Vlagyimir Szorokin
Dostoevsky-trip

Egyszerûen bebútorozott helyiség, benne öt férfi és két nõ. Van, aki ül, van, aki áll, van, aki könyökölve fekszik a padlón. Feszülten várnak valakire.

   1. FÉRFI (az órájára néz) A rohadt életbe! Már tizenhét percet késik! A kurva!
   2. FÉRFI Minden egyre rosszabb lesz. Ha tíz évvel ezelõtt késett volna tizenhét percet egy eladó... (Fejét csóválja) Megüthette volna a bokáját.
   1. NÕ Jól van már na... Mindjárt itt lesz.
   3. FÉRFI (félig fekve megérinti a vállát, keserves képpel nyújtózkodik) Jaj... már hasogat...
   4. FÉRFI (mogorván rápillant) Megegyeztünk.
   3. FÉRFI Hallgatok, hallgatok...
   2. FÉRFI Nem... nem tudok többet... várni! Még öt perc, és kimegyek a sarokra. Egy adagra futja...
   5. FÉRFI Nyugodjál már le! Várj!
   2. NÕ Várj, várj... Mire? Tapsra? (Kiabál) Hülye fasz! Miattad kínlódunk! A faszságod miatt!
   5. FÉRFI Jól van na... eljön, okvetlen eljön, esküszök...
   2. NÕ Kész! Én megyek! Egy perccel se várok tovább!
   1. NÕ Fogd már be! Van elég bajunk a sopánkodásod nélkül is.
   2. NÕ Egy perccel se! Egy perccel se többet! Bazmeg, a hülyéi! Merhogy nekik új kell! Idióták! (Indul az ajtóhoz.)
   1. NÕ (pofon vágja) Kuss!
   A 2. nõ leül a padlóra és sír.
   1. NÕ (megfogja a kezét és lassan csókolgatja) Nem akar õ rosszat nekünk. Már hét hónapja ismerem ezt a gazembert.
   5. FÉRFI Frankó lesz... frankó. Tutira. Márhogy... sz’al mer... merhogy új. Faszán betépünk!
   1. FÉRFI De hisz te még nem is próbáltad?! Honnan tudod?! Még hogy faszán!
   2. FÉRFI Készpénznek venni valakinek a szavát. A mi bonyolult és ellentmondásos. Idõnkben. Ez. Legalábbis. Könnyelmûség.
   3. FÉRFI Én nem majrézok, de azért ezt jól meg kell gondolni -- várjunk, vagy lehet, hogy valamit kitalálunk...
   5. FÉRFI Na, várjatok már... már csak egy kicsit... mindjárt itt lesz.
   4. FÉRFI Már megbántam, hogy összeálltam veletek.
   1. FÉRFI A faszomba! Nem bírok tovább várni! (Feláll.)
   2. NÕ (szipog) Megyek, jó lesz nekem az én Genet-m.
   1. FÉRFI Nekem meg a Celine-em! Õt minden sarkon árulják ebben a büdös városban!
   5. FÉRFI (az ajtó elé áll) Várjatok... de hát megállapodtunk... ha leléptek... elcseszitek az egészet.
   1. FÉRFI Nem abban állapodtunk meg, hogy itt kell dekkolnunk anyag nélkül a végtelenségig!
   2. NÕ Már rég olvasnék!
   Lökdösõdnek az 5. F.-val. Lassan odamegy hozzájuk a 4. F. és mindenkit határozottan ellökdös az ajtótól.
   4. FÉRFI Nem értem: miért ilyen ideges mindenki, aki Celine-t, Genet-t meg Sartre-ot használ?
   1. FÉRFI Az nem a te dolgod, barom! (Ráveti magát a 4. F.-ra, de kap egyet a gyomorszájára, és elterül a padlón.)
   4. FÉRFI (rángatja a vállát) Tudod, mit tanácsolok én neked? Amíg szét nem cseszed teljesen az ideigeidet, hagyd a francba a Celine-edet és állj át Faulknerra.
   1. FÉRFI (fintorogva a fájdalomtól) Dugd föl magadnak a Faulkneredet.
   1. NÕ (megvetõen) Faulkner! Hogy egy hónap alatt olyan debill legyen az ember, mint te? Tudjátok, hogy nevezik Amszterdamban azokat, akik Faulknert meg Hemingwayt használnak? Izomagynak! Tessék, gyönyörködjetek  benne: egy izomagy! Bazmeg... (Hüppög.) Na, hadd menjek el egy adagér! Én elhúzok, ti megvárjátok ezt a kibaszott eladót, és az okádásig olvashattok... Eressz!
   5. FÉRFI Heten kell lennünk, heten, érted... különben nem jó... csakis heten, nem kevesebben... ez kollektív anyag, ötödik nemzedék... de rohadt jó... utána meg fogjátok köszönni nekem...
   4. FÉRFI (lassan megfogja a gallérjánál) Sokat gondolkoztam.
   2. NÕ Lám csak, még tud gondolkodni!
   4. FÉRFI És ezt határoztam el. Ha ez az eladó nem jön meg tíz percen belül...
   1. FÉRFI Öt! Nem! Négy percen belül.
   1. NÕ Két percen belül, a picsába! A kurva anyjukat!
   4. FÉRFI Tíz percen belül. Szóval, ha nem jön meg, akkor te (megrángatja az 5. F.-t) mindõnknek jössz egy adaggal. Világos?
   5. FÉRFI Hát...
   4. FÉRFI Megértetted? Vagy nem? Nem hallom.
   5. FÉRFI Megértettem.
   2. FÉRFI (szemrehányóan) Barátaim! De hát miért kell így... elrontani a találkozásunkat? Önként gyûltünk össze, azért, úgymond, hogy... hogy megkapjuk... ezt a... szóval ezt a közös élvezetet. Akkor meg szépen rendesen várjuk meg, hogy, úgymond, kibontakozzanak a dolgok. És inkább szeressük egymást.
   2. NÕ Szeressük, bazmeg!? Már két órája nincs bennem anyag, erre... hogy szeressük egymást.
   2. FÉRFI A szeretet csodákra képes.
   3. FÉRFI Ez meg mit használ?
   1. NÕ Tolsztojt.
   1. FÉRFI (kárörvendve) Az aztán undorító, isten mentsen tõle! Tolsztoj! (Nevet.) Ha csak eszembe jut, feláll a szõr a hátamon.
   2. FÉRFI Neked nem tetszett, barátom?
   1. FÉRFI Hogy nem tetszett!? (Nevet.) Hogy a csudába tetszene? Tolsztoj! Vagy három évvel ezelõtt a haverommal szereztük egy kis lóvét, aztán irány havajozni Zürichbe: elõbb Celine, Klossovski, Beckett, aztán persze átálltunk enyhébbre: Flaubert, Maupassant, Stendhal. Másnap meg már Genfben ébredtem fel. Ott egészen más volt a helyzet, mint Zürichben.
   Mindannyian értõn bólogatnak.
   1. FÉRFI Genfben ne is számítson az ember változatosságra. Látom, ott állnak a négerek. Odamegyek az elsõhöz: Kafka, Joyce. A másodikhoz: Kafka, Joyce. A harmadikhoz: Kafka, Joyce, Thomas Mann.
   Mindannyian fintorognak.
   1. FÉRFI Persze, fáj már mindenem, mint a rosseb, kéne az anyag. De hát Kafka? Odamegyek az utolsóhoz: Kafka, Joyce, Tolsztoj. Ez meg mi, kérdezem? Klassz anyag, mondja. Na, megvettem. Elõször semmi különös. Mintha Dickens volna, vagy Flaubert Thackerayjel keverve, aztán jó, kurva jó, olyan kurva erõsen kájfol tõle az ember, bazmeg, de olyan kurva jó nagyot... De a vége, a vége kurva szar! Kurva kibaszott szar! (Fintorog.) Még Simone de Beauvoirtól se éreztem olyan szarul magam, mint Tolsztojtól. Na, valahogy kivánszorogtam az utcára, megvettem Kafkát. Kicsit rendbe hozott. Kimentem a repülõtérre, Londonban meg rögtön rábuktam arra a menõ koktélra -- Cervantes Huxleyval! Kis Boccaccio utána, kis Gogol -- azt olyan faszántosan éreztem magam, hogy csak na!
   2. FÉRFI Barátom, biztosan hamisat adtak el neked.
   1. NÕ Az igazi még rosszabb.
   3. FÉRFI Ja. Bár azér Thomas Mann is elég nagy szar. Hogy mennyire fájt utána a májam!
   1. NÕ Felesben Harmsszal egész jó.
   3. FÉRFI Hát, Harmsszal minden jó együtt. Még Gorkij is.
   4. FÉRFI Gorkij meg kinek jutott itt eszébe?
   3. FÉRFI Nekem? Mér?
   4. FÉRFI Az én jelenlétemben azt a szart ne emlegesse senki. Fél éven át azon rágódtam.
   1. NÕ Minek?
   4. FÉRFI Nem volt pénzem. Muszáj volt ilyen szart használnom.
   1. NÕ Részvétem.
   4. FÉRFI És te nem Csehovot használsz véletlenül?
   1. NÕ (keserves ábrázattal nyújtózkodik) Nem. Nabokovot.
    Mindenki ránéz.
   2. NÕ De hát az... rohadt drága!
   1. NÕ Megengedhetem magamnak.
   2. FÉRFI És mit. Használsz. Kijövetelre?
   1. NÕ Az bonyolult. Nehéz kijönni belõle. Elõbb fél adag Bunyin, aztán fél adag Belij, és végül negyed adag Joyce.
   2. NÕ Nabokov, az igen! Rohadt drága anyag. (A fejét csóválja.) Rohadt drága. Egy adag Nabokovon négy adag Robbe-Grillet-t vehetsz vagy tizennyolc adag Natalie Sarraute-t. Simone de Beauvoirról nem is...
   4. FÉRFI A Faulkner meg tudjátok, mire jó? Kijönni. A Faulkner arra való.
   Mindenki nevet.
   4. FÉRFI Mi ezen olyan nevetséges?
   Kinyílik az ajtó. Bejön az Eladó szakadt köpenyben, kis bõrönddel a kezében.
   ELADÓ (komoran, zihálva beszél) A kurva anyjukat... (Leteszi a bõröndöt az asztalra, leül, megvizsgálja a köpenyét.) A sok rohadt állatja. Az ember már nem tud gond nélkül végigmenni a városon. A kibaszott életbe!
   4. FÉRFI Razzia?
   ELADÓ Rosszabb.
   1. FÉRFI Mi lehet rosszabb a razziánál?
   3. FÉRFI (odamegy, megérinti a bõröndöt) Egy egész nap anyag nélkül...
   ELADÓ (a kezére üt)  Én soha nem kések el a klienseimmel való találkozóról. Soha. Ahogyan terveztem, háromnegyedkor elindultam otthonról. Erre az utcában, ahol lakok, nõk vonulásznak fel, olyan transzparenssel, hogy A FÉRFI MARHA A KÉT LÁBA KÖZT A SZARVVAL. Kikerülöm õket, befordulok a sarkon. Erre velem szemben egy csomó férfi masírozik, õk is táblával, hogy aszondja: A NÕ EDÉNY A FÉRFI SPERMÁJÁNAK. Másodjára már nem volt hová befordulni. A sarkon a két tömeg közé szorultam. Hát tessék... (megérinti szakadt köpenyét)... még szerencse, hogy az áru épségben maradt... (Sietség nélkül kinyitja a bõröndöt. A többiek körülállják az asztalt. A kis bõrönd tartalmát belülrõl kékes fény világítja meg: tablettás üvegcsék látszanak szép sorban. Az üvegcséken egy-egy író neve.)
