Literaturexpressz 2000
(párhuzamos naplójegyzetek)
Lisszabon
G: Beszippant a szervezet. Vaskos dossziéban a tudnivalók,
programok, térképek. Ahogy a régi portugálok
fölfedezték a világot, úgy fogjuk mi fölfedezni
Európát. Lisszabon a legszabadabb szellemû város,
mondja az idegenvezetõnk, mert például az út,
ahol állunk, a rabság évtizedeiben is a Szabadság
Útja nevet viselte. Kék-fehér csempék, Jézus-szobor
betoncölöpökön. Mezítlábas karmeliták
temploma, egy mélyedés a falban, ide rakták a nem
kívánatos fattyúkat. Aranyhabos barokk. Egy vak néni
ül a lépcsõn, idõtlenül mosolyog. Vízmúzeum
és gõzlift. A folyót úgy mondják:
tesó (Tejo). A portugál nyelv orosznak hangzik, de magyarul
írják. Belém, buda, boa. Egy plakát szerte
a városban: „A FÉRFIAS 300 CSONTOS”. Kövér koldusok.
A kõangyal megáldja a haldokló katonát: K.
szerint ez román szobor is lehetne. „Skinheads contra fascismo.”
Az ellenõr a lábával tartja az ajtót, amíg
megbüntet.
N: A mobilom Amszterdamban NL Libertel-re váltott. Egy fonott
székben ültem a tranzitban, de aztán elüldöztek
a kislányok. Furcsa, hogy a gyerekeknek is angol akcentusuk van.
A lisszaboni repülõjárat tele középkorú
férfiakkal, úgy viselkednek, mint a kamaszok, keresztbekiabálás,
biztonsági övek csattogtatása, asztalkák nyitogatása,
idétlen vihorászás. A mellettem ülõ pasas
teljesen elfoglalja a karfámat, azon gondolkodom, mit csinálnék,
ha én lennék Forgács Zsuzsa.
"This is the exact same as the Golden Gate Bridge in San Francisco,
except our is red", mondják elsõ nap a városnézõ
sétán. A buszjegy-automaták napelemmel mûködnek,
a ruhák kint száradnak az utcák fölött.
Zsigeri álmosság, pedig már ittam egy kávét
az Arcadiában (Pessoa). Lisszabon lepusztult, gyönyörû,
furcsa hely, de valahogy nem érzem igazán a hangulatát.
Karmelita zárda: holland csempe, gregorián szól magnóról,
a vécében a kezed az infra fölé teszed, kijön
egy nyelv, és letisztítja az ülõkét. A
portugál mobilnak az a neve, hogy P Telecel. Egész nap fúj
a szél, hol a híres déli meleg? A katedrális
felé menet elkapnak az ellenõrök, hasonlítanak
a rossz fiúkra a Matrix-ból. Kétoldalról támadnak
öltönyben. A villamoson nem lehet kapaszkodni, a vezetõ
állandóan fékez, vadul veszi a kanyarokat, az emberek
dülöngélnek, mint a kuglibábuk. M. azt mondja,
kezdi destruktívan érezni magát, és hogy az
út végére anarchistává fog válni.
Madrid
G: A vonat rázkódik, táncol az asztalon a vörösbor.
Madrid nagy, gyors és tiszta. Kivilágított szökõkutak.
Az esti fogadáson hirtelen látok egy képet: negyven
nap múlva Berlinben sírva ölelgetjük egymást.
De ez még csak a kezdet, és nem könnyû mindenkinek.
Túl sok program, túl sok benyomás, túl sok
info. A madridi pályaudvar egy õserdõ, holtfáradtan
söröket locsolok magamba. Egy humortalan litván költõ,
elmeséli, hogy utazik velünk egy ex-KGB-ügynök, aki
milliós példányszámban adja el a krimijeit.
Fogalmam sincs, kikkel utazunk együtt. M. azt mondja, én leszek
a pléhpofa, aki rezzenéstelenül csinálom végig
az utat. Madridban senki se tud angolul, lehet, hogy Európa eszméje
csak a kis népeknek fontos? Prado: a Boschok és a kései
Goyák, amihez képest El Greco vallási tébolya
felüdülés. Átszurkált Szent Sebestyének,
fröcskölõ vér, papok kiskanállal kaparják
ki a meglékelt áldozat fejébõl az eretnek gondolatot.
Goya törpéi, Velazquez degenerált arisztokratái.
Este „saját nyelvû” felolvasások: mint egy koncert.
Zuhog az esõ. Köröttünk a vonaton isznak, kiabálnak.
C. sír, haza akar menni.
N: Beszélgettem Damirral, a máltai íróval,
de nem kérdeztem a „sólyomról”. A pályaudvaron
kaptunk bögrét kis zöld dobozban, K-val és L-el
elmondatták kamerák elõtt magyarul, hogy “Viszlát,
Lisszabon!” A vonatban különbözõ nyugifokok, most
átjöttem egy másik vagonba, mert percenként készítettek
interjút a fejem fölött. Nyomul a média. Nekem
is ezt kellene csinálni, de úgy döntöttem, hogy
én egy ilyen introvertált újságíró
vagyok. Ma több hálózaton végigmentünk:
P Optimus és P TMN, most E Airtel a vonal. A madridi Atocha pályaudvaron
egy õserdõ közepén ünnepi fogadás.
Leheveredünk egy pálmafa alá, és kényszerítem
L-t, hogy pihenjünk. A szobánkban a márványpadló
egyik kockája mindig forró. A mobilom E Airtel és
Movistar közt váltogatja magát. Beszélgettünk
L-el a Literaturexpresszrõl, igazából nem tudunk még
belerázódni. Leplezett turizmus, protokolláris mosolygás.
