CSELEKVÉS

 Peter Rusterholznak

Õ, a -ben – nem, abban, amit írt, nyilván
éppúgy tarkót visel, miközben két

alkarja, könyökbõl meg-
emelve ide elõrenyúlik, a kezek óvatosan,
a boszorkányos bánnitudást elõjelezve,

nekikészülnek, úgy fogni meg a ceruzát
akár egy evõpálcikát; megeshet

hogy kétkezesen ír õ
egy álom-valótlan idõképet mely mint üveg
vagy mint szabadság vagy mint újra támadó

szél fordul ahhoz, ami a voltban, már eléltben
föl- vagy letehetõ, vagy nem is volt soha.

96.12.17.
 

NEM IS VOLT SOHA

Függõleges állókép fából,
lábmagas vízszintes mancs fû

aztán valami bólingató
Valaki-és-Ismét-Valaki-és-Megint-Nem-Valaki –

ribizlibokor, nyakában a változó évvel.

A Nincs, ez hûsít belégzett levegõvel a
születésem elõtti világban, mélységmérõ hely,

pillantás-cserélgetõ, a Sosem, ez
a hozzáérhetnék nyománi el-égés, hóba

tûnjön át inkább a bokor, semhogy
magamat rablónak kelljen tudnom.

Nem volt mit megbocsátanom neki.

96.12.30.
 

KÖZLÉS

Hát tündérhúst kanyarítok én ki,
azt teszek a tányérra?

És az akadálytalan holdsütésben
tündérrókák

(a kerek asztal köré
székekre ugorva, mellsõ lábuk
a fehér terítõre helyezve,
kés-villa)

dézsmálják meg, mielõtt a
magamfajta csámcsogna rajta?

97. 06. 27.
 

FÖLÖTTE FELHÕK, ÉN CSAK AZT AZ EGYET TUDOM

Megyek a kerék mellett.
A kocsi magasabb nálam.
Nagy rakományt visz.

Mögötte az oromfalak
leheletszerûen az éggel.

Lezárják a tetõket.

Jobbra tõlem ez ismétlõdik.
Majd véget ér, de jobboldalt elõl
ott magasodik a gesztenyefa.

Falusi út,
mellékutca, a miénk.

Kifele megy a fuvar.
A fuvaros a kocsi bakján?
Vidáman néz. Az ökrök ökör módján néznek.

Én komolyan nézek.
Aki szembejön, látja.

Nyolc éves lány vagyok.
A fuvaros – fuvaros-korú.
Az ökrök magukrészt ökrök.

Halántékomtól jobbra
a kocsi oldalának trapéza.

Balra – semmi; a kert; messze,
ahol a kert végzõdik, ott a szülõi ház.

Megyek a rakománnyal.
A fuvaros huncutul néz.
A sapka sildje alatt

az örök mosolyráncok.

Maradok a kerék mellett,
mintha én volnék az, aki csak épphogy
meg-megrázintja idõnként a gyeplõt.

A lengések közben, ami van.
Lassú repülés.

97.11.30./ 98.01.23.
 

TELJESEN KIHALT

 Herta Müllernek

Hetekig, hónapokig nyargaltam
beépített tájon. Ügyek takaros
bozótosa. Vaduló szenvedélyt
tagadó növényzet.

Mennybe menõ kerti tüzek.
Dinnye- és napraforgó-
földek, sehol

egy teremtett lélek...

98. 05.25.
 

ÜDVÖZLÕLAP CHRMNEK

hullámos fodros hullámcsigás növény bodor
pihés fodor úgy nézem föld igézi vágyna le
mit vágyna zúgna. húz hézagosan ferdén fölfelé

feltépdes ép maradvány hajdan-nagypapás-cihert
unokabotorkát: dehogy bukom tréfál a vén
jobbról fejessel

orra (nem ám hogy felhõ módra, nem
ez a sorja). van három zóna,
mely külvilágát összerója:

fölül – szelek asztallapok asztalok. lejjebb –
a normális pillantást normális esetben viszonzó
zóna, ahogy épp most is, itt

a váratlanul dicsfényszerû
reggeli napsütésben – egy citromlepke belerepül
a lombba, mely lomb, mit ád isten, egy nagy galagonyabokoré.

a harmadik, a mozdulatlan tûnõdésben intakt
zóna amilyen az égõ csipkebokoré például
– csak a föld belsejében képzelhetõ

el bizton, azelõtt kemence volt: félelem-
szító lobogás. ímé a nagypapák suhannak, nem kislegények,
balról jobbra alulról fölfelé akárha a jonhunkból erednének.

98.07.13.
 

TÁJÉKOZÓDÁS

Elmaradhatatlan, ha már itt vagyok:
az egykori környéket újra odarendezem,
mintha a még meglévõ formáknak (föld, mezõ,
épület) ma is megvolna eredeti rendeltetésük.

Valami szellem volnék? –
Ki a múltból megújra
elõfantáziált létesítményeket

emlék gyanánt hasznosítom,
miképpen most is:

Látom magam amint megyek és akkor
Látom magam amint megyek egy vödörrel és akkor
látom magam amint megyek egy vödörrel az udvaron és
az istálló ott van a hátam mögött.

Jövök egy vödörrel az udvaron át
láthatóan az istállótól, azt kérdi valaki:
Mi van a vödörben, tej?
valószínûleg egy kísértet kérdi.

Nem, a vödörben nem tej van.
A vödörben faékek vannak, támasztéknak,
mert egy új ajtót tesznek föl a házban.
Faékek a sufniból.

Szóval egy teljességgel más rendeltetés megy velem,
a háttérben valami tehénistálló kísért,

rájuk azért van szükség, hogy egy nem éppen
simulékony gondolati rezdülést, rendbetételt ábrázoljak.

98. 07.17.
 

LENDÜLET

ó, hogy magunkat arra adtuk, hogy elõlépve benyitogassunk
akárki kerítése kapuján, mely, a vadsalátában, állandóan
rozsdáll, bomlik saját rácsidejében – örökké tüzes
kezünk nyomán

98.10.04.
 

BÁRMI LEGYEN

egyik ámulatból a másikba esem:
most egy idõre ismét álomba siklok
le és hagyom hogy hatalmába

kerítsen a nézõpontok – amúgy ismerõs –
váltakozása a három sarok körül
mindegyikre emeletek húzódnak

fel kisvárosiasan sápadt
sivár túlvilági fényben Akkor is:
ámulatba ejt

98.11.20.
 

A FELTÉTEL

Ha nem lett volna Kolumbusz, akkor
nem jut osztályrészünkül a gyarapodás,

ráncosra töppedünk, madárlátódunk,
akár a potyadék májusi alma az úton.

Volt víz, sok, aránytalanul, és maguk
az artériásan táplált szemek
csillagzottak bele.

Aránytalanul, víz, évszakról
évszakra, mindenkor, hosszan és
szünös-szüntelen csak

2000.05.02.

Kérjük küldje el véleményét címünkre: lettre@c3.hu