A „Lettre arc+kép” oldal az üdvözlés és bemutatás helye.

E mûfajnak is megvan a maga története. Hajdan, amikor még kevesebb mûvész volt, és kevesebb szöveg is, elegendônek bizonyult a rámutatás, a megnevezés: emígyen él, ilyen és ilyen munkákat alkot. Késôbb a „téma” szolgált vezérmotívumként, hisz a históriai ábrázolásról vagy a tájjal való foglalatoskodásról szóló értekezés legalább annyit árult el a mûvészrôl, mint az életút vagy a megfestés módja. Aztán ahogy a festmény, szobor kiharcolta a maga önálló terét, a bemutatás is a „mivel foglalkozik” helyett a „hogyan csinálja” kérdéssel, az alkotó hevület megnevezésével kezdôdött.
Ahogy elnézem, az üdvözlés elsô bekezdése mostanában – a stílusok korán túl – újra a témára fordítja figyelmét, a mû valóságproblémájára, tárgyának következetességére. Különösen a fiatal mûvészeknél – Gyenis Tibor pedig mindössze 29 éves.
Kezdjük tehát így: Gyenis Tibor témája az emberi test manipulálása.
Az volt már akkor is, tíz éve, mikor tanulmányait (Pécsett) elkezdte. A lehetséges test foglalkoztatta. Olyan lényeket keltett életre – aprólékos tanulmányok alapján papíron vagy térben –, amelyeket akár a természet is létrehozhatott volna: két- és négylábú eshetôségeit a csontok, izmok, inak szerves kapcsolódásának. Komolyan vette Leonardo útravalóját („a festô Valamennyi Dolog Ura”), vagy amit Klee mondott („úgy kell alkotni, akár a Természet”)? Talán igen: a mûvészet állatkertjében – avagy inkább természetrajzi múzeumában – ámulva nézelôdött, valóságnak hitte a látszatokat, sasok szabad szárnyalását, ôslények erejét, korlátokon és rácsokon át csak a lényekre függesztette tekintetét.
A tanulóévek alatt azután sok más téma és megformálásmód csábította, hogy néhány éve újra a test foglalkoztassa. De hol van már az ártatlan tekintet? Gyenis Tibor keze ügyességét professzionalizálta, újabb munkái – újracsak rajzok és (gyakran fotón megjelenô) plasztikai mûvek – kegyetlenül pontosak; de szeme riadalommal teli. Kereshetjük az elôzményeket, Hans Bellmer, Cindy Sherman; megnevezi azokat maga Gyenis Tibor is, mûvei utalásteliek (s ez az utalásszövés az ô generációja számára, úgy tûnik, kötelezô kifejezésmód); a munkáit meghatározó „élmény”, elborzadás azonban nem irodalmi.
Egyelôre megoldhatatlannak tûnik az eldobható vagy a felcserélhetô test forgalomba hozása. Micsoda botrány ez  a tökéletes mosóporok világában? Nem tudok naponta más elôlapot felvenni – hogy van ez? Akár cella a test, akár a vágy kihívó tárgya – végérvényesen megköt, utamba áll, nem enged közel magamhoz.
Gyenis Tibor az elkeseredett, médiadiktálta válaszokat sorolja-építi riadtan: mûvein izmokat szerel, inak szakadnak, s testrészek, protézisek, identitások, testtárgyak, hullanak alá, véres komolysággal, az ítéletbe.

Kérjük küldje el véleményét címünkre: lettre@c3.hu

Tartalomjegyzék | Lettre

http://www.c3.hu/scripta