   2. NÕ És ez... ööö...
   ELADÓ Mi?
   2. NÕ Nem... nem, semmi...
   ELADÓ Tehát. Maguk kollektívet rendeltek. Van négy új. Elsõ. (Fogja az egyik üvegcsét.) Edgar Poe. Nagyon frankó. De elég zûrös a kijövetel.  Solohovon és Szolzsenyicinen keresztül.
   Mindannyian finnyásan ráncolják a homlokukat.
   1. NÕ Nincs olyan pénz...
   ELADÓ A második. Alexandre Dumas. Enyhe, de hosszú kájf. Kell hozzá annyi, mint... hányan is vannak?
   5. FÕ Heten... csak... heten.
   ELADÓ (csodálkozva) Heten?
   5. FÉRFI Ja, heten. A többieknek... anyagi nehézségeik támadtak...
   ELADÓ Mit hallgatnak, mint a birkák? Heten! Tizenkét emberre rendeltek! A Dumas tizenkettõre van tervezve. A Rabelais meg harminchatra. A Platonov tizenhatra. Hét! Hét emberre nincsen semmim... ja, de mégis. Ez pont hétre van. Dosztojevszkij.
   2. NÕ Dosztojevszkij?
   3. FÉRFI Aztán... mi az?
   ELADÓ Frankó anyag. Az egyik legújabb termék. A kijövetel is könnyû: Hamsunon keresztül.
   Mindannyian megkönnyebbülten mocorognak.
   5. FÉRFI És az ára?
   ELADÓ A szokásos.
   2. NÕ Ne vegyük mégis... amit szoktunk?
   1. NÕ Azon még ráérsz rágódni.
   4. FÉRFI Nem azért álltunk így össze.
   1. FÉRFI De hát ki tudja, mi az a Dosztojevszkij? Lehet, hogy valami olyan szarság, mint a Gorkij!
   ELADÓ Nana! Én az ügyfeleimnek szart nem kínálok. Kéretik megjegyezni. Vagy megveszik, vagy már itt se vagyok. Még három helyre kell mennem.
   5. FÉRFI Na mi lesz, megvesszük?
   ELADÓ Ha kipróbálják, szaladni fognak utánam újabb adagért. Nem gyõznek majd hálálkodni.
   4. FÉRFI Jól van, megvesszük a Dosztojevszkijt.
   Mindannyian pénzt vesznek elõ, odaadják az Eladónak. Az Eladó kinyit egy kis dobozt, és mindenkinek a szájába dug egy tablettát.
   ELADÓ Jó utat.
   MINDANNYIAN Minden jót.
   Mind a heten belehullanak Dosztojevszkij A félkegyelmû címû regényének terébe, és a mû szereplõivé változnak. Nagy, gazdagon berendezett szalon. Benne: Nasztaszja Filippovna, Miskin herceg, Ganya Ivolgin, Varja Ivolgina, Lebegyev és Ippolit.
   NASZTASZJA FILIPPOVNA Herceg! Ezek a régi jó barátaim mindenáron férjhez akarnak adni. Mondja meg, mi a véleménye: férjhez menjek-e vagy sem: Úgy cselekszem, ahogy ön mondja.
   MISKIN HERCEG Ki... kihez?
   NASZTASZJA FILIPPOVNA Gavrila Ardalionovics Ivolginhoz.
   MISKIN HERCEG N... ne... ne menjen férjhez!
   NASZTASZJA FILIPPOVNA Akkor úgy legyen! Gavrila Ardalionovics! Hallotta, miként döntött a herceg? Nos hát, ez az én válaszom is. És ezzel egyszer s mindenkorra legyen vége a dolognak!
   IPPOLIT Nasztaszja Filippovna!
   LEBEGYEV Nasztaszja Filippovna!
   NASZTASZJA FILIPPOVNA Mi az, hölgyeim és uraim? Miért riadtak meg ennyire? És milyen az arca mindnyájuknak!
   IPPOLIT De... jusson eszébe, Nasztaszja Filippovna, hogy... ígéretet tett... teljesen önként...
   LEBEGYEV És így dönteni el ezt az egészet! Ez így nem komoly!
   NASZTASZJA FILIPPOVNA Én csakugyan el akartam mondani a magam esetét, nos, el is mondtam; hát nem jó eset ez? És miért mondja, hogy ez „nem komoly”? Hallotta, hogy azt mondtam a hercegnek: „Úgy lesz, ahogy ön mondja.” Ha igen-t mondott volna, én nyomban beleegyeztem volna, de nem-et mondott, így hát én is kosarat adtam. Az egész életem egy hajszálon függött; mi lehet ennél komolyabb?
   LEBEGYEV De a herceg, minek ide a herceg?
   NASZTASZJA FILIPPOVNA Hogy kicsoda nekem a herceg? Egész életemben õ az elsõ, akiben mint õszintén odaadó emberben megbízom. Õ az elsõ tekintetre bízott bennem, hát én is bízom benne.
   GANYA IVOLGIN Nem marad más tennivalóm, mint hogy megköszönjem Nasztaszja Filippovnának ezt a rendkívüli tapintatot, amellyel... velem bánt. Ennek természetesen így is kellett lennie... De... a herceg... A herceg ebben a dologban...
   NASZTASZJA FILIPPOVNA A hetvenötezer rubelre vadászik, ugye? Ezt akarta mondani? Ne is tagadja, biztosan ezt akarta mondani!
   VARJA Hát csakugyan nem kergetik ki innen ezt az orcátlant?
   NASZTASZJA FILIPPOVNA Engem neveznek orcátlannak? Engem? Nézze csak, milyen megvetõen bánik velem a maga húgocskája, Gavrila Ardalionovics!
   GANYA (megfogja a húga kezét) Mit tettél?
   VARJA Mit tettem? Tán még bocsánatot is kérjek tõle?
   Varja próbálja kiszabadítani a kezét, de Ganya erõsen tartja. Varja hirtelen az arcába köp.
   NASZTASZJA FILIPPOVNA Ez az, kislány! Bravó!
   Ganya ütésre lendíti kezét, de a herceg közéjük áll.
   HERCEG Elég volt! Hagyják abba!
   GANYA Hát most már örökké az utamba fogsz állni!? (Megpofozza a herceget.)
   HERCEG (furcsán, fájdalmasan mosolyog) Hát, hogy nekem, az nem baj... de õt... õt nem engedem! (Szünet.) Ó, hogy mennyire szégyellni fogja, amit tett.
   NASZTASZJA FILIPPOVNA (a herceghez megy figyelmesen szemléli) Bizisten, valahol már láttam az arcát.
   Dörömbölés hallatszik az ajtón.
   NASZTASZJA FILIPPOVNA No, itt a bonyodalom megoldása. Végre-valahára! Fél tizenkettõ.
   Rogozsin lép be, kezében valami újságpapírosba csomagolt tárgy. Az asztalhoz megy, leteszi a szélére a csomagot.
   NASZTASZJA FILIPPOVNA Mi ez?
   ROGOZSIN A százezer.
   NASZTASZJA FILIPPOVNA Á, mégiscsak megtartotta a szavát... (Odamegy fogja a csomagot megnézi visszadobja az asztalra.) Hölgyeim és uraim, ez százezer rubel. Ebben a piszkos kötegben. Délelõtt, akár az õrült, azt kiabálta, hogy este hoz nekem százezer rubelt, és én állandóan vártam. Alkudozott rám: tizennyolcezerrel kezdte, aztán hirtelen felugrott negyvenre, és most itt van ez a százezer. Mégiscsak megtartotta a szavát! Tyû, milyen sápadt. (Rogozsint nézi.) Százezerre értékelt! Látom, Ganyecska, még most is haragszol rám! Hát csak nem akartál bevinni a családodba?! Engem, a Rogozsinnak valót? Mit is mondott az elõbb a herceg?
   HERCEG Én nem mondtam azt, hogy ön Rogozsinnak való; ön nem Rogozsinnak való.
   NASZTASZJA FILIPPOVNA (Ganyához lép) Képes lettél volna elvenni, tudva, hogy a tábornok ilyen gyöngyöt ajándékoz nekem közvetlenül az esküvõd elõtt, és én el is fogadom? És Rogozsin? Hisz otthonodban, az anyád meg a húgod elõtt alkudozott rám. És ezek után mégis ide jöttél megkérni a kezemet, sõt még a húgodat is elhoztad?
   VARJA Istenem! Engedjenek ki innen... (Arcát kezébe temeti.)
   NASZTASZJA FILIPPOVNA Hát csakugyan igazat mondott Rogozsin: három rubelért hason csúsznál a Vasziljevszkij-szigetig?
   ROGOZSIN Hason csúszna.
   NASZTASZJA FILIPPOVNA És még ha az éhhalál szélén állnál; de hát, azt mondják, jó fizetésed van! És mindennek a tetejébe, a szégyenen kívül, egy gyûlölt feleséget vinni haza! Mert azt, hogy gyûlölsz, jól tudom. Most már igazán elhiszem, egy ilyen ölni tud a pénzért! Hisz most olyan mohóság kerítette hatalmába mindet, annyira töri õket a nyavalya a pénzért, hogy szinte beleháborodtak! Némelyik még gyermek, és lám, már fel akar kapaszkodni az uzsorások közé! Ne-e-em! Akkor már inkább ki az utcára, úgyis ott az én helyem! Vagy kirúgok a hámból Rogozsinnal, vagy mindjárt holnap megyek mosónõnek! Mert még az sem az enyém, ami rajtam van; márpedig semmi nélkül senki sem vesz el; kérdezd csak meg Ganyától: elvesz-e? Hisz engem még Lebegyev sem vesz el!
   LEBEGYEV Lebegyev, meglehet, nem veszi el, Nasztaszja Filippovna, én õszinte ember vagyok. De elveszi a herceg!
   NASZTASZJA FILIPPOVNA Igaz?
   HERCEG Igaz.
   NASZTASZJA FILIPPOVNA Elvesz, minden nélkül, ahogy vagyok?
   HERCEG Elveszem, Nasztaszja Filippovna...
   NASZTASZJA FILIPPOVNA (figyelmesen nézi) No, még egy akadt! Találtam egy jótevõt... De hogy fogsz megélni, ha annyira szerelmes vagy, hogy feleségül veszel még egy ilyen Rogozsinnak való nõt is?
   HERCEG Én egy becsületes nõt veszek el az ön személyében, nem pedig egy Rogozsinnak valót.
   NASZTASZJA FILIPPOVNA Én vagyok becsületes?
   HERCEG Ön.
   NASZTASZJA FILIPPOVNA No, ez olyan... regényes dolog. Ezek ósdi ábrándok, kedves herceg; manapság már okosabb lett a világ, úgyhogy mindez badarság! De hát, hogyan is nõsülnél meg, hisz még neked magadnak is dajka kellene!
   HERCEG (erõs izgalomban) Igaza van, Nasztaszja Filippovna, én semmit sem tudok, semmit se láttam, de én... úgy gondolom, hogy ön tisztel meg engem, nem pedig én tisztelem meg önt. Én semmi vagyok, ön azonban szenvedett, és tisztán került ki ebbõl a pokolból, ez pedig sokat jelent. Én... szeretem önt. Én meghalok önért. Én soha senkitõl nem tûröm el, hogy akár egy rossz szót is mondjon önrõl. Ha szegények leszünk, dolgozni fogok, Nasztaszja Filippovna...
