AZTÁN TIZENKILENC NAPON ÁT...

aztán tizenkilenc napon át hánytam csak olyan ideges voltam ettől és minél többet hánytam annál jobban féltem hogy őneki ott bennem nem jut elég táplálék hogy bekövetkezik a katasztrófa és mind csak hánytam miféle csoda hát hogy a teste ilyen felkavaróan szépségessé fejlődött az enyémnek e nyomorult cinkosnak minden kételye ellenére nézd csak milyen pompás mellette minden más a felnőttek odakinn csupán sápatag erőfeszítés fájdalmas emlék az ígéretes növekedésről nekifog ő is végigcsinálja tán mindazt ami időközben történt csúszik mászik morgolódik állatokat és nemi szerveket rajzol síremlékeket és isteneket ötöl ki nézd csak keze van ujja karja lábszára lábujja lábfeje térde könyöke nem mind mutatja még a várt arányokat de ennyi is elégséges bizonyíték azt hiszem már a tenyér árkai is megvannak melyekbe lassanként bemaródik apró forró romlásra rendeltetett kis testének sorsa megtagadom megtagadom magamtól hatalmas büszke süteményem minden morzsáját hadd gyarapítsa őt vérébe zuhintom őseimet leszűröm őket megátalkodott boszorkány felismerhetetlen húslevesként parányi hajszálereibe melyek mocskot hoznak nekem cserébe egyelőre aprócska kevés néprajzi érdekkel bíró maradványokat sosem sikerül teljesen letisztogatnom magamról megtagadom látni sem akarok mást mint ezt a hatalmas diadalmas fejet húnyt szeme még lapos füléhez közel de én bízom az orr és a száj jól elkülönülő nyílásaiban mondom neked beszélni fog táncolni sírni állat-farkacskája kibomlik még egyénületlen nemi szerve hatalmas homályos kísértésben rejtezik gondold csak el tökéletesen összeillik a végleges márványba zárt androgün öltözet se nem adomány se nem harc mégsem tudok elszakadni püffedt lüktető kis hasától szüntelen hogy fejlődjön és fejlődjünk mi is ráadásul micsoda gyorsasággal hozzá tudnánk-e szokni e telt dobogáshoz itt az útszélen e ki tudja miféle keringés szédülete félelme nyűgöz le nézd nem jön már semmi sem a sárgás gömbből akár a madaraknál saját májának aránytalan tömege termeli fogja fel a vérét figyeld a csontjait mint formálódnak még csak egy kis komikus összegubózott hernyót költögetek méhem mélyén egy valódi ember nemzői vagyunk csak egy hajszál választ el a haláltól neki pedig már minden tagja kezdeménye megvan aki nem hiszi jöjjön nézze meg egy az egyben 
Genevičve Amyot:

 NEGYEDÓRÁNKÉNT... 

negyedóránként egyszer sem mulasztanánk el kart karba öltve körbejárjuk majd az asztalt nem tudnék függetlenedni hiába minden erőfeszítés ettől az átkozott ingaórától amely emberemlékezet óta kongatja a szorongást napi kilencvenhatszor a dalocskát egyre jobban utálom egy iskolai zsoltárdallammal kezdődik szünetek végén nem tudom megállni unalmamban ezeket a gügye szavakat zümmögöm az őrangyalhoz duplázok mindig őrangyalom őrangyalom lassan abba a korba érünk mikor az ember újra hinni kezd a szárnyakban

 TÚL SLATTYOGÓS...

túl slattyogós papucsot hordunk majd belül molyette műszőrme béléssel a hűtőben varázslatos üvegcsék tartalmukkal teszteljük a kifakult flanellpizsamát gyakran eszünk sárgarépás rizst vagy főtt tojást uzsonnára á szegényes a képzeletem lapos ez így akkor majd több időm lesz hogy a diétát betartva is ízletes dolgokat csináljak kettőnknek nagyon egészséges fűzöd majd hozzá bicegve-döcögve csak megsütöm még a kenyeret mindig ugyanazon recept alapján nehogy elrontsak valamit mindig ugyanaz az illat ébreszt majd bennünk bátortalan elérzékenyülést mindvégig hűségesen kitartunk majd a barna kenőcs mellett hiszen ezért jöttünk ugye

 AZ IDŐ NAGYON LASSAN...

az idő nagyon lassan aprólékosan múlik majd testünk sosem növekszik túl e benső tér szűkös keretein amelyek lassanként mindjobban összezárnak bennünket amint egyre kisebb lakásokba költözünk magunk is legszükségesebb teendőinkre mozdulatainkra szorítkozunk sosem tudtam hozzászokni hogy ilyen hangosakat fingasz azt hittem az évekkel együtt a beígért bölcsesség is de mintha ez is csak mind rosszabb lenne ettől elbátortalanodom
 

 VÉGÜLIS ELONDHATOD NYUGODTAN...

végülis elmondhatod nyugodtan nagyon örülök neki hogy ilyen bizalmas vagy velem de ha lenne valami más is például álmodtál-e valamit ma éjjel nem te meséld el először én semmit olyan hangosan horkoltál de nem baj nem mindig van ez így meg aztán én is rosszabbnak érzem ha éppen kínoznak az idegeim amikor kicsi voltam nagyon féltem hogy a pokolba kerülök

 FIATALOK VOLTUNK...

fiatalok voltunk alig tizenhat évesek egy apró kék bőrönddel jöttem el hozzád titokban nász-szobánkban porcikáról porcikára haladva vettük el egymás szüzességét véget nem érő izzó beavatás lángnyelvek szüntelen csapongása és mégis megmenekültem több lettem e gyengéd súrlódástól elhatároztam nem hagylak el soha többé aztán apró lakásunkban hirtelen öregasszonnyá változtam felém nyújtottad bőröndömet mondván ugye milyen gyorsan eltelt ez a hétvége én meg tisztán láttam az orrodból kilógó hosszú öregember-szőrszálakat hirtelen felpattantam megesküdtem hogy ezt még megkeserülöd bocsáss meg

 MÉGSEM HIÁBA DOBOZOLTUK BE...

mégsem hiába dobozoltuk be ezt a széthulló sok mindent mostanáig késlekedett az a disznó idő de most eljött időnként áttetsző vagyok mondatról mondatra fényesebb mint aki nem fél mint ki egyre közelebb van a véghez s már félredobhatja a páncélt megmutathatja artériái élénk színét el sem hiszed milyen könnyen részletesen követheted körmöd hegyével legzavarosabb gyűlöleteidet oly finomak kifogyhatatlan szenvedélyeid csapdák akár a zárásig töltögetett poharak és holnap az egész kezdődik újra mindenki helyben akarom mondani mindenki egy helyütt

                  LACKFI JÁNOS FORDÍTÁSAI