A Spanyol lépcsõ tetejéhez futó egyik utcában van a Biblioteca Hertziana. Ott sokat ültem, amikor is mûvészethamisításról szóló könyvemen (The Fake. Forgery and its Place in Art. Rowman & Littlefield, 1999) dolgoztam. Egy városhoz való viszonyt sokféleképpen le lehet írni. Én ott érzem otthon magam, ahol dolgoztam: Budapesten kívül Bécsben, New Yorkban és Rómában. A könyvtárhoz közel egy házon tábla van: Gogol ott írta az egyik legoroszabb regényt, a Holt lelkeket. Egy kis nemzet legnemzetibb foglalatossága bizonyára a mûfordítás – a legnagyobb magyar költõk fordítók is voltak –, de utána következik a nemzeti irodalom kritikája. Én kritikákat írok a magyar irodalomról, és egy budapesti folyóirat kritikai rovatát vezetem. Részben pedig Lukács György egykori tanítványaként mûvészetfilozófiai tanulmányokat írok. A kettõ néha összekapcsolódik: egy jelentõs költõnkrõl azt állítottam, hogy misztikus, ehhez azonban végig kellett gondolnom a misztika és a líra viszonyát, vagy történeti és teoretikus tanulmányokat írtam magának a kritikának a problémájáról. Néha szétágazódik: így foglalkoztam Walter Benjaminnal, egy sorozatban jelentõs XX. századi mûvészettörténészek esztétikáját rekonstruáltam, vagy elemeztem, hogy mit értsünk klasszikuson.
Amikor hamisításról szóló munkám megjelent magyarul, egy tanítványom megajándékozott saját könyvem egy példányával. A szerzõ neve helyén az õ neve állt, a fénykép is õt ábrázolta.
Tavaly Lessinget tanítottam munkahelyemen, a budapesti egyetem esztétika tanszékén. Lessing azt írja Moses Mendelssohnhoz intézett levelében, hogy õ gondolatait a tollával érleli ki. Ebben magamra ismertem. Azért is szeretek minden foglalkozásom közül leginkább írni, mert izgatottan várom, mire lyukadok ki.
Most hosszabb ideje a múzeum történetfilozófiájával foglalkozó könyvön dolgozom. S ez visszavisz a Spanyol lépcsõhöz, mert annak a közelében lakott Johann Joachim Winckelmann, akirõl egy hosszú fejezetem fog szólni. Õ egész Rómát múzeumnak tekintette...

Kérjük küldje el véleményét címünkre: lettre@c3.hu