Jevgenyij Popov
Gogol és Puskin: a kétfejû sas
(MOSZKVA) Egynek minden - a többinek semmi: így van ez már
évszázadok óta nálunk, Oroszországban.
Cár, komcsik, lumpenek, az ég tudja ki, de valaki mindig
ül a nyakunkon. Így van ez az irodalomban is: egynek minden,
a többinek semmi - most például Puskin az Isten, a többinek
kuss. De én most csakazértis szegény Gogolért
ejtenék, merõ szakmai szolidaritásból, néhány
keresetlen szót: aki amilyen csapnivaló költõ
volt, olyan kiváló próza- és drámaíró,
aki nemcsak a Revizort és a Holt lelkeket alkotta meg, hanem a gyönyörû
Leveleket is barátaihoz, amiért is az Õrjöngõ
Visszarion (azaz Belinszkij, akit Okudzsava csak poros sisakos komisszár-nak
titulált) oly kegyetlenül leszúrta, azzal vádolva,
hogy „misztikus eltévelyedések lepték meg”, mintha
csak nagy klasszikusunk illetlen hangokat eregetett volna az orosz-szovjet
realista irodalom dicsõ és fénylõ székesegyházában.
Szóval most Puskin, és csakis Puskin a sláger:
Puskin neve habzik a szappanreklámokban, sõt még csokoládé
is kapható, papírján a híres sorral: „Él
bennem a csodás pillanat”. Jó, persze, Puskin most volt kétszáz
éves, Gogol meg csak 190 lenne, akkor is, hadd emlékezzek
meg most róla, Gogolról, néhány „csendes szóval”,
miként annak idején kortársa és földije,
Tarasz Sevcsenko is tette, ne legyen olyan hideg és rideg neki a
koporsóbeli magány.
Mert ha Puskin számunkra a nyugalom, a harmónia megtestesítõje,
akkor Gogol az orosz tágasság szimbóluma, azoké
a végtelen tereké, amelyeket „jó volna leszûkíteni”
- ahogyan a Gogolt s Puskint követõ harmadik nagy zseni, Dosztojevszkij
fogalmazott. De Gogol neve jelképezi azt a nagy orosz fertõt
is, amely a 20. századra kozmikus méreteket öltött,
s amelyet oly tömören fejez ki az orosz közmondás:
„Ha nem vétkezel, feloldozást sem nyerhetsz.”.
Szegény, szegény Gogol! Ha sejtette volna rövid
élete alkonyán (43 évet élt csupán),
hogy hiába veszi oly halálosan komolyan Oroszországot
és önnönmagát, nemhogy a koporsóját
- még születésnapját se hagyják békén:
születése napja a kalendárium-váltás ördöge
folytán a szolid március 20-ról április 1-re,
a bolondok napjára került át. Ha tudta volna, hogy szomorú
emlékmûvét, amelyen lehajtott fõvel szemléli
közönséges figurái hadát, egy hátsó
udvar sötét zugában rejtik el - abban a házban,
ahol a reményvesztett író a Holt lelkek második
részét égette el -, miközben a Gogol bulvár
legforgalmasabb helyére egy derûtõl majd kicsattanó,
hetyke Gogolt állítanak ki, aki mintha épp most lépett
volna be a Komszomolba, vagy épp most kapta volna meg élete
elsõ kiemelt élelmiszer-fejadagját.
De meglehet, sejtette õ mindezt elõre. Sok mindent tudott,
sok mindent látott - miként a varázslók, jósok,
jövendõmondók, egyházi tiltások ellenére
tisztátalan erõkkel cimborálók. Róla
is azt állítják, az ördöggel incselkedett:
amikor koporsóját 1931-ben felnyitották, szavahihetõ
tanúk szerint az OLDALÁN feküdt, nem pedig hanyatt,
ahogy belerakták. Ezek szerint élve temették el, ahogy
õ maga megjósolta - hangzott a szavahihetõ tanuk végkövetkeztetése,
akiket azonban ma már nem lehet ellenõrizni. De minek is:
a legenda sokkal érdekesebb a valóságnál.
