Van többféle ferde mosoly, amelyek kiegészítik
a szabályos és ünnepélyes hangulatokat, a mosolyok
másik nagy csoportja az úszkáló, a hegyvidéki
és a szellõs mosoly, melyek néhány éve
egy csoportba tartoznak, és célszerû velük egyszerre
foglalkozni.
Mindannyiukban közös, hogy nem a szájon, hanem
inkább az emlékezetben vagy a feltáró leíró
elemzések sorai közt fordulnak elõ. Ezek a mosolyok
bearanyozzák a testet, és igen jó hatással
vannak az emésztésre, valamint a közérzetre.
Az ilyen jellegû mosolyok eléréséhez komoly
felkészülésre, tanulásra és rendszeres
gyakorlásra van szükség.
Vannak persze egészen más módon osztályozható
szájhúzódások is, így például
a kerekes vigyor, a mentelmi zavar konkrét íve, és
a halfogyasztásból illetve a pingvinvadászaton megszokott
mosolyok. Ezek a jelenségek igen jót tesznek a bõrnek,
az arcot is tisztítják, és könnyítik,
gyorsítják a máj, az epe valamint a psziché
gyors regenerálódását.
Persze a mosolyok mellett, azokkal szinte párhuzamosan
a szendvicseknek is több fajtája létezik, például
a húsos, a sajtos, a zöldséges, a kicsi, a közepes,
illetve a közepesnél nagyobb méretû szendvics,
és egyaránt beszélhetünk finom, ízletes,
kesernyés, elrontott és nagyszerû szendvicsekrõl.
Azt gondolom, hogy a boldogság tulajdonképpen egy szervünk,
csak nehéz kimutatni, hogy mikor fejlõdött ki, és
pontosan hol helyezkedik el a testben.
Olyannak képzelem, mint a mandulámat vagy a vakbelemet.
Ez is egy használaton kívül helyezhetõ szerv,
ami ha nincsen, akkor is tovább élek, sõt, hiányának
még az az elõnye is megvan, hogy nem fog begyulladni.
Ha nem gyullad be, akkor nem fogok túl magas hõfokon
égni, nem lesznek erõs érzelmeim, és így
nem lesz melankolikus fázisom sem.
A boldogtalan ember egyfajta nyugodt, kizökkenthetetlen, a sztoikusok
szerint egészséges, kerek és üdvözítõ
közönnyel, illúziók nélkül szemlélheti
a világot.
Egy dologban azonban a boldog és boldogtalan, a minimalista
és maximalista emberek is megegyezhetnek, amit egy régi magyar
haiku ekképpen fejez ki:
„Viszket a seggem, megvakarom, mégpedig ott, ahol én
akarom."
Csakhogy amíg a boldogtalan ember a viszketés okozta
szenvedést éli át, addig a boldog ember értékelni
tudja a megvakarás okozta örömöket is.
Kérjük küldje el véleményét címünkre: lettre@c3.hu