Nem fáradtam el, de nem tudom kialudni magam.
Bordeaux
G: Palack vörösbor vár az ágyon. C. technikája:
egy pohár bor, egy pohár víz, ezen a fogadáson
is letarolunk egy negyven méteres svédasztalt. Kinézek
az ablakon, a felhõket mintha kéménybõl fújnák
az égre. Másnap kirándulás egy borászatba.
Hatalmas bronznyúl a szõlõtõkék között,
nem merek rá fölmászni, csak a farkán csimpaszkodok.
Ha jól értem, késõbb "Galagonyába" megyünk.
Francois Mauriac háza. Szeretett kimenni a konyhába egy kis
"illat-ihletért". Összebarátkozunk egy valószínûtlenül
öreg emberrel, 99 éves, iszonyú erõvel szorítja
a kezem, és azt mondja, túl fiatal vagyok I-hez, inkább
elveszi õ feleségül. Jumbósapkája állandóan
leesik, valaki arra jár, és visszateszi a fejére.
Menjünk el Párizsba, mondja, jó hely. Késõbb
a svájci írónõvel azokról az ikrekrõl
beszélgetünk, akik nem engedik el egymást, és
magányosan élik le az életüket. A gyereke azt
e-mailezte neki, hogy vigyázzon az olasz írókkal,
mert mérget fognak szórni az ételbe.
N: A Pradóról beszélgettünk, volt egy kép,
amin Szûz Mária egy szent szájába tejet lövell
a mellébõl. A szállodában minden ruhát
kipakoltam, hogy kilógják magukat. Rutinszerû dolgokat
kell csinálni, hogy visszaszerezzem magamat. A rutinok az élet
körvonalai. A telefonom: F SFR. Nicolával visszamentem a cuccaiért,
amit a Mekiben hagyott (képeslap, tusfürdõ, mentacukor,
digitális lázmérõ) - egy arab nõ turkált
a zacskóban. Bordeaux-ban nincs zebra, mindig tilosban slisszolsz
át. Fogadás a városházán, egy észt
író arcokat vág a tükörben. Volt rák
is, de nem tudtam enni, nem tudok megenni valamit, ami rámnéz.
Késõbb letéptem egy virágot egy csokorból,
és a hajamba tûztem. Kezdek infantil naivává
regresszálódni. A parton ünnepség, hatalmas kereszt
reflektorokból összerakva.
Másnap Chateau Malagar. A buszban úgy elfáradtam
attól, hogy nézem, ahogy K. alszik, hogy én is elaludtam.
Egyszerre csak 15-en mehettek be megnézni Francois Mauriac házát.
A többiek lefeküdtek a fûre, vagy bolyongtak a parkban.
Pasztorál. Írók sétálgatnak, beszélgetnek,
hevernek a fûben. Elterjedt, hogy kávét osztanak. Már
korábban loptam egy szelet kenyeret, betettem a zsebembe, most megettem.
Mauriac szobájában 11 széket számoltam meg.
M. szerint a látogatás szentségtörés volt,
mintha Mauriac csak elment volna sétálni, mi meg ott nézelõdünk.
A látogatás után megint leheveredtem a fûbe.
Az írók fûszálon zenéltek, távolugrást
gyakoroltak. Mérges voltam, hogy nem kapom meg az SMS-eket az F
Itineria hálózatán keresztül.
Párizs
G: Este T. részegen a beloruszokkal vitatkozik, többször
hallom, hogy "Russian army", "German army". Én is részeg
vagyok, de nem sokat dumálok. Sokkal kevesebb koldus a városban,
mint húsz évvel ezelõtt. Tiszták az utcák,
de azért a caféban a szemetet a pult alá dobják,
mint Madridban. Zászlók mindenütt. Egy francia szervezõ:
„I’m not your text.” Egy teraszon ülünk, jeges kávé,
mellettem egy pasas pernod-t iszik. Vacsora egy olasz étteremben,
a pincérek félszemmel a tévén - gól,
mindent eldobálnak, egymást ölelik kiabálva.
N: A vonaton meghallgattuk Nicolával Mahler V. Szimfóniájának
IV. tételét. Sírtam. Aztán a városban
majdnem napszúrást kaptam, a szendvics ehetetlen volt, kitettem
a járdára. A metróban is hõség, hosszú
folyosók, bonctermi csempe, piszok, kéregetõk és
õrültek. Pompidou Központ, szebb, mint ahogy emlegetni
szokták. Lépcsõk a csövekben. Párizsnak
az a mániája, hogy nagymellû nõkkel hirdeti
az áruit, de az egész város nem olyan izgalmas, mint
ahogy beleszuggerálják az emberbe. Nem érzem az extázist,
amit kéne. A Champs Elysées-n iszonyú sok ember, kocsi,
zaj, drágaság. Mindenhol fúrnak, egy szoknya 3800F.
Valahogy azt érzem, Budapest elrontotta nekem Párizst, mert
ugyanígy lennék Budapesten is, csak nem kéne küszködni
a nyelvvel. Szóval nem tetszik Párizs, most kimondtam. Séta
közben valami ólomdarabkák hullottak ránk, és
elkezdett a bölcsességfogam fájni. Beültünk
egy Marie nevû kávéházba, ami nagyon híres,
mert itt forgattak egy filmet. Nem volt túl nagy szám a pottyantós
vécéjével. Egy férfi mellettünk valamilyen
zöld italt ivott felöntve ásványvízzel.
Megkérdeztem L-tôl, mi az, de már nem emlékszem,
mit mondott.
Lille
G: Nyílt pályán állunk, õz fut a
sínek mellett. „Lille a legeurópaibb város." A falon
Cupido, kezében vaskereszt. Barackszínû tapéta
a szállodaszobában, nem tudom beprogramozni az Eurosportot.