És persze ezekrõl a legendákról leginkább
maga Gogol tehet.
Mint ahogy õ tehet arról is, hogy teremtményei
mostanában egymás után kelnek életre, s népesítik
be az irdatlan volt szovjet birodalmat: Hlesztakovot a Dumában érdemes
keresni, Manyilovot a kormányban, Csicsikovot meg - tudják
azt maguk is, hogy hol. Megvan a helye az újorosz vadkapitalizmusban
mellékfiguráinak is: Szelifán a kocsis, hajléktalan
és kéreget, Petruska, a lakáj, Cipruson vett dácsát
és ott éli világát, Kopejkin kapitány
õrzõ-védõ céget vezet, Szobakevics kormányzó
egy isten háta mögötti helyen, Pljuscskin bankigazgató,
Nozdrjov beállt a komenistákhoz, Korobocska állandó
lakhelye meg Izraelben van - ugyan hova is menne máshova?
A Holt lelkeket Gogol 33 évesen fejezte be, annyi idõsen,
mint Jézus Krisztus volt megfeszítésekor. Hogy változnak
az idõk: egy 33 éves író ma még hátulgombolós
pisisnek számít, Gogol meg ekkorra bõven túlteljesítette
a remekmû-termelési tervet, s már épp arra készült,
hogy a szent jelszavak - a pravoszlávia, egyeduralom és természetesen
a népiség - hármas-oltárán feláldozott
mûveivel ejtsen ámulatba bennünket. Természetesen,
még halálának éve is szökõév
volt. Hah, ez sem jött össze neki!
Bár, ha más szempontból nézzük a dolgokat,
az ünnepelt jubiláns, Puskin, még rosszabbul járt:
jóval hamarabb, már 37 éves korában elhunyt,
s ráadásul külföldön se járt soha.
S ne hagyjuk említés nélkül Lermontovot,
aki ugyancsak nem látta a külhont, ráadásul már
27 évesen megölték a Kaukázusban (amelyet persze
- mai módi szerint - tekinthetnénk akár külföldnek
is).
Bezzeg Gogol! Ha rövid hazalátogatásait nem számítjuk,
kerek 12 évet töltött odakinn, 1836-tól 1848-ig,
miután persze még nagyobb patriótaként tért
meg Oroszföldre, mint amekkora valaha volt. A Holt lelkeket például
Rómában fejezte be, elõtte megfordult a svájci
Vevey városkában, amely mellesleg arról is nevezetes,
hogy Gogol híres-nevezetes rajongója és követõje,
Vlagyimir Vlagyimirovics Nabokov is itt van eltemetve (és ismét
csak mellesleg, Nabokovnak is most lenne jubileuma, a 100. születésnapja).
Élt aztán a mi Gogolunk a világ fõvárosában,
Párizsban is, amely persze nem a legjobb hely egy orosz patriótának,
még akkor se, ha nem bilincsbe verve, repülõgépen
utasítják ki. Ifjúkori utazásai Lübeckbe,
Travemündébe, Hamburgba vitték, ahol - miként
késõbb megemlékezett róla - a holdat kovácsolják,
de „igen csapnivalóan” - tette hozzá éles kritikával.
Eme ifjúkori út emlékét õrzi a Hans
Küchelgarten címû grafomán zsenge, melynek megmaradt
példányait szégyenpírban égve vetette
szerzõje tûzbe, hogy aztán költõi kudarcára
ismét Némethonban keressen gyógyírt.
Én pedig azt mondom Önnek, drága Nyikolaj Vasziljevics,
kár szégyenkeznie. Biztosíthatom, hogy nem csak mi,
orosz prózaírók bújtunk ki az Ön köpönyegébõl,
hanem mai orosz költõk hosszú sora is joggal tekintheti
önmagát eme szégyenlett-megtagadott Hans déd-
és ükunokájának. Mert olyan sorok vannak benne,
amelyet méltán irigyelhetetett jó száz évvel
késõbb az orosz abszurd, az Oberiu köre, aztán
Csukovszkij, Iszajev, s hogy ne menjek messzire, kiváló barátom
Dmitrij Alekszandrovics Prigov.
