Bán Zsófia – Turai Hedvig
Családi fényképek
(bevezető)
1989 óta Magyarországon az emlékezések hosszú, és gyakran fájdalmas
sorozatát éltük/éljük át, ezek az emlékezések a múlt értelmezését és újraértelmezését
tűzték ki célul, gyakran olyan témákra, eseményekre koncentrálva, melyek
korábban a kollektív emlékezet számára tabunak számítottak (ilyen például
a holokauszt, a sztálinizmus vagy 1956). 2005-ben a második világháború
végének 60. évfordulójára, egy évvel korábban a magyar zsidók és romák
deportálásának és megsemmisítésének 60., 2006-ban pedig 1956 ötvenedik
évfordulójára emlékeztünk. E történelmi események egyaránt kapcsolódnak
a magán-, és a közösségi emlékezethez, és mindegyik bőven rendelkezik magán-
és köztulajdonban lévő vizuális dokumentációval.
Mostanában, amikor a világnak ezen a részén a kulturális és történelmi
emlékezet kérdése olyan radikális módon került előtérbe az Európai Unió
néven ismert család kibővülésének következtében, a hovatartozás, a haza,
a száműzetés, a hazatérés, valamint a nyelv, a trauma és az emlékezet problémáira
egyre élesebb fény vetül. Akkor, amikor a napi politika minduntalan azt
feszegeti, hogy kinek van joga emlékezni mire, kivel és hol, talán nem
véletlen, hogy egy konferencia éppen a családi képeknek a magán- és közösségi
emlékezetben betöltött szerepét kívánja megvizsgálni. Úgy gondoljuk, éppen
a család fogalma fejezi ki legjobban a hovatartozás problematikáját, legyen
szó néphez, nemzethez vagy másfajta családokhoz való tartozásról. A család
fogalma sokféle fénytörésben látszik: család mint haza, család mint tér
és idő, család mint teher, örökség, csomag, család mint veszteség és hiány,
család mint klisé, család mint beszélgetés, család mint emlékezet vagy
az emlékezet hiánya, család mint identitás, család mint történelem, vagy
család mint narratíva – hogy csupán néhányat említsünk. Minél inkább beleássuk
magunkat a témába, annál világosabban kell látnunk, hogy nem vagyunk mindig
abban a helyzetben, hogy eldöntsük, ki hová tartozik, csakúgy, mint azt,
hogy a hovatartozás mennyire pusztán hagyomány, megszokás vagy adott esetben
előítélet kérdése.
A történelmi események, sorsfordulók gyakran alapjaiban érintik a családok
integritását, sorsát, a család (ön)reprezentációi sokszor épp ezekre a
tágabb összefüggésekre reflektálnak. A kulturális emlékezet kutatásának
egyik legizgalmasabb része a családi képek vizsgálata, mely egyaránt foglalkoztatja
a művészeket, az irodalmárokat, történészeket, művészettörténészeket, szociológusokat,
antropológusokat. Abban, hogy a személyes műfajok manapság minden diszciplínában
fontosak lettek, a posztstrukturalizmus, a feminizmus, a mikro-történelem
egyaránt szerepet játszott. Miután a „nagy” történelemírásról bebizonyosodott,
hogy ideológiák, érdekek mentén, emberek által konstruált, s hogy az objektivitás,
illetve az igazság fogalmát nem tekinthetjük magától értetődőnek, mintha
a magánszféra, s benne a családi kép igazabb igazságot ígérne.
Pierre Nora szerint azt, ahogyan egy társadalom a saját jövőjét látni
akarja, meghatározza az is, amire a múltjából emlékezni akar, ez ad jelentést
a múltat és jövőt összekötő jelennek is. Fogalmunk sincs róla, hogy a jövő
generációnak mit kell tudnia a mi életünkről ahhoz, hogy majd a sajátját
megértse, ezért kénytelenek vagyunk (legalábbis megpróbálni) mindent megőrizni,
archiválni. Ahogyan Forgács Éva idézi Ilja Kabakovtól: „… nagyon nagy még
a hátralévő feladat, és hány évet kell még eltöltenem kutatással, tanulmányozással
és osztályozással ahhoz, hogy biztonságban legyen az életem, gondosan rendszerezve
és felcímkézve, lopás- tűzvész- és atombiztos helyen, ahonnan azután kihozható
majd, és minden pillanata rekonstruálható lesz, hogy ily módon megbizonyosodva
arról, hogy nem halok meg, végre megnyugodhassak.” Többé már nem
birtokoljuk a múltat, hanem eggyé válunk vele. A családi fénykép rendkívül
összetett szerepet játszik az emlékezés folyamatában, hiszen nemcsak megőrzi
az emléket, hanem helyettesítheti is azt.
Az itt közölt hat tanulmány (Rob Kroes, Jay Prosser, Logan Sisley, Forgács
Éva, Bán András, Tutzai, Rita) eredetileg a Műkritikusok Nemzetközi Szövetsége
Magyar Tagozata (AICA) által, az International Association of Word and
Image Studies-zal (IAWIS)- együttműködésben szervezett Exponált emlék.
Családi képek a magán és közösségi emlékezetben című konferencián hangzott
el (Goethe Intézet, Budapest, 2006. november 10-11.) a novemberi fotóhónap
eseményeihez kapcsolódva. A kétnapos konferencia – neves hazai és nemzetközi
szakemberek, művészek részvételével – több tudományágat fogott át. A konferenciához
kapcsolódó kiállítások (Magyar Képzőművészeti Egyetem, Barcsay Terem; Stúdió
Galéria; Kortárs Művészeti Intézet, Dunaújváros) olyan művészek alkotásait
mutatták be, akiknek munkáiban a család konkrét történetként vagy metaforaként
van jelen. A hat előadás itt most ízelítőként a családi kép használatának
hat különféle módját villantja fel, különböző területeken. A konferencia
előadásaiból közeljövőben egy teljesebb, önálló, illusztrált kiadványt
jelentetünk meg.
A konferencia támogatói: Open Society Institute; Nemzeti Kulturális
Alap; Goethe Intézet, Budapest; Holland Királyság Nagykövetsége; ACAX –
Nemzetközi Kortárs Képzőművészeti Iroda; Istituto Italiano di Cultura,
Budapest
Magyar Lettre Internationale, 64. szám
Kérjük, küldje el véleményét címünkre:
lettre@c3.hu
|