   Lebegyev és Ippolit nevet.
   VARJA Könyörgök, vigyenek ki innen!
   HERCEG De talán nem leszünk szegények, hanem nagyon is gazdagok... Ezt egyébként még nem tudom biztosan, de Svájcban levelet kaptam Moszkvából egy Szalazkin nevû úrtól, aki arról értesített, hogy állítólag igen nagy örökséget kaphatok. Itt a levél...
   LEBEGYEV Azt mondta, Szalazkintól kapta? Ez igen jól ismert ember a maga körében. Ha csakugyan õ értesíti önt, akkor teljes mértékben hihet neki. Szerencsére ismerem a keze írását, mert nemrégen volt vele ügyem... Ha ideadná a levelet, hogy beletekintsek!
   A herceg átnyújtja neki a levelet.
   IPPOLIT A végén még tényleg örököl? Bolondok háza!
   LEBEGYEV Tiszta ügy! (Visszaadja a levelet a hercegnek.) Nagynénjének megtámadhatatlan végrendelete értelmében minden veszõdség nélkül másfél milliót kap.
   IPPOLIT A mindenit, Miskin herceg! Hurrá!
   GANYA (lesütve a tekintetét) Én meg tegnap huszonöt rubelt adtam kölcsön neki. Hát ez minden képzeletet felülmúl.
   VARJA (Ganyának) Vigyél ki innen, könyörgök!
   GANYA Hagyj békén.
   IPPOLIT Hurrá! (Rekedt, részeg hangon köhög, vér folyik a szájából.)
   NASZTASZJA FILIPPOVNA Ültessék egy karosszékbe.
   HERCEG Adjanak neki vizet!
   Ippolitot leültetik egy jókora karosszékbe.
   IPPOLIT (zihálva) Ne... ne vizet... pezsgõt adjanak.
   HERCEG Pezsgõt semmiképp sem szabad innia.
   IPPOLIT Herceg... két hetem maradt az életbõl... legalábbis ezt mondják a mi bölcs orvosaink... és magam is tudom, hogy ez alatt a két hét alatt mit szabad nekem, és mit tilos. Pezsgõt! Na?!
   Ippolitnak átnyújtanak egy pohár pezsgõt.
   IPPOLIT Herceg... gratulálok. (Iszik, aztán a padlóra hajítja a poharat.)
   NASZTASZJA FILIPPOVNA Tehát csakugyan hercegné vagyok... váratlan megoldás...
   GANYA Herceg, térjen észre.
   NASZTASZJA FILIPPOVNA Nem, Ganya. Én most már magam is hercegné vagyok, hallottad? A herceg nem tûri, hogy sértegessenek! Mit gondol, elõnyös, ha ilyen férje van valakinek? Másfél millió! Azonkívül herceg is, meg ráadásul, azt mondják, félkegyelmû. Hát kell ennél jobb? Most kezdõdik csak az igazi élet! Elkéstél, Rogozsin! Vidd innen ezt a paksamétát, feleségül megyek a herceghez, és magam is gazdagabb leszek nálad!
   ROGOZSIN (a hercegnek) Lépj vissza!
   Lebegyev és Nasztaszja Fillipovna nevet.
   IPPOLIT (küszködve beszél) A te kedvedért lépjen vissza? Lám csak... hogy idelökte az asztalra a pénzt... ez a paraszt. A herceg feleségül veszi... te meg idejössz pimaszkodni!
   ROGOZSIN Én is elveszem! Most mindjárt, ebben a pillanatban elveszem! Mindenemet odaadom...
   IPPOLIT Kergessétek ki ezt a... részeg parasztot...
   ROGOZSIN Lépj vissza, herceg! Mindenemet odaadom! Mindenemet!
   NASZTASZJA FILIPPOVNA Hallod, herceg, hogy alkudozik a menyasszonyodra ez a paraszt?
   HERCEG Részeg. Nagyon szereti önt.
   NASZTASZJA FILIPPOVNA És nem fogod szégyellni késõbb, hogy a menyasszonyod kis híján elment Rogozsinnal?
   HERCEG Ön lázas volt. Még most is lázas, és szinte félrebeszél.
   NASZTASZJA FILIPPOVNA És azt sem szégyelled majd, ha késõbb azt mondják neked, hogy a feleséged Tockij kitartott nõje volt?
   HERCEG Nem szégyellem. Ön nem a maga jószántából volt Tockijnál.
   NASZTASZJA FILIPPOVNA És sohasem veted a szememre?
   HERCEG Sohasem.
   NASZTASZJA FILIPPOVNA No, vigyázz, egész életedre nem állhatsz jót érte!
   HERCEG Nasztaszja Filippovna, az imént azt mondtam, hogy nem én tisztelem meg önt, hanem ön engem. Ön ezekre a szavakra elnevette magát, és hallottam, hogy mindenki nevetett körülöttem. Lehet, hogy nagyon nevetségesen fejeztem ki magam, és én magam is nevetséges voltam, de mégis úgy tetszett, hogy én... tudom, mi a megtiszteltetés, és biztos vagyok abban, hogy igazat mondtam. Lehetetlen, hogy az ön élete most már teljesen elvesszen. Mit számít az, hogy Rogozsin idejött, Gavrila Ardalionovics meg be akarta csapni? Miért emlegeti ezt szakadatlanul? Arra, amit ön tett, ismétlem, nem sokan képesek. Amikor délelõtt megláttam a fényképét, mintha egy ismerõs arcot ismertem volna fel. Mindjárt úgy tetszett, mintha már... hívott volna engem... Én... egész életemen át tisztelni-becsülni fogom, Nasztaszja Filippovna.
   GANYA (suttogva) Mûvelt, de elveszett ember...
   VARJA Menjünk innen, kérlek, menjünk! Én kérlek téged, a nõvéred!
   GANYA Mondtam már: hagyj békén.
   NASZTASZJA FILIPPOVNA Köszönöm, herceg. Velem eddig még sohasem beszélt így senki. Énrám mindenki csak alkudozott, de egyetlenegy rendes ember sem kérte meg a kezemet. Ganya! Mi a véleményed arról, amit a herceg mond? Hisz ez majdnem illetlenség... Rogozsin! Várj, ne menj még el! Lehet, hogy még én is veled tartok. Hová akartál vinni?
   ROGOZSIN (értetlenül) Je... Jekatyerinhofba.
   IPPOLIT (erõs izgalomban) Hogyan... Nasztaszja Filippovna!? Megõrült, vagy mi?!
   NASZTASZJA FILIPPOVNA (nevet) Hát komolyan gondoltad, hogy tönkreteszek egy ilyen csecsemõt? Tockijnak való az ilyesmi! Õ szereti a csecsemõket! Gyerünk, Rogozsin! Készítsd elõ a paksamétádat!
   LEBEGYEV Ez valóságos Szodoma, Szodoma!
   IPPOLIT Nasztaszja Filippovna!
   HECEG Ne, ne!
   NASZTASZJA FILIPPOVNA Herceg, lehet, hogy bennem is van büszkeség, ámbár orcátlan nõszemély vagyok! Te azt mondtad az imént: én maga a tökély vagyok. Hát szép kis tökély az, amely nyomortanyára költözik, csak hogy azzal henceghessen: sárba taposott egymilliót meg a hercegi rangot! Nos hát, hogy lehetnék én a feleséged ezek után? No, Rogozsin?! Készülj, megyünk!
   ROGOZSIN Megyünk! Hé, mindenki!... Bort! Hej!
   NASZTASZJA FILIPPOVNA Gondoskodj is borról, mert inni akarok. Hát zene lesz-e?
   ROGOZSIN Lesz, lesz! (Eltakarja a testével Nasztaszja Filippovnát.) Ne menj oda! Õ az enyém! Minden az enyém! A királynõm! Vége!
   NASZTASZJA FILIPPOVNA (kacag) Mit üvöltözöl? A magam lakásában még én vagyok a háziasszony! Ha akarom, még kidobhatlak innen! Még nem vettem el a pénzedet, nézd, ott hever. Add csak ide, az egész köteget. (Rogozsin odanyújtja neki a köteget.) Ebben a paksamétában van az a százezer? Pfuj, de utálatos! Nézd, herceg, a menyasszonyod elfogadja a pénzt, mert züllött. Te meg feleségül akartál venni. Hát mit sírsz? Fáj, vagy mi? Inkább nevess. Bízzál a jövõben, minden elmúlik. Jobb most észre térni, mint késõbb. Nem lettünk volna boldogok... Inkább búcsúzzunk el szépen, mert én magam is ábrándozó vagyok. Én talán nem ábrándoztam rólad? Igazad van, régen ábrándoztam, még amikor Tockijnál éltem. Elõfordult, hogy gondolkoztam-gondolkoztam, ábrándoztam-ábrándoztam... és épp egy ilyen jó, becsületes, derék embert képzeltem el, aki egyszer csak megjelenik, és azt mondja: „Ön nem hibás, Nasztyenyka, és én imádom magát!” És néha úgy belemerültem az ábrándozásba, hogy majd megõrültem... És akkor jön Tockij, meggyaláz, vérig sért, kifizet, lezülleszt, elmegy -- ezerszer is a tóba akartam már vetni magam, de aljas voltam, nem volt hozzá elég bátorságom; no de most... Kész vagy, Rogozsin?
   ROGOZSIN Kész! Ne menj oda!
   IPPOLIT (kínlódva köhög) Állítsátok... állítsátok meg...
   LEBEGYEV Várnak a csengõs trojkák! Látni az ablakból, ott állnak a kapu elõtt!
   HERCEG Nasztaszja Filippovna!
   ROGOZSIN Vissza! Mindenki vissza! Megöllek benneteket!
   NASZTASZJA FILIPPOVNA (az ajtó felé megy, kezében a köteggel, de hirtelen megáll, a kötegre pillant) Támadt egy ötletem, Ganya. Meg akarlak jutalmazni. Rogozsin! Elcsúszik hason három rubelért a Vasziljevszkij-szigetig?
   ROGOZSIN Elcsúszik!
   NASZTASZJA FILIPPOVNA Nohát, ide hallgass, Ganya! Utoljára bele akarok nézni a lelkedbe. Te három teljes hónapig gyötörtél engem, most rajtam a sor. Látod ezt a köteget? Százezer van benne. Hát én ezt most a kandallóba, a tûzbe dobom! Mihelyt lángra lobban az egész, nyúlj bele a kandallóba, de kesztyû nélkül, puszta kézzel ám, és úgy vedd ki ezt a köteget a tûzbõl! Ha kiveszed, a tied! Mind a százezer a tied! Mindenki tanú rá, hogy a tied lesz a köteg. Én meg majd gyönyörködöm a lelkedben: hogy nyúlsz a tûzbe az én pénzemért! Ha pedig nem nyúlsz bele, akkor benne ég! Nem engedek oda senkit! Ez az én pénzem! Az én pénzem ez, Rogozsin?
   ROGOZSIN A tied, boldogságom! A tied, királynõm!
   NASZTASZJA FILIPPOVNA No, akkor mindenki el innét! Ne zavarjatok! Lebegyev, piszkálja meg a tüzet!
   LEBEGYEV Nem fogad szót a kezem, Nasztaszja Filippovna!
   Nasztaszja Filippovna megragadja a piszkavasat, szétkotorja az izzó hasábokat, és bedobja a köteget.
