...a barnabõrû fák...
Húsos lombok mind elasznak
(sem harasztnak, sem melasznak
[hahogy földlapdánk belappad])
megint egyszer megjött az õsz,
versmérték szerint.
Na nem. Ilyen vidám éppenhogy
nem volt a dolog.
Megtöppedtek a megmaradt szõlõszemek,
kocsányukat feketére
csípte a dér.
A hajnal sípoló lélegzetétõl
lúdbõröztek a tócsák.
A buszok hátsó ablakára
rakódott mocsok mögött
naftalinszag s
a kelletlen kelésbõl
az egymáshoz-préseltségbe át-
mentõdött ingerlékenység
utazott.
A reklámfeliratok & neonbetûk
vénember módjára
folyatták a ködbe fény-nyálukat.
A dideregve bokázó novemberi
füvek alján,
elvérezve a dér karmai
közt,
bevégezte a lábnyom.
Porka havak esedeztek.
Aztán meg is maradt a színt-váltott
elem, s a
mellékutcák alig elkásásodott
havára
keréknyomok festegetének
barna csíkokat.
A kémia-szaktantermekben a
depresszió
sárga hártyája
vonta be
az Elemek periódusos rendszerét.
De hát semmi sem tarthat örökké
-
a szénszünetre eljött
a nyár...
. . . . . . . . . . A filmszakadás
a gépész esélye.
Bár kell hozzá bizonyos
merészség,
szó se róla, máshol
folytatni, mint a
legutolsó jelenettõl.
KIBEN A SZERZÕ SZEREZ, A HAJNAL ZENGEDEZ, ÉS HALÁL A PESSZIMISTÁKRA!
Lásd, ez a hajnal szûrinx...
vagy õ a pán, és
rõt kéményeken
zenél, homlokán rokokószerû
tincs,
egy felhõ "ül" s õ
játszik fesztelen;
Hogy hát az éj barlangjából
kijõve
milyen vidám és fényes
nyájra lát:
még szendergõkre és
koránkelõkre -
õ el nem unná e galériát.
S hogy neszelnek föl a hegyek
is, lássam!
A folyó hátán
viszont-tûz ragyog:
minden tükrözõdik
ezernyi másban -
az egyes mind kihuny, az élet
élni fog!
Vigasza ennyi: ennyi.
Felhõk, tornyok, városok;
mind egy-egy betû -
Az életet lehet szeretni, nem
szeretni,
de bolond, akit nem tölt el derû.
És mégsem szólok
én: Ne baszd meg!*
ma küszködünk, s tán
holnap meghalok;
a nyár kiszikkaszt, õsz
sárrá dagaszt meg...
Mit érnek akkor majd a szép
pásztordalok?!
Lásd, ez a hajnal svindli,
'tilinkózása mégoly
isteni...
Vóna pedig a raktáron
idill, mi?
a vásárló példánya;
megõrizheti.
S lásd, mégsem mondom
én: Ne basszad!
ma küszködünk, s tán
holnap meghalok:
marad a põre csont, régi
barackmag.
Segítenek bármit a szép
pásztordalok?!
Észrevételeit, megjegyzéseit kérjük küldje el a következõ címre: holmi@c3.hu