A Bagolykirály

Hát ingerlékeny vagyok! Hogyan is állhatnám meg
ordítás nélkül? A svájci páter tonzúrája
pörgött, homályult, de szeme csak ült a helyén.
Lábszárvédômre csaptam keményen, a kacagást

elnyomandó. De ô, uraim, szónokolni kezdett.
Indus catarum, mondta, íme a kártyajáték,
mely remekül képezi világunk állapotát
szimbólumokban. Eltakarta száját,

ünnepélyes kis kacaj, s a paklit
markomba nyomta. Én elhajítottam.
Minek nekem a szórakozás?
Agyam park. De aztán mégis

felszedtem a kártyát, és játszani kezdtem.
Uraim, elsorvadok. A páternek igaza volt,
az átkozottnak. E siralmas kombinációk
agyatok csalóka szerkezetét jelzik.

Két Hollóm volt, kardommá lett.
Átdöfi párnátok, és ha kivonom,
a pengékrôl bôven folyik
a torkolati vér. Testetek tántorog,

egy kínos tánc lépéseit járja.
A lantok nem szólnak. Mert elhallgattattam ôket!
Vigyázom a nyírt, vonagló kert rendjét.
Csend kell, hogy halljam a hírvivô lépteit

az agyamban. Mert én vagyok a Bagolykirály!
Hol én lebegek, árnyék nem terül.
Rámjön az éhség – ha tudnátok, mily szörnyû éhség.
Uraim, csontotokon élesítem karmaimat.

Észrevételeit, megjegyzéseit kérjük küldje el a következõ címre: lettre@c3.hu