk az Azúr-partot... Kis halászfalukban, festõi helyeken, fövenyes strandokon fürdõztünk, barangoltunk, emlékszel? O les beaux jours d’Antipolis! Aztán Cannes, Cagnes, Villefranche vitorlái, Monaco, legvégül meg az a napfényes mentoni szállodaszobácska... És a kertecskére nézõ ablakok!
Kék ragyogás az illatozó levegõégben! Mennyit bolondoztunk azokban a napokban, Mentonban, mielõtt Liguria felé vettük volna a nászi utunkat! Emlékszel? Augusztus hetedikén mentünk át Imperiába, édesem.)
 

    BERZSENYIHEZ

Dúl-fúl, zúg Boreas, fúj a Somostetõn,
Zordon tél dühe tör fákat a dombokon –
Istenszéke körül kõhavasok farán
Szélben hörgenek ordasok.

Dermedt csönd merevül rég a Maros vizén,
Csörren, mint agathyrs ékszer, a jégszakáll –
Tisztult éjszaka jõ, hótakaró ropog,
Meg-megroskad a tûz, kihûl.

Hangom hallod-e most, büszke magyar Horácz,
Bús dalban honoló Berzsenyi Dániel?
Kedves Flaccusodat bújom – a könyvlapon
Lomhán pillog a lámpafény...

Nincs falernumim, óh, sem Thaliarchusom,
Én töltöm ki magam még maradék borom –
Mértékkel fogyogat, s félrefolyik, ha már
Túlcsordult a megélt idõ.

Végzettel ne veszõdj, lakd a jelenvalót!
Bármit hozhat a sors, semmit a holnapok –
Széjjelpörget a percz, mint leszakadt sötét
Gyöngysort Júlia melle közt.

    Maros-Vásárhelyt, 1899. decz. 31.–1900. jan. 1.
 
 

    EURÓPA PORA
    Búcsú a XIX. századtól
 

Hol is történt? Tán M-ben? SZ-ben? K-ban?
Költõ-suhancz bolyong betyáros éjszakában.
Torkig honüdvben kortes-horda ordit,
S egy aljegyzõ most írja pont a Toldit.

Hol volt? Miként volt K-ban?... SZ-ben, M-ben?
Kiket fogadnak épp fáklyászenével,
S kik utaznak át holtig szerelemben,
Amerre majd a szent Szabadság mást vezérel?

Nem tudni, merre... K-ban? M-ben? SZ-ben?
Egy ifju õrnagy fut czivil ruhában,
Egy kaptatón, zihál, lovas kozák nyomában,
S most hátranéz még: „Istenem, elvesztem.”

Hogy eshetett meg K-ban, SZ-ben, M-ben,
Hogy látogatni készül, parádét kér a császár,
Hisz minden rendben a Történelemben –
S az eltiportak lelke, vére rászáll?

Mi is történt itt, M-ben, SZ-ben, K-ban?
Virraszt a hold a mély, vak éjszakában.
A vén czigánynak torra sincs bora –
S a dolgokon megül, mint múlt kor fintora,

Már Európa pora, fád Európa pora...

    Maros-Vásárhelyt, 1900. deczember 31-én
 
 

    RÉMINISCENCES RIMBALDIENNES

O saisons, oˆ châteaux!
Quelle âme est sans chapeaux?

O raisons, oˆ chapeaux!

Quand j’allais à Valençay:
L’élégance me balançait.
Je regardais Saché
D’un air bien faché.

Mais j’admirais Saumur:
Ses tournelles, ses hauts murs!

Je me souviens qu’à Chaumont
J’ai bouffé beaucoup de saumons.

O saisons, oˆ châteaux!
Quelle âme est sans défauts?

Je ne me rappelle pas d’Ussé
Où j’avais lu du Musset...

Non plus de Langeais, Luynes!
Mon âme est en ruines.

O saisons, oˆ chapeaux!
Quelle âme est sans châteaux?

O poèmes, oˆ défauts!
Les vrais vers sont les faux?

    Maros-Vásárhelyt, 1907 májusában
 
 

    ÉN, AHASVÉRUS...

Voltam egyiptomi, hõs görög, õs trósz, római, parthus,
Pun, nabataeus, ibér, syr, avar, alja nomád,
Krétai, mór, luzitán, gall, kelta – de végül a sorsban
Lettem örökre zsidó: pusztai, méla magyar.

    Marosvásárhelyt, 1923. december 17-én

Kérjük, küldje el véleményét címünkre: holmi@c3.hu

http://www.c3.hu/scripta