A BBC News-on látjuk a tegnap esti tömegverekedést Brüsszelben.
I-nek fáj a foga, cataflammal méri az idõt, egy cataflam
hat óra. Mindenki más színû sört iszik,
beértünk a sörkultúra-sávba. Egy méh
száll az arcom elé, egyhelyben repül, zörgõ
pont a levegõben. Taps, mintha száraz szirmokat morzsolgatnánk,
a színészek meghajolnak. Az észt író
meséli, hogy tíz éve nem ír semmit, csak pénzt
keres. Tökéletesen megteltem adatokkal és benyomásokkal.
A fûben heverek egy imádkozó szent lábánál.
Szól a harang, nem zúg, csak olyan bánatosan gling-glangol,
minden ütésnél abba akarja hagyni. Ypern: egymillió
halott hever alattunk. Sárga bilétára kapjuk a sört.
A flamandok vigadva vigadnak. M. mérges, mert nem figyelünk
„Homérosz dalára" - igen, mondom, de ennek a Homérosznak
kilóg az alsónadrágja és szemüveges.
N: Lille-ben fogadás, sokáig nem engedik, hogy együnk.
Ismeretlen húsok és az a pirinyó, meghámozhatatlan
rák. Aztán sokáig nem történik semmi.
A buszban hideg levegõt fújnak ránk. M. magyarázott
valami vicces-cinikus történetet, amit nem teljesen értettem,
de révülten boldog voltam a cataflam és a kávé
hatására.
Brüsszel
G: Éjszaka nagy csata volt, relaxálnak a tetovált
szurkolók a teraszokon. „Tapintható feszültség."
Fémkordon, rohamrendõrök, szirénaszó.
Megtudjuk, hogy Márist, a lett írót nyílt utcán
kirabolták. Szorongatjuk a hátizsákunkat. Egy néger
fiú fejhallgatóval, komótosan megteríti az
asztalt. Reggel a hallban várunk, többen összerezzenünk
egy telefon hangjára, kezdünk becsavarodni.
N: Félmeztelen, kopasz szurkolók, háborús
hangulat, rendõrök, sziréna. A hotelbõl rendeltünk
egy pizzát, ekkor vettem észre, hogy már B Mobistar
van kiírva a mobilomon.
Dortmund
G: Nemrég megöltek itt három rendõrt, tízezer
rendõr érkezett a városba tüntetni, de ne féljünk
tõlük. A bárban egy néger bábu ül
a zongoránál. A jugoszlávok gólját Milosevics
lövi. Azt álmodom, hogy öltönyben úszom, és
félek, hogy kiesik az útlevél a zsebembõl.
M-et legjobban a mocsarak és az elhagyott ipari létesítmények
érdeklik. Délután focizunk, Jugoszlávia-Világ:
5-3 (3-0). Negyven fok, a közönség az árnyékben
pilledezik. 3-2-nél megcsillant a remény. Mind a három
Világ-gólt a magyar G.L. rúgja. Hazafelé egy
szarajevói íróval beszélgetek, elég
barátságtalan. Lehet, hogy van valami, amit csak õ
tud. Vagy egyszerûen csak nem bírja a képemet. Este
felolvasás, az ablakban magyar zászló. Felicitas szerint
rosszak a fordítások, és mind a négyen a múltban
élünk, négyféle nosztalgia. Egy néni megkérdezi,
van-e családom, mert csak „magányos ember írhat ilyen
szabadon". Éjjel Sükür Hakan kettõt nyom a belgáknak.
Minden nap a katonaságról álmodom.
N: A telefonom hol D2 Privátot jelez, hol D1 Telekomot, de nem
tudok SMS-t küldeni. Ma elõször nem kellett cataflamot
bevennem Bordeaux óta. L. azt írta rólam a naplójában,
hogy félórával a megérkezésünk
után útbaigazítottam egy csoportot, hogy hol vannak
Mekik a városban, de ez így nem teljesen igaz. Németországban
mindenki olyan, mintha most jönne az uszodából. A hotelszobában
mindent szétdobáltunk, és fél kettõig
beszélgettünk a bárban.
Hannover
G: M. a vonaton meséli, hogy tegnap egy bányában
járt, amit virtuális mûvészek rendeztek be,
és egy virtuális kutya egy virtuális ember nadrágját
tépte, a virtuális ember menekülés közben
átmászott egy virtuális falon, de végülis
a virtuális kutya elszaladt a virtuális nadrággal.
Na, errõl lemaradtunk. Megtudom, hogy Albertót, a spanyol
írót Zilahy Lajos tette íróvá. Két
punk az idegenvezetõnk, a lány éles hangon névsorolvasást
tart. “Jawohl!” Egy templom mellett lakunk, amiben I-t lefényképezték
kislánykorában, ahogy „a Pistikével" térdelve
imádkoznak az oltár elõtt. Megint bunkók vagyunk,
már a beszédek alatt nekiesünk a kajának, persze
a keletiek járnak az élen. Aztán ülünk a
városháza elõtt, egy kõoroszlánnak csak
a feje és a feneke látszik, a közepét bebetonozták.
A tóparton uzsonnázó fiatalok, a vadkacsák
egyre közelebb óvatoskodnak, az egyik lány bezavarja
õket a nádasba, de kisvártatva újból
kidugja a fejét az egyik, lassan megint elõszivárognak,
és megközelítik a morzsázó fõemlõsöket.
Vörös sáv a járdán, a városnézõ
séta útvonala. Egy madár éjjel kettõkor
elkezd pittyegni, ugyanaz a primitív dallam egész reggelig.