   IPPOLIT Kötözzék meg! Állítsák meg!
   VARJA Nem, nem, nem! Ganya, fuss!
   LEBEGYEV (térdre rogy Nasztaszja Filippovna elõtt) Édesanyánk! Királynénk! Mindenhatónk! Százezer! Százezer! Engem küldj a kandallóba: mindenestül bemászok, az egész õsz fejemet beledugom a tûzbe! Beteg a feleségem, járni se tud, tizenhárom gyermekem van, szinte árvák, apámat a múlt héten eldugtam a világ elõl; koplal! (Mászna be a kandallóba.)
   NASZTASZJA FILIPPOVNA (a lábával ellökdösi) El innen! Mit állsz ott, Ganya? Ne szégyelld magad! Nyúlj be! Ott a szerencséd!
   Ganya bódultan nézi a már-már lángra lobbanó köteget.
   ROGOZSIN Ez aztán a királynõ! Ez tetszik nekem! No, hát melyikõtök csinál ilyen tréfát, zsiványok, mi?
   NASZTASZJA FILIPPOVNA Ganya, hé, elég mind a pénzed! Aztán felakaszthatod magad, én nem tréfálok!
   LEBEGYEV Ég, ég!
   IPPOLIT Kötözzék meg! Könyörgök! Kötözzék meg!
   VARJA Rögtön meghalok! Uraim, mire való nekünk ez az egész?!
   LEBEGYEV Nyúlj már be érte! Nyúlj már be, te mamlasz! Elég! Mind elég!
   GANYA Nem, nem, nem, nem!
   NASZTASZJA FILIPPOVNA Ég! Ég! Ég!
   ROGOZSIN Szeretlek! Szeretlek téged! Királynõm!
   IPPOLIT Halál! Halál!
   VARJA Segítsetek neki! Segítsetek!
   LEBEGYEV Én akár a fogammal is kirántom! A sárban térden csúszok érte!
   HERCEG Istenem, milyen boldogtalanok ezek az emberek!
   LEBEGYEV Térden! A sárban! Úgy csúszok érte, mint a féreg!
   NASZTASZJA FILIPPOVNA Ég! Mind elég! Mind!
   IPPOLIT Haldoklom! Meghalok, mindjárt meghalok!
   ROGOZSIN Szeretlek, királynõm! Az életemnél jobban szeretlek!
   VARJA Mint a nõvére kérem, segítsen!
   GANYA Nem! Nem! Nem!
   NASZTASZJA FILIPPOVNA Mind elég! Mind elég! Elég mind!
   ROGOZSIN Királynõm! Szeretlek! Széttépem a mellemet! Odaadom neked a szívem!
   GANYA Nem! Nem! Nem! Égessen el százezret! Kétszázat! Háromszázat! Milliót! Milliárdot! Nekem akkor is több lesz! Több! Több!
   HERCEG Milyen boldogtalanok mindannyian! Istenem, milyen boldogtalanok az emberek!
   VARJA Csak a nõvér szerelme örök! Csak a nõvér szerelme!
   LEBEGYEV A sárban kúszok oda, megcsókolgatom, lenyalogatom a lábát! Felnyalom a padlót a nyelvemmel, ugrálni fogok, mint egy bolond, és csúszni, mint a féreg!
   IPPOLIT Mit érdekel benneteket, hogy mindjárt meghalok! Kegyetlen, szívtelen emberek! De hiszen nemsokára meghalok! Már csak két hetem van hátra!
   NASZTASZJA FILIPPOVNA Égjen el minden! Égjen csak el a világ összes pénze! Égjen el minden rubel, dollár, frank, márka, jen és schilling!
   ROGOZSIN Szeretlek! Szeretlek! Benned van a világ összes asszonya! Érzem õket! Ismerem õket! Akarom õket!
   VARJA A nõvér szerelme! A tiszta, szent nõvérszerelem! Amely önzetlen! Nem eladó és nem megvásárolható! Drágább mindennél a világon! Örök és végtelen!
   HERCEG Szenvedés és fájdalom! A világ fájdalma! Ez fog megmenteni minket! Halljátok, halljátok az árvák és koldusok fájdalmát! A megalázottakét és megszomorítottakét!
   LEBEGYEV Egy ezüst garasért, melyet egy gazdag ember hajít nekem, a sarat is föltúrom! Tekeregni fogok, mint a giliszta, és röfögni, mint a disznó! Táncolni és sírni fogok, kacagni és énekelni!
   IPPOLIT Halál! Nincs nála borzalmasabb a világon! Nincs a halálnál borzalmasabb! Tébécés vagyok, haldoklom, már csak két hetem van hátra!
   GANYA Sok pénzem lesz! Milliók milliói, milliárdok milliárdjai!
   NASZTASZJA FILIPPOVNA Minden pénzt elégetek! Minden pénztárat és bankot! A világ minden pénzverdéjét!
   GANYA Kastélyt építek az Everest csúcsán! Ott, ahol nincsen más, csak jég és fellegek! Drágább lesz a világ összes kastélyánál! Platinából készül az alapja! A falai gyémántból és smaragdból! A tetõ aranyból és rubintból! Minden reggel kimegyek majd kastélyom nefrit teraszára, és drágaköveket fogok ledobálni az embereknek! És az emberek ott lent kapdossák majd õket, és kiabálnak: „Dicsõség néked, Ganya Ivolgin, a Világ Leggazdagabb Embere!”
   ROGOZSIN A világ összes nõjét akarom! Érzem õket! Ismerem és szeretem mind az összeset! Meg kell termékenyítenem mindahányat! Ez életem célja! Isteni falloszom ragyog az éjszakában! Spermám zubog, mint a láva! Elég a világ összes asszonyának! Hozzátok õket! Megtermékenyítem mindet! Mindet! Mindet!
   NASZTASZJA FILIPPOVNA Építek egy csodálatos gépet! Acélóriásként megy majd a földön és feléget mindent! Megy és éget! Én fogom irányítani! Elégetem a városokat és a falvakat! Az erdõket és a mezõket! A folyókat és a hegyeket!
   HERCEG A szervezetemben 3265150 ideg van! Kössetek mindegyikhez egy hegedûhúrt! 3265150 hegedûhúr húzódik majd a testembõl mindenfelé! És 3265150 árva gyermek fogjon 3255150 hegedûvonót, és érintsen meg egy húrt mindegyik! Ó, a Világnak Fájdalma! Ó, a szenvedés muzsikája! Ó, ezek a vékony gyermekkezek! Ó, kifeszített idegeim! Játsszatok, játsszatok rajtam, árvák és nyomorultak, megalázottak és megszomorítottak! És legyen fájdalmatok az én Fájdalmam!
   VARJA Fölszállok az égbe gyönyörû léghajómmal, melynek neve: „A Nõvér Szerelme”. Ezüstösen, áttetszõn fog ragyogni, könnyû lesz, mint a levegõ, és kemény, mint a gyémánt! Fölemelkedek vele az égbe, minden aljasság és förtelem fölé, és odakiáltom a világnak: „Szeretett nõvérek! Ártatlan nõvérek! Nõvérek, kikben él az Önzetlen Nõvérszeretet! Gyertek hozzám! Elviszlek benneteket a gonosz világából a Jóság és a Fény világába!” És õk jönnek, s megállnak odalent! Én pedig ezüstlépcsõt engedek le nekik!  És õk felmásznak hozzám!
   LEBEGYEV Hatalmas acéldisznóvá változom! Mellsõ lábaim, mint a vakondéi! A föld alatt fogok élni, és csak éjjel mászok elõ, hogy fölfaljam a világ mocskait! Keresztülszövöm a földgolyót földalatti járatok hálójával! Éjjel kizabálom a szemétgödröket és kiiszom a csatornákat! És acélbõröm alatt nehéz ólomszalonna fog növekedni! És csak a nyelvem marad emberi nyelv: puha, rózsaszínû és nedves! Nappal, miközben emésztem a mocskot, nyelvemet kidugom a föld fölé, és lenyalom vele a grófok és hercegek, a márkik és bárók cipõtalpát!
   IPPOLIT Becsapom a Halált! Felfogadom a világ legjobb tudósait, hogy készítsenek el újra. Készítsék el az Új Ént, az Új, Örök Ippolitot! Ó, micsoda gigászi munka lesz! Százhatvanöt tudományos kutató intézet fogja végezni huszonnyolc Nobel-díjas akadémikus vezetésével! A két hét alatt, mely rothadó testemnek maradt még e világon, elkészítik Ippolit Tyerentyev Új, Örök Testét! A legerõsebb és legtartósabb anyagból alkotják meg! Ragyogni fog, mint a nap. Erõs lesz s fiatal! Az Öröm és Optimizmus sugarai áradnak majd belõle mindenfelé! És amikor öreg testemet görcsbe rándítja a halálos agónia, a világ legjobb idegsebészei kiveszik Páratlan Agyamat öreg testembõl, és belerakják az Újba! És akkor felállok, és erõs, új kezemmel fogom Ippolit Tyerentyev régi testét, és kacagva hajítom a halál-vénasszony tátott szájába! És amikor sárga fogai majszolni kezdik öreg testemet, én, az Ifjú és Örökéltû, kacagni fogok, és beleköpök vaksi pofájába! Hahotázok és köpök!
   GANYA Ej, ti emberkék odalent! Kapdossátok, kapdossátok csak a gyémántokat és a smaragdokat! Kapdossátok a zafírokat és a rubintokat! Ó, hogy csillognak a felkelõ nap fényében! Szikrázva szállnak, hullanak lefelé! És ott lent az emberkék mint hangyák nyüzsögnek, és kapdossák õket. (Hajító mozdulatot tesz.) Bal kézzel -- gyémántokat! Jobb kézzel -- smaragdokat! Ballal -- gyémántokat! Jobbal -- smaragdokat! Ha ha ha!
   NASZTASZJA FILIPPOVNA Istenem, milyen élvezet égetni! Milyen gyönyörû a Tûz, mely akaratomnak engedelmeskedik! Ó, milyen káprázatos, féktelen vadállat! És milyen engedelmes Úrnõjének! Rámutatok egy újabb városra, és azt mondom: hajrá! És õ máris iramodik! Égjetek, égjetek, városok és falvak! Égjetek, égjetek, erdõk és mezõk!
   ROGOZSIN Ó, milyen élvezet egész országokat és földrészeket megtermékenyíteni! Mindenkinek jut a spermámból. Falloszom kék lánggal ég! Ma az ausztrál nõket hágom meg, holnap a mexikóiakat, holnapután az indonézeket! Gyertek, gyertek hozzám, pucér nõk milliói! Szeretlek benneteket! Akarlak benneteket! Megháglak benneteket!
   VARJA Léghajóm, „A Nõvér Szerelme” az Aljasság és Gonoszság világa fölött lebeg! Ezüstlépcsõn jönnek fel hozzám a nõvérek! Milyen ártatlan, tiszta és fennkölt az arca mindvalahánynak! Jóság és Szeretet ragyog rajtuk! Gyertek, gyertek hozzám, Nõvérek! A Jóság és Fény bárkája elhajózik egy másik Galaktikába -- a Szeretet Galaktikájába! Csak ott leljük meg a Nyugalmat és a Szabadságot! Csak ott! Csak együtt!
