volt valaha egy házad. Nem úgy, hogy a tiéd volt, hanem úgy, hogy a családod birtokolta. Birtokolta, aztán valakik elvették, és pénzért megengedték, hogy benne maradjatok. Na, nem az egészben, csak egy szobában. Valahol a padlástérben vagy a szuterénben, ahol nekik tetszett. Onnan néztetek kifelé, jé, azt az almafát például a dédapád ültette. Egyre szarabb lett, vagyis egyre nyilvánvalóbban lett szar minden.
Aztán mindenki meghalt, csak te nem.
A sors pedig, azaz valakik sötét ruhában úgy döntöttek, vissza kell csinálni az egészet. Kidobni a rossz idõt a szemétbe. Tessék kifáradni, és birtokba venni minden romlandót, minden szép elviselhetetlent.
Állsz, hunyorogsz a hirtelen jött fényben.
Hülye vicc, nem?
Csináljunk akkor egy vendégséget.
Eljöttek a barátok, a jó ismerõsök, mindenki, aki fél percre szimpatikus volt, aztán a közömbösek, az enyhén ellenszenvesek, meg mindazok, akiket eleve, úgymond alkatilag ki nem állhatsz. A buli pedig egy hangyányit elhúzódott. Mindenki szólt még valakinek, aki szintén odatolta a pofáját, a lelkek összege átlépte a kritikus tömeget, és az egész katyvasz egy ponton elkezdte önmagát szervezni, hogy a végén arra ébredj, megint behúzódtál a szuterénba.
Majdnem ez van. Csak kicsit húzza a lábát a hasonlat: sose volt a miénk semmi, csak szerettük volna. Vagy alig valami.  De nem ez a ház, amit kitaláltam, hanem egy másik. Egy sokkal kisebb.
Két vályogszoba, pár éve megnéztem, nincs már meg. Lerombolták valakik.
Csak az almafák voltak igaziak.
Meg az almák szaga a múló idõben.
Sötétlila almák, majdnem feketék, ha megértek, lehullottak a fûbe. Hallani, hallucinálni a tompa puffanásokat. Az almákból, ha már jó sokáig elhevertek odalenn a gazban, fölszabadult egy bizonyos szag. Az elsõ emlékem, ami meg is maradt. Ha nagyon kevés marad meg, abban a kevésben is elkezdesz kételkedni. Nem bízol benne, hogy nem te találtad ki magadnak.
Képtelen táj, valamikor szõlõ volt itt, átgázoltam a bozóton, össze-vissza karcolta a kezem. Csak lassan fogtam föl, hogy éppen ott állok, ahová valaha a rácsos ágyamat tették. Éppen az almafák alatt. Még mindig, de úgy is fogalmazhatnám, hogy mindennek ellenére, teremnek. Ez voltaképpen ízlésem ellen való. Álldogáltam ott egy darabig, aztán fölszedtem néhány almát, ami – az érvényes törvények szigorú értelmében legalábbis – nyilván lopásnak számított.

Kérjük küldje el véleményét címünkre: lettre@c3.hu