Expo: a magyar pavilon mutatós, de a kiállítás
ciki, komor gipszfejek a magasban felirat nélkül. Meg egy régi
tévé, hogy talán a tévét is mi találtuk
volna fel? Amerika nem állított pavilont, nem szavazta meg
a szenátus. Tetovált maori harcosok. Mintha libatollal csiklandoznának,
csorog a hátamon az izzadság. István, I. rokona a
búvár-élményeirõl mesél: a vezetõjük
szájba vett hallal etette a cápát, azért nem
kézbõl, mert a kezet a cápa a hal folytatásának
nézi. Nem értem, hogy a vezetõ fejét miért
nem nézi a cápa a hal folytatásának, de nem
kérdezem meg. Romániai emlékek, két karácsonyfát
vettek, a csúnyát kitették a teraszra, a széppel
lehúzott redõnyök mögött megünnepelték
a karácsonyt, a csúnyát ceremoniálisan bevették
december 30-án a vezér által elõírt
Téli Fenyõ Ünnepén.
N: Mire véget ér a polgármester beszéde,
egy morzsa se marad az asztalon. Aztán a Rathaus elõtt ülünk,
és nézzük, hogyan kattan egyik számról
a másikra a toronyóra mutatója. A Rathaus parkjában
emberek és kacsák, amiket L. vadlúdnak nevez, és
azt mondja, szerinte félelmetes, mikor egy vadlúd megközelít
egy embert. Aztán látunk egy kócsagot, legalábbis
L. azt állítja, hogy kócsag. Waterloo sörkert.
Odafele L. fölemeli a szoknyámat, és ezt nagyon viccesnek
találja. A hotelünk teraszán is vannak kacsák.
Másnap: Expo. Magyar pavilon, jól néz ki, hasonlít
egy építményre a Jedi visszatérbôl. Hõség,
a lábunkat a mûtóba lógatjuk. Egy kínai
kalap, amit nagyon szeretnék, de L. lebeszél. Tadzsikisztán,
kanapés emelvény, szõnyegek, plüss párnák.
L. elalszik, én elmegyek nézelõdni. Kókusz-show:
egy bennszülött megmutatja, hogyan kell a kókuszt meghámozni.
A lába meg a hasa ki van tetoválva bennszülöttesen,
de a két segédjének sittes tetkói vannak. Szétosztotta
a kókuszt, de én nem kaptam.
Malbork
G: Wolsfburgban szállunk át a focipálya mellett,
ahol nemrég a debreceni legények harcoltak, mint az oroszlánok.
Az idiotizmus mélyfokán Tsüss!-ös kendõvel
integetek a vonatablakból a helyi szervezõknek. Berlinben
megállunk egy pillanatra, ide fogunk megérkezni, akkor meg
minek megyünk tovább? Sárga lufik szállnak a
sínek mellett. K.: reggelente végig kell gondolnia, milyen
országban van. Én: nekem azt is, hogy ki vagyok. Ismerõs
szagok a szállodában. A várban középkori
kiállítás, latrina-szoba, ahonnan a mélybe
zuhantak a kémek. A háború óta renoválják
a várat, még nincs kész. Egy faliszõnyegen
Mózes kezében a bot kígyóvá változik,
Mózes meg van döbbenve, az Úr dühös, hogy
ilyen trükköket kell bedobnia. A tanácsterem falában
ágyúgolyó: hiába lõtt be az ellenség,
nem szakadt a lengyel király fejére a plafon. Esõ,
séta, kaja, rossz. Az árak a szokásosak, eltûntek
Európában az árbeli különbségek,
most már csak a béreken kellene kicsit csiszolni. Hajókirándulás,
a zsilipezõ nõ: kisétál a házból
keresztül a kerten, és utálkozó arccal letekeri
a zsilipet. Ez a munkája, ha jön a hajó, nyit. Visszafelé
a férje teker, õ is unja, hiába integetünk, ránk
se bagózik. A hajó orrában állva siklok a vár
felé. Csönd, szitál az esõ, a víz nyugodt,
mélabús. Valami szürke árvaság a tájban.
Aztán lovagi bemutató, a litván király letaglózza
az utolsó teutont a porba. Kása, zöldség, véreshurka.
Sántító gallymûvész, C. “felalkudja”
az árat. I-t is beöltöztetik páncélba, rituálisan
hátba, hasba, és fejbeverik egy karddal, csak úgy
kong, aztán lefektetik a földre, és biztatják,
hogy álljon fel. A rend fellazul, koncentrálnak a kommandósok.
A lengyel skinheadek légiósoknak nevezik magukat, tudjuk
meg Pjotrtól, a heavy metál basszusgitárostól.
N: Több mint tíz órát ültünk a
vonaton. A telefonom PL-Era volt, aztán PL-03 meg még valami,
amit nem írtam fel. Most elõször volt útlevél-ellenõrzés.
Lengyelország olyan, mint Magyarország, csak minden nagyobb.
Rengeteg tehén. Éjjel érkeztünk meg, katonák
terepszínû ruhában, kiabálás, ki hova
álljon. A vacsora öt dollárba került melegsöröstûl,
adtam a pincérnõnek 50 dollárt, visszakaptam 40 millió
zlotyt. Malbork egy lovagvár, valójában olyan, mint
Békásmegyer, aztán egyszercsak ott a vár. Fegyverkiállítás,
szárnyas páncél, amit egy magyar lovag viselt, õ
maga készítette rá a félelmetes szárnyakat.
Buditerem: ha valakirõl sejtették, hogy kém, kihúzták
alóla a rácsot, és lezuhant a pöcegödörbe.
Este a bemutató után rám raktak egy páncélt,
aztán fejbevágtak egy karddal.