   HERCEG Játsszatok, játsszatok csak az idegeimen! Játsszatok, árvák és koldusok! Játsszatok, megalázottak és megszomorítottak! Érzem sápadt kezeteket! Milyen ügyetlenül s igyekvõn fogjátok a vonót! Ó, mennyire szeretem a gyermekkezeket, a csupaseb-csupakosz vézna kezecskéket! Játsszatok hát rajtam, imádott porontyaim! Játsszatok! Hangosabban!
   LEBEGYEV Ó, milyen finom a világ mocska, melyet teliholdnál zabálok! Városi szeméttelepek, ipari szennycsatornák, falusi árnyékszékek, katonai latrinák -- mind elfér acélgyomromban! Fölzabálom õket s mohón kiiszom csatornáikat! Nincs ennél jobb bor a világon! A felkelõ nap elsõ sugarai elkergetnek, bebújok a Föld hûvös testébe, és kirakom a nyelvemet... óóó! Mily édes a gazdagok és az arisztokraták cipõtalpa! Mily hatalmasok és magabiztosak a gazdáik! Milyen büszkén tartják a fejüket! Milyen magabiztos a testtartásuk! Lábukon mindig új cipõ, s milyen édes az illatuk:  drága üzletek, elegáns éttermek, zárt klubok és játékkaszinók illata! Ó, milyen édesek ezek a cipõtalpak!
   GANYA (hajigál) Ballal -- gyémántokat, jobbal -- smaragdokat! Ballal... gyémántokat, jobbal... (Rázogatja a kezét.) Soha nem gondoltam volna, hogy ilyen nehezek a drágakövek... ej, dobáljátok már egy kicsit helyettem, elfáradtam... így, balra a gyémántokat, jobbra a smaragdokat... csak össze ne keverjétek... így ni... hé, nem hallom az örvendezõ kiáltásokat (hallgatózik; halk kiáltozás hallatszik föl)... semmit sem hallok. Osszatok szét ott lent megafonokat! (Habozik.) Hideg van reggel az Everest csúcsán... (Kiabál.) Na! Nem hallom! Várjatok, ne dobáljátok, amíg nem kiabálnak! Most hallom! (Lentrõl hallani: „Dicsõség néked, Ganya Ivolgin, a Világ Leggazdagabb Embere!”)
   NASZTASZJA FILIPPOVNA Ó, milyen sokat elégettem már! Pfhü, hogy milyen meleg van itt a kabinban... Mit is fogok ma elégetni?
   VALAKI Rio de Janeirót.
   NASZTASZJA FILIPPOVNA Mennyi napalm kell hozzá?
   VALAKI Huszonnégyezer tonna.
   NASZTASZJA FILIPPOVNA Mennyi van a tartályokban?
   VALAKI Négyezer tonna.
   NASZTASZJA FILIPPOVNA Azonnal hozzák a napalmtöltõket. És mondják meg a szerelõknek, hogy szereljenek be a kabinomba légkondicionálót. Adok rá tizenhat percet! Mozgás!
   ROGOZSIN (miközben nõket termékenyít meg) Jaj, de jó... nagyon jó... így, így... csak, ha lehet, ne mind egyszerre... ne mind egyszerre. Édeseim, mindenben kell hogy legyen rend... még a szerelemben is... ma az angolokat termékenyítem meg... csak az angol nõket... ó, milyen nyugodtak... mennyire hûvösnek tûnnek és milyen engedelmesek... milyen szépen engedelmeskednek forró falloszomnak... ó, hogy hatol belé hûvös vaginájukba... hogy forr, hogy égeti õket a spermám! Ó, szeretlek benneteket, Anglia asszonyai! Jaj, de jó! Csak ne mind... ne mind egyszerre... Mondtam már: ne mind egyszerre! Ne engedjétek elõre az íreket! Írországot holnap fogom meghágni! És kergessétek el az örményeket! Tolakodó egy népség! Jaj, de jó!
   VARJA Gyertek, gyertek hozzám, szerelmetes nõvérek! Jöjjetek fel az ezüstlépcsõn! Elviszek mindenkit a Nõvérek Szerelmének Bárkáján! Csak nem kell sietni! Tiszta ezüstbõl készült a lépcsõm. Simák és egyenletesek a fokai! A korlátja kecses és törékeny! Ha eltöritek a létrát, szerelmetes nõvérek, komoly anyagi nehézségekbe sodortok engem!
   HERCEG Játsszatok, játsszatok, boldogtalan gyermekek! Játsszatok testem idegein! Játsszatok, játsszatok... csak, az isten szerelmére, ne Schönberget és ne Sosztakovicsot! Játsszatok Vivaldit! Kérlek benneteket, Vivaldit játsszatok, a Négy évszak-ot! Megértettétek? Vivaldi, Négy évszak! Vivaldi!
   LEBEGYEV (nyal) Ó, arisztokraták édes, édes cipõtalpai... kár, hogy az arisztokraták se járnak mind rendes helyekre... Van, aki nemcsak szõnyegen s parketten jár... egyesek például hogy, hogy nem, focimeccsre járnak... ugyan mit szerethet egy arisztokrata a futballban? Plebejus játék. A lelátó csupa kosz, le van köpdösve. Meg lehányva néha. És azok a vécék a stadionokban... hát igen. Az ilyen cipõtalpaknak egészen más az ízük. Nem arisztokratikus.
   IPPOLIT Új, fiatal test? Ó, hogy fogok szaladni réteken, mezõkön át! Ugrándozni fogok, mint egy szarvasgida! Élvezni fogom a napot és a szelet! „Fiatalság és Egészség” nevû társaságom nyitva áll minden fiatal elõtt tizenhattól huszonöt éves korig! Beléphet bárki! De csak a szépek és fiatalok! És csak huszonöt éves korig!
   GANYA (kiabál) Mondtam nektek: balra a gyémántokat, jobbra a smaragdokat! Nem fordítva! Bunkók! Hozzátok a cobolybundámat! Olyan hideg van itt, mint a sírban... Miért nem fûtik ezt a teraszt? Vezessétek be a gõzfûtést! (Hallgatózik.) Hangosabban! Hangosabban! Miért ilyen bágyadtan kiabálnak? Ej, marhák! Nem borsót meg babot szórok nektek, hanem gyémántokat és smaragdokat! Nyissátok ki jobban a szátokat!
    NASZTASZJA FILIPPOVNA A napalm persze drága mulatság. Nem jut belõle minden városra. Egyszerûbb lenne petróleummal vagy pakurával égetni. De a petróleum bûzlik, a pakurától meg sok a korom. Pfuj! Hála istennek, van klímaberendezés a kabinomban... (Vizet iszik, köp.) Barom, ha még egyszer jég nélkül adod a vizet, elküldelek egy veder jéggel az égõ Lisszabonba! Félre az útból!
   ROGOZSIN Ne! Ne! Ne! Nem tudok mindenkit egyszerre meghágni! Nem vagyok gép! Kergessétek el ezeket az örményeket! Ma csak a hollandok jönnek sorra! Na, táguljatok végre, kéjsóvár szukák! Táguljatok!
   VARJA Nõvérek! Drága nõvéreim! Könyörgök nektek! Szép sorban gyertek föl a lépcsõn! Eltöritek a korlátomat! Mit mûveltek?! Az ezüst nem acél, az törékeny! Térjetek észhez!
   HERCEG (vicsorog a fájdalomtól) Miért ilyen ügyetlenek a gyerekek? Hiszen olyan könnyû megtanulni hegedûn játszani... hogy milyen kevés csodagyerek van ezen a bolygón... (Kiabál.) Ne tépjétek a húrokat, gazfickók! Mire tanítottak benneteket a szerencsétlen tanáraitok?! A hegedûhúr nem szárítókötél, és a vonó nem bot! Szépen, simán kell érinteni vele a húrt... (Kiabál a fájdalomtól.) Simán! Simán! Simán!
   LEBEGYEV (nyalja a cipõtalpakat) Már az arisztokraták sem az igaziak manapság... azok se mind úri cipõt hordanak... (Hány.) És nem tudom felzabálni a radioaktív hulladékot... A városi szeméttelepeket, a katonalatrinákat bármikor, de hogy radioaktív hulladékot!? Mutáció indul meg a belsõ szerveimben...
   IPPOLIT (lóg a szeren) Társaságunk tornatermeiben bármilyen sporteszközt megtalál! Izmai rugalmasak és feszesek lesznek! Gyönyörködni fognak a testében! „Fiatalság és Egészség Társaság”! Tizenhattól huszonöt éves korig!
   GANYA Elfogytak a gyémántjaim! Bazmeg! Nem szórhatok csak smaragdokat! Túl sokba kerül ez az egész! Na, gyerünk, törjétek szét a gyémántfalakat! Dobáljátok le a darabjait, de ne túl nagy darabokban! Fázom! Disznók! Miért nem kiabálnak? Mi ez, sztrájk? Mocskok! A halálomat akarjátok?!
   ROGOZSIN! Nem áll fel a farkam! Nem áll fel a farkam! Nem áll fel a farkam!
   LEBEGYEV (okádik) Miért?... Micsoda förtelem... (okádik)... ezek a rohadt radioaktív anyagok...
   ROGOZSIN Nekem, nekem nem áll fel a farkam?! Nekem?! Nekem?!
   VARJA Isten megbüntette a züllöttségéért! De nekem tönkretették a létrámat! Tönkretették a szép ezüstlétrámat!
   HERCEG Jaj, tépik a húrokat! Aaaa! Tépik az idegeimet!
   IPPOLIT Milyen jó annak, aki fiatal és egészséges! Akkor senki sem tépi az idegeinket!
   ROGOZSIN Nem áll fel a farkam!
   NASZTASZJA FILIPPOVNA A farkad semmiség. Nekem eldugult a fúvókám!
   GANYA Disznók! Nem tudom egyedül széttörni a falakat! Szerszámra van szükségem! Adjatok kõtörõ-kalapácsot!
   ROGOZSIN Nem áll fel a farkam! De hát miért? Hiszen mindent jól csináltam! Meg kell termékenyítenem a világ összes nõjét! És csak fél Európára voltam elég! (Térdre rogy.) Nasztaszja Filippovna! Könyörgök! Segíts! Segíts!
   NASZTASZJA FILIPPOVNA Tûnj innen! Franciakulcsra van szükségem, 48x120-asra. Kinek van 48x120-as kulcsa?
   VARJA Javítsák meg a lépcsõmet! Így nem tudom összegyûjteni a nõvéreket! Odalent tolonganak, és nyújtogatják felém a kezüket!
   LEBEGYEV (kárörvendve okádik) Nõvérek... nevezd õket egyszerûen leszbikusoknak... „A Nõvéri Szeretet Bárkája”... jobbat nem tudtál kitalálni...
   IPPOLIT (leng) Az egészség a legfõbb az életben!
   HERCEG Elszakítottak másfél millió húrt! Ó, tépjétek ki a kezüket! Tépjétek ki a vézna, csupa horzsolás kezüket!
   NASZTASZJA FILIPPOVNA Franciakulcsot! Ki ad nekem egy franciakulcsot?
   ROGOZSIN Szerzek neked kulcsot, csak állítsd fel a farkamat! Kérlek! Neked olyan finom kezed van!
   NASZTASZJA FILIPPOVNA Tûnj innen! Kérd meg Varját!
   ROGOZSIN Varja! Mint a fivéred kérlek!
   VARJA A lépcsõm! A lépcsõm!
   HERCEG A húrjaim! Ne tépjétek a húrjaimat!
   GANYA (nyugodtan, összehúzódzkodva a hidegtõl) Fogjátok be a pofáját ennek a nyafogó Hárfának! Tisztességes üzletet ajánlok.