Titkokkal teli kincsestár ez a poéma, mint ahogy titkokkal
teli Gogol rövid, de gazdag élete is. Nem az olyan pletykák
rengetegével övezett, sötét kérdésekre
gondolok, mint például hogy miért nem alapított
családot, meg hogy mi lett az özvegyével. Más,
termékeny talányokon érdemes elmélkedni: mi
is az oka annak, hogy oly fergeteges sikert arat azokban az országokban,
ahol tombol a korrupció, határtalan a disznóság,
ahol meg kicsit szemérmesebben lopnak, csalnak, hazudnak, jóval
kevésbé népszerû. Vagy: mi az oka annak, hogy
a véreskezû Miklós cár halálra röhögte
magát a Revizor címû komédián, ahelyett
hogy jó pár évre sittre vágta volna a vakmerõ
szerzõt „a társadalmi rend rágalmazása” miatt?
Vagy: miként történhetett meg, hogy az ifjú Gogol
még azzal hencegett, hogy „mi aztán nem jártunk semmiféle
egyetemre”, 24 éves korában pedig már professzorrá
nevezték ki? Vagy: miféle átkot hagyott örökül
a világhírû rajzfilmesre, Jurij Norstejnre, aki immár
vagy három évtizedbe belebújt a gogoli köpönyegbe,
Oroszországot körbeérné a rajzfilm-nyersanyag,
amit megcsinált, mégsem tud kivergõdni belõle,
hogy befejezze? Különös, furcsa eset.
Különös, furcsa figura ez a mi szegény Gogolunk,
de nagyon jó ember. Tisztelte a cár, Lenin, Sztálin,
nagyra tartották a bolsevikok, a kommunisták, a mai demokraták.
Szeretjük mi, egyszerû emberek is, nagyon. „Virágozzék
minden virág” - mondta nagyon helyesen Mao Ce-tung, de mi, hozzátesszük,
hogy nekünk mégiscsak Gogol és Puskin a legfontosabb.
Úgyhogy legjobb, ha egyszerre ürítjük poharainkat
mindkettejükre: kicsit elõbb persze, Gogolra, aztán
Puskinra, aztán mindkettõjükre mint a „Jószándék”
nevû kft. egyenlõ jogú képviselõire.
Igyunk tehát, de harapnivalóra már nem érünk
rá: „Itt az idõ, társak, gyerünk”. Elõttünk
Gogol és Puskin, eme igazi kétfejû sas: s mindkettõ
rajtunk tartja a szemét.
Bibliográfia
POPOV, Jevgenyij
„Vagy-vagy. Rólam, a repülõ csészealjakról
és a kommunizmusról”
Magyar Lettre Internationale, 11.
„Lumpenek”
Magyar Lettre Internationale, 14.
„Az író az író az író”
Magyar Lettre Internationale, 16.
„Moszkva - rongyszõnyeg”
Magyar Lettre Internationale, 17.
„Az élet gyönyörûsége”
„Szamarából a 21. századba”
Magyar Lettre Internationale, 18.
„Utazás a cservonyec birodalmába”
Magyar Lettre Internationale, 20.
„Mit tegyünk?”
Magyar Lettre Internationale, 23.
„A beszélõ fej”
Magyar Lettre Internationale, 24.
„Szamarából szeretettel”
Magyar Lettre Internationale, 26.
„Miszter $ kalandjai a bolsevikok országában”
Magyar Lettre Internationale, 27.
„Moszkva nem hisz a könnyeknek”
Magyar Lettre Internationale, 28.
„Potyázók”
Magyar Lettre Internationale, 29.
„Az a bizonyos augusztus 17-e”
Magyar Lettre Internationale, 31.
„Válság, krach, csõd, krízis”
Magyar Lettre Internationale, 32.
„Kikészíteni” - avagy privát jelszavak május
elsejére
Magyar Lettre Internationale, 33.
„Hogyan gyõzzük le a válságot?”
Magyar Lettre Internationale, 34.
Kérjük küldje el véleményét címünkre: lettre@c3.hu