Kalinyingrád
G: A program szerint családlátogatás is lesz,
ez érdekes, felmutatom az igazolást, és felolvasok
a konyhában. Olga, az idegenvezetõnk megkér, hogy
szenteljünk fél oldalt a könyvünkben Kalinyingrádnak.
A város közepén lakatlan, kiégett betonmonstrum
egy elvadult grund közepén, olyan csúf, hogy szinte
már büszkék rá. Olga szerint az itteniek szívesen
beszélgetnek, és szívesen válaszolnak akár
provokatív kérdésekre is, mint pl. hogy õ hány
éves. Megáll a buszunk egy pirosnál, egyenruhások
egy élettelen embert vonszolnak ki egy kerthelyiségbõl.
A következõ sarkon tömeg, tûzoltókocsi, valami
füstöl. Begyûjtik az útleveleket, indulás,
senki sem tudja, hová megyünk. Katonazenekar az 1200 Hõs
Emlékmûvénél, végig nem derül ki,
hogy ki az 1200 hõs. Ólomszárnyú békegalamb.
Jajongókórus, hárfa, gyászoló anyák.
A „találkozás az olvasóval” illetve a “családlátogatás”
helyett a vasúti vezérkarral töltünk három
infernális órát. Aztán a tenger, az észt
író a mellényét az alsónadrágja
köré tekeri, elindul a vízbe, rájön, hogy
ez így nem jó, visszamegy, ledobja a mellényt, és
berohan a vízbe. A színpadon baletteznek, a tömeg õrjöng.
Egy kisfiú vesszõvel veri az öccse fenekét, aztán
ránk néz, fölnevet és elszalad. Egy teljesen
letargikus ló. Dizõzök és kalózok. Készül
a tûzijáték, egy utász babrál a rozsdás
csöveken a drótháló mögött. Éjjel
azt álmodom, sûrû zselé ömlik ki a liftbõl.
N: Megint pecsételtek a határõrök, megállt
a vonat, és M. azt mondta, hogy körülbelül most van
vége a világnak. Vége is lett, mert a mobilom megszûnt.
Kalinyingradban elõször is kaptunk virágot, amit Schiller
szobra elé kellett tenni (késõbb bevallották,
hogy Schiller egy percig sem lakott a városban). Az állatkertben
a háború után négy állat maradt életben,
a víziló, a teve, a róka és a hód. A
délutáni programon nagyon szomorúnak kellett lenni,
a békegalambok erõlködve egy fához repültek,
és ott ültek a mûsor végéig. Aztán
kényszerítettek, hogy megigyak fél liter vodkát,
tósztot is kellett mondanom, és sírva fakadtam egy
tucat ismeretlen orosz ember elõtt, egyrészt, mert részeg
voltam, másrészt, mert õk nyomorították
meg a családomat, miközben õk is milyen nyomorultak.
Aztán levonatoztunk a Balti-tengerhez, és beáztattuk
a lábunkat. Észt kollegánk alsónadrágban
fürdött. Nem volt kagyló.
Vilnius
G: A szocreálból az avantgárdba csöppenünk,
szimultán költõi felolvasás az állomáson.
Kalinyingrád után Mátészalka is New York lenne,
de Vilnius tényleg gyönyörû. Lankák, a folyó,
az óváros. A polgármester intelligens harmincas, rövid
beszéd, pazar kaja, közben finom jazz szól. A tányérhoz
egy kis csatot mellékelnek, amivel oda lehet tûzni a poharat.
Óvárosi zarándokhely, a beteg hívõk
térden állva közelednek Máriához. Újabb
borostyánmúzeum, hevítéssel sötétítik
és buborékosítják a borostyánt. A templom
a kommunizmus alatt Ateista Múzeumként üzemelt. Ebéd
a bárban, a tévében magyar kajakosok lapátolnak.
Fogadás Trakai-ban, békés táj, a tó
fölött az alkony fényei. Cserépkorsóban
kapjuk a sört. Az angol szervezõlánnyal beszélgetek,
kiderül, hogy minden angol író ír, csak õ
londoni. Beszéd közben furcsán csücsörít
a szájával. Hûvös, éles levegõ,
a víz aljáig látok. Minden este berúgni.
N: Mûködik megint a mobilom! A vilniusi állomás
elõtt a Meki, a civilizáció jele. A szokásos
beszéd a városházán, a dögkeselyûk
megrohamozzák az asztalokat. A hidegtálakat tükrön
tálalták fel fényûzõ eleganciával.
Beszélgettem egy svéd írónõvel az IKEÁ-ról.
Vilnius olyan, mint Prága és Szentendre ötvözve.
Borostyánmúzeum, utunk során kábé a
tizedik. A várban a vécé kádszerû volt,
nem tudtam, pontosan hova kell pisilni.
Riga
G: Megint a románok mellé kerülünk a vonatban,
rengeteget beszélnek. A büfében Alberto meséli,
hogy Vilniusban másodszor lopták el az összes pénzét,
és hogy szerinte két náci íróval utazunk
együtt. Rigát prospektusokból ismerem meg, az idõ
nagy részét a szobában töltjük. Zuhog az
esõ. A lett pénz kétszerese a dollárnak, egy
leti két dollár, néhány gyûrött
kis bankjeggyel elvagy egy hónapig. A vécében két
lehúzó a kis- és a nagydolognak. A fogadáson
a tálcáról kivételesen egy vizespoharat veszek
el, de mintha csörlõkkel kellene a kezemet belülrõl
irányítani. K. egyre rosszabb állapotban, konfúz,
borostás, billeg, verdes a tekintete. Szemben építkeznek,
döndülés, egy munkás bezuhan a kéménybe.
A további programokat maradéktalanul elszabotáljuk.