   Mindenki elhallgat. Csak Ippolit leng továbbra is önfeledten a nyújtón.
   LEBEGYEV (halkan hányva) Miféle üzletet?
   GANYA Szükségem van egy legújabb típusú fejtõkalapácsra. Cserébe felajánlom kastélyom bármelyik falának bármely darabját. És, ugyebár, a falaim gyémántból vannak.
   NASZTASZJA FILIPPOVNA De hát minek nekem gyémántok? Nekem egy franciakulcs kell, hogy megjavítsam a fúvókát!
   LEBEGYEV A gyárak szeméttelepein bármilyen kulcsot találok neked. De ahhoz az kell, hogy elõbb semmisítsék meg a radioaktív hulladékokat. Hogy ne zabáljam fel õket.
   ROGOZSIN Rábeszélem a világ összes nõjét, hogy szarjon rá a radioaktív hulladékokra! Megbízható szarréteg fogja elfedni mindet. De valaki fel kell hogy állítsa a farkamat!
   VARJA Én felállítom. Hidd el, fel tudom állítani. De ki javítja meg a lépcsõmet?
   HERCEG Én bármit megjavítok, csak tanítsátok meg az árva gyerekeket szépen hegedülni!
   IPPOLIT (leng) A Fiatalság és Egészség Társaságban mindenre megtanítom a gyerekeket! De a legfõbb -- megtanítom õket, hogy becsüljék fiatalságukat és óvják egészségüket! Nagyszerû dolog az egészséges test kultúrája! Ha a test egészséges, gyerekjáték megtanulni a hegedülés mûvészi technikáját egy Stradivarin! (Hirtelen testében furcsa hang kíséretében elszakadnak az izmok.) Mi ez?
   VARJA Elpattantak az izmok az új testedben.
   IPPOLIT Miért?
   GANYA Mert minden, ami új, elõbb vagy utóbb eltörik.
   IPPOLIT De miért nem érzek fájdalmat?
   HERCEG Mert az idegeid már nem idegek, hanem cérnák a Karaganov rövidáruboltjából. Ugyanilyen cérnával varrta vissza a babája leszakadt kezét a hatéves Szonya Marmeladova. Csütörtök este, amikor leesett az elsõ hó.
   NASZTASZJA FILIPPOVNA (legyezõt lenget) Igyunk egy kis pezsgõt, uraim! Tán felvidulunk tõle.
   Mindannyian pezsgõt isznak.
   NASZTASZJA FILIPPOVNA És meséljenek nekem végre valamit.
   HERCEG Jó, de mit?
   NASZTASZJA FILIPPOVNA Hát, valamit a gyerekkorukból.
   1. FÉRFI Az utolsó metrómegálló mellett laktunk.
   2. NÕ Ott, ahol elszáradt nyárfa áll lefûrészelt ágakkal?
   1. FÉRFI Igen.
   3. FÉRFI És egy öreg téglahangár festett szemekkel?
   1. FÉRFI Pontosan.
   4. FÉRFI És a sarkon vasoszlop, amelybõl mindig folyik valami?
   1. FÉRFI Oszlop!
   1. NÕ És a sörözõbõl verejték- és húgyszag árad?
   1. FÉRFI Aha!
   5. FÉRFI És a macskák mind vedlettek és mérgesek?
   1. FÉRFI Nagyon!
   2. FÉRFI És a földszinti lakónak elefántkóros a bal keze?
   1. FÉRFI Elefántkóros. Pontosan. Ritkán ment el hazulról. Csak reggelente, bevásárolni. Mindig a zakója alá rejtette a kezét. Joe Fraziernek hívták, mert Fraziernek híres balhorga volt. Néha benéztünk hozzá a konyhaablakán. Ült és tejet ivott. Jobb kézzel. A balt közben az asztalon pihentette. Nagy volt és fehér, mint a hernyó. Lefröcskölt minket tejjel. Reggel mentem az iskolába. A metróban kosz és vidámság. Gyakran lehetett patkányt látni. Mindig vittem magammal egy darab téglát. Ha megöltem egy patkányt, az iskolában minden okés volt, és nem hívtak ki felelni. Míg iskolába jártam, hatvannégy patkányt öltem meg. Ezen a napon nem hibáztam el az ütést. A patkány sovány volt és dühös, mint a vénasszony az újságos bodegában. Eltörtem a hátgerincét, mire a mellsõ lábain próbált elkúszni. Széttiportam a koponyáját a cipõsarkammal, és bementem a metróba. Teli volt a cipõ- meg az abroncsgyár munkásaival. A peronon nyüzsögtek, és várták a szerelvényt. Az abroncsosok, mint mindig, hangosan beszélgettek és röhögtek, a cipõsök meg némán álltak, mint a hullák. Sûrûn jöttek a szerelvények, és szörnyûségesen visítottak. És amikor jött a vonat, én is sikítani kezdtem. De nem úgy, mint egy vonat, hanem mint egy repülõgép. Mikor a vonat megállt, mindenki betódult. Mindig én mentem be utolsónak. Szeretek gyorsan kiugrani a megállóban, köpni egyet, és átmenni egy másik kocsiba. És így végigmenni az egész szerelvényen. Úgy nem unalmas az utazás. De ezen a napon az abroncsosok annyira toszogattak hátulról, hogy majd el nem vágódtam. Az abroncsosok mindig szörnyen tolakszanak, hangosan röhögnek, a kocsmában meg verekszenek és megnyomorítják egymást. A cipõsök, éppen fordítva, hallgatnak, mint a sír, úgy járnak-kelnek, mint a hullák, de persze otthon isznak, verik a feleségüket és felakasztják magukat. Egy barátom szerint amiatt van az egész, hogy az abroncsosok gumit szívnak be, a cipõsök meg bõrt. A gumi izgat, a bõr nyugtat. Besodortak a kocsiba, és nekilapítottak a túlsó ajtónak. Vagyis: nem tudok kiugrani a megállóban. Megfordultam, elkezdtem kaparni a festéket az ajtón. Azt akartam odakaparni, hogy „T. Rex”. És ekkor történt velem AZ. Valaki hátulról nekem nyomakodott, a fülembe dugta a száját, és azt suttogta: -- Tündérem! Tündérem! -- Olyan volt ez a suttogás, mint egy álom. Jobb kezével fogta a szabad kezemet, a ballal meg benyúlt a nadrágomba. Ha valami melós lett volna az, felüvöltöttem volna vagy pofon vágom. De nem olyan szaga volt, mint egy melósnak. Tiszta és friss illata volt. Mint egy repülõgépnek. És a keze se egy melós keze volt. Az egyik kezét láttam, azt, amelyikkel fogta az enyémet. Az enyém barna volt, csupa horzsolás és karcolás, lerágott körmökkel. Az övé meg nagy volt és fehér. A másik kezét csak éreztem. Puha és meleg volt. Megfogta a farkamat, mire az nyomban felállt. És így utaztunk, utaztunk. És egyre csak azt suttogta a fülembe: -- Tündérem, tündérem. -- És hirtelen forró nyelve behatolt a fülembe. Mire azonnal a nadrágomba élveztem. A vonat sikított és megállt. Mindenki kiszállt. Én meg álltam az ajtónál és sírtam. Akkor odajött hozzám egy kövér ellenõrnõ, és azt mondta: -- Kifelé!
   2. FÉRFI Mi meg az erdõ szélén laktunk.
   1. FÉRFI Ott, ahol fehér mohával benõtt görgelékkövek vannak?
   2. FÉRFI Aha.
   1. NÕ És ahol éjszaka csikorognak a fenyõk?
   2. FÉRFI Csikorognak.
   3. FÉRFI Ahol héja lebeg a fülledt ég alatt?
   2. FÉRFI Igen.
   4. FÉRFI És egy tölgytuskóra a Mars jelét karcolták?
   2. FÉRFI Azt.
   2. NÕ És a szomorúfûz a tó partján olyan, mint egy púpos leány?
   2. FÉRFI Pontosan.
   5. FÉRFI És az elõszobában egy kitömött medve áll lámpával?
   2. FÉRFI Ezt a medvét megboldogult apám ejtette el. A nagyapámmal laktunk. Meg volt még lovászfiú, tehéngondozónõ és szakácsnõ. A nagyapám volt az erdõõr. Õ irányította az erdészeket. Az erdészek meg vigyáztak az erdõre. Hogy ki ne vágják a parasztok, és szépen nõjön. Nagyapám szeretett harmóniumon játszani és vadászni. A távoli vadászatokra egy nyugalmazott õrnaggyal és táborparancsnokkal járt. Vaddisznóra, dámszarvasra meg rókára vadásztak. Ha csak a közelbe ment, engem vitt magával. Ilyenkor siketfajdra és fogolyra vadásztunk. Volt három vadászkutyánk -- két hajtókutya meg egy Dick nevû vörös szetter. Dickkel sok baj volt: nem állt meg, ha vadat látott. És ebben én voltam a hibás. Dicket elõzõ nyáron hozták. Akkoriban már jártam vadászni a közelbe. Nagyapám vett nekem egy egycsövû Berettát. Egész jól tudtam lõni vele. Nagyapám azt mondta, remek vadász lesz belõlem, ha kinevelem magamban az AKARATOT. Akarat nem volt bennem elég. Amikor meghozták Dicket, még kölyökkutya volt. Nagyapámnak épp tenger dolga akadt, mindennap ment az erdõbe mindenféléket intézni. Úgyhogy engem bízott meg, hogy tanítsam meg Dicket mezei vadat becserkészni. Jártunk is együtt siketfajdra meg fogolyra. Dick remekül keresett, de elkövetett egy hibát: nem maradt veszteg, ha meglátta a fûben a madarat, hanem rögtön rávetette magát, mire az felrebbent, õ meg szaladt utána és ugatott. Bárhogyan kiabáltam vele, nem értett a szóból. Nagyapám azt mondta, meg kell vernem Dicket, akkor majd rögtön megérti. De nem voltam képes megütni. Ezért mondta azt a nagyapám, hogy gyenge az AKARATOM. Aztán azon a nyáron történt, hogy egyszer elmentünk nagyapámmal vadászni. Átmentünk egy vízmosáson, megkerültünk egy nyírest, és Dick máris nyomot fogott. Elõször azt hittem, siketfajd lesz az, de nagyapám rögtön mutatta a kisujját -- foglyok! Dick ragyogóan dolgozott, a nyom a bokrok mellett haladt, és nemsokára egy rozsmezõn folytatódott. A siketfajdok sohasem mentek volna be a rozsba -- beszorulnának a kalászok közé. A foglyok viszont kicsikék, úgyhogy bementek szépen a rozsba. Magas volt a rozs. Láttam, ahogy ott ugrándozik elöl Dick feje. Hirtelen felzavarta a foglyokat, szaladt utánuk és ugatott. A foglyok legyezõként röpültek széjjel. Lõttünk, és az egyik fogoly lezuhant. Mikor mentünk érte, Dickbe botlottunk. Ott feküdt a rozsban. Néhány sörte a fejébe fúródott. Reszketett, haldokolt. És nagyapám akkor azt mondta: -- Látod, mire vezet az AKARAT hiánya. Ha múlt nyáron megverted volna Dicket, most nem került volna a lövés útjába. Vesd le a nadrágod! -- Levetettem a nadrágomat. -- Feküdj rá Dickre! -- Ráfeküdtem Dickre. Nagyapám levette a szíjat a puskájáról, és megvert. Nem sokáig vert, de erõsen. Én pedig feküdtem Dick meleg testén, és sírtam.
