az ellenállás formái/henri michaux megrendezi emlékkiállítását, 1. terem/

/i farkas istván/

e képtôl kezdve úgy hívom magam a szirakúzai bolond
kezemben a halál jele mint halcsont s az életemet vissza
dobom míg háttérben az etna füstölgô csúcsa jól mutat

érzem magamban az erôt a parton miközben a hullámok
növekvô feketeségét talán még elsimíthatom de mögöttem a
homokban a megtett út fehérsége vakít hiába ellenkezem

hiába csukom be megadóan a szemem hiába napszemüveg

/ii alain robbe-grillet/

talán ahogy a tenger hullámai csapják a parti sziklához
az óvatlan hajósokat ahogy a hullámok felnyalábolják
visszaringatják ôket az álomba miként a döglött és

püffeteg halakat a víz vagy ahogy a sirályok emelgetik
emelnék ki de visszaejtik folyton az akvárium zavaros
vizébe ahol titokzatos árnyak suhannak és elrontott

vonalak várják az újabb kezdetek tisztázó mozdulását

/iii/

a hatalmas kôtömb tetején a várkastéllyal tehát
bármennyire szokatlanul lebegjen is a tenger
szüntelen hullámmozgása fölött mint puha felhô

a vattákkal kibélelt nagy üres kékségbe ágyazódva
a személyes titkot mutatja meg a látható gondolatban
(de a festészet valósága magritte-tel szinte egyáltalán

nem mondható vagy tekinthetô meglepô látványnak)
 
 

az ellenállás viszonzatlan formái/2. terem/

/i van gogh/

a keretbe zárt képeken már nem lehet segíteni legfeljebb mint
nyitható ajtókon belépve meglátni az éppen rohamozó festô fel
habzó száját vagy a lehajtott fejû napraforgók között önmagára

irányuló pisztolycsô kráterével szembenézni beleugrani majd
golyóval a szívben még legalább két napig csendéletet élni

/ii  kaposi tamás/

egy nap a múlt falát bontogatva egy félbehagyott levéltöredék
vagy egy album lapozgatása közben találsz egy lepkeszárnyat
mire megfogod már csak lepkepor (néma sikollyal telített kép)
\de te csak a feledés (le)folyójára koncentrálsz hosszan nézed
ahogy eltûnsz hirtelen (hiszen részei vagyunk a föld lelkének)
a tegnapi bábból mára csak csillogó lepkepor marad
a kezdetén régi képek egy üres szobában (kettészelt telihold
táncol az út teste felett) akár egy kép címe is lehetne a ki
merevített ellesett utolsó mozdulat amikor nem marad más

csak nyomni a gázt és dúdolgatni csak lepkepor vagyunk
csak vibráló képernyô mely mellett elaludtak a sötétben
 
 

epilógus a veszteségrôl
„De mi az, hogy veszteség?”
(Henri Michaux)
„...Huszonnyolcszor maradt egymás után veretlen
Szeretne vajon az ember ilyen sorsot?”
(Tandori Dezsô)

/i/

írásainkból néha úgy tûnik mintha nagyon
tudnánk valamit (de vajon mi volna az?)

mintha fontosak lennénk valakinek is

/ii/

hibáink nyugodtan a helyükön maradhatnak
ne kelljen folyton gyanakodni és kertjeinket

gyomlálni azaz elválasztani jót a rossztól

/iii/

sokszor talán a gyengeség tesz életképesebbé
(és a veszteség megnyerhetô ígérete majdnem

érintetlen könyvespolcainkon sorakozva?)

(iv)

az utazás szebbé teszi a lelket ígérem neked
hogy mindig legyen reményed az újrakezdésre

ha visszatérsz mintha bármi is ettôl függene

/v/

bizonytalanságom remeg a szárítókötélen
miközben a játék neve tapasztalatlan halál

ruha amit már levetettem néhányszor talán

/vi/

az útjelzô fák nem szenvednek az egyedülléttôl
csakhogy a labirintus bejárata a kijárat is egyben

és szeretnék a nulláról indulni kijutni végre
zárt kapukon keresztül kilincs és kulcs nélkül

Kérjük küldje el véleményét címünkre: lettre@c3.hu

Tartalomjegyzék | Lettre

http://www.c3.hu/scripta