A franciák lenyomják a portugálokat. Kis séta,
egy fiú partvissal alulról felnyomja a vászontetõt,
hogy oldalt a járdára zuhogjon a víz. Vak képernyõk
várják az esti meccset. Álmomban Thomas Wohlfahrttal,
utunk szervezõjével párbajozok. A hollandok kihagynak
öt 11-est. Telefonon tartjuk a kapcsolatot a külvilággal.
Vicces mondatok az útikönyvben: ha fel akarod hívni
magadra a pincér figyelmét, gyújtsd fel a pultot.
N: Reggelinél atomfáradtan szendvicset csomagoltam, amirõl
tudtam, hogy nem lesz kedvem megenni. Fantasztikusan rosszkedvûen
ébredtem. A telefonom LT Bite GSM-bôl LV LMT GSM-re váltott.
20 dollárért nem 2000 valamit kaptunk, mint általában,
hanem 3 letit. Elhatároztuk, hogy nem csinálunk semmit.
Tallinn
G: M. meséli, hogy volt egy galériában, ahol szögesdrótból
hajtogatott nõi nemiszervek voltak kiállítva. Az,
hogy az észt rokonnyelv, azonnal kiderül, mert a két
idegenvezetõnk neve: Kaja és Sirni. A város fantasztikus,
de Serge azt mondja: „postcard city". Éjjel azt ismételgetem
álmomban: „Érzékeimet megrohanta: a Fanta". Mezítlábas
férfi a templomkapuból megátkozza a nézelõdõ
turistákat. A lakosság egyharmada itt is orosz, redukált
jogokkal. Európa elsõ patikája az óvárosban,
ma is üzemel. Budapesti hangulatok. Aztán a „fehér éjszaka",
pontosabban sötétkék, a tejszerû ködfoltokból
kiáll a bokrok fekete csúcsa, az ég alján mozdulatlan,
vörös csík. Másnap: lebegés a fürdõkádban.
A folyosón takarítónõkbe botlok, épp
a mi szobánkat készülnek megrohamozni. Az elsõ
sörtõl azonnal berúgok. Egy török író,
nem emlékszik rá, hogy lennének a történelmünkben
közös pontok. A pincérek zakóján kitûzõ:
„Dara”. K. jobban van, csak nem szabad innia, számolja a napokat.
Az utolsó emlék: kiszáll a sofõr a trolibuszból,
és egy kampós bottal leemeli az áramszedõt.
N: Ma a vonaton kitöltöttem egy kérdõívet,
hogy mit gondolok bizonyos fogalmakról. Szerelem: Mahler V. szimfónia,
IV. tétel, félelem: az unalom, Egy kívánság:
minden nyelvet ismerjek. Tallinn olyan, mintha Finnország kertvárosa
lenne. Az elnöki palota elõtt fegyveres õrök állnak,
emelgetik a puskájukat. Hogy múlassuk az idõt, egy
csomószor ki-bejárkáltunk. A fogadáson megismerkedtünk
Peeter feleségével, tíz napja szült, magassarkúban
lófrált köztünk. Meghívtak a nyaralójukba,
éjfélkor mélykék volt az ég, páratakaró
ölelte körbe a bokrokat. Hajnali kettõkor a kocsi ablakából
néztük az örök naplementét (vagy napfelkeltét),
míg a hangmérnök lány békésen aludt
a vállamon. Aztán a szobában gondosan behúztuk
a duplarétegû függönyt a fehér éjszaka
ellen.
Szentpétervár
G: Egy nagy és szomorú határõrnõ
pecsétel az útlevelünkbe. Az oroszok annyian vannak,
mint az oroszok, lökdösõdnek az utcán, és
nem kérnek bocsánatot. Túl éles a kontraszt,
és túl fáradtak vagyunk, hogy elképzeljük,
hogy lelkesedni fogunk ezért a városért. Sarló-kalapács
a postaládán, biztonsági emberek a lobbiban, sivár
folyosók, a megfigyelõpontokon elhízott asszonyok
íróasztal mögött, olvasólámpa, keresztrejtvényt
fejtenek, és egy szót sem beszélnek angolul. Két
nap után már csukott szemmel végig tudunk menni a
szagjelzések mentén. A szobában is hiába szellõztetünk.
Lent a téren rendezetlen káoszban özönlenek az
autók, a peresztrojka idején a vörös csillagot
aranyszínûre festették. A többezer szobás
szállodában nincs étterem. Ma van az elõdöntõ
az EB-n. Átjön C., a rigai Balsamot isszuk. Nyevszkíj
Proszpekt: hepehupás járda, tócsák, tömeg,
kollegák billegnek az esõben. A Szmolnijban a falon tízméteres
Lenin a duzzasztógát elõtt. Ebben a teremben vették
át a hatalmat a bolsevikok. Lenin szobája, sapkája,
pecsétnyomója, tolla, könyve, ágya. A cáratyuskát
levitték a pincébe, lefényképezték és
lelõtték. Az orosz történelemben az uralkodók
nagy részét saját rokonaik mészárolták
le. Puskin lakása, szuvenír-shop, Clinton-fejû matrojosa-baba:
benne Clinton szeretõi. Putyin-baba, egyre kisebb Putyinok. Börtönsziget,
ahol Ahmatova raboskodott. Rendelek, aztán egy falatot sem tudok
enni. Szecessziós metróállomás, a szerelvény
tökéletesen olyan, mint Pesten, csak a szag más és
a cirill betûs feliratok. Az Ermitázs elõtt százméteres
sor. Késõbb a szlovén író meséli,
hogy olyan sötét van bent, hogy nem látni a képeket.