   1. NÕ Én meg egy nagy, régi házban laktam.
   1. FÉRFI Ahol sárga, nyikorgó lépcsõ van?
   1. NÕ Aha.
   2. FÉRFI És a márványkandalló síró öregemberre hasonlít?
   1. FÉRFI Pontosan.
   3. FÉRFI És a falakon apád építészeti tervrajzai vannak?
   1. NÕ Azok.
   2. NÕ. És a te szobádban egy fiú meg egy szarvas bronzszobra áll?
   1. NÕ Igen.
   4. FÉRFI És apád dolgozószobájában a hatalmas óra csak egyre ver és hörög, ver és hörög.
   1. NÕ Ver és hörög.
   5. NÕ És a verandán tarkák az üvegek?
   1. NÕ Tarkák és levélformájúak. A verandáról egy tó kis darabjára látni. És én mindennap néztem ezt a darabkát a tarka üvegeken át. Lilán tetszett a legjobban. Arra gondoltam, milyen jó lenne fürödni a lila tóban. Vagy átúszni, és utána egy csupa lila országban kikötni. Ott minden lila lesz -- a ház, apa, a macska, anya és a bambuszbot. Anyám ezzel a bottal vert, ha „rosszat csináltam”. Éjjel szerettem simogatni a lábam között. Nagyon kellemes volt. És anyu egyszer észrevette, és a bottal elverte a kezemet. De én mégis simogattam magam. És anyu minden reggel, amikor felébredtem, figyelte az arcomat. Azt nézte, van-e karika a szemem körül. Ha volt, azt mondta: „Éjjel már megint rosszat csináltál?” Ment a botért, és elverte a kezemet. Apu soha, egyszer sem ütött meg, de az se jutott eszébe soha, hogy megvédjen. Rajzolta a tervrajzait, és gyakran utazott el építkezésekre. Kettesben maradtam anyuval. Szerettem anyut, és amikor elment otthonról, csak ültem és bámultam az órát. És az óra vert és hörgött, vert és hörgött. Utáltam a lencselevest, és szerettem simogatni magam a lábam között. És lila házról álmodozni. Egyszer anyu elvitt orvoshoz. Az orvos megvizsgált, és azt mondta: nagyon rossz az, amit csinálok. Hogy beteg leszek tõle, amikor felnövök. És én azt feleltem, hogy nagyon kívánom. Mire azt mondta: mindig, amikor rám tör ez a vágy, nézzem a plafont. És attól elmúlik. Megpróbáltam éjjel nézni a plafont. De akkor még jobban kívántam, és a kezem magától bújt bele a bugyimba. Egyszer felborítottam a lencselevessel teli tányért. És akkor anyu bezárt a pincébe. Be szokott zárni. Itt volt a kazánház. Két kazán volt benne -- egyik a miénk, a másik a szomszédé, aki a ház másik felében lakott. Egy konzerves ládán ültem, és néztem az ajtónkat. Volt még egy ajtó: a szomszédé. Az mindig zárva volt. De egyszer hirtelen megnyikordult és résnyire nyílt. Beléptem rajta és elindultam felfelé a lépcsõn. A lépcsõ a szomszéd elõszobájába vezetett. Õ is építészmérnök volt. Együtt vették a házat apuval. Kopasz ember volt meg szemüveges és nagyon unalmas. Amikor átjött hozzánk, mindig csak unalmas dolgokról beszélt. Már ott voltam az elõszobában, és akartam hívni a szomszéd bácsit, amikor hirtelen megláttam õt a vendégszobában. Térdepelt valamilyen vörös hajú fiú elõtt. A szõnyegen meg nõi ruha hevert. A fiú elfordult a szomszéd bácsitól, és az ablak felé bámult. A szomszédunk meg csókolgatta a kezét, és azt ismételgette: „Nem hiszel nekem? Hát nem hiszel nekem?” Aztán elsírta magát. De úgy, hogy lerepült a szemérõl a szemüveg. Zokogott, és átölelte a vörös hajú fiú lábát. Az meg csak bámult az ablak felé. Akkor a szomszéd bácsi fogta a ruhát, tépni kezdte, és kiabált: „Esküszöm! Esküszöm! Esküszöm!” És akkor a fiú kelletlenül megölelte. A szomszéd bácsi elkezdte kigombolni a fiú farmernadrágját. A fú elnevette magát. Erre a szomszéd megpofozta, és üvöltött: „Sokáig akarsz még kínozni, disznó?!” A fiú kigombolta a farmerét, és letérdelt. A szomszéd lecsúsztatta a pizsamanadrágját. Úgy meredezett a kukija, mint a bot. Berakta a vörös hajú fiú fenekébe, és mozogni meg hörögni kezdett. Aztán kiabált: „De hiszen még fiatal vagy! Miért olyan a segged, mint egy vén kápláné?! Na, feszítsed csak meg szépen, gyerünk! Nem tudom a semmit kefélni!” Megrázkódott, megint mozgott és kiabált: „Nem tudom a semmit kefélni! Nem tudom a semmit kefélni!” És akkor a vörös hajú fiú meglátott engem a kínai vázában, és megfordult. „Te meg mit állsz ott?” -- kérdezte. És a szomszéd bácsi is megfordult. Fehér volt, mint a tészta, és nem volt rajta a szemüvege. Mozgatta fehér arcát, de semmit sem látott. A szeme is fehér volt. Én pedig bekakiltam.
   3. FÉRFI Én meg egy olyan utcában laktam, ahol nyolcvankét ház volt.
   1. FÉRFI Abban a házban, amelyiknek hatvanhat erkélye van?
   3. FÉRFI Pontosan.
   2. FÉRFI És negyvenkét lakás benne?
   3. FÉRFI Igen.
   4. FÉRFI És százhuszonöt lakó?
   3. FÉRFI Százhuszonhárom. Kettõ meghalt.
   1. NÕ A harmincötös lakásban?
   3. FÉRFI A harmincötösben.
   2. NÕ Három zárral az ajtón?
   3. FÉRFI Aha.
   5. FÉRFI És az ajtódtól az iskoláig 2512 lépés volt az út?
   3. FÉRFI 2512 -- hétköznap. Vasárnap meg, amikor az iskola mellé jártam, 2590. Akkor lett a hobbim a számolás, amikor hatéves koromban megbetegedtem gyermekbénulásban. Egyszerû betegség. Csak lázas lettem, és megbénult a bal felem. Egyáltalán nem éreztem. Rögtön befektettek kórházba. Éjszakára hozzákötöztek az ágyhoz, hogy álmomban nehogy a bal oldalamra feküdjek. Mert akkor megnyomtam volna valamilyen fontos ereket, és elkezdõdött volna az üszkösödés. Éjjel lekötözve aludtam, nappal meg feküdtem és számoltam. Megszámoltam a tárgyakat, a tárgyak sarkait, a redõket a takarókon, a legyeket, a morzsaszemeket, a parkettalapokat, meg azt is, hány injekciót kaptam. Fél év alatt meggyógyultam, és újra tudtam járni. A bal lábamon speciális cipõt hordtam. Vastag talpa volt, mert a bal lábam kicsit rövidebb lett, mint a másik. És az egész csupa kék volt az erektõl, mintha a bõrt lenyúzták volna róla. Ezt a cipõt hordtam mindig, bármilyen idõ volt. Nyáron, a hõségben izzadt benne a lábam. Csurom nedves lett. És megtanultam hangosan csattogni izzadt lábujjaimmal járás közben. Hangosan csattogni velük. És a járókelõk nem tudták, mi ez a hang. Csak bámultak rám. Amikor tizennégy éves lettem, a szüleim elküldtek nyárra egy sporttáborba. Hogy megerõsödjek. Jól sakkoztam. És a táborban folyton hosszúnadrágot viseltem. Rövidet soha. Nem akartam, hogy lássák a lábamat. Egyszer ültem a vécén és kakiltam. A nadrágom teljesen lecsúszott. Bejött egy fiú a második rajból, leült kakilni tõlem balra. Meglátta a lábamat, és azt mondta: „Hû, te! Kéklábú!” Kitöröltem a fenekem, felálltam, felhúztam a nadrágomat. És az a fiú hangosan kakilt, és egyre csak azt mondogatta: „Kéklábú. Kéklábú.” És este pingpongoztunk a második rajjal. Ez a fiú meglátott engem, és jó hangosan azt mondta: „Jé, megjött a Kéklábú!” Odamentem hozzá, és azt mondtam: „Hallgass!” Mire õ: „Aztán miért?” Erre én: „Kérlek, hallgass.” Õ meg azt mondta: „Miért?” Mire azt feleltem: „Adok neked egy svájci tiszti bicskát.” Azt mondta: „Hazudsz.” Én azt mondtam: „Ha nem mondod el senkinek.” Mire õ: „Jól van.” És én odaadtam neki apám bicskáját. Két hónapig voltam a táborban. Ez alatt odaadtam annak a fiúnak az Elvises pólómat, a golyóstollamat, a B-52-es bombázós jelvényemet, tizennyolc szál cigit, huszonegy rágógumit és negyvenkét mákos zsömlét. És azon a napon, amikor indultunk haza, ez a fiú szarral ráírta a sárga táskámra: „KÉKLÁBÚ”.
   2. NÕ Én meg a nagyapám nagy villájában laktam.
   1. NÕ Ott, ahol ösvény vezet le a tóhoz és a csónakkikötõhöz?
   2. NÕ Igen.
   1. FÉRFI És ahol pálmaliget van?
   2. NÕ Aha.
   3. FÉRFI És ahol a kertésznek lóarca, rövid lába és hosszú keze van?
   2. NÕ Pontosan!
   3. FÉRFI És ahol a kertben õszibarackfák nõnek?
   2. NÕ Igen.
   4. FÉRFI És ahol kövér cselédlány van és sovány szakács?
   2. NÕ Sovány, mint a karó!
   5. FÉRFI És ahol van egy bogárgyûjtemény, amit még a nagyapád gyûjtött a háború alatt?
   2. NÕ Hát, éppenséggel még a háború elõtt kezdte gyûjteni a bogarakat, amikor egyszerû õrnagy volt. Mire vége lett a háborúnak, tábornok lett. Most ötszázharminckét bogár van a gyûjteményében. Gyerekkoromban egy valamit nem értettem -- hogy miért döglöttek ezek a bogarak. Hiszen olyan szépek. A nagyapám nem egyszerû tábornok volt. Hanem a Nemzet Büszkesége. A híres Tankáttörésével szerzett dicsõséget. Ez az áttörés benne van minden tankönyvben. És amikor nagyapám nyugalomba vonult, mindenféle emberek jártak a villájába, csak hogy elmondják neki, mennyire tisztelik. Én is szerettem és tiszteltem a nagyapámat. És mindig segítettem neki. Õ meg sétált, játszott velem, gyerekkönyvekbõl olvasott. Aztán egyszer csak megbénult. Váratlanul. Ült a kertben a nyugágyon, és almát hámozott. Hirtelen hörögni és rángatózni kezdett. Lefektették a hálószobában. Ott feküdt aztán három éven át. Egész a haláláig. Nem tudott mozogni és beszélni. Csak nézni tudott meg enni, inni, pisilni, kakilni. És nyögni. Nagyon nevetséges volt, amikor feküdt. Amikor a szüleim nem voltak otthon, játszottam vele. Elõször csiklandoztam. De nem félt a csiklandozástól. Utána befogtam az orrát, mire a száján vett levegõt -- tátogott, mint egy hal. Aztán felemeltem a takarót, és megfogtam a kukiját. Olyan volt neki, mint egy béka. Nagyapa forgatta a szemét, izzadt és nyöszörgött. Aztán más játékot találtam ki. Fogtam a porolót meg egy kockacukrot. Elkezdtem ütni a nagypapa hasát, és megparancsoltam: „Hangot! Hadd halljam!” És amikor a nagypapa felbõgött, a szájába tettem a kockacukrot. A szüleimnek meg az ápolónõnek folyton mutogatott a szemével felém és nyögdécselt. De nem értették, mit akar. Én pedig folytattam a játékot. Megjöttem az iskolából, megebédeltem, aztán azt mondtam az ápolónõnek, hogy szeretnék felolvasni a nagyinak. Akkor õ elment, én meg bementem nagyapához és becsuktam az ajtót. Rögtön nyöszörögni kezdett és a szemét forgatta. Fogtam a cukrot, a porolót, és játszottam vele. Aztán beleszokott, és mindent úgy csinált, ahogy kellett: idõben bõgött és szopta a cukrot. Néha én etettem meg az ápolónõvér helyett. És õ majdnem mindig sírt. Evett és sírt. Amikor meghalt, én is sírtam. A miniszterelnök mellé temették. És a katonák olyan hangos díszsortüzet csináltak a tiszteletére, hogy egyszerre mind a két fülem bedugult.
