Visszatolatnak az évek. Csukamájolajos,
lázongó prepubertás.
Fûzõs a cipõ,
egy sima, egy fordított a harisnya,
a sál.
Bõ bugyogóm bábszínû,
s a gubó betakar
térdemig, és térdemtõl
hónaljamig ér -
Van, hogy a nyár grenadin.
Gézkönnyû szövetén
látszik a csont meg a bõr.
Nyelvemet ölti ki rám,
bánt a tükör. Csak
a kígyótól félek, igaz.
Nyûgös lány vagyok,
egy nagy ravasz. Ezt kinövöm,
mondják most a nagyok, s egyszer
majd virulok,
mint a tök, ott a mezõn.
Kár, hogy nincs szeretõm.
Másoknak van, hencegnek néha
nekem.
Már én is hazudok, már
tátong az eszem,
káprázó szakadék.
Billeg alattam a szék.
A NÓTA SEM UGYANAZ
Abban a tegnapi napban volt némi
remény,
ám a regény nem rólunk
szólt. Próbababák
ültek a kerti padon, két
együgyû amazon
meztelenül. Kameráddal,
kamerával amúgy
meg szabadon. Méltóságról
szó sem esett.
Furcsa romantika, bágyadt hedonista
szeánsz.
Megszületett tavaszok színe-javához
idõ
kellene, más reneszánsz.
Gondoltam, szezonom
régi szezon, fazonom régi
fazon, fülemig
gombolom ancugomat, majd obszcén
dalokat
dúdolok árnyaltabb hangomon.
Álmodozás,
rákontrázás,
prûd nóta helyett szerepek
szintjén vesztegelek. Módját
is megadom,
jól tudom. Új névvel.
Forgó színpadokon.
Észrevételeit, megjegyzéseit kérjük küldje el a következõ címre: holmi@c3.hu