Egy nõ a járdán félig hason fekve, egész
testét rázza az ideg. Pétervár a világ
nyolcadik legdrágább városa, és a világörökség
hetedik helyén áll. Tömeges felolvasás, a szövegemnek
csak a közepe hangzik fel, mindegy, csak ússzam meg. Orosz
írók: nagy, lengõ szakállak, fájdalmasan
elcsukló hang, réveteg tekintet, pátosz - a mûsorfüzet
szerint õk a helyi posztmodern. Séta, két fiú
ül egy szemétkupacon, cigiznek. Minden második ember
kezében sör, a nõkében is. Szlovén barátunk
szerint a világ legszebb városa. Éjfél. Kék
az ég. I. bekeni szúnyogriasztóval a fülét,
hogy legalább a fülébe ne zümmögjenek bele.
N: A házak lerobbantak, az emberek szürkék. A lifttõl
öt percet kell gyalogolni az 5139-es szobáig. Raszkolnyikov
lázas hetei jutottak eszembe, mikor bementünk. Éjfél
körül C. áthozott egy párnát, én
meg cserébe odaadtam a káddugót.
A Szmolnijban a falon monumentális freskó: Lenin
a Niagara vízesés elõtt. Eltévedtem, és
benyitottam a menzába, valami mérlegféleség
volt minden asztal közepén. A telefonom North-West-et ír
ki. A metró olyan, mint a pesti, csak büdös. Az emberek
nekedmennek az utcán. A Nyevszkíj Proszpekten kéregetõk,
az aluljáróban használt zoknit árulnak. A Puskin-kávéházban
egy nagyon helyes vécésnéni egyetlen cikk vécépapírt
nyom a kezembe. Egy macska, a motorháztetõn alszik, olyan,
mintha leesett volna a tetõrõl, de aztán feltápászkodik,
és rosszkedvûen kisétál a katakombaszerû
folyosón az utcára.
Moszkva
G: Népdalkórus, beszédek, só, kenyér.
Kilátás a hagymakupolákra. Cirill-betûs névkitûzõk,
a nyugatiak bajban vannak, nem tudják elolvasni a saját nevüket.
Moszkva felüdülés Pétervár után,
de mint késõbb kiderül, errõl is megoszlanak
a vélemények. Mindenesetre tisztábbnak, rendezettebbnek
tûnik. Óriásfenyõk a Kreml fala elõtt.
A Vörös tér egy lankás domb, sokkal kisebb, mint
a november 7-ei közvetítésekbõl sejteni lehetett.
Kérek egy kávét - van pénzed?, kérdez
vissza a pincérnõ. A jármûveken könyöklés,
taszigálás, vad tekintetek. A Gum idõközben Plazavá
alakult. Kolduló cigánylány, belémcsimpaszkodik
és nyüszít. Itt nem annyira állattal koldulnak,
mint Péterváron, inkább csupasz csonkokkal. A Sándor-kertben
viszont hájlájfnyikok és hájlájfnyicák.
Tretyakov Galéria: a XIX. századi realista portrék
nagy része Csordás Gábort ábrázolja.
Az asszony, akit kivégzésre vonszolnak, mert rosszul vetette
a keresztet. Kedvenceim a vizes, tengeres, mocsaras képek. Vacsora:
orosz báránysült, népviseletes pincérnõ,
Frank Sinatra énekli a New York, New York-ot, a pulton a tévében
az Úszó Világkupa. Remélem a Kispest vesz néhány
új játékost, súgom I. fülébe. Felolvasás,
M. a bevezetõ alatt felírja egy papírra: "A nõket
meg kell kínozni". Az aluljáróban a Child in Time-ot
játsszák. Kolbász a Vörös téren.
Este a bulin mindenki részeg, egy román íróval
beszélgetek, félek, hogy átesik a korláton.
Másnap fogadás, csak pepperonit eszem és sört
iszom hozzá. Petíciók keringenek az írók
között: tiltakozás a csecsen háború ellen,
illetve buzdító röpirat a csecsen terroristák
likvidálására. Az állomáson búcsúztatás
katonazenekarral, mintha a frontra indulnánk. Hajnalban a büfékocsiban
P. megmutatja a kezét - a felesége egy verekedés során
kiharapott belõle egy darabot.
N: A birodalmi méretû állomáson emberek
somfordáltak a szomorú szendvicsek között. A szálloda
lobbijában káosz, kedvemre duzzoghattam. Ebédnél
L. ellopta az aszpikos kollázsokat a környezõ asztalokról.
Moszkva gyönyörû, igazi felüdülés Szentpétervár
után. Ugyanolyan a szõnyeg a hotelban, mint Szentpéterváron,
csak nem bûzlik. Megtudtuk, hogy a Vörös tér azt
jelenti, hogy "Szép tér", és nem a színre utal.
Ott állt Marx és Lenin meg még két valaki,
le lehetett õket fényképezni pénzért.
Este a huszonegyedik emeleten az egyik írónõ eljegyzési
bulija, a võlegény Bécsbõl érkezett.
A partin sokan berúgnak, botrány (nem részletezem).
Úgy néz ki Moszkva innen fentrõl, mintha Budapestet
ledózerolták volna, és ezt építették
volna fel helyette, és mi a Margitszigeten egy hotel tetejérõl
néznénk le. Az a furcsa a Literaturexpresszben, hogy emberként
ismered meg az írókat, és nem írókként.
Sajnálom, hogy nem olvashatok semmit tõlük, magyarul
és angolul nemigen készültek fordítások.