   4. FÉRFI Nekem meg nem volt se nagypapám, se nagymamám, se apám.
   1. NÕ Csak anyád volt?
   4. FÉRFI Csak.
   1. FÉRFI Alacsony volt?
   4. FÉRFI Alacsony.
   2. NÕ Göndör, szõke hajú?
   4. FÉRFI Göndör, szõke hajú.
   2. FÉRFI Átlátszó mûanyagkeretes szemüveget viselt?
   4. FÉRFI Igen.
   3. FÉRFI Anyajegy volt az arcán bal oldalt?
   4. FÉRFI Aha.
   5. FÉRFI És aranygyûrû a bal gyûrûsujján?
   4. FÉRFI Néha levette azt a gyûrût. Aztán meg újra felhúzta. Nem tudom, miért. Nagyon szép volt a mamám. Sohasem büntetett meg. Mindent megbocsátott nekem. Ápolónõként dolgozott, de soha nem jöttünk ki a fizetésébõl. És munka után injekcióadásból keresett még hozzá. Beteg öregeknek adott injekciókat. Mindig este nyolcra ért haza. Akkor én általában játszottam az udvaron a gyerekekkel. És amikor megláttam, odaszaladtam hozzá és a nyakába ugrottam. Nagyon tiszta volt a keze, és alkoholszagot árasztott. Azt mondta: „Na lám, hazarepült a pillangó.” Smetterling volt a családnevünk. És bár ez német név, a mamám azt mondta, egy gramm német vér sincs benne. Utána lezuhanyozott, ivott egy kupica konyakot, és vacsorát készített. Fõzés közben mindig fütyörészett. Aztán vacsoráztunk, és én közben elmeséltem, mi volt az iskolában. Mindig ugyanazt mondta: „Csak úgy igyekezz, hogy engem soha ne hívjanak be miattad.” És én igyekeztem. Néha a mamámhoz férfiak jöttek. Vasárnaponként. Ilyenkor a mama azt mondta: „Menj le sétálni az udvarra.” És egész nap csak sétáltam. Amikor hazamentem, a mamám kicsit részeg volt. Különben keveset ivott. A szomszédok nem szerették, mert senkivel sem barátkozott. De én fütyültem a szomszédokra. És egyszer éjjel felgyulladt a szemközti ház. Nagy fényesség lett. Szörnyû volt. A mamám az ablaknál állt és nézte. Nagyon féltem. Nagyon. És azt mondtam a mamámnak: „Mama, félek.” Befeküdt mellém az ágyba. Reszkettem egész testemben. És a mamám simogatni és nyugtatgatni kezdett. Addig sohasem láttam tûzvészt. Olyan világos volt, mintha égett és ringott volna a szobánk. És az ablakon túl kiabáltak és szaladgáltak. Én pedig reszkettem és szuszogtam. És odasimultam a mamámhoz, és rögtön elkezdtem neki simogatni. A mamám átölelt, és õ is simogatott engem. Így feküdtünk, amíg el nem aludtam. Másnap éjjel én mentem át a mamám ágyába, és azt mondtam: „Mama, félek.” És szuszogtam hozzá. Odasimultam hozzá, és rögtön simogattam neki. És elaludtam. És utána minden éjjel átmentem az ágyába. Aztán volt valami cserediákprogram, és az osztályunkat egy évre elküldték Angliába tanulni. Jól megtanultam angolul. És leveleket írtam a mamámnak. Õ is írt nekem, de elég ritkán. És amikor újra otthon voltam, rögtön az elsõ éjjel befeküdtem mellé az ágyba. Odasimultam hozzá, de nem kezdtem el simogatni, hanem megcsókoltam, és azt mondtam: „Drága mama, legyél a feleségem.” Mire õ azt mondta: „Na, látom, férfi lettél.” Magára húzott és segített. És én behatoltam a mamámba, és õ lett a feleségem. És ezt csináltuk minden éjjel. Annyira jó volt, hogy néha folytak a  könnyeim. A mamám lenyalogatta õket a nyelvével, és azt suttogta: „Bûnözõk vagyunk.” Aztán a mamámnak vakbélgyulladása volt, és ugyanabba a kórházba fektették be, ahol nõvérként dolgozott. És a mûtét alatt megfertõzték hepatitisszel. És a mamám hét hónap és tizenhárom nap múlva meghalt. Engem gyermekotthonba adtak. És valahányszor pillangót láttam, a mamámra gondoltam. Gyûjteni kezdtem a pillangókat, és egy bonbonos dobozban tartottam õket. Mindig csúfoltak: „Smetterling, a lepkevadász.” De senki sem bántotta a dobozomat. És az érettségi bankett után lefeküdtem egy lánnyal. Utána elégettem a dobozomat és elmentem dolgozni egy konzervgyárba.
   5. FÉRFI Nekem meg a bátyámnak nem volt se anyánk, se apánk, se nagymamánk, se nagypapánk.
   1. NÕ Apád a fronton halt meg?
   5. FÉRFI Aha.
   2. NÕ A nagymamád a blokád elsõ évében halt meg?
   5. FÉRFI Igen.
   1. FÉRFI A nagypapádat bomba ölte meg?
   5. FÉRFI Bomba.
   2. NÕ Anyádat a tífusz vitte el?
   5. FÉRFI A nyolcas számú városi kórházban.
   3. FÉRFI És árván maradtatok az öcséddel?
   5. FÉRFI Árván.
   4. FÉRFI Ikrek voltatok?
   5. FÉRFI Igen. És nagyon hasonlítottunk egymásra. Mindig összekevertek és Nyulaknak csúfoltak bennünket. Mert kis tokánk volt és nagy fogunk. Tényleg nagyon hasonlítottunk a nyulakra. A blokád második évében, miután meghalt édesanyánk, kis híja volt, hogy mi is éhen nem vesztünk. Megettünk már mindent: rongyokat, forgácsot, cipõt, kijártunk a szeméttelepre. De a szeméttelepen se volt semmi. Hárommillió ember élt a városunkban, és valamennyien enni akartak. És az ellenség gyûrûben tartott bennünket, hogy mind egy szálig elpusztuljunk. És azon a télen el is pusztultunk volna, ha nincsen Hal. Bevett minket a bandájába. Bûnözõ volt és katonaszökevény. A börtönbõl büntetõzászlóaljba vitték, de megszökött. Volt még két katonaszökevény a bandában, Hal nõje meg egy mérnök. A bandánk egy lerombolt ház pincéjében élt. Volt ott két kályhánk meg fõzõlapunk. Fasírtot készítettünk a hullákból, és Hal nõje kenyérre cserélte a városban. Azt mondta mindenkinek, hogy a városi pártbizottság büféjében dolgozik. És hogy ez ló- meg nyúlhúsból készült fasírt, és ezt eszik a pártbizottság dolgozói. Hal korán reggel ébresztett bennünket, és elküldött hullaseggekért. Õ maga félt elõjönni a pincébõl. Iskolatáskát vettünk magunkhoz, és mentünk hullákat keresni. Nagyon hideg tél volt. Az emberek éheztek és alig vánszorogtak. Gyakran csak úgy az utcán holtan estek össze. Ilyenkor mi a bátyámmal odamentünk, gyorsan levágtuk a fenekét, és elmentünk onnan. Nekem késem volt, a bátyámnak fûrésze. Ha friss volt a hulla, én vágtam ki a fenekét késsel. Ha már fagyott, a bátyám fûrészelte ki a fûrészével. Beletettünk egy-egy fél segget az iskolatáskánkba, és mentünk másik hullát keresni. Hal megszabta a normát -- naponta két fenék. Két fenék nélkül vissza se mentünk. Csak egyszer volt, hogy megijedtünk, és másfél feneket vittünk neki. Hal akkor megvert bennünket. Attól kezdve a bandából mindenki Másfélseggnek hívott minket. Egyszer meg öt segget gyûjtöttünk. Alig bírtuk elcipelni a pincéig. Éjjel aztán dolgoztunk: fasírtot készítettünk a seggekbõl. Ledaráltuk a húst, kazeinenyvet raktunk bele, hogy ne essenek szét a fasírtok, megsóztuk, megborsoztuk és gépolajban kisütöttük õket. Szépek lettek a fasírtjaink. Reggel Hal nõje ment, hogy elcserélje õket, és csak estére jött vissza kenyérrel meg dohánnyal. Ettük a kenyeret, forró vizet ittunk rá, aztán a hányásig cigiztünk. Egyszer meg a bátyám elment a szomszéd házba tûért, és nem jött vissza. Nem tudom, hová tûnhetett. Három hónapig kerestem. Aztán áttörték a blokádot. És engem elvitt a városból a nagybátyám. A bátyámat végül is nem találtuk meg. Gyakran álmodom ugyanazt: a bátyám egy tût mutat nekem, és azt mondja: „Ebben a tûben ötszáztizenkét segg van. Nem halunk meg.” Aztán megszúr a tûvel, és felébredek.
   Mindannyian suta pózba dermednek. Bejön az Eladó meg a Vegyész.
   ELADÓ Na tessék. Megint ugyanaz. Harmadjára.
   VEGYÉSZ (odamegy, megszemléli a dermedt alakokat, meglöki az 1. F.-t, az 1. F. eldõl; meglöki az 1. N.-t, az 1. N. eldõl.) Hát igen.
   ELADÓ Harmadjára. Ennyi nem elég neked? Ki akarod próbálni negyedszer is? A végén nem marad ügyfelünk.
   VEGYÉSZ Elég. (Rágyújt.) Ahogy a fõnököm mondaná, a kísérleti fázis befejezõdött. Most már nyugodtan kijelenthetjük, hogy Dosztojevszkij tisztán halálos.
   ELADÓ És mi a teendõ?
   VEGYÉSZ Vegyíteni kell.
   ELADÓ Mivel?
   VEGYÉSZ (gondolkodik) Hát... próbáljuk meg Stephen Kinggel. Aztán majd meglátjuk.

Kérjük küldje el véleményét címünkre: lettre@c3.hu