leszegett fejjel a virágszobában, a bôgôt kiveri az ezüst verejték, magam láttam, egy nô violinkulcsa, valami dúr és moll között szivárványló, a történet már nincs kéznél, egy vonagló napkígyó kikészítése vagy ilyesmi. Elbeszélômódot találni? miféle elbeszélômódban lehet még bízni egyáltalán, melyik elbeszélômód védelmezhetô még, nem akarunk már elbeszélve megkapni egy történetet, nem akarjuk, hogy egy történetet kelljen elbeszélnünk, a tépett érzések, a tört gesztusok egy ismétlômechanikában lelnek menedéket, hipnotikus körbenjárás, az életbôl ellesett ismétléselv… tehát poliszemantikusan gerjesztett, az érzékek, a szív gerjesztése, vagy hogy nevezzem.
Bôszült cickafark, odakint villámlott – – régesrég gyermek voltam és havazott…
Egy álom közepén a nyelvsütemény, aztán egy Poe-költemény két sora olvasható, mint egy iskolatáblán, legalul. De nem ôriztem meg ébredésig, közvetlenül azelôtt a háromkirályok egyike, a szép szerecsen baktatott egy szánúton, a karján tartott mûanyagtartályokat, úgy rémlett, földig húzza a súly, a karjai mintha veszélyesen megnyúltak volna… szôrmesapka diadém helyett… a száj fehér csontjai… a fej finom csillámló kígyói… szívesen végezni mindent egy kézzel, a másik kéz tétlenül nézi, mert az ember mindig szétszórt, nem, mert egy folyamat folytatására irányul a figyelme, pusztán maga a pillanat által.
Akkoriban, LERCHHEL, szólok, lefutottunk a meredek kerti úton a befagyott tóhoz, az ágakon ringatózó kékcinegék csörömpölô hangokat hallattak. A zebra, kérdezte LERCH lefelé menet, hogy is volt tulajdonképpen a zebrával, a rajzolata, a nézése – vagy mi ragadott meg annyira? Ez nagy élmény volt számomra, meséltem, ott állt az állat, nem mozdult, mélyen a szemembe nézett. Késôbb egy kicsit körbefutkosott a karámjában, de az jutott az eszembe, ez is mintha egy állatálomban történt volna, egy kicsit körbefutkosott, de valahogy valótlanul, csak úgy az öntudata peremén, olyannyira, hogy sírnom kellett. Mintha valami titok akart volna megmutatkozni, egy üzenet, ami nem ért el hozzám, úgy értem nem sok hiányzott, de a legutolsó pillanatban mégsem sikerült felfognom… ez az üzenetet, amelynek megfejtéséhez nyilvánvalóan minden elôfeltétel hiányzott, még sokáig foglalkoztatott, sokáig nem hagyott nyugodni… a hajam most az égnek áll, agysejtjeim néha delfinalakot öltenek, képességeim jelentôsen csökkennek, heves és dühödt fájdalomnyilvánításként mindent beleüvöltök önmagamba, anélkül hogy egyetlen hangot kiadnék, a szereposztás zûrzavara, szóval mindent beleüvöltök önmagamba, anélkül hogy bárki is tudomást szerezne róla, és baktatva lefelé a hegyrôl, mindez azonban feltevés csupán, koloratúra, kádencia, szólok, érzelmi okokból igyekszem kitartani ennél a papagájbeszédnél, a korintusbeliekhez írott levélben azt mondja Pál HA NYELVVEL KÖNYÖRÖGÖK, ÉRTELMEM GYÜMÖLCSTELEN, és tébolyultnak tartották, etcetera.
Ezek a változások bennem, honnan származtassam ôket, a víz moraja, nádujj az ajkamon, ideges gége… a keresztezôdésben a szakállas asszony… LÉGKISASSZONY… idôrôl idôre egy szakállas asszony, mint alvilági temetônéne vezetett haza valahová, mondom, Krisztusként feküdt az ágy közepén, jobbra és balra síró gyermekei, fiúk és leányok, az egyik gyerek mint a dió, mint James révületben, késôbb láttam, amint a két gyerek a borzasan elvadult, az úttestre kihabzó sövénynek dôlt, merev bozót, könnyedén megtartotta a gyerekek súlyát, aztán láttam amint benyomultak és -nyomakodtak ebbe a tövises cserjésbe, és jajgatva mintegy elmerültek benne, miközben karjukon és lábukon kibuggyant a vér… ez egy másik stílus, mondja JULIAN, terjedelmes bekezdések ugyanis mélakóros nôként…
Elvégeztem egy elemzést, amikor huszonöt és negyvenöt voltam, a fájó gyomor és vese hozzátette a magáét, minden lehetôt megpróbáltam, hogy az elemzést újrakezdjem… hét hónapig hét évig nem tizenhét évig igaznak tekintettem egy esélyt de hamisnak bizonyult…
a temetônéne nôi és férfi nemi jegyekkel rendelkezett, fölémhajolt amikor aludtam, az álom voltaképpen elszállt, cár (cárnô) volt, gyöngyszem lehet az életemben, vagy madárfogat, ez itt mindkét nem világlása?
Nyomottan erôlködve élek és hamisat cselekszem, szétszórtam magam a környezô életekbe és dolgokba, és megint mégsem, iszkolhatnék. Nagyon elektromossá váltam, mindenütt feltöltôdöm elektromossággal, a szikrák láthatóan röpködnek az ujjbegyeimbôl. A vonatokat is lekésem, az idô szétfolyik az ujjaim közül, egyáltalán nincs már idôm, úgy rémlik, soha nem volt még ennyire kevés idôm, mint ezekben az években, az az igazság, hogy egyre kevesebb idô áll rendelkezésemre, túlságosan elkéstem az idômben.
A telefonfülke zöld bozótban, a hegyek félelmet keltenek, a látótér egészen kigöngyölve, az összes szemmel és füllel, homlokszem (szemöld), vagyis aztán olyan, mint amikor valaki azt mondja, AZT MAGA A TEST TUDJA A LEGJOBBAN, szeretnék lehetôleg gyorsan továbbélni, fájdalmak nélkül, neurotikus viszonyban az érzékszerveimmel, vagy hogy nevezzem, középfülgyulladás több mint öt hete, szólok, és javulás alig várható, vagy mégis, az apa véleménye szerint…
a cserkészés, a szép látás, a titkos biztosíték, a vájkálás a fölöslegben, tehát falragaszok, üzenet és közlemény, ez az a szabad vadászterület amelyen mozgok, hogyne, mégsem vesz észre senki semmit ebbôl a színrevitelbôl, magam láttam, a fa levett ágai az út szélén, magam éreztem, a metszési felszínek szürkésbarnára festve, megakadályozzák a sarjadzását… hamar hamar mielôtt elsírom magam, tûzcsap mint zebra, részeg fiatalember húz maga után egy üres palackot, emlékszem erre a lányra erre a zebrafrizurás szépségre, magam láttam, láttam egy zebrafrizurás nôt, fekete-fehér vízszintes sávokat festett a hajába, párját ritkító dekoráció, szólok, nincsenek tanúk de igaz, úgy értem gyakran álmodtam ezt, és már megint elmúlt…
(részlet)

Kérjük küldje el véleményét címünkre: lettre@c3.hu

http://www.c3.hu/scripta