Minszk
G: Végtelen lakótelep a horizonton. Kõ, víz,
levél. A belorusz pénz egy fikció, nullákat
kell számolni. Kimegyek a szigetre, három méteres
bronz anyák, az Afganisztánban elesett belorusz hõsöket
gyászolják. Ebéd a menzán, a víz sós,
a csirke vizes. Idegenvezetõnk egy panelházra azt mondja,
ez a turisták paradicsoma, itt van a mozi. Grandfather Talas, a
százéves partizán: 1844-ben született, és
még fegyvert fogott a fasiszták ellen. A jelen: letartóztatott
újságírók, a független lapokat Litvániában
nyomják, nem lehet külföldre telefonálni, nincs
mobilhálózat, de van Lukasenko-kultusz. Kommandósok
sziesztáznak a szálloda halljában.
N: A vonaton L. az észt barátunkkal sörözött,
én megpróbáltam aludni, de hétszer mentem ki
vécére, mintha mindent, amit õk megittak, nekem kellene
kipisilni. Hajnali háromkor a büfékocsiban bukkantam
rájuk. Az észt azt mondta, olyan ez az út, mint az
Eagles szám, a Hotel California, annak is az a sora, hogy „You can
check out anytime, but you can never leave.”
Minszk panelváros sok fával és vízzel.
Kétféle pénz van: egyrubelesek meg százmillió-rubelesek,
és valahány az egyrubelesek közül megfelel a millió
rubeleseknek, na szóval teljes zûrzavar. Odatartunk egy csomó
pénzt, és õk kimarkolnak valamennyit. Csak a nagypostáról
lehet külföldre telefonálni, a mobilom megszûnt.
A tájékoztató brosúrában a "Who’s who
in Belorussia" oldalon csak Lukasenko szerepelt, tehát õ
volt az egyetlen "who". Délután részt vettünk
egy city tour-on. Lenin-szobrok. Éjszaka valahol robbantottak.
Breszt
G: Lefényképezek egy kommandóst az állomáson,
vadul káromkodik. Bresztben átszállás: kalács,
só, virágesô. Útlevél-ellenôrzés:
úgy néznek az izlandi kollegára, mint egy ufóra,
valószínûleg õ az elsõ izlandi ember
ezen a vidéken. Levetetik a szemüvegét, méregetik,
körbejárják.
N: Egy restibe tereltek, kaptunk szendvicset, megint olyan félelmetes,
kádas vécé volt, nem tudtam, mit csináljak
a vécépapírral, bedobtam a kádba, aztán
kiderült, hogy van egy kis gyûjtõláda, kihalásztam,
és odatettem.
Varsó
G: Mindenkit és mindent unok, Varsó mégis képes
felrázni. “Europe is different” mondja T. az állomáson.
Az óváros: huszonöt éve jártam itt. Egy
szobor a kávéházban: a kövér puttó
a tátogó alligátor hátát paskolja. Letöltöm
az e-mailjeimet, Kispest-Dunaferr lesz az elsõ fordulóban.
Zápor és éles napsütés váltakozik
félóránként. Mindenhol fúrnak. I. talál
egy mondatot: „A nõ sorsa felõl a férfi dönt.”
Éjszaka a teraszokon magányos õrök ülnek
a székekbe süppedve.
N: Varsó jó.
Berlin
G: Tömeg a Friedrichstrassén. Magyarok. Másnap városnézés,
az idegenvezetõ fiú hosszan beszél a külvárosi
náci gengekrõl, B., a néger csaj felháborodottan:
minek kell ezt nekünk tudni. Fogadások, bulik, élménybeszámolók.
Ahogy közeledtünk egy országhoz, az odavaló írók
viselkedése hogyan változott meg. Berlin egy kicsit olyan,
mintha hazaérkeznék, de mégse, és ez egy kicsit
rossz. Telefon: meghalt Petri. Csöpög az esõ. Az utolsó
nap: 44 éves lettem, K. 41. A felhõk között írok.
N: Mostanában naponta többször feltartjuk az ujjunkat
az ég felé, mint az E.T., és azt mondjuk, „home”.
Berlinben olyan ünneplés fogadott minket, mint Lindbergh-et
Párizsban. L. magyar barátai. Berlin olyan, mint Berlin.
Most már nincs mit írnom, fél lábbal otthon
vagyunk. Ezért is nem tudok annyira örülni Berlinnek,
felfoghatatlan, hogy még mindig úton vagyunk.
A repülõn M-et néztem (az ebédjét
ette), hogy eltereljem a figyelmemet arról, hogy rosszul lehetek.
A budapesti reptéren még mindig nem tudok SMS-t küldeni.
Ez most már aggasztó. Budapest a legszebb, legjobb hely a
világon.
Bibliográfia
GARACZI László
Plasztik
Magvetõ, 1985
A terület visszafoglalása a madaraktól
Magvetõ, 1986
Tartsd a szemed a kígyón!
Holnap, 1989
Nincs alvás!
Pesti Szalon, 1994
Bálnák tánca
Pesti Szalon, 1994
Mintha élnél
Jelenkor, 1995, 1999
Pompásan buszozunk!
Jelenkor, 1998
Az olyanok, mint te
Jelenkor, 2000
„Prédales”
Magyar Lettre Internationale, 25
„Tánc, méreg, alkohol”
Magyar Lettre Internationale, 27
(Farkas Zsolttal, Kukorelly Endrével, Marno Jánossal,
Németh Gáborral)
„Beszélgetés a posztmodernrõl”
Magyar Lettre Internationale, 29
„Mész, mész és csak kolbász”
Magyar Lettre Internationale, 32
„Találkozás a bolondok tornyában.
A kanál”
Magyar Lettre Internationale, 34
„Jó lesz nekünk”
Magyar Lettre Internationale, 37
„Versek 1981-bõl”
Magyar Lettre Internationale, 38
(Németh Gáborral és Szilasi Lászlóval)
„Beszélgetés a regényrõl”
Magyar Lettre Internationale, 39
Kérjük küldje el véleményét címünkre: